A szív válasza
Kétféle reakció
"Három nap múlva királynői ruhába öltözött Eszter, és megállt a királyi palota belső udvarán, szemben a királyi palotával. A király pedig királyi trónján ült a királyi palotában, szemben a palota bejáratával. Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyelmes volt hozzá, és kinyújtotta Eszter felé a király a kezében levő aranypálcát. Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét. A király megkérdezte tőle: Mi járatban vagy, Eszter királyné? Mit kívánsz? Még ha országom felét is, megkapod!" (Eszt.5:1-3)
Leírhatatlan különbséget látok két emberi reakció között! Amikor Isten Szent Szelleme újjáteremtett egy embert, s ez az új teremtés egyszer csak üzenetet visz az ember szívének, annak a királynak, aki pillanatnyilag is tudatlanságban és gyermeki önzésben élve óhajtja megtartani az életét, életbe lép a "pálca hatalma", azaz nagy mértékben függ a dolgok kimenetele attól: hogyan áll hozzá a szív a szellemihez. Még pontosabban, mi lesz a Jézus Krisztust kijelenteni akaró Szent Szellemmel kapcsolatos reakciója. Hogy mit jelent ez a fajta reakció? Amikor egy hívő ember úgy érzi, nem hagyja nyugodni a lelkiismerete, vagy valami belső békétlenség lesz úrrá benne, s egyszer csak napvilágra kerül szíve előtt is: Isten keresi őt, hogy üzenjen neki, válaszút elé érkezik. Vagy hallgat rá, vagy elutasítja. Vagy levegőbe emeli a kegyelem pálcáját, vagy lent marad a pálca, hogy elítélje az Úr küldöttét. Vagy fontosabb egy hívő ember számára Isten, amikor Ő kezdeni akar valamit életében, vagy inkább választja az emberi élet örömeit, s a maga irányította keresztyénséget. Vagy felkelti érdeklődését a megjelenő királynő, hogy emlékeztethesse arra: ő az, akit egyszer maga mellé állított, mint élete királynőjét, s mint akiben gyönyörködhet élete végéig, vagy már annyiba sem veszi, hogy életét meghagyja, ezért azonnal halálra ítéli őt.
Milyen csodálatosan életre kel ebben a fejezetben az, ami egy megtért ember életében is bekövetkezik: az Úr Jézus - az ember szellemén keresztül - megjelenik a szív előtt, hogy tájékoztassa őt: még él, s bár sokszor 30 napok, vagy akár 30 évek is eltelhettek a Vele való személyes kapcsolat nélkül, ezúttal valami többet szeretne elérni. Azt szeretné, hogy a hívő ember ne csak a megtérés örömében örvendezhessen, de gyakorlatilag tapasztalhassa meg, mit jelent a győzedelmes élet, azaz mit jelent, amikor a "Mennyek Királysága" már ebben a földi életben valósággá válik az ő számára. Egy ilyen üzenet átadása nem is olyan egyszerű! A mai kor hívői már oly mértékben megengedték, hogy Hámánok, azaz testi gondolatok, az emberi "én" elképzelései, netalán a beteges tévelygők kívánságai legyenek úrrá az egyéni életükben, hogy igen nagy veszélyt jelent az "új teremtés" életére nézve egy ilyen látogatás a királyi palotában. Vannak testvérek, akik már évtizedek óta nem engedték meg az Úrnak, hogy személyesen részt vegyen életük vezetésében, az uralkodásban, csak élik megszokott begyöpösödött hívő életüket - Krisztus nélkül. Megtértek - egyszer. Még régen. Becsatlakoztak egy helyi gyülekezetbe. Szolgálatba álltak. Adakoznak. Dolgoznak, s munkálkodnak. Gyermeket nevelnek, vállalkozásokat vezetnek. Minden erejük arra összpontosul, hogy egy csodálatos és áldásokban gazdag hívő életet élhessenek. Talán sikerül, talán nem... Bárhogyan is alakul, az Úr nem hagyja ennyiben a dolgot. Hiszen kiválasztotta őket! Szereti őket! Egyetlen vágya csak az, hogy eljuthassanak az Ő saját királyságába, oda ahol nincs más úr, csak Krisztus. Ebben a feladatban egyetlen eszközre számíthat: az emberi újjáteremtett szellemre, mint ami már Krisztus vezetése alatt áll, s amelyben már Ő az Úr. Sokan úgy gondolják , lehetséges bármilyen közvetlen módon Isten elé járulni. Az Igében Jézus azonban tévedés nélkül tájékoztat minden kedves hívő embert, hogy "De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk." (Ján.4:23-24) Érzelmi úton, lelkileg, avagy értelmi úton, tanulás által képtelenség az Urat megtalálni. Az Út egyedül Jézus Krisztus, aki az ember szellemének megelevenítése által vesz lakozást az emberben, amikor az elfogadja Őt Megváltó Krisztusának, mint egyedüli menedéket bukott életére. Azonban nincs olyan emberi élet, melyben ne akarná az Úr megérinteni a szívet is, hogy azon keresztül az egész emberi élet az Ő irányítása alá kerülhessen. Sajnos, nagyon sokan abban a tévhitben élnek, hogy megtérésük pillanatától kezdve szívük már Krisztust követi. Nem így van. Hogy annyi féle gyülekezet létezik, s hogy az egyéni hívő emberek annyiféleképpen próbálják megélni hívőségüket, is ennek köszönhető. Egyénieskednek a hívők. Személyiségük még nem Krisztus személyisége. Szívük még nem Krisztus királyi uralma alatt él. Hívők, de ennek ellenére egyénileg élik meg hitüket, miközben a valóság egészen mást produkál: megtartják életüket. - Miért? - kérdezitek. - Miért engedné meg ezt az Úr?
Éppen ez az! Nem engedi. Nem ez volt a célja az emberrel, s nem is lesz ez a célja soha. Az Úr számára egyetlen cél létezik: megismertetni az Ő útját az emberrel, azáltal, hogy a hívő ember a szíve élére engedi Őt, kizárólagos Uralkodónak. Mindenben. Mit gondoltok milyen eszközökkel érheti el ezt az Úr? Csapásokkal? Próbákkal? Fegyelmező munkával? Nem! Soha - egyetlen hívő ember számára - sem jelent semmit Isten bármily hatalmas fegyelmező, vezető, vagy nevelő magatartása, ha ezzel párhuzamosan nem jár együtt a szívében végbemenő Isten felé fordulás! Ezért nem könnyű Isten munkája. Ilyen környezetben kell bejelentkeznie minden egyes megtért ember szíve, mint pillanatnyilag élete uralkodója elé, hogy átadhassa szerető üzenetét: bajban van az élete. Hiába törnek ketté a hívő életének körülményei, hiába veszít el mindent, ami látható, s hiába minden látszólagos fenyítő bot, ha közben a szív ajtaja zárva marad Isten üzenetének fogadására; a szellem hiába járul a szív elé, hogy emlékeztesse azt a megtérésére, amikor ő befogadta az Urat. Hiába... A pálca nagyon sok életben lefelé lendül, s a szív megkeményedve ítéli halálra a szellemet, Krisztus uralmával együtt. Szomorúan szemlélem azokat a testvéreket, akik annak ellenére, hogy már láthatóan kemény dolgokat éltek át életükben, mégis mintha egyre jobban megkeményítenék szívüket Krisztus dolgai iránt, s mintha esélyük sem lenne odafordulni az Úr Jézus Krisztushoz, hogy Őt valódi úrrá, s vezetővé tegyék a mindennapokban is. Sajnálom ezeket az embereket, hiszen minden egyes nap a számukra csak szenvedés. A legszomorúbb az egészben az, hogy Isten, amikor szenvedésről beszél Igéjében, nem ezt a fajta szenvedést érti. Egészen más úgy leélni egy keresztyén életet, hogy érzelmi csapásokkal, feldolgozhatatlan nehézségekkel, lelki mélypontokkal, vagy éppen menekülő és félelemmel telt szívvel várjuk "ama napot", s megint más, amikor elvégezhette az Úr Szelleme életünkben azt, hogy végre "bevégzettekké" lehettünk, s ezáltal megmenekülést nyerhettünk éppen ezekből az "emberi" szenvedésekből. Amikor az Ige szenvedésről ír, már ebben az új életben tapasztalható szenvedésről beszél, amikor a hívő ember számára fájdalmas azt látni, ahogyan a világ "hiábavalóságban vesztegel", s ahogyan őt elutasítják, annak ellenére, hogy kezében ott a "szabadulás ígéretének evangéliuma"! Az előbbi lélek olyan emberi harcokat szül, melyek csak távol tartják a szellemi gyümölcsöket, míg az utóbbi lélek még az üldöztetések ellenére is örömmel és gyümölcsökkel telten követi az Urat...
Lám, nagyon könnyen két útra szakad a hívő reakciója ilyen helyzetekben! Lássuk csak a másik esetet!
"Jött azonban egy alkalmas nap, melyen Heródes születésnapi ebédet adott nagyjainak, az ezredeseknek és Galilea előkelőinek. Bement a vendégségbe az asszonynak, Heródiásnak lánya is és táncot lejtett. Heródesnek és a vendégeknek megtetszett a tánc. ” Kérj tőlem, amit akarsz! – mondta a király a leánynak – Megadom neked.” Meg is esküdött neki: „Amit kérsz, megadom neked, még ha a fele királyságomat is.” A leány kiment és megkérdezte anyját: „Mit kérjek? ” Az így felelt: „Bemerítő Jánosnak a fejét. ” A leány tüstént nagy sietséggel ment be a királyhoz és ezt kérte: „Azt akarom, hogy azonnal add ide nekem egy tálban Bemerítő Jánosnak a fejét! ” A királyt bánat fogta el, de esküje miatt és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani. Így a király rögtön elküldte a hóhért s elrendelte, hogy hozza el annak fejét." (Mk.6:21-27)
Ugyanaz a szív reagál, csak a szív elé járuló szellemiség más. Ahogyan a Szent Szellem képes a szív elé állítani az "új krisztusi természetet", a Sátán is képes megmozgatni mindent a győzelméért. Hámán is a szív elé járult, s lám ő is kegyelmet kapott. Sőt! Az egész királyság feletti hatalmat megkapta, csak védje meg a király uralmát. A Sátán nagyon jól tudja, hogy még a megtért és Krisztust őszinte szívvel követni akaró hívőt is könnyen be tudja csapni. A legkisebb emberi dolog, melyet megengedett az életében, máris kellő táptalajként szolgálhat a gonosz munkálkodására. Még egy gyülekezetben is! Még egy áldottnak látszó meleg családi fészekben is! A kulcs a király kezében van. A lényeg, hogy mit jelent egy megtért embernek maga a megtérés!
Ha felteszed magadnak ezt a kérdést, mit felelsz rá?
Örök életet? Egy jó gyülekezetet? Boldogságot, s örömet? Szabadulásokat, vagy egészséges jólétet? A Szent Szellem gyümölcseit egy rothadó világ kellős közepén? Békét - a szívben? Mit felelsz arra a kérdésre, hogy - milyen értéket képvisel életedben a tény: megtértél? Nyugodt szívvel veszel Úrvacsorát? Mert amit te válaszolsz erre a kérdésre, az ismétlődik meg minden olyan helyzetben, amikor a Szent Szellem üzenetéből te valamit meghallasz a szíved tájékán. A benned élő "új teremtés" odaáll a szíved elé ilyenkor, hogy ugyanezt a kérdést feltegye neked. A legszebb öltözékében, a királynői ruhába öltözve jelenik meg, hogy láttassa veled: egyszer Őt választottad. Királynői tisztében áll eléd, a három napos böjt után. Az Úr munkája ez! Jézus Krisztus sokkal többet akar tőlünk - emberektől -, mint amit mi valaha megérthettünk a keresztyénségből. Sokkal többet! Igényt tart az életünkre. Milyen könnyen rávágjuk sokan: - hiszen én Krisztusé vagyok! Közben ugyanúgy élünk, mint Eszter könyvében a király, megtartva mindenünket, távol tartva a szellemi dolgokat a testiektől. Az "én" uralomra kerül egy megtért ember életében, s így él tovább - hívő életet. De valóban hívő élet az ilyen?!
A munka elkezdődik...
"Eszter így válaszolt: Van kérésem és kívánságom. Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, hogy megadja kérésemet, és teljesítse kívánságomat, jöjjön el a király Hámánnal együtt arra a lakomára, amelyet készítek nekik. Holnap azután megfelelek arra, amit a király mondott." (5:7-8)
Reményeink szerint a legtöbb hívő ember életében - ezek szerint - még van súlya az új teremtés megjelenésének, s szavának. Nem küldjük azonnal halálba őt. Meghallgatjuk. Felmelengeti a szívünket az, ahogyan emlékezetünkbe idézhetjük a megtérés gyönyörű és csodálatos eseményét. Örömet okoz látnunk azt a királynőt, aki csupán személye által betölthette az űrt az emberi életünkben; az űrt, melyet az Ádámi természet okozott, azáltal, hogy elszakadt egyszer Istentől.
Eszter nem más a király számára, mint a hiányzó láncszem - az örök boldogsághoz. Hiszen ki az, aki megtérését egy laza mozdulattal kész a sutba vetni, mondván: ezúttal jobbat kaptam?! Amely életben ez megtörténhet, ott az is kétséges, hogy valaha igazi megtérés történt. Mindezzel együtt a mai keresztyének életében szinte gyakorlattá vált, ahogyan egyszerűen évekig, sőt, évtizedekig nem vesznek tudomást a bennük megtörténhetett változásról, amit a mindennapi életben az bizonyít: nem hívják segítségül a Menny Urát a hétköznapi életükben. Ha baj van, az más! Ha valami kívánságuk fakad, az mindjárt más! Amikor forró lesz a talaj a lábuk alatt; amikor kétségeik támadnak a jövőt illetően, amikor nem boldogulnak az életben; amikor a depresszió e lelki házuk falát feszíti; amikor kézzel lábbal hadakoznak, még sincs annak eredménye... akkor azért Isten felé fordul a szív, nem? Még ez sem biztos, kedves olvasóm! Vannak olyan hívő életek, melyben a nehézségek legmélyebb bugyrai is ezerszer inkább lódítják az emberi szívet egy elkeseredés, avagy beletörődés völgyébe, mint abba az irányba, ahol őszinte szívvel hívhatják az "új teremtés" Esztert a királyi palotába, hogy fogadják őt végre valódi méltóságához híven. Hámán végzi a dolgát. Az ó-emberi természet hihetetlen módszerekkel köti be az egyszeri hívők szemét, hogy megteremtse az alapot a bennük élő Szent Szellem teljes elkülönítésére, Őt a szívtől való távol tartásra. Ebben mesterkedik Hámán. Titokban, s a háttérben. Ahogyan a világosság angyalaként emlegetett Sátán szokta...
Esztert fogadta a király. A szív nem mondott nemet a szellem óhajára, sőt, örömmel teljesíti azt. Mit kért a szellem? Mit üzent a Szent Szellem Isten? Hogy bajban van az ország? Hogy veszély leselkedik az egész hívőségre? Nem! Nagyon alázatos hangon mindössze egy meghívás érkezik egy lakomára - a saját házában. Eszter a saját részlegébe hívja a szívet...
A szellemi harc már javában! Nem is látjuk, még csak nem is sejtjük, mekkora csaták zajlanak ilyen esetekben a nem látható birodalomban. A szívünk örömmel mond igent a meghívásra, a bennünk úrrá lett "én" pillanatnyi hatalmával együtt. Hámán örömtáncot lejt, amikor azt hallhatja: a szív ezúttal kíváncsi őreá is, személyesen várja őt ezen a lakomán. Csak a királyné, a király és Hámán. Olyan alkalom ez, mely dicsőséget és örök győzelemre juttathatja az ó-emberi természetet - gondolja Hámán. Mekkorát téved! Éppen ellenkezőleg. A Szent Szellem már előkészítette az alkalmat arra, hogy megfordítsa egy megtért és újjászületett ember mindennapi életében az uralmat. Hámán még semmit sem sejt...
"Azon a napon Hámán örömmel és jókedvűen távozott. De meglátta Hámán a király kapujában Mordokajt, aki nem kelt fel előtte, és nem rettegett tőle azért elöntötte Hámánt a méreg Mordokaj miatt. Hámán azonban erőt vett magán, és hazament. Majd magához hívatta barátait meg feleségét, Zerest,
és elsorolta nekik Hámán, hogy milyen nagy a vagyona, mennyi fia van, és hogyan emelte őt a király nagyobb méltóságra minden vezető emberénél és királyi tisztviselőjénél. Majd ezt mondta Hámán: Eszter királyné sem hívott meg mást arra a lakomára, amelyet készített, csak a királyt és engem, és holnapra is én vagyok hozzá hivatalos a királlyal együtt. De mindez nem elég nekem, amíg azt látom, hogy a zsidó Mordokaj a királyi udvarban van. Akkor ezt mondta neki a felesége, Zeres és a barátai: Csináltatni kell egy ötven könyök magas fát. Reggel pedig mondd a királynak, hogy akasszák fel rá Mordokajt! Azután vígan mehetsz a királlyal a lakomára." (5:9-14)
Ismét csak egy valaki nem hódol be Hámánnak, s nem örül vele: Mordokaj. A Szent Szellem nyilvánvaló módon ellene áll a régi emberi természetnek. Az Ő uralma még hátra van, és sokkal többet sejtet ez a pillanat ebből. Az "én" még mindig ideges és feszült lesz, amikor rájön: valaki él az emberben, aki veszélyt jelenthet az ő uralmára.
Sokáig azt hittem, a sátáni megkötözöttség, vagy akár a démoni fertőzés csak afféle kitalált szellemi mese, melyet az utóbbi időkben sokan eltúlozva hangoztatnak, főleg karizmatikus közegben. Amikor ezekkel az Igékkel találkoztam, majd a való életben is elém állhatott az igazság a maga félelmetes valóságával, egy kicsit megváltozott a meglátásom. Az emberi természet felett a Sátán az úr! Ez olyan biztos, amilyen biztos, hogy ott, az Édenkertben a kígyó vette rá Évát a lázadásra. A Sátán pedig nem szívesen engedi ki kezéből egyszer már megszerzett áldozatát. Ravasz és kíméletlen trükkökkel szolgál minden hívő ember felé. Már a megtérés pillanatában elveti a konkolyt a búza közé, hogy idővel csak egyre megszokottabbá válhasson állandó jelenléte egy ember életében. Az emberi "én" ki akar törni a megtérés nyújtotta öröm mámor kereteiből, mert érzi: Isten jelenlétének szentsége majd valódi veszélyt jelent az ő számára. Amíg a király mellett Hámán az úr, ő nem marad nyugton. Nem tud örülni még látszólagos vagy pillanatnyi győzelmeinek sem. A célja egy: teljesen megsemmisíteni az Úr jelenlétét biztosító Szellemet. Elfordítani a szívet Krisztustól, hogy egy idő múlva ugyanez a szív lábbal tapossa az Úr Jézus keresztjét, s rámenjen erre az illetőnek az egész élete, beleértve az elnyert Örök életet is. Ennek az "énnek" vannak támogatói. Homály fedi a kilétét a mögöttes erőknek, de annyit látunk, saját felesége, s barátai igen jól látják a helyzetét. Az ötletet a megoldásra nem az én találja ki! Ne felejtsük el ezt! Egy hívő ember életében soha nem a szív öli, vagy öleti meg a szellemet; a háttérben munkálkodó sátáni erőkre hallgat az "én", ahogyan egykor - a Paradicsomban tette az ember, azaz kétfelé sántikál a hívő. Többet akar. Olyan győzelmet szeretne, mely végleg eltávolítja egy hívő ember életéből az Úr közelségét. Micsoda kemény küzdelem! Bitófa. A megoldás: fára húzatni Mordokájt. Semmi nem nyugtatja meg egy hívő ember énjét, csak az, amikor a Szellem hangja elcsendesülhet, mert nincs többet. Vége Annak, Akit azért adott Isten, hogy vigasztalónk, pártfogónk és vezetőnk legyen a földi élet gyötrelmei közepette, képviselve Istent, s kijelentve Krisztust. S minderről a mocskos tervről még semmit nem sejt a szív...
Kedves megtért hívő testvérek! Mi magunktól soha nem fogjuk tudni legyőzni a bennünk állandóan csak uralomra törő emberi természetet. Mi erre nem vagyunk képesek. Szívünket úgy veri át a Sátán, ahogyan csak akarja. Megtéveszthető az emberi szív. Könnyen becsapjuk magunkat, hogy csak Istent követjük, miközben már egészen más úton haladunk. Semmit nem sejtünk a körülöttünk leselkedő veszélyekről. Jókat vacsorázunk a Krisztus természetét hordozó szellemmel, azaz örömmel fogadjuk a "felülről jövő" gondolatokat. Még az sem zavar, hogy emberi természetünk ugyanúgy ott ül az asztalnál ekkor. Kettős életet élünk. Hol lent vagyunk, hol fent. Talán meg is szoktuk ezt már.
Jó sok időt eltöltöttem az egyházi hívőség palástja alatt, hogy megtanuljam: a legtöbb hívő ember ilyen életet él. Hullámvölgyekkel teli, váltakozó életet. Én is ilyet éltem majd 15 éven keresztül. Mély siralom-völgyek, s magas isteni közelség váltakoztak bennem. A gyülekezetben feltöltődtem, s jól éreztem magam, ahogyan a király igen jót borozgatott a királyné társaságában. Még "üzeneteket" is kaptam. Az Ige szólt nekem. Békére leltem. Boldogan kezdtem neki a következő hétnek. Lelkes lettem. Szolgálatba álltam. Azután megtapasztalhattam, mit jelentenek a megszokott szürke hétköznapok mélységei. Igen, megértem azokat, akik ilyen kettős életet élnek. Megértem, milyen terhes ez az emberi szív számára.
A magukat szellemi hívőknek tartó testvérek most felkiáltanak: - de hiszen ott van a Róma 8. lehetősége! Könnyedén a mélybe taszíthatjuk a testet a maga kívánságaival, ha a szellem felé fordulunk, s tőle kérünk erőt. - Így van. Csak akad egy apró akadálya ennek. A szellemnek még egyáltalán nincs szava ekkor! Sokan azért esnek vissza a hitben, s veszítenek hatalmas csatákat, mert a gyakorlatban nem működhet egy olyan visszás megoldás, miszerint a szellem - segítségül hívva a Szent Szellemet - elűzi a testet az uralkodóházból. Ellentmondásos lenne az egész, hiszen még mindig Hámánon a gyűrű. Pillanatnyilag még ő az élet és a lélek ura. Ő van minden hatalom felett, és csak egyedül a szív győzhetne felette, ha végre megfosztaná őt hatalmától, hogy helyette a "krisztusi természetet" ültesse a trónra. Mennyi minden múlik a szíven! Ezért látom azt, hogy sok esetben még a magukat szellemi hívőknek valló testvérek életében sem jelentkezik a győzelem, csak látszólagosan. Ez pedig édes kevés a valódi győzelemhez képest! Okozhat néhány órára vagy napra elegendő lelki örömet, de csak addig, míg gyakorlatilag ki nem derül, hogy a hatalom még mindig Hámán kezében maradt, aki ideig óráig engedte meg a lélek és a szív örömét. A gonosz terv kivitelezése folyamatban van... "Hámán helyeselte ezt a dolgot, és megcsináltatta a fát." (5:14)
Szomorú vagyok, amikor hívő testvérek életében egyre kevésbé vehető észre a Szent Szellem jelenléte. Sokszor elkeserítő ezt látni. Sokkal inkább jelenik meg egy mindent megtartani akaró emberi hozzáállásról tanúskodó szív, s egy megtérés előtti állapotról bizonyságot tevő természet az ilyen testvér életében. Még eljár a közösségbe, de a szíve már nem Istené. Soha nem is volt az. A megtérés valódi lehetett, de már az emléke is elhalványult annak. A mindennapok robotja, a megélhetésért küzdő test és lélek, valamint a trónjába féltőn kapaszkodó szív már letért a hívő útról. A Krisztus szerinti győzelmek meg sem jelenhettek az ilyen életben. Amikor azt hitte jó úton van, sem volt jó úton. Talán jól érzi magát a gyülekezetben, s talán adakozik is örömmel. Szolgál az énekkarban, s missziózni is kimegy az utcára néha. Elvállal beteglátogatásokat, s versekkel igyekszik színesebbé tenni hívő életét...
.. ám e lényeges kérdésekre soha nem kap választ: miért nem érzi Isten közelségét néha? Hogyan lehet, hogy ilyen borzalmas az élet a földön? Meddig kell elviselnie mások gúnyolódását, lökdösődését, önző és kizsákmányoló uralmát, s mikor jön már vissza az Úr Jézus érte? Vajon ezt jelentené a győzelmes élet? Ilyen lenne a sokat emlegetett harc, öklözés, tusakodás, s futás - a hit megtartásáért? Méltó lesz egyszer is a győzelmi koszorúra? Nem biztos benne...
Minden egyes megtért hívő ember végig járja ezt az utat! Hogy milyen eredménnyel, az nagyban múlik azon, kész-e megnyitni a szívét a Szellem hangja előtt, melyet a "krisztusi természetet" élő megelevenített szelleme hallat. Valamit érez, s ezt a valamit elnyomja-e, vagy meghallgatja, s engedelmeskedik-e neki? Mindenki ezen az úton halad. Baptista, metodista, református, evangélikus, karizmatikus, vagy felekezeten kívüli, magányos, vagy közösségi tag. Mindegy hová csatlakozott, ha egyszer is befogadta az Urat, s megtért, egyetlen út áll előtte: vagy lemond életéről, hogy Krisztust megnyerhesse, vagy megtartja azt, hogy ezáltal Őt elveszítse... Hát számít, hová jár? Van értelme annak, hogy karizmatikus lett? Származik előny abból, hogy Ó-utcai szabad-keresztyén? Nem, testvérek. Nem! Egy számít: mit válaszol a szíve, amikor Krisztus eléje áll: "ajtód előtt állok, s zörgetek."
Azt tapasztalom, egy Krisztussal járó tanítvány képes érzékelni azt, amikor egyik testvére életében a Szent Szellem elkezdte ezt a munkát. Képesek vagyunk érzékelni, amikor valakinek a szíve előtt megjelenik az Úr, s elkezd kopogtatni. Nem azt látjuk, ahogyan az ember Istent keresi, hanem azt, ahogyan Isten keresi az illetőt. Megdöbbentő élmény! Úgy állok az ilyen pillanatokban, ahogyan Mózes: levetett sarukkal. Szent hely az ilyen. Isten - az Ő Szent Szelleme által - gyakorlatilag megjelenik egyik testvérem életében, hogy bebocsátást nyerhessen a szívébe, s azon keresztül mindenhová. Amilyen helyen eddig volt, az kevés Neki. A trónt akarja, az egész életét. "Vagy úgy vélitek, hogy hiába mondja az írás: „Féltékenyen kíván minket a Szellem, akit belénk telepített?" (Jak.4:5)
Utolsó időket élünk, már nincs messze az Úr visszajövetele. Megkezdődött az ítélet Isten házanépén, azaz a bizonyos "zippzár-elv" működik. Keresi az Úr az övéit, ezért egyre több életben látható, ahogyan a bennük megjelenhetett "új teremtés" jogot formál a szívükre. Mindenkinek döntenie kell! Vagy közelebb engedi magához az Urat, vagy eltaszítja Őt még távolabb magától. Vagy gyümölcstermő és győzelmekben gazdag szellemi életet él, miközben megnyeri Krisztust, vagy látszólag mindenben sikeres, de közben elveszíti a lényeget: az Urat, s bár önmaga végül - mint tűzön keresztül - megmenekül, de minden megég, amit csak tett az életében. Mindenkinek választania kell!
Vagy utat ad a király Mordokáj munkálkodásának, vagy Hámán uralmon marad, s ő győz... Lássuk a végső csatát!
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem."
