Jom kippur – az engesztelés napja
A kürtzengés ünnepe után tíz nappal, tisri hónap tizedikén beköszönt a következő nagy ünnep: a Jom kippur. Ez rendkívül fontos nap volt a zsidó nép számára az évben, mert ezen a napon szerzett engesztelést a főpap Izrael egész népe, papsága és önmaga számára. „…a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van…“ (III. Móz. 23, 27).
A történelmi Izraelben, amikor még állt a Templom, hatalmas bűnvallás történt ezen az ünnepen. Izrael egész népe könyörgött Istenhez, hogy a bűnbánati napon fogadja el a bemutatott áldozatokat. Ettől függött a következő év áldása, szellemi szabadsága, hisz a bűnöktől való szabadulásra a népnek csak egy év múlva volt lehetősége. Az ünnepre három Igerész vonatkozik: a III. Móz. 16. fejezete azt írja le részletesen, hogy mit kell cselekednie a főpapnak. A III. Móz. 23. a néphez szól, és a IV. Móz. 29, 7-11 az előírt áldozatokat foglalja össze.
A Mindenható a „szombatok szombatja”-ként nevezi meg ezt az ünnepet (III. Móz. 16, 31), és „örökkévaló rendtartás”-ként adja Izraelnek. Az ünneppel kapcsolatban négy alkalommal is emlékezteti a népét az Örökkévaló, hogy „örök rendtartásul” rendeli (III. Móz. 23, 21; III. Móz. 16, 29; III. Móz. 16, 31; 3 Móz. 16,34). A III. Móz. 23, 21 hozzáteszi, hogy „örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.” Emiatt a zsidóság a szétszóratásban, „minden lakóhelyén” különösen fontosnak tartja az ünnep megtartását a mai napig.
Úgy tűnik, mintha az Újszövetségben eltűnne a Jom kippur. Legalábbis a keresztény tanítók nem foglalkoztak vele túlságosan sokat, és az ünnepet évente a rendelt idején meg sem szokták említeni. A Cselekedetek könyve egy helyen ugyan konkrétan említi: „… amikor már amiatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt (Jom kippur) ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat…” (Csel. 27, 9 – Csia), de ez nem túlságosan lényeges hivatkozás az ünnepre. Az ünnep legkésőbb október elejére esik, és Pál emlékeztetve arra, hogy a Jom kippur már elmúlt, csak az ősszel egyre viharosabbá váló időre akart figyelmeztetni.
Sokkal lényegesebb „leírást” találunk a Jom kippur beteljesedéséről a Zsidó levél 8-9. fejezetében, amelyhez tartalmilag sok tekintetben a 7. és a 10. fejezet is hozzá tartozik. Jesua betöltötte a törvényt (Mt. 5, 17), és keresztre feszítésével ezt az ünnepet is. A Jom kippur a golgotai kereszten bemutatott áldozat „másik arca”. Legtöbbször csak a peszáh ünnepét – Isten Bárányát, mint tökéletes peszáhi áldozatot – hozzák párhuzamba a golgotai kereszttel. Azonban Jesua minden egyes áldozatot betöltött, és Isten újszövetségi Igéje különösen kiemeli a kereszthalállal kapcsolatban a peszáh és a Jom kippur tökéletes betöltését. Az engesztelés napján elvégzett főpapi engesztelés most már a kereszt által az időben folyamatosan él, és árad a megszerzett engesztelő kegyelem. A Jom kippur bűnbocsánatában, és a benne adott, kiteljesedett áldásban élünk.
A Jom kippur tehát be lett töltve, azonban vannak olyan áldásai, amik még nem lettek valósággá. Mint ahogy az őszi ünnepek mindegyikénél, úgy van az engesztelés napjának is olyan üdvtörténeti jelentése és ígérete, ami a közeljövőben fog beteljesedni.
JOM KIPPUR A TEMPLOM FENNÁLLÁSA IDEJÉN
Az új szövetségben betöltött Jom kippur előképét megtalálhatjuk a jeruzsálemi Szentélyben bemutatott áldozatokban, ahol pontosan betartották Isten Tórában adott parancsolatait.
„A Jóm kippúr ugyanakkor rendkívül komoly és ünnepélyes nap volt Izrael papsága számára is. A főpap egész évben ezen az egyetlen egy napon léphetett be a Templomban a Szentek szentjébe, és csak ekkor állhatott meg Isten dicsőségének jelenlétében. Ehhez a megfelelő szent öltözetet kellett magára öltenie, amely tiszta fehér lenvászonból készült, szemben az egyéb alkalmakkor viselt színes köntössel, amelyet az aranyból készült melldísz ékesített. A főpap azonban ezen az egy napon olyan fehér vászonruhát öltött, amelyet soha máskor nem viselt…”[1]
A Templom lerombolása előtti időkben komoly rendelkezésekkel biztosították, hogy az ünnep zökkenőmentesen végbemenjen. „Kulcsfontosságú dolog volt az egész nemzetre nézve, hogy főpapjuk gondatlanságból nehogy rituálisan tisztátalanná váljon, és így ne végezhesse el a Jóm kippúrkor esedékes kötelezettségeit. Hogy ezeknek a rettenetes kilátásoknak elejét vegyék, a főpapnak már egy héttel a Jóm kippúr előtt el kellett hagynia az otthonát és be kellett költöznie a Templom épületegyüttesén belül található főpapi rezidenciába. A hét során a főpapot kétszer meghintették a veres üsző hamvával, hogy ily módon végképp kizárják annak lehetőségét, hogy esetleges holttest érintése miatt tisztátalanná váljon. Ez volt ugyanis a rituális beszennyeződésből való megtisztulás szokásos eljárása (4Móz 19, 1-10).
Ugyanakkor a biztonság kedvéért egy helyettes főpapot is kijelöltek arra az esetre, ha az első számú jelölt netán elhalálozna, vagy minden elővigyázatosság ellenére mégis tisztátalanná válna. Ez a második jelölt rendszerint a főpapi hivatalban soron következő személy volt…
A rendszeres templomi szolgálatokat az év nagy részében nem a főpap látta el, Jóm kippúr előtti héten azonban egyedül ő mutatta be az áldozatot. A közelgő ünneppel kapcsolatos minden kötelezettséget igen hűségesen végrehajtotta, akár a vérrel meghintésről volt szó a hüvelyk- és mutatóujjával, akár a füstölőoltár meggyújtásáról, akár a menóra (a mécstartó) karbantartásáról, akár arról, hogy pontosan betanuljon és memorizáljon minden mozdulatot, amelyet a nagy napon majd meg kell tennie. Egyetlen apró hiba és máris óriási katasztrófa és gyalázat szakad az egész nemzetre – Izrael áldozatai érvénytelenné válnak és a nép bűnei ott maradnak befedezetlenül.”[2]
Röviden összefoglalva így zajlott le az ünnep:
A főpap először bevallotta bűneit az Örökkévaló előtt, hiszen tisztátalan kézzel nem mutathatott be áldozatot az egész népért. A bűnei megvallása során a JHVH-t, Isten kimondhatatlan nevét háromszor ejtette ki a főpap (III. Móz. 16, 6). Ahányszor elhangzott a Név, a papok és a Templom udvarában összegyűlt nép a földre borult, és azt kiáltotta: „Áldott legyen az Ő Neve, Akinek dicsőséges királysága örökkön örökké tart.”[3] Majd a főpap megáldozott egy bikát bűnért való áldozatul magáért és a papságért.
Amikor ő már tisztán állt Isten előtt, akkor egyforma méretű és színű két kecskebak várta. Egy aranyedénybe két aranytáblácska volt belehelyezve. Az egyikre az volt írva: „JHVH-nak”, a másikra: „Azazelnek”. A főpap ezek közül húzott, és így sorsolta ki, hogy melyik kecskebak kié legyen. Így engedte át Istennek a választást. Az egyik állatot, JHVH-ét feláldozták, a másikat kiküldték a pusztába.
A jelképében a két bak Jesua áldozatában is visszatükröződik. A két bak, mint egy egész adta együttesen azt az áldozatot, ami a nép bűneiért szerzett engesztelést. Jesua – hasonlóképpen az egyik kisorsolt kecskebakhoz – JHVH-é volt. Egész életében Atyjának szolgált, előtte járt bűntelenül minden cselekedetében. Jesua így JHVH áldozata, az Istennek bemutatott tökéletes, egyszeri és megismételhetetlen áldozat. De emellett a bűneinket is magára vette, és valóságosan rajta voltak a bűnök, amit a pusztába küldött bak jelképezhet. Jesua annyira magára vette az egész emberiség bűneit, hogy azt írja az Ige, hogy „bűnné lett érettünk.” (II. Kor. 5, 21). Isten bűnné tette értünk Jesuát, így Ő azonosult a bűnnel. A kereszten elvégzett tökéletes áldozat két arca lehet ez a két bak, amelyek e kettősségükben hoztak engesztelést Izraelnek, és a kereszten már az egész emberiségnek is.
A BEFEDEZÉS
Mielőtt rátérnénk az ünnep Messiás általi betöltésére, egy fontos messiási értelmezésről kell szólnunk.
A Jom kippur szót általában engesztelés napjaként fordítják le. A „Jom” napot jelent. Ezt az ünnepet a Jóma kifejezéssel is jelölni szokták (pl. Talmudban), ami ’a nap’-ot jelent. A zsidóság számára ez a nap, mikor kibékülhet a Teremtővel.
A kapparah héber szó, amiből a ’kippur’ kifejezést képzik, engesztelést jelent, de a vezeklés, bűnhődés, kiengesztelés kifejezéssel is visszaadható. Emellett van a szóból képzett igének egy másik jelentése is: betakar, beborít, befed. A befedezés – a kapparah – egy kulcs az ünnep és a helyettesítő áldozat szerepének megértéséhez.
Ádám és Éva
Ádám és Éva Isten jelenlétében örvendeztek az Édenben. Naponta együtt jártak Istennel. De amikor bűnbe estek, megnyílt a szemük, és hirtelen felismerték, hogy meztelenek. Arra döbbentek rá, hogy fedetlenek, azaz hogy nincsenek „befedezve”. Ösztönösen szükségét érezték annak, hogy fügefalevelekkel takarják el, fedjék el magukat, mert jól tudták, hogy ha majd jön Isten, akkor nem állhatnak meg a jelenlétében befedezetlenül. Nem léphetnek be a jelenlétébe anélkül, hogy el ne takarnák magukat. Amit pedig eltakartak, az a „testiségük” volt. Azt takarták el, amiről megnyílt szemmel tudták, hogy nem áll meg Isten előtt.
Érdekes, hogy Ádám és Éva mennyire tisztán látták, hogy a bűneik miatt befedezetlenek Isten előtt. Ma a világi ember évtizedekig is elél a felismerés nélkül, hogy Isten előtt áll. Azt pedig legkevésbé sem látja, hogy a bűnei miatt befedezetlen. De sokszor a hívő embereknél sincs bűntudat. Az édeni állapotokból kikerült embernél már csak Isten kegyelme, ha felismeri bűnét, és ebből következően belátja, hogy bűnbánatot kell tartania.
Az Édenben mégis mindennek ellenére, amikor „meghallák az Úr Isten szavát, a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.” (I. Móz. 3, 8). Érezte az első emberpár, hogy nem állhat meg Isten előtt.
Az ítélet után Isten bőrruhákat készített Ádámnak és Évának. Itt láthatjuk először az engesztelést az Írásban. Isten megölt, „feláldozott” egy állatot, hogy befedezze Ádámot és Évát. Bizonyos értelemben ez lehetett az első Jom kippur.[4]
A szövetség ládája
Az Édenből való kiűzetés után sok évszázaddal Izrael Istene a Tórában az alábbiakban foglalta össze egy Igében a helyettes áldozatok és a vérontás lényegét: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül/befedezésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést/befedezést.“ (III. Móz. 17,11 – Károli)
A Mindenható elrendelte az áldozatok helyét is, ami először a sátorhoz, később a Templomhoz kötődött. Oda rendelte, ahol a szövetség ládája állt. Mózesnek azt mondta az Örökkévaló: „És ott fogok találkozni véled és onnan fogom elmondani néked, a födél tetejéről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládája fölött vannak, mindazt, amit parancsolok általad Izráel gyermekeinek.” (Ex 25, 22 –
Hertz vö. IV. Móz. 7, 89). Emiatt nevezték az egész sátort a találkozás sátorának, mert Isten a fedél tetején megjelenve, ott találkozott Izrael fiaival.[5] Így a szövetség ládájának és a rajta lévő fedélnek mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak. A fedél egy tömör aranylemez volt, a Talmud szerint tenyérnyi vastagságú (Szukka 5a). Héberül fedelet „kapporet”-nek nevezik. Az Ige is olyan nagy jelentőséget tulajdonít neki, hogy a I. Krón. 28, 11-ben a Szentek szentjét „kapporet házának” nevezi.[6]
Jom kippur alkalmával a szövetség ládáját, pontosabban annak fedelét hintette meg vérrel a főpap. A népet képviselő főpap nem állhatott meg Isten jelenlétében, ha őt magát vérrel be nem fedezte előtte, és Isten nem fogadhatta el a népért az áldozatát, ha nem hinti meg vérrel a ládát.
Egy messiási zsidó a következőképpen magyarázta el az ünnep legfontosabb mozzanatának szellemi értelmét. A láda felett jelent meg Isten, dicsőségében. A ládából a törvények, a benne lévő tízparancsolat megsértése miatt „jött fel” a vád az ember (a zsidó nép) iránt. Ez a jogos vád, és az emiatt hozható igazságos ítélet tört felfelé a láda teteje felé, ahol Isten jelen volt. A ládát egy fedél fedte el, és ezt a fedelet hintette meg a főpap egy állat vérével. A vád ezen a fedélen lévő véren „tört meg”, a vér szerzett engesztelést a népnek.
A beteljesedett Jom kippur
Pál a Róma levélben azt mondja, hogy Jesua maga volt a befedezés (kapparah). „Azon át, hogy az ő vérében kell hinnünk, már eleve őt rendelte az Isten engesztelő fedélnek, hogy igazságosságát megmutassa nekünk. Igazságosságát abban, hogy az isteni türelem elengedte az előzőleg (a Krisztus előtt) elkövetett vétkeket.” (Róm. 3, 25 – Csia)
Jesua a szövetség ládájának engesztelő fedél a mennyei szentélyben, aminek az ábrázatát elkészítették a földön. Saját vérével hintette meg a fedelet, és szerzett örök, és teljes értékű befedezést, megváltást minden embernek. „Itt mutatkozik meg az, mi a szeretet: nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, s elküldte a Fiát, hogy legyen befedezésül (kapparah) bűneinkért.” (I. Jn. 4, 10 – CBJ)
A betöltött Jom kippur
Az eredeti héber szövegben pontosan az áll az ünnep megnevezésénél, hogy «Jom hakippurim» – az engesztelések napja. Többes számban ír az Ige engeszteléseket, amelyeket e napon kell elvégezni. A zsidó hagyomány azt magyarázatot adta ennek kapcsán, hogy nemcsak az élők, hanem a halottak, sőt még az eljövendő nemzedékek számára is engesztelést hoz e nap (Midrás Tánhumá XXXI.). Ez tökéletes összhangban áll azzal, amit a Zsidókhoz ír levél mond: „Minden lévita pap naponként szolgálatban áll, és sokszor viszi fel ugyanazokat az áldozatokat, melyeknek azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a vétkeket egészen elvegyék. Ő ellenben, miután egyszersmindenkorra felvitt egyetlen véresáldozatot a vétkekért… Mert egyetlen áldozatvitelével mindenkorra bevégzettekké tette a megszentelődőket.” (Zsid. 10, 11-12, 14)
http://www.izrael-immanuel.net/?p=1070
