az előbb épp ezeket olvastam igy megosztom veletek:
: Nehémiás
Alapige
Közben erősen zúgolódni kezdett a köznép és az asszonyok júdai honfitársaik ellen. Voltak, akik ezt mondták: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokan vagyunk. Gabonát kell kapnunk, hogy ehessünk és éljünk! Voltak, akik meg ezt mondták: Zálogba kell adnunk mezőinket is, szőlőinket is, házainkat is, hogy gabonát tudjunk venni az éhínségben. Voltak olyanok is, akik ezt mondták: Mezőnkre és szőlőnkre pénzt kellett kölcsönvennünk, hogy adót fizethessünk a királynak. És bár a mi testünk éppen olyan, mint honfitársaink teste, és a mi fiaink éppen olyanok, mint az ő fiaik, mégis rabszolgáknak kell eladnunk fiainkat és leányainkat. Vannak is már így eladott leányaink, de mi tehetetlenek vagyunk, mert mezőnk és szőlőnk már a másé. Amikor panaszkodásukat és ezeket a dolgokat meghallottam, nagy haragra indultam, és miután magamban meghánytam-vetettem a dolgot, felelősségre vontam az előkelőket meg az elöljárókat, és ezt mondtam nekik: Ti kiuzsorázzátok honfitársaitokat! Azután nagy gyűlést tartottam ügyükben, ahol ezt mondtam nekik: Mi tehetségünk szerint visszavásároltuk júdai honfitársainkat, akik eladták magukat a pogány népeknek. Ti pedig eladjátok honfitársaitokat, mert ők kénytelenek nekünk eladni magukat. Azok pedig hallgattak, és nem találtak szavakat. Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit ti műveltek. Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! Hiszen én, rokonaim és legényeim is, kölcsönöztünk nekik pénzt és gabonát. Mi elengedjük nekik ezt a tartozást. Ti pedig adjátok vissza nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az URat. A nép pedig eszerint járt el. Attól a naptól fogva, hogy Artahsasztá király Júda országának a helytartójává nevezett ki, uralkodása huszadik évétől a harminckettedik évéig, azaz tizenkét éven át, nem ettük a helytartónak járó kenyeret, sem én, sem rokonaim. A korábbi helytartók viszont, akik előttem voltak, megterhelték a népet, mert kenyérért és borért több mint negyven ezüstsekelt szedtek be tőlük, és legényeik is hatalmaskodtak a népen. De én nem tettem így, mert istenfélő vagyok. Ennek a várfalnak az építésénél magam is dolgoztam, mezőt nem szereztem, és a legényeim mind részt vettek a közös munkában. Az én asztalomnál étkeztek a júdaiak, a százötven elöljáró meg mindazok, akik a körülöttünk levő pogány népek közül jártak be hozzánk. Az én költségemre készítettek el naponként egy ökröt, hat kövér juhot és szárnyasokat, és tíznaponként mindenféle bor is volt bőségesen. De én nem követeltem a helytartónak járó kenyeret, mert nehéz munkát kellett végeznie a népnek. Tartsd emlékezetben, Istenem, az én javamra mindazt, amit ezért a népért tettem!
Neh 5
Köszönjük Urunk, hogy azzal a bizonyossággal hajthatjuk meg a fejünket, hogy Előtted állunk. Köszönjük, hogy Te belénk látsz, ismersz minket. Köszönjük, hogy a Veled való találkozás soha nem múlik el nyomtalanul. Olyan sok minden történt már bennünk a Te áldott munkád nyomán. Szeretnénk így kiszolgáltatni magunkat most is Neked. Szégyelljük magunkat, de csakugyan kell könyörögnünk azért, hogy egyességben és békében éljünk. Sokszor bennünk sincs békesség és így körülöttünk sem lesz. Restelljük Előtted is, de bevalljuk, hogy sokszor bizony már-már összeesünk a terheink alatt. Olyan jó volt, hogy kérhettünk most Téged, hogy össze ne hagyj esni minket. Hadd könyörögjünk így most Hozzád egy családért, amelyet gyors egymásutánban ma újabb gyászeset ért. Könyörülj rajtuk és légy a halál ellen megbátorítójuk, és ne hagyd összeesni őket! Sőt, a Te irgalmaddal még a próbatétellel is segítsd közelebb őket Magadhoz! Segíts közelebb magadhoz most minket is, engedd, hogy igazán Rád tudjunk figyelni, és a Te igéd sok gyümölcsöt teremjen az életünkben.
Ámen.
Hetek óta nyomon kísérjük, hogyan épül Jeruzsálem kőfala, és nem győzünk csodálkozni, hogy mindig támad valami újabb nehézség. Hol kívülről, hol belülről támad az ellenség. Úgy látszik nagyon fontos neki, hogy föl ne épüljön a kőfal és a templom. Az ellenségnek mindig nagyon fontos, hogy ne épüljön az, amit Isten építeni akar az Ő szolgái által. És ki nem fogy leleményesen az akadályok, a nehézségek támasztásából. Itt most egy újabb baj támad, belső egyenetlenség jut szóhoz a nép körében.
Hogy egy kicsit megértsük miről is volt ott szó, gondoljunk arra, hogy mi miatt lehetett olyan nehéz gazdasági helyzet Jeruzsálem környékén, Nehémiásék megérkezésekor és a falépítés idején. Annyira nehéz helyzet volt, hogy egyenesen éhínség támadt. Több oka volt ennek. Egyrészt az, hogy hirtelen megnőtt a lakosság száma. Hazajöttek sokan a fogságból és nem voltak berendezkedve otthon az ő ellátásukra. Hirtelen megnőtt a népesség, rendkívül elhanyagoltak voltak a földek, évtizedek óta, a fogságbavitel óta csak egy részét művelték meg, azt is úgy, hogy most nem lehetett azt a néhány hónap alatt rendbehozni, még néhány év alatt sem lehetett volna. Ugyanakkor kitűnik a felolvasott részből, hogy a perzsa királyok, noha liberálisabb politikát folytattak, és nagyon jó nemzetiségi politikájuk volt, azért az adókat ők is beszedték. Sőt igyekeztek srófolni, és bármilyen nagylelkűen engedte is haza Nehémiást a király, azért arról a területről is beszedette kíméletlenül az adót. Még így is, hogy ott az egy négyzetkilométerre eső népesség száma hirtelen megnőtt, az élelmiszerellátás semmit nem javult, szükségképpen éhínséghez vezetett, így is ki kellett fizetni az adót. Ekkor jelentek meg a nyomorúság vámszedői. Ezek mindig megjelennek, ahol nyomorúság van. Voltak jobbmódú emberek Izrael fiai között is, és ezek kölcsönöket adtak. Aki a kölcsönt nem tudta fizetni, annak lefoglalták a földjét. Ha nem volt ingatlana, akkor zálogba vették a gyermekeit, és ezek rabszolgasorban dolgoztak, hogy ne mondjam, tengődtek. Semmi remény nem volt arra, hogy visszaválthatják őket s szüleik, mert honnan jutottak volna pénzhez, amikor nőtt a nyomorúság és fokozódott az ínség. észre sem vette Nehémiás, hogy ilyen gondok vannak. Ő annyira a fal építésére koncentrált - arra a sajátos küldetésre, amit Istentől kapott -, hogy megfeledkezett arról, hogy más egyéb baj is lehet ott körülötte. Amikor meghallja - ezt olvassuk - rettenetes haragra gerjedt. Nem azért, hogy ilyen van, nem azért, hogy ez előfordulhat, mert ez szinte szükségszerű volt ott. Hanem azért, mert testvér a testvért, zsidó a zsidót képes kiuzsorázni, a gyermekét rabszolgájává tenni, azt rabszolgaként dolgoztatni, és napirendre térni afölött, hogy ez így van és lehet, hogy így is marad. Ez keserítette őt el nagyon és akkor hívta össze ezt a nagygyűlést, amiről itt olvastunk. Ezzel a nagygyűléssel, ha Isten éltet minket, majd a jövő csütörtökön foglalkozunk: milyen az, amikor Isten belenyúl a dolgokba, amikor Ő imádságot meghallgató, szabadító Isten, amikor megtanít megbocsátani olyanoknak is, akiknek az addig eszükbe sem jutott. Erről tehát, hogy Isten mit cselekedett itt, majd külön beszélünk, mert ez egy külön órát érdemel.
Ma inkább arról szóljunk, hogy Nehémiás magatartásából mit tanulhatunk meg. De ez előtt még érdemes elgondolkoznunk azon, hogy bizony van ilyen. Épül szépen a kőfal. Arról olvasunk itt, hogy a népnek nagy kedve volt és dolgozott. Nem lehetett elrettenteni őket külső fenyegetéssel. Sikerült legyőzni a belső széthúzást is, és közben mégis meghúzódnak a háttérben igen súlyos bűnök. Valami istenes dolog emelkedik - engedelmeskedik egy isteni parancsnak - épül Jeruzsálem, és közben bűnök lapulnak az emberek szívében. Ez a kettősség az, ami mindig nagyon utálatos Isten előtt, és ami mindig nagyon veszélyes mindenféle építésre nézve. Amikor elhangzanak a nagy hitvallások, és közben erkölcsi szenny bűzlik a hitvallást mondók életében is. Amikor - hadd mondjam úgy, ahogy mondani szokták mások - nyomjuk a szent szöveget, de erkölcsileg egy csomó dolog kifogásolható az életünkben. Amikor nagyon jól tudjuk, hogy mit kell mondani és Isten szent nevét az ajkunkra vesszük, de ott lapulnak a szívünk mélyén ilyen rettenetes bűnök. Akár az egyéni, személyes életünkben, akár egy gyülekezetben, akár az Isten népében tágabb körben is.
Nehémiás azonnal érzékelte, hogy ez rendkívül veszélyes a további építésre nézve. Egyrészt az, hogy bűnt megtűrnek magukban, másrészt az, hogy ez nem tűnik fel azoknak, akik vétkeznek. Csak azok morgolódnak, akik el- len elkövették a bűnt. Ha nem térnek bűnbánatra, ha a bűnt nem nevezik bűnnek, ha azt nem vágják ki az életükből - áldozat árán is -, nem fog felépülni Jeruzsálem kőfala. Ezzel nem lehet játszani, ezt nem lehet kockáztatni. Nincs az az ár, amit meg ne kellene és lehetne fizetni azért, hogy Isten terve valóra váljék, és hogy engedelmesek maradjanak. Azonnal nagygyűlést hív össze Nehémiás és tisztázza a kérdést.
Jó lenne, ha Isten Szentlelke arra indítana most mindnyájunkat, hogy elcsöndesedjünk, és de nagy kegyelem lenne, ha mindnyájunknak megmutatna legalább egy olyan bűnt, amit eddig nem érzékeltünk, vagy ami előtt eddig behunytuk a szemünket, Amit eddig megtűrtünk, miközben más téren talán igyekszünk engedelmeskedni, az Ő kedvében járni, az Ő országát építeni. Isten őrizzen meg minket attól, hogy megtűrt bűnökkel próbáljuk építeni Isten országát. Mert azt nem sokáig lehet.
Itt figyeljük meg Nehémiás magatartását! A 15. és 16. verset idézem: „az előbbi helytartók, akik előttem voltak, megterhelték a népet, és vettek tőlük kenyeret és bort, 40 ezüst siklusnál is többet, sőt még legényeik is zsarnokoskodtak a népen. De én nem tettem így az Isten félelme miatt. Sőt még a kőfalon is dolgoztam, mezőt sem szereztem, s minden legényeimmel együtt összegyűltünk a munkára”.
Három fontos megállapítás hangzik itt el Nehémiásról. Az egyik az, hogy nem élt a jogaival. Az Istennek való teljesebb engedelmesség jegyében nem élt a jogaival. Őt oda helytartóként küldték. Ő ott a perzsa uralkodó képviselője volt, és ezért igen sok jog illette meg őt. Nagyon nagy összeg ez a 40 siklus, amit itt olvasunk. Az adónak egy része neki járt. Neki ott ingyen lett volna szabad élnie, nemcsak a családjával, az egész udvartartásával együtt, és azt olvassuk később, a 18. versben „...én azonban nem kívántam a helytartó kenyerét, mert nehéz volt a szolgálat a népen!” E nélkül is van a népnek elég baja és terhe. Most ő is élősködjék rajtuk? Járna neki. A törvény biztosítja. Artaxerxes király levele megparancsolja. Mindenki úgy csinálta előtte, az összes helytartó. Föl se tűnne, ha ő is azt csinálná, ami eddig a gyakorlat volt. „De én nem tettem így”. Mert félte az Istent, mert szerette a népet, és mert kész volt mindig lemondani a maga jogáról, az engedelmesség miatt.
Egy ettől nagyon messze eső ige jutott eszembe a Fil 2-ből. Valakiről azt olvassuk ott, hogy „...nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett”- az, Aki az Istennel egyenlő - „és engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfának haláláig”. Jézustól tanulhatjuk meg igazán azt, hogy ha mások érdeke úgy kívánja, ha az Atyának való engedelmesség azt jelenti, gondolkozás nélkül lemondjunk a jogainkról. Nem akarom ezt most nagyon részletezni, alkalmazni; Isten Lelke végezheti el mindnyájunkban, hogy eszünkbe jutnak olyan dolgok, amikor kicsinyesen, nevetségesen, körömszakadtig ragaszkodunk a magunk jogocskáihoz, és vérig vagyunk sértve, ha valamiben megsértettek, vagy hátratételt szenvedtünk. Bár eljutnánk erre a tágkeblű, nagylelkű, szeretettel teljes magatartásra, hogy: miről van szó, csak az én jogaimról? Óh, kérem! Bármikor szívesen lemondok azokról, ha így épül jobban a kőfal, ha így a népnek jobb kedve lesz, több ereje lesz, vagy másoknak ez akármiféle előnyt jelent. „Nem is szereztem magamnak mezőt”. Úgy látszik divat volt akkor is a szerzés. Mezőt, mezőt, minél nagyobb mezőt szerezni magunknak, akármilyen áron. Először talán egy kicsit, arra egy sufnit építünk, bekerítjük, de az már az enyém. Nem tudok vele mit kezdeni, legszívesebben pihennék otthon hét végén, de ki kell menni, mert fölveri a gaz. Vasárnap este fáradtabb vagyok, mint péntek este, vagy szombaton, de van mezőm. Nehémiás szabad ettől. Nem mező kell, azt kell csinálni, amit az Úr bízott ránk. Mit bízott rám? Nagyon sokféle lehet az, amit Ő bízott rám. De ez-e a legfontosabb mindig, hogy mit bízott rám? És azt csinálom! „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek”. Lehet, hogy mező nem adatik meg, és úgy járunk jól. Jobban szeret minket Isten annál, minthogy mezőt is adjon. Lehet, hogy még az is megadatik, ha szükségünk van rá! Ezt Ő tudja. De először mit keresünk?
Lemondani a jogokról. Nemcsak, hogy nem élni vissza a jogokkal. Olyat is ismer a Szentírás, hogy nem élek a jogaimmal. Nem a jogaim a fontosak.
Többen félreértették, vagy félremagyarázták azt, amit vasárnap a jog és a szeretet feszültségéről próbáltam röviden mondani. (Bír 13,1-14 alapján) Kénytelen voltam felülvizsgálni a Szentírás alapján és változatlanul vallom azt, hogy ahol igazi szeretet van, ott mindenféle jogra való hivatkozás feleslegessé válik. Ott nem a jogait emlegeti az ember. Ott a másik érdekeit, szempontjait nézi. Esetleg a másik jogait veszi komolyan. De a jog ott nem jön szóba, ahol szeretetről van szó, ahol a szeretet alapján állnak. Ha már jogot kell emlegetni, paragrafusokat kell idézni, ott már baj van. Ott a szeretet hiányzik.
Nehémiásban szeretet volt, és volt bátorsága másként élni, mint az elődei, meg mint sokan körülötte. S ez az, ami ezen a ponton a legfontosabb üzenetté vált a számomra: Van-e bátorságunk másként élni? Mindenki úgy csinálta. Nehémiás mégis azt mondja, hogy „de én nem tettem így”. Nem azért, hogy én különc legyek, hanem az Isten félelme miatt. - Majd ezt még külön látni fogjuk, hogy mit jelent. De van-e bátorságunk Isten akaratához igazodni és nem a mindenkori divathoz? Akármi legyen az a divat. Merünk-e másként élni?
Pál nem volt különc hajlamú ember, és a Róma 12,2-ben mégis azt írja, hogy: ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, és ismerjétek föl már végre, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata és ahhoz szabjátok magatokat. Ez a mi specialitásunk. Az Isten akaratához szabjuk magunkat, és nem ehhez a világhoz, és e mögött semmi gőgnek nem szabad lenni és mi nem tartjuk emiatt többnek magunkat, mint az úgy nevezett világ, és ezt nem lekezelőleg mondjuk, hogy „világ”. Ezt szeretettel mondjuk, de kell lenni különbségnek. Hát más a só és más az a lé, amibe beleteszik, és az attól lesz leves, vagy étel, vagy ízes lé, és anélkül nem lesz az. Hát különbözik a kettő, és eltűnik benne a só, és nem lehet egy kanállal kivenni a feloldott sót belőle. Alázatosan, csöndben eltűnni ebben a világban, ez a mi feladatunk, de átjárni ezt a világot. Megsózni. Minőségileg más embereket formál Jézus Krisztus. S minőségileg mások voltak Isten választott emberei. Készek vagyunk-e erre? Vannak-e jelei annak, hogy ilyenek vagyunk? Legyen áldott érte Isten, ha vannak, ha pedig nincsenek, gondolkozzunk el azon, hogy nem kényszerít-e bele minket is sokféle magatartásba ez, hogy mindenki úgy csinálja. Állandó téma ifjúsági órákon: "mindenki él házasság előtt nemi életet". Először is bizonyos vagyok benne, hogy nem mindenki él. De ha mindenki élne is, ha én Isten gyermeke vagyok, én az Ő jó, kedves és tökéletes akaratát kérésem és ahhoz szabom magamat, nem e világhoz. Tegnap mondta el valaki, hogy ma már minden gimnazista iszik. Hát remélem, hogy nem minden gimista iszik! De ha divat is inni, amikor hazafelé mennek a suliból, vagy oda is beviszik már állítólag, még a tanárokat is megkínálják néha és tehetetlenek a jobb meggyőződésű tanárok is. Még, ha így van is; most akkor én is igyam, ha Isten gyermeke vagyok? Mi lesz akkor? Akkor leszek nagy, vagy akkor leszek rokonszenvesebb a szemükben, bevesznek, vagy mi van akkor? Az engedetlenség árán mi nem tudunk használni másoknak úgy sem. Merünk-e mások maradni, mint a világ? Azok, akikké Isten akar formálni minket? S ugyanígy divat a szerzés, a hajtás, megvan a pénznek a maga bálvánnyá magasztosultsága. Mi a mi szemünkben a pénz? Mire való a pénz? Valaki azt mondta a múltkor: arra való, hogy elköltsük. S milyen igaza van. S mennyi pénz kell? Annyi, amennyi szükséges az élethez. Meg tudunk-e állni, amikor sokan abba pusztulnak bele, hogy nem tudnak megállni? És így tovább, nem sorolom most ezeket a dolgokat,
De ez nagyon fontos üzenet ebben „én azonban nem cselekedtem így”. Én másként cselekedtem - mondja Nehémiás, mert én Isten szavára figyeltem. A Péter l. levele 4. részében van egy megdöbbentő ige, amelyik talán a legtömörebben foglalja össze ezt a tanítást. Az elejéről három verset olvasok:”...többé nem emberek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralévő időt. Mert elég nekünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban. Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván”. (2-4. vers) Hát csodálkozzanak! De nem futunk velük együtt a kicsapongásnak ugyanabban az áradatában, amelyik aztán a maga szennyes áradatában minket is maga alá temetne, szitkozódván. Nem, mi másfelé futunk már. S tudjuk, hogy romolhatatlan koszorú vár ott, és amik hátunk mögött vannak, elfelejtettük, és úgy futunk, mint aki nem bizonytalanra fut. Nem futunk velük. De hadd hangsúlyozzam még egyszer, ne nézzük le őket azért, és ezt nem úgy mondjuk, de mégse futunk velük. Csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha nem futunk velük. Úgy tud. Isten minket felhasználni.
A másik az, hogy Nehémiás nem cselekedte azt; de miért nem? Azt mondja, hogy Isten félelme miatt. Az újfordításban úgy olvastuk, hogy „mert istenfélő vagyok”. Sokan félreértik, szeretjük félremagyarázni, hogy szóval ez Istentől való rettegést jelent, és akkor félelmemben nem csinálom? Nem erről van szó. Egyszer egy egész igehirdetés szólt erről, hogy mit jelent az istenfélelem szó. Akkor láttuk azt, hogy egyebek között ilyen összetevői vannak, hogy félek megszomorítani azt az Istent, Aki engem nagyon szeret. Hát azt az embert sem szeretjük megszomorítani, aki minket nagyon szeret, és akit szeretünk. Aztán rájöttem már arra, hogy nem érdemes Isten akaratával ellentétes dolgokat cselekedni, mert a világban rend van, és mindennek megvan a maga következménye. Amit vet az ember, azt aratja! S aki már sokszor megjárta így az engedetlenségben, az csak fél attól, hogy saját magának ártson. De még csak nem is ez a legfontosabb tartalma az istenfélelemnek, hanem a Vele való szeretetteljes közösség. Az, hogy én Vele egészen eggyé váltam, Vele összeforrt az életem. Hát akkor nem az a célom, hogy bosszantsam, hogy meg- szomorítsam, hogy az akarata ellen cselekedjem. Akkor az a fontos, hogy mi az Ő jó, kedves és tökéletes akarata és azt szeretném én is cselekedni.
Szeretjük-e mi igazán Istent? Szeresd az Urat - idézi Jézus - teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erődből. Szeretjük-e mi igazán Jézust? Aki engem szeret - mondja -, azt szereti az én Atyám, ahhoz megyünk és annál lakozunk. Összeköltözik velünk és ebben a szoros közösségben lesz erőnk ahhoz, hogy ne fussunk a világgal, hanem a mi sajátos utunkon menjünk, és végig menjünk és célba érjünk. Nemcsak azzal dicsekszik - nem is dicsekszik Nehémiás - de nem azt mondja, hogy én bizony nem cselekedtem így. Miért nem? Isten félelme miatt.
Mit mond József abban a rendkívül nehéz, kényes, pikáns helyzetben, amikor Potifárné megkörnyékezi őt? Azt mondja, hogy „...miképpen vétkezhetném az Isten ellen?”(1Móz 39,9). Isten embere Isten színe előtt él minden helyzetben, és az első gondolata az, hogy örül ennek az én Uram, vagy nem. Akarja Ő ezt, vagy nem? Jön velem csinálni ezt, vagy nem? És ha nem, Isten gyermeke irtózik attól, hogy olyat csináljon, ahol nem számíthat az ő Urára. Ahol Nélküle kell valamit csinálni vagy Ellenére. Miképpen vétkezhetném az Isten ellen? Nehémiás azért nem tett ilyet.
A harmadik az, hogy nemcsak nemet kell mondani valamire, hanem határozott igent is kell ugyanakkor mondani másvalamire. Én nem cselekedtem így - mondja Nehémiás. Hanem mit cselekedett? Hanem még a kőfalon is dolgoztam, - ezt tényleg föl kell jegyezni, mert azért hogy egy helytartó elmenjen kőműves segédmunkát végezni, ez magyarázatra szorul. - Még a kőfalon is dolgoztam, mezőt nem szereztem, de minden legényemmel együtt ott voltunk a munkán. Vagyis, nem nyerészkedni akartam, nem munka nélkül akartam haszonhoz jutni, mint azok, akik kölcsönöztek, stb. ahogy az elején hallottuk, hanem dolgoztam. Csináltam azt, amit rám bízott az Úr. Úgy, hogy közben lemondtam a jogaimról, én is megtagadtam magam, meghúztam a nadrágszíjat és dolgoztam. Még a kőfalon is ott voltam. Ez nagyon fontos.
Nemcsak a bűn elleni harcra van szükségünk, hanem határozott igeneket is ki kell mondani. A bűnt nem. Akkor mit igen? Akkor mit csinálnak helyette? Isten akaratát, igen.
Jézus is nagyon határozott „nem”-eket és nagyon határozott „igen”-eket mondott. A Sátán minden kísértésére azt mondta, hogy „távozz tőlem”, nem! S az Atyának mit mondott? „Igen, Atyám, mert így volt kedves Te előtted”: Ő nem ismerte azt, nem-igen, vagy majd meglátom, most még nem, de talán majd később igen, most még igen, de talán majd később ezt abbahagyom és megtagadom. Vagy „nem”, vagy „igen”! „Távozz tőlem”, „igen, Atyám”.
Pál hogy jelenik meg egyik szolgálati helyén, Korintusban? Az 1. Korintusi levél 2. részének az elején pontosan fölsorolja, hogy mi az, ami „nem”; amit ne várjanak tőle, és mi az, ami „igen”, amit hoz akkor is, ha nem kell. Mert tudja, hogy erre van szükségük. Nem jöttem, hogy nagy ékesszólással, vagy ezzel-azzal hirdessem, de jöttem, ...hogy prédikáljak a Krisztusról, mint megfeszítettről. Annyira, hogy nem is akarok tudni másról, csak a Krisztusról, mint megfeszítettről.
Határozott nem és határozott igen. Kezdenek-e sorakozni a mi életünkben ezek? Határozott „nem”-ek, hogy ezt meg ezt, meg ezt, nem, semmi körülmények között, ha a legjobb barátnőm hív rá, akkor sem, ha a jó tanácsadóm mondja akkor sem, mert nem az Isten akaratával egyezik. Ezt meg ezt meg ezt igen, akkor is, ha senki másnak nem jutna eszébe. Pl. ilyen, hogy egy helytartó a kőfalon dolgozzék, és ugyanakkor lemondjon a maga jövedelméről. Mert ez következik az engedelmességből. Nem és igen. Így lehet egyértelmű, összeszedett, tiszta, megszentelt életet élni.
Emberileg ezzel akadályozta meg Nehémiás a szakadást a nép között, és azt, hogy abbamaradjon a munka, amit elkezdtek. Majd látni fogjuk, hogy végső soron Isten akadályozta azt meg és Isten erősítette meg Nehémiást is így, de most ezt a három kérdést vigyük el magunkkal:
- Merünk-e másként élni, mint a világ, ha Isten azt kívánja tőlünk?
- Tudjuk-e, hogy Isten színe előtt élünk mindig, és Isten f élelmében teszünk-e mindent?
- Tudunk-e így pozitívan dolgozni, példát adni, elöljárni a hitben, a szeretetben, az engedelmességben, hogy ez a példa aztán átragadjon másokra is, hasson és magával ragadjon még sokakat?
Isten őrizzen meg minket attól, hogy építés közben megfeledkezzünk a bűneinkről, s Isten segítsen minket el egyértelmű „nem”-ekhez és „igen”-ekhez, egyértelmű engedelmességhez.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy sokszor a magunk szövegeitől nem halljuk még a lelkiismeret-furdalásunkat sem, és nem vesszük észre, hogy utálatos bűnök húzódnak meg a mi jószándékú, kedves igyekezetünk mögött is. Köszönjük; hogy a Te kegyelmeddel leleplezed a mi bűneinket. Áldunk Téged azért, hogy ha elénk hoztad azokat, és kérünk, hogy továbbra is hozd napvilágra a sötétség dolgait. Add a Te Szentlelkedet, Aki meggyőz minket bűn tekintetében, és add a Te bűneinket eltörlő, bűnbocsátó irgalmadat is.
Bocsásd meg, hogy sokszor úszunk mi is az árral. Nincs bátorságunk kilépni. Magunk se tudjuk, hogy mit kellene tennünk, hogyan lehetne engedelmeskedni. Tesszük, amit a többiek, meggondolás nélkül, rossz lelki-ismerettel, adj nekünk bátorságot az engedelmességhez!
Kérünk Téged, hadd tudjunk a Te félelmedben élni, Téged igazán szeretni. Hadd lássuk világosabban akaratodat, és hadd tudjuk azt a szolgálatot végezni, amit ránk bíztál!
Köszönjük, hogy várhatjuk Tőled, hogy bennünk is építed Isten országát, hogy az a jó dolog, amit elkezdtél bennünk, teljesedésbe megy, és kérhetjük, hogy használj minket is ebben a munkában.
Ámen
