Szerző Téma: Jelenések könyve  (Megtekintve 118 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22814
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Jelenések könyve
« Dátum: 2019 Március 12, 10:23:49 »
Sofia kérésére a témát megnyitottam.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 109
Re:Jelenések könyve
« Válasz #1 Dátum: 2019 Március 12, 15:46:24 »
Szerintem a Biblia legnehezebben érthető, de egyben a legszebb részei is.
Régebben sokat hallottam, hogy a Jelenések könyve nagyon nehéz olvasmány és, hogy csak nagyon kevesen értik meg. A Szentírás utolsó részének megértéséhez tényleg kell némi bibliai ismeret, Isten nem szórja a gyöngyeit a disznók elé. Persze ez nem csak a Jelenések könyvére vonatkozik, a Szentírás egyetlen mondatát sem olvashatjuk kellő alázat nélkül, különben semmit sem fogunk érteni, semmi sem fog megérinteni belőle. Nevezik ezt a részt János jelenéseinek vagy János apokalipszisének. Az apokalipszis görög szó, jelentése: rejtett dolgok feltárása. Hát ebben a bibliai részben bőven vannak rejtett dolgok, rengeteg a jelkép, melyeket nem is olyan egyszerű beazonosítani mindenkinek, tényleg nem könnyű olvasmány. Én mégis nagyon szeretem, legfőképpen az utolsó részeit, mert a világtörténelem végéről , Jézus dicsőséges visszatéréséről, a gonosz pusztulásáról és az örök békéről, boldogságról vagyis  Isten országának végső beteljesüléséről szólnak. A könyv az I. század végén íródott, szerzője János, Jézus Krisztus szeretett tanítványa, aki tanúságot tett Isten Fia mellett és a tanításai mellett és ezért Patmosz szigetére száműzték Domiciánusz császár uralkodása idején. Ekkor igen nehéz időket éltek a keresztények. Az állami hatóságok és a pogány nép részéről éppen úgy, mint a zsidóság részéről állandó üldözések és bántalmazások érték, a legtöbb apostol már vértanúhalált szenvedett. A külső veszélyekhez járultak a belső nehézségek: tévtanítók bomlasztották az egységet. Ebben a súlyos helyzetben nem egy hívő lélekben felmerült az aggodalmas kérdés: mi lesz az egyház sorsa? Ez a könyv válaszol rá: Az egyház nem pusztul el, Isten országa minden ellenségen győzelmet arat!

„Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.
Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot. Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.
A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22:10-17)

"Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!" Hát, kell ennél csodálatosabb befejezés? Leírhatatlan érzés kerít hatalmába, amikor ezt a pár szót olvasom, annyira csodálatos, hogy nincsen rá szó.
Kívánok mindenkinek hasonló érzéseket.

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 109
Re:Jelenések könyve
« Válasz #2 Dátum: 2019 Május 11, 17:55:06 »
János apostol a 90-es években írta, akkor, amikor dühöngött az első szervezett keresztyénüldözés. Már Néró császár is kegyetlenkedett Jézus Krisztus tanítványaival. Az ő egyik utóda azonban, aki Krisztus után 81-96-ig uralkodott, egy bizonyos Domitianus, elhatározta, hogy egy szálig kiirtja a keresztyéneket, és megszervezte előbb a birodalom fővárosában, Rómában, azután a nagyobb városokban is a keresztyének üldözését.
Valószínű, János apostol is ennek esett már áldozatul, mert az első fejezetben arról ír, hogy száműzetésben van egy bizonyos szigeten és ott kapta Istentől azt a kijelentést, amit azután utólag leírt a Jelenések könyvében.
Domitianus nem válogatott az eszközökben. Ilyen szörnyűségekre is vetemedett, hogy szurokkal öntötte le azokat, akik Jézus Krisztus tanítványainak vallották magukat, azután felkötözte őket póznákra, és alájuk gyúj​tott. Hadd világítsanak a keresztyének Róma utcáin, ha azt mondják az ő Megváltójukról, hogy Ő a világ világossága. A legszórakoztatóbb kivégzési mód azonban az volt, hogy kiéheztetett vadállatok, többnyire oroszlánok elé vetették a keresztyéneket a hatalmas nagy római cirkuszokban a publikum nagy gyönyörűségére, és voltak emberek, nem is kevesen, akik végignézték, hogyan tépik szét ezek a vadak a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket, öregeket, akik nem voltak hajlandóak megtagadni Jézust, és nem voltak hajlandóak azt mondani, hogy a császár isten. Csak ennyit kellett volna mondani, hogy Krisztus nem Isten, de a császár isten. Ezek a császárok ugyanis istenként imádtatták magukat. Áldozatokat kellett bemutatni nekik és isteni cézárnak kellett szólítani őket. Aki erre nem volt hajlandó, az halál fia lett.
A többség erre hajlandó volt, mert ők hozzászoktak ahhoz, hogy sok mindent és sok mindenkit neveztek istennek. A maguk sötét, bálványimádó hiedelmei közé belefért ez is, és nem esett nehezükre istenként tisztelni a császárt. Egy keresztyénnek azonban ez elképzelhetetlen volt, és ezekben az évtizedekben bizony sokan vértanúhalált haltak emiatt. Gyászoltak a keresztyének, és mindenkinek el kellett készülnie arra, hogy ha nem tagadja meg Krisztust, lehet, hogy ő is vértanúvá válik. És ezt a két dolgot tartotta szem előtt az idős János apostol. Egyrészt vigasztalta a gyászolókat, másrészt kitartásra bátorította a vértanújelölt keresztyéneket. Vigasztalni azokat, akiknek a rokonát már kivégeztette ez az őrült, tömeggyilkos, diktátor Domitianus és bátorítani azokat, akik meg-megrettentek a gondolatától is, hogy esetleg őket is viszik és nem jönnek vissza, hogy tartsanak ki mindvégig. Vigasztaló és bátorító irat a Jelenések könyve. Sok bátorítást a jelképek nyelvén mond el, amit az akkori hívők teljesen egyértelműen értettek, de az ellenségnek nem kellett mindent az orrára kötni. Az ellenség nem értette azokat a jelképeket, amiket mi, késői olvasók, szintén nem értünk már. Ezért fontos a jó, világos magyarázat, szinte egy kis szótár kellene a Jelenések könyvéhez, mert úgy világos minden üzenete. A szándék azonban mindig ez: vigasztalni és bátorítani.
A vigasztalás lényege az volt, hogy János sokat ír arról, hova kerültek azok, akik a Jézusról való hitvallásukért haltak vértanúhalált. A mennyei dicsőségről ezért adott a Szentlélek neki olyan csodálatos kijelentéseket. Ezek az emberek győztek.
Mind a hét levél utolsó mondata így kezdődik: „Aki győz…” Vigyázzatok! Ebben az van: ti is győzzetek! Le ne győzzön benneteket a félelem, a szorongás. Az, hogy az életeteket elveszik, az sokkal kisebb dolog, mintha az üdvösségeteket elveszítitek, ha Jézust megtagadjátok. Győzzetek, tartsatok ki mindvégig, mert aki győz … és akkor a hét levél végén hétféle ígéret következik, hogy milyen csodálatos jövő lesz annak az osztályrésze. Aki itt ragaszkodik Krisztushoz, az vele fogja tölteni az örökkévalóságot is. Aki itt vállalja érte a gyalázatot, az az Ő dicsőségében fog részesedni.

Részlet Cseri Kálmán 2007.június 17-i igehirdetéséből