Evangélium > Gondolatok Isten Igéjéről

Re: Pokol

<< < (43/44) > >>

Antee:
Azt hiszem értem a gondolatmenetedet! Példának hozhatjuk Jézust, aki bűnösökkel együtt evett, hogy megnyerjen közülük egyeseket. Jézus a tökéletesség, de tökéletlenek közé ment, hogy hirdesse a megtérést.

Antee:
Ja igen, és ettől Jézus nem vált tökéletlenné.

bacsipista:
Örülök, hogy tovább folytattad a gondolataimat. Amikor újjászülettem, még többször visszatértem a régi cimboráim közé, de már nem az voltam akinek ismertek.  Éppen ezért egy idő után már nem éreztem jól magam közöttük, mert nem akarták  befogadni az evangéliumot.
Azt viszont elismerték, hogy jó nekem, mert én már szabad vagyok, és ők bármennyire is szeretnék nem tudnak azok lenni.  Azt valójában nem akarták elfogadni, hogy ez a szabadság Jézustól van, többnyire azt akarták erősíteni bennem, hogy igen erős az akaraterőm.
Sajnálom, hogy ők ott maradtak a pokol felé vezető úton, de nem fogadták el azt a lehetőséget amit Jézus kínált rajtam keresztül.

Antee:
Tehát a kegyelmet elfogadva nem részegeskedni mentél vissza, hanem Isten megváltoztatott, megszabadított ettől a bűntől. Erre mondja Jézus a János 8. fejezetében, hogy ha a Fiú megszabadít, akkor valósággal szabadok leszünk. Dicsőség az Úrnak, aki valósággal megszabadított Téged ebből. 

bacsipista:
Így igaz. Csak az a szomorú, hogy a kegyelem elutasítása egy kikövezett egyenes út a kárhozat,pokol felé.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

[*] Előző oldal

Teljes verzió megtekintése