Szerző Téma: Történelem  (Megtekintve 4121 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Dátum: 2015 Április 03, 18:25:58 »
drága  testvérek   ezt  a témát azért nyitottam mert  én  nagyon szeretem  a történelmet , szeretem olvasni azt amit a  hősök cselekedtek , lehet szó történelmi és   a bibilai  hit hőseiről is 
 amint tudjátok most  voltunk Egerbe, nagyon szerettem végig járni az egri várat  és  nagyon figyeltem mikor az idegen  vezető  elmagyarázott  egy  csomó mindent!
  hoztam egy  kis  Egri vár  történetet és  fotókat amit én készítettem!

EGRI VÁR

Az egri vár Eger nagy történelmi múltú vára. A hozzá fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregétEger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk a Bükk déli lábainál. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri főegyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott. Az 1970-es, majd az 1990-es évek ásatásai tárták fel a 11. századi, román stílusú rotunda maradványait (makettje a vártörténeti kiállításon látható). Falait sárba rakott kőből építették. A templom keleti végét kis, patkó alakú szentély zárta le. A csaknem pontosan a körépítmény közepén talált, kőből épített, kőfejtámaszos sírhelyen feltehetően az első püspökök egyikét temették el. A körtemplom melletti temető sírjaiból előkerült gazdag leletanyagból (zománcberakásos függők stb.) nyugati hittérítők letelepedésére következtetnek. A rotundához nyugat felől egy hosszú építmény csatlakozott: vélhetőleg ez volt az első püspöki palota.
Az Árpád-kor elején az egri püspök menedékvára a felsőtárkányi Várhegy hatalmas erődítménye volt, de ezt a tatárok lerombolták. Az egri Várhegyen a 13. században csak kisebb erősség volt, a magas kőfalakat az országos újjáépítés részeként, az egri püspök parancsára emelték. A Szent János evangélista tiszteletére szentelt, háromhajós, román stílusú székesegyházat föltehetően Szent László király idején, a 11. század végén emelték. A székesegyházról a 14. századi krónikákban a várat is Szent János evangélista várának nevezték.
A kőfalak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de könnyű, meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt. A tüzérség megjelenésével a klasszikus lovagvár jellegű (magas, vékony falakkal épített) egri erődítés több szempontból is kritikusan elavult. A fő probléma az volt, hogy a Várhegy melletti, annál magasabb Almagyar dombról át lehetett lőni a falak fölött. Ezért (először a Felvidéket uraló cseh husziták elleni védekezésül) a domb jelentős részét elkerítették.
A hódító Oszmán Birodalommal szemben kialakított végvárrendszer fontos tagjának számító várat a 16. század első felében külső és belső részre osztották, a védműveket Alessandro Vedani tervei alapján korszerűsítették. Eger élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát. A hadjáratot Kara Ahmed vezír, Szokoli Mehmed ruméliai és Hadim Ali budai beglerbég irányította. Egyesített hadaik 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők visszaverték próbálkozásaikat.
Mire az ostromlók elvonultak a vár alól, a falak többsége súlyosan károsodott. Az évtizedekig tartó újjáépítés közben (Ottavio Baldigara [2], Bornemissza Gergely és Christoporus Stella tervei alapján) jelentősen korszerűsítették is a védműveket, a helyőrség létszámát hétezer főre emelték. Intézményesítették a várban működő lőpormalom alapanyag-ellátását (az évi 500 tallér értékű salétromot évi adójának fejében Debrecen szállította). Német (osztrák) tüzéreket alkalmaztak (békeidőben 8–10 tűzmestert fejenként 2-3 segéddel).[3] Mindezek dacára 1596-ban a több nemzetiségű helyőrség rövid viadal után III. Mehmed szultán kezére adta a várat.
A hódoltság 91 esztendeje alatt a törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a kuruc szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet..
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #1 Dátum: 2015 Április 03, 18:29:13 »
Szerző: Munkácsy 
Az egri vár rövid története

Gárdonyi Géza az Egri csillagok című híres regényéből ki ne ismerné Eger vár védőinek több hetes hősies harcát Ali és Ahmed pasák egyesített hadserege ellen. Eger vár védői Dobó István és Bornemissza Gergely vezetésével 1552-ben az egész Európa csodálatára történelmet írtak. A vár két ezer védője a negyvenszeres túlerő ellenére nem hátrált meg, a török hadsereg hatalmas veszteségek mellett öthetes véres ostrom után fel kellett hagyjon a vár elfoglalásának tervével. Dobó István és a vár elszánt csillagai a várat nem adták fel, hanem hősies harcok árán megvédték. Eger vár története Szent István királyunk uralkodása idején kezdődött. Egerben Szent István 1001-1009 között tíz püspökséget alapított, amelynek területe egészen a Kárpátokig terjedt. A püspökség védelmére 1248-tól kővár építésébe kezdtek, a kővár mellé az elpusztult román stílusú templom helyére gótikus templomot, majd késő gótikus katedrálist építettek. Eger Szent István korától napjainkig püspöki székhely, habár a püspöki székhely védelmére, egy kővár építésére Lambert püspök már 1248-ban engedélyt kap a királytól, Eger várát, mint hadászati építményt írásos bizonyíték csak 1363-ban említi először. Habár Eger vára felépült a XIV. században mégis a vár falain kívül állt a Székesegyház, a Szent István templom és a püspöki palota a középkori várépítésnek megfelelően a várat nehezen megmászható magas fallal építették, a vár a későbbi századok szükségleteknek megfelelően több átépítésen ment át. A várban kiépült püspöki székhely a virágkorát a XV. században, a reneszánsz korában élte. A XVI. században a török hódítások Magyarországot is elérté, ennek az ország fővárosa is áldozatul esett. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a korszerűsített ágyúk és lőfegyverek fejlődése miatt a régebb épített várak, már könnyen lerombolhatók és bevehetők voltak. Az egri vár sem tartott lépést, ezeknek a fegyvereknek a fejlődésével emiatt erődítmény rendszere a mohácsi csata idejére meglehetősen elavult volt. A mohácsi csatavesztés után az egri vár a püspök birtokával együtt Perényi kezére került.. Eger Magyarország ősi, műemlékekben gazdag városa. Mátra és a Bükk hegység között folyó Eger patak völgyében húzódó dombvidéken fekszik. Nevének eredetét a mai napig homály fedi, de két feltevés is létezik. Az egyik legvalószínűbb, hogy nevét az Eger patak mocsaras partján egykor gazdagon megtelepedett egerfa (égerfa) erdőkről kapta. A másik elmélet szerint Eger nevét az ager, ami magyarul földet jelent latin szóból kapta, amit megerősít az a tény, hogy a XI-XII. században latinosok vallon eredetű telepesek költöztek a vidékre. Eger várának leghíresebb kapitányát. Dobó Istvánt 1548-ban nevezték ki az egri vár élére. . Dobó István, az 1548-1552 közötti időt a vár korszerűsítésére, kibővítésére és megerősítésére használta fel A törökök 1552-ben fordultak Magyarország egyik legjobban megerősített és legnagyobb vára, Eger ellen,. Az 1552-es török ostromkor megrongálódott várat a következő években helyreállították, és az oldalozó ágyúzásra alkalmasabb úgynevezett füles bástyákkal erősítették meg. Az 1573-tól 1583-ig folyó munkálatokban Ottacio Baldigara olasz várépítész vezetésével elkészül a földalatti folyosó rendszer is. 1596-ban a török újból megrohamozta Eger várát, sajnos a több nemzetiségű védősereg a várat egy hetes gyenge ellenállás után feladta. Így Eger vára 1596-ban törökök kezére került, és Eger várában szinte száz évig a török pasák parancsoltak. A vár visszafoglalására 1687-ben került sor, de nem fegyveres harccal, hanem a várat megszálló török sereg hosszas kiéheztetésével. Az egri vár szerepe ezután rohamosan csökkent, és ezért a császári haditanács felrobbantatta a vár, külső véd művét. Az egri vár még kisebb szerepeket kapott az 1703-1711 között zajló II. Rákóczi Ferenc fejedelem által vezetett szabadság harcban. Az egri vár történetének érdekessége, hogy itt szolgált néhány évig Balassi Bálint európai hírű költőnk, aki verseiben megénekelte a végvári vitézek életét. 1688-ban a vár felszabadulása után I. Lipót szabad királyi városnak nyilvánította. Ez azt jelentette, hogy mentesült a földesúri és az egyházi terhek alól. A szabad királyi városi állapot csak 1695-ig tartott, mert a visszatelepülő Fenessy György püspök az uralkodótól visszaszerezte a város korábbi jogállását. A Rákóczi szabadságharc idején (1703-1711) a város a felszabadult országrész központja volt, II Rákóczi Ferenc fejedelem, többször tartózkodott a várban és egyben főhadiszállása is volt. 1705-bne Egerben készítették az első magyar hírlapot, az Igazmondó Merkuriust. A XVIII. század Eger fejlődésnek jelentős időszaka volt, Eger püspökei Bárczy Ferenc és Eszterházi Károly kialakították Eger ma is látható barokk városképét. A barokk épületek közül a leglátványosabb: a líceum ( ma Esterházy Károly Tanárképző főiskola épülete), a minorita templom, a kisprépost és a nagyprépost palota, a vármegye háza, s a szerb /rác/ templom. A lakósság szám is ugrásszerűen megnövekedett, míg 1866-ban csak 1200 fő volt, 1887-bemmár meghaladta a 17000 főt. Eger a XVIII. században mindjobban iskolaváros és kulturális központ lett, 1700-ban Telekessy Istán papnevelő intézetet hozott létre, 1740-ben Foglár György kanonok, jogi iskolát alapított, 1754-ben Barkóczy püspök bölcseleti iskolával bővítette Eger városának iskola hálózatát 1769-ben, Egerben Markor Ferenc irányításával megnyílt az ország első orvosi iskolája, sajnos ez az orvosi egyetem csak 1775-ig működött, mert az uralkodó megszüntette. Az 1825 és 1849-ig tartó reformkor Eger történetében is maradandó nyomokat hagyott, Eger felszabadult az egyház gazdasági hatalma alól, mert a város megváltotta a kilenced fizetését 50 ezer forintért. Pyrker László János akkori püspök képtárat hozott létre, amit 1848-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. Pyrker ajándéka képezte alapját az 1990-ban megnyitott Szépművészeti Múzeum anyagának. Ugyancsak Pyrker nevéhez fűződik az első magyar nyelvű tanító képző létrehozása is. Az egri vár ma védett műemlék, amelyben a Dobó István vármúzeum működik. Az állandó kiállításon mutatják be a vár történetét, földalatti erődrendszerét a középkori büntetési módokat és eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai, a hősök termében Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. A várban található az Egri Képtár Magyarország egyik jelentős képzőművészeti gyűjteménye, amelyben németalföldi itáliai, osztrák magyar festményeket őriznek. Eger városa az egri várral, Magyarország egyik legszebb, legősibb, kulturális és történelmi eseményekben leggazdagabb a bel és külföldi turisták leglátogatottabb, legkedveltebb városa.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #2 Dátum: 2015 Április 03, 18:34:54 »
A zsidó nép történelme:

ÉLETRAJZI HÁTTÉR
Posted on 2015. március 6. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

ÉLETRAJZI HÁTTÉR

Amerikában születtem tradicionális zsidó családban. Az én tapasztalatom sem volt más, mint az Egyesült Államokban élő legtöbb zsidó családé, ahol a vallásos élet abból áll, hogy megtartjuk a nagyon szent ünnepeket, és időnként elmegyünk a zsinagógába. A legtöbb Amerikában élő zsidó közösség nem vallásos. Kilenc éves koromig nem is voltam zsinagógában. Akkor azonban el kellett kezdenem héberül tanulni, hogy a Bar Micva szertartásra felkészüljek.

   Az ezt követő hat év során hetente háromszor ott voltam a zsinagógában, hogy héberül tanuljak. Rendszeresen el kellett járni péntek este vagy szombat reggel is. Az életem azonban, mint a legtöbb tizenévesnek, nagyon elfoglalt volt, és a legutolsó dolog, amit egy kamasz kíván, hogy a tanítás után órákat héber tanulással töltsön. A barátaim mentek focizni, én meg ülhettem a héber órán. Végül 13 évesen megtörtént a Bar Micvám.

   Először konzervatív, majd reformált zsinagógába jártunk. A zsidóságot alapvetően három nagy csoportra lehet osztani: az ortodoxok, a konzervatívok és a reformáltak közösségeire. Nagyjából mind a három csoport ugyanazt vallja, a különbség abban van, hogy mennyire szigorúan tartják meg a hagyományokat. Az ortodoxok a legszigorúbban, a reformáltak a legkevésbé, és a kettő között vannak a konzervatívok. Mi a konzervatív közösséghez tartoztunk, de a Bar Micva szertartást már a reformált zsinagógában tartottuk. A héber tanulást a Bar Micva után is folytattam, de kamaszkorom vége felé unni kezdtem, majd szüleimmel is közöltem, hogy elég volt.

   Washington környékén élő családom aktívan részt vett a politikai életben. Édesapám Nixon elnök környezetében dolgozott. Én magam is, ahogyan teltek az évek, egyre inkább belefolytam a politika világába. Mindehhez képest a vallásos dolgok lényegtelennek tűntek. Úgy gondoltam, hogy a sok ezer éves hagyományoknak semmi jelentősége nincs az életemben. A zsinagógai világból az agnoszticizmusba jutottam.

   A középiskolás éveim alatt egy katolikus lánynak udvaroltam, ami a családomnak nem nagyon tetszett. Főleg amikor megtudták, hogy ennek a lánynak néhány rokona apáca. Emlékszem, egyszer a nagyapámék vittek el a családjához és az udvaron éppen ott állt néhány apáca. A nagymamám szinte sokkot kapott a látványtól.

   Ez a lány azonban elkezdett valakiről beszélni, akit Jézusnak hívtak és csodákat tett. Nekem ez nevetségesnek tűnt és annyival nyugtáztam, hogy ilyen dolgokban senki sem hisz. Egyszer elhívott templomba. Néhányszor el is mentem, de amit láttam, teljesen a zsinagógára emlékeztetett. Unalmas volt. Az egyetlen különbség az volt, hogy itt egy keresztre feszített embert láttam a falon.

   Mégis, ezen a lányon keresztül találkoztam valóban újjászületett keresztényekkel. Középiskolás éveim vége felé jártam, amikor meghívtak az összejöveteleikre. Igazából nem nagyon érdekelt, mert évekig erőltettek rám egy vallásos életformát, és arra is hivatkoztam, hogy zsidó vagyok, és a zsidók nem hisznek Jézusban. Ők azonban kitartottak és mondták, hogy amire meghívnak, nem átlagos vallásosság, hanem valami más. Miután egy darabig győzködtek, végül elmentem.

   Ez 1969-ben történt. Soha nem felejtem el az első összejövetelt. Az egyik diáktársam otthonában több mint 200 diák jött össze egy szűkös helyen. Mindenütt ültek, tömve volt az egész lakás. Emlékszem, ahogy átléptem ennek a háznak a küszöbét, olyan érzésem volt, amit még soha nem tapasztaltam. Nem tudtam azonosítani ezt az érzést. Most, hogy visszatekintek, tudom, hogy az Úr jelenléte volt az, ami megérintett.

   Leültem a többiek közé. Elkezdtek énekelni, néhány pantomimjátékot játszottak el. Azután felállt a vezető és erről a Jézus nevű személyről beszélt. Igazából még soha nem hallottam róla, mert egy zsidó otthonban soha nem beszélnek Jézusról. Nem értettem egyetlen szót sem abból, amit elmondott, de tudtam, hogy valami különleges van ezen a helyen. Úgy döntöttem, hogy újra elmegyek.

   Valahányszor ott voltam, jó érzés töltött el. Néhány héttel később a csoport vezetőjétől kaptam egy Újszövetséget. A könyveim mögé rejtettem, mert tudtam, hogy ha szüleim megtalálják, nagy bajba kerülök. De lefekvéskor minden este néhány oldalt elolvastam. Az előttem kibontakozó személy képe teljesen lenyűgözött. Úgy éreztem, mindent kimond, amit valaha kerestem az életben. Nem mintha valami rettenetes keresésben lettem volna, legalábbis a külső életemben, belül mégis voltak bennem megválaszolatlan kérdések. És úgy tapasztaltam, hogy ebben a személyben választ kapok.

   Minél többet olvastam az Írásokat és minél gyakrabban mentem ezekre az összejövetelekre, annál jobban megerősödött bennem, hogy hiszek. Elkezdett megváltozni az életem. Nem mondhatom, hogy volt egy pillanat, amikor előrementem, felemeltem a kezemet, fejen álltam vagy valami látványos dolgot tettem, és a mai formulák szerint „befogadtam az Urat”. Alkalomról alkalomra, időről időre megerősödött bennem, hogy hiszek.

   Ezzel együtt azonban komoly problémával kellett szembenéznem. Zsidónak neveltek és most, hogy már hittem Jézusban, kezdtem nem tudni, hogy ki vagyok. Feltételeztem, hogy én vagyok az egyetlen zsidó, aki hisz Jézusban. Azt, hogy maga Jézus és követői, valamint az Újszövetség szerzői is zsidók voltak, soha nem mondta senki. Úgy képzeltem, hogy Jézus volt az első keresztény a földön, és így az összes követője is keresztény.

   A helyzet paradoxona az, hogy Isten minden zsidóban elhelyezett egy vágyat, egy szükséget arra, hogy zsidó identitása legyen. Ezért nem tudtam mit kezdeni magammal. Amikor egyetemre kerültem, találkoztam valakivel, aki szintén zsidó volt és hitt Jézusban. Ez nagyon fellelkesített. Ez a fiú kezdte előttem feltárni az ószövetségi próféciákat a Messiás eljöveteléről. Rajta keresztül megértettem, hogy nem kell feladnunk a zsidó identitásunkat, hanem inkább teljességre jutunk zsidó hitünkben akkor, ha elfogadjuk a zsidó Messiást. A választ identitásunk keresésének problémájára abban találtuk meg, hogy messiáshívő zsidók lettünk.

  A másik nagy probléma a családom volt. Azt gondoltam, hogy az egyetemista barátommal megtalált elnevezés majd megkönnyíti, hogy a családomnak magyarázatod adjak hitemről. Ők azonban ettől sem könnyebbültek meg. Emlékszem, amikor beszélgetni próbáltam velük a hitemről, mindketten elkezdtek sírni. Az évek során a kapcsolatunk hol jobb volt, hol rosszabb, de 13 évvel ezelőtt kiszakadtam a családomból és a mai napig is halottnak nyilvánítanak…

   Befejeztem az egyetemet és utána jogot tanultam. Később az Egyesült Államok Kongresszusában dolgoztam 9 éven át, majd szemináriumban kezdtem tanulni. Washington D.C. környékén van egy messiáshívő zsidó szeminárium. Amikor azt befejeztem, a jelenlegi gyülekezetem rabbija lettem Richmond városában.

  Az épületünk korábban ortodox zsinagóga volt. Csodálatos történet az, ahogyan ehhez az épülethez jutottunk. Erről írtam már egy kis kiadványunkban[1].

   Sokat foglalkozunk orosz bevándorlókkal. Mivel jogász vagyok, igyekszem letelepedésük jogi részét megkönnyíteni. E szociális munka során a megváltás üzenetét is átadjuk e bevándorlóknak. Így kezdenek kötődni a zsinagógai körünkhöz is. A nagyszüleim mindkét ágon Oroszországból vándoroltak ki Amerikába. Ezért nagyon nagy szeretettel viszonyulok hozzájuk.

[1]Jamie Cowen: A richmondi messiási zsinagóga története
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #3 Dátum: 2015 Április 03, 18:38:21 »
A MINDENHATÓ A TÖRTÉNELEMBEN
Posted on 2015. március 6. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

A MINDENHATÓ A TÖRTÉNELEMBEN

A történelem tanulmányozója mindig előfeltételezésekkel él – akkor is, ha a zsidóság történelméről van szó. Minden tanítót befolyásol a világnézete. Jó példa erre a kommunizmus, amely a történelmet a marxista világnézet alapján tanította. Ha valami nem egyezett a kommunista párt véleményével, azt nem tanították, vagy ellenséges megvilágításba helyezték. A másik véglet a nyugati világ szekularizált szemlélete, amely minden történelmi eseményt gazdasági vagy materialista alapokon értelmez.

   Amikor a zsidó történelem témájához érünk, tudjuk, hogy annak eredetét a Bibliában találjuk. Ha pedig a zsidó történelem eseményeit a nyugati, szekularizált világ történelem-szemléletén át vizsgáljuk, akkor sok minden szükségszerűen kimarad e történetből. Az ilyen értelmezések teljes mértékben kihagyják és elködösítik például a kivonulást, a Vörös tenger szétválását vagy a peszáhot, és ezeket az eseményeket primitív vallási hagyománynak minősítik. Még zsidó világi történészek is így gondolkoznak.

   Az én világnézetem nagyon határozottan biblikus. A történelemre a Biblia szemüvegén keresztül tekintek. Hiszem, hogy a teremtő Isten mélységesen részt vesz az emberiség történelmében és, hogy az nem zárult le a Biblia könyveinek összeállításakor.

   A Bibliát olvasva könnyű felfedeznünk, hogy Isten részt vesz az emberiség dolgaiban, és nemcsak a zsidó nép életében vesz részt, hanem minden ember életének részese szeretne lenni. Van prófétikus szava Egyiptom, Asszíria, vagy a Perzsa Birodalom számára is.

   Szembe kell néznünk azonban egy problémával. A Biblia az Újszövetség utolsó, i.sz. 80-90 körül íródott könyvével lezárul. Ezután nincs több történelmi feljegyzés Isten részvételéről a történelemben. Mégis tudjuk, hogy ezzel nem zárult le Isten részvétele a zsidó nép történelmében.

   Mit cselekszik Isten a világban napjainkban? Hogyan vesz részt például a szerbiai válságban? Biztos vagyok benne, hogy van valami célja abban az országban. De honnan tudhatjuk, hogy mi Isten akarata egy ilyen válságban? Mi is csak azt tehetjük, amit a Biblia írói tettek. Keressük Isten arcát, hogy megismerjük akaratát.

   Hadd mondjak egy példát arra, amikor számomra nagyon nyilvánvaló volt Isten közbeavatkozása a modern történelembe. Mindnyájan emlékszünk az 1991-es Öböl-háborúra.

   Ott van Kuvait, ez a kicsiny arab ország, amely azonban a Palesztin Felszabadítási Szervezet elsőszámú anyagi bázisa. Dollármilliókat töm a PFSZ-be. Az a véleményem, hogy Isten megengedte, hogy Irak megtámadja Kuvaitot, mert az egy olyan csoportot támogatott, amely gyűlöli Izraelt. Ám Irak – mint a Gonosz legtöbbször – túllőtt a célon. Megtámadta Izraelt, ekkor Isten visszaütött, és Irakot lerombolták.

   Isten céljai úgy teljesedtek be ebben a háborúban, hogy ezután a PFSZ nem kapott több pénzt. Kuvait majdnem teljesen elpusztult és ez rákényszerítette a PFSZ-t, hogy leüljön béketárgyalásokat folytatni Izraellel.

   A szétszóratás, a galut miatt a zsidó történelem tanulmányozása egyben a világtörténelem tanulmányozása is, ezért az fog kibontakozni előttünk, hogy milyen is Isten szemszögéből a világ történelme. Ahogyan már említettem azonban, a bibliai idők lezárulása után az események Isten szempontjából való értékelése már nem annyira egyértelmű. Így én is csak véleményt alkothatok minderről.

   Nem az a célom, hogy információk tömegével álljak elő, hanem arra törekszem, hogy annak a népnek az értékét emeljem ki, amely Isten terveiben központi helyet foglal el. Azt szeretném, ha e tanulmány folytán felderengene előttünk Isten keze az emberiség és a zsidó nép történelmének eseményei mögött.

   A zsidósághoz két szempontból közelítek. Az egyik szerint a zsidók teljesen különböznek a világ összes többi népétől, a másik szerint ugyanolyanok. E kettőt gyakran összekeverjük. A zsidóság Isten szövetségi népe, tehát a velük való kapcsolatunk által Istenhez van közünk. A sabbat és az egyéb ünnepek megtartása például az Örökkévalóval való szövetségi kapcsolatukat fejezi ki.

   Azonban a zsidó nép ugyanúgy egy etnikai csoport, mint a világ összes többi népe, egyedi kultúrával, amely nem feltétlenül az Örökkévalóval való kapcsolatból származik. Ez így van a többi nép esetében is. Isten minden etnikumnak sajátos, egymástól elkülönülő kultúrát adott. Talán ez is Isten végtelen sokszínűségét tükrözi, és mondhatnánk ezt úgy is, hogy Isten szereti a kultúrát.

   Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kultúrának minden egyes eleme Istentől származik. A németek például mindig híresek voltak fegyelmezettségükről. Ez része kultúrájuknak, de a fegyelmezettséget nagyon istentelen dolgokra is felhasználta a német nép. Ekkor már kisiklanak a dolgok.

   Mivel a zsidóság szerepel a Bibliában és Isten választott népének nevezi őket, sokan tévesen azt gondolják, hogy minden Istentől van, ami zsidó. A zsidóság felé irányuló keresztény szolgálatokban és a messiáshívő zsidó közösségekben is keveredik e két dolog. Minden, amit Isten adott Izraelnek, az valóban Istentől van, de vannak olyan vonatkozásai a zsidó kultúrának, amelyek nem feltétlenül egyenesen Istentől származnak.

   A szövetség része tehát az, hogy a zsidó nép megünnepelje a sabbatot, az viszont már a zsidó kultúra része, hogy a férfiak kippát hordanak. Szó sincs sehol arról az Írásokban, hogy a férfiaknak be kell fedni a fejüket. Fontos tudnunk, hogy mit miért csinálunk, mert abba a tévhitbe eshetünk, hogy a kippa viselése miatt közelebb vagyunk Istenhez. Pedig az Írások nem ezt tanítják. A népünkkel való azonosulás miatt azonban vállaljuk, hogy feltesszük a kippát fejünkre.

   Ha az Istentől való dolgokat és a kulturális azonosulást (inkulturációt) nem választjuk szét magunkban, vallásossá és törvénykezővé válunk, méghozzá nagyon negatív módon. A judaizmus alapja is törvényesség. Megtesz az ember bizonyos dolgokat, hogy jó zsidó legyen, holott csak egyetlen egy dolog van, ami egy zsidót jó zsidóvá tesz, ha szereti az Örökkévalót teljes elméjéből, erejéből és szívéből.

   Tíz kérdéssel szeretném folytatni, melyekre a későbbiek során keresünk válaszokat.

Miért van az, hogy nagyon sok zsidó magasan képzett?
Miért sikeresek a zsidók az üzleti életben?
Miért értenek a pénz kezeléséhez?
Miért tartják az emberek a zsidókról azt, hogy fukarok? (A valóság az, hogy a zsidók nagyon nagylelkűen bánnak a pénzzel, de többnyire a saját köreiken belül)
Miért kemény tárgyalófelek?
A zsidók miért agresszívek és vitára hajlamosak?
Miért van az, hogy a legtöbb zsidónak jó a családi élete?
Miért van az, hogy a zsidók legközelebbi barátai szintén zsidók?
Miért áll ellen a zsidóság ilyen hevesen az evangéliumnak?
Miért van az, hogy a zsidóság politikai beállítottsága a liberalizmus?
   Bizonyos értelemben ezek sztereotípiák, de minden ilyen mintában van valami igazság. Azért veszélyesek, mert ellenségesen is fel lehet használni őket. Az itt felsoroltak azonban sokszor tényleg jellemzik a zsidóságot. Ezeket a jellemvonásokat pedig a történelmünk alakította ki és ezért segítenek is, hogy azt jobban megértsük népünket, a zsidó népet.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #4 Dátum: 2015 Április 03, 18:51:42 »
A MINDENHATÓ A TÖRTÉNELEMBENAZ IGÉRET FÖLDJE →
ŐSTÖRTÉNET
Posted on 2015. március 6. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

ŐSTÖRTÉNET

A Biblia első fejezetei a nemzetek eredetéről szólnak.

„Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, neki legyen szolgája Kánaán.”

                                                                                  (1Móz 9, 26)

   Tehát Sém Noé egyik fia, az Örökkévaló pedig Sémnek Istene. A héber nyelvben a JHVH az Isten neve. Senki sem tudja, hogy ezt eredetileg pontosan hogy ejtették ki. Úgy. i.sz. 900 körül a rabbik fogták a héber bibliát és hozzáadták a pontozást (a héber nyelvben csak a kiejtés miatt pontoztak, egyébként nincsenek magánhangzók). Isten nevének kiejtéséhez olyan pontokat adtak, mely szerint a kiejtés nem Jahve, hanem Jehova. Nem akarták, hogy bárki is kimondja az Örökkévaló nevét.

   A Tízparancsolat megtiltja, hogy Isten nevét hiába vegyük vagy káromoljuk. Furcsának tűnhet, de a rabbik ezt úgy értelmezték, hogy aki rosszul ejti ki Isten nevét, az már káromolja is. Ezt akarták elkerülni azzal, hogy hibásan tették be a pontokat. Mikor ehhez a szóhoz érnek a zsidók, sem egyik, sem másik kiejtését nem használják, hanem azt mondják, hogy Adonáj, ami szó szerint azt jelenti, hogy Úr. Tehát amikor arról van szó, hogy „áldott legyen az Úr, Sémnek Istene”, az Izrael Istenét jelenti, aki Sémnek Istene. Az ősi időkben sok istenben hittek, de az egyetlen igaz Isten Sémnek Istene.

   Noénak három fia volt, és az egyikük, Sém lesz a szemita népek atyja. Olvassuk tovább az 1Móz 10,2-t.

   „Jáfetnek fiai, Gómer Mágog, Mádár, Jáván, Tubál, Mesek és Tiras”

   Ez Noé másik fiának, Jáfetnek fiairól szól, aki az indoeurópai törzsek atyja. Nagyon fontos megértenünk a nemzetek eredetét, mert az egyes népek jellemzője nagymértékben függ származásuktól. A családfák a Biblia egyik legfontosabb részei.

Folytassuk a 6. versnél:

   „Kámnak pedig fiai Kús, Micraim, Pút és Kánaán”.

   Kám Noé harmadik fia, neki pedig négy fia van: Kús – aki az etióp, Micraim – aki az egyiptomi, Pút – aki a líbiai nép atyja, és Kánaán, akinek nevét Kánaán földje viseli. A 13-14. versek folytatják:

   „Miczraim pedig nemzé: Ludimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. Pathruszimot és Kaszlukhimot, ahonnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot.”

   Micraim, vagyis Egyiptom, Kám fia. Milyen érdekes, hogy az ő egyik leszármazottjától valók a filiszteusok. Ez a családfa a mai napig is nagyon fontos, mert vannak, akik azt állítják, hogy a palesztin arabok a filiszteusok leszármazottai. Ha ez igaz lenne, akkor a palesztinok érvet tudnának találni maguknak a Bibliából, hogy joguk van Izrael földjéhez, hiszen a filiszteusok már korábban Kánaán földjén voltak, mint a zsidók. Ezzel az érvvel azonban az a probléma, hogy a palesztinok arabok. Sémtől származnak, vagyis ők is szemita népek, ahogyan a zsidók. A filiszteusok pedig egy teljesen más családfa, Kám leszármazottai. A történelem során az arabok sokkal később jönnek Palesztina földjére, mint a zsidók. Nézzük meg a 15. verset:

   “Kánaán pedig nemzé Czidont, az ő elsőszülöttét, és Khétet. Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. Khivveust, Harkeust, és Szineust. Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a kananeusok nemzetségei.”

   A 18. vers szerint ezek Kánaán nemzetségei. Isten pedig kimondta, hogy Kánaán leszármazottai átok alatt lesznek és később Józsuénak azt a feladatot adta, hogy teljesen tegye tönkre ezeket a népeket.

A 21. vers Sém utódairól beszél.

   „Sémnek is lettek gyermekei; aki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala. Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.”

   Fontos népcsoportok atyja Sém. Az egyik Assúr, az Asszíria névváltozata. Tehát Asszíria is a szemita népek közé tartozik és nagyon fontos helyet tölt be Isten terveiben. Az Ézsaiás 19-ben Isten ígéretet ad Asszíriának és Egyiptomnak arra nézve, hogy út fog vezetni Asszíriától Egyiptomon át Izraelbe és mindhárom nemzet a szentségnek ezen az útján fog járni az Úrral. Nézzünk meg még egy verset.

   „Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert”

   Ők Sém leszármazottai és Héber atyjai. A héber nyelvben ez a személynév úgy hangzik, hogy Ever. A következő rész, az 1Móz 14,13 pedig már Ábrámról beszél:

   “Eljöve pedig egy menekült és hírül hozzá a héber Ábrámnak, aki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, akik meg Ábrámnak szövetségesei valának. A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevelkedett háromszáz tizennyolc próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.”

   Ez az a bibliai hely, ahol először fordul elő a héber jelző, Ábrámra utalva. Ez azonban azonos az előbbi „Ever” személynév gyökerével, és ismét csak a magánhangzók okoznak változást. Babiloni eredetű iratok beszélnek egy népről a Közel-Keleten, amelyet így neveznek „haddéru”. A babiloni nyelvben ez azt jelenti: valaki, aki „átmegy”.

   Ezek a források úgy beszélnek erről a törzsről, mint ami átmegy egyik helyről a másikra, tehát vándorló, nomád törzs. Egy ember vezeti, és létszáma eléri a kétszázezret is. Ezek szerint az írások szerint ez a népcsoport fejlettebb, mint a körülötte élők. Úgy tűnik, Ábrámról van szó, hiszen ő is a környezeténél fejlettebb nomád törzs vezetője volt néhány ezer emberrel a háta mögött.

   A Biblia szerint Ábrám egy Ur nevű városból jött, amely a térképek szerint a Perzsa öböl közelében, az Eufrátesz partján helyezkedett el. Ez elbeszélés szerint családjával a mai Szíria északi részén fekvő Hárán nevű városba indult, ahonnan Kánaán földjére folytatta útját. Mehetett volna rövidebb úton is, de az sivatagon vitt volna át. Ezt a térséget a Termékeny Félholdnak hívják, azért is, mert ez volt Afrika és Ázsia között a legfontosabb kereskedelmi útvonal.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #5 Dátum: 2015 Április 03, 18:53:56 »
← ŐSTÖRTÉNETA MÓZESI TÖRVÉNYEK →
AZ IGÉRET FÖLDJE
Posted on 2015. március 11. szerda by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

AZ IGÉRET FÖLDJE

 

   Ábrahám ezt a két kontinenst összekötő kereskedelmi útvonalat követte. Izrael nem nagy ország, elég száraz, sziklás, nem könnyű megművelni. Mégis, Isten ezt a területet választotta, hogy az ígéreteit beteljesítse. Vajon miért? Az ősi világban két kontinens – Ázsia és Afrika – között feküdt, később pedig egy harmadik kontinens, Európa is csatlakozott.

   Izrael elhelyezkedése stratégiailag a legjobb az egész világon. Akinek a kezében van Izrael földje, az egész földet birtokolja. A világtörténelem során mindig mindenki ezért a földdarabért harcolt. Isten a legnagyobb stratéga. Kiválasztja ezt a földterületet és odahelyezi saját népét, azért, hogy megváltoztassa az egész világ folyását, mert aki ezt a földdarabot birtokolja, az egész világot a kezében tartja.

   „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok neked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.” (1 Móz 12,1-3)

   Mi a nagy jelentősége Isten Ábrahámnak tett ígéretének? Tudjuk, hogy a zsidó nép a választott nép, de a legtöbb zsidónak fogalma sincs, hogy ez mit jelent. A „Hegedűs a háztetőn” c. filmben[1] Tevia felteszi a kérdést Istennek, hogy miért éppen a zsidókat választotta ki, és hogy nem választhatott-e volna valaki mást.

   Az Ábrahámnak tett ígéretben van a válasz: Isten arra választotta ki a zsidó népet, hogy megáldja a föld összes többi nemzetét. Ez a kiválasztás lényege. Nem az a célja, hogy a kiválasztott büszkélkedjen különlegességével, hanem hogy szolgáljon. Isten azért áldott meg, hogy másokat is megáldhassunk. Ez az a küldetés, amit Isten a zsidóságnak adott.

   Sokszor a zsidó nép felé nyitott evangéliumi kereszténység úgy gondolja, hogy a legfőbb feladat a zsidóság hitre vezetése. Ez fontos dolog, de nem ez a lényeg. Igazán arra kellene vágynunk, hogy a választott nép visszataláljon Istentől való elhívásához, hogy áldássá legyenek a nemzetek számára. Az évszázados üldöztetések miatt a zsidóság elzárkózik másoktól és nem áldja meg a többi nemzetet. Még a pogány vagy goj szót is negatív értelemben használják.

   Az ábrahámi szövetség két nagyon fontos alapelvet foglal magában: az egyik a küldetés, a második a föld. Ez a földterület Kánaán vagy Izrael néven vált ismertté. Kritikusan fontos ez Isten számára, és központi szerepe van a zsidó identitásban. Különös dolog, hogy az évszázadok során a zsidók nagy része soha nem érintette Izrael földjét, a ma élő zsidók nagy része sem Izraelben él és soha nem is járt Izraelben. Mégis a zsinagógákban évszázadokon keresztül minden sabbatkor azt imádkozták, hogy „ha elfeledkezem rólad Jeruzsálem, feledkezzen meg rólam az én jobbkezem”. A széder végén peszáhkor pedig azt, hogy „Jövőre Jeruzsálemben”.

   Ezt a keresztények sokszor nehezen értik meg, mert mindig mindent elszellemiesítenek. Úgy tekintenek az Egyházra is, mint a Messiás misztikus testére.  Úgy gondolják, hogy Isten számára csak a szellemiek a fontosak, az anyagiak pedig, mint a föld, nem fontosak. A Biblia tekintélye miatt megértik, hogy Izraelnek van valami szellemi jelentősége, de nem értik, hogy miért ennyire fontos a föld a zsidók számára. A kereszténység gyakran félreérti a természeti és szellemi dolgok különbségét és viszonyát. Azonban a szelleminek a természetitől való elválasztása nem Istentől van, hanem a görög filozófiából, amelynek nagy hatása volt a keresztény teológiára.

   Isten azonban a föld középponti részét választotta ki, hogy az egész világra befolyást gyakoroljon. Mert Istennek számít a föld, és különösen Izrael földje. Itt kezdett el az Örökkévaló egy kísérletet, amelyben kiválaszt egy népet, amelyet modellnek szán, hogy a világ összes népe erre a népre tekintsen és kövesse példáját. E modellen keresztül a világ összes nemzetére hatást gyakorolhat.

   Mi a furcsasága ennek a történetnek? Az, hogy még nincs vége. Hiszen Jesua, a Messiás testi formában vissza fog térni közöttünk járó királyként és egy olyan „telken” állítja fel trónját, amelyet Jeruzsálemnek hívnak, és amely Izraelben van. A föld összes nemzete szó szerint, fizikai értelemben fog letérdelni előtte. Ez pedig nem valami elszellemiesített dolog lesz, hanem valóságos, olyan tapasztalat, amely az egész embert magába foglalja.

   Ezért ennyire fontos Izrael Istennek. A zsidó nép továbbra is magában hordozza ezt az ígéretet. Továbbra is Isten tervének a központjában van az egész világ üdvössége szempontjából, és ez magában foglalja az egész küldetésüket és a földjüket.

   Ábrámnak két fia közül Izmael az arab nemzetek atyja, Izsák pedig a zsidó nép atyja. Izsáknak, az ígéret fiának két fia születik: Ezsau, aki az edomiták atyja, és Jákob, akitől Izrael népe származik. Jákob tizenkét fia egy-egy törzsnek lesz a feje.

   Izrael Istene ezután neveztetik Ábrahám, Jákob, Izsák Istenének, Izrael Istenének, mert Jákob neve Izraelre változik. Isten lesz az ő és minden leszármazottjának atyja. Az a zsidó, aki Ábrahám, Izsák vagy Jákob leszármazottja.

[1] Sólem Alechem: Tóbiás (Tevia) a tejesember c. könyvéből készült film.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #6 Dátum: 2015 Április 03, 18:58:31 »
AZ IGÉRET FÖLDJEA SZÓBELI TÓRA →
A MÓZESI TÖRVÉNYEK
Posted on 2015. március 11. szerda by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

A MÓZESI TÖRVÉNYEK

   Tudjuk, hogy Jákob egy ideig Egyiptomban élt leszármazottaival. Itt növekedett meg jelentőség teli, 2-3 milliós néppé. Ekkor Mózes vezetésével kijönnek Egyiptomból és bemennek Kánaán földjére. Erről szól a páska, a pészah.

   Mózes életének arról a vonatkozásáról szeretnék beszélni, amely a legfontosabb a zsidóság szempontjából. Ez pedig a törvényadás. Mózes a judaizmusban éppolyan központi személy, mint Jézus a kereszténységben. Ő a judaizmus legnagyobb tiszteletben álló személyisége. Nem tartják Isten Fiának – mint a kereszténység Jézust – hanem a legnagyobb rabbinak. Innen származik a gyakori héber elnevezés: Móse Rabbénu – Mózes, a mi nagy tanítónk, a mi rabbink. Ő volt az bölcs, akitől a zsidóság összes törvénye származik.

   Egy kicsit beszéljünk erről a Törvényről, mert a kereszténység gyakran negatív módon szemlélte Mózes Törvényeit, félreértelmezve Pál tanítását a Törvénnyel kapcsolatban. A történelmi kereszténység során a Törvény negatív fénybe került, a judaizmusban azonban továbbra is központi szerepet foglal el. Ha szeretnénk, hogy a zsidó közösség megnyíljon az evangélium felé, meg kell tanulnunk értékelni Mózes Törvényeit.

   Mi a Törvény lényege?  Korábban a zsidóság évszázadokig rabszolgaságban élt Egyiptomban, és annak törvényei szerint kellett élnie. Most azonban önálló nemzetté lesz, tehát saját törvényeket kell alkotni. Isten törvénygyűjteményt, mintaszerű jogi rendszert ad számára. A mózesi Törvények az egész világ számára modellként szolgáltak. Mindez kb. i.e. 1400 körül történt.

   Az érdekes az, hogy a mai nyugati világ törvényrendszere tulajdonképpen még mindig a mózesi Törvényeken alapszik. Nem furcsa? Ezek a törvények működtek 3400 éve, és működnek ma is. Izrael modell-nemzetté vált, mert a világ népei visszatekintenek Mózes Törvényeire, mikor a saját törvényeiket létrehozzák. Legtöbbször azt sem tudják, hogy ezt teszik.

   Mi van Mózes Törvényeiben? Van olyan, amely a családi életet szabályozza, vannak büntető jellegű törvények, polgári törvények, de olyanok is, hogy mit kell tenni akkor, ha megölöm valakinek az ökrét. Vannak kereskedelmi, erkölcsi, gazdasági és vallási törvények. Az élet minden területét szabályozzák. Mivel Isten mintaszerű országot akart létrehozni, szükség volt törvénymintára is.

   A családokra vonatkozó törvények biztosítják, hogy Izraelben a világ legegészségesebb, legteljesebb családjai éljenek. A bűnökkel kapcsolatos törvények gondoskodnak arról, hogy a bűnös megfelelő elbánásban részesüljön. A kereskedelmi törvények biztosítják, hogy igazságosan folyjanak az üzletkötések. Azért vannak mezőgazdasági törvények, hogy a föld termékeny maradhasson.

   Izrael úgy lehet mintává a föld népei előtt, ha azok Izraelre tekintve felteszik a kérdést: Miért ilyen jó a családi élet Izraelben? Miért egészségesek a tieitek, miért van igazságosság a ti földeteken? Erre Izrael azt felelheti, hogy az egy igaz Isten miatt, aki ezeket a törvényeket adta.

   A modern protestáns kereszténység egyik súlyos tévedése az a nézet, hogy amikor kereszténnyé lesz valaki, szabaddá válik a Törvénytől. Ez azt jelentené, hogy lehet lopni? Foghatom és elvihetem a másik feleségét, vagy megverhetem a gyerekeimet kegyetlenül?

   E téves nézet mögött a törvény és kegyelem fogalmainak félreértése húzódik. Valójában a törvény és a kegyelem nem állnak egymással szemben. Mózes Törvényeiben Isten kegyelme nyilvánul meg az ember számára.

   „És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.” (2Móz 20)

    Itt kezdődik a Tízparancsolat és egészen Mózes 5. könyvének végéig tart a Törvény leírása. A rabbik kiszámolták, hogy 613 rendelkezés van Mózes Törvényeiben.

   Mindjárt az első parancsolatban Isten arra emlékezteti Izraelt, hogy Ő vezette ki a népet a rabszolgaságból, ezért ne legyen más istenük. Ez jogos elvárás. Jesua, a Messiás is ezt mondja:  „Hogyha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat.”

   Régen, amikor egy király leigázott egy másik országot, egyezményt kötött a leigázott országgal, amit úgy hívtak, hogy kegyelmi szövetség. Ezeknek meghatározott formája volt. A bevezető rész után következett egy magyarázat arról, hogy mi a kapcsolat az új uralkodó és a régi között, ezt rendelkezések sokasága követte, melyeket a megállapodó feleknek be kellett tartani. Majd az áldások és átkok fejezete következett.

   Ha betartották a szövetséget kötő felek azt, amit a király akart, akkor áldás jött, ha nem, akkor átok. Ezekben a szerződésekben mindkét fél esküt tett. A szerződést az zárta le, hogy mi lesz, ha az uralkodó meghal, majd, hogy a megállapodás példányait kik kapják, és hova kell ezeket küldeni.

   Ezek az elemek Mózes öt könyvében is megtalálhatók, a következőképpen: a bevezetés – 1. fejezet. A szerződő felek közötti kapcsolat: 1-4. fejezetek, a rendelkezések 5-26. fejezetek, az áldások és az átkok a 27-28. fejezetek.

   Általában ezeket a kegyelmi szerződéseket eskü zárta, ami az 5 Mózes 30-ban található. Arról is szó szokott lenni ezekben az iratokban, hogy mi lesz a király halála után, illetve hogy hova kerüljenek a szerződés példányai. Ezek a 31. fejezetben olvashatók a Tórában.

   Beszéljünk egy kicsit ezekről a példányokról. Mindig két példányt készítettek: az egyik a királyé, a másik a népé lett. Amikor a Tízparancsolatot elképzeljük, mindig két táblát látunk. A hagyomány szerint öt parancsolat van az egyiken, öt a másikon. Lehetséges, hogy mind a két táblán szerepelt mind a tíz. Így az egyik kőtábla másolat volt. Ezeket a Templomban, a Szentek Szentjében tartották, ahol Isten és ember találkozik. Tehát mindkét félnek volt egy-egy példánya, hiszen ez is egy kegyelmi szövetségkötés. A király kiszabadítja a rabszolgaságból az embereket és nemzetté teszi őket. Az Ő kegyelmén alapulva tartják meg ezeket a Törvényeket.

   Gyakran hallható az a megfogalmazás, hogy az Ószövetség a Törvénynek a szövetsége, az Újszövetség pedig a kegyelemé. Ez a megközelítés téves – inkább a fordítottja igaz. A legtöbb ember meg tudja tartani az ószövetségi előírásokat (ne ölj), míg a hívők többsége életének éppen elmúlt hónapjáról sem mondhatja el, hogy az Újszövetség szerint élt (aki haragszik az ő atyjafiára, mind embergyilkos!).

   Az Újszövetség sokkal szigorúbb törvényeknek a könyve. Valójában mindkét könyv egyben a törvény és kegyelem szövetsége is. A különbség abban áll, hogy amennyiben megnövekedik a kegyelem az Újszövetségben, annyiban megnövekedik a Törvény elvárása is.  Az Újszövetség nagyobb hatalmat ad, így a Törvény elvárásai is magasabbak.

   Egy zsidó vágyik arra, hogy megtartsa a törvényeket és kedves legyen az Örökkévaló előtt. Amikor azt mondják egy olyan zsidónak, aki szeretne hinni a Messiásban, hogy ezentúl már nincs a Törvény alatt, számára ez azt jelenti, hogy törje meg a szövetséget, amit Isten kötött vele.

   Csodálkozunk, hogy miért nem vonzódnak az evangéliumhoz a zsidók? Amikor végigmegyünk a történelmen, látni fogjuk, hogy az az evangélium, amit az idők során hirdettek, ellenséges volt a zsidósággal szemben. Az igazi evangélium azonban nem az! A tiszta evangélium a zsidóság elhívásának a betöltése, de évszázadokon keresztül nem ezt hirdették számukra.

   Emlékezzünk arra, hogy Mózes nem tudta bevinni Izrael fiait az Ígéret Földjére, hanem Józsué tette ezt meg. Azt mondja Isten Józsuénak, hogy irtsa ki az összes kánaáni népet, három kivételével: ezek az edomiták, moábiták és az ammoniták, mivel valamilyen szinten rokonságban vannak Ábrahámmal. A moábiták és ammoniták Ábrahám unokatestvérének, Lótnak leszármazottai, az edomiták pedig Ézsau leszármazottjai, aki Izsák egyik fia volt. Ezért élveznek védelmet.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #7 Dátum: 2015 Április 03, 19:06:54 »
BÍRÁK, KIRÁLYOK, HÁBORÚK
Izrael földjét törzsek szerint osztották fel és egészen Saul királyig,
nagyjából az i.e. XI. századig Izrael törzsi szövetségben élt, a törzseket irányító
vezetőkkel. Időnként, ha ellenség fenyegette Izraelt, Isten kiemelt egy személyt
valamelyik törzsből, a többi törzs pedig felsorakozott mögé, hogy megvédje
Izrael határait. Ez volt a bírák ideje. Például Sámson, Gedeon és a többiek.
Állandóan védekezniük kellett az ellenséggel szemben. Izrael Saul
uralkodásától kezdve lett királyság. Ez az időszak i.e.1350-586-ig tart.
A legjelentősebb a második király, Dávid. Annyira Isten szerint való
király, hogy még a Messiás is ennek a királynak a képét hordozza magán.
Amikor a próféták a Messiásról beszélnek, gyakran Dávid királyra utalnak,
hozzá hasonlítják. Az ő uralkodása alatt Izrael határai nagymértékben
kiterjednek, délen egészen Egyiptom határáig ér el, északon a mai Irakig. Ezek
azok a határok, amiket Isten Mózesnek és Józsuénak megígért.
Ezalatt az időszak alatt Izrael olyan földdé lesz, amilyennek Isten a
kezdetektől fogva akarta. Más nemzetektől küldöttek jönnek, hogy az ország
dicsőségét lássák. Ez Izrael történetének virágkora, és úgy tűnik, Isten
szándékai beteljesülnek. Azonban Dávid fia, Salamon uralkodása alatt elindul a
hanyatlás. Ő is sokat tesz az országért. Megépíti az első templomot, melyet
Salamon Templomaként ismer az egész világ, nagy hadiflottát épít Izrael
számára.
Ám elkezd bálványokat tisztelni, ezért Isten megítéli őt és utódait. A
fia, Jeroboám uralkodása alatt polgárháború tör ki, és az ország kétfelé szakad.
Innentől kezdve, i.e. 930-586-ig két királyságról beszélünk: az északi
Izrael, a déli pedig Júda. Az északi királyság legjelentősebb törzse Efraim, ezért
időnként a Biblia Izrael királyságára úgy utal, mint Efraimra.
Az északi királyság 10 törzsből áll. Júda pedig kettőből, Júda és
Benjámin törzséből. A két királyság háborúzik egymással, és a Biblia szerint
Izraelnek minden királya ettől fogva gonosz, Júda királyai között pedig van
gonosz és istenfélő is. Mivel nagy a széthúzás Izraelben, kiszolgáltatottá válik
az ellenség számára. Az első ellenség, amely északról támad, Arám vagy más
néven Szíria.
Az i.e. 750-es évek táján egy új birodalom kezd felemelkedni: az Asszír
Birodalom.
„És lőn a Júda királyának, Akháznak, az Uzziás fiának, Jóthám fiának
napjaiban, eljöve Reczin, Szíriának királya, és Remaljának fia, Pékah,
Izraelnek királya Jeruzsálem ellen, hogy azt megostromolja; de nem
veheté meg azt. És hírül vivék a Dávid házának, mondván: Szíria
Efraimmal egyesült! és megindula szíve s népének szíve, amint
megindulnak az erdő fái a szél miatt. És mondá az Úr Ézsaiásnak:
Menj ki, kérlek, Akház eleibe te és Seár-Jásub fiad, a felső tó
csatornájának végéhez, a ruhafestők mezejének útján; És mondd néki:
Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két
füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Szíriának, és Remalja fiának
felgerjedt haragja miatt! Mivelhogy gonosz tanácsot tartott ellened
Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: Menjünk el Júda ellen, s
reszkettessük meg, és kapcsoljuk magukhoz, és tegyük királlyá benne
Tábeál fiát. Így szól az Úr Isten: Nem áll meg és nem lészen ez! Mert
Szíria feje Damaskus, és Damaskusnak feje Reczin, és még hatvanöt esztendő, s megromol Efraim és nép nem lészen. Efraim feje pedig
Samaria, és Samaria feje a Remalja fia: ha nem hisztek, bizony meg
nem maradtok!” (Ésa 7,1-9)
Mindez kb. i.e. 735-ben történt. Arám népe Izraellel szövetséget kötött
azzal a céllal, hogy megtámadják Júdát és megszerezzék a trónt. Júda királya
ekkor Akház, és érthető módon aggódik, hogy ez a szövetség erősebb, mint ő,
és le fogják győzni. Ezért megy el Ézsaiás a királyhoz, hogy megprófétálja:
nem ez történik, hanem Arám és Izrael fognak vereséget szenvedni.
„És lesz ama napon: süvölt az Úr az Egyiptom folyóvize mellett való
legyeknek, s Asszíria földje méheinek, S mind eljönnek, és
letelepszenek a meredek völgyekben és sziklák hasadékaiban, minden
töviseken és minden legelőkön. Ama napon leberetválja az Úr a folyón
túl bérlett beretvával, Asszíria királya által a főt s a lábak szőrét,
amely a szakállt is leveszi.” (18-20. vsz.)
Ez Isten szándéka: felhasználja az Asszír Birodalmat arra, hogy Izrael
ellenségét legyőzze. I.e. 732-ben Asszíria legyőzi Arámot, s tíz évvel később,
i.e. 722-ben Asszíria támadja meg Izraelt.
Ésaisás 10. fejezete úgy utal Asszíriára, mint Isten haragjának botjára.
Hogyan lehet egy pogány nemzet eszköz Isten kezében? A hívő emberek
hajlamosak arra, hogy beszűkítsék a látókörüket, és csak arra figyeljenek, hogy
hány hívő van egy-egy nemzetben. Istent azonban nemcsak az a bizonyos dolog
érdekli, amit úgy hívunk, hogy keresztény egyház, Istent a világ népei érdeklik.
Az Egyház dolga és elhívása is az lenne, hogy a nemzetek sorsát befolyásolja.
Fontos lenne tágasabb látókörben gondolkodnunk és felfognunk Isten nagy
terveit.
Amikor legyőzi Asszíria az északi királyságot, ez a tíz törzs
szétszóródik Asszíria területén. Az ókori uralkodók megengedték, hogy más
népek is éljenek a birodalmaikban, ezért azonban adót kellett fizetniük. Asszíria
földrajzilag áthelyezte ezeket a népeket és szétszórta a birodalom területén,
ugyanis ha szétszórva élnek, az tönkreteszi a nemzeti identitásukat. Nem
Sztálin volt az első, akinek ez eszébe jutott.
Izrael tíz törzse, mivel szétszóródott, elvesztette az identitását. Az
Ezékiel könyvének 37. része beszél a két ágról, melynek egyike Júda, a másik
Efraim. Ezt a kettőt Isten egybe fogja illeszteni.
Efraim Izrael északi törzseit képviseli. Az emberi szem elől ugyan
elveszett ez a tíz törzs, de Isten nem vesztette őket szem elől. Pontosan tudja,
hogy hol vannak. Vannak olyan csoportok a földön szétszórva, amelyek
elvesztették a zsidó identitásukat, de a zsidó szokások némelyikét megtartották.
Nyugat-Afrikában például van egy törzs, a tuaregek egyik alcsoportja,
ahol több nagyon érdekes szokást figyeltek meg. Bár mohamedán vallásúak, de
a nyolcadik napon metélik körül a fiaikat. Az arabok is gyakorolják a
körülmetélkedést, de sokkal később, nem a nyolcadik napon. A menstruációs
időszak alatt a nők náluk is elkülönülnek ugyanúgy, mint a zsidóknál.
Nyelvészek elemezték ennek a csoportnak a nyelvét és felfedezték,
hogy harminc százaléka héber gyökerekhez vezet vissza. Miután a nyelvüket
elemezték, visszamentek és megkérdezték a törzs vezetőit, hogy mi a törzs neve
és mit jelent. Azt válaszolták, hogy Izsák fiai. Valószínűleg felfedeztek egyet az
elveszett tíz törzs közül. Csak ez a törzs áll százezer emberből. Vannak olyan
csoportok Indiában, akik azt mondják magukról, hogy az elveszett törzsek részei. Ők is gyakorolnak zsidó szokásokat. Az etióp zsidók is valószínűleg egy
elveszett törzs maradéka. Ha az összes szétszóródott törzset számba vesszük,
könnyű megérteni, hogy miért van szüksége Izraelnek még több földre.
Van egy másik jelentőségteljes csoport, amely az Asszír Birodalom
idején cserélt hazát. Az Asszír vezetés nemcsak a zsidókat vitte el földjéről,
hanem idegeneket is kevert a zsidósággal. Egy ilyen népcsoport volt a
szamaritánusok törzse. Ez a vegyes népcsoport arám nyelven beszélt, mert ez
volt az Asszír Birodalom nyelve. Az arámi nagyon hasonlít a héberre, ezt a
nyelvet beszélte Jesua is. A Bibliának is vannak bizonyos részei, amelyek
arámi nyelven íródtak: Ezsdrás könyve, és Dániel könyvének egyes részei. A
Talmud, amely a Törvény magyarázatának legfontosabb forrása - erről még
később szó lesz - szintén arám nyelven íródott.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #8 Dátum: 2015 Április 03, 19:16:52 »
BABILON FOLYÓVIZEINÉL
I.e. 722-586-ig egyedül Júda királysága áll fenn. Az északi törzsek
Asszíria területén szétszóródtak, de voltak olyan törzsek is, amelyek dél felé
mozdultak és Júda törzseivel keveredtek össze. Ebben az időben Júda ereje is
hanyatlóban van. I.e. 600 körül emelkedik fel a Babiloni Birodalom. A 600-as
évek végére Júda a Babiloni Királyság alávetettjévé válik. Szíriával ellentétben
Babilon csak azt követelte meg Júdától, hogy adót fizessen. Júda azonban
folytonosan lázad a babiloni fennhatóság ellen, ezért Babilon háromszor is
megszállja Júda földjét és minden alkalommal fogságba hurcolja Júda
lakosságának egy részét. Az első ilyen i.e. 606-ban történik. Ekkor viszik el
Dánielt és Izrael nemesi vezetőit.
A második invázió ideje i.e. 597. Most az ottmaradt gazdag réteget és a
királyt hurcolják el. Erről szól Jeremiás könyvének 29. fejezete, amelyben arról
beszél Jeremiás, hogy el kell menni Jeruzsálemből, és a nemzet a fogságban fog
virágzani. De Júda továbbra is lázad Babilon ellen. I.e. 586-ban egy újabb
babiloni betörés során lerombolják a Templomot. Ez az első templomi korszak
vége Izraelben.
Ezzel kezdődik meg az az időszak, amit diaszpóra néven ismerünk. Itt
jelenik meg először az a probléma, hogy milyen legyen a zsidóság életformája
akkor, amikor szétszóródik a népek közé. Ez a száműzetés rendkívül nagy
jelentőségű, mert jobban megváltoztatta a zsidóság arculatát, mint bármi más a
történelem során.
Vizsgáljuk meg először is a magát a száműzetést. Isten újra és újra
figyelmezteti Izraelt, hogy ha nem engedelmeskedik szavának, akkor
száműzetés vár rá. Izrael földje az egyetlen hely, ahonnan Izrael befolyást
gyakorolhat a világra, és ha nem engedelmeskedik, nem maradhat ezen a
földön. Az Ábrahámnak adott szövetség szerint azért adja Isten a földet
Izraelnek, hogy mintakép, áldás legyen a világ többi népe számára.
Azonban, ha ez a példa nem jó, Izrael nem maradhat Isten ígéretének
földjén. Azért szórja szét őket a népek közé, hogy megtapasztalják, milyen az,
amikor nincsen nemzeti otthonuk. Amikor azonban megtérnek, újra visszaviszi
őket a földre. Ez az állandóan visszatérő motívuma a történelemnek:
engedetlenség - szétszóratás, megtérés - visszatérés.
Az engedelmesség áldást hoz. A zsidó történelem tragédiája az, hogy
amikor Isten száműzte a zsidókat más nemzetek közé, azok üldözni kezdték
őket, ahelyett, hogy megvédték volna az odakerült zsidókat. Különösen
vonatkozik ez azokra a népekre, akik megismerték a Krisztust, hiszen az Írások
azt tanítják, hogy a nemzsidó származású hívőknek Izraelt jó értelemben, az
egy igaz Isten ismeretével, és életük példájával kell féltékenységre
gerjeszteniük. A száműzetés ugyan Isten büntetése, de a tönkretétel, a pusztítás
ördögi. Újabb példája ez annak, hogy a Gonosz, a pogány nemzeteken keresztül
túllőtt a célon, mert a népek a maguk kezébe vették a bűntető szerepét. Ám a
próféta azt mondja, hogy Isten megítéli a nemzeteket is.
A Bibliából láthatjuk azt, hogy Isten az igazakat használja arra, hogy
megáldja a nem igazakat, a bűnösöket. Isten mindig egy maradékot keres, akik
az igazság szerint élnek, hogy rajtuk keresztül áldást hozhasson a többség
számára.
Erre példa Lót története. Isten beszélget Ábrahámmal és tudtára adja,
hogy el fogja pusztítani Szodomát és Gomorát, ahol Lót, Ábrahám rokona él.
Ábrahám alkudozni kezd Istennel: ha ötven igaz van Szodomában, akkor elpusztítaná-e a gonoszokkal együtt őket is? Isten válasza, hogy nem. Ábrahám
tovább alkudozik, és egészen tízig leszorítja az alkut. Szodoma és Gomora nem
pusztul el, ha csak tíz igaz is van benne. De csak öt volt. Ha él közöttük egy
szent mag, egy maradék, akkor megmenekültek volna.
Mi történt Izraellel a száműzetés során? Isten azt mondja, ha van egy
igaz maradék, nem gyakorol ítéletet. Ki ma Izrael igaz maradéka? A
messiáshívő zsidók. Ha nincsenek messiási zsidók, a zsidóság száműzetésben
fog maradni. Érdekes egybeesés, hogy 1947-48-ban kezdődött el a messiáshívő
mozgalom, amikor a zsidók kezdtek visszatérni, és az országuk megalakult.
Napjainkban a Kneszet azt tervezi, hogy törvényen kívül helyezi a messiáshívő
zsidókat. Ha a hitetlen Izrael kiveti magából a hívő maradékot, ők is
száműzetésbe kerülnek...
Ugyanez az alapelv érvényesül az első évszázadban is. Nem azért
száműzte Isten Izrael népét az első században, mert nem fogadta el Jesuát
Messiásnak, hanem mert a messiási közösségeket kivetette magából. A Biblia
próféciái megjövendölték, hogy a zsidó nép el fogja utasítani Messiását. De
arról nem volt szó a próféciában, hogy a messiási közösségeket is ki fogja vetni
magából, és ez a különbség fontos. Azért hangsúlyozom ezt annyira, hogy
világossá tegyem: a messiási zsidóság szerepe nemcsak annyi, hogy zsidókat
nyerjen meg Krisztus ügyének. A messiási zsidóság szerepe igazán az, hogy a
zsidóknak egy igaz maradékát hozza létre, hogy áldás lehessen a meg nem tért
Izrael számára, mivel Isten az igazakon keresztül tudja megáldani azokat, akik
nem élnek az igazságban.
Mi történik Izraellel, mikor száműzetésbe kerül Babilonba? Különösen
három nagyon fontos változást figyelhetünk meg. Az első, hogy Izrael nép lesz
a népek között. I.e. 586-tól a mai napig más nemzetek között szétszórva él a
zsidóság nagy része. Ez radikális változást hoz a zsidóság hitében: míg
Izraelben élnek, nemzetként élnek, de abban a pillanatban, hogy kikerülnek
Izrael földjéről, meg kell változtatniuk önmagukat. Kisebb hangsúlyt kapnak a nemzettel kapcsolatos kérdések és nagyobbat a vallási élettel kapcsolatosak.
Furcsa helyzet, ha valaki a saját országának a törvényei szerint él egy
idegen országban. A babiloniak minden nap dolgoznak, és egyszer csak azt
látják, hogy a zsidók a hét egy napján nem dolgoznak, hiszen nekik akkor
sabbat van, amikor nem végeznek munkát. Ez az első nagy kérdés, ami kiváltja
az antiszemitizmust. A zsidók mások. Sőt, ez is az elhívásuk, hogy
különbözőek legyenek a többi nemzettől. Amikor a nemzetek között élnek,
akkor is máshogy viselkednek és cselekszenek, az emberek pedig általában nem
szeretik azokat, akik különcködnek. Ennek az eredménye az üldözés.
Nabukodonozor udvarában, Sidrák, Misák és Abednégo esetében is ezt
látjuk. Nabukodonozor megépít egy óriási szobrot, és azt mondja, hogy
mindenkinek le kell borulnia előtte. A zsidók törvénye tiltja, hogy leboruljanak
szobrok előtt. Eszter könyvében is szerepel hasonló eset. Van egy kis vallási
szabályokat megtartó réteg, amely nem úgy cselekszik, ahogy a perzsák
elvárják, így az egész népcsoport veszélybe kerül. A zsidóságot a száműzetés
ideje alatt végigkíséri az antiszemitizmus.
Bizonyos szempontból az antiszemitizmus egyesítő erőként hat a
zsidóságra, különösen a nyugati nemzetekben élőkre. Abban a pillanatban,
hogy egy szó is elhangzik, ami antiszemita, rögtön csatlakoznak a hitetlen
zsidók a vallásos zsidókhoz, mindenki felháborodik. Ez már részévé vált a
zsidó életnek.
Tehát az első változás, hogy nemzetként élnek egy idegen nemzetben, a
második, hogy a törvényeket úgy kell igazítani, hogy egy idegen nemzetben
élve is be lehessen tartani azokat.
A harmadik jellemző változás a zsinagógai élet kialakulása. Az ősi
Izraelben nem voltak zsinagógák, csak a Templom létezett. Isten világos
utasítást adott arra, hogy csak a Templomban lehet áldozatokat bemutatni. Most
azonban már nem volt Templom, a nép szétszóródott. Hogyan lehet így Istent
tisztelni? Kis csoportok alakultak és tanulmányozták a Tórát, tanító házakat
hoztak létre, később ezek lettek a zsinagógák.
Ettől kezdve mind a mai napig a zsinagóga válik a zsidó vallási élet
központjává, még akkor is, amikor a második Templom megépül. Ezt még
Jesua életében is láthatjuk, hiszen Jesua minden sabbatkor egy zsinagógában
volt, mert az emberek ott voltak. Az i.e. 586-536-ig tartó időszak
megváltoztatja az egész zsidó történelmet.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #9 Dátum: 2015 Április 03, 19:55:22 »
    AKIK VISSZATÉRTEK
A babiloni uralom végét a perzsák támadása jelentette. 586-ban Babilon
elpusztította Júdát, i.e. 538-ban Círus, perzsa király legyőzte Babilont. Isten
megígérte, hogy 70 év száműzetés után vissza fognak térni földjükre. Ennek a
száműzetésnek az első hulláma i.e. 606-ban kezdődött. Ézsaiás próféta
könyvének 45. fejezetében az Örökkévaló azt mondja, hogy Círust, a perzsa
királyt fogja felhasználni arra, hogy a zsidók visszatérjenek Izraelbe.
Pontosan így is történik, i.e. 536-ban lát napvilágot a visszatérésre
vonatkozó parancs. Pontosan 70 év telik el a száműzetés kezdetétől. Izrael
földjére a zsidóság három nagy hullámban tér vissza. Az első a Ses-Bazár
vezette csoport, ezt Ezsdrás könyve írja le. A második hullám Józsua főpap és
Zorobábel vezetésével jön. Józsua és Zorobábel ideje alatt épül fel a második
templom. Ez időben működik Aggeus és Zakariás próféta. A harmadik hulláma
a visszatérésnek Ezsdrás és Nehémiás idejében történik i.e. 450-ben. Azonban
van ennek az időszaknak egy különös vonatkozása is.
Isten Ézsaiáson és Jeremiáson keresztül kijelenti, hogy a 70 éves fogság
után Izrael vissza fog térni a földjére. A többség azonban mégsem tért vissza,
hanem Babilonban maradt. Vajon miért maradtak ott az emberek, mikor Isten
előre szólt a visszatérésről? A hazatérés a száműzöttek második nemzedékét
érintette, ők pedig már ott születtek. Az ő gondolkodásukban a haza és otthon
fogalma Babilonhoz kapcsolódott. Ez egy visszatérő probléma, amivel újra és
újra szembe kell néznie a zsidóságnak. Isten akarata az, hogy visszatérjenek, ők
azonban jobban érzik magukat abban a kultúrában, amibe beleszülettek. Nem
könnyű dolog felszedni a gyökereket és elmenni, még akkor sem, ha saját
hazádba kerülsz vissza
A babiloni zsidóság nem asszimilálódott, zsidó közösségekben élt
tovább. Amikor a tizenkilencedik évszázad végén, a huszadik század elején a
zsidóság kezdett visszatérni a modern-kori Izraelbe, Ben Gurion állandóan
figyelmeztette az európai zsidókat, hogy ők is térjenek vissza. Ha visszatértek
volna, nem lett volna holokauszt. De Németországban a zsidók a világ
legsikeresebb emberei voltak, nem hitték el, hogy mindez velük megtörténhet.
A visszatérésnek volt egy másik vonatkozása is. A Messiás Izrael
földjére, és nem Babilonba jött el. A többség azonban nem élt Izrael földjén.
Azoknak a zsidóknak utódai, akik visszatértek, találkozhattak Vele, és sokan
hittek is Benne, de azok, akik Babilonban maradtak, legfeljebb csak hallottak
Róla és az igehirdetéseiről.
A Talmud, amely később az Írások legfőbb értelmezőjévé válik, és ami
a rabbinikus judaizmus alapforrása, Babilonban íródott. A Talmud a babiloni
zsidóság következménye, az Újszövetség könyvei pedig az izraeli zsidóság
gyümölcse, akik személyesen találkoztak a Messiással.
A dolgok törvényszerűsége ez: a kis dolgok naggyá válnak. Azt
mondják az Írások, hogy az apró rókák rontják meg a szőlőt. Nem tértek vissza
a földre, a leszármazottaik már nem is hallottak Jesuáról, és létrehoztak egy
teljesen más vallást. Amikor a Talmudról lesz szó, észre fogjuk venni, milyen
óriási különbség van a talmudi és a bibliai judaizmus között.
Szeretnék egy kicsit kitérni a szétszóródás további vetületeire. A
babiloni szétszóratás idején Egyiptomba és a babiloni területre, a Perzsa
Birodalom ideje alatt pedig perzsa területekre költöztek. Voltak olyan zsidók,
akik visszatértek Izrael földjére, de többen még messzebbre mentek. Van olyan
csoport, amely a Kaukázus vidékére költözik, egy másik Afganisztán területe felé. Ma is él egy csoport a Kaukázus környékén, akiket úgy hívnak, hogy a
hegyi zsidók, akik ebben az időszakban vándoroltak oda.
A babiloni zsidók, az 1950-es évekig maradtak ott, a többségüket ekkor
vitték vissza repülővel Izraelbe. Perzsa, iráni zsidók még a mai napig is
nagyszámban távol élnek. Ez mind a babiloni száműzetés idejére vezethető
vissza. Az egyiptomi zsidóság eredete is az I. század végére tehető, ahol igen
naggyá lett.
Kanyarodjunk vissza azokhoz a zsidókhoz, akik visszatértek Izrael
földjére. A legfontosabb személy, aki visszatért, Ezsdrás. Vele kapcsolatban a
legjelentősebb tény az, hogy főpap volt, és ő állította vissza a papság
intézményét. Az ő idejétől kezdve egészen Jesuáig, a főpap lesz a legnagyobb
tekintély Izrael földjén. Nincsen többé király, a főpap tölti be a király szerepét.
Ekkor egész élettartamra választják a főpapot, és apáról fiúra száll ez a tisztség.
Ezsdrás életének második fontos vonatkozása az volt, hogy helyreállította a
Tóra tiszteletét. Erre az engedélyt a perzsa királytól kapta. Ahhoz viszont, hogy
a Tórát érvénybe tudja helyezni, ismernie kell azt, és tudnia kell alkalmazni
minden élethelyzetre.
Vegyük például a sabbat törvényét. Tudjuk, hogy ezen a napon nem
lehet dolgozni. De mi számít munkának? Vegyünk egy élethelyzetet! Josef
Fiddlestein tudomására jut, hogy a másik városban élő barátja, Mirjám beteg
lett. Jó szíve van és segíteni szeretne. Az információt sabbatkor kapja meg.
Vesz egy kis élelmiszert, elmegy a másik városba, magával viszi az élelmiszert
és odaadja Mirjámnak. De Fiddlestein városában van egy hitbuzgó, mondjuk
David Kohen, aki észreveszi, hogy Fiddlestein egy zacskó élelmiszerrel hagyja
el a várost. Odamegy a főpapokhoz és elmondja, hogy Fiddlestein megtörte a
sabbatot, csomagot cipelt. Összejönnek a főpapok és kivizsgálják az esetet. Mit
kell eldönteniük? Vajon munkának számít-e a zacskó cipelése?
Mivel a papság kapja meg azt a megbízatást, hogy érvénybe helyezze a
Tórát, tudniuk kell, hogyan alkalmazzák azt az ilyen esetekre. Kutatják az
Írásokat, de egyetlen Fiddlestein nevű emberre sem akadnak az igében. Sőt
egyáltalán semmit nem találnak a Bibliában, amit erre az esetre lehetne
alkalmazni. Tehát megvitatják egymás között. Elkezdik kutatni az Írásokban,
hogy mit is jelent a munka. A végén határozatra jutnak, hogy ez a Fiddlestein
dolgozott-e, amikor csomagot vitt a barátjának, vagy sem.
Úgy is mondhatjuk, hogy kialakult az egyes esetekre alkalmazható
törvény. Ebben gyökerezik a Talmud. Izraelnek az volt a feladata, hogy újra
érvénybe helyezze a Tórát. Ahhoz, hogy érvénybe lehessen helyezni, tudni kell,
hogy miről szól, és hogyan lehet ezt az egyes esetekre alkalmazni. Ahhoz
viszont, hogy igazság legyen az országban, következetesnek kell lenni, mivel a
következő héten ott van egy másik zsidó fiú, aki szintén értesül a másik
városban lévő barátjáról, hogy beteg. Rá ugyanúgy kell alkalmazni a törvényt,
mint Fiddlesteinre.
Ebben az időszakban jelennek meg az írástudók. Mindenkinek szüksége
lett ezután a Tóra tekercseire, példányokat kellett készíteni. Az írástudók azok,
akik nagy gondossággal lemásolták az Írásokat, hogy mindenki rendelkezzen
vele. Ekkor osztják a Bibliát három részre: az első a Tóra - Mózes 5 könyve -, a
második a Neviim - a próféták könyvei -, a harmadik rész a Ketuvim - az Írások.
A rabbinikus judaizmus nagyon szereti az akronimákat (betűszavakat). Ennek a
három résznek a kezdőbetűiből - TNH, - áll össze, ami a zsidó Biblia neve. Ez
lényegében ugyanaz, mint a keresztény Bibliák Ószövetsége, de más
sorrendben vannak a könyvek. Amikor a zsidók a Bibliájukról beszélnek, Tanachnak vagy Írásoknak nevezik. A legtöbb zsidó számára az Írások nem
tartalmazzák az Újszövetséget.
A perzsa uralom Izrael fölött i.e. 536-332-ig tart. Amint láthatjuk, egy
jó kétszáz éves időszak ez, amely Izrael számára békét hozott. A Perzsa
Birodalom toleráns volt mindaddig, amíg nem lázadoztak és nem tagadták meg
az adófizetést. Nagyon kevés írás keletkezett ezek alatt az évek alatt. A
zsidóság hűséges maradt vallásához.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történelem
« Válasz #10 Dátum: 2015 Április 03, 20:05:07 »
A GÖRÖG VILÁG
I. e. 332-től azonban óriási változások álltak be. Ekkor kezd egyre
emelkedni Nagy Sándor hatalma. Észak-Görögország területéről indul el,
behatol Törökországba, Izraelen keresztül Egyiptomba, visszatér Izrael
területére, Irakba és Iránba is betör, elmegy egészen India határáig is, majd
ismét délnek fordul.
Birodalmának mérete jóval meghaladja a korábbiakét. Azonban nagyon
fiatalon, tragikus körülmények között meghal. A korábbi birodalmakkal
ellentétben Alexander úgy gondolta, hogy a görög kultúra a legmagasabb rendű
a világon és kötelességének tartotta ezt a kultúrát meghonosítani a leigázott
népek között. Ez a kultúra a hellenizmus.
Azért érdemes a hellenizmusról még szót ejteni, mert mind a mai napig
a szellemi élet legfontosabb meghatározója. Ám egy pillanatra álljunk még meg
Nagy Sándor életénél. Fiatalon meghal, és a birodalma felbomlik négy
utódállamra. Izrael története szempontjából kettőnek van jelentősége: Az egyik
az észak görög birodalom, a Szeleukidáké (Szíria), a másik a déli birodalom, a
Ptolemaidáké (Egyiptom). E kettő állandó harcban állt egymással.
Jellegét tekintve mindkét birodalom görög volt, de a vezetőik eltértek
egymástól. Dániel könyve utal e két csoport konfliktusára (11. fejezet). Hol
észak királya igázza le dél királyát, hol fordítva. Egészen i.e. 310-175-ig tart ez
az időszak. A viszály középpontjába ekkor ismét Izrael kerül.
Ismét látjuk ezeknek a birodalmaknak, majd a többieknek a
történelmében is, hogy Izrael kerül a konfliktusok középpontjába, nem mint
hatalom, hanem mint földrajzi hely, stratégiai fontosságú pont.

De térjünk vissza egy pillanatra a hellenizmusra! A hellenizmus egyedi
abban az értelemben, hogy kultúra és világnézet is egyben. Nemcsak eltér,
hanem ellentétben áll a héber világlátással. Amikor a hellenizmus Izraelben
bevezetésre kerül, óriási konfliktust okoz. Ez a konfliktus a mai napig tart
nemcsak Izraelben, hanem a világon mindenütt.
A hellenizmus politeista (többistenhitű), a héber kultúra monoteista
(egyistenhitű). A hellenizmusban az isten és az ember formáját tekintve
hasonló. A görögök istenei olyanok, mint a „szupermenek”, ugyanazokkal a
problémákkal küszködnek, mint az emberek, csak kicsit erősebbek. Ők is
állandóan harcolnak egymással.
A héber gondolkodásban - bár Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremti az embert - mégis óriási a távolság Isten és az ember között. Az ember
szerepe mindig az, hogy engedelmeskedjen Istennek, és Isten egyáltalán nem
hasonlítható az emberhez.
A hellenizmusban az erkölcsök relatívak, a héber kultúrában
abszolútak, egyértelműek. Ez elsősorban annak a következménye, hogy a
hellenizmusban bálványimádás folyik. Hogy milyen erkölcsi szabály érvényes,
az attól függ, hogy melyik istent követem. Ha az istenek is harcolnak
egymással, akkor eltérnek egymástól a mércéik; ha egyetlen Isten van, akkor a
mérce is egy. A hellenizmusban az elme, a gondolkodás áll a kultúra
középpontjában. A héber gondolkodásban a szellem. A hellenisztikus
gondolkodásban az igazságot a logika és az érvelés dönti el, a héberben pedig
az isteni kinyilatkoztatás. A hellenizmusban az elvont érvelések vonzzák az
embereket, a héber gondolkodásban a konkrétumok számítanak. Erre példa a
hellén kultúrában a matematika, az építészet, a filozófia fontossága.
A héber gondolkodásban az számít, hogy esett-e az eső; vagyis az élet
valós kérdései számítanak, hiszen egy mezőgazdasági társadalomról van szó.
Ha nem esik az eső, nincs mag; ha nem terem mag, nincs mit enni; ha nincs mit
enni, akkor nincs élet.
A kereszténység is gyakran egy elvont, hellenisztikus világba
rugaszkodik el, és elszakad az élet mindennapi realitásától. Olyan teológiai
kérdések merülnek fel, hogy: Mit jelent ez a bibliai vers? Hogyan lehet
értelmezni? Milyen szó áll az eredeti görög vagy héber fordításokban? Ehelyett
azt kéne tennünk, hogy imádkozunk esőért, gyógyulásokért. Egyetlen csoda
felér száz görög szó értelmezésével.
A matematika és az építészet önmagukban csodálatos dolgok, de ha a
gondolkodás középpontjává és az egész világ értelmezését meghatározó
tényezővé lesznek, akkor valami félresiklott.
A modern nyugati kereszténység gyakran használja a hangzatos
"ébredés" kifejezést akkor, amikor egy helyen nagyobb számban jutnak
emberek személyes hitre. De valójában mi az az ébredés? A héber, biblikus
kultúra és gondolkodás újra éledése egy kultúrában. E nélkül az emberiség
könnyel elcsúszik a görög-hellenisztikus gondolkodás irányába.
Hogyan is működött a hellenista gondolkodás befolyása ebben az
időben? Vegyünk egy átlagos izraelitát, aki mindent megtesz, hogy legjobb
tehetsége szerint Istent szolgálja. És akkor valakitől új gondolatokat kezd
hallani: „Hasonlíthatnál istenhez, miért kötöd magad ezekhez a furcsa
törvényekhez. Tulajdonképpen te magad vagy a magad istene, nyugodtan
létrehozhatod a saját szabályaidat is. Miért kutatod ezt a furcsa istent az
igazságért, mikor magad is meghatározhatod, hogy mi az igazság, mert te
magad is isten vagy. Miért kell részt venned ezekben a héber dolgokban, ide is
tartozhatnál.” Jól hangzik: nem kell senkinek elszámolnom semmivel, én
vagyok központjában annak, amit csinálok. Tetszik ez az új hang. Ez történt
Izraelben is, amikor beáramlott a hellenisztikus gondolkodás.
Vonzotta az
embereket ez a fajta élet.
A mai napig is óriási harc dúl e között a két világ között. Minél
messzebbre jutunk el a hellenisztikus kultúrában, annál üresebbé válik az ember
élete, egyre inkább változást keres, ekkor jön egy ébredés. Ez hozza a változást.
Azok, akik felismerik a különbséget a kettő között, nagyon nagy szeretettel
fordulnak a héber gondolkodás felé, de aztán megint fordul a világ, és megint
vonzóvá válik a hellenisztikus gondolkodás, és az emberek kezdenek megint
ehhez fordulni.
Ez a harc kb. i.e. 300 körül kezdődött. Azt mondja a Biblia, hogy
semmi sem új a nap alatt. Mindenki ismeri a New Age mozgalmat. Nagyon
egyszerű megérteni a New Age lényegét: keleti filozófiák nyugati arccal.
Tulajdonképpen a hinduizmus egy formája, de Sátán nagyon jól tudta, hogy a
hinduizmus őrültségeit a nyugati racionális ember nem fogadja el, tehát nyugati
kultúrával festette be az arcát. Az elmúlt harminc év során nagymértékben
előretört a nyugati világban a New Age, ami a hellenizmus egyik formája, a
másik oldalon azonban megtaláljuk a héber-bibliai gondolkodás térhódítását is.
Ez a két különböző világnézet harcol a hatalomért.
Érdekes és szomorú tény, hogy a New Age mozgalom vezetői zsidók.
Mindaddig, míg a zsidók nem foglalják el az őket megillető helyet Isten
országában, ők lesznek az összes legelképesztőbb és legőrültebb mozgalom
vezetői. Ez egy óriási tragédia.
A két utódbirodalom hatalmi harcában i.e. 200-ig a Ptolemaiosok voltak
fölényben. I.e. 200 körül azonban új uralkodója lett a Szeleukida
Birodalomnak, amely fölülkerekedett a Ptolemaioszi Birodalmon. Az új király
fia, Antiochus Epiphanes pedig elhatározta, hogy a Ptolemaioszokat egyszer és
mindenkorra megsemmisíti.
I.e. 180 körül dél felé, Egyiptom irányába mozdul és megsemmisíti a
Ptolemaioszi Birodalom központját. Valószínűleg lett volna akkora hatalma,
hogy a Birodalom egészét is megsemmisítse, azonban ekkorra már Róma
hatalma ugyancsak emelkedett, és önálló birodalommá kezdett válni.
Róma vezetője üzenetet küldött Antiochusnak: ha nem engedik őket
előre, hadat indítanak. Vajon miért volt a Római Birodalom is érdekelt abban,
hogy fenntartsa a hatalmi állását a Közel-Keleten? Világuralmi pozíciókról van
szó. Ha Róma ezt a két birodalmat megosztottságban tudja tartani, akkor
továbbra is övé a vezető hatalom.
Antiochus felmérte, hogy túl nagy feladat a számára, hogy egyszerre
Rómával és a Ptolemaioszi Birodalommal is megbirkózzon, így visszavonta a
seregeit. Minden erejével és hatalmával Izrael ellen fordult és a zsidó hit
tönkretételét tűzte hát ki céljául.
Antiochus teljes mértékben a hellenizmus híve. Úgy gondolja, hogy a
hellenizmus a világ legmagasabb szintű kultúrája. Ennek megfelelően Izrael
főpapját leváltja és olyan valakit állít a helyére, aki szintén hellenista módon
gondolkodik. Jeruzsálemet átnevezi Antiochiára. A Templom-hegyen egy
testedző helyet épít. Ebben a korban ezek a testépítő helyek nem olyanok
voltak, mint ma egy konditerem. Ezekben a csarnokokban szörnyű
erkölcstelenség folyt. És Antiochus ott építi ezt fel, ahol a Szentek Szentje áll.
Óriási sérelem ez a zsidók szemében. Az új uralkodó a Templom
fenntartására befolyt összeget különböző világi tevékenységek támogatására
fordítja. I. e.167-ben hatályon kívül helyezi a mózesi törvényeket, és azzal
szentségteleníti meg a Templomot, hogy egy Zeusz szobrot állít a Szentek
Szentjébe..Ha Antiochus folytatni tudta volna, akkor valószínűleg túlereje miatt
kiirtotta volna a zsidóság hitét. A zsidóság azonban fellázad, amikor a Tórát
törvényen kívül helyezik és a népet bálványimádásra kényszerítik. Hiszen Isten
szövetsége Izraellel abban állt, hogy a Törvényt meg kell tartani.
Érdekes módon a zsidóság minden ellensége éppen arra törekszik, hogy
megakadályozza Izraelt abban, hogy a Tóra szerint éljen. És mindig ez a pont
az, ahol a zsidóság meghúzza a vonalat: eddig és nem tovább.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #11 Dátum: 2015 Április 03, 20:09:29 »
A HANUKKA CSODÁJA
A júdeai sivatagban fekszik egy kis város, Modiin. Antiochus
megparancsolja a zsidó papoknak, hogy disznót áldozzanak egy bálványisten
oltárán. E papok egyike, Matatias ellenáll ennek a parancsnak és inkább azokat
a papokat öli meg, akik vállalkoztak volna erre a szertartásra.
Ez az esemény indította útjára a Makkabeus felkelést. A felkelés elején
a zsidók csak egy szedett-vedett lázadó csoportot mondhattak magukénak.
Teljesen reménytelen volt, hogy valaha is legyőzzék a görögöket. Amikor
azonban Matatias meghalt, fia, Jehuda Makkabi vette át ennek a lázadásnak a
vezetését, akiből nagy tekintélyű hadvezér vált. A görögök az egész Görög
Birodalom területéről hoztak be hadtesteket, Jehudának mégis minden
alkalommal sikerült tőrbe csalni és tönkreverni hadaikat.
Végül i.e. 164-ben Jehudának sikerül visszafoglalnia Jeruzsálemet,
legyőzi azokat a görögöket, akik a Templomot tartják megszállás alatt. Kiszlév
hónap 25-én, ami kb. decemberre esik, Jehuda behatol a templomba,
megtisztítja a bálványoktól és kiűzi onnan a görögöket. A templomnak ez a
megtisztítása és újraszentelése a hanukka (újraszentelés).
A szóbeszéd szerint, mikor visszatértek Jehuda csapatai a Templomba,
egyetlen napra való olaj volt a gyertyák meggyújtásához, de csodálatos módon
ez az olaj nyolc napig égett. Az apokrif irodalomnak nevezett Makkabeusok
könyve foglalja írásba ennek a lázadásnak a történetét, de nem említi az olaj
csodáját. A Talmudban fordul elő először, amely egy sokkal későbbi irat.
Annak ellenére, hogy nincs történeti bizonyítéka ennek, én mégis igaznak
tartom, egy személyes tapasztalatom alapján.I.e. 164-ben, amikor a Makkabeusok végleg legyőzték a görögöket,
önálló államot hoztak létre Izraelben, és az elkövetkezendő száz év során Izrael
újra független ország volt. A Makkabeusok nagyon vallásosak voltak, a tömeg
viszont rendkívül elvilágiasodott, mivel a megelőző száz év során kitartóan
folyt a hellenizáció. A Makkabeusok arra törekedtek, hogy újra érvénybe
helyezzék a Tórát, Izrael földjén mindenfelé jesivákat, vagyis Tóra-iskolákat
létesítettek, bölcseknek nevezett, nagy tudású emberek vezetésével.

http://www.izrael-immanuel.net/wp-content/uploads/2015/03/Jamie-Cowen-A-zsid%C3%B3-n%C3%A9p-t%C3%B6rt%C3%A9nelme-I..pdf
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #12 Dátum: 2015 Április 03, 20:12:44 »
← A ZSIDÓ MESSIÁSJESUA, IZRAEL MESSIÁSA →
RÓMA VASMARKÁBAN – HERÓDES
Posted on 2015. március 20. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

RÓMA VASMARKÁBAN – HERÓDES

I.e. 90-80 tájékára a Hasmoneus család, amelynek tagjai korábban tiszta és jó célokért harcoltak, egyre romlottabbá vált. A farizeusok egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert, mert egy kicsit különállnak ettől az uralkodó csoporttól. I.e. 90 tájékán a Hasmoneus család egyik tagja sorra szerzi meg a zsidó állam számára a Jordán északi oldalán fekvő területeket. A meghódított területeken a lakosokat zsidó hitre térítik. Dél felé is terjeszkednek, és leigázzák azt a népcsoportot is, amelyet hajdanán edomitáknak hívtak, akiknek a neve mostanra idomeitára változik. Őket is a judaizmusra térítik.

   Nem sokkal ezután Róma elkezd a Közel-Kelet felé terjeszkedni. Hadjáratait két irányban is folytatja. I.e. 63-ban megtámadják és elfoglalják Jeruzsálemet és a száz éve szabad izraeli állam elveszti függetlenségét, amelyet i.sz. 1948-ig nem is nyer vissza.

   A római kultúrát a kormányzás jellemezte. Rendkívül hatékony módon tudtak uralkodni, és ezt úgy érték el, hogy kiválasztottak valakit a helyi lakosságból, aki szimpatizált Rómával és őt nevezték ki kormányzónak. Izraelben Antipást választották. Antipás visszatérített idomeita volt.

   Ez az ember zsidó volt ugyan, mégsem rajongott a zsidókért. Valójában hellenista volt, nagy ambíciókkal. Az utolsó Hasmoneus uralkodó minisztere volt, de az invázió idején Róma oldalára állt. Bizonyos értelemben nevezhetnénk őt árulónak is.

   Az elkövetkező harminc év során Róma a saját belső nehézségeivel volt elfoglalva. Julius Caesart megölték, így űr támad a vezetésben. Erre a rövid időszakra, a 40-es évek végén Izrael visszanyerte önállóságát, azonban i.e. 37-ben Róma újra elfoglalta Jeruzsálemet, új vezetőt nevezett ki, Antipás fiát, Heródest,[1] aki érdekes alakja a zsidó történelemnek. Az Újszövetség negatív fényben mutatja be, de pusztán történelmi szempontból megítélve, nagyon hatékony, azonban nagyon kegyetlen uralkodó volt.

   Az első lépése az volt, hogy a Szanhedrin tagjainak nagy részét kivégeztette, olyan papokat állíttatott a helyükre, akik hellenista beállítottságúak voltak, és őt támogatták. Kinevezett egy hellenista főpapot. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy a Szanhedrin Heródes politikai klikkjévé vált.

   Maga Heródes is a hellenizmus híve volt. Ám egy olyan zsidó társadalomban került hatalomra, ahol a vallásosság egyre növekedett, ahol egyre komolyabban vették a Tóra betartását, és ahol nagyon nagy volt a felháborodás a függetlenség elvesztése miatt.

   Úgy gondolta, hogy a legsikeresebben úgy tud uralkodni, ha növeli az anyagi prosperitást. Építkezési programba kezdett, amelynek első lépése a Templom újjáépítése. A templomot ötszáz évvel korábban már újjáépíttették, de közel sem érte utol a legelső templom szépségét. Heródes azt akarta, hogy ez a második templom még csodálatosabb legyen, mint az első volt.

   Nagyon alaposan átépíti tehát és innentől a Heródes Temploma nevet viseli. Izrael egész földjén nagy építkezésekbe kezd. A kereskedelem és építkezés fellendülése miatt növekszik a gazdasági virágzás és Heródes egyre inkább messiási alaknak kezdi magát tekinteni. Kijelenti magáról, hogy ő Izrael királya.

   Bár valóban virágzásnak indul az élet Izrael földjén, de kegyetlensége miatt gyűlölik. Saját feleségeit, gyerekeit végezteti ki, mivel paranoiás módon ragaszkodik a hatalomhoz. Máté evangéliumának 2. fejezete képet ad erről a személyről.

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk neki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Betlehemben; mert így írta vala meg a próféta:… Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Betlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki…. Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Betlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, amelyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől.”

   Nagyon érdekes az, ahogyan az Írások Heródest ábrázolják. Amikor a napkeleti bölcsek Izraelbe érnek, a klasszikus kérdést teszik fel, „hol kell a zsidók királyának megszületnie?”

   Látjuk, hogy amikor ezeket hallotta Heródes király, felháborodott. Valószínűleg ez nagyon finom megfogalmazás, hiszen olyan emberről van szó, aki képes a saját gyerekeit és feleségét megölni, hogy hatalmát megtartsa. Nem nehéz elképzelni, hogyan reagálhatott, amikor váratlanul idegenek bukkannak fel és azzal a kérdéssel állnak elő, hogy „hol van a zsidók királya, aki nem te vagy”. Nagyon jellemző rá a minden lehetséges királyjelölt, tehát minden csecsemőkorú fiúgyermek kiirtására készített, majd végre is hajtott terve.

   Itt van tehát Heródes, aki Izraelt modern társadalommá akarja tenni, és magára érti a messiási címet, de azt humanista, hellenisztikus alapokon teszi. Jesua idején két kultúra ütközik Izraelben: a zsidó és a hellenisztikus. A Messiás eljövetelével ez az összeütközés válik robbanássá, mert a zsidóságnak választania kell: vagy a hellenizmus útján, vagy a Biblia útján jár-e. Jesua tökéletes időzítéssel jön el.

   Előbb azonban vessünk egy pillantást arra, mi történik Heródes halála után. A sok gyermeke közül három fia fontos történelmi szempontból. Róma felmérte, hogy a Heródes halála után maradt utódok nem rendelkeztek azzal a kormányzói képességgel, mint amellyel apjuk. Róma ezért úgy határozott, hogy Izraelt különböző tartományokra osztja és Heródes fiainak egy-egy provinciát ad.

   Júdea tartományához tartoznak Jeruzsálem és Izrael legvallásosabb zsidó közösségei. Heródes első fia, Arkhaleosz lesz Júdea tartományának fejedelme. Uralkodása teljes csőd, rendkívül gyengekezű vezetése miatt i.e. 6-ban Róma le is váltja és egy római helytartót, Pontius Pilátust küldi ki helyette. Heródes második fia, Fülöp kapja meg a vezetést a Dekapolisz, a Jordán keleti partja fölött. Heródes harmadik fia, Heródes Antipás Galilea uralkodója lesz. Fülöpről csak annyit tudunk az Újszövetségből, hogy elvált feleségét Heródes Antipás elveszi. E fölött mond ítéletet Bemerítő (Keresztelő) János, hiszen ez a Tórának ellentmond. Ugyan az Írások engedélyt adtak a válásra, de egy rokon volt feleségét nem lehet elvenni.

   Térjünk vissza a júdeai helyzetre. Döbbenetes döntés, hogy Róma egy zsidó származású uralkodót rómaira vált le. Izraelben éppen Júdea a legképtelenebb hely abból a szempontból, hogy római származású uralkodója legyen. Júdeában tömörül az összes tórahű, vallásos csoportosulás, amelyek gyűlölik a rómaiakat. Ezekből a vallásos csoportokból kerül ki a következő fontos csoport, a zelóták. Nekik egyetlen, egyszerű céljuk volt, hogy lerázzák a római igát, és önálló izraeli államot hozzanak létre.

   A rómaiak szempontjából még tovább rontja a helyzetet az, hogy a római uralkodó mellé kíséretre van szükség, mivel nem sétálhat be egymaga Jeruzsálembe. A római légió vezetőivel együtt veszi át az uralmat. Vajon ki fizeti ezeknek a légióknak a szükségleteit? A zsidók. Az adófizetés mindig bajt okoz, és még nagyobb lázongást eredményez. Erre a rómaiak egyre nagyobb katonai megerősítést küldenek oda, aminek a következménye a még magasabb adó. A helyzet egyre nagyobb robbanással fenyeget.

   Így fest az a társadalom, amelybe eljön a Messiás. Egy társadalom, amely önmagával áll súlyos konfliktusban. Két, egymással szembenálló világ, két kultúra, különösen Júdeában, ahol egyszerre növekszik a római, hellenisztikus jelenlét, de, ahogyan már korábban említettem, ugyanitt élnek Izrael földjének legvallásosabb közösségei is. Az emberek változást várnak. Egyre nagyobb a várakozás és a hit, hogy el kell jönnie a Messiásnak.

 

[1] I.e 37-4-ig Júda királya. A VI. században élő Dionysius Exiguus római szerzetes hibás számítása nyomán terjedt el a latin egyházban a VIII. századtól az a hibás időszámítás, mely Krisztus születését későbbre teszi. Az evangéliumok alapján a legtöbb kronológus egyetért abban, hogy a Messiásnak i.e. 7-4 között kellett születnie.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Történelem
« Válasz #13 Dátum: 2015 Április 03, 20:17:51 »
Jamie Cowen: A zsidó nép történelmeRÓMA VASMARKÁBAN – HERÓDES →
A ZSIDÓ MESSIÁS
Posted on 2015. március 20. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

A ZSIDÓ MESSIÁS

Szeretném megkísérelni, hogy képet fessek arról, hogy milyennek is képzelte az i.e. első század zsidósága a Messiást. A kereszténység gyakran nagyon leegyszerűsíti a Messiás képét, mivel az Újszövetség szemüvegén keresztül tekint Rá. Az akkor élő zsidóságnak azonban nem volt Újszövetsége. Csak a héber Biblia állt rendelkezésükre, és más írások. A héber írások pedig nagyon összetett képet festenek a Messiásról.

   Van például olyan Írás, amely azt mondja, hogy a Messiás az ég felhőin fog eljönni. Más helyen arról van szó, hogy egy szamáron fog bejönni Jeruzsálembe. Máshol arról beszél, hogy eljön a messiási királyság, amikor Jeruzsálem fog uralkodni az egész földön; megint másik helyen a Messiásról úgy beszél, mint aki majd eljön és meghal; aztán meg úgy, mint egy olyan személyről, aki békességet hoz a földre. Van olyan utalás is, hogy eljövetelekor óriási lesz a zűrzavar.

   Ha csak a héber Biblia alapján tekintünk a Messiás leírására, akkor ellentmondásos képet kapunk. Ennek következtében különböző nézetek alakultak ki arról, hogy milyen is lesz a Messiás, és ki lesz az. Minden egyes vallási, politikai csoportosulás hitte és várta a Messiás eljövetelét, de mindegyik csoportosulás a maga elképzelése szerinti képet alkotott a Messiásról.

   A farizeusok úgy gondolták, hogy a Messiás egy hatalmas tekintélyű Tóra-tanító lesz, a legnagyobb rabbi, aki valaha is élt. Az esszénusok úgy gondolták, hogy a Messiás elhozza az utolsó időket. A szadduceusok úgy gondolták, hogy a Messiás helyreállítja a papságot. A zelóták úgy gondolták, hogy a Messiás legyőzi és lerázza a római igát.

   Ki is a Messiás? Hogyan illik e várakozásokba a názáreti Jesua? Bizonyos értelemben Jesua az összes vallási, politikai csoport elképzeléseit beteljesíti, de bizonyos szinten egyikkel sem ért egyet. Hiszen Ő önmagát képviseli. Tekintsük át, hogyan képviseli ezeknek a csoportoknak a várakozásait, és miben mond nekik ellent!

   Először is nézzük a farizeusokat. Jesua tanítói stílusa nagyon hasonlított a farizeusokéhoz. Tanítványaihoz éppúgy viszonyult, ahogyan a farizeusok tanítványi köre működött. Tanítási módszerei olyanok voltak, mint a farizeusokéi. Amikor Jesua ilyesmit mondott: „hallottátok a régiektől, hogy ne gyilkoljatok, de én mondom nektek, hogy aki haragszik a testvérére, ítéletre méltó”, a farizeusok tanítási módszerét használta: hogyan lehet az Írásokat a napi életre alkalmazni.

   Egy fontos héber kifejezés, amit Jesua és a farizeusok is használtak a tanítás során a halacha. Jelentése: ahogyan járnod kell, vagyis: hogyan kell alkalmazni az Írásokat a mindennapi életre. Mikor azt mondja, hogy „megmondták a régiek, hogy ne ölj”, akkor a Tórát idézi. Ám amikor azt mondja: „de én azt mondom neked, hogy aki haragszik az ő atyjafiára, méltó az ítéletre”, akkor a Tóra tanítását a mindennapi életre alkalmazza. Az összes vallási csoportosulás közül Jesua a farizeusokhoz áll a legközelebb, de őket is kritizálja a legkeményebben.

   Az Újszövetségben a vének kérdéseiből kiderül, hogy Jesua tanítványai nem követték a szóbeli Tórát. Jesua megmagyarázza nekik, hogy az ő tanítványai miért nem teszik ezt. Aztán visszakérdez, hogy ők pedig miért hágják át az Isten parancsolatait a rendeléseik által.

   Nagyon érdekes érvet használ fel arra, hogy bizonyítsa állítását. Két szakaszt idéz az írott Tórából, az egyiket a Tízparancsolatból: „tiszteld apádat és anyádat”, a másikat pedig, hogy „ne átkozd apádat és anyádat” szintén az írott Tórából.

   A szóbeli hagyományok azonban mást mondanak. „Azt mondja a ti hagyományotok, hogy összes tulajdonotokat odaadhatjátok az Úrnak, és ha minden tulajdonotokat odaadtátok, nem vehetitek vissza. Ti azt mondjátok, hogy ez Istennek kedves.”

   Utána pedig szembesíti ezeket az embereket egy dilemmával: ha valaki minden tulajdonát odaadta az Úrnak, és a szülei idősek lesznek, és nem tudnak már gondoskodni magukról, akkor ez az ember képtelen lesz segíteni őket, mert nincs semmije. A szülőket azzal kell tisztelni, hogy gondoskodunk róluk idős korukban.

   Jesua tehát ezzel a példával mutatja meg, hogy ha a szóbeli tanítások útmutatására támaszkodunk, a végén szükségszerűen Isten írott Tóráját szegjük meg, amire pedig a szóbeli magyarázatok eredetileg épültek.

   A sabbat kérdése volt a másik, amit Jesua állandóan érintett. A legtöbb gyógyulás sabbatkor történt, ami nagyon nagy gondot okozott a farizeusoknak, mert a gyógyítást is munkának tartották.

   Jesua ezzel megint valamire fel akarta hívni a farizeusok figyelmét. Nem megszorongatni akarta őket, hanem megpróbálta felnyitni a szemüket a sabbat igazi értelmére. Rá akart világítani, hogy a sabbat igazi jelentése nem feltétlen az, hogy azon nem szabad dolgozni. A sabbat jelentése az, hogy az Úr számára elkülönített nap legyen, aminek célja, hogy férfiak és nők szemtől szemben találkozhassanak az Örökkévalóval.

   Azért nem dolgozunk ezen a napon, hogy időnk legyen az Úrral találkozni. Ha pedig nem szabad valakinek azon a napon meggyógyulnia, az visszatartja attól, hogy találkozzon az élő Istennel. Hiszen Isten akarata az, hogy az emberek meggyógyuljanak. Ha van egy olyan napja a hétnek, amikor Isten arra vágyik, hogy gyógyítson, az éppen a sabbat.

   A farizeusoknak a sabbati gyógyulásra vonatkozó tanítása visszatartotta az embereket attól, hogy éppen azon a napon találkozzanak Istennel, amikor Isten ezt különösen akarja. Jesua ismét megmutatja annak a veszélyét, hogyan távolít el az Istentől az emberek általi magyarázatokból létrejött a szóbeli tanítás.

   Vessünk egy pillantást a többi vallási és politikai csoportra. Ami a szadduceusokat illeti, tanításaiknak voltak olyan területei, amelyekkel Jesua teljes mértékben egyetértett. A szadduceusok például nem fogadták el a szóbeli tanításokat, a szóbeli Tórát, hanem csak az írott Tórában hittek. Ebben egyetértett velük Jesua. Egyetértett velük a papság érvényességében is. Ez a szadduceusok számára nagyon fontos volt, hiszen ők maguk is papok voltak.

   A farizeusoknak a papságról alkotott véleménye egy kicsit más volt. A farizeusok azt tartották, hogy minden zsidó pap. Bizonyos értelemben igazuk volt, mert a Tóra azt mondja Izrael népéről, hogy papok nemzete, de az Írások teljesen világossá teszik, hogy van egy elkülönített csoport, akiknek az a feladata, hogy a templomban szolgáljon.

   Jesua egyetértett ezzel. Mikor a leprást meggyógyította, azt mondta, hogy menjen el a paphoz és mutassa meg magát. Ezzel elismerte, hogy a papok feladata az, hogy egy leprást megtisztultnak nyilvánítsanak. Bizonyos szempontból támogatja a szadduceusok hitelveit, de ellenzi azt, hogy korlátozzák Istent a természetfölötti megnyilvánulásában. A szadduceusok ugyanis nem nagyon hagytak helyet a csodák számára. Jesua pedig állandóan a természetfölöttiben járt és csodákat tett.

   Jesua sok tekintetben egyetértett az esszénusokkal is. Az esszénusok sokat tanítottak az utolsó időkről és a Messiás eljöveteléről. Jesua is ezt tette. Sokszor beszél a világ végéről és a pusztulásról, ami be fog következni. Egyetért az esszénusokkal abban is, hogy a társadalom megromlott és változásra van szükség. Lehetséges, hogy Bemerítő (Keresztelő) János is esszénus volt. Azonban nem ért velük egyet Jesua abban, ahogyan az esszénusok a társadalom romlottságára reagálnak.

   Ők kivonultak a társadalomból, Jesua azonban részt vett a társadalom életében, együtt evett a bűnösökkel, a vámszedőkkel. Jesua egy jobb utat mutatott számukra. Az esszénusok megmosták a bűnösökkel való találkozás után a kezüket, és teljesen elválasztották magukat tőlük. Jesua tehát egyszerre hasonlít is az esszénusokhoz, és el is ítéli őket.

   Jesua olyan, mint a zelóták: hisz Izrael királyságának helyreállításában, hisz abban, hogy Izraelnek központi szerepe van a Föld történelmében. Ez teljes mértékben nyilvánvalóvá válik a világ végéről szóló tanításaiból.

   Ám az időzítésre másképp tekint, másképp gondolja, mint a zelóták. Bemutatja, hogy Izrael még nincsen készen az eljövendő királyságra,  hogy először az egyéni életeknek kell bekerülnie újra Isten körforgásába, helyre kell állnia az Istennel való kapcsolatnak; utána jöhet el a királyság.

   Jesua tehát egyszerre olyan is, mint mindegyik csoport, mégis eltér mindegyiktől. Hogyan kötődött, hogyan kapcsolódott Jesua a zsidósághoz? Helyreállította a bibliai judaizmus lényegét. Meglátta mindegyik vallásos-politikai csoportosulásban, hogy az igazság egy-egy része megvan bennük, ugyanakkor mindegyik hibákat is hordozott magában. Jesua a hibákat kijavítva rámutatott az előre vezető, helyes útra, Isten útját világossá tette a zsidó nép számára.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4474
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történelem
« Válasz #14 Dátum: 2015 Április 03, 20:22:13 »
JESUA, IZRAEL MESSIÁSAPARANCSRA PARANCS, SZABÁLYRA SZABÁLY →
MIG A POGÁNYOK IDEJE BE NEM TELIK…
Posted on 2015. március 20. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme

MIG A POGÁNYOK IDEJE BE NEM TELIK…

Izraelben nagy gyorsasággal nőtt a hívők tábora, ezrével csatlakoztak az út követői, a népesség nagy része mégsem vált Jesua tanítványává.

   Ebben az időszakban igazán nagy változás nem állt be a rómaiak és zsidók közti kapcsolatban. Júdeában tovább tartott a római megszállás, egyre több és több feszültséget okozva. I.sz. 37-38 táján felkelés tör ki. Válaszként keményedik a római elnyomás. A több adó még több ellenségeskedést eredményez a különböző csoportok között, és érik a helyzet egy nagyobb méretű összetűzésre.

   Dániel próféta jövendölte meg, hogy miután eljön a Messiás, a Templomot le fogják rombolni. Ezt Jesua is megerősítette. Eljutunk az időszámítás szerinti 66. évhez. Júdeában a görögök pogromot rendeznek, jó néhány zsidó tulajdont tönkretesznek. A zelóták fellázadnak a római elnyomás ellen. Ezt hívják a zsidó történelem nagy felkelésének. Négy évig tartott, és az egész római jelenlétet fenyegetni kezdte.

   A felkelők eleinte sikeresen elfoglalták a különböző római helyőrségeket. 68-ban a keleti rész katonai vezetője, Vespasianus négy légiót a keleti tartományokból átirányított Izrael ellen. Kiváló elme volt, módszeresen támadta meg és foglalta el a falvakat északról dél felé. Így akarta elszigetelni, elvágni Jeruzsálemet.

   I.e. 68-ban kezdte meg Jeruzsálem ostromát, de néhány hónap után váratlanul visszavonult. Az ellenállók nem hittek a szemüknek, ugyanolyan csodának tekintették, mint a Makkabeus felkeléskor történteket. Úgy gondolták, hogy Isten avatkozott be újra az ő oldalukon azzal a szándékkal, hogy Izrael független állam lehessen.

   A visszavonulás valódi oka azonban az volt, hogy meghalt a római császár, Néró[1]. Vespasianust Rómába rendelték, mivel egyik tagja volt Róma kormányzó testületének. Dönteni kellett, hogy ki legyen az új császár. Nagy meglepetésre éppen ő lett az. Persze Jeruzsálemben minderről semmit sem tudtak.

   70 elején Vespasianus saját fiát, Titust bízta meg azzal, hogy folytassa Jeruzsálem ostromát. Jesua negyven évvel korábban tanítványait arra figyelmeztette, hogy meneküljenek, ha Jeruzsálemet hadseregtől körbekerítve látják.

   70 tavaszán a zsidó hívők, akiket akkortájt nazarénusnak (noc’rim) neveztek, Mesterük szavát követve, elhagyták Jeruzsálemet és elmenekültek a Tízváros (Decapolis) egyikébe, Pelle-Jordanba. A rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet.

   A hatvanezer főből álló római hadsereggel szemben a zsidók csak huszonötezren voltak. Ellentétben a Makkabeus felkeléssel, a zsidó vezetés most nem volt egységes. A különböző feladatokkal megbízott vezetők közötti megosztottság miatt nem voltak képesek olyan hatékonyan ellenállni.

   70 kora nyarára lerombolták Jeruzsálem falait. Augusztusban pedig a templomot zúzták szét. Ezzel áll összefüggésben egy nagyon fontos zsidó ünnep, melyet áv hónap kilencedik napján tartanak és így is nevezik: Tisa b’áv.  A zsidó hagyomány szerint az első templomot is ugyanezen a napon rombolták le, sőt a zsidó történelem során más tragikus események is e naphoz kötődnek.

   Tehát újra lerombolják a Templomot. Az első templom lerombolásánál Jeremiás szavai 70 éves fogságot vetítenek előre. Jesua pedig azt mondja, hogy Heródes templomának lerombolása után Izrael szétszóratik a világ minden tájára, és egészen addig nem tér vissza, míg a pogányok ideje be nem telik.

   Óriási tragédia történt: a zsidó hit középpontját rombolták szét. Felmerül a kérdés: hogyan folytatódjék a judaizmus, mihez kezdjenek a zsidók ezután. Hogy kaphat bűnbocsánatot ezután valaki a bűneiért?

   Láttuk korábban, hogy a Templom lerombolása előtt milyen különböző politikai csoportosulások küzdöttek a hatalomért. Négy csoporttal már foglalkoztunk, de a Jesua utáni nemzedékben egyre népszerűbbek lettek a nazarénusok, Jesua követői is. A nagy kérdés ebben a történelmi pillanatban az, kik játszanak meghatározó szerepet a zsidóság életében? A farizeusok, szadduceusok, nazarénusok, zelóták vagy az esszénusok.

   Kövessük nyomon e csoportok történetét. A szadduceusok papok voltak. Most pedig nincs templom – nincs papság. Nincs többé funkciójuk Izraelben. A zelóták robbantották ki a felkelést, jó néhányukat megölték, a maradékuk pedig teljes mértékben elvesztette népszerűségét, mert egy olyan harcot kezdeményeztek, amely vereséggel végződött.

   Az esszénusok problémája az volt, hogy nem gondoltak a természetes szaporodásra, szerzetesként éltek voltak. Fogyóban voltak, s mivel távol, a hegyekben laktak, kevés befolyásuk volt a nép mindennapi életére. 180 körüliek az utolsó feljegyzések az esszénusok létezéséről.

   Két csoport maradt, amely a befolyásért küzdhetett. Első ránézésre a nazarénusoknak minden esélyük megvolt, hogy ők váljanak a társadalom legtekintélyesebb csoportjává. Először is, az ő vezetőjük előre megmondta, hogy majd így alakulnak az események, a 70-es években pedig tovább duzzadt a hívő közösség Izraelben. Azonban Jesua követői a csata közepén elmenekültek, ezért árulónak tartották őket az emberek. Ezért aztán a többség szemében elvesztették a befolyásukat.

[1] 56-69-ig Róma császára, a halálba menekül a tartományok légióinak felkelése elől
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25