“Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, a ki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, a ki jár a hét arany gyertyatartó között: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz. De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, a melyeket én is gyűlölök. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jelenések 2,1-7)
Kedves Testvéreim! Több mint 1900 esztendővel ezelőtt történt, hogy levél érkezett Efézusba. Abba az Efézusba, ahol Pál apostol alapított valamikor gyülekezetet, ahol Timóteus is szolgált, ahol Apollós is prédikált. Ismerjük ezeket a neveket a Bibliából. János apostolnak a közvetítésével magától Jézustól jött a levél, amely az imént itten közöttünk is elhangzott. Összehívták a gyülekezetet, és felolvasták előttük ezt a nagy jelentőségű levelet.
És tudjátok, az a nagyszerű dolog, hogy amikor így elolvassuk, azt érezzük, hogy ez a levél mintha nekünk szólna. Tele van aktualitással, ami számunkra is érvényes. Így hadd mondjam most tehát: Pasaréti gyülekezet! Levél érkezett a ti számotokra. Maga Jézus küldi ezt a levelet. Szeretném elolvasni most mai nyelven, hallgassátok meg mai nyelven - íme így hangzik ez a levél: Tudom a te dolgaidat! - Olyan ez, kedves Testvérek, mintha egy láthatatlan szempár lenne ráirányítva mindnyájunknak az életére az örökkévalóságból. És ez az örökkévaló szempár lát bennünket. Nemcsak úgy lát, ahogyan mi most is látjuk egymást, ahogyan ebben a pillanatban is együtt ülünk ebben a templomban, hanem Ő mindent lát. Átlát a ruhánkon, átlát a mosolyunkon vagy az áhítatos arcunkon, belelát közvetlenül a szívünknek a közepébe. Az a csodálatos, hogy ez előtt a tekintet előtt nem lehet rejtegetni semmit. Ismer bennünket, ismeri a múltunkat és a jelenünket. És Ő ismeri egyedül a jövendőnket is. De Ő ismeri a jelenünket is. Meg az életünknek a gyönge pontjait, meg a hazugságainkat. Ismer mindent, amik mi vagyunk. Ismer téged is, és ismer engem is. Tökéletesen. És itt máris felmerül az a kérdés, hogy van-é bennünk olyan valami, amit az Ő röntgen szeme nem jó, hogyha lát. Mert azt is látja, ne takargasd, úgysem lehet! Őt nem téveszti meg a látszat. Ő pontosan olyannak lát bennünket, amilyenek vagyunk. Bár megéreznénk mostan magunkon ezt a tekintetet, olyan valóságosan, hogy kénytelenek volnánk tudomásul venni, hogy le vagyunk leplezve, és magunk sem áltathatjuk magunkat önmagunk előtt.
“Tudom a te dolgaidat”, - így kezdődik a levél. Vedd, Testvér, egészen személyesen neked szólóan, én is így olvasom a magam számára. Nos tehát, mit tud a mi dolgainkról? Nézzétek, tudja a jót is, kétségtelenül. Mindazt a szépet és jót is nagyon jól tudja, amit rólunk, mint hívő emberekről, keresztyénekről egyenként vagy együttesen mint Pasaréti gyülekezetről el lehet mondani. Nincs a világon olyan keresztyén ember és nincs a világon olyan keresztyén gyülekezet, amelyikről valami szépet és valami jót el ne lehetne mondani. Nos tehát, Ő is látja ezt.
Íme itten ilyen dolgokat mond: “Tudom a te... fáradságodat és tűrésedet, ...és terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el”. (Jel 2,2-3) Nagyon szép dolgokat lát az Efézusi gyülekezetben. Remek gyülekezet lehetett ez az Efézusi gyülekezet. Ha az ember idáig olvassa ezt a levelet, nagyszerű képet kap egy élő, mozgalmas életű gyülekezetről. És nagy dolog az, Testvérek, amikor Jézusnak a szeme ilyen dolgokat lát valahol egy gyülekezetben, vagy egy emberi szívben: fáradságot, tűrést és teher-hordozást. Az Ő nevéért való fáradozást, és azt, hogy nem fáradt bele. Tehát nagy dolog az, amikor ilyeneket lát Jézus. Ez olyanforma, mintha nekünk most azt mondaná - mert én azt mondottam, hogy mai nyelven szeretném most elolvasni ezt a levelet, mintha nekünk mondaná Isten: látom, hogy milyen szépen tele van a templomotok, és nagyon jól tudom azt, hogy milyen példamutató nálatok az adakozás, és nagyon örülök annak, hogy fiatal arcoknak egész serege tarkítja a soraitokat, és tudom, hogy szeretitek hallgatni az Igét. Azt is tudom, hogy a Pasaréti gyülekezetnek messze földön híre van, általában élő gyülekezetnek, szorgalmas gyülekezetnek tartják. És tudom azt, hogy sok hívő ember jár ide, messziről is eljárnak ide, mert szeretik hallgatni az Igét. Tehát van itten, ebben a gyülekezetben dicsérni való, van itten szép buzgóság, van itt komoly hitélet, van itt áldozatkészség, egymáson való segítség, diakónia. Sok minden szép és jó van ebben a gyülekezetben. De! És van mégis egy nagy: de! És, Testvérek, most ez legyen a legfontosabb a mi számunkra! Mert ami szép és jó, az külsőleg is látszik, és mindnyájan tudjuk. De van egy de, amit éppen a szép külső takar, egy olyan lappangó veszély, amit a tekintetünk elől elrejt a többi szép és jó. Mi ez a de?
Ímé így mondja: “az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad”. (Jel 2,4) Mi az az első szeretet? Mit jelent ez? Talán azt az első boldog döntést, ami az Istenhez megtérő embernek a szívét áthatja. Emlékszel, Testvér, te is, amikor először kelt a szívedben az elhatározás, hogy odaszegődsz te is Jézus mellé, az Ő tanítványainak a körébe, hogy olyan könnyűnek és olyan boldognak érezted magad, mint hogyha szárnyaid nőttek volna, szeretted volna megölelni az egész világot örömödben. Szeretted volna elmondani mindenkinek, hogy milyen jó ismerni Jézust. Szeretted volna elmondani mindenkinek azt a boldog csudát, ami veled történt, éppen Jézusnak a megismerése, a Vele való kapcsolat által. Szinte sajnáltad, hogy este van már, és nem érezheted tudatosan a Vele való kapcsolatnak az örömét, és ujjongtál az új reggelnek, hogy megint újra kezdődik az új életben való járás ebben a földi világban. Szinte mámoros volt a lelked. Mintha megéreztél volna te is valamit abból a derűből, amiről Jézus beszélt, amikor azt mondotta: Öröm van a mennyben az ég angyalai között egy bűnös ember megtérésén. (vö. Lk 15,7) Mert valóban úgy van, Testvérek, hogy mindenki, aki odajön valahogyan, véletlenül Jézushoz, az elsősorban úgy érzi, mintha egy negyedik dimenzióba emelkedett volna fel az élete. A lélek nem győz álmélkodni azon a boldog csodán, hogy Jézus él és jelen van, és a szeretete betakar, és a keze véd és vezet, és hallja az imát, és nyitva van a menny fölöttünk. És valami forró hála és mély szeretet tölti el az embernek a lelkét. Ismered ezt az érzést, vagy ismerted valaha ezt az érzést? Nem így volt nálad is valamikor? Az első szeretetnek az idején?
Első szeretet: azt is jelenti ez, hogy a szeretetünknek a legeleje. Tehát egy bizonyos sorrendi különbségről vagy elsőbbségről van itt szó. Arról, hogy Jézus az első, Akit szeretsz és minden más és mindenki más csak Őutána következik. Ő az első, Aki érdekel, Ő az első, Aki parancsol, Ő az első, Aki megtölti a szívedet. Mert Jézus mindig a szívünket akarja. Abban a szívben az első hely mindig csak Jézusé lehet. Tehát arról van szó, Testvér, hogy hogyan szereted Jézust. Nem úgy, hogy Őt is, meg mondjuk a családodat is, hanem Őt mindenekelőtt és mindenekfölött. És azután persze, Rajta keresztül a családodat is, magától értetődik. Igen, mást is. Tehát nem úgy, hogy Jézust is, meg ennek a világnak sok mindenféle szépségét és örömét is, hanem úgy, hogy Jézust mindenekelőtt, és azután ennek a világnak sok mindenféle szépségét meg örömét is. De Jézust mindenekfelett. És azt ne gondoljátok, Testvérek, hogy ez a mindenekfölött való szeretése Jézusnak, ez valami vallásos őrjöngés, ez valami rajongó érzelgősség, vagy valami misztikus elmerülés valami titokzatos, láthatatlan lelkiségbe, óh, dehogy! Sőt, éppen ez az a belső motor, ami a keresztyén embert a legnagyobb aktivitásra készteti és képesíti. Azt ugye tudjátok, hogy mi mindenre képes az ember szeretetből? Hogyha igazán szeretek valakit, akkor boldog vagyok, hogyha áldozatot hozhatok érte, vagy hogyha valami szolgálatot tehetek az érdekében. A szeretet olyan csodálatos hatalom, hogy erőt ad az emberfeletti dolgoknak az elvégzésére. A szeretet visszatart olyan dolgoktól, amelyek a szeretett lénynek az akaratával esetleg nem egyeztethetők össze. A szeretet boldogan keresi a találkozást, és féltve őrködik az együttléten, a kapcsolatnak a megmaradásán. A szeretet lemondásra, áldozatra is kész, hogyha erre szükség van. De ugyanakkor hőssé avat és mártírrá is emel, meg bátorrá, hogyha erre szükség van.
Látjátok, azért kérdi Pétertől is háromszor egymás után Jézus, hogy szeretsz-é engem? Mert hát ez a legfontosabb. És hogyha te, Péter, engem megtagadtál és olyan hitvány, jellemtelen, gerinctelen fráter vagy is - ha te engem szeretsz, akkor minden jó. Akkor még így is, ahogy vagy, ilyen hitványul és gerinctelenül is alkalmas vagy az apostoli munkára. Végezd tovább az apostoli szolgálatodat, mert azt csak szeretetből lehet csinálni, nem rátermettségből, csak szeretetből, Krisztus iránt való szeretetből. És látjátok, Testvérek, ezért az első és a legnagyobb parancsolat az, hogy szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és minden erődből. Tehát megint: mindenekelőtt, mert ebben aztán minden benne van. Az Istennek a szeretése - ez a szeretet majd eligazít a világban. Ez a szeretet majd ad neked erőt minden jó szolgálatra, és ez a szeretet majd megmutatja, hogy hogyan szeressed bölcsen és hasznosan a másik embert. Ezért mondotta Augusztinusz annak idején, hogy “szeresd az Istent, és csinálj, amit akarsz"! Az egész keresztyén etika benne van ebben: “szeresd az Istent, és csinálj, amit akarsz”. Akkor úgyis azt csinálod, amit Jézus akar. Szeresd az Istent! Ez az a titokzatos belső tűz, ami a keresztyén embert merőben megkülönbözteti mindenféle más típusú embertől. Ez az a belső motor, ami hajtja az életét. Ez az üzemanyaga az életünknek, ebben a motorban. Az egész keresztyén életnek a titka az, hogy szeretem az Istent. Olyan titok, amivel szemben értetlenül áll a világ. Mi ez? Mi titka van ennek az embernek? Nos hát, egyetlen titka lehet a keresztyén embernek: az, hogy szereti Jézust. És ez teszi őt merőben mássá, mint minden más embert ezen a világon, és merőben mássá, mint amilyen e nélkül a szeretet nélkül volna.
Értitek már, Testvérek, hogy milyen tragikus baj az, amikor éppen ez megfakul valakiben? Mikor éppen ez a szeretet meglanyhul valakiben, vagy kihűlőben van, vagy talán már kis is hűlt? Amikor azt kell mondania Jézusnak valakinek, hogy az első szeretetedet elhagytad? Nézzétek, szeretet nélkül is lehet nagyon sok mindenféle szépet és jót tenni. Gyülekezetet is lehet szervezni, prédikálni is lehet, ügyesen prédikálni is lehet. Neki szolgálni is lehet, meg sürögni-forogni, meg szépen imádkozni is lehet Krisztus iránti szeretet nélkül. Sok mindenféle szépet és jót lehet tenni. De ez mind olyan, mint amikor kikapcsolódik az áram, leáll a motor, a lendület viszi még tovább. Sokatoknak van centrifuga gépe otthon, én is ottan láttam, hogy milyen soká forog még tovább a gép, amikor már kikapcsolták belőle az áramot. Észre sem veszi, hogy kikapcsolódott az áram belőle, mert pontosan úgy forog még tovább sokáig. Hát valami ilyenforma dolog történik Efézusban is, hogy kikapcsolódott az áram. Tehát nagy tevékenység, foglalatosság, buzgóság van, de mindezt már csak a korábbi lendület viszi. Az első szeretetet elhagyta. Ennél nagyobb tragédiája a keresztyén életnek nem is lehet. Nálad mi a helyzet, Testvérem? Jobban szereted ma Jézust, mint azon a napon, amikor megtértél? Jobban szereted, vagy kevésbé? A Vele való találkozás egy olyan csúcs, egy olyan lelki csúcs volt, ahonnan már csak lefelé visz az út, lassan, de mindig lejjebb? Vagy feljebb, egyre feljebb? Ad neked erőt a Krisztus iránt való szeretet a bűn ellen, a kísértés ellen? Szereted te igazán a Vele való meghitt együttlétet, van neked egyáltalán időd erre ebben a rohanó életben? Akit szeret az ember, arra mindig van elég ideje. Szereted a Vele való meghitt, imádságos együttlétet, szereted az Ő szavát? Ma jobban szereted a Bibliádat, vagy kevésbé? Van még benned valami egyáltalán a régi tűzből? Egy házasságban is rettentő dolog egy kihűlt szerelem, hát még a Jézussal való viszonyban!
Hogyha a Jézushoz való viszonyunk mélységét, komolyságát és melegét a kihűlés veszélye fenyegeti, az az egész keresztyén életünk alkonyát jelenti. Ez annyira nagy baj, hogy dacára minden dicsérendő szépségnek és jóságnak, azt mondja Jézus az Efézusi és a Pasaréti gyülekezetnek: “térj meg, ...ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből”! (Jel 2,5b) Nem olyan gyertyatartóra gondol itt Jézus, amilyet most ismerünk, hanem arra a régi fajta olajmécsesre, agyagmécsesre. Képzeljétek el, hogyha egy ilyen agyagmécses megrepedt és kifolyt belőle az olaj, és nem használható már arra, amire való, hát akkor mire való? Persze, el lehet még tenni, mint valami szép emléket vagy régiséget, de annak már gyakorlati értéke nem sok van, legfeljebb a régiségeket gyűjtő múzeumok számára. Ilyen muzeális tárggyá válik minden hívő ember és minden keresztyén gyülekezet ebben a világban, amelyben nem lángol már a Krisztus szeretete.
részletek Dr. Joó Sándor 1966. május 8-i igehirdetéséből
