Szerző Téma: Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.  (Megtekintve 47533 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #210 Dátum: 2011 Március 03, 18:06:00 »
Nekem kissé fura az ötlet. Lévén számomra az Istentisztelet egy valóságos helyszínt imatermet vagy a templomot magába foglalja. Beleértve a gyülekezetet aminek a tagja is vagyok akiket személyesen ismerek.
a virtuális térben én igehirdetéseket szoktam hallgatni. Nem ragaszkodom konkrét felekezethez. De számomra az nem egyenlő egy Istentisztelettel. Ahol fizikailag is ott vagyok..

lehet rosszul gondolom.

Így nem ellene vagyok inkább a kivitelezhetőségét kérdőjelezem meg.

Meg amit Anee is írt vannak nézetbeli különbségek. Félek egy közös Istentiszteleten nagyobb hangsúlyt kapnának.

Inkább vagyok az mellett hogy azt hangsúlyozzuk  ki amiben egységesek vagyunk. Ez pedig KRISZTUS .
A többi körítés mellé hagyomány, megszokás, ismeret, elv..stb

Nem a test számít, hanem a SZELLEM és a LÉLEK!  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #211 Dátum: 2011 Március 03, 18:10:05 »
Egyébkent, ezt a BESZELGESSUNK topic-ban szerettem volna irni, de nem talalom.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #212 Dátum: 2011 Március 03, 19:33:46 »
Szia Moni!

Sajnos ez kivitelezhetetlen. Tovabba 3-4 embernel tobbet nem tudok, akire nyugodt szivvel rahagynam az ige magyarazatat.
Vannak Istentiszteleti alkalmak a keresztyen klub szervezesevel, akiket megtalalhatsz az iwiw-en.

Keves az odaszant szolgalo, es akik odaszantak is, azoknak nem lenne idejuk erre.
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #213 Dátum: 2011 Március 03, 21:02:09 »
Szia Moni!

Sajnos ez kivitelezhetetlen. Tovabba 3-4 embernel tobbet nem tudok, akire nyugodt szivvel rahagynam az ige magyarazatat.
Vannak Istentiszteleti alkalmak a keresztyen klub szervezesevel, akiket megtalalhatsz az iwiw-en.

Keves az odaszant szolgalo, es akik odaszantak is, azoknak nem lenne idejuk erre.

Koszonom szépen Antee, nem írok errrol tobbet  :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #214 Dátum: 2011 Március 31, 07:29:10 »
 :2angel:

Szia Anti a rendszer megint azzal a meglepivel fogadott, hogy be kellett jelentkeznem

 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #215 Dátum: 2011 Március 31, 11:01:55 »
Szia Magda!

Ha időnként ilyet csinál a rendszer, az lehet természetes is! Ha több böngészővel használod a fórumot akkor ez előfordulhat. Akkor is, ha a bejelentkezésnél nem a "mindig"-et választod.

 :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #216 Dátum: 2011 Március 31, 11:11:45 »
Szia Magda!

Ha időnként ilyet csinál a rendszer, az lehet természetes is! Ha több böngészővel használod a fórumot akkor ez előfordulhat. Akkor is, ha a bejelentkezésnél nem a "mindig"-et választod.

 :2smitten:
:2smitten: Köszönöm a választ, valójában nem okoz gondot a bejelntkezés, gondoltam információ neked.  :088:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #217 Dátum: 2011 Március 31, 11:18:44 »
Jól tetted, hogy írtál! Ha sűrűn csinálja, akkor írj újra! :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #218 Dátum: 2011 Április 11, 20:08:30 »
Szia Irma.

A hozzászólásodat áthelyeztem Az Úr Szava online Biblia ellenőrzéseka topicba!

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Irma

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1935
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #219 Dátum: 2011 Április 11, 20:12:07 »
Bocsánatot kérek hisz ott volt a szemem előtt! :035:
„Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsása jut?”

Ézsaiás könyve 51:12

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #220 Dátum: 2011 Április 11, 20:13:17 »
Én már kerestem telefont úgy, hogy közben a kezemben volt! :hehe:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető virág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 125
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #221 Dátum: 2011 Április 26, 10:11:33 »
Szia Antee!

Van ez az üzenet a fórum főoldalán, rózsaszín keretben:

Szeretettel köszöntelek!
A hozzászóláshoz és a chat használatához regisztrálnod kell.

Amikor vendégként olvasom a fórumot, a topicok felett két ilyen szövegdobozka is megjelenik nekem, de csak a topicok olvasásakor. Ha a főoldalon vagyok, akkor rendesen, csak egyszer szerepel. Gondoltam szólok.  :168:
... elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet ... Ézs 42, 3

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #222 Dátum: 2011 Április 26, 11:08:03 »
Koszonom szepen Virag az eszrevetelt! :2smitten:
Meg ma este utananezek. :afro:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #223 Dátum: 2011 Április 26, 23:39:19 »
Szia Antee!

Van ez az üzenet a fórum főoldalán, rózsaszín keretben:

Szeretettel köszöntelek!
A hozzászóláshoz és a chat használatához regisztrálnod kell.

Amikor vendégként olvasom a fórumot, a topicok felett két ilyen szövegdobozka is megjelenik nekem, de csak a topicok olvasásakor. Ha a főoldalon vagyok, akkor rendesen, csak egyszer szerepel. Gondoltam szólok.  :168:

A hiba javítva, köszönöm, hogy szóltál. :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető virág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 125
Re:Fórum működésére vonatkozó vélemények és kérések.
« Válasz #224 Dátum: 2011 Április 27, 07:13:09 »
Ez nagyszerű! Köszönjük! :168: