Szerző Téma: Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások  (Megtekintve 336 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Dátum: 2019 December 16, 10:35:34 »
Tévtanítók és tanok mindig voltak és lesznek a keresztény egyházakban.  Vannak, akik érdekből, szándékosan vezetik félre hittársaikat; s vannak, akik – komoly Biblia-ismeret hiányában – buzgóságból terjesztik a tévtanokat.  Így volt ez már az első keresztények idejében és gyülekezeteiben is.  Ezért látta fontosnak Péter apostol és mások is, hogy – már a kezdet kezdetén – komolyan figyelmeztessék Jézus követőit, hogy óvakodjanak tőlük. (baptista.hu)
Amikor János azt mondja az igében: szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket — azt jelenti: nézzetek a forrására, az eredetére, honnan származik. Honnan ered a mozgalom, a szekta, a vallási közösség, mit vall magáról, mi a célja, és hogyan élnek az emberek benne? Erre komolyan utal az ige. Sokan hirdetnek egy ú. n. olcsó evangéliumot, egy olcsó megváltást. Sokan hirdetnek egy olcsó kegyelmet, olcsó újjászületést, egy könnyebb utat az életre. Mi meg tudjuk, hogy az a kegyelem, amit mi vettünk, az drága kegyelem. Nem nekünk került sokba, de valakinek nagyon sokba került: az életébe került. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte ebbe a világba, hogy éljünk általa. A kínra és a halálra küldte Őt. Neki nagyon sokba került ez. (Részlet Horváth Géza prédikációjából)

Ember legyen a talpán aki ebben a felgyorsult, hazugságokkal teli világban, keresőként, vagyis kevés és hiányos ismerettel egy olyan közösséghez csatlakozik, ahol még tisztán szól az evangélium, ahol a hívek hitének és életének csak is kizárólag a Biblia a zsinórmértéke. Megszámlálhatatlanul sok közösség reklámozza magát és toborozza új tagjait úton-útfélen. Fülbemászó, divatos zenével, betegségből történő gyógyulás igéretével és a megérdemelt jólét és gazdagság elérhetésével kínál egy új életet azoknak a hiszékeny embereknek akik már keresik életük értelmét, akik már szabadulnának ebből a földi pokolból, de befolyásolhatóak, könnyen megtéveszthetőek vagy csak egyszerűen lusták és nem kutakodnak a Szentírásban az igazság felől. Mint, ahogyan Horváth Gézától idéztem, nincs könnyű és olcsó kegyelem, legyen gyanús ha valaki mégis ilyet kínál. Isten soha sem ígért könnyű életet, felhőtlen boldogságot, sírig tartó egészséget és gazdagságot sem.

Ebben a témában szeretném nevén nevezni a tévtanítókat és az olyan közösségeket, melynek tagjai a széles úton járnak, mert hagyták magukat megtéveszteni és ez sajnos az örök életükbe fog kerülni.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #1 Dátum: 2019 December 28, 11:20:46 »
Ma minden keresztény egyház vallja, hogy hitünk legfőbb alapja a Szentírás.
A katolikus tanítás szerint is a hit alapja a Szentírás. De hozzáfűzik, hogy a Szentírást, illetve Jézus tanítását is jobban megérthetjük, ha megvizsgáljuk, hogy az egyház “hagyományában”, azaz történelme folyamán hogyan értelmezte a Szentírás egy-egy gondolatát, illetve hogyan valósította meg életében a szentírási irányelveket. Vagyis a katolikusok szerint egyformán fontos a Szentírás és a hagyomány is. Már pedig a hagyományok sokszor ellentétesek a Bibliával. Kezdjük egy nagyon katolikus jellemzővel, a Mária kultusszal.
A katolikus tradícióban Mária, a fájdalmak asszonya, a szeplőtelen szűz olyannyira fontos helyet foglal el, hogy hozzá imádkoznak, sőt egy időben társmegváltóként is tekintettek rá. A második vatikáni zsinat óta pedig úgy tartják számon, mint aki „nagylelkű társa” Krisztusnak, de az üdvösség rendjében alatta áll, a kegyelmet pedig nem a saját hatalmánál fogva közvetíti, hanem azáltal, hogy ő is részesedik benne.
Sok római Katolikus teológus is kertelés nélkül beismeri, hogy a “Mária tisztelet” alig-alig volt kifejlődőben az első 3 évszázadban.
Az első, biztosan kimutatható Mária-ünnepet Kr.u 500 körül tartották. És Bartman, Római Katolikus teológus is állítja, hogy csak a 4. század végéről maradt ránk az első Máriához szóló könyörgés.

De nézzük meg csak pontosabban a Mária tisztelet kifejlődésének történelmi sorrendjét és amikről maradtak pontos feljegyzések:

- A 2. században Jusztiniusz és Ireneusz párhuzamot vonnak Éva (ősanyánk) és Mária között.
Már a korai évszázadoktól kezdve különböző apokrif íratok jelentek meg (vallásos jellegű írások, amelyek nem az apostoloktól származtak), amelyek tartalmukat tekintve egyre közelebb kerültek a néphitéhez.
- 431-ben az efézusi zsinat, Máriára az “Isten-szülő” kifejezést használják.
- 553-ban kihirdetik Mária örökös szüzességének dogmáját.
- A 8. századból ünneplik Mária mennybemenetelét (egyes források I Gergely pápára utalnak a IV-ik században).
- A 11. századtól kezdve imádkozzák az “Ave Mariat”, azaz “Üdvözlégy Mária” imát.
- 1140-ben bevezetik Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét
- 13-15 században viták vannak a dominikánus és a Ferences szerzetes rendek között a szeplőtelen fogantatás kérdésében.
- 1750 körül Ligouri Alfons megírja a “Mária dicsősége” című könyvét – ami a modern Mária – kegyesség klasszikus műve.
- 1849-ben IX Pius pápa kihirdeti: “Üdvösségünk alapja a szent Szűz”
- 1854-ben ugyanez a pápa meghatározza a szeplőtelen fogantatás dogmáját és hivatalossá teszi azt.
- 1858 “Mária” jelenés Lourdes-ban Franciaország.
- 1891-ben XIII Leó pápa kijelenti: “ Amiképpen senki sem járulhat a mennyei Atyához, csak a Fiú által, ugyanúgy szerinte senki sem járulhat Krisztushoz, csak Mária által.”
- 1917 “Mária” jelenés Fatimában. Néhány jövendölés és utasítások, amiket az akkori pápák nem vettek figyelemben és nem is tartották meg.
- 1943-ban XII Pius pápa kijelenti: “Ő (Mária) áldozta fel Őt (vagyis Krisztust) az örök Atyának.”
- 1946-ban XII Pius pápa megkoronázza a Fatimai szobrot, és kifejti: “Máriát méltán megilleti a tisztesség, hatalom és dicsőség.”
- 1950-ben XII Pius pápa meghatározza Mária test szerint való mennybevitelének hivatalos dogmáját.
- 1954-ben bevezetik Mária királyságának ünnepét.
- A II Vatikáni Zsinaton (1962-1965), VI Pál pápa Máriát “az egyház anyjá”-nak nevezi.
- 1968-ben VI Pál pápa a kiadott “Credo”-jában összefoglalta a Máriával kapcsolatos mai Romai Katolikus ismeretanyagot. Máriát a hagyomány szerint “Isten Anyja” néven nevezte: “Hisszük, hogy, a boldogságos Mária …. a hústestté lett Ige, Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus anyja volt” és ez így lett pontosítva egy felnőttek számára szóló kátéban, amit Peil írt, hogy: “Mivel a Fia igaz Isten, ezért Ő (Mária) Isten anyja.”
- 1979-ben II János Pál pápa engedélyezi, hogy az egyház egyes részeiben pünkösd 2 napján Mária-ünnepeket tartsanak: “Mária az egyház anya” néven.
- 1942 és 1982 évek, Mária szeplőtelen szívének lettek szentelve.
- 1983-ban II János Pál pápa megkoronázza a Jasna Gora-i Mária szobrot.

Ezekből az adatokból nagyon is tisztán meglátszik, hogy a “Mária tisztelet”-nek az alapja nem a Biblia, az első századi és második századi keresztyének nem ismerték ezeket a dolgokat és nem is gyakorolták. Tovább meglátszik az is, hogy az apostolok nem hagytak semmi utalást a “Mária tiszteletre” és az első keresztyén gyülekezet vezetői, mint például Polycarp aki az apostoloktól vette egyenesen a tanítást, nem hagytak hátra semmi írást a “Mária tisztelet”-ről.

forrás: tomkaferenc.hu, kotoszo.blog.hu, maria-kultusz.eoldal

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #2 Dátum: 2020 Január 13, 09:42:19 »
A Magyar Katolikus Lexikon többek között a következőket írja a tisztítótűzről:
-tisztítóhely (latinul purgatorium): a →halál utáni tisztulás helye. A vallástörténetben általános hit, hogy a lélek a halál után esetleg különféle küzdelmeken, próbákon megy át.
-Jóllehet a Szentírásban sem találjuk még meg a túlvilági tisztulás kifejezett fogalmát, de vannak olyan összefüggések, amelyekből a teológiai fejlődés leszűrhette a tisztítótűz határozott tanítását.

Ha halála után mindenkinek lehetősége lenne a megtisztulásra akkor senki sem kerülne a kárhozatra.
Vagyis: itt a földön élj úgy ahogy akarsz, ne törődj semmivel, majd a halálod után megbánhatsz mindent, megtisztulhatsz és olyanokkal töltheted az örökkévalóságot akik földi életükben veled ellentétben Istennel élték az életüket, szerették és tisztelték a Teremtőt, veled ellentétben dicsőséget szereztek Isten szent nevének. Tehát nagyon vegyes lesz a társaság, akárcsak itt a földön. Lesz ott betegelméjű tömeggyilkos, gyerekeket molesztáló pedofil, anyaszomorító erőszakos zsarnok, csupa-csupa olyan ember, akik egyáltalán nem bánták meg a tetteiket.
Ez valahogy nincs összhangban Isten igazságosságával.
A szentírás egyértelműen közli velünk (nehogy meglepetés érjen bennünket), hogy az örökkévalóságot annak megfelelően fogjuk eltölteni ahogyan arra rövid földi életünkben készültünk. Vagyis  Isten gyermekeként haltál-e meg vagy sem. Elfogadtad-e Isten kegyelmét vagy sem. Ilyen egyszerű. Isten mellett döntöttél-e vagy sem.
A Szentírás egyértelműen közli velünk, hogy a kárhozat és a üdvösség helye között nincs átjárás. A halál pillanatában végérvényesen eldől ki hová kerül. Dönteni csak a halál előtt lehet.

Életveszélyes tanítás a tisztítótűzről szóló elmélkedés. Akik hisznek a hely létezésében és funkciójában és ennek tudatában nem változtatják meg az életüket, gondolkodásukat, nem kapnak új szívet az Úrtól, örökre halottak maradnak.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3964
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #3 Dátum: 2020 Január 18, 15:22:07 »
Nem véletlen, hogy a szoros kaput és keskeny utat olyan kevesen találják meg. Pedig csak ez vezet az életre.
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #4 Dátum: 2020 Február 16, 15:24:23 »
A következő néhány pont Tony Coffey könyvéből származik, melynek címe: Katolikus voltam — Amit a római katolicizmusról mindenkinek tudnia kell. A kötetben többek között ilyen kérdéseket vizsgál meg: Van-e szó a Szentírásban a pápaságról? Bűneinkre Istentől vagy emberektől kell-e feloldozást várnunk? Mit mond a Biblia Máriával kapcsolatban? Szükség van-e a tisztítótűzre? Ahol az egyházi tradíció és a Biblia ellentmond egymásnak, melyiknek tulajdonítsunk nagyobb szerepet?

Ellenérvei közül mazsolázok a pápaság intézményével kapcsolatban:

1. Péter házas volt — Péter valóban mindent hátrahagyott Jézus hívására, és így követte őt. Azonban az Újszövetségből tudjuk, hogy házas volt, és a feleségét nem hagyta el (Lk 4:38, 1Kor 9:5). Ha Péter házas lehetett, miért nem lehetnek azok a katolikus hivatalok betöltői is (papok, püspökök, bíborosok, a pápa)? A cölibátus külön kegyelmi ajándék, mely nem mindig jár együtt egyházi vezetésre kapott ajándékkal. Így vezető egy olyan személy is lehet, akinek van felesége, és vannak gyermekei. Pál apostol a vezetői erények között említi meg azt, ha egy gyülekezeti vezető példás házassággal és családi élettel rendelkezik (1Tim 3:2, 12, Tit 1:6).

2. Péter nem járt Rómában — A római pápát Péter örökösének tekintik, aki nem csak a Katolikus Egyház feje, hanem Róma püspöke is, ahogyan — állításuk szerint — Péter is betöltötte ezt a tisztséget. Azonban az Újszövetségben nem találunk utalást, mely ezt alátámasztaná. Nem úgy tűnik, mintha Péter valaha is járt volna Rómában, arról nem is beszélve, hogy az ottani gyülekezetben vezető szerepet töltött volna be. Amikor Pál megírja a levelét a Rómában élő hívőknek, a bőséges befejező üdvözlésben nem tesz említést Péterről (Róm 16:1-23) annak ellenére, hogy majdnem 30 személyt név szerint is kiemel abból a közösségből.

3. Péter neve megváltozott — Azzal érvelnek, hogy Péternek Jézus új nevet adott, és ezzel ruházta rá különleges feladatát, hogy vezesse az egyházat. Azonban Jézus más apostolai nevét is megváltoztatta (Mk 3:16-17), és ez nem járt együtt semmilyen különleges egyházi pozíció továbbadásával.

4. Péter elsősége — A katolikusok azon érve sem állja meg a helyét, hogy Péter neve mindig először szerepel a tanítványok felsorolásában. Az Újszövetségben a sorrend nem mindig azonos, ez pedig arra utal, hogy nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget Péter személyének, mint más elöljáró apostoloknak. Az ApCsel 15 beszámol az első zsinatról, mely azért ült össze, hogy tisztázza a pogány keresztényekkel szemben támasztott elvárásokat. Ezen a gyűlésen Péter nem állt a többi felszólaló fölött, a szava nem ért többet az övéknél. Ha ezen a zsinaton egy vezető személyt szeretnénk megnevezni, az inkább Jakab lenne, aki a tanácskozás után egy záró határozatot hozott meg.

5. A pápaság hiányzó tisztsége — A Biblia számos szolgálati ajándékot nevez meg, ill. megemlíti a vezetők több kategóriáját is (pl. 1Kor 12:28-30, Ef 4:11-16). Ha valóban Péter lett volna az első pápa, akkor az Újszövetségnek ezt a tényt egyértelműen közölnie kellene. Pál apostol többször is beszélt arról, hogy mik a presbiterekkel szembeni elvárások. Arról azonban soha nem beszélt, hogy lenne egy egyszemélyű vezető, aki a világegyház élén áll. Az egyszemélyű vezetés eleve ellentétes a Biblia tanításával. Jézus 12 apostolt választott maga mellé, és az egyes gyülekezetek élére is több vezetőt választottak. Ha a világegyház élén vezetés állna, az valószínűleg nem egyetlen személy lenne, hanem vezetők egy bizonyos csoportja. Azonban a pápaságra vonatkozó “szolgálati ajándék”, és a világegyház központi vezetésének modellje teljesen hiányzik a Bibliából.

6. Péter tévedése — A pápai tévedhetetlenséget cáfolja meg az, hogy Péter tévedett. Egy alkalommal Pál megdorgálta őt az evangélium lelkületével ellentétes magatartásáért (Gal 2:11-14). Ha igaz az, amit a katolikus hittan állít, és a pápa valóban tévedhetetlen, akkor Péter nem volt pápa. Vagy ha mégis ő lett volna az első pápa, akkor nem igaz, hogy a pápák tévedhetetlenek.

Végül pedig idézem Tony Coffey következtetéseit a pápaságra vonatkozóan: “Milyen következtetést vonhatunk tehát le az eddig feltárt tényekből? Péter apostol soha nem tartotta magát pápának. A többi apostol sem tartotta Pétert pápának. A Szentírásban sehol nem találunk utalást a pápaságra. A pápaság intézménye csak több évszázaddal az egyház megalapítása után jött létre” (p. 95.).

forrás: https://infaustus.wordpress.com

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #5 Dátum: 2020 Március 06, 12:51:22 »
A következőket olvashatjuk a dunaharaszti és taksonyi római katolikus plébániái honlapján:

Szentáldozás
„A szent Eucharisztia (Oltáriszentség) az a szentség, amelyben Jézus Krisztus önként adja nekünk testét és vérét, hogy mi is átadjuk magunkat neki, és a szentáldozásban vele egyesülünk. Így kapcsolódunk bele Krisztus testébe, az Egyházba.” (Youcat, no. 208)

„Áldozáson értjük Krisztus testének és vérének vételét az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt. Ez rendszerint a szentmisében történik, bizonyos alkalmakkor azonban azon kívül is (pl. betegek áldozásakor). Ha csak a kenyér színe alatt áldozunk, az is egyesülés a teljes Krisztussal.” (Youcat, 129. o.)

Jézus Krisztus kb. 2000 évvel ezelőtt önként vállalta helyettünk a halált, hogy élhessünk, az életével fizetett a bűneinkért, hogy az Atya ne ítéljen el bennünket, hogy a második halál ne ártson nekünk. Ha hiszünk ebben a tökéletes, megismételhetetlen váltságáldozatban akkor Isten gyermekei lehetünk. Jézus soha sem mondta, hogy bárkivel is egyesülni szeretne, már maga a gondolat is visszataszító és szentségtelen. Azt viszont megígérte és meg is cselekedte, hogy a mennybemenetele után elküldi a Vigasztalót vagyis a Szentlelket és, hogy ezáltal velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Ugyanilyen visszataszító és szentségtelen gondolat, hogy az ostya és a bor átváltozik szeretett Megváltónk testévé és vérévé. Erről azonnal a kannibalizmus jut eszembe, amikor istentelen, vad, pogány népek megölik és elfogyasztják egymást. Meg az is eszembe jut, hogy Isten megtiltotta a leölt állatok vérének elfogyasztását, mert, hogy abban van a lélek. Aztán a szentáldozás szót sem nagyon értem. Jézus váltságáldozatával végleg megszűnt az ószövetségi áldozás. Amit az állatáldozatok nem tudtak betölteni, azt Isten Fia egyszeri, tökéletes váltságáldozatával megtette. Egy darab ostya és egy korty bor elfogyasztása semmiféleképpen nem nevezhető áldozásnak és semmiképpen sem hasonlítható Jézus Krisztus borzalmas, gyötrelmes kínhalálához. Az utolsó vacsorán Jézus arra kérte a tanítványait, hogy egy darab kovásztalan kenyér és egy kevés bor elfogyasztásával emlékezzenek meg Róla és az Ő haláláról.
Kérdezem: Hányszor sértették már meg azok az Atyát, akik imádságaikban nem közvetlenül hozzá hanem egy közvetítőn (Márián) keresztül imádkoznak? Olyan ez, mintha üzengetnénk valakinek. Persze ez manapság bevett gyakorlat, üzengetni sokkal könnyebb, mint odaállni és szemtől-szembe beszélni. Az olvashatjuk a Szentírásban, hogy Krisztus az Atya jobbján van esedezik értünk ezért, ha imádkozunk akkor Ő általa vagy Reá való tekintettel kérhetünk valamit. Kérdezem: Hányszor szomorították meg Jézust azok, akik az Ő drága testét és vérét egyenlővé teszik egy kevés ostyával és borral?

"Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!"
(Jeremiás siralmai 3:22-23)
"Kegyelmes és irgalmas az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy."
(Zsoltárok 145:8)
Amíg élsz bármikor visszatérhetsz a keskeny útra vagy elindulhatsz azon, ha még nem tetted meg. De vigyázz! Ne halogasd sokáig a döntést, mert az Úr türelme nem végtelen.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #6 Dátum: 2020 Március 09, 08:46:36 »
DR. SEBESTYÉN JENŐ: AZ EUCHARISZTIA ÉS AZ EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSOK REFORMÁTUS SZEMPONTBÓL, BUDAPEST, 1938 (részletek)

Az eucharisztia szó jelentése
Az eucharisztia görög szó, és magyarul hálaadást jelent (pl. Fil 4:6, I. Kor 14:16). Azt a hálaadást is, amellyel a hívő az úrvacsorát veszi. Az I. Kor 11:24-ben is ezt a kifejezést (eucharisztézasz) használja Pál apostol, amikor az úrvacsorával kapcsolatban az Úr Jézusról azt mondja „és hálákat adván (eucharisztézasz) megtörte és ezt mondotta…” (lásd Mát 26:27 is). A hálákat adván (eucharisztézasz) szó tehát nem azt jelenti, hogy Krisztus a kenyérre és borra Istentől áldást kér, hanem azt, hogy Istent áldja, azaz dicsőíti és hálákat ad az Úrnak azokért az ajándékokért, amelyeket Ő ajándékozott. A kenyér és bor alkatrészei tehát egy eucharisztia, azaz dicsőítő és hálaadó imádság által sákramentummá avattattak.
A római katholikus felfogás
Az eucharisztia szó ez egyszerű bibliai jelentését azonban a római katholikus egyház átalakította és eucharisztia alatt ma már magát az úrvacsorát, majd pedig a római katholikus áldozás alkalmával használt átlényegült ostyát, az ú. n. Legméltóságosabb Oltáriszentséget, az áldozást, tehát a mise legfontosabb részét érti.
Ez úgy történt, hogy a római katholikus egyház az áldozat gondolatát átvitte az úrvacsora sacramentumára. Az első időkben ugyanis az úrvacsorát a szeretetvendégségekkel kapcsolatban szolgáltatták ki. E célra a jobb módúak különböző élelmiszereket, kenyeret és bort, olajat és lisztet hordtak össze és ezeket az adományokat áldozati ajándékoknak, áldozatoknak nevezték, amelyeket azután a püspök eucharisztiával, azaz hálaadó imádsággal szentelt fel. Ez után a hálaadó imádság után, amelyet az ilyen adományok fölött elmondottak, nyerte azután az úrvacsora is az eucharisztia nevet. Mindebben addig nem volt semmi, amíg az úrvacsora valóságos vacsora volt és ezekért a szeretetvendégségi adományokért a hálaadó imádság a gyülekezet nevében történt. Mert az ilyen „áldozatok” tartalma akkor még nem a Krisztus teste és vére volt, hanem a gyülekezet által összehordott ajándékok, úgy hogy ezeknél az adományoknál csak hálaáldozatra s egyáltalában nem engesztelő áldozatra lehetett gondolni. De veszedelmessé vált a helyzet akkor, amikor magát az úrvacsorát kezdték áldozati jellegűnek tekinteni, amelyet nem a gyülekezet ajánl fel, hanem a püspök visz az oltárra és a kenyér és bor
hálaadással való megszentelésében áll. A római katholicizmus tehát maga már eucharisztia alatt az átlényegült ostyát érti, amelyet a római katholikus hívő az áldozáskor magához vesz, vagy pedig az oltáron a szentségtartóban imád s az Egyház az úrnapi körmenetek alkalmával mint a „Legméltóságosabb Oltáriszentséget” körülhordoz és a hívők és az egész világ szemei előtt magasra tart. Ezt az imádás végett kitett átlényegült, tehát valóságos Krisztussá vált ostyát nevezi az egyház az eucharisztikus Krisztusnak (Christus eucharisticus). Mert a „Legméltóságosabb Oltáriszentség maga az Úr Jézus az ostya színében”. Ez az ú. n. Szentségi Jézus, aki az oltáron lakik és vár a hívekre. „Oltári szentségnek azért nevezik, mert az oltáron, mise közben jön létre és manapság az oltáron is őrzik.” Ennek a „legméltóságosabb oltáriszentség”-nek az ünnepe az ú. n. Úrnapja, pünkösd után a 10-ik napon (a szentháromságvasárnap után való csütörtökön) és ennek a tiszteletét akarja világraszóló ünnepélyességgel terjeszteni és fokozni a római katholikus egyház, amikor 1881 óta elrendeli, hogy minden második évben eucharisztikus világkongresszusok tartassanak, hogy így a legméltóságosabb
oltáriszentség kultusza és imádása világarányokban is kibontakozzék és milliós római katholikus tömegeket is mozgasson meg. Az eucharisztikus világkongresszus tehát nem egyéb, mint egy az egész világra szóló hatalmas arányokban megrendezett Úrnapja, annak egész szellemével, céljával, tehát
theológiai alapelveivel együtt.
Az eucharisztikus világkongresszusok theologiai háttere.
Az úrnapi és eucharisztikus körmenet tehát több és más, mint az egyszerű jámbor, ereklyéket vagy szentképeket körülhordozó róm. kath. processziók, mert egyenesen reformációellenes éle és tendenciája van, amit a tridenti zsinat is megerősít, amikor a XIII. ülésben az átlényegüléssel kapcsolatban kimondja, hogy a „győzedelmes igazságnak kell diadalmaskodni a hazugság és eretnekség felett, hogy annak ellenségei ekkora ragyogás láttára és az egyetemes egyház ekkora örömének közepébe helyeztetve vagy megsemmisülve elnémuljanak, vagy a megszégyenítéstől lesújtva és megzavarodva egyszer valahára észretérjenek…”. – És aki tagadja az eucharisztikus Krisztust, azaz a Krisztussá lett ostyának Istent megillető imádatát, s azt is tagadja, hogy az oltáriszentségnek e célból külön ünnepet is kell szentelni, s azt processziókban körül kell hordozni s az egész nép által imádtatni, s aki annak imádóit bálványimádóknak mondja: átkozott legyen (ki van közösítve) (Sess. XIII. Can. VI.).



Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #7 Dátum: 2020 Március 23, 14:58:12 »
Azt olvastam valahol, hogy a Hit gyülekezete egy lelkiterrorista szekta. Beleolvasva egy volt tag, Bartus László Fesz van című könyvébe, teljesen egyet értek ezzel a megállapítással. Ennek a szervezetnek semmi köze sincs Istenhez és az Ő igazságához. Éppen ezért nem is nevezném sem egyháznak, sem felekezetnek sem keresztény közösségnek. Akik a publikus igehirdetésnek csúfolt összejöveteleket látják és hallgatják azoknak is érezniük kell, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Egy pásztor, egy szolgája Istennek nem csinálhat cirkuszi látványosságot vagy szórakoztató show műsort egy istentiszteletből. Aki Istent képviseli és valójában az Ő igéjét szólja, nem viselkedhet úgy, mint Német Sándor, akinek igencsak hiányosak a Bibliai ismeretei, egyáltalán nem alkalmas a tanításra, mert beszélni sem tud, sokszor csúfosan belegabalyodik abba amit mond és teszi ezt pökhendien hatalmas beképzeltséggel. Istennek emberei mindig szerények és alázatosak voltak, soha sem akarták a saját ragyogásukkal eltakarni a Teremtőt. A nem publikus dolgokat látva, mert hát vannak ilyenek is, teljesen egyértelmű, hogy ennek a szervezetnek semmi köze a kereszténységhez, rejtett kamerás felvételek bizonyítják, hogy rendszeresek az átkozódások, szitkozódások, a gyűlölet beszédek, a politizálás. Németh Sándor össze vissza beszél, többnyire a Bibliával nem egyező dolgokat állít, a hallgatóság pedig bólogat és hallelújázik, biztos vagyok benne, hogy vezényszóra teszik. És miért bólogatnak? Mert nem ismerik a Szentírást. Mert ha ismernék akkor tudnák, hogy a vezető pásztor ostobaságokat beszél és megtéveszti a hallgatókat. De a kényelem, a lustaság a mai kor emberének egyik jellemzője. Istent nem a kijelentései (Biblia) alapján akarjuk megismerni, mert ez nagyon időigényes és fáradságos munka, elég nekünk ha hallunk Róla valamit más valakitől aki szimpatikus nekünk. De hát az ősellenség is tud szimpatikus lenni, ő nem csak ordító oroszlánként tud viselkedni, de képes a világosság angyalának is mutatkozni. Istennel nem lehet csak heti 1-2 órában közösségben lenni és csak mások által elmondott dolgokból megismerni. Hiteles forrásból, jelen esetben az Ő szent szavaiból vagyis annak leírt változatából, a Szentírásból kell tájékozódjunk.

Bartus László szerint Németh Sándor képesítés nélküli állelkész, aki egyháznak álcázott családi vállalkozást vezet. Démonszakértőként egy sarlatán. A pénzügyei és a milliárdos gazdagsága tisztázatlan és átláthatatlan. Lelkészi fizetésből ilyen krőzusi gazdagságra szert tenni nem lehet. Ez ellentétes az evangéliumokkal és Jézus Krisztus tanításaival. Politikai tevékenysége a liberális SZDSZ-től az illiberális Fideszig illegális tevékenység. Németh titkosszolgálati eszközöket és módszereket alkalmaz kritikusai eltüntetésére.
Bartus László könyve nem tartalmaz sem rágalmakat, sem hazugságokat, megtörtént eseményeket mond el, amelyeket tanúk tucatjai igazolhatnak. Mindennél többet mond erről a tény, hogy a Hit Gyülekezete a könyv megjelenése után egyetlen pert sem indított a szerző ellen. Szerény véleményem szerint azért, mert rengeteg takargatni valójuk van.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #8 Dátum: 2020 Március 23, 15:11:18 »
Bartus László: Fesz van A Hit gyülekezete másik arca

A presbiteri szobában rendszerint szikrázott a levegő. De az sem volt mindennapi, amikor Németh Sándornak jó kedve támadt: egyszer behívta Pajor Tamás hét év körüli kisfiát a felnőttek közé, és a többi vezető előtt űzette vele az apjából a démonokat. A gyerek zavarban volt, látva, hogy apja négykézláb áll Németh Sándor előtt. Ez a kedves gesztusok közé tartozott, illett nagyot nevetni. De az örömnek volt más forrása is: ha Németh Sándor porig alázott valakit, és az illető összeomolva állt előtte, még bevitte a kegyelemdöfést. Ezután felénk fordult, és kacsintott egyet. (Innen tudtuk, hogy élvezi.) Riadtan visszamosolyogtunk. (Pedig a megalázott ember a barátunk volt.) Egy háromnapos összejövetelen Németh Sándor annyi embernek gázolt az önérzetébe, hogy jégcsap lett körülötte mindenki. Ilyenkor azt prédikálta, hogy kétféle keresztény van: az érzékenyek, és az egészséges lelkűek. A harmadik nap végére az alkalmazkodás, a félelem múlni kezdett, az első sorokban feszült az indulat. A vezető lelkész a megoldást nem abban látta, hogy bocsánatot kér azoktól, akiket igaztalanul megbántott. Ehelyett arról tanított, "hogyan kell egy kereszténynek a testvéri szeretetet feltámasztania magában". Először elsorolta: ne gondold, hogy igazad van, ne hidd, hogy Isten elnézi a neheztelést neked. Ne fújd föl magad, ne ápolgasd a keserűséget. Isten gyűlöli azt, ha haragszol. Olyan vagy, mint Káin, aki megölte testvérét, Ábelt. Szeresd a felebarátodat (vagyis Németh Sándort), mint önmagadat. Ezután megadta a receptet, hogyan tudjuk a szeretetet felgerjeszteni magunkban "ajándékok által". - Amikor ajándékot adtok egymásnak - mondta -, felszabadul a szívetek a megajándékozott felé. Ajándékozzatok egymásnak órát, nyakkendőt, aranyláncot. - Ezt fogsz tőlem kapni - súgta az első sorokban ülő egyik vezető, akiről akkor már két napja szóltak a legdurvább prédikációk. És megmutatta, mit.

A lelátón ülőknek fogalmuk sem volt arról, mi zajlik a háttérben. Vették "Isten üzenetét". Nekik "a Szentlélek prédikált". A presbiterek rezzenéstelen arccal ültek. Készenlétben, hogy a szeretettanítás közben mikor csap le a mennykő. Nem így Balogh Feri, a Bergendy együttes egykori énekese, a dicséretzenekar szólistája. Ő úgy érezte, neki azt helyezte szívére a Szentlélek, hogy a pásztornak adjon ajándékot. Nem csoda, hisz tőle félt a legjobban. Annyi bántást életében nem kapott senkitől. Beteges függőségbe került tőle, ő volt az idomítás csodája. A szája is remegett, ha meglátta. Németh Sándor pedig a szolgalelkűséget utálta benne legjobban, amelyet ő plántált belé. A prédikáció alapján helyénvaló volt, hogy az énekes neki adja a legnagyobb ajándékot. Balogh Feri ezt őszintén gondolta: azok közé tartozott, akik haragudni sem mertek. Legfeljebb a szorongása és a félelme nőtt, mert mindig magában találta meg a hibát. Ettől még esetlenebb lett, amiért aztán még jobban megalázták. Balogh Feri ekkoriban nem énekelhetett a színpadon. Kiszolgáltatott helyzetben volt, hiszen minden korábbi fellépési lehetőségét évekkel korábban lemondta. Szórakoztatóipari démonokat nem hozhatott a dicséretbe. Amikor döntenie kellett, a hírnév és a pénz helyett a gyülekezetet választotta. Némi aprópénzért hetente kétszer a Hit Gyülekezete tagjainak énekelt. Ez volt az élete. Örömmel kellett énekelnie, pedig időközben eltemette négy gyermekét. Amikor a dicséretből kitették, szó szerint kicsúszott a talpa alól a deszka. Németh Sándor szűk körben ezt azzal indokolta, hogy Balogh Feri a benne levő cigány szellemet osztja meg a közönséggel. Előadói stílusában démonok vannak. Neki csak annyit üzent, hogy pihenjen. Balogh Feri a prédikáció után úgy érezte: itt az ideje, hogy kifejezze háláját a vezető lelkésznek. A délelőtti és a délutáni istentisztelet között elment, és közel nyolcvanezer forintért (legalább kéthavi fizetése lehetett) megvette a környéken fellelhető legdrágább öltönyt. Az üzlet talán éppen arrafelé esett, ahol egykor Németh Sándor lakott, és pályája elején, feleségével a kukákat takarította.

Folytatás következik.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3964
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #9 Dátum: 2020 Március 25, 16:08:00 »
Hát, kedves Sofia, ez egy nagyon-nagyon bonyolult, kemény téma... :303:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #10 Dátum: 2020 Március 26, 07:25:38 »
Tudom kedves Tünde, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, de a Lélek arra indított, hogy ne hagyjam szó nélkül az ellenség munkáját. Fáj a szívem amikor azt látom, hogy milyen sokan vannak megtévesztve agymosott állapotban és menetelnek a kárhozatba. Ha csak egy lelket meg tudok menteni, már nem volt hiábavaló a próbálkozásom.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #11 Dátum: 2020 Március 26, 08:05:46 »
Bartus László: Fesz van A Hit gyülekezete másik arca

A megtérésem után számtalanszor ellenőriztem, nem élek-e öncsalásban. Nem pszichózis áldozata vagyok-e? Nem hit-e ez a hitben? Nem önszuggesztió? Istent nem zavarta a kétkedés. Elismerte a jogomat arra, hogy utánajárjak mindennek. Hajnali két órakor, egy nyári estén, amikor végére értem mindennek, letettem a fegyvert. Isten mintha nevetett volna. Később már szégyelltem, hogy Németh Sándor "Istentől kapott tekintélyéről" először azt hittem, személyi kultusz. Hogy számomra túl nagy volt a hangerő. Hogy Németh ordítozása Hitlerre emlékeztetett. Hogy nem akartam "házi csoportba" járni. Hogy nem tetszett, amikor a testvérek megsemmisítették a könyvtáramat, kidobatták a szőnyegeimet, mert szerintük "démonikus minták" voltak rajta. Hogy nem értettem, miért kellett megszakítanom a kapcsolataimat azokkal, akiket szerettem. Hogy azt mondogattam: miért kell karizmatikus bikkfanyelvet beszélnem attól, hogy megtértem. Hogy a gyülekezet gondolkodásmódjával ellentétben úgy gondoltam: az Úr ugyanúgy szereti azokat, akik nem tértek meg, mint bennünket. Hogy Istent irgalmasabbnak ismertem, mint Németh Sándor. Hogy nem láttam olyan kegyetlennek és bosszúállónak, mint Németh Sándor. Hogy úgy hittem: Jézus nem a hitbéli "túlóráinkért" szeret minket, hanem önmagunkért. Hogy úgy éreztem: kezd elmúlni a megtérés öröme. Mindenre volt magyarázat. Az idősebb keresztények felvilágosítottak: a "mézeshetek" elmúlnak. Ez a normális. Jön a harc a Sátán ellen. Emiatt nem találtam gyanúsnak a szorongást, amelyet Németh Sándor jelenlétében éreztem. A félelmet, ha csak az autóját megláttuk. Hiszen egy nagy "szellemi harcossal" állunk szemben, aki démonokkal, magával az ördöggel csatázik. Pedig a szorongást már akkor éreztük, amikor személyesen még nem ismertük. Még meg sem szólalt. Olyan megfélemlítő atmoszféra vette körül, hogy a gyülekezet vezetői legtöbbször sápadtan álltak mellette. (Mi, hívők addig azt hittük: azért félünk, mert kicsik vagyunk hozzá képest). Uzoni Pétert, a gyülekezet elnökét - hétgyermekes apát -többször láttam sírni. Németh Sándor hiába mosolygott (ilyenkor a megtiszteltetéstől mindenki elolvadt), a környezetében nem lehetett feloldódni. Az ördög támadásának tulajdonítottam, hogy minél inkább azonosulok a gyülekezeti élettel, Isten - korábban megismert jelenlétét egyre kevésbé érzem. Pedig én igazán "tűzközelben" voltam. Azon kevesek közé tartoztam, akiket Németh Sándor naponta felhívott, akikkel rendszeresen konzultált. A titkos politikai akciókba - ahogyan ő nevezte: a "kuruc rohamokba" gyakran bevont. Szerkesztettem a Demokratikus Charta szórólapjait, Németh Sándorral közösen írtuk Hack Péter SZDSZ-küldöttgyűlésen elmondott - politikai beszédeit. Postáztattam a Szentinyi István SZDSZ-frakcióvezetőnek titokban és jelképes üzenetként küldött pelenkát. Azok egyike voltam, akik a "főnököt" bármikor felhívhatták. De minél közelebb jutottam Németh Sándorhoz, annál távolabb kerültem Istentől. Észrevétlenül fogadtam el a játékszabályokat. Isten országában nincs kételkedés, csak hit. Minden korábbi fenntartásom ellenére "igazi hites" lettem. Csodálattal tekintettem a presbiterekre, akik soha nem mondták nekünk - bármit is láttak a háttérben -, hogy sok minden történik, ami összeegyeztethetetlen a Bibliával.

Folytatás következik

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #12 Dátum: 2020 Március 28, 20:03:00 »
Bartus László: Fesz van A Hit gyülekezete másik arca

Németh Sándor sohasem tűrt ellentmondást. Arra pedig esélyt sem adott, hogy a presbiterek számon kérhessék rajta azokat a normákat, melyeket ő a legszigorúbban betartatott volna velük. Németh Sándor egyre inkább csak magát tekintette ajándéknak, akinek a szolgálatából fejlődött ki a Hit gyülekezete. Ez azt is jelentette: neki köszönhetjük, hogy megtérhettünk. (Azzal a szépséghibával, hogy nem őt feszítették keresztre.) Németh Sándor semmit sem bízott a véletlenre (vagy a Bibliára). Kimunkálta a szolgálati ajándékról és a tekintélyről szóló tanítást, mely a feltétel nélküli engedelmesség alapja volt. Ennek lényege, hogy Isten a szolgálati ajándék (Németh Sándor) mellett - tegyen bármit - mindig kiáll. Mindenkivel szemben megvédi. Isten lesújt a szolgálati ajándék ellenségeire, amikor az ajándék ezt akarja. Aki a szolgálati ajándék ellen lázad, Isten ellen lázad. A szolgálati ajándéknak nem azért kell engedelmeskedni, mert feddhetetlen, hanem azért, mert ő a szolgálati ajándék. Tekintélye - akár a fáraóké - Istentől származik. Megkérdőjelezhetetlen. A tekintély azt is jelenti, hogy hatalma van mindazok fölött, akiket Isten alája rendelt. Ez a hatalom nem csupán földi hatalom. Olyan, mint Mózesé, akinek szavára megnyílt a föld a lázadók alatt. Áldás és átok, oldás és kötés hatalma van a kezében. Elhitette velünk, hogy a sorsunk tőle függ. A hozzá való viszonyunk a jövőnk záloga. Nem lehet jobb a viszonyunk Istennel, mint vele. Nem tudunk Istennel jó közösségben lenni, ha vele nem vagyunk jóban. Igyekeztünk megfelelni, hogy jót mondjon rólunk Istennek, akivel nyilván kivételes viszonyban áll. Később már csak azon voltunk, meg ne átkozzon bennünket. A Biblia beszél arról, hogy keskeny út vezet az üdvösséghez. Ez az út Jézus Krisztus. A Hit Gyülekezetében volt ennél keskenyebb út is: Németh Sándor. Aki őt nem fogadta el, annak nem járt Krisztus.

A Hit Gyülekezetében majd minden presbiter gyomorbeteg volt. Ha valaki belépett a vezető lelkész szolgálatába, később nem mondhatta: elég volt a nagy megtiszteltetésből. Akár a maffiában: kilépni nem lehetett. Aki megtette, azt mint lázadót kiközösítették, és amíg élt, változó intenzitással üldözték. A démonlista élére került, és folyamatosan kötözték, űzték, átkozták. A hívőket Németh Sándor tájékoztatta a tényekről: a lázadóról minden esetben "kiderült", hogy súlyos bűnben élt, vagy ügynöki tevékenységet végzett, esetleg elmebeteg, vagy súlyosan démonizált személyiség. Kettős tudatú ember. Mi más lehetne, aki Németh Sándortól menekülni próbál? Ezért mindenki alkalmazkodott. Igyekeztünk kimutatni, hogy esetünkben nincs szükség szellemi beavatkozásra: "jól vagyunk". Különösen miután megtapasztaltuk, hogy fékezhetetlen indulat és - ahogyan ő fogalmazott egyszer pusztító erő árad abból az emberből. A vezető lelkész a feleségek révén is sakkban tartotta az embereit. Németh S. Judit szoros kapcsolatot tartott fenn a feleségek egy részével, és nagyobb lojalitást épített ki bennük Németh Sándor, mint a saját férjük iránt. Németh S. Judit pásztorlása nyomán egyes asszonyok férjük elárulásával szolgálták az Urat. Besúgók lettek, férjüket S. Judit utasításai szerint igyekeztek "jó szellemi állapotban" tartani. Miközben Németh szemtől szembe terrorizálta embereit, a háttérben Németh S. Judit az istenfélő asszonyok feladatává tette: vigyázzanak férjükre, nehogy lázadó legyen. A lelki terror, a megfelelési kényszer borzalmas torzulásokhoz vezetett.

Folytatás következik.

Nem elérhető Sofia

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 217
Re:Ne tévelyegjetek! Tévtanítók, tévtanítások
« Válasz #13 Dátum: 2020 Április 05, 07:36:40 »
Az amerikai Népszava a következőket írta március 29-én:

MEGKÖTÖZTÉK A VÍRUST: MOST DERÜL KI, HOGY SZÉLHÁMOSOK-E A KARIZMATIKUS PÁSZTOROK

Itt az idő, hogy a világ megítélje az ún. evangéliumi (evangelikál) keresztény mozgalom pünkösdi-karizmatikus tévéprédikátorait, hamis prófétáit. Ezek az emberek évtizedek óta prófétálnak hazugságokat, őrültségeket, minden következmény nélkül. Becsapják az egyszerű, naiv hívő embereket, kifosztják őket, multimilliárdos vagyonokat halmoznak fel Jézus Krisztus nevében, akinek még a fejét sem volt hova lehajtania. Miközben politikai üzelmeiket folytatják. Kiárusítják a híveiket politikai szélhámosoknak, és a világ fasisztáinak támogatásával lerombolják a világot. Németh Sándor, Pat Robertson, Rodney Howard-Brown, Pamela White, Benny Hinn és szélhámos társaik, akik hol a hurrikánnak parancsolnak, hol a vírusoknak, hol magának Istennek, eszközül használják a vallást.

A koronavírus okozta járvány után már készült egy videóösszeállítás ezeknek a szélhámosoknak legújabb hamis próféciáiról, akik jószándékú hívőkön élősködnek, a pénzüket elveszik, az életüket kontrollálják, a személyiségüket tapossák, visszaélnek a hatalmukkal. A közösségek pénzét saját hízlalásukra fordítják, és illegális módon avatkoznak be a politikába. Ezeket a neoprotestáns sarlatánokat kellene elővenni a #metoo mozgalom után, az ő visszaéléseiknek kellene gátat vetni a világban. Ez a hamis álkeresztény mozgalom pénzeli már az európai szélsőjobbot, gyűlöletet kelt az általuk kipécézett bűnösökkel szemben, mocskolja a menekülteket. Kultúrharcot hirdetnek, miközben az egész mozgalom hátterében a pénz és a világi hatalom iránti olthatatlan vágy munkál. Ők választották meg Trumpot is, hogy ne vizsgálja senki a pénzügyeiket, a bűncselekményekkel szerzett mérhetetlen vagyonukat. Ezek az emberek ne oktassanak az erkölcsre senkit, ne üldözzék a melegeket, sem az abortuszra kényszerülő szerencsétlen nőket, stb..

Legújabban Kenneth Copeland tévéevangélista mutatta be ezeknek az embereknek az antikrisztusi őrültségét, amikor Jézus Krisztus nevében megparancsolta a koronavírusnak, hogy távozzon Amerikából. Kenneth Copeland ún. “szellemi harcot” mutatott be, az “agresszív imának” nevezett borzalommal, ami egyszerűen mágia, semmi köze a Bibliához. Parancsolt egy vírusnak, kivégezte, megkötözte, lerombolta, elzavarta. Megítélte a vírus mögött álló Sátánt, mert ő azt gondolja, hogy megteheti, és a Sátán a vírusaival együtt enged neki. Az akarnokság diadala felszabadítja Amerikát a koronavírus alól. Kinyilvánította, hogy a koronavírus le van győzve, elment, vége, nincs tovább, és Amerika felszabadult alóla. Kijelentette, hogy Amerika újra egészséges, meggyógyult.

Mindezt azzal kezdte, hogy ő mint Isten prófétája áll az irodájában, és ebben a minőségében mondja, amit mond. Szerencséje van, hogy nem alkalmazzák vele szemben az ószövetség törvényeit amit egyébként ők előszeretettel ráolvasnak más emberekre: ha bejön a prófécia, és igaz lesz, amit a próféta állított, akkor éljen. Ha hazudott a próféta, és amit mondott, az nem lesz meg, ha nem ment el a vírus az Egyesült Államokból, ha nem lett egészséges Amerika, akkor az ószövetség szerint a sarlatán varázslót meg kellene kövezni. Mert akkor Isten nem működött vele együtt. Isten nevét hiába használta, az embereket pedig becsapta. De legyen ez az eset az utolsó próba az összes hozzá hasonló sarlatánnak: ha ez az ima nem jött be, akkor a világ vonja kérdőre ezt a hazug vallási mozgalmat, és késztesse önvizsgálatra a tagjait. Helyes lenne, ha véget vetnének ők maguk annak a pusztításnak, amit a bibliai normáktól eltért pásztoraik a világban és az emberek lelkében tesznek.

Most azt kellene tenni, hogy Trump (aki ezeknek az embereknek köszönheti a megválasztását, mert ők mondták több tízmillió amerikai keresztény hívőnek azt, hogy Trumpot “Isten küldte”) Copeland próféciája alapján állítsa le a teljes védekezést? Nyissa ki a karanténokat, vessen véget a korlátozásoknak, engedjék haza a betegeket, felejtsék el a koronavírust? Hiszen Isten prófétája már megkötözte, kivégezte, lerombolta, megtaposta és kiűzte Amerikából. Kijelentette, hogy Amerika már egészséges. De ha ezzel tömeges katasztrófát idézne elő, mert a vírus fütyült arra, hogy miket parancsolgat neki, akkor nem kellene bíróság elé állítani, mert ez az ember hívők tízmillióinak az életét veszélyeztette, akik elhiszik, amiket Isten nevében hadovált? Mi van, ha a hívők elhiszik, hogy a vírusnak vége, és nem védekeznek?

Nem olyan régen Pat Robertson, aki állni alig tud a lábán, a piszoárig nem tud egyedül elcsoszogni, a hurrikánt “állította meg”. Egy hurrikánnak parancsolt, amely természetesen csak akkor, és kizárólag azért csendesült le, mert elérte a szárazföldet. Pat Robertson zseniális megállítását követően még emberek halálát okozva. De ezek a hamis tévéprédikátorok nemcsak a vírusoknak és a hurrikánnak parancsolnak, hanem Istennek is. A Szentlélek nekik egy csicska, akit odaküldözgetnek, ahova akarnak, utasítják, hogy mit tegyen, éppen csak fejbe nem verik. Kikapják a mellényzsebükből az Istent és meglóbálják a fejük fölött. Meghamisítanak és lejáratnak mindent, ami a Bibliában van.

Mert kell imádkozni, könyörögni, Isten jóságában és védelmében bízni. De azt a látszatot kelteni, hogy Sobri Jóska prédikátor parancsol a vírusnak, ördögnek, Istennek, az istengyalázással egyenértékű. Ezek Istent játszanak, és Istennek képzelik magukat. Ha nem így van, ahogy mondjuk, akkor Amerika meggyógyult, a járványnak vége. De ha a vírus továbbra is fertőz, és öl, akkor le kell számolni az illúziókkal, és szembe kell nézni azzal, hogy ez a neoprotestáns evangéliumi mozgalom, és különösen annak pünkösdi.karizmatikus ága, nagyon félresiklott. Ez nem a vallásszabadság korlátozása, hanem annak védelme. Ezek ugyanis csalók.

Ez nem ima, hanem mágia és varázslás. De még annak is gyenge, mert a jobb mágusok elérnek valamit, de ezek soha. Ez nem Biblia, nem kereszténység, hanem hazugság, szélhámosság. Ezek visszaélnek az emberek hitével, Isten iránti szeretetével. Meghamisítják a Bibliát, és akiket Isten megváltott, azokat a saját hatalmuk alá kényszerítik, és anyagilag kifosztják őket. Világi hatalomra törnek, az erkölcs hamis jelszavával azonosítják a kereszténységet, és erre hivatkozva összefonódnak a politikával, az állammal, hogy más emberek Istentől kapott szabadságát korlátozzák. Mindezt a pénzéhség hajtja.

Az Antikrisztus birodalmát készítik elő, a világvégét siettetik. Ez a hamis egyház része, amely a Jelenések Könyve szerint a Fenevadon, a diktatórikus államhatalmon lovagol. Ma a világ egyik legpusztítóbb mozgalma. Lehetséges, hogy azért nem tudja Copeland megkötözni az ördögöt, mert Belzebub által nem lehet kiűzni az ördögöt? Nem kizárt, hogy ezek a hamisítók az ördög, és nem Isten szolgái. Ahogyan a Bibliában meg van írva, hogy az “ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.” (II. Korinthus 11,24)