Szerző Téma: Kegyelemből van!  (Megtekintve 34398 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető bukovszki lászló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 143
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #180 Dátum: 2010 Április 02, 17:34:05 »
"Bizony mindenki csak irgalomból kerülhet a Mennyországba. Nem azért mert neki irgalmaztak, hanem azért ,mert ő volt irgalmas. Nagyon  kell hangsúlyoznotok, hogy nem istentől kell félnetek, hanem elrontott önmagatoktól.Éppen az irgalom  az, ami erre a legjobban rámutat. Amit ti az igazság rendjének mondotok, az valójában az irgalmatlanság rendje.Jézus elmondta és bemutatta, hogy egyetlen igazságot ismer: Szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Nem kisebb feladatot kívánok tőletek, mint azt, hogy itt a földön tegyétek elviselhetővé emberi élet számára a poklot. A pokolnak ez a nótája:kiharcoltam az igazamat.Akik köreitekben hatalomra jutnak , azok mind ezt fújják. annak idején Pilátus volt annyira római, hogy lássa:ártatlan férfi áll előtte ítéletre, de volt annyira uralkodó, hogy csak igazságtalan tudjon lenni. Ez ma is így van. Irgalmasságot akarok , mert ÉN is az vagyok, és magamra teremtettelek benneteket, és nem akkor nyugszotok meg, ha nektek valaki irgalmaz, hanem akkor , ha ti irgalmassá váltok.Nagyon sok probléma adódik abból , hogy intézmények azonosítani akarják magukat Velem.ez soha sem  fog sikerülni. Nem Miattam, hanem miattatok.Nem ti vagytok  az ISTEN. TI soha nem mondhatjátok, sem magányosan , sem közösségben, hogy aki titeket lát, az az Atyát látja. Vagyok tehát Én, vannak Engem képviselni szándékozó intézmények, felekezetek, és vagytok ti, akik vagy beleszülettek, vagy bejelentkeztek ezek valamelyikébe. Aki Engem keres, az Rám talál bármelyik Engem képviselni akaró felekezetben.A Lélek ott fú ,ahol akar, és nem ott ahol akarjátok.Amikor ott is fú, ahol ti akarjátok, az azért van, mert ti akkor éppen ott akarjátok, ahol fú. Tehát nem Ő alkalmazkodik a ti akaratotokhoz, hanem előfordul, hogy ti azt akarjátok, amit Ő. E kijelentés:" A prófétaság Lelke engedelmeskedik a prófétának",ez nem azt  jelenti, hogy  ha a próféta akarja, akkor a Szentlélek hazudik is a próféta kedvéért, hanem azt , hogy csak akkor szól, ha a próféta is akarja.ÉS NEM SZÓL, ha a próféta mást akar mondani.A Lélek mindig szól, ha a prófétának szándéka azonosulni Vele. De nem szól, ha e  szándék hiányzik. HA tehát hiányzik e szándék , és a próféta mégis szól, akkor az illető ebben az esetben hamis próféta. Most mennem kell, majd még írok.Szeretettel:Laci. A könnyebb érthetőség kedvéért írom úgy mintha Jézus mondaná,de vizsgáljátok meg nyugodtan, hogy a mondanivaló őszhangban van e Jézussal , :angel2: :angel2: :angel2:és ha igen csak akkor fogadjátok el.

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #181 Dátum: 2010 Április 02, 19:04:47 »
Kedves Laci! Az Ige ezt mondja és nem ártana, ha elgondolkoznál rajta :

Ésaiás könyve
53. fejezet


1.   Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
2.   Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
3.   Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.
4.   Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
5.   És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
6.   Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
7.   Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!
8.   A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
9.   És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
10.   És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
11.   Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
12.   Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!

Ez az abszolut igazság! Amit te összekeversz, az meghamisitása Jézus Krisztus üdvösséget szerző csodálatos cselekedetének, és nagyon veszélyes amit csinálsz. Térj meg, fogadd el azt amit Isten számodra is elkészített.
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #182 Dátum: 2010 Április 02, 19:37:42 »
Laci irta:

"Bizony mindenki csak irgalomból kerülhet a Mennyországba. Nem azért mert neki irgalmaztak, hanem azért ,mert ő volt irgalmas. "

Akkor mar nincs is szukseg a bunok eltorlesere?
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #183 Dátum: 2010 Április 02, 23:30:45 »
Szia Laci!

idézlek:

'A könnyebb érthetőség kedvéért írom úgy mintha Jézus mondaná'

Kedves Testvérem!

Ez egyáltalán nem teszi érthetőbbé a mondandódat, csupán az Úr Jézus Krisztus tekintélyével próbálod megerősíteni a szavaidat!
Ha valamiről TUDOD, HOGY NEM AZ ÚRTÓL SZÁRMAZÓ SZÓ, HANEM A TIÉD, BÁRMENNYIRE IS EGYEZIK A SZENTÍRÁSSAL(?)
HATALMAS TISZTELETLENSÉG KRISZTUSSAL ÉS A TESTVÉREKKEL SZEMBEM JÉZUS SZAVAIKÉNT TÁLALNI !!!

Éppen ezért szeretettel megkérlek, hogy a jővőben mellőzd  kijelentéseidet az Úr Jézus Krisztus személyében szólni!
Egyenlőre még nem Te vagy Isten Fia és a Megváltónk!

Tisztelettel és köszönettel:

Csaba
 
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető bukovszki lászló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 143
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #184 Dátum: 2010 Április 03, 07:59:52 »
Laci irta:

"Bizony mindenki csak irgalomból kerülhet a Mennyországba. Nem azért mert neki irgalmaztak, hanem azért ,mert ő volt irgalmas. "

Akkor mar nincs is szukseg a bunok eltorlesere? Kedves Antee! Dehogy nincs pontpsan arról van szó ,hogy van csakhogy a bűnök eltörlésének elengedhetetlen feltétele az irgalmasság.  a szívtelen szolga.Akkor hozzálépett Péter és megkérdezte:"Uram ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? talán hétszer?" Jézus így felelt: " Nem mondom:hétszer, hanem hetvenszer hétszer." 2 Hasonlít ugyanis a mennyek országa egy királyemberhez,aki számot akart vetni szolgáival.Mikor elkezdte a számvetést,eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott.Mivel nem volt mivel visszafizetnie,az úr megparancsolta ,hogy adják el őt  feleségestül, gyermekestül,vagyonostul és úgy fizessen. De a szolga leborulva kérlelte:Légy türelemmel irántam ,mindent vissza fogok fizetni. Az úr megkönyörült a szolgán, elbocsátotta s tartozását elengedte. Amint a szolga kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta , fojtogatni kezdte és követelte:Add meg ,amivel tartozol. Szolgatársa leborulva kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent vissza fogok fizetni. De ő nem engedett, hanem fogta,tömlöcbe vetette, amíg meg nem fizeti tartozását.Szolgatársai a történtek láttára igen elszomorodtak s menten elmondták uruknak mindazt , ami történt. Az úr maga elé idézte őt és így szólt hozzá:Te gonosz szolga4Kérésedre elengedtem minden tartozásodat. Nem kellet volna neked is  megszánnod  szolgatársadat,mint ahogy én megszántalak téged? erre az úr haragjában átadta a poroszlóknak, amíg meg nem fizeti minden tartozását.Így tesz mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát felebarátjának,"  a példabeszédben a király az Atya ,A sokkal tartozó szolga ,nem irgalmas,így hát nem kerül be a mennyországba.irgalom nélkül nincs bűn eltörlés az Atya részéről sem. SZERETETTEL:LACI: :angel2: :angel2: :angel2:

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #185 Dátum: 2010 Április 03, 08:23:51 »

Sziasztok!
Egyet értek abban Lacival, hogy a bűnbocsánat elengedhetetlen feltétele az irgalmasság.
'Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot,
az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.'
Jak.2:13

Viszont a bűnbocsánat alapja továbbra is a Jézus Váltságáldozatába vetett hit!

'Én vagyok az út, a MEGIGAZULÁS és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam.'
Jn. 14:6
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető bukovszki lászló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 143
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #186 Dátum: 2010 Április 03, 11:01:11 »
Kedves Csaba! Mint ahogy Te a közelmúltban,úgy én is most örülök annak ,hogy egyetértünk,lehet ,hogy ez HÚSVÉTI ajándék.Enged meg ,hogy mivel HÚSVÉT van erről írjak pár sort. Egy nemrég megtért családapa húsvéti bűnbánata. Nekem ez az első olyan húsvét az életemben,amelyben Jézusé a főszerep.Most próbálom először ünnepként megélni az Ő halálát és feltámadását.Ahogy azon gondolkodom-nagy péntek reggel kutyasétáltatás közben-,vajon miért is halt meg Jézus úgy,vajon miért kereszten kellett kínhalált szenvednie ,hirtelen belém hasít a döbbentő felismerés: MIATTAM!! 

Nem elérhető tothg

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3053
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #187 Dátum: 2010 Április 03, 11:19:28 »
Kedves Csaba! Mint ahogy Te a közelmúltban,úgy én is most örülök annak ,hogy egyetértünk,lehet ,hogy ez HÚSVÉTI ajándék.Enged meg ,hogy mivel HÚSVÉT van erről írjak pár sort. Egy nemrég megtért családapa húsvéti bűnbánata. Nekem ez az első olyan húsvét az életemben,amelyben Jézusé a főszerep.Most próbálom először ünnepként megélni az Ő halálát és feltámadását.Ahogy azon gondolkodom-nagy péntek reggel kutyasétáltatás közben-,vajon miért is halt meg Jézus úgy,vajon miért kereszten kellett kínhalált szenvednie ,hirtelen belém hasít a döbbentő felismerés: MIATTAM!! 


Nagy az Úr!
"Ha nem elégít meg ez a világ, akkor valószínű, hogy nem e világ számára lettél teremtve."
(C. S. Lewis)

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #188 Dátum: 2010 Április 03, 11:37:56 »
Dícsőség Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak!
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető bukovszki lászló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 143
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #189 Dátum: 2010 Április 03, 11:48:55 »
Kedves Csaba!Itt folytatom,mert véletlen elküldtem.Igen,én juttattam Jézust a keresztre!Igen én !Azzal a gondolkodásmódommal,amivel még egy-két hónappal ezelőtt is bizonygattam egy testvéremnek,hogy Jézus tanításának koronája volt az Ő kereszthalála!Hogy e nélkül csak üres szavak lettek volna,amit az Országáról és a szeretetről mondott.Torokszorító volt ez a ráeszmélés!Potyogtak a könnyeim a porba,mert ez azt jelentette számomra ,hogy én is ott lettem volna abban a tömegben,amelynek inkább Barabás kellett,mert az legalább csinált valamit.Én is ott lettem volna és talán torkom-szakadtából üvöltöttem volna,hogy feszítsék meg...  Mert nekem sem kellett volna egy olyan Isten ,olyan Messiás,aki nem gazdaggá,erőssé,hatalmassá akar tenni,hanem kicsivé ,szegénnyé,kiszolgáltatottá!Mit számított volna nekem is a betegek gyógyítása halottak feltámasztása,gonosz szellemek kiűzése !Én is valami igazi,valami nagy , erős és félelmetes csodajelet követeltem volna Tőle!Az ,hogy nem egyedül voltam,hogy nem egyedül én öltem ,ölettem meg Jézus ,a legkevésbé sem vigasztalt.Hogy ki,hogyan számol el a maga lelkiismeretével,nem tudom.engem a saját bűnöm sújtott a porba!Az a felismerés,hogy énmiattam, az ilyenek miatt,mint én is voltam alig egy hónapja is,jutott Jézus a keresztre.Furcsa.Nemrégiben,talán egy hónapja már felismertem,hogy tévedtem,amikor azt gondoltam,hogy Jézus a halálával , az "önként" vállalt halálával váltott meg engem.De érzelmileg most nagypéntek délelőtt zúdult rám a fájdalom,a keserűség.Rettenetesen fájt ,hogy mennyi kínszenvedést okoztam Jézusnak!És talán a keresztre feszítésnél is jobban fájt Neki az a sok -sok bűn,szeretetlenség,harag,önféltés,átkozódás,irigység,kéjvágy...és felsorolni sem tudom,mi mindennel okoztam szenvedést a z Istennek.Mindig csak fájdalmat és szenvedést okoztam,csak ártottam és ártottam magamnak!Hogy tehettem,ezt Istenem?! Hogy tehettem ezt Veled, drága Jézusom ?!Hogy tudsz még midig szeretni engem Istenem?!Bárcsak én is így tudnék szeretni !Sírtam és zokogtam,mert most éreztem rá arra,hogy Jézus nem "önként" adta az életét,legalább is nem úgy önként, hogy jószántából,hanem úgy,hogy elvették Tőle.Én vettem el Tőle,és Ő nem védhette meg magát.Igen ,én ,mert a főpapok nem tehették volna Rá kezüket , ha én-az ilyen fajták- nem fordulok ellene.Ha nekem a tanítása ,az élete, elég lett volna megváltásnak.Ha nem vagyok olyan megátalkodott,hogy nem csak a feltámadása ad elég bizonyítékot arra,hogy próbáljam elfogadni a tanítását, és próbáljam átalakítani a gondolkodásomat.Hullámokban tört rám a fájdalom,és a zokogás egész délelőtt.Nem az eszemmel,hanem a szívemmel értettem most meg mennyire kiszolgáltatott nekem az Isten!Mert Ő nem védheti meg magát,nem üthet vissza,nem árthat senkinek,még ha bele is kell halnia,miattam kell meghalnia,mert - 'ember vagyok én is,az Isten véres gyilkosa'. Nem akarok többé gyilkosod lenni,Jézusom!Nem akarlak soha többé keresztre feszíteni!Kérlek Uram ,segíts nekem!Adj erőt a hétköznapokban is!Mert most megértettem teljes szívemből is,hogy mindig megöllek ,amikor szeretetlen vagyok.Mert ahol nincs szeretet,ott nem vagy Te sem,és azért nem vagy,mert én kiirtottalak onnan.Mindig,ha csak visszaszólok is sértő módon, ha bántok valakit,vagy ártok valakinek,Téged feszítelek meg.Nem akarom soha,soha többé elkövetni ezt!Drága Jézusom!Elképzelni sem tudom azt a szenvedést ,amit a kereszthalál jelent,és fel sem foghatom azt a szeretetet ,aki ezt "önként"vállalta értem.Úgy "önként",hogy teljesen és mértéket nem ismerve kiszolgáltattad Magadat.Most értem csak meg,most érzem csak át,illetve,csak kezdem átérezni,és megérteni annak a felelősségnek a súlyát,hogy az Isten teljesen rám bízta magát.Drága Jézusom!Segíts engem,hogy vigyázzak Rád.Egyedül talán össze is roppannék a felelősség hatalmas súlya alatt.Milyen furcsa ez a kérés.Én kérek segítséget,pedig te vagy kiszolgáltatva nekem.Pedig egyszerű a megoldás:Én választhatom az erő világát is.Te "csak" a szeretetet,de ott mindenható vagy!És én pont ahhoz kérem a segítségedet,hogy a szeretet világába mehessek.Kérlek Uram,áldj meg engem,hogy mindig a Te szeretetedben maradhassak.Áraszd rám kegyelmedet, és add meg nekem a Te bölcsességedet,hogy bárányként,de ne birkaként élhessem meg és áraszthassam tovább a Te szeretetedet. Kérlek Uram,áld meg azokat is, akiket szívemben hordok,és mindazokat,akiket gondolatban át tudok ölelni!Ámen. :angel2: :angel2: :angel2:

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #190 Dátum: 2010 Április 03, 11:58:24 »
Kedves Laci Testvér!  :168:

A legnagyobb felismerés az, amit leírtál. A szív fájdalmas összetöretése, amikor rádöbben, hogy MIATTAM halt meg Jézus! Ez az önmagamban való csalódás visz közelebb a Szenthez, az Irgalmashoz, a Megváltóhoz. Ez a megtérés. Ez a fájdalom ad erőt ahhoz, hogy elhagyjam a bűnt és újat kezdjek.
Jézus azt mondta: "Ezért az óráért születtem a világra!"
Azért, hogy az Ő fájdalmában, az Ő gyötrelmében mi kegyelmet nyerjünk!

Köszönöm, hogy leírtad átélésedet!  :2smitten:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #191 Dátum: 2010 Április 03, 12:53:13 »
Laci a felismerésednek én is örülök!
:igen:
De a teológiádban még mindig látok buktatókat!
Isten nincs kiszolgáltatva neked, s az Úr Jézus Krisztus valóban ÖNKÉNT ADTA ÉRTÜNK AZ ÉLETÉT, HOGY AZ Ő HALÁLA ÁLTAL ÉLHESSŰNK!
Testvérem ez nem csak a szeretetnek, hanem a kegyelemnek és az irgalmasságnak is az ISTENI SZÍNTEN TÖRTÉNŐ KIFEJEZŐDÉSE!
JÉZUST VALÓBAN A BŰNEINK JUTTATTÁK A KERESZTRE, de naiv elképzelés az, hogy az embernek ebben bármiféle hatalma lett volna!
Éngem legalább annyira aggaszt a magát keresztyénnek valló Európa pogányságba fulladt érdektelensége, mint az, hogy a bűneink  juttatták az Úrat keresztre.
Ma a Húsvétot a festett tojás, a főtt sonka, a locsolkodás és a 'mit hozott a nyuszi?'- pogány fertelmessége szennyezi be!
1977 évvel ezelőtt Isten Fia hamis vádak alapján elítéltetett, s az egyik legborzalmasabb kínhalált szenvedte el, hogy az Ő halála által a bűnöknek bocsánatát és az örök életet nyerhessük!
1977 évvel ezelőtt Isten Fia holtan feküdt egy barlangsírban a bűneink miatt!
Ma, erről az eseményről a 'keresztyén Magyarország' 'alázatos' és 'hálás' szívvel úgy emlékezik meg, hogy pogány szokásainak hódol!
Egyetlen szóval tudnám csak jellemezni ezt a szellemi sötétséget: Iszonyat!!!
:060:

'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető bukovszki lászló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 143
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #192 Dátum: 2010 Április 04, 08:01:58 »
Kedves Fórumlátogatók! Tudom ,hogy levelemre lesznek megint olyanok akik felkapják a fejüket,hogy mit írok már megint,de ezzel nem az a célom ,hogy felháborodást keltsek ,hanem az ,hogy alaposabb gondolkodásra bírjalak benneteket. Kezdem hát:Jézus, azért jött közénk, hogy befogadjuk a szívünkbe,és ezáltal együtt tudja járni velünk már itt a földön azt a szeretet - utat, amely a földön benső békét ad, és a külső békének is megfelelő alapul szolgál. Igen, mert ha valaki soha nem árt senkinek, mindig megbocsát mindenkinek, és segít a rászorulókon,amint Jézus is tette,és teszi azokban, akik valóban ismerik és szeretik Őt,azok valamiképpen már itt és most a mennyek országát jelenítik meg a földön."A Mennyország bennetek van ha szeretitek egymást"Jézus azért jött közénk ,hogy szebb legyen a föld!Azért jött ,hogy mi egymásnak szerető testvérei tudjunk lenni abban a bizonyosságban, hogy Isten édes gyermekei vagyunk.Azért jött, mert Nélküle semmi olyat nem tehetünk , ami az örök boldogság honában is értéket jelentene.Jézus nem azért jött ,hogy kiengesztelje az Atyát!Olyan Atya  nincs, aki  iszonyatos haraggal tekintett ránk mindaddig, amíg Jézust ártatlanul elítélték és megölték. Bizony káromkodik az , aki a világ legnagyobb igazságtalanságát Isten igazságosságával azonosnak mondja.Gondold csak végig egyszer a tékozló fiú édesapjának lelkületét.Jézus benne mutatta be az Atyát.Az Atya mindenkinek megbocsát,aki feléje fordul és gyermeke akar lenni.Az Atya fájdalma az , hogy gyermekei nem akarnak feléje fordulni,s ezáltal képtelenné teszik magukat arra, hogy boldogok legyenek.Ez nagyon fáj a Szeretetnek, aki az Isten! A szeretet soha nem örül semmiféle szenvedésnek.A Szeretet nem kiengesztelődni akar, hanem megbocsátva szeretni! "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot" Máté tizenkettő,hét. A Szeretet együtt szenved a szenvedővel ! Sőt EGY a szenvedővel ! Ezért Jézus nem azt mondta, hogy nagyon sajnálja azokat akik éheznek, szomjúhoznak, nélkülöznek és üldözést szenvednek, hanem azt mondta,hogy amit az ilyennek teszünk azt Vele tesszük.Máté huszonöt ,negyven!Akinek bűnbánata volt mielőtt Jézus a földre jött ,az már előtte is "Ábrahám kebelére" került.Aki nem tart bűnbánatot,az,akár megölték Jézust,akár nem, nem kerülhet "Ábrahám kebelére"! :angel: :angel: :angel: Jó reggelt,szép napot:Laci.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #193 Dátum: 2010 Április 04, 09:41:37 »
 :nem:

Laci írta: "Jézus nem azért jött ,hogy kiengesztelje az Atyát!"

Laci! Csak remélni tudom, hogy azt a "nem" szócskát véletlenül tetted oda!  :2knuppel:

Az Újszövetség egyik legcsodálatosabb üzenete, hogy Jézus "engesztelő áldozat lett a  mi bűneinkért"!

Már Ésaiás is leírta, hogy csak a bűneink választanak el az Atyától! Semmi esélyünk nem lett volna közel kerülni az Atya Istenhez, ha nincs Jézus tökéletes áldozata! Az ószövetségi állatáldozatok is engesztelésként lettek bemutatva az Úrnak! Újra és újra!
Isten nem változott meg! Ő tiszta vért kíván áldozatul, mert csak a vér törölheti el az álnokságokat!

"Jézus Krisztus vére egyszer s mindenkorra örök engesztelést szerzett nekünk!"  Ha jól emlékszem, Zsidókhoz írt levél.

Szintén Ésaiás testvérünk írta: "Mindnyájan mint juhok, eltévedtünk, de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté!"
Ezért hasadt ketté a kárpit!
Ha nincs engesztelés, akkor mi még mindig rákényszerülnénk arra, hogy állatokat áldozzunk, és Jézusra csak mint egy rabbira gondolhatnánk!

Ki neked Jézus, Laci!?

„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető vándor 7

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 24
Re: Kegyelemből van!
« Válasz #194 Dátum: 2010 Április 04, 09:55:49 »
Lászlótól idézem ""Jézus azért jött közénk ,hogy szebb legyen a föld!Azért jött ,hogy mi egymásnak szerető testvérei tudjunk lenni abban a bizonyosságban, hogy Isten édes gyermekei vagyunk.Azért jött, mert Nélküle semmi olyat nem tehetünk , ami az örök boldogság honában is értéket jelentene.Jézus nem azért jött ,hogy kiengesztelje az Atyát!"
László ne vedd zokon de nekem ez  nagyon" cukros"  Jézus Krisztus szeretetből , egyetlen  megoldásként  jött hogy  meghaljon  az egész  világ bűneiért.
Mert Isten  szereti  a bűnös embert de  gyűlöli  a bűnt. Ő nem  változik , nem  hazudik és nem ember, Ő  az  Isten. Szerintem  nézd meg  mit  írtál és
 ne akarj  üres negédes  szavakkal ,fiatalabb testvéreket félre  vezetni. Nem  mély amit  írtál  hanem  hibás. Ébredj  fel ! Boldog feltámadást !
 :05: