Téma: Jézus tanításai

[Sofia]

„Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, vannak prófétáik, hallgassanak azokra!”  (Lukács 16:29)

Legyen ma arról szó, hogy mit mond Jézus Krisztus erről: mi van a halál után? Minket végül is mégis csak az érdekel elsősorban, hogy mi az Ő véleménye erről. Egyedül Ő volt illetékes arra, hogy erről beszéljen, egyedül Ő ismerte ezeket a végső igazságokat.
Öt pontban szeretném összefoglalni azt, amit Jézus ebben a példázatban a halálról mond.
1) Bármennyire feleslegesnek tűnik is ilyen dolgokat hangsúlyozni, Jézus szavaiból egyértelműen kitűnik: van élet a halál után! Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a halál nem pont az életünk végén, mintha ezzel minden befejeződnék, nem is kérdőjel, mintha bizonytalanságban kellene lennünk afelől, hogy mi van utána, nem is ijesztő felkiáltójel, amivel rémítgetni lehet egymást, hanem kettőspont. Azt jelenti: folytatása következik. Jézus erről is világosan beszél, hogy tudhatjuk, mi az a folytatás.
2) A másik, amit megtudunk az Ő tanításából: ketté válnak az útjaink a halál után. Pontosabban ugyanúgy két állapotról tájékoztat Urunk, mint ahogy kétféle állapot van itt is: lehet Istennel, és lehet Isten nélkül élnie az embernek, és lehet ott is Isten nélkül és Istennel. Amilyen állapotban az utolsó pillanat talál minket, Jézussal vagy Jézus nélkül, az válik véglegessé, és az teljesedik ki a számunkra.
3) Mitől függ valakinek az örök sorsa? Mitől függ, hogy valaki üdvözül vagy elkárhozik? A részletek fejtegetése nélkül a lényeget hadd mondjam: aki nem hallott soha Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről, azt Isten a cselekedetei alapján ítéli meg; aki hallott a Krisztusról szóló evangéliumról, azt a Krisztusban való hite alapján ítéli meg. Természetesen, ha valakinek az életében őszinte ez a hit, akkor annak meg vannak a következményei, akkor az egészen másként él azután, mint addig. Az a cselekedetein is meglátszik feltétlenül, de nem a cselekedeteiért kapja az üdvösséget, hanem ingyen, ajándékként, hittel fogadhatja el.
4) Eljön egy pillanat, amikor mindkét ember meghal. A gazdag is, a szegény koldus, Lázár is. És a haláluk pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul eldől az örökkévaló sorsuk. Egyszer élünk! Isten nekünk ezt a földi életet egyszeri és soha vissza nem térő lehetőségnek adta a megtérésre. Arra, hogy itt találjunk vissza hozzá, akitől elszakadtunk. Mivel azonnal eldől az örök sorsunk, – ha Jézus igazat mond, akkor ez feleslegessé tesz mindenféle erőlködést annak érdekében, hogy elhunyt szeretteinket lelki üdvhöz segítsük. Mert ha a haláluk pillanatában volt lelki üdvösségük, akkor nincs szükségük a segítségünkre. Ha nem volt, akkor most már nem tudunk a segítségükre lenni.
5) Hogyan juthat valaki megtérésre? Hogyan kerülheti el a gyötrelem helyét, - ahogy a példázatbeli gazdag mondja? Egyetlen utat jelöl meg Jézus. Így olvastuk ezt alapigénkben: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” Isten úgy döntött, hogy nem a csodák vezetnek minket Őhozzá, hanem az Ő egyszerű igéje. Nem rendkívüli élmények fognak megrettenteni vagy megrendíteni valakit, és attól ijedtében hívővé lesz, hanem a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallásából.

Jézus tehát azt mondja: van élet a halál után. Nem egyforma állapotba kerülünk mindnyájan, hanem attól függ, hogy benne hiszünk vagy nem. Attól függ ez, hogy most hogyan döntünk. A halál pillanatában véglegessé válik az örök sorsunk, tehát csak azon innen lehet őt elfogadni. És az Ő igéje az egyetlen iránytű, ami helyesen vezérel. Hisszük-e ezt? Ha igen, akkor boldog hitvallásunk, és nagy békességünk lesz már itt minden körülmények között.

(Részletek Cseri Kálmán 1982. július 11-i igehirdetéséből)

[Sofia]

"Jézus pedig felelvén ezt mondta: Meg van írva: nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik." (Máté 4:4)

Mit mond a Biblia az egészséges életről? Mi az egészség? A klasszikus meghatározás szerint az életműködés zavartalansága, a szervek, a szervezet betegség nélküli állapota. Jézusnak nagyon fontos volt, hogy akikkel találkozott, azoknak a testi szükségeit is kielégítse, és testi bajaikon is segítsen. Ő valóban arra törekedett, és azt végezte el mindenkinek az életében, hogy egészségessé váljék. Testi egészségünk érdekében nagyon sokat tehetnénk akkor, ha megtanulnánk mértékleteseknek lenni.  A Lélek gyümölcse a mértékletesség is. Sokat beszélünk a szeretetről, örömről, békességről, légy türelmes, mert a Lélek gyümölcse ez; de mondjuk már végre végig a listát! Igaz ugyan, hogy a kilencedik helyre teszi a felsorolás, de nem gondolom, hogy ez értékkülönbséget jelent. Megfigyelhető, hogy aki nem ismeri a mértékletességet, annak az életében általában pótcselekvések sorozata van. Az belemenekül a sok munkába, a sok evésbe, az örökös csipegetésbe, vagy az ivásba. Annál ez menekülés: a sok beszéd mögé el akarja rejtőzni, hogy valami ki ne derüljön, inkább beszél örökké egyfolytában másról... Kóros állapot ez mindenképpen.  Nem kell tönkretenni a tüdőnket, nem kell tönkretenni a vesét, a májat alkohollal, nem kell tönkretenni az idegeinket, és legfőképpen nem kell tönkretennünk egymást, ha a Szentlélek uralma alatt élnénk. Ha megtanulnánk azt, hogy amire Ő azt mondja: nem, arra én is belső meggyőződéssel azt mondom: nem!
A Biblia azonban hangsúlyozottan szól a lelki egészségről is. Aki Istent kihagyja a gondolkodásából, a terveiből, az nem egészséges gondolkodású ember, mert a leglényegesebb összetevőjét hagyja ki a valóságnak, sőt a valóság Urát és Alkotóját negligálja, és nem számol Vele. S ha a teljes valóságnak csak egy kicsi részét veszi komolyan, nem is juthat el érvényes, igaz következtetésekre. Csak hamis következtetésekre juthat el, mert nem számol egy csomó tényezővel, ami mind-mind befolyásolja az eseményeket. Amik meghatározzák az eseményeket.
Ahhoz, hogy valaki lelkileg egészséges maradjon, szükséges, hogy egészségesen táplálkozzék. Mivel? Azzal, amiről itt Jézus beszél. Nem csak kenyérrel, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik. Szomorú az, hogy a templomaink tele vannak lelkileg alultáplált emberekkel. Szoktunk-e mi a lelki táplálkozásra naponta annyi időt szánni, mint amennyit a testi táplálkozásra? Van-e olyan gondunk arra, hogy változatos, gazdag lelki táplálékot vegyünk magunkhoz rendszeresen, mint amilyen gondunk arra van, hogy testileg nagyon megfelelően táplálkozzunk? Ezek nagyon egyszerű, és banális kérdések és tények, de nagyon sok mindent eldöntenek. Ott állsz-e Isten előtt naponta annyit, mint amennyit az asztal mellett szoktunk ülni? Éppen 350 évvel ezelőtt jelent meg ez a kis könyvecske, Medgyesi Pálnak a Praxis pietatis c. könyve, aki egész fejezeteket ír erről a kérdésről. Arról is ír, hogy ha valaki csak átfut egy bibliai részt, nehogy azt gondolja, hogy az táplálékká vált a számára. Mert olyan az - mondja - mintha az eledelt szájad elé raknád, és abból nem lesz erő a te testedben. Hanem rágjad meg jól - biztatja a Biblia olvasóját -, alkalmazzad magadra, és végyed komolyan még azon napon, amelyen olvastad, és akkor sok gyümölcsöt terem benned.
Jó lenne valóban megtanulnunk lelkileg táplálkozni. Bocsánat a kifejezésért - nemcsak belenyalogatni a lelki eledelbe, hanem azt megenni. "Élni vele" - ahogy Jézus mondja: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével - válogatás nélkül - ami Isten szájából származik.

(Részletek Cseri Kálmán 1991. április 28-i igehirdetéséből)

[Sofia]

“Ő pedig monda nékik az őtanításában: őrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket. És a gyülekezetekben az elölüléseket, és a lakomákon a főhelyeket: A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.”
(Márk 12:38-40)

De hát kikre mondja Jézus, hogy “súlyosabb ítélet alá esnek”? Igénk szerint az írástudókra. Hát persze, az írástudók - gondoljuk magunkban -, akiket Jézus mindig a farizeusokkal és főpapokkal együtt szokott emlegetni, akik ellen olyan sok korholó beszédet mondott, akik sehogy sem akarták Őt megérteni, akik folyton áskálódtak Ellene, akik a legnagyobb ellenségei voltak Jézusnak, akik végül is keresztfára juttatták Őt. Igen, ezek a gonosz emberek valóban meg is érdemlik, hogy súlyosabb ítélet alá - a legsúlyosabb ítélet alá essenek. Úgy kell nekik, hadd bűnhődjenek rettentő sok vétkükért! Valahogy így gondolkodunk magunkban, amikor az írástudókról hallunk, és szépen megnyugszunk, hogy nem rólunk van szó, nem mi vagyunk ezek az írástudók.
Történt már olyan, hogy egy közmegvetéssel sújtott bűnös nő, akit népítélettel akartak agyonkövezni, nem maradt ki az Isten Országából, viszont egy köztiszteletnek örvendő, szimpatikus, gazdag ifjú: igen. Az utcák szegleteiről összeszedett rongyos emberek bekerültek a nagy királyi vendégségbe, de a meghívott előkelőségek kimaradtak belőle! Jézus egyszer arról is beszélt, hogy az utált vámszedők és a megvetett paráznák esetleg megelőzik az Isten Országában a népszerű írástudókat és művelt farizeusokat! Vagyis a betegek megelőzik azokat, akiknek nincs szükségük orvosra. És itt van az írástudók veszedelme: ők azok az egészségesek, akik úgy érzik, nekik nincs szükségük orvosra! Olyan vallásos emberek, akiknek nem kellett Jézus. Tudtak pedig Róla, ismerték a tetteit, a tanításait, az életét, ismerték a személyét, de nem kellett! Minek? Nélküle is lehet valaki istenfélő!
Ez a veszedelmük általában az úgynevezett jó embereknek, szorgalmas Mártáknak, szolíd, vallásos lelkületű gazdag ifjaknak, a tudós, (a Bibliát forgató) Nikodémusoknak, hogy nagy, duzzadó egészségükben nem érzik szükségét az áldott Orvosnak. Le tudnának élni egy egész életet nyugodtan a Krisztus keresztjénél nyert bűnbocsánat nélkül, a Jézusban kapott megújulás, újjászületés nélkül! Minek ez? Erre nekik nincs szükségük! Nem bűnös emberek! A kétségtelenül meglévő erényeik nélkülözhetővé teszik számukra Jézust és az Ő vére általi megváltást! Erre mondja Jézus, hogy: “Őrízkedjetek az írástudóktól”! És ez nagyon fontos: nem azt mondja Jézus, hogy őrizkedjetek a nagy bűnösöktől, a bukott emberektől, a gonosztevőktől, hanem azt, hogy az írástudóktól. Nem az emberektől, hanem attól a lelkülettől, amely Jézus megváltó érdeme nélkül akar Istennek tetszeni, attól a vallásosságtól, amelynek nem kell Jézus! Nem kell a kegyelem, nem kell a megváltás, nem kell a kereszt, mert úgy érzi, hogy olyan “jó ember”, hogy nincsen rá szüksége, hiszen nincsen bűn benne, nincs mit az Úr vére alá vinni! Tud a megváltásról, a kegyelemről, tud róla, de nem kell neki, - vagy legalábbis sohasem veszi igazán olyan komolyan, hogy újjáteremtőerővé lenne Jézus az életében! De még valamit mond Jézus ezekről az írástudókról, ami azután leleplezi minden látszólagos jóságukat és tisztességes voltukat: “az özvegyeknek házát fölemésztik” tehát a védtelen embereket önző módon kihasználják, nincsenek tekintettel mások szükségeire, csak a maguk hasznára, és lehetőleg mindenből anyagi hasznot akarnak húzni. Tehát akármilyen tiszteletre méltó, vallásos emberek, alapjában véve szívtelenek, szeretet nélküli, pénzsóvár, kapzsi emberek. Bizony, ha valakinek a szívében nincs hely a másik ember számára, ha valakiben nincs megértő, segítőszeretet az élet nyomorultjai iránt, akármilyen szépen és hosszan imádkozik is: az csak színből imádkozik! Ez pedig rosszabb, mintha egyáltalán nem is imádkoznék! Erre mondja Jézus: “ezek súlyosabb ítélet alá esnek” Miért lesz ezeknek a megítélésük súlyosabb, mint másoknak? Egyszerűen azért, mert írástudók! Mert tudják az Írásokból, hogy mit kellene tenniök, jártasak az Isten dolgaiban, és ha mindezt tudván mégsem élik meg a gyakorlatban, megnövekedett felelősséggel kell majd számot adniok róla egyszer! Az az ember, akinek a beszéde tele van kegyes szavakkal, aki Bibliát is olvas, imádkozó életet is él, de másokkal szemben kemény, hideg, könyörtelen: az súlyosabb ítélet alá esik, mint a hitetlen!

Nemcsak nagy kiváltság ám Istenben hinni és Isten dolgaival foglalkozni, hanem súlyos felelősség is egyúttal, mert Isten Igéjét nem lehet felelőtlenül hallgatni! Aki nem engedelmeskedik az Igének, aki nem viszi át a gyakorlati életbe, annak a számára maga az Ige válik a legsúlyosabb váddá, ítéletté. Mert Isten szava, - amit mi is olyan egykedvűen hallgatunk vagy olvasunk otthon a Bibliánkban - félelmetes hatalom! Sohasem marad hatástalan arra, aki hallgatja, mindig elvégzi a lélekben a maga dolgát, és nem tér vissza üresen Istenhez.

(Részletek Dr. Joó Sándor 1968. augusztus 25-i igehirdetéséből)

[Sofia]

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig, és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és Én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is el kell hoznom, és hallgatnak majd az Én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” (János 10:11-16)

Különösen kitűnik a Jó Pásztornak a hűsége és szeretete a veszedelem idején. Azt mondja Jézus, hogy a béres, ha látja a farkast jőni, elfut, magára hagyja a nyájat - de nem így a pásztor. Ő szembeszáll a farkassal, és megvédi a nyájat. Jézus a Sátánt farkasnak nevezi, hogy ezzel a képpel érzékeltesse az ördögi hatalom valóságát. Azt akarja kifejezni Jézus, hogy miként a farkas a báránynak egyenesen az életére tör, úgy a Sátánnak is az életünk megsemmisítése a célja. Élet alatt értem itt természetesen azt az életet, amely egyedül érdemli meg az élet nevet, tehát az Istennel való békés életet, az örök életet, úgy, ahogyan megkezdődik a hívő ember számára a földön, és folytatódik és teljessé válik a halál után. Ezt az életet akarja bennünk kioltani a Sátán. Jó tehát tudnunk, hogy a Sátán sohasem a vagyonunkra tör, sem a testi egészségünkre, nem a szerencsénket és a boldogságunkat akadályozza, nem a sikereinkre féltékeny. Ő ezeket mind hagyja, sőt, nagyon szívesen elősegíti. Neki sokkal messzebbmenő céljai vannak velünk. Ő az életünkre tör, az üdvösségünket akarja mindenáron megakadályozni. Nem itt károsít meg, hanem odaát. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26a).
Azután az van az Igében, hogy a farkas el akarja széleszteni a juhokat, szét akarja szórni a nyájat. Jól tudja azt a Sátán, hogy miben van az Isten népének a legfőbb ereje: abban, hogy együtt imádkoznak, és együtt hallgatják az Igét, tehát a testvéri közösségben. Jézus is az ilyen közösségnek ígérte jelenlétét, amikor azt mondta, hogy ahol ketten-hárman összegyűltök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek. (Mt 18,20) Természetes tehát, hogy a Sátán minden igyekezetével meg akarja zavarni ezt a közösséget, és szét akarja szórni a nyájat. Krisztusnak a családonkénti nyáját már szét is szórta a Sátán: alig van már egy-két olyan család, ahol imaközösséget alkotnak a családtagok egymással, ahol házi istentiszteletet végeznek, ahol még előveszik a Bibliát meg az öreg Szikszait, és csendes estéken olvasnak belőle. A gyülekezeti bibliaórákról is igyekszik elszéleszteni a juhokat a Sátán. Legutóbb az egyik bibliaóránkon egyetlen résztvevő volt. Tragikus dolog az, amikor egy bibliaköri közösség tagjai szétszélednek. Az események ilyen alakulása mindig a Sátántól van, az ő törekvése szétszéleszteni a nyájat. Legyünk elkészülve rá, hogy az elkövetkezendő időben még jobban fog erősödni a Sátánnak ez a gyülekezetbontó, szétzüllesztő munkája. Bármilyen gyengék és elesettek is a keresztyén egyházak a világban, mégis Krisztus egyházai képezik még ma is a legnagyobb akadályt a Sátán törekvéseinek, a Sátán munkájának az útjában. Ezért érdeke a Sátánnak, hogy az egyházat feleslegessé tegye az emberek életében, hogy az egyházak tekintélyét aláássa, hitelét rontsa. Ezért érdeke ennek a világnak és érdekünk mindnyájunknak, hogy Krisztus anyaszentegyháza virágozzék, megerősödjék, mert a hívő emberekből álló egyházi közösségre mondotta Jézus azt, hogy a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Most pedig igencsak rányíltak erre a világra a pokol kapui. Ne segíts hát te magad is szétszéleszteni a nyájat, ne szakadj ki a testvéri közösségből, sőt igyekezz minél elszakíthatatlanabbul hozzátartozni a szentek egyességéhez, a Krisztus anyaszentegyházához, a Jó Pásztor nyájához. Azért beszél Jézus farkasokról és juhokról, hogy érzékeltesse annak a veszedelemnek a nagyságát, és annak az ellenségnek a legyőzhetetlen erejét, amely az Ő egyházára és benne minden hívőre leselkedik. Tanítványainak is azt mondotta Jézus, hogy mint bárányokat küldi a farkasok közé. Krisztus híveinek a helyzete e világon olyan, mintha bárányokat bocsátanának a farkasok közé. Óh, milyen reménytelen volna a keresztyénség helyzete és minden egyes keresztyén ember sorsa ebben a Sátánnak tetszelgő világban, ha csak béresek vigyáznának reájuk, azaz, ha a gonosz hatalmasság ellen csak emberi segítségre, fegyveres erőre, törvényekre számíthatnánk. Milyen jó, hogy a Pásztorunk is velünk van, és a farkasokkal Ő maga vív meg életre-halálra helyettünk. „A Jó Pásztor életét adja a juhokért” - biztosít Jézus az Igében. Mi már tudjuk, hogy ez valóban meg is történt: a Jó Pásztor valóban életét adta a juhokért, bebizonyította az önfeláldozásig menő szeretetét és hűségét. De éppen az a csodálatos, hogy Jézus irántunk való szeretetének nincs vége a nagypéntekkel, az Ő halálával, hanem a feltámadott Krisztus hűsége, szeretete és segítsége ma is továbbkísér bennünket minden napon, életünk minden változása közepette. Nagyon kevés igazi báránya van Krisztusnak e világban, és rengeteg a farkas. De egyetlen bárány és Krisztus együtt: már a többet alkotja és a nagyobb hatalmat képviseli. A világ összes farkasától se féljen az a lélek, aki a Krisztus nyájába tartozik. Ne feledd, Testvérem: a Jó Pásztor életét adta az Ő juhaiért! Azt mondja végül Jézus: „Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim”. Gondoltál-e már arra, milyen nagy áldás az reád nézve, amit Jézus mond, hogy Ő ismer téged? Szülők sokszor panaszkodnak, hogy nem ismerik eléggé gyermekeiket, azok titkokat rejtegetnek előttük, nem tudnak belelátni a lelkük mélyébe. Pedig mennyivel jobban tudnának a szülők segíteni sok ügyes-bajos dologban gyermekeiknek, ha jól ismernék őket. Nos Testvérem, Jézus tökéletesen ismer téged; és ebben is az Ő végtelen szeretete nyilatkozik meg, hogy annak ellenére, hogy tökéletesen ismer bennünket, mégsem fordul el undorral tőlünk. Pedig ismeri mindazt a gyöngeségünket, hitványságunkat, amit ha az emberek megismernének, hátat fordítanának és meggyűlölnének bennünket. Ő nem! Ő mindezekkel együtt szeret. Ismeri minden gondodat, bajodat, jól tudja, hogy mi fáj, milyen terheket cipelsz. Ismeri a természetedet, olvas a gondolataidban, nyilván vannak Előtte titkaid. Ő ne értene meg hát Téged, Ő ne tudna hát rajtad segíteni?! Miért nem vagy hát Hozzá bizalommal? Csendes, bensőséges imádságban beszélj meg Vele mindent, nyitott szívvel várja a Hozzá fordulókat.

Csak az a fontos, hogy te is ismerd meg Őt, mert az Ő juhai ismerik Őt! Ismerik a hangját, ismerik a szavait. Ismerd meg az Ő beszédét, a Bibliát! Mennél jobban megismered Őt, annál jobban megszereted. Imádkozva, Bibliát olvasva és Néki szolgálva ismerheted meg személyesen a feltámadott, élő Jézus Krisztust. Így ismerheted meg az Ő hatalmát, amellyel naponként megerősít; az Ő bölcsességét, amellyel tanácsol és irányít; az Ő kétségtelen realitását, valóságát, ami döntő módon hatalma alá keríti és befolyásolja az életedet.

(Részlet Dr. Joó Sándor 1943. május 9-i igehirdetéséből)

[Sofia]

Jézusi boldogmondások

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.   
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket,
és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.  (Máté 5:3-11)

A LELKI SZEGÉNYEK
Azok, akik számára elsősorban nem az anyagiak jelentik a gazdagságot, hanem tudják, hogy Isten gazdagít meg igazán lelkiekben, és ezáltal egy olyan kincset örökölhetnek, mint a mennyek országa, amit a moly és a rozsda nem emészt meg, a tolvajok nem lopják el. Ez az első lépés a boldogság elérésére, hogy felismerjük, hogy csak Isten tud meggazdagítani minket.
AKIK SÍRNAK
Akik tudják, hogy a bűneik miatt nem tehetnek mást, csak bűnbánattal, könnyek között leborulnak Isten előtt, azok Krisztus bűnbocsátó kegyelméért megkapják a feloldozás vigasztalását.
A SZELÍDEK
A krisztusi út különbözik a világitól. A szelídség az az önismeret, amely másokra is tekintettel van, együttérzéssel, türelmesen fordul feléjük. Miközben úgy tűnik, hogy az erőszakosak és kemények uralják a földet, a keresztyén tudja, hogy mindenek Ura Krisztus, és Általa övé lesz minden.
AKIK ÉHEZNEK ÉS SZOMJAZNAK AZ IGAZSÁGRA
Az éhség és a szomjúság hétköznapi élmény, amit újból és újból átélünk. A keresztyén ember folyamatosan éhezik és szomjazik Isten Igéjére, ezért a mindennapi csendességben, Vele közösségben megkapja a lelki kenyeret és az élő vizet.
AZ IRGALMASOK
A bűn következményeként jelen van a fájdalom a világban. Aki átélte Isten irgalmas szeretetét, az tud odafordulni a másik felé is irgalommal, hogy enyhítse a fájdalmát, bekötözze a sebeit, gyógyítson, segítsen neki.
A TISZTA SZÍVŰEK
Dávid írja az 51. zsoltárban: „Tiszta szívet teremts bennem…”. Az Isten által megtisztított, becsületes, nyílt, mások előtt őszinte, kétszínűségtől mentes ember tudja Istent képviselni a felebarátai felé, és csak ez a tisztaság engedi számára, hogy Isten jelenlétét meglássa az életében.
AKIK BÉKÉT TEREMTENEK
Krisztus békességet szerzett számunkra a keresztfán, ezáltal megbékéltetve minket Istennel. Ezt a békességet áraszthatja a keresztyén ember is maga körül Isten gyermekeként, és segíthet, hogy mások is megbékéljenek Istennel és egymással.
AKIKET AZ IGAZSÁGÉRT ÜLDÖZNEK
A tanítványok azon az úton járnak, mint a Mester. Jézus nem áltatja a tanítványokat. A béketeremtés ellenállásba fog ütközni időről időre, és a mennyek országáért még az üldöztetést is el kell szenvedni, ahogy ezt a próféták, apostolok tették.

Forrás: rpi.reformatus.hu

 

[Sofia]

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16)

Mit jelent ez? Olyan egyszerűek ezek a képek, és mégis elképesztő félreértésekkel találkoztam már szolgálatom alatt.
Mit jelent az, hogy só van az ételben? Azt, hogy kevés van belőle. Mindig a lé a több, a só a kevesebb. De áthatja azt egészen és élvezhetővé teszi úgy, hogy közben ő maga láthatatlanná válik. Nem szűnik meg, mert a hatását kifejti, de nem él külön életet, feloldódik benne.
Kovász: ott van egy nagy halom liszt, s egy bögre kovász. Az a liszt liszt marad évek múlva is, ha úgy hagyják magában, abból nem lesz kenyér. De ha belekeverik a kovászt, az megkeleszti, tésztává lesz, és ha megsütik, kenyér lesz belőle. Kovász nélkül soha.
Ott van egy sötét szoba. Egy szál gyertya elég, hogy ne menjünk neki egymásnak, ne menjünk a bútoroknak, ne verjük le a törékeny dolgokat, hanem még olvasni is lehet, sok jót lehet mellette tenni. És mi lesz a gyertyával? Egy idő után elfogy. Megszűnik. Rámegy arra, hogy közben világított, áldássá lett. Ez a hívők küldetése. Az a kérdés: vállaljuk-e ezt azzal együtt, hogy közben rámegy esetleg a kényelmünk, a szabadidőnk, a magánéletünk, az egészségünk. De ennek az életnek van értelme igazán.
Jézus egy egészen drasztikus képpel szemléltette ezt a maga küldetésére gondolva, amikor azt mondta: ha a földbe esett gabonamag el nem rothad (ez van az eredi szövegben), akkor egymaga marad. Be lehet tenni a vitrinbe, s évezredek múlva is lehet mutogatni, mint a piramisokban talált gabonamagokat, s nem lett belőle senkinek haszna. Vagy elrothad, s akkor a sokszorosával táplál másokat. Kenyér lesz belőle. Ezt el kell dönteni.
Egészséges, növekvő, szolgáló hívő életet csak azok tudnak élni, sóvá, kovásszá, világossággá csak azok válnak, akik vállalják ezt is. Vállalják ezt az identitást, hogy én Isten gyermekévé lehettem, ez óriási kiváltság, nagyon jó dolog. Gyertek ti is, érdemes kipróbálni. És ha emiatt bántják, — nem azért, mert képmutató vagy lusta —, azt is vállalja, akkor kifejti a hatását, mint a só az ételben, a világosság a sötétben.

(Részlet Cseri Kálmán 2010. február 28-i prédikációjából)

[Sofia]

“Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága.Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16)

Vajon értjük-e, le tudjuk-e mérni ezeknek a szavaknak a hallatlan merészségét, szinte képtelenségét? Hiszen ezt mondja itt Jézus: Ti, az én tanítványaim, tizenkét egyszerű ember, halászok és parasztok fiai, a legegyszerűbb nép gyermekei, jelentéktelen, szegényes kis csapat vagytok. És hogy tényleg milyen nyavalyás kis társaság, azt ti még nem is tudjátok igazán, csak én látom, hogyan fogtok majd elaludni, amikor virrasztani kellene, szertefutni, amikor helytállni kellene, megtagadni engem, amikor rólam bizonyságot kellene tenni - igen, ti: “Ti vagytok a földnek savai... Ti vagytok a világ világossága... ti vagytok a hegyen épített város". (Mt 6,13-14) Azt hiszem, hogy maguk a tanítványok is, amikor ezt hallották, nem hogy büszkék lettek volna rá, hanem megremegett tőle a lelkük. Talán még ők maguk is túlzásnak érezték, hogy egy ilyen kicsiny, ilyen jelentéktelen csapatról ilyen nagyot mondjon valaki. De az évszázadok beigazolták Jézus szavait: a tizenkét galileai ember valóban só és világosság lett az egész világ számára. Vajon ma is érvényes Jézusnak ez a szava az Ő mai követőiről? Igazán azok a keresztyének a világban, aminek Jézus küldte ki oda őket? Hogy azok-e, hogy valóban só és világosság-e, azt nem tudom, de hogy sónak és világosságnak kell lenniük, az bizonyos. Így jelöli meg Jézus az Ő követőinek a szerepét ebben a világban.
Ezekben a szavakban mindenekelőtt nagy isteni biztatás, bátorítás hangzik felénk. Mintha azt mondaná Jézus az őt követni akaró embereknek: Ne aggódjatok amiatt, hogy olyan nagyon kevesen vagytok e világban, a sóból csak kevés kell a tésztába, egy csipetnyi is elegendő az ételbe. Ha százalékosan akarnánk kifejezni azt a mennyiséget, amit a só jelent például a kenyértésztában vagy az emberi szervezetben, nagyon kicsi szám jönne ki, roppant csekély érték, de mégis fontos, szükséges. Nélkülözhetetlen. Mennyiségileg nézve, azoknak a száma, akik igazán komolyan akarják venni a keresztyénséget, a világ nagy tömegeihez viszonyítva igen kicsiny. És a hívő embereket sokszor elfogja a csüggedés amiatt, hogy olyan kevesen vannak, hogy a családjuk körében, vagy munkahelyükön, vagy a baráti társaságukban annyira egyedül vannak a maguk hitével. Csak az a néhány emberke, rendszerint jelentéktelen, sokszor már csak az öregebb generáció, férfi és nő, bácsi és néni képviseli Jézus ügyét a világon. Mi lesz ebből az ügyből? Nincs ez tényleg halálra ítélve már? Nem kihaló ügy? Érdemes ezt az ügyet támogatni, vállalni, hiszen olyan nagyon kevesen vannak, akik igazán hordozzák!
Ha ilyen csüggesztőgondolatok lepnének meg valakit, biztasson meg Jézus szava. Nem azt mondja Jézus, hogy ti lesztek majd a világ tésztája, sem azt, hogy ti, keresztyének, ti lesztek a világtömeg, ti fogjátok benépesíteni a földet, hanem azt, hogy ti lesztek majd az a csipetnyi só a masszában, és bármilyen kicsiny mennyiségben lesztek, a sóra szükség van és mindig szükség lesz az ételben. Isten országa nem tömegekkel és nem tömegekre dolgozik. Krisztus ügye nem tömegügy, de Isten akaratából helye van a világban, és szükség van rá ott. Ne sóhajtozz tehát, hogy egyedül vagy Krisztus követőjeként egy szám szerint sokkal nagyobb pogány környezetben. Terád ott éppen mint Jézus követőjére van szükség, neked ott éppen mint krisztusi embernek van hivatásod! Bátorítson az a tudat, hogy kevés a só, kicsi a fény, mégis az egész tésztában, az egész szobában van hivatása.
Mi tehát ez a hivatás? Most egy olyan szót fogok mondani, amit rengetegszer hallottunk már, különösen az utóbbi időkben, de aminek a tartalmát most a só és a világosság hasonlatával talán mélyebben értjük. Az a hivatása, speciális hivatása a keresztyén embernek és egyháznak e világban, hogy szolgáljon, hogy hasznára, javára legyen a környezetének. A só is, meg a világosság is abból él, hogy áldozatul adja magát, odaajándékozza önmagát, és nem abból, hogy konzerválni akarja önmagát. A sónak ki kell szóratnia a sótartóból, bele a megízesítendő masszába, föloldódni, fölszívódni abban. A meggyújtott gyertya világosságának szét kell terjednie abban a helyiségben, ahol ég. Ennél érthetőbben már nem lehetne kifejezni a keresztyén ember e világbeli szolgálatának a lényegét. Mert a só is, a világosság is önmaga lényegét föláldozva szolgál. Ez ad értelmet a létezésének. Elpazarolja, elajándékozza magát a környezete javára, hasznára.

Tehát ki a sótartóból! Föl a gyertyatartóba! Mint ahogy Jézus sem maradt meg a mennyei sótartóban és nem rejtőzött el egy isteni véka alá, hanem beleadta magát ebbe a világba egészen, és élete Betlehemtől a Golgotáig egyetlen hatalmas áldozat volt.

(Részlet Dr. Joó Sándor 1963. július 28-i prédikációjából)