Szerző Téma: Történetek  (Megtekintve 5552 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #30 Dátum: 2019 Május 14, 15:36:34 »
A sánta kiskutya
tanulságos történet
Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.
Egyik nap jött egy kisfiú.
– Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
– Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, – válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.
De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
– Őt kérem!
– Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,– reagált rá a tenyésztő.
Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! – fakadt ki magából a kisfiú.
Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!
csodálatos történet! eszembe jutott egy ige, vagyis inkább 2:
Mózes V. könyve:7:7 Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok;
I. Korintus levél:1:27 Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
28
És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29
Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 248
Re:Történetek
« Válasz #31 Dátum: 2019 Május 14, 16:07:08 »
Kedves Ildikó!
Ma 7.58 órakor ugyanezt a történetet írtam egy másik téma körbe.
Jó, hogy figyelünk egymásra és, hogy olvassuk egymás írásait.  :062:

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #32 Dátum: 2019 Május 18, 10:07:46 »
Kedves Ildikó!
Ma 7.58 órakor ugyanezt a történetet írtam egy másik téma körbe.
Jó, hogy figyelünk egymásra és, hogy olvassuk egymás írásait.  :062:


 Igen láttam  de miután meg irtam   és már  nem akartam kitörölni
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #33 Dátum: 2019 Május 18, 10:09:19 »
megérintette a lelkemet a JÓISTEN!!!

A végrehajtó.

Fél kettőkor csengettek a tízemeletes panelépület nyolcadik emeleti lakásának ajtaján. Az ajtónyílásban a végrehajtó és a rakodó álltak. A csengetésre tízévesforma kislány nyitott ajtót.
–Csókolom! Anya mindjárt jön, a Karcsikát eteti éppen. Addig tessenek bejönni a szobába, körbenézni, hogy mit lehet elvinni! – mondta és bevezette őket az egyszerű, de ízlésesen berendezett otthonba. Bentről, a kisszobából az asszonyka kiszólt.
–Jöjjön, végrehajtó úr, nézzen körül, rögtön jövök én is. Nélkülem is felmérheti az elvinni való értéktárgyakat!
A végrehajtó és sofőrje beóvakodtak a nagyszobába. Megálltak a szoba közepén és tekintetük végigsiklott a szoba berendezési tárgyain, mozdítható, nem létfontosságú értéktárgyak után kutatva. Tekintete a színes TV-én, egy újnak tűnő szekrénysoron és két, a falon lógó olajfestményen állapodott meg. Közelebb lépett a képekhez. Mindkettő elég réginek látszott. Tájképet ábrázoltak. Számára ismeretlen festő képei voltak. Közelebb lépett. Leemelte az egyiket és megnézte a hátuljára ragasztott tanúsítványt. 1953-ban készült. Huszadik századi hazai festő műve. Dunát lehet belőlük rekeszteni. A hetvenes években a Kultúrcikk Ipari Vállalat kisteherautóival a Képcsarnok raktáraiból felpakolt kortárs művészek elfekvő képeivel megrakodva az újonnan átadott panellakásokat járó ügynökök éves részletre árusították őket. Jó, ha megérnek egyenként 8-10 ezer Ft-ot.
Miután végzett a terepszemlével kiballagott a konyhába. Kihúzta a viaszosvászonnal letakart konyhaasztal alól a hokedlit. Kézhátával lesöpörte az asztallapról a morzsákat és elővette a dossziét. Kivett egy foglalási jegyzőkönyvet. Elkezdte felírni sorban: l db használt szekrénysor 45. 000 Ft, egy db használt színes Tv 32. 000 Ft, két olajkép 16. 000 Ft. Itt tartott, amikor előjött a kisszobából a fiatalasszony. A vízcsapnál lemosta kezét, megtörölte a radiátorra terített konyharuhában és kezet nyújtott a végrehajtónak.
–Jó napot kívánok! Elnézést, hogy megvárakoztattam Önöket, azt hiszen nélkülem is el tudják végezni a munkájukat az urak! Főzhetek egy kávét?
–Köszönjük, elfogadjuk. Asszonyom, tisztában van azzal, hogy a lakáson négyszázezer Ft. Jelzálogkölcsön van bejegyezve, melyért, mivel nem fizették ki a Banknak, a férj elhalálozása miatt, önöknek kell jótállni. Mivel többszöri felszólításra sem törlesztettek, így foglalásra, majd később a kiegyenlítetlen, még fennmaradó összeg ellenértékeként árverezésre kell bocsátanom az ingatlant.
–Tudomásul veszem-, sóhajtotta a fiatalasszony és kitöltötte az időközben lefőtt kávét. A végrehajtó, miközben a kávéját kavargatta, megkérdezte.
–Hogy történhetett meg, hogy itt maradtak ennyi adóssággal?
–a férjem kényszervállalkozóvá vált a saját vállalatánál. Biztosítása nem volt. Minimálbér után fizetett adót, Tb járulékot. Amíg tudott dolgozni jól ment. Megvolt mindenünk. Hanem tavasszal rosszul lett. Kiderült gyomorrákja van. Erre vettük fel a két kölcsönt. Próbáltuk az orvosokat megfizetni. Kellett a gyógyszerekre, a csodadoktorokra. Szerettük volna kijátszani a halált, de a halál ügyesebb volt nálunk… sajnos szegény Alfrédem pokoli kínok közt meghalt. Én fizetés nélküli szabadságot vettem ki és itthon ápoltam. Mire visszamentem volna tanítani, megszüntették a státuszomat.
Mit kezdjen magával egy kirúgott matematika tanárnő? A lakásrezsit fizetni kell, a gyerekeknek enni kell, tudni, adni, néha egy –két ruhadarabra, cipőre is kell költeni. Felvettem hát lakásfelújításra a másik 200 ezret. Az is elment a gyógyításra. A kezeim között lehelte ki a lelkét. De legalább a családja, a gyerekei vették körül utolsó óráiban. Nem bántam meg, hogy felvettem a kölcsönöket. Őérte tettem. Mondogatta pedig szegény, hogy Ancikám, hagyjatok meghalni! Gondoljatok a jövőtökre, ne költsünk az orvosokra, csodaszerekre, nekem a nélkül is végem van! Nem hallgattam rá.
–a szülőktől, rokonoktól nem tudna kölcsönkérni, hogy legalább elkezdje törleszteni? Meg tudnánk úgy oldani, hogy halasztást kérek, mondjuk két évre. Nem kellene a lakást elárverezni! Legalább 100. 000 Ft-ot kellene befizetnie. Most ahogy összeszámoltam, ha nagy jóakarattal becsülöm is fel, nyolcvanezer körüli összeget tudunk elvinni. Az ágyakat nem rekvirálhatom el a gyerekek alól, a gyerekbútor semmit nem ér, a mosógépet nincs szívem elvinni, a többi kacattal nem tudok mit kezdeni. Ékszerei nincsenek?
–Voltak, de mindent eladtam, zálogba tettem, nem tudtam kiváltogatni őket. Minden, ami értékünk volt elment a gyógyításra. Az orvosok a végsőkig hitegettek, biztattak bennünket, pedig tudták, hogy nincs remény! És a főorvos az utolsó pillanatban is zsebre gyűrte a hálapénzt! De, legalább a lelkiismeretem tiszta. Én mindent megtettem.
–Hol dolgozik? A munkahelyén nem tudnak segíteni?
–Óvodában vagyok dadus. Ők sokat segítenek. A kisfiú ott van velem, míg dolgozom. Ingyen étkezünk. A maradékot hazahozom éthordóban. Mindig marad, mert naponta van egy-két lemondás. Este, amikor lefektetem őket, a lépcsőházat takarítom, az is hoz valamit a konyhára. Komolyan mondom magának, sokszor kétségbeesésemben, már azon gondolkodom, hogy árúba bocsátom a testemet. Még fiatal vagyok, kívánatos… Mindent megtennék, csak utcára ne kerüljünk. Nem bánom, vigyen el mindent, ami mozdítható! Vigye a mosógépet is, a hűtőt is! Talán összejön az a 100. 000 Ft.
–Jól van, asszonyom. Hozzáírom a hűtőgépet, a gyerekbútort, az annyi, mint 105. 000 Ft. Megkérem magának a halasztást és a részletfizetést a helyzetére való tekintettel. Láthatja, nem vagyok én olyan szemét, szőrösszívű végrehajtó, mint sokan hiszik! Ürítsék ki a szekrényeket, majd Cicvarek kolléga segít, aztán lehordja a rakodóval a teherautóra sorban.– mondta és arra az időre amíg a kipakolás, folyik bement a nagyszobába és leült a Tv-vel szembeni fotelba. Bekapcsolta a készüléket és keresett egy adót találomra. Mindegy mivel üti el a kínos perceket, csak terelje el a figyelmét erről a kellemetlen dologról. Legszívesebben leitta volna magát, mint annyiszor máskor, ha besokallt a sok szomorú rekvirálástól.
Amint üldögélt, betotyogott a három év körüli aranyszőke hajú kisfiú, Karcsika. Odasompolygott elébe, megérintette a térdét. A végrehajtó összerezzent az érintésre. Kérdő tekintetet vetett a csöppségre. A kisfiú, félénken megszólalt.
–Bácsi, nézzünk mesét!
–Ahogy gondolod– mondta Pemete és átkapcsolt a mesecsatornára. A kisfiú az ölébe fészkelődött. Érezte a friss, üde gyerektest illatát. Ült és mereven bámult maga elé. Gondolatai messze jártak. Látta amint az ötvenes években apját bekényszeríttették a TSZ-be. Amint az utolsó tehenet, a lovat is a kiscsikóval, elhajtották a közösbe. Teherautóra pakolták az ekét, boronát, mindent. Ott maradtak a gazdasági épületek kifosztva, üresen. Mikor elmentek az apja nem szólt semmit. Csak ült a gyújtóst aprító tőkén és mereven maga elé bámult. Aztán elindult a padlásfeljáró felé. Felment. Felakasztotta magát a mestergerendára. Ottmaradtak a semmire. Anya, ők hárman, gyerekek és a nagymama. Élni kellett, tanulni, iskola mellett a háztájiban dolgozni, hogy megéljenek valahogy…
Múltba révedéséből Cicvarek hangja riasztotta fel.
–Végeztünk, főnök, vinnénk a TV-ét.– a végrehajtó, beleegyezően bólintott. Cicvarek kihúzta a konnektorból a TV-dugóját. Elsötétedett a készülék. Ekkor szokatlan dolog történt. A kisfiú leugrott az öléből és a TV-t cipelő Cicvarek lábaiba csimpaszkodva sírt, kis öklével ütötte, ahol érte.
–Ne vidd el e mesedobozomat! Nem engedem, ne, ne! –sikoltotta. Majd mikor belátta, hogy erőlködése semmit sem ér és vele együtt kifelé lépked az ember a szobából, mint egy tolvaj, hirtelen elengedte a lábát és visszaszaladt a végrehajtóhoz. Felkuporodott az ölébe, átkarolta a nyakát és sírva, hüppögve sikoltotta bele az arcába.
–Bácsi, te, hagyod, hogy ellopják a mesémet? Hát Te sem tudsz segíteni? – csak szorította a nyakát, könnyeivel összemaszatolva a végrehajtó arcát. Ekkor végleg betelt a pohár. Pemete ölébe kapva a gyereket, hirtelen felpattant, kilépett a folyosóra. Még elérte a liftre várakozó Cicvareket.
Ennyit mondott csak neki:– vidd vissza a TV-t!
–De, főnök…– aggályoskodott Cicvarek. Pemete ellentmondást nem tűrően nézett rá. A sofőr tudta, ha a főnök szemei villámokat szórnak, akkor nem szabad ellenkezni. Elindult hát vissza a készülékkel a szobába. Pemete a gyerekkel a karjaiban, arcukat egymás arcához szorítva bement a szobába és leült a fotelba. Megvárta, míg Cicvarek bekapcsolja a TV-ét. A kisgyerek átölelve a nyakát, csókolta, ahol érte és sírva-kacagva hüppögött.
–Tudtam, hogy nem engeded, tudtam, szeretlek bácsi, te jó ember vagy!
Pemete megrázkódott. Az értetlen arccal előtte ácsorgó Cicvarek zökkentette vissza a valóságba.
–Mi a téma főnök? – kérdezte aggódó arccal, arra gondolván, főnöke kiakadt, mint a kakukkos óra. – Pemete ránézett és csak ennyit mondott neki.
–Hozzatok vissza mindent! A szentségit ennek a rohadt világnak!
Miután mindent visszahordtak, akkor így fordult a sírva hálálkodó fiatalasszonyhoz.
–Idefigyeljen Müllerné! Én kifizetem az adósságát! Na, de ne gondolja, hogy csak úgy, eltüntetem a sarát, vegye ezt hitelnek, amit majd apránként ledolgozik nálam!
Én agglegény vagyok. Minden hétvégén eljönnek hozzám a gyerekekkel. Kitakarít, kimossa a szennyest, két napra megfőz. Megebédelnek nálam, és éthordóban elviszi a vasárnapi ebédjüket. Na, megegyeztünk?
Az asszony hűdötten nézett rá, aztán a plafonra pillantott, hogy ha most nem szakad le, akkor, mégis csak van isten. A könnyeivel küszködve csak bólintani tudott.
Pemete átadta a lakáscímét, telefonszámát és miután mindent visszaraktak a helyére úgy, ahogy jöttek, el is tűntek. Elvitte őket a fagyos őszi szél.
–Az Egyujjasba! – adta ki az utasítást a sofőrnek–be akarok rúgni! A kocsmába érve így szólott a csaposhoz: Irmuskám, bülbülmadaram! Ma mindenki az én vendégem!
–Mi történt végrehajtó úr, csak nemhogy, magára szakadt az OTP?
–Nem, Irmuska, ennél súlyosabb a helyzet: megérintette a lelkemet a JÓISTEN!!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #34 Dátum: 2019 Október 24, 18:25:20 »
Dr. Eben Alexander: A Menny létezik
– állítja a híres idegsebész, aki bejárta a túlvilágot
Megjelenése előtt első számú bestseller lett egy nemzetközi hírű idegsebész könyve, amelyben halálközeli állapotban a túlvilágon megtett utazását írja le. Dr. Eben Alexander történetét az különbözteti meg a számos hasonló beszámolótól, hogy a professzor, aki egy ritka típusú, akut lefolyású agyhártyagyulladás miatt egy hetet töltött mély kómában, úgy élte át ezt a modern dantei utazást, hogy közben a kórházi műszerek semmiféle tudati aktivitást nem mértek nála. Miután felépült, Dr. Alexander éveket töltött azzal, hogy tudományos magyarázatot találjon az átélt élményekre. Azt állítja, hogy ez lehetséges, de ehhez a tudománynak ki kell lépnie a 18. század óta elfogadott korlátok közül.
Dr. Eben Alexander 2008. november 10-én hajnalban erős hát- és fejfájásra ébredt. A negyvenes évei végén járó férfi kitűnő fizikai állapotban volt: fiával együtt éppen Dél-Amerikába készültek, hogy együtt másszanak meg egy hatezer méteres hegycsúcsot. A nemzetközi hírű idegsebész azonban azt tapasztalta, hogy állapota riasztó gyorsasággal, percről percre romlik. Mielőtt elveszítette volna az eszméletét, utolsó emléke az volt, hogy felesége a mentőket riasztja.
Csak utólag tudta meg, hogy egy rendkívül ritka bakteriális eredetű agyhártyagyulladás támadta meg, ami tízmillió ember közül egy esetben fordul elő. A fertőzés a legtöbb esetben néhány óra alatt végez a beteggel. Mire kórházba került, a professzor túlélési esélye – annak ellenére, hogy azonnal az elérhető legjobb és leghatékonyabb ellátásban részesült – minimálisra csökkent.
A fertőzés a legerősebb antibiotikumokra sem reagált. Egy héten át mesterségesen tartották életben, miközben a rákapcsolt műszerek – CT-felvételek és más neurológiai vizsgálatok – semmiféle agyi aktivitást nem mutattak nála.
Az orvosok – akik a professzor több neves kollégájával is tanácskoztak – tájékoztatták a családot arról, hogy a beteg agyhalálközeli állapotba került, és életfunkcióit csak mesterségesen tudják fenntartani. A gerincvelőből vett minta katasztrofális adatokkal szolgált: a glükózszint, ami normális esetben 60–80 közötti értékeket mutat, és csak súlyos agyhártyagyulladás esetén csökken húsz körüli értékre, az orvos esetében egyetlen egységnyi szintre zuhant. Az intenzív osztály vezetője a család véleményét is meg akarta hallgatni, mielőtt a konzílium döntene arról, hogy lekapcsolják-e a lélegeztetőgépről a beteget.
Dr. Alexander azonban a kóma hetedik napján egyszer csak kinyitotta a szemét, és néhány órával később már kommunikálni tudott környezetével. Mint utólag elmondta, a kóma ideje alatt semmit nem érzékelt környezetéből. Az orvosi leletek is azt bizonyítják, hogy agya ez idő alatt teljes mértékben „le volt kapcsolva”. A bakteriális fertőzés szó szerint felemésztette az agykéreg azon részeit, amelyek a tudatért és az érzékelésért felelősek. Ennek ellenére, amikor kijött a kómából, azt tapasztalta meg, hogy az agyi funkciói – először a látás, majd a hallás és a beszédképesség – egymás után visszatértek, hasonlóan egy újraindított komputer „feléledéséhez”.
A kezelőorvosok már ezt a fordulatot is csodának tartották, de úgy becsülték, hogy a betegnek több hónapos intenzív ellátásra, majd pedig élethosszig tartó speciális felügyeletre lesz szüksége. Valójában Dr. Alexander négy hét után teljesen gyógyultan elhagyhatta a kórházat, és a fertőzés semmilyen maradandó nyomot nem hagyott a fizikai állapotában.
Dantei utazás
Az örvendetes gyógyulásnál is különösebb volt azonban, amit az idegsebész az egyhetes kómája alatt átélt. Dr. Eben Alexander apja szakmáját követve lett idegsebész professzor. Huszonöt éves szakmai karrierje alatt több száz tudományos publikációt jelentetett meg, számos nagy szakmai szervezetnek a tagja, a legnevesebb klinikákon (köztük tizenöt éven át a Harvard Egyetem bostoni orvosi intézetében) dolgozott. A leletei alapján tisztában volt vele, hogy a kóma idején tudata megszűnt és semmilyen érzékszerve nem működött. Ezt kezelőorvosai is megerősítették. Szakmájának élő, ízig-vérig tudós emberként soha nem foglalkozott ezoterikus praktikákkal, és kábítószerrel sem próbálkozott. Bár kereszténynek vallotta magát, reduktív szemléletű materialistaként alapelv volt számára az, hogy a megismerés elválaszthatatlan a tudattól. Az úgynevezett mentális élményeket, mint amilyenek a halálközeli állapotban átélt tapasztalatok, az agy idegrendszeri eseményeire vezette vissza. A szakemberek túlnyomó többségével együtt Dr. Alexander is úgy tartotta, hogy az ilyen élményeket az agy oxigénhiányos állapota vagy valamilyen trauma váltja ki, így ezeknek nincs közük a külső valósághoz. A világ megértéséhez a tudatos megismerés vezet – vallotta, mondván, „amit nem értünk, az igaz sem lehet”.
Amikor magához tért, mégis egy olyan élmény hatása alatt állt, ami alapjában felforgatta ezt a világképet. „Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem” – nyilatkozta a professzor a Newsweek magazinnak, amely címlapon közölt ismertetőt a professzor napokban megjelenő könyvéből. A Proof of Heaven – A Neurosurgeon’s Journey into the Afterlife (A Menny bizonyítéka – Egy idegsebész földön túli utazása) című kötet már az előrendelések alapján a sikerlisták élére került.
Örömzene
„Az élmény erőteljesebb volt bármi másnál, amit az életemben addig megtapasztaltam, beleértve a házasságkötésünket és a gyermekeink megszületését is” – mondta a professzor, aki, miután magához tért, először családtagjainak számolt be a természetfeletti „hiperreális” világban tett utazásáról. Bár kíváncsi volt rá, hogy mások miként számolnak be az ilyen élményekről, fia tanácsára egyetlen ilyen könyvet vagy cikket sem olvasott el mindaddig, míg két hónap alatt részletesen, mintegy száz oldalon le nem írta azt, amit átélt. „Nem akartam, hogy bárki más tapasztalata befolyásolja azt, amit írásban rögzítek” – magyarázza az orvos a könyv születésének első lépéseit.
„Az utazásom elején a felhők között találtam magam. Ezek a felhők nagy, habos, rózsaszín-fehér színűek voltak, és élesen elváltak az ég kékesfekete hátterétől. Messze-messze a felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, akik hosszú, sodródó csíkokat hagytak maguk mögött – idézi a Newsweek az orvos beszámolóját. – A lények ismerősnek tűntek, de különböztek a földi élőlényektől. Fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Fentről lefelé dicsőséges zene hangjai áramlottak. Úgy tűnt, mintha a dallamok a szárnyas lényektől származnának. Az örömteli hangok úgy áramlottak a bensőjükből, ahogy mozogtak, mintha nem tudták volna magukban tartani. Ez a hang anyagszerűnek tűnt, mint amikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes” – idézi fel az orvos a természetfeletti utazás első élményeit.
Dr. Alexander elismeri, hogy a tudaton kívüli, spirituális érzékelés rendkívül intenzív, mindent átjáró élményét nagyon nehéz szavakkal és fogalmakkal visszaadni. „A látás és a hallás nem különült el ebben a világban: minden érzékszervemmel átéltem, amint ezek az ezüstös, csillogó lények örömtől eltelve énekeltek. Úgy tűnt, hogy itt senki nem lehet külső megfigyelő vagy zenehallgató: az ember valamilyen rejtélyes módon mindenképpen részévé vált ennek a valóságnak. Én is magam mögött hagytam a földi testem és tudatom, és részévé váltam ennek az univerzumnak. Az egyes elemek – a felhők, a szárnyas lények – megkülönböztethetőek voltak, mégis minden mindennek a része volt, mint egy gazdagon díszített perzsaszőnyeg vagy a pillangó szárnyának a mintázata.”
Szavakon túli üzenet
Az idegsebész nem egyedül bolyongott ebben a multidimenziós, természetfeletti világban. Utazása elején csatlakozott hozzá egy csodálatosan szép arcú, aranybarna hajú és sötétkék szemű fiatal nő, aki egyszerű szabású, de nagyon élénk színű ruhát viselt. „Amikor találkoztunk, egy bonyolult mintázatú talajon álltunk, amiről hamarosan észrevettem, hogy egy gigantikus pillangó szárnya. Körülnézve azt láttam, hogy milliószámra repkednek körülöttünk hasonló hatalmas, lepkeszerű lények. A fiatal nő káprázatos színű – kék, lila, halványnarancs – ruhája, csakúgy, mint minden ebben a világban, valamilyen átható, elsöprő életerőt sugárzott. Olyan tekintettel nézett rám, hogy azonnal azt éreztem, érdemes élni, bármi is történt addig az életemben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A Földön ismert szereteten túli tekintet volt, ám annak minden dimenzióját egyidejűleg magában hordozta” – írja beszámolójában az orvos, aki szavak nélkül kommunikált kísérőjével.
„Az üzenet szélként járt át, és azonnal felfogtam az értelmét és igazságát. Ez az üzenet ugyanúgy valóságos volt, mint ahogy a körülöttem lévő világról is azonnal tudtam, hogy nem a képzelet játéka, hanem realitás, amiben nincsen semmi mulandóság és ingatagság. Az üzenet három részből állt, és ha földi szavakkal kellene visszaadnom, valahogy így szólna: »Mélyen szeretett és értékes lény vagy örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el.« Ez az üzenet csodálatos élményként árasztott el, és teljes, örömteli megnyugvást hozott a bensőmben. Úgy éreztem, hogy most értettem meg mindazt, amit addig tudatlanul átéltem” – folytatja beszámolóját az orvos, akivel kísérője szavak nélkül azt is tudatta, hogy sok mindent fog látni utazása során, „de végül vissza kell mennie”.
A következő pillanatban egy meleg, lágy széláramlat érte el őket. Ez a kiáradó érzés még intenzívebb volt, és isteni jelenlét fogta körül az orvost, ami mintha még magasabb rezgésű tartományokból áradt volna. Alexander szavak nélküli kérdéseket tett fel a „szélnek”: „Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt?”
A kérdésekre szavakon túli válasz érkezett, miközben az orvost a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlása töltötte be. „A felelet nem volt homályos, megfoghatatlan vagy elvont: nagyon is tömör és nyilvánvaló érzést adtak, amit a tűznél forróbban és a víznél nedvesebben érzékeltem. Egy pillanat alatt többet értettem meg, mint amire sokéves tanulás árán földi éle-temben eljutot-tam.”
Ezeket a válaszokat – ügyes marketingfogással – a Newsweek beszámolója meghagyja a könyv olvasói számára. Annyit azért az orvos hozzátesz, hogy egy fényes, gömbszerű szerkezet egyfajta „tolmácsként” segített neki megérteni és felfogni a felülről áradó ismeretet. Az utazás időtlennek tűnt, így az idegsebész utólag sem tudja eldönteni azt, hogy hétnapos kómája során mikor élte át a különös „odisszeát”, aminek minden részletét utólag is pontosan fel tudja idézni. Azt is elismeri, hogy beszámolóját sokan szkeptikusan fogadhatják, mint ahogy neki is nagy kihívást jelentett, hogyan értelmezze azt, ami történt vele. „Orvosként korábban én is hallucinációnak tartottam volna, ámde nem érzékcsalódás volt.”
Dr. Alexander szerint az átélt élményei tudományos szempontból azt bizonyítják, hogy egyrészt létezik az agy működésétől teljesen független szellemi érzékelés, másrészt pedig létezik az univerzumnak olyan dimenziója, amit spirituális módon ugyanúgy meg lehet ismerni, mint a látható valóságot. Mint mondja, ebben a dimenzióban az idő és a tér nem egymást követő eseményekből és helyszínekből áll, hanem folyamatos. Az utazása során nem események egymásutánjaként élte meg a történetet, hanem mintegy „elmerült” benne. Azt tapasztalta, hogy ezt a dimenziót teljesen betölti Isten jelenléte és szeretete.
„A modern fizika szerint a világegyetem egyetlen egység. Bár a világban, amelyben élünk, látszólag a tárgyak, az élőlények, az események elkülönültek, a fizika azt állítja, hogy a felszín mögött minden tárgy, az univerzum minden eseménye összeköttetésben áll egymással. Az átélt élmények előtt számomra mindez csak absztrakció volt, mára azonban valóság. Azt is tudom már, hogy ezt az univerzumot nemcsak az egység, hanem az isteni szeretet is összeköti. Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban megtapasztaltam, ugyanaz, amelyről Einstein, illetve Jézus beszél a maga nagyon különböző módján” – írja Eben Alexander, aki szerint háromezer évvel ezelőtt könnyebben megértették az emberek az ilyen élményeket, mert nem tekintették a tudatot a megismerés kizárólagos forrásának.
A tudós úgy véli, hogy a 17. században Descartes és Spinoza elfogadtatta, hogy a természettudomány az univerzum megismerésének egyetlen megfelelő módja. Az idegsebész egy rádióinterjúban azt mondta, hogy a felvilágosodás egyfajta tűzszünetet jelentett a hit és a tudomány között. „Ez hatalmas előrelépést hozott az emberiségnek, mert felszabadította a tudósokat az egyházi tilalmak és a bűntudat alól. A szabad gondolkodás és felfedezés kora megsokasította a tudást, és a tudomány mára szinte mindent feltérképezett a látható világból, a legkisebb részecskéktől a világegyetem határáig. Amit azonban átéltem, arról győzött meg, hogy a lélek és a test kettéválasztásával csak a valóság egy szeletét lehet megragadni.”
Eben Alexander szerint korunkban új tudományos forradalomra van szükség, amely elkezdi feltárni az univerzum spirituális dimenzióját. Ennek a filozófiai fordulatnak a jelentősége nem teszi semmivé a 18. századi felvilágosodás eredményeit és hatását, viszont felülhaladhatja azt. „Ez lesz az igazi felvilágosodás: a tudomány kiszélesedik, és egyre többen ismerik el, hogy a spiritualitás, a szellemi megtapasztalás nem választható el a tudatunk által megszerezhető ismeretektől” – állítja a tudós, aki úgy véli, hogy a tudatra építő reduktív materializmus olyan, mint az éjszakai országút, ahol a fények megvilágítják az utat, de sötétben hagyják azt a világot, amin az út keresztülvezet. A spirituális megismerés viszont ezt is meg tudja világítani – véli az idegsebész.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #35 Dátum: 2019 December 25, 06:21:54 »
Karácsony igazi története

„Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.” (Lukács 2:18)

Ahhoz, hogy igazán megértsük karácsony történetét, meg kell néznünk három dolgot:

1) Kiket hívott el Isten arra, hogy elmondják a történetet? Pásztorokat! Az első századi Palesztinában ők számítottak a társadalom legaljának. Isten mégis őket választotta arra, hogy elmondják a legnagyszerűbb történetet! Talán azért, mert közülünk néhányan kétségbe vonták volna vagy akár le is tagadták volna a hírt. Ők nem! Ők „elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek” (Lukács 2:17). Ez választ ad erre a kérdésre: „Tudna-e Isten olyasvalakit használni, mint én?” Igen! Nem kell teológiai tudósnak lenned – csak mondd el az embereknek, amit láttál és hallottál, hogy milyen változást hozott Jézus az életedbe!

2) Hogyan reagáltak azok, akik hallották a történetet? „Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott.” Isten kegyelme csodálatos: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét” (2Korinthus 5:19). Az evangélium nem jó tanács, hanem jó hír! Bűneid adóssága eltöröltetett, a számlát kiegyenlítették; most már személyes kapcsolatod lehet Istennel, ha bizalmadat Krisztusba veted. Ennél jobb nem is lehet!

3) Mi Mária szerepe a történetben? „Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta” (Lukács 2:19). Meg akarta érteni, mit cselekszik Isten, és ez hogyan kapcsolódik életéhez. Neked is ezt kell tenned! Isten nem változik, de mozgásban van, és neked tartanod kell a lépést vele! Sok dolog volt, amit Mária nem értett Isten akaratából, de elfogadta azt és engedelmeskedett neki. Tőled is ezt kéri Isten!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #36 Dátum: 2020 Május 05, 10:37:40 »
Tanulságos történet

A doktor sietve érkezett meg a kórházba. Telefonon hívták be egy sürgős műtét miatt. Gyorsan átöltözött, bemosakodott és elindult a műtő felé. A váróteremnél találkozott a műteni kívánt fiú édesapjával.
„Mi tartott ennyi ideig? Miért nem jött be időben dolgozni? Nem tudja, hogy a fiam élet és halál között van? Nincs Önben egy csepp felelősségérzet sem?” –kérdezgette mérgesen az apuka.
A doktor csak elmosolyodott kedvesen és hozzátette:
„Sajnálom uram. Jöttem amilyen hamar csak tudtam. Nem tartózkodtam a kórházban a mai nap. És most csak annyit tudok mondani, hogy nyugodjon meg kérem, hagy tudjam végezni a dolgom.”
„Nyugodjak meg? Mit szólna hozzá, ha a maga gyereke lenne ilyen helyzetben? –kérdezte az apa mérgesen.
A doktor újra csak egy kedves mosolyt engedett el és hozzátette:
„Csak azt tudom önnek mondani, amit Jób mondott : porból lettünk és porrá leszünk, áldott legyen az Úr neve! A doktorok nem tudják meghosszabbítani az emberi életeket. Most menjen és foglaljon helyet a váróban, megteszünk minden tőlünk telhetőt higgye el.”
„Tanácsokat osztogatni akkor, amikor nem vagyunk érintettek az ügyben túlságosan is könnyű!” –morogta az apuka és kiment a terembe.
A műtét eltartott 4 és fél óra hosszat. Végül mosolyogva és boldogan jött ki az orvos a műtőből.
„Köszönöm Istenem! Sikerült megmentenünk a fiát. Minden rendben zajlott le.” –mondta az orvos az apukának, és minden egyéb kontaktus nélkül elviharzott.
„Minden kérdésére válaszolni fog a nővérke. Vigyázzon a fiára!” –szólt vissza az ajtóból.
„Miért volt ilyen arrogáns? Miért nem volt 5 perce, hogy megbeszéljük mi történt odabent? Miért ennyire figyelmetlenek és lelketlenek az emberek? –morogta az apa.
A nővér közben megérkezett és válaszolt az elhangzottakra:
„A doktor úr fia meghalt egy autóbalesetben. Ma van a temetése. Onnan jött el, amikor hívtuk telefonon, hogy a maga fiát sűrgősen meg kell műteni. És most, hogy végzett siet vissza, hogy odaérjen amikor eltemetik a fiát.” –válaszolta szomorúan a nővér.
Tanulság:
Sose ítélj el embereket addig, amíg nem tudod mit miért tesznek. Sose ítélj első látásra! Próbáld meg megismerni a történetét annak, akit bántanál, mert lehet, hogy a végén meglepődsz!

és mit mond az Ige az ítélkezésről?

Máté : 7:1-8:
1
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2
Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3
Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?
4
Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5
Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
6
Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
7
Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
8
Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #37 Dátum: 2020 Május 05, 11:29:17 »
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott…

Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

______________

A tanulság:

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #38 Dátum: 2020 Május 08, 23:33:11 »
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy ember valahol az erdő szélén. Annyira szegény volt, hogy nem tudott már a családjának sem enni adni, így hát elindult vadászni. A vállán a régi puskája, és a táskájában az utolsó 3 golyó hozzá. Amint sétált megpillantott egy nyulat. Abban a pillanatban megtöltötte puskáját, és lőtt. Elhibázta! A nyúl elszaladt, így hát bandukolt tovább.
Kis idő elteltével észrevett egy mókust a fa tövében. Rálőtt, de újfent célt tévesztett. A mókus elmenekült. Egyetlen töltényével hátra, tovább folytatta útját az ember.
Néhány óra séta után meglátott egy fácánt az egyik fa ágán. Mivel csak egyetlen golyója maradt így hát óvatosan felemelte a puskáját, amikor egy hangot hallott
„Először imádkozz, és higgy bennem! Majd tartsd a cél felé a puskád.”
Ebben a pillanatban feltűnt a látómezejében egy szarvas. A puska csövét levéve a fácánról, célba vette a több hússal kecsegtető állatot. Óvatos célzás és méregetés után sziszegés ütötte meg a fülét. Lenézett a lábához és egy hatalmas mérges kígyót vett észre közvetlen maga mellett. Átgondolva helyzetét, hogy mentse életét a puskát a fenevadra fogta. Majd a hang újra megszólalt.
„Először imádkozz, és higgy bennem! Majd tartsd az eredeti célra, a fácánra a puskád!”
Az ember úgy döntött, hogy hallgatni fog a hangra a fejében, így hát elmormolt magában egy imát és bízott benne, hogy nem esik bántódása, ha a madárra lő. Cél, tűz! A golyó keresztülment a fácánon, abból kicsapódva és a fáról lepattanva eltalálta a szarvast, ami a madárhoz hasonlóan holtan esett össze. A puska hatalmas ütése nyomán az emberünk hátralépett egyet egyenest a kígyó fejére.
Mire észbe kapott csak azt látta, hogy a fácán, a szarvas és a kígyó is halott. Felnézett az égre és köszönetet mondott. Volt mit ennie a családjának, és az élete is megmenekült.
A történet tanulsága:
Imádkozz, és higyj mindig, mielőtt bármit csinálsz. Tartsd szem előtt a nagy céljaidat, valósítsd meg őket, és bízz Istenben! Soha ne hagyd, hogy a rosszakarók meggátoljanak abban, amiben hiszel, amit el szeretnél érni! Küzdj, harcolj, higgy és bízz!
Máté Evangéliuma:7:7 Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #39 Dátum: 2020 Május 10, 22:34:41 »
Egy történet a szeretett ről!
Olvasd el
21 év házasság után, a feleségem azt akarta, hogy menjek el egy másik nővel moziba, majd vacsorázzunk meg kettesben. Azt mondta: „Nagyon szeretlek, de tudom, hogy ez a nő is legalább ennyire imád téged, és szeretne eltölteni veled egy kis időt!”
Nem tudtam mire vélni a dolgot, mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a másik nő az édesanyám volt.
19 éve özvegy volt, és a munkám, gyerekeim miatt csak nagyon ritkán tudtam látogatni őt. Aznap este felhívtam őt és megkérdeztem van-e kedve eljönni velem egy moziba, majd beülni vacsorázni egy étterembe. „Mi a baj? Van valami gond?” –kérdezte.
„Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy kis időt kettesben töltenünk.” –válaszoltam. „Csak mi ketten!” Egy pillanatra elgondolkodott, majd „Nagyon szeretném!” –mondta.
Ahogy a háza felé tartottam az autóval, hogy felvegyem, egy kis idegesség lett úrrá rajtam. Amikor megérkeztem, láttam rajta, hogy ő is legalább ennyire feszült a randink miatt. Mintha az első randevúnkra készülnénk.
Az ajtóban várt szépen elkészített frizurával, és abban a ruhában, amit legutóbb az utolsó közös házassági évfordulójukon hordott, amikor még édesapám élt. Rám mosolygott, úgy ahogy csak egy angyal képes! „Mondtam a barátnőimnek, hogy randira megyek a fiammal.” –ezzel beszállt az autóba. „Nagyon várják már, hogy elmeséljem milyen volt.”
Megérkeztünk az étterembe, ami nem volt túl elegáns, inkább hangulatos és meghitt. Az édesanyám úgy fogta a karom befele menet, mintha ő lenne a First Lady. Nagyon büszke volt. Leültünk és felolvastam neki az étlapot. A szemei már rosszak voltak és nem tudta volna elolvasni azokat a kicsi betűket. A vacsora felénél, ahogy felnéztem azt láttam, hogy bámul engem. „Annak idején, amikor még kicsi voltál, mindig én olvastam fel neked az étlapot.” –mondta. „Itt az ideje, hogy te csak pihenj, én pedig viszonozom mindazt amit akkor tettél.” –válaszoltam. A vacsora során nagyon sokat beszélgettünk. Semmi konkrét dologról, csak a mindennapjainkról. Annyira sokat, hogy a filmet, amit néztünk volna le is késtük. Később amikor megérkeztünk a házához, azt mondta: „Nagyon szívesen elmegyek veled újra randizni, de csak ha engeded, hogy én hívjalak meg!”
„Milyen volt a vacsora?” –kérdezte a feleségem amikor hazaértem. „Nagyon szuper! Sokkal jobb mint amit el tudtam képzelni!”- reagáltam rögvest.
Néhány nappal később az édesanyám meghalt. Gyenge volt már a szíve. Annyira hirtelen történt, hogy nem tudtam semmit tenni ellene. Nem sokkal később, kaptam egy borítékot, abból az étteremből, ahol vele vacsoráztam. A megjegyzésben szerepelt: „Én fizettem ki a számlát előre. Nem voltam benne biztos, hogy ott tudok-e lenni, de ennek ellenére két helyet lefoglaltam. Az egyiket neked, a másikat a feleségednek. Soha nem fogod megtudni, mennyire fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Abban a pillanatban megértettem, hogy mennyire fontos az, hogy kimondjuk „SZERETLEK” még időben, és hogy a szeretteinkkel töltsük az időnket amikor csak lehet, addig, amíg van rá lehetőségünk. Semmi sem olyan fontos az életben mint a család! Add nekik az idődet, szeresd őket, és mond is el nekik, addig amíg még megteheted!
Mózes II. könyve:20:12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
Máté Evangéliuma:19:19 Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint te magadat!

ere csak Áment tudok mondani!!!

sajnos csak akkor vesszük észre hogy mennyire fontosak nekünk a szüleink mikor már nincsenek! én is nagyon szerettem az édesanyámat de 13 éve már az Úr nál van és ma is nagyon hiányzik!!
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3975
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Történetek
« Válasz #40 Dátum: 2020 Május 19, 10:30:24 »
Tanulságos!  :309:


Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni, nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott…

Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

______________

A tanulság:

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető torokildiko46

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4531
    • http://ildiko-torok.blogspot.com/
Re:Történetek
« Válasz #41 Dátum: 2020 Május 21, 08:34:15 »
 A gonosz nyelv
Csendes nyelv: Néma - nem szól sem istenhez, sem Istenről, sem a mennyről. Némán hallgat az üdvösségről.
Földi nyelv: Vannak emberek, akik csak a világról beszélnek, mintha minden reményük ebben a földi életben lenne, és földi örökkévalóságot keresnének.
Gyors, vagy haragos nyelv: Nem tud parancsolni a szenvedélynek, elragadják, mint a kosit a megvadult lovak.
Fecsegő nyelv: Fecsegéssel könnyít magán „nyelve alatt álnokság lakozik”. A fecsegő nyelv felszínes szívet takar. „Színezüst az igaz ember nyelve” de, „az ostobák szája balgaságot áraszt.”
Kritizáló nyelv: „Ki vagy te, hogy mást ítélsz meg?” Ha az emberek szíve alázatosabb lenne, nyelvük is irgalmasabb lenne.
Rágalmazó nyelv: A rágalmazó másokat sebez meg, és ezeket a sebeket egyetlen orvos sem tudja begyógyítani. A kard sem ejt olyan mély sebet, mint a nyelv.
Tisztátlan nyelv: Amely piszkos, durva, közönséges, erkölcstelen és másokat támadó beszéddel könnyít magán: „Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon!”
Hazug nyelv: „Ne hazudjatok egymásnak!” Isten legnagyobb ellensége a hazugság, amely istentelen szívet takar. A hazugság olyan bűn, amely nem jár egyedül, más bűnöket von maga után. Absolon azt hazudta apjának, hogy fogadalmat tesz Hebronban, s ez a hazugság árulásának csak előjátéka volt.
Hízelgő nyelv: Amely szemtől szembe szépeket mond, de a hátad mögött „gyűlöl, színlel az ő szájával -... amikor szépen szól, ne higgy neki”. A színlelet szeretet rosszabb mint a gyűlölet. Hamis, álcázza magát, álarc mögé bújik, más színben tünteti fel magát.
Dicsekedő nyelv: „A nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik.”
Káromló nyelv
Gúnyolódó nyelv: Olyan fekély amely a nyelvnél fakad fel.
Csábító nyelv: Az a nyelv, amely „szép szóval ékesszólással megcsalja a jóindulatúak szívét.”
Kegyetlen nyelv: amely kegyetlen beszédével megsebesíti a másik szívét.
Zúgolódó nyelv: A zúgolódás olyan elégedetlenség, amely az ajkakon át jut kifejezésre.
Csúfolódó nyelv:
A nyelv milyen kicsiny testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa ... egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket..., a nyelvet az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezetlenül gonosz az ..., ugyanabból a szájból jön ki az áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lenni! Jakab: 3,5-10
7.A halott asszony
Egy lelkész, aki az Északi-tenger vidékén szolgált, a következő párbeszédet jegyezte fel.
- Mondd csak, Jeromos, hogyan történt tulajdonképpen a te megtérésed?
Az öreg halász ragyogó szemét a kérdezőre emelte. Úgy látszott, hogy nem is akar feleletet adni. A durva, barázdás arcon ünnepélyes ragyogás ült. Lelke nyilvánvalóan boldog, felejthetetlen emlékekkel foglalkozott.
Ugye, már régen történt?
Igen, nagyon, nagyon régen -- szólalt meg végre az öreg -, körülbelül harminc éve lehet.
Hogyan történt?
Hogyan? Csodálatosan. Egy prédikáció által.
Egy prédikáció állal? Hiszen akkor az egészen természetes dolog volt!
Nem, tiszteletes úr, az éppen egészen természetellenes dolog volt.
Miért, hol hallottad ezt a prédikációt? - Nem hallottam, hanem láttam.
Láttad?
Igen, mindennap láttam, együtt éltem vele. "Rendes" prédikációt sokat hallottam, de nemigen törődtem velük. Gyakran nincs élet mögöttük. De azok a prédikációk, amelyekkel az ember naponta együtt él, azok igen, azok igazink.
Miféle prédikációval éltél te együtt?
Az én halott feleségemmel.
Rejtélyekben beszélsz, János, hiszen az ember nem tud együtt élni egy halottal.
Dehogynem, tiszteletes úr - bizony lehet. Istennél minden lehetséges.
Beszéld el érthetőbben!
Igen, röviden elmondom:
A feleségem és én bizonyos tekintetben egyformák voltunk, mind a ketten méregzsákok, ezért gyakran szembekerülünk egymással. Azután ö megtért. Legalábbis ezt állította. Én azonban nem sokat vettem észre ebből, mert nemsokára minden a régi mederbe tért vissza. Feleségem eljárt az összejövetelekre, otthon Bibliát olvasott és imádkozott. Ezen kívül prédikált nekem az istentelenségemről, és azt mondta, hogy térjek meg. Néha még sírt is, hogy megtérésre bírjon, de gondolkodásmódja és indulatai nem változtak meg. Sokszor teljes erőmből ingereltem őt, mert álszent élete nem volt ínyemre. Csak pár szó kellett, és a háborúság máris megkezdődött közöttünk. Utána sírhatott akármennyit, ezek a könnyek semmiféle benyomást nem tettek rám.
János, hát nem akarsz megtérni? - mondta egy napon újra, amikor az összejövetelről hazajött.
Mire térjek meg? - kérdeztem felháborodva.
Új életre.
Talán teneked van új életed? - kérdeztem.
Igen, azt hiszem. Ne ránk nézz, János, mi gyenge emberek vagyunk, és nem változunk meg. Istent nézd!
Istent nem láthatom - feleltem -, téged pedig láthatlak. És a te keresztyénséged nekem nem kell!
Egyszer aztán karácsony körül megint összejövetelről jött haza. De ezen az estén majdnem megijedtem tőle. Az arca fehér volt, mint a fal. Egy szót sem szólt. Így telt el csendben néhány nap. Attól féltem, hogy elveszti az eszét. Amikor egy nap bent ültem, hogy kijavítsam a hálóimat, bejött és leült mellém. Szeme csodálatos fényben ragyogott, alig bírtam ránézni. Megfogta a kezemet, és így szólt:
János, én Istentől bocsánatot kértem, mert az Ő nevére szégyent hoztam. Szentnek neveztem magamat, miközben olyan kevés szentség volt bennem.
Nagyon kellemetlenül kezdtem magamat érezni.
Tőled is bocsánatot akarok kérni.
Soha nem voltam még nagyobb kínban. Sokkal könnyebb lett volna, ha jól összeszid és veszekszik. Ettől a naptól kezdve a feleségem meghalt -, meghalt a bűnnek.
Ugye, megért, tiszteletes úr?
Persze, de mondd csak, János, sohasem lett már többé mérges?
Hogy nem lett-e újra mérges? Mindent elkövettem, hagy felingereljem. Az elején észrevettem, hogy benne van a felindultság, de olyan erőt kapott, a Szent Szellem úgy megerősítette, amilyent sohasem tapasztaltam azelőtt nála. Olyan volt, mintha el volna rejtve egy mennyei hatalom által, mintha páncél vette volna körül, amin az én gonoszságom nem tudott áthatolni. Nagyon nehéz volt az én szentségtelen természetemnek, hogy naponta olyan arcot kellett látnom, amit - mint egy szent fátyol - isteni békesség és isteni öröm vett körül. Mindig rosszabb lettem, de ez egyáltalán nem ingatta meg a feleségemet. A végén odáig ment a dolog, hogy szinte már gyűlöltem öt. Gyűlöltem Istent is, aki benne lakott, mert megítélt engem! Ez keresztyénség volt, ezt már megértettem. Nem kellett már többé prédikálnia, mert ő maga volt a prédikáció. Több évig éltem együtt ezzel a prédikációval, és az egyre szebb lett. A végén olyan erősen hatott rám, hogy meg kellett térnem. Így történt.


Olvass tovább: https://www.bibliai-kincsestar.hu/news/elmelkedesek-bibliai-tanacsok/?fbclid=IwAR3h-LBdtT0K_KpxzMI4b1iavXN9FgAJuqXtA4c68mmaB77_UoYZR-KxAfg
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.! Jób:19:25