Bibliai történetek - Alfa-Omega közösség

Szerző Téma: Bibliai történetek  (Megtekintve 7362 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

ircsi

  • Vendég
Re: Bibliai történetek
« Válasz #15 Dátum: 2009 Május 27, 09:49:06 »
Ermácska nem jönnek be az oldalak   :04:

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re: Bibliai történetek
« Válasz #16 Dátum: 2009 Május 27, 10:45:57 »
http://merenyi.site90.net/1_41_Apokalipszis.html    ----ez  főoldal.
apokalipszis - Prófétikus-aktuális politikai és tudományos események - Időszerű-e a Biblia?

Kipróbáltam nekem bejött.Próbáld meg újra,ezeket fentről vettem le.
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

maria

  • Vendég
Re: Bibliai történetek
« Válasz #17 Dátum: 2009 Május 27, 10:49:51 »
Köszi ermácska! Már letölthető az is Ircsike, megcsináltam.  :119:

ircsi

  • Vendég
Re: Bibliai történetek
« Válasz #18 Dátum: 2009 Május 27, 11:33:24 »
 :thanks:

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re: Bibliai történetek
« Válasz #19 Dátum: 2010 Április 06, 07:03:01 »
Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből....Izrael, vagy: éjszakából világosságra

Jákób pedig egyedül maradt...
(1 Mózes 32, 24.Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. )

Izrael népe történelmének elején olvasunk a későbbi névadó ősatyának éjszakai tusakodásáról. Örök időkre szóló tanítást rejt ez magában. Lelki harc volt, de ugyanakkor testi tusakodásban is kifejezésre jutott. A külső harc a belsőnek tükörképe volt. Jákób rögtön gyanította, hogy emberfeletti lénnyel van dolga, aki a késő éjszakai órákban elé állott. De hogy maga Jahve volt az, ez csak később lett előtte világossá. Hóseás próféta pedig azt mondja nekünk, hogy egy angyal volt, akinek képében maga Isten jelent meg. A Biblia gyakran beszél arról, hogy angyal képében jelenik és szólal meg az Isten. A csodálatos ebben a harcban az, hogy voltaképpen mindkét fél győzött, Isten csakúgy, mint Jákób.

Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. Rátalált; Jákób pedig Istenre. Végre igazán megtört és elnyerte a teljes áldást. Itt-ott Isten már jelét adta annak, hogy Jákóbot szereti, de még sok mindent el kellett hordoznia vele kapcsolatban, ami nem volt rendjén. Isten azonban tud várni. Húsz éven keresztül végtelen nagy türelemmel mennyi testi és vétkes dolgot viselt el Jákóbbal kapcsolatban. Most azonban ütött az óra, hogy törésre vigye vele a dolgot és célba juttassa. És ez pontosan a legmegfelelőbb időpontban történt. Jákób ugyanis szorult helyzetbe jutott. Maga mögött felégette a hidakat Lábán felé, előtte pedig Ézsaú állt négyszáz fegyveres emberrel. Úgyszólván sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni. Mindentől el volt vágva. Valósággal odakényszerült tehát Istenhez. Úgy érezte, hogy egyedül kell maradnia. Éjszaka volt. Lelkében már derengett, hogy mi is következik s ő készen állt már az Istennel való nagy találkozásra.

Nappalaink zajában olyan nehezen halljuk meg Isten hangját. Aki fél a magánosságtól, soha nem tapasztalja majd meg a hívő élet mélyebb igazságait. Hiszen még a szemünk is tisztábban és élesebben lát sokszor éjszaka, mint nappal. Az elcsendesedés percei vagy órái nélkül ellaposodik életünk. Amilyen áldásos lehet a másokkal való közösség, annyira nélkülözhetetlen a csendesség belső életünk számára. Ott, a Jabbók révénél a késő éjszakai órákban Istennek komoly beszéde volt Jákóbbal. Szószerint és mélyebb értelemben is éjszaka volt. A lélek tusakodásának éjszakájából egy egész életre szóló áldás születhet meg a te számodra is.

Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig.
(1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsőszülöttségi áldást. Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját előnyére igyekezett fordítani. - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének ősatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akiről az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelműen lemondott örökségéről. De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó.

Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetőszerepet vinni. Ravaszsággal és álnok hazugságokkal előnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. Istennek kell itt belenyúlnia, midőn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bűn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést.

Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. Amidőn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bűnét, de másrészt Isten jelenlétét is. Hirtelen minden világossá lett előtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplő is azonnal meglátszik és nem rejthető el. Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta őt, a bűn miatt való szorongás volt. Hóseás azt mondja róla, hogy „sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát. Megalázta magát. Már előzőleg is volt egy ilyen érzése: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bűne ellene tett bizonyságot. Könyörögni és fohászkodni kezdett.

...és amikor látta, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípöjének forgócsontját és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.
(1 Móz 32, 25)


Hogy értendő ez, hogy Isten nem tudott rajta erőt venni? Hát erősebb volt Jákób, mint Isten? A mindenható Isten szét tudná zúzni az embert, de az emberi akaraton nem akar hatalommal erőt venni. Magának az embernek kell azt önként kiszolgáltatnia. Isten nem kényszeríti az embert erőszakkal a megadásra. Belülről kell annak jönnie. Az ember a lelkiismeretét el is tudja hallgattatni! De amikor lelkiismeretének szavára hallgat, az belülről győzi meg őt. Nem tehet mást, kénytelen Istennek igazat adni. Tehát az igazságnak az ereje az, amin keresztül meggyőzi Isten az embert.

Van azonban egy másik erő is, amivel Isten meg tud győzni. Ez az ő szeretetének hatalma, mely által szívünket meglágyítja, önzésünket megtöri s térdre kényszerít bennünket. Persze Isten szeretete elől is el tud zárkózni az ember, de mégis az igazsággal együtt ez az az erő, mely önátadásra kényszerítheti. Az igazság önmagában véve ezt még nem végzi el. A szereteté a döntő szó.

Istennek azonban sok más egyéb eszköze is van, hogy megtörjön minket. Valamikor Jákóbnál a csípőjének a forgócsontját ficamította ki. A régiek gondolkodása szerint a csípőben összpontosult az erő. Isten tehát mintegy az ő természeti erőit bénította meg s rakott rájuk minden időkre szóló féket. Így vett rajta erőt Isten. Megéreztette Jákóbbal haragját, megrettentette lelkét. Haragja azonban tulajdonképpen nem Jákób ellen irányult, hanem bűne ellen, régi gonosz énje ellen. Tehát Isten nem ellenségünk. Mi vagyunk vele ellenségeskedő, ellenszegülő viszonyban. Amikor az ember igazi ismeretre jut el, megnyílik a szeme és felfedezi, hogy nem Isten az ő ellensége, hanem ő ellenségeskedik Istennel. Így Jákób lelkében is világossá lett abban az órában: hiszen Isten jót akar velem! Már húsz éve, hogy állandóan szeretetével közelít felém. - Már akkor, amikor a menekülés magános útját járta, a sötét éjszakában ő jött felé, de nem fenyegetőlég és büntetőlég. Szeretetét és jóságát ízleltette meg vele és ezt a vigasztaló biztatást nyújtotta: Én veled vagyok. Isten tehát szerető módon közelített Jákóbhoz s ez a felismerés mélyen megalázta őt. Isten erőt vett rajta és győzött.

...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
(1 Móz 32, 26)

Jákób először még szívesen szabadult volna attól a férfitől, aki éjszakának idején megtámadta. Utána azonban már nem tudott elszakadni tőle, sőt ellenkezőleg, amikor az azt mondotta: „bocsáss el engem" - Jákób erősen belekapaszkodott. Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette őt. Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. Jézus el akart tőle fordulni, de az nem engedte őt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta őt.

„Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bűn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtőzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez.

Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. Lehet, hogy te szívesen kitérnél. Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levő kegyelmet.

Jákóbnak Isten húsz évvel ezelőtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. - Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetéről. Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bűnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bűnös halálát. Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az ő gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bűneink miatti haragját érezteti velünk. A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. És igazán akkor kezdődik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hűtlenné ígéreteivel kapcsolatban. A hit tehát még magát Istent is legyőzi.

Mi a te neved? És ő monda: Jákób. Amaz pedig monda: nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél.
(1 Móz 32, 27. 28)

Mielőtt Jákób az áldást elnyerte volna, meg kellett neveznie önmagát. Az Úr már régen ismerte őt ezen a Jákób néven, de most magának Jákóbnak kellett kimondania azt, hogy milyen is az ő természeti lénye: ravasz, cselszövő - ezt jelenti szószerint Jákób neve. Aki azt akarja, hogy felülről áldást nyerjen, annak fenntartás nélkül be kell vallania, hogy kicsoda. Az az éjszakai óra a Jákóbban levő óembernek az órája volt. Jákób ezt az óembert most a maga teljes undokságában elismerte és be is vallotta. - Jákób életének nagy fordulata ebben az új névben fejeződik ki: Izrael, azaz Isten harcosa, vagy Istennel harcoló. Harcolt Istennel és győzött. Tulajdonképpen Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. De ugyanakkor valami csodálatos módon lehajolva hozzá, őt nyilvánítja győztesnek. A hit harcol Istennel és legyőzi őt.

„Küzdöttél emberekkel." Jákób már eddig is küzdelmes életet élt. Most azonban az Istennel való harcban felülmarad. Olyan ez, mint amikor a Megváltó azt mondja: „a te hited megtartott téged." A hit tehát az a győzelem, amely nem csupán az egész világot, hanem még magát Istent is legyőzi. Mert a hit még a sötétben is Isten ragyogó ígéreteihez ragaszkodik. Miközben Isten ítélete alatt áll, kegyelmének ígéretei felé nyúl. A hitben van valami szent makacsság és ellenállás. Nem hagyja magát könnyen elutasítani.

Minden hitből fakadó imádság Isten meggyőzése. Isten gyermekei tehát Istennel harcoló emberek. Ha valami nehéz dolog jön elő életedben, ne harcolj a nehézségekkel szemben, az kilátástalan dolog, hanem engedd, hogy az Úr harcoljon, azaz harcolj az Úrral! Amikor Jákób erőt vett az Úr felett, Ézsaút is legyőzte. Mihelyt Istennel rendeződött a dolga, a többi problémája is megoldódott. Szabad út nyílt előtte. Ne akarjunk mi a gonosz és kellemetlen emberekkel hadakozni, hanem menjünk az Úrhoz, hogy ő beszéljen a szívükkel. Ugyanez a helyzet, ha gondok vesznek minket körül. Igazán felesleges dolog a gondokkal hadakozni. Mihelyt keresztülimádkozzuk magunkat a nehézségeken, egészen az Úrral való közösségig, a gondjaink is eltűnnek, mert föléjük kerültünk.

És a nap felkelt rajta, amint elment Peniel mellett, ő pedig sántított csípőjére.
(1 Móz 32, 31)

Nem véletlen dolog, hogy éppen akkor kelt fel a nap. Jelképe volt annak, hogy Jákób előtt egy másik nap, a kegyelemnek a napja is felkelt és most már ott ragyogott az ő élete felett is. A felhők eltűntek. Valóban beteljesedett, hogy „eltöröltem álnokságaidat, mint felleget és mint felhőt bűneidet" (Ézs 44, 22). Jákób életében is nappal lett.

Amikor Jézus Krisztus szívünkben feltámad, elkezdődik a nappal, és mi Isten és a világosság gyermekei lettünk. Előzőleg sötét, elégedetlen emberek vagyunk. Csak az a megelégedett, akinek Jézusa van. Az ilyen ember a napos oldalon lakik. Nemcsak a kellemetlen dolgokat látja meg, hanem mindent a felülről jövő világosságban Iát és még a nem örvendetes dolgokban is valami jót fedez fel. Ahol Jézus van, ott a hála uralkodik. Az ember mindenben Isten jóságos kezét ismeri fel: Egyre kevesebb a panasz és egyre több a dicséret. „Ő pedig sántított a csípőjére", azaz külső embere nem került ki meggazdagodva ebből a harcból. Éppen ellenkezőleg, természeti ereje megtört. Kereszthordozó emberré vált, aki újra meg újra felismeri tehetetlenségét. Isten gyermekeinek az élete állandóan a szakadatlan meghalás jegyében folyik le. „Naponként halál révén állok" - mondja Pál apostol.

Ez a megfékezettség áldás lett Jákób számára; állandó emlékeztető jel és eszköz annak megakadályozására, hogy valamikor Istentől ismét elfusson. Így tekintsük mi is, ha Isten valamiféle hiányosságot enged meg életünkben. Sokkal jobb bénán és csonkán bemenni az örökéletre, mint teljes egészünkben kárhozatba kerülnünk. Ne nehezményezd tehát, ha egyik-másik csapás következményeit egy életen keresztül hordoznod kell, vagy félig-meddig belerokkantál. Isten nem akar túl tág teret adni arra, hogy ismét elkerüld őt. Ugyanakkor az ő kegyelmi erői sokkal jobban ki tudnak bontakozni gyengeségedben. Pál is így tapasztalta ezt. Arra gondolt, hogy mennyivel jobban tudna működni, ha az őt terhelő „tövistől" megszabadulhatna. De tévedett. Az Úr maga azt mondta neki: „az én erőm erőtlenség által végeztetik el". Ti. így kerül Isten ereje teljes kibontakozásra. Oda lesz önteltségünk és megtanuljuk azt, hogy minden lépésben ráhagyatkozzunk, mert ő erőt ad a legtehetetlenebbnek is. Erőtlenségünkben dicsőíti meg önmagát.
Jákób most végre áldást nyert, amit valamikor csalárd módon próbált magának biztosítani. Ugyan miből állt ez az áldás? Nem szavakból. Isten mindig valósággal és tettekben áld meg minket. Ebben az órában Jákób előtt felragyogott Isten kegyelmes arca. Megkapta bűneinek teljes bocsánatát. Isten önmagát ajándékozta neki. Szívét és szeretetét nyitotta meg előtte.

Jákób ugyancsak sok áldást tapasztalt meg már. Ő maga tesz vallomást arról: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél". Most végre igazán elnyeri az áldást. Nem gondol többet még arra a veszélyre sem, mely Ézsaú részéről fenyegette. Csak egy dolog töltötte be szívét, hogy kegyelmet találjon Istennél. És ezt meg is találta. - Istennek sok földi ajándéka tulajdonképpen áldásának a jele. Jákób most végre beletekinthetett Isten irgalmasságtól sugárzó tekintetébe. Mikor elnyerte az áldást, egész lénye áradt a világosságtól és a szeretettől. S midőn Jákób később összetalálkozott Ézsaúval, igazán elmondhatta: „mindenem van nekem" (1 Móz 33, 11), míg Ézsaú csak annyit mondhatott: „van nekem elég". Miért volt meg Jákóbnak mindene? Mivel rátalált az Úrra.

Jákób azt kérdezi, „mi a te neved?" Ez a kérdés felesleges volt. Annak, aki Isten kegyelmét és békéjét elnyerte, Istenről személyes megtapasztalása lett. Sok mindent el lehet mondani vagy tanítani Istennel kapcsolatban. De igazán a személyes megtapasztalás útján ismerhetjük meg Őt. Úgy van ez a bűnnel is. Sokféle magyarázatot lehet adni arról, hogy mi a bűn, de csak az tudja igazán, akinek lelkiismerete felébredt s megtapasztalta, mit jelent Isten ítélete alatt állni. És hogy kicsoda Isten, azt csak az tudja igazán, aki elnyerte, amit senki emberfia nem adhat nekünk: a bűnbocsánat bizonyosságát és a szív békességét. Most már Isten nem a megismerhetetlen és kikutathatatlan nagyság előtted, hanem könyörülő Istened, aki szeret téged.

Jákób ezt a helyet Penielnek nevezte, ami magyarul azt jelenti: Isten orcája. Ott lett előtte ugyanis nyilvánvalóvá Isten orcája, azaz legbensőbb lénye, az ő kegyelme. Isten keze a hatalmát fejezi ki, Isten orcája azonban az ő szeretetét sugározza.

Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Bibliai történetek
« Válasz #20 Dátum: 2010 Június 11, 11:47:33 »
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3825
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Bibliai történetek
« Válasz #21 Dátum: 2010 Június 11, 12:39:15 »
 :169:
Köszi ermaha!  :169:
 :169:

Már régóta szerettem volna megnézni!  :afro:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Bibliai történetek
« Válasz #22 Dátum: 2010 Június 30, 07:43:07 »
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Bibliai történetek
« Válasz #23 Dátum: 2010 Június 30, 11:17:04 »
Köszi Ermaha! Ha lesz időm meg fogom nézni! :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető DöNdIkEeE

  • Admin(n)é :)
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1627
  • Mrs :D
Re:Bibliai történetek
« Válasz #24 Dátum: 2010 Június 30, 16:05:18 »
Khm ....  :neee:

Megnézzük  :076:
A Kereszt Tény, ezért vagyok Keresztény! :)

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Bibliai történetek
« Válasz #25 Dátum: 2010 Október 26, 21:37:29 »
  JERIKÓ  OSTROMA

 Jerikó a közel-keleti neolitikum egyik legfontosabb lelőhelye (Tell-esz-Szultán). A legkorábbi emlékek az ún. Natúfi-kultúra korából valók
(i. e. 10-9. évezred). A letelepült életmód a település gyors expanziójához vezetett . Minthogy vízlelőhely közelében feküdt, alighanem fontos kereskedelmi gócpont volt. A Holt-tengerről való só és bitumen (szurok) cserélhetett itt gazdát türkizért, a porceláncsiga kagylójáért és obszidiánért (ebből a vulkáni üvegből szerszám készült).
   A város lakói meggazdagodtak, és fallal vették körül városukat, védelemül az irigy szomszédok ellen. Napjainkban is látható a nyugati oldalon az 5,75 m magas kőfal, a világ legkorábbi ilyen építménye.
A nyugati oldalon feltártak egy, a fal belső oldalához csatlakozó kőtornyot. A településen közel 2000 ember élhetett. 

   Jerikó i. e. 1325 körül elpusztult. Ezt a bibliai hagyomány kapcsolatba hozza az izraeli törzsek korai bevándorlásával. Józsué könyve (5,6) írja le Jerikó bevételét, mely szerint „amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott.”   
  Szintén a Bibliában A királyok első könyve 16. fejezetében említik, hogy i. e. 9. században Acháb uralkodása idején a bételi Hiél építette újjá Jerikót. Ez a korszak valószínűleg a babiloni fogság kezdetéig tartott.
  (eddig wikipedia)


     A Biblia ír a kapukról: az ókori keleti világban a város kapujának 2 szempontból volt kiemelkedő jelentősége:

  1. Ostrom idején ez volt a városfal gyenge pontja, ezért erőteljesebben védték, több bástya vette körül.
  2. Békeidőben a kapuban ültek mindennap a város vénei, és itt tartották tanácskozásaikat, itt ítéltek peres ügyekben, innen irányították a város életét – itt volt az „önkormányzat”, a „városi bíróság”

   Érdekes, hogy Jerikót nem a kapukon keresztül támadta meg Izrael, nem arra utasította őket az Úr, hogy ezeket a gyenge pontokat ostromolják, hanem a falak voltak a fő támadási célok!
   Azok a falak, amik nagyon magasak és nagyon vastagok voltak, hiszen azt olvassuk, hogy házak voltak a tetején:
  Józs 2:15; „Alábocsátá azért őket kötélen az ablakon (mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő a kőkerítésen lakik vala.)
 Tehát elég szélesnek kellett lennie, és erősnek ennek a falnak, mert több ház is lehetett rajta, nem csak a Ráhábé.
  Tehát ez a fal nagyon masszív, erős, teherbíró, elvileg bevehetetlen volt! A Józsué 6-ban olvassuk, hogy „Jerikó pedig be- és elzárkózott Izrael fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki.” (Józs 6:1)

   Akkoriban azért voltak ilyen kerített városok, hogy megvédjék magukat az ellenségtől, rablóktól, tolvajoktól, stb. Az Úr mégis azt mondta Józsuénak, hogy a falat járják körül és az le fog omlani, nekik nem kell harcolni, csak megtenni, amit a Mindenható mond nekik:
6:2-5;
2.  És monda az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jérikhót és királyát a sereg vitézeivel együtt.
3.  Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át.
4.  És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel.
5.  És ha majd belefúnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép, kiki az előtte való helyen.


  (folyt.köv.)   :2smitten:      :169:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Bibliai történetek
« Válasz #26 Dátum: 2010 Október 27, 12:39:32 »

      Mit is kellett tenniük? Menjenek elől a harcosok, kövessék őket a papok, vigyék a szövetség ládáját, előtte kosszarvból való kürtöt fújjanak 6 napon át.
  Majd a hetedik napon mindezt hétszer! = a teljesség száma!

  És mikor megfújják a papok a kürtöket és ezt meghallja a nép, azonnal kiáltsanak teli torokból és akkor megtörténik a csoda: leszakad a fal!
   Ez az erős, vastag, fal, amely házakat tart meg!

   Tehát: elől a harcosok = akiknél fegyverek vannak, katonai felszerelés: (üdvösség) sisak, az( igazság) mellvas, kezükben a (hit) pajzs, derekukon az (igazlelkűség) öv, lábukon a (békesség evangéliumának) saru, hátukon a (dicséret) köntös, (szájukban = kezükben (az élő Ige, mint) kard.

  Utánuk mentek a léviták, akik vitték a szövetség ládáját, benne a Törvény tábláival, a mannás aranykorsóval és Áron kihajtott vesszejével!
   Rajta az engesztelés fedele a Kérubokkal, ahová évente a főpap vitte az engesztelés vérét, a Szentek Szentjében! Ahová leszállt Isten sekinája és kegyelmet közvetített a népnek! A Mindenható hatalmas mennyei ereje! Meghal, aki hozzáér szentség nélkül! Félelmetes erőtér! (Tudjuk Uzza esetéből!)

  (folyt.köv.)    :2smitten:     :169:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Bibliai történetek
« Válasz #27 Dátum: 2010 Október 27, 17:27:51 »

  Kürt fújásról olvasunk a Szinaj hegyi eseményeknél, amikor is Törvényt adott az Úr népnek:
2Móz 19,16 És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép.
2Móz 19,19 És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan.
 2Móz 20,18 Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla. 

   Megrendült az egész hatalmas hegy és ha valami élő hozzáért, meg is halt, Isten szentségének erejétől! 

  A 3Mózes 25-ben pedig a kürtzengés az engesztelés napján, az ötvenedik évben a szabadságot hirdette embernek, földnek egyaránt.

  Hat napig csendben mentek körül, csak a lépések zaja hallatszott. Nem tudták a jerikóiak mi történik, csak azt látták, hogy körbe járkálnak az izraeliek és féltek! Hallották már hírét ennek a népnek, akivel a Mindenható Isten van, hogy micsoda győzelmeket arattak eddig is, pedig kevesen voltak, mindig úton, látszólag védelem nélkül és mégis! Ők pedig azt hitték, biztonságban vannak a maguk építette vastag, erős, masszív fal mögött, most mégis készül valami, valami félelmetes és nem tudni mi lesz a vége!

  Ma a hat nap a felkészülésünk ideje, amikor az Úr felkészít: körbejárunk, felmérjük az ellenség területét, kikémleljük gyengeségeit, mi magunk pedig erősödünk a járás közben, gyűjtjük az energiát, a bátorságot, tapasztaljuk, hogy velünk a Mindenható, csatákat nyerünk és készülünk együtt a nagy kiáltásra! = amikor egységben, egy akarattal, az Úr parancsára eljön a cselekvés, a nyílt kiállás ideje, amikor minden csata eldől a végső, nagy háborúban!! És nem nekünk kell harcolnunk igazából, csak a hűséget, a kitartást, a bátor, odaszánt szíveket nézi a Király, hogy ki van vele!

  DE! A hetedik napon, mikor megfújták a papok a kürtöket és felkiáltott a nép, teli torokból, egyszerre, egységben, engedelmességben, járva a Hatalmas Isten parancsa, Törvénye szerint, akkor csoda történt: a fal, a masszív, erős fal, amely házakat tartott, amit a város lakói építettek nagy gonddal, védelmükre, összeomlott, mint egy kártyavár!
   És kéz érintése nélkül!

  (folyt.köv.)    :2smitten:       :169:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Bibliai történetek
« Válasz #28 Dátum: 2010 Október 27, 21:50:37 »

  Egyedül az engedelmesség, a hit mozgósította a El Sadaj erejét és megtörtént, amit Ő mondott!

  Így lesz ez most is, a hetedik napon: lehull a mennyből egy kő, kéz érintése nélkül és összedőlnek az emberek által épített falak, magaslatok, erősségek, és azok, akik a KŐ, a Messiás oldalán fognak állni hittel, engedelmeskedve, egységben, azok győzni fognak, és nem a saját erejükből, hanem a Seregek Urának erejével, a Mindenható, az Örökkévaló erejével és a feltámadás erejével! A Mindenható Atya Isten sekinájának erejével, amely mindvégig az Övéivel van!!

  Tartsunk ki tehát, járjunk engedelmességben, szeretetben és hűségben, mert az Úr igája könnyű, terhe gyönyörűséges és mindenhez, minden harchoz, próbához, sőt még a kísértésekben is megadja az erőt, a kiutat azoknak, akik Őt nézik, keresik Őt, és hallgatják és megcselekszik beszédét!
       Ámen!

     :2smitten:      :169:

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Bibliai történetek
« Válasz #29 Dátum: 2010 November 27, 13:12:57 »
Szeretnék egy kicsit foglakozni Jákob történetével.
De itt az elején egy kicsit szeretnék Ézsauról is szólni.
Itt mindjárt az elején megtudunk egy pár dolgot a családról.
Izsák – Ézsaut szerette
Rabeka – Jákóbot
Egy kis családi személyválogatás ami megosztotta a testvéreket. Elkerűlhetettlen következménye, a testvéri szeretetlenségnek, és a testvér viszálynak.

Ézsau vadász volt, keménynek és bátornak kellet lennie, mivel minden nap veszélyben volt az élete. Naponta szembe nézet a halállal. A történet végén megtudjuk, hogy Ézsau nem tartotta nagyra  (megvetette) az elsőszülöttséget.
Jákób ennél szelídebb volt, az anyuka kedvence, akiről az ígéret szólt.

Olyan könnyen belénk rögződött az, hogy Ézsau volt a rossz, Jákob a jó. Ézsau volt a gonosz nagy testvér, Jákob az áldozat, akinek majd menekülnie kell.
 
Egy néhány gondolat Ézsauról.
Nem volt ő  olyan gonosz mint első látásra tűnik, sőt Jákob sokkal alattomosabb volt, számító, és szeretettlen. Ézsaunak egy nagy bűne volt, nem értékelte az örökséget, az elsőszülöttséget. Lehet nem csak az ő, hibája volt ez, lehet szülei, Izsák nem mondta el micsoda ígéret, mennyi áldás rejlik az elsőszülöttség mögött. De az is lehet, hogy egyszerűen, nem vette komolyan, nem érdekelte, hisz csak a jelennek élt, ahogy most is sokan tesznek. Itt keresztyénekről szólok, akik tudják és hallottak róla, hogy Isten követése, az Isten akarata szerinti élet, a szentség, mennyi áldással jár, de mégse törődnek vele, mert minden nap inkább a világias, a világ szerinti életett válasszák, lemondva azokról az áldásokról amiket Isten akar adni. Többre értékelik a világ áldásait, azt amit a világ tud nyújtani, mint a pénz, szórakozás, a testiesség ... , mint azokat az áldásokat amik Isten szolgálatából, az Isten szerinti életből fakadnak.

Mégis szerintem Ézsau emberi szemmel nézve sokkal jobb szívű volt mint testvére Jákóbb.

Gondolkozz el azon ha, látnád, hogy testvérem hazajön hozzám fáradtan, lehet 24 órát kellet dolgozzon, egy kemény gyárban. Nagyon éhes, mivel nem volt mikor készítsen ennivalót. Én otthon épp finom ennivalót készítek. Megjön a testvérem és azt mondja: - Kérlek adj egy kis ennivalót mert nagyon éhes vagyok, nem ettem már egy napja. Én erre azt felelem neki, - Figyelj adok neked enni, de lemondasz az örökség rád eső részéről.
Milyen véleményed lenne rólam. Milyen testvér vagyok ha így cselekszek. Vegyük lazábbra, csak eladnám neki az ebédet. Te eladnád az ebédedet a testvérednek? Ha jó testvér vagy, semmi képen.
Jákob pedig ezt tette. Kihasználta testvérét, testvére gyengeségét, éhségét.
Jákob se volt különb, ő se bízott Isten ígéretében, ugyan úgy ahogy Ézsau sem. Jákob maga akarta megoldani azt, amit Isten  ígéretben akart neki adni. Jákobnak kellet volna hagynia, hogy Isten töltse be az ígéretet. De Jákob úgy gondolta, jobb ha megragadja a kínálkozó alkalmat, és nem bízik a jövőben, kétes ígéretekben. Tulajdon képen, ugyan úgy lekicsinyelte Istent, és az Ő igéretét mint testvére Ézsau. Nemcsak Isten ellen vétkezet, hanem testvére ellen, sőt édesapja ellen is vétkezet. Borzasztó fájdalmat okozva, apjának, testvérének, édesanyának. A következmény az lett, hogy elvesztette családját, édes anyát már nem láthatta élve.

Még egy gondolt Ézsauról. Évek múlva, mikor jön hazafele, Jákob családjával, meglepő Ézsau viselkedése. Teljes szeretettel viseltetik testvérével szemben. Nem csak megbocsájtott, de még elé is megy, nem csak elé megy kész segítséget küldeni neki. Megbocsájtó, segítő kész szívvel megy Jákób elé. Nincs harag, nincs gyűlölet, hanem azzonal megy Ézsaú a testvére elé, nyakéba borul és sírnak.

1Móz 33:4  Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borúla, s megcsókolá őt, és sírának.

Ézsaú szívében nincs semmi gonosz gondolat Jákob iránt, csak testvéri szeretett. Viszont ha megfigyeljük Jákóbot a találkozás előtt, teljes volt  félelemmel, viszont az ige azt mondja, (1Ján 4:18  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben)
Léhet, hogy a nagy küzdelem, egyik oka ez volt ott a Jabbok révénél, az áldás, mert ha megvan az Úr részéről az áldás, akkor Ézsau nem tehet semmit. Küzd Jákob az érdekeiért, ez volt ott a baj, még mindig csak az áldás kellet Jákobnak, nem az Úr, ezért nem tudta adni az Úr az áldást. Jákob meg erőszakos, mert csak az van a szeme előtt, hogy életét mentse, mert akié az áldás, azé az ígéret, ha viszont megvan az ígéret, hogy ő nagy népé lesz akkor ez a biztosíték arra, hogy ő életben marad. Milyen szomorú, Jákob még mindig nem tanult meg bízni az Úrban.

Nézzük meg Jákob szívét, hogy még ezek után sem volt tiszta. Nem tudta lerendezni a múltat, lehet még nem tudott tiszta szívből bocsánatott kérni, és megbocsájtani. Megígéri Ézsaunak, hogy utána megy, hogy haza megy, de ő nem tartja be az ígéretét, és onnan más irányba indul, majdnem ellenkező irányba, mint ahogy kellet volna mennyen. Ennek ismét beláthatatlanul rossz következménye lett. Elgondolkoztatok azon, mit gondolhatott Ézsau, mikor látta, hogy Jákob, megint hazudott neki. Hiába várja, nem érkezik meg. Ott az édes apa, Izsák, ő is várja Jákóbot, de ő nem jön. Mennyire fájdalmas volt ez. Jákob az élete során, nagyon sok fájdalmat okozzott azoknak akik körülötte éltek. Ennek következtében ő is nagyon sok fájdalmat kapott.

Mielőtt Jákobbal foglakoznék, azért szerettem volna hogy lássuk, ne ítéljünk hamar, mind a két testvérnek megvoltak a hibái. Sőt Jákob sokkal nehezebb eset volt mint Ézsau. Kicsi hit, kemény szív, a megbánás hiánya, nem tudott felelőséget vállalni döntéseiért, és meglátjuk, hogy még bálvány imádás is volt Jákobéknál. Mégis az Úr Jákóbot, válassza. Ilyen az Úr kegyelme, hogy megmutassa, hogy nem az érdem szerint, nem az ember alkalmas volta szerint, hanem egyszerűen a kegyelem választássa szerint választ. Jákobnak nem volt nagyobb hite, nem volt nagyobb szeretette, nem volt megbocsájtóbb mint Ézsau. Sőt ilyen szempontból Ézsau sokkal jobb volt. De az Úr Jákobbal akarta üdvtervét tovább vinni. Miért? Mert Ő így döntött.

Nem azért választ bennünket Isten mert látott bennünk valami jót, mert jobbak vagyunk mint mások, mert több hitünk van. Nem, egyszerűen kellünk neki, és ennyi. Egyszerűen, téged és engem választott. Mit látott bennem? Megmondom, az Ő haragjának tárgyát.  Semmi jó nem volt bennem, és semmi jó nincs bennem, egyedűl Krisztus. Ő adta az életét értem , Ő váltott meg, Ő vette el Isten haragját, ami engem kellet volna érjen.
Miért választotta Jákóbot, nem azért mert ő jobb volt, sőt ő rosszabb volt mint testvére, azért választotta Isten, hogy mégjobban megmutassa kegyelmét, szeretetét,jóságát, türelmét. Miért választott téged, és engem, azért mert mindenkinél gonoszabbak voltunk, mert semmi jó nem volt bennünk. Ami jó van bennünk most, az, Krisztus bennünk.

 :2smitten:
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.