Szerző Téma: Játszma  (Megtekintve 2485 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető zéjfél

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5
    • szabadgondolkodó
Játszma
« Dátum: 2015 Május 07, 01:48:59 »


Ez ujra egy kényes témának indult :088: de úgy gondolom, hogy a válagatások ideje elmult már, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy leengedjük a hit fegyvereit...még nem!
Bemutatnám néhány sorban a fő ellenségünket, az én szemszögemből nézve persze mindezt a Szentírás fényében teszem.
 A kritikát sem veszem rossz szemmel mert az ember csak épűl általuk.  :088:
Kezdeném azzal,hogy a sátánt jelenleg  a világ második istenének nevezik.
 (2Kor 4:4)
" A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe."


 
Jézus szintén meg említette a sátán királyságát a  Máté 12:26-ban mikor azt mondta, hogy

„ Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa?”


 Ez a világ tehát, és ennek a világnak a királyságai a sátán tartományai alatt vannak. Amikor Jézus Krisztust kísértette sátán, …
az  ördög, fent egy magas hegyen felajánlotta neki az akkori idő pillanatában levő világ királyságai közül mindegyiket.

(Lk 4:5)
" Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban,
És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom;
 Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz."


. Akkor vajon ma, a  sátán felajánlhatná ennek a világnak a királyságai közül mindegyikét Jézus Krisztusnak?
 Szerintem a válasz egyértelműen- igen!

Viszont eljön az a nap is amikor Jézus Krisztus el fogja venni a sátántól a világ királyságait.
A Jelenések könyve ezt tudatja velünk;

(Jel 11:15)
" A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik."


De sajnos jelenleg még Sátánnál van e világunk irányítása.
Íme néhány adat az ördögről, ami talán valakinek majd egyszer hasznára válik;

(1) Sátán II Kor. 2:11
(2) a kísértő, Mát 4:3
(3) az ördög, Mát. 4:5
(4) az ellenség, Mát. 13:25,39
(5) a gonosz Mát13:38
(6) a sárkány, Jel. 12:9
(7) a régi kígyó, Jel. 12:9
(8) a keringő kígyót, Ézs. 27:1
(9) a vádoló Jel. 12:10
(10) a futó kígyó, Ézs. 27:1
(11) a csaló, Jel. 12:9
(12) az ellenséges I Pét. 5:8
(13) a hazudozó, Ján. 8:44
(14) a hazugságok atyja, Ján. 8:44
(15) a gyilkos, Ján. 8:44
(16) az elnyomó, Ézs. 14:4
(17) fényes csillag Ézs. 14:12
(18) Lucifer Ézs. 14:2
(19) a hajnal fia, Ézs. 14:12
(20) az, akit levágattak a földre Ézs. 14:12
(21) Leviatán Ézs. 27:1
(22) az a sárkány, aki a tengerben van, Ézs. 27:1
(23) a felkent kerub, Ezé. 28:14
(24) Belzebub Mát12:24
(25) Bélial II Kor. 6:15
(26) Apollyon (vesztő) Jel. 9:11
(27) Abaddon (vesztő) Jel. 9:11
(28) a mélység angyala Jel. 9:11
(29) a világ fejedelme, Ján. 14:30
(30) a levegőbeli hatalmasság, Ef. 2:2
(31) az ördögök fejedelme, Mát. 12:24
(32) ennek a világnak az istene II Kor. 4:4
(33) a világosság angyala II Kor 11:14
(34) az erős fegyveres, Luk. 11:21
(35) a tolvaj, Ján 10:10
(36) a farkas Ján. 10:12
(37) orditó oroszlán I Pét 5:8
(38) a pusztitó Ézs. 16:4




A fenti nevek közül , ha figyelmesen olvassuk a Szentírást megláthatjuk,hogy mindegyik leír valamit a sátán karakteréről..

A sátán leggyakrabban arra készteti, az embereket hogy  nevetségesnek és abszurdnak tűnjön a létezése, és azt kell mondanom /tapasztalatból/ hogy ez a trükje nagyon jól bevált és  az emberek nem félnek tőle.
Sajnos nagyon könnyen meg tudja győzni a világot, hogy ö nem létezik, hogy az emberek képtelenek legyenek ellenállni a támadásainak. A sátán megjelenik a II.Kor. 11:14. világosság angyalának, vagyis mint az igazság angyalának.
Az elsődleges célja, hogy meg kell akadályozza az üdvösség-üzenetét, hogy van megmentés a számunkra..
Függönyöket állít fel amelyek eltakarják a valóságot  a szemeink elől.
Melyek ezek a függönyök?- első sorban a vallások, és ezek a leg veszélyesebbek mert a vallásokat felhasználva tud adni olyan csalfa reményeket paradicsomi ígéretekről, hogy az emberek maguktól lépnek rá arra az útra amelyik pontosan az ellenkező irányba vezet...a pokol felé.
A sátán célja tehát meg akadájozni az embereket, hog megmentetté váljanak;

(2Kor 11:3)
" Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől.
Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek."



Az üdvözülés üzenete nem emberi cselekedetek vagy érdemeken alapszik, hanem Jézus Krisztus befejezett „munkáján”, amit a Kálvária utján és a Golgota keresztjén végzett be.

(Ef 2:8)
" Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
 Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék."



Az  igazság üzenete egyszerű!- maga Isten végezte el helyettünk a nehéz munkát, mi meg részesülhetünk megkapni Jézus Krisztust hit által.
A mi dolgunk a Jézus Krisztusban vaéó hit.
 

A sátán  csupán egy hamisító és egy utánzó.
Íme;

(1) hamis Krisztus, az Antikrisztus Jel. 13:2
(2) zsinagógák (az egyházak) Jel. 2:9
(3) dogmák I Tim 4:1
(4) rejtélyek (a sátán mélységei) Jel. 2:24
(5) hatalmak,trónok Jel. 13:2
(6) királyságok Luk. 4:6
(7) hívők Jel. 13:4
(8) ördögi háromság Jel. 16:13
(9) angyalok Jel. 12:7
(10) miniszterek,politikusok II Kor. 11:15
(12) csodák II Tesz. 2:9
(13) fiak Ján. 8:44
(14) áldozatok I Kor. 10:20
(15) közösségek I Kor. 10:20
(16) asztalai I Kor. 10:21
(17) Sátán a pohár II Kor. 10:21
(18) dicsőség Bir. 8,9
(19) hadseregek Ézs. 24:21
(20) üdvössége Gal 1:6-9
(21)  lelkesít  II Kor 11:4
…és stb, stb, stb




A sátán meghamisítja az üzenetet azáltal, hogy az üdvözülés helyett vallást ajánl fel az embereknek.
Úgy állít be néhány vallást, hogy az embert ráveszi, hogy csak valamilyen cselekedet által üdvözülhet.
Miközben számunkra Isten Jézus Krisztus által üzen.
Jézus Krisztus meghalt, eltemették és harmadnapra föltámadt...ennyi, és nem bonyolultabbnál bonyolultabb valamiféle kérelmek és cselekedetek által.
A sátán abban tud gyönyörködni a legjobban amikor látja, hogy az emberek éjt nappalá téve keresik az utat az örök élet felé, mert túl egyszerűnek tartják az Istentől felajánlott megoldást , és nem veszik figyelembe a Szentírás szavait.
Személyesen is ismerek olyan egyéneket /vallást nem említek/ akik kézzel lábbal azon törekednek,hogy saját erejükből igazuljanak meg, és ezek az egyének nap mint nap forgatják a bibliájukat a kezükben, és mégsem veszik észre, hogy csapdába csalták őket.

(Róm 4:1-5)
" Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?
 Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.
Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.
Annak pedig, a ki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint;
 Ellenben annak, a ki nem munkálkodik, hanem hisz abban, a ki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul."




Ez lenne a megoldás...csak ennyi?

Az a személy  aki teljes szívével, és egyetlen reményeként hisz Jézus Krisztusban, az megmentésben fog részesülni, minden másik el fog pusztulni.

(Jn 3:16-18)
" Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
 A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."


Jelképesen mondva, ez a világunk egy csatatér, és itt ezen a hiú földön kell leélnünk életünket, de nem lenne szabad senkinek nyomasztóan élnie hanem inkább felszabadultan mert az igazság az ,hogy ha megismerjük az igazságot az szabaddá tesz mindannyiunkat (Ján.8:32) mert csak így tudjuk meglátni, észrevenni az élet értelmetlen dolgai között az értelmet és a világosságot.
Úgy tudjuk igazából megérteni ha a hit szemeivel nézzük azokat a dolgokat amelyek nem látottak de örökkévalóak. (2Kor.4:18)
Hitünk és bizodalmunk kell legyen ma abban, hogy amit az ördög lerombolt, és amit ma az ördög világának tekintünk nem örökkévalóak mert Krisztusban teljes a győzelmünk a sátán és démonai fölött.
Az ördög birodalma egy olyan hatalmas sivatag amiben nincs semmi érték, nincs semmi ami tartó, nincs semmi, ami kielégít, nincs semmi..csak hamis irányok, végtelen menetelő üres nemlét.
Egyedül csak Istenben Krisztus által győzedelmeskedhetünk.
E világnak, eme hatalmas sivatagában ahol szinte minden csak egy csábító délibáb, ott van nekünk Krisztus aki által megtaláljuk az igazság hideg, tiszta, életet adó üdítő vizét.


Sakk Matt!

ApCsel " Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.(Apcs.26:18)

Dicsőség az Úrnak!
" Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!"
(Jer.sir.3:22)

Nem elérhető manoka38

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 163
Re:Játszma
« Válasz #1 Dátum: 2015 Május 08, 23:17:34 »
Testvérem azt olvastam ki szavaidból, hogy a világ amiben élünk teljes mértékben Sátán kezében hatalmában áll. Ha tévednék javíts ki ebben kérlek! :)
Sátán mi t tudjuk Isten legkedvesebb angyala volt de bukott....
Ettől függetlenül Istennek ma is hatalma van felette és csak azt teheti meg amit Isten megenged neki....
Tehát bármit tesz, az Úr engedélyével teszi azt.
Mindezt pont azért, mert pont mint Jesua céllal vagyis értünk teszi azt.
Ennek értelmében Sátán sem tesz mást és többet mint amit Isten megenged vagy "jóváhagy".
Ha a földi lét csak Sátán " kezében " lenne nem lenne megtérés, hitben járás, és nem lenne több követője Jézusnak...
Isten kegyelme ma még tart...Így a megtérésre is van lehetősége bárkinek. Ezt hagyná a gonosz?
Bár támadásait érezzük és tudjuk sokan....mindannyian...
De aki ezt felismeri ellent tud állni...vagyis az Úr segítségét kérve vissza utasíthatja azt.
Tehát mégsem Sátán az "egyed uralkodó" a földi létben...
Akkor most hogy is van ez?... :304: :304:

Nem elérhető zéjfél

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 5
    • szabadgondolkodó
Re:Játszma
« Válasz #2 Dátum: 2015 Május 10, 01:02:23 »
Kedves Testvérnő! :)
Elöször is köszönöm,hogy írtál.
A kérdésedre a válasz itt van;
(1Pét 5:7-8)
" Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.
 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:"

Az ördög a világunk kormányzója, azt tesz amit akar mert meg van adva neki, hogy azt tegyen amit akar.
Nem az ördög a "főszereplő" ebben a játszmában, hanem mi, az emberiség.
Mi vagyunk azok akiknek van jogunk dönteni, az ördög már döntött és a döntése végleges, ő már nem fog kegyelemben részesülni. Mi azonban igen!- HA - elfogadjuk az Úr segítő jobbját. :)
Isten nem fog beleavatkozni a kijelölt idő elött, amit csak Ő tud.
Megóvni persze,hogy megóv, de nekünk kell dönteni, hogy elfogadjuk-e a védelmét, vagy pedig a magunk erejére hagyatkozva harcolunk a "szélmalmokkal."
A válaszom lényege tehát ez.
Az Úr kijelölt egy időpontot /hangsúlyozom, hogy azt csak Ő tudja/ és ha elérkezett az a pillanat akkor lecsap, lehet, hogy el se megy már ez a válasz mert eljött az Úr pillanata, és vége mindennek.
De addig az utolsó pillanatig nekünk ki kell tartanunk, és nem szabad leengedni a hit fegyvereit, mert a világ kormányzója bizony lesben áll és várja az alkalmat, hogy sebet ejtsen a hitünkön mert ha meg tudja ingatni a hitünket akkor bizony nagy bajok vannak már.
Pál apostol mire fektet nagy hangsúlyt? - (1Thessz 5:17)" Szüntelen imádkozzatok."
Miért kell szüntelen imádkozni?-azért mert gyengék vagyunk, tökéletlenek vagyunk és a magunk erejéből nem tudunk ellenálni, csakis az Úr segítségével.
Jézus szavaiban van a válasz;
(Mrk 14:38)
" Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen."
A test... :) mindig a test.
Na szóval kedves Testvérnő, én egy szóval sem mondtam, hogy Isten nem tud beleavatkozni, én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy mit nem tudunk mi a saját erőnkből.
Ha Istenhez fordulunk akkor nem kell félnünk még az ördögök ördögétől sem, még akkor sem ha elveszi mindenünket, még akkor sem ha elveszi egészségünket sőt életünket, de a hitünket nem tudja elvenni. És ha megmarad a hitünk, akkor a lelkünk és az örökkévalóságunk a legnagyobb biztonságban lesznek.
Ha én azt mondom, hogy hiszek, és komolyan is gondolom azt amit mondok, akkor a cselekedeteimet a hitemhez igazítom. És ha így élem le az életemet akkor az Úr betartja kiadott szavát azokkal szemben is akik kéz a kézben vele végig kűzdötték az élet útját.

Az Úr Áldjon!

"
" Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!"
(Jer.sir.3:22)