Szerző Téma: Isten dicsősége a teremtett világban  (Megtekintve 16115 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #15 Dátum: 2008 Május 28, 10:39:55 »
Ki tálalta föl a vitorlázást és az ejtőernyőt?


     Nem elég a magot kitermelni -- el is kell azt vetni. Azokon a
vidékeken, ahová a földművelés korszerűsítése még nem jutott el,
nagyon tisztelik az ügyes földműveseket, akik egyenletesen tudják
a magot a földbe vetni. Aki ebben nem ügyes, sokkal több magot
szór el gyengébb eredménnyel. Az ô vetése után egyenlôtlenül kel
ki a mag, a vetésben hiányok mutatkoznak -- egyik helyen olyan
sűrű, hogy nôni sem tud, a másikon pedig kihasználatlan marad a
föld. A modern földművelésben ezért speciális vetôgépeket
alkalmaznak, amelyek egyenletesen és gazdaságosan szórják szét a
magot az egész területen.
     A mezôgazdasági növényeknek azonban -- akár ügyes kézzel,
akár korszerű gépekkel vetik ôket -- nem kell tartaniuk a jövôtôl.
Róluk az ember gondoskodik. De a szabad természetben élô növények
minden évben új feladat elôtt találják magukat: biztosítaniuk kelt
magjuk jövôjét. Ennek a megoldásában sok növényfajta nemcsak
,,mester'', hanem igazi mérnök.
     Mindenesetre meg kell akadályozni, hogy minden szem
egyszerűen a növény köré hulljon le, hiszen a mellette levô szűk
helyen az új növények elfojtanák egymást. A kérdés az: hogyan
eljuttatni az érett magot a nagyvilágba? A szél sokat segíthet, a
növény azonban mintha nem akarna pusztán erre a tényre
hagyatkozni. Minden egyes növényfajta önpállóan állt hozzá ehhez a
feladathoz, és mindegyikük eredeti, saját megoldást talált.
     A szilfa a vitorlázás-megoldást választotta. Ugyanígy a juhar
és a kôris is. E vitorlások közül egyesek a siklórepüléshez, mások
pedig a viharhoz alkalmazkodtak. A repülés fajtájához
alkalmazkodik a szárny felülete, a szög és a vitorlás
súlypontjának helyzete. A pitypang úgy gondolta, hogy jobban jár,
ha az ejtôernyô-módszert alkalmazza. Az ô magjai, amikor beérnek,
a sün tüskéihez hasonlóak. Mindegyiknek kis farka van, amelynek
végén pehelyszerű ejtôernyô helyezkedik el. Amikor a mag beérik,
kapcsolata megszakad az ,,anyanövénnyel'', a szél magával ragadja
a könnyű terhet, és szárnyain messzi vidékekre szállítja. Egyes
pitypanghoz hasonló növények még tökéletesebb megoldást
alkalmaznak. Ejtôernyôik szálai elektromossággal töltöttek. Az
ilyen mag nem juthat a száraz földre. Csak amikor nedves talaj
fölött repül el, szabadul meg az elektromosságtól, az ejtôernyô
,,becsukódik'', a mag pedig leesik a földre.
     A bogáncs -- minden bizonnyal a világon elsôként találta ki
az autóstoppot. Igaz, nem autókat állít le, hanem juhokat,
kecskéket és más állatokat, de eléri célját. A fiúk azt gondolják,
hogy a bogáncs azért tapadós, hogy azt a kislányok hajába
dobhassák. Lám, e tapadós tulajdonságoknak sokkal praktikusabb és
becsületesebb céljai vannak!
     Van mód arra is, hogy a mag vízi utakon kerüljön el a kívánt
célig. Egyes tengeri algák kis gömbökkel vannak ellátva,
amelyekben valamiféle gáz van, és az a szerepük, mint a halászok
hálóin a parafaúszóknak. Úgy számolják, hogy 144 növényfajta
tengeri áramlatokon jutott el a Galápagos-szigetekre, a Csendes-
óceánon át 2000 km tengeri utat megtéve.
     Miért is hozakodunk elô ezekkel a természetbeli tényekkel?
Azt gondoljuk talán, hogy ezekbôl minden további nélkül az
abszolút lényre -- Istenre -- tudnánk következtetni? Lehet, hogy
ezek a biológiai tények önmagukban még nem elegendôk ahhoz, hogy a
bizonyítékot végigvezessük. Mi azonban igen szerények vagyunk.
Számunkra elegendô, hogy megfigyelésünk erre a gondolatra
ösztönözzön bennünket: a természet jóval az ember elôtt és az
embertôl függetlenül olyan jelenségekkel és megoldásokkal
bôvelkedik, amelyek célratörô okot feltételeznek.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #16 Dátum: 2008 Május 29, 10:05:57 »
250 ezer rejtjel a láthatatlan nyálkacseppben


     Minden élôlény -- növény, állat, ember -- fejlôdését egyetlen
megtermékenyített sejtként kezdi. A növényeknél e sejtet magnak,
az állatoknál viszont tojásnak vagy petének nevezzük. A sejt,
amelybôl új ember fejlôdik, parányi, 3000-szer könnyebb a
grammnál. Kezdetben az emberi petesejt semmiben sem különbözik
például a medve, a bárány vagy a kutya petesejtjétôl. Ennek
ellenére egészen biztosan tudjuk, hogy a megtermékenyített
petesejtbôl minden esetben éppen olyan élôlény fejlôdik ki, mint
amilyentôl származik a petesejt. Vagyis a parányi nyálkacsepp, a
kezdeti egy sejt valamilyen módon tartalmazza a leendô szervezet
minden tulajdonságát. Az emberi magzat cseppecskéjében már
meghatározódik a gyermek fizikai alkata, neme, hogy inkább
édesanyjára, édesapjára vagy a nagyszülôk egyikére hasonlítson
majd. Oda van ,,beírva'', milyen lesz a haja, alkata, hangja,
betegségre való hajlama, a gyomorsavak összetétele, a szem
optikája, a fül akusztikája, az idegek érzékenysége... És mindezt
valamilyen formában a grammnál 3000-szer kisebb sejtecske, a
nyálkacseppecske tartalmazza. De hogyan?
     Legegyszerűbb volna feltételezni, hogy a kezdeti egy sejt a
test kicsiben, amelynek csak nônie kell. Ám nem így van. A kezdeti
egy sejt közönséges nyálkatestecske. A legnagyobb nagyítású
mikroszkópok se mutatják ki a benne megformált, jövôbeli szervekre
utaló valamit. Az átlátszó cseppecskékben apró sötét magvak
láthatók. A titok nyilvánvalóan a sejtmagban rejlik. A sejtmagot
hártya veszi körül, de hártya burkolja az egész sejtet is.
Egyszerre eltűnik a maghártya. A sejtmagok apró rögökre hullanak
szét -- ezek a kromoszómák. Számuk állandó egy-egy állat- vagy
növényfaj esetében. Az emberi sejt 46 (a kutya sejtje 78, a
burgonyáé 48, a lóé 66) kromoszómából áll. Ahogy a sejtek
kromoszómákra hullanak szét, minden egyes kromoszóma hosszában
kezd osztódni úgy, hogy egybôl teljesen két egyforma lesz. Most
két különleges gyújtópont jelenik meg. Egymással szemben
helyezkednek el, és minden gyújtópont, az apró rostocskák elvén
(amelyek akkor keletkeznek), a megkétszerezôdött számú kromoszóma
felét vonzza magához. A kromoszómák a gyújtópont mellett új
sejtmagokat alkotnak, a sejtmagok körül ismét hártyák keletkeznek,
az egész sejt kissé megnyúlik, és megfelezôdik. Két sejt jön
létre, saját sejtmaggal, az állandó kromoszómaszámmal. Egy kis
szünet után folytatódik az osztódás, a szervezet nô és formálódik.
A sok sejt egy szeder alakú labdácskát alkot, a labdából
pohárlárva, s ebbôl a megnyúlt, csôszerű képzôdménybôl formálódik
a fej, a kéz és a láb. A szülésre érett magzat 11 milliószor
nehezebb a kezdeti egy sejtnél, amelybôl keletkezett.
     Nyilvánvaló, hogy a szervezet tulajdonságai a kromoszómákban
vannak meghatározva, azok száma viszont túl kevés. Ki tudná 46
rostocskával lejegyezni és meghatározni minden tulajdonságát a
leendô embernek? Ezért a tudósok feltételezték, hogy a
kromoszómákon más, kisebb részek találhatók, ezeket géneknek
nevezték el. Testünkhöz viszonyítva érthetetlenül parányiak.
Minden egyes sejt mintegy 250 ezer gént tartalmaz. Hogyan fér el
ez a gramm ezredrészének egyharmadában? És minden sejtosztódásnál,
amíg fejlôdik a szervezet, amikor minden egyes kromoszóma
hosszában megfelezôdik, minden génnek ki kell termelnie a maga
tökéletes hasonmását. Néhány óránként tökéletes másolatot kell
készítenie a 250 ezer rejtjeles információról. Mik a gének?
Valószínűleg nagy molekulák. A különféle elemek atomjából tevôdnek
össze, bonyolult a szerkezeti képletük, képesek a sok apró
szerkezetbeli változást, kisezernyi adatot lejegyezni. A géneket
talán a kínai ábécével hasonlíthatjuk össze, amelyben a jelek nem
csupán egy hang, hanem egy fogalom, sôt egy egész mondat
jelölésére szolgálnak. S ezért számtalan vonalkából, pontból
állnak, legkülönfélébb kombinációival sok jelentés kifejezésére
alkalmasak.
     A késôbbi kísérletek igazolták, hogy a kromoszómákban valóban
létezik ilyen nagy molekulájú szerves anyag, egy nukleinsav (DNS).
A gének e sav nagy molekulái, illetve ezek részei. Minden egyes
gén, mint egy rejtjel, meghatározza a szervezet tulajdonságát, és
sejtosztódáskor mindegyik kitermeli a maga tökéletes mását.
     A tudósok elfogadták a feltételezést, hogy a gének a
szervezet tulajdonságainak a rejtjelei. Mert egyes jelekkel vagy
titkosírással -- amely valójában úgyszintén jelek rendszere --
csak valaki tudatának a tartalmát, tudását lehet lejegyezni,
rögzíteni, azt a tudást, amelyet valaki birtokol a lejegyzés
pillanata elôtt. A korszerű elektronagyak a perforációs
szalagjaikon és a magnószalagokon rengeteg különféle adatot
rögzítenek. A szakemberek egész hada dolgozik azon, hogy ezeket az
adatokat megfelelô titkosírással kifejezze, és az elektromos agyba
táplálja. Esetünkben azonban egyfelôl létezik a teljes emberi
szervezet számos tulajdonságával, másfelôl viszont a plazma
parányi szemcséi, amelyekben mindezeket a ,,rejtjeleket'',
utasításokat a gének hordozták. E rejtjelek alapján a szervezet
tökéletesen szaporodhat. Hogyan értelmezzük az egész folyamatot,
ha nem tételezzük fel, hogy a valóság és rejtjele között
valamilyen tudat közvetít, amely az elektronagyak tökéletesítésén
dolgozó tudósok és szakemberek csoportjának szerepét tölti be? Itt
ugyan nem látunk az elektronagyhoz hasonló készüléket, amely
elolvasná a rejtjeleket, és azok alapján működne, hanem minden
egyes gén önmagát olvasó titkosírásként jelenik meg, mint klisé,
amely tökéletesen ugyanolyan klisét gyárt, mint műszer, amely a
maga titkosírásával összhangban formálja a szervezet növekedését.
     Az élet jelensége egyszerre csodálatra késztet, és zavarba
ejt bennünket. Különösen azokat, akik a világ minden kincséért sem
változtatnának az elôre megfogalmazott életfilozófiájukon. A múlt
századbeli materialista gondolkodók az élet jelenségében semmi
titokzatosat nem találtak, mindent a mechanikai és a vegyi
energiával magyaráztak meg. Szerintük Isten fölösleges
feltételezés. Napjaink materialista gondolkodói nem próbálják
állítani, hogy éppen minden világos számukra. Beismerik, hogy az
életet nem lehet megmagyarázni csak a fizikai és a kémiai
ismeretek birtokában. Most hogyan kerülik meg Istent? Igen
találékonyan. Jean Rostand biológus például az életet olyan
csodának tartja, amelyet, ha létezne Isten, akkor sem tudna
megteremteni. Nyilvánvalóan a biológus Istenrôl alkotott fogalma a
dajkamesék szintjén maradt, miközben biológiai ismeretei
szédületesen gyarapodtak. Tôlünk azonban nem várhatja el, hogy
megszűnjünk hinni Istenben, még akkor sem, ha rámutat arra, hogy
az űrhajósok sem találkoztak a ,,felhôk felett'' lakó Istennel. Mi
Istent abban a Bölcsességben ismerjük fel, amely megnyilvánul
minden atomban, élô sejtben és az egész világmindenségben.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #17 Dátum: 2008 Május 30, 10:36:21 »
Vákuumfogas és léglökéses gép a műkődben


     Az üveg, a kerámialap és a különféle műanyag valóságos áldás
a modern építôipar számára. A gépjárműtôl a fürdôszobáig mindenhol
találkozunk ezekkel az anyagokkal. A belôlük gyártott falak simák,
világosak, könnyen moshatók, s még könnyebben száradnak. Csak egy
gond van velük: nem tudsz beléjük szöget verni, pedig csak kell
valami, amire felakaszthatod a tükröt, a törülközôket. És ismét a
műanyag siet segítségünkre: a vákuum elvén működô ruhafogas. A
fogas egyik része egy lapos műanyag tál, gombhoz hasonló
bemélyedéssel. Ezt egyszerűen jól odanyomod a sima falhoz, s az
odatapad -- még a kabátodat is felakaszthatod rá. Ha viszont le
kívánod szedni ezt a fogast, elegendô egy kicsit megnedvesíteni,
majd jobbra-balra mozgatni. Eltávolítható anélkül, hogy bármilyen
nyomot hagyna maga után a falon. Apáink még nem ismerték e
praktikus tárgyat, amely egyszerűen működik. Ha a tálacskát a
falhoz nyomod, kipréseled belôle a levegôt. Ha megenged a nyomás -
- mivel rugalmas -- ismét kiegyenesedik, és benne légüres tér
marad. A levegô külsô nyomása miatt tapad a falra. Hogy mit ki nem
talál az ember!
     Pedig mindezzel rendelkezik a tintahal és a tengeri polip is,
sôt sokkal tökéletesebb formában -- de egyáltalán nem büszke rá.
És így is van ez jól. Mindezt nem ôk gondolták ki, ezzel
születtek, s ily módon szerzik és ôrzik meg zsákmányukat.
Tapadókorongok helyezkednek el hosszú csápjaikon, amelyekkel
átnyalábolják az áldozatul kiszemelt halat. Teljesen azonos
rendszerrôl van szó. Rugalmas szélű, gomb nagyságnyi kinövések. Ha
ezeket a polip az áldozathoz szorítja, a puha szövet beszippantja
azt. A hal teste valamint a tapadókorongok puha szövetei és az
áldozat teste között légüres tér képzôdik, és nincs az az erô,
amely kiragadhatná ebbôl a halálos ölelésbôl. Még a tapasztalt
öreg halászok is alaposan megkínlódnak, ha nagy tengeri polip
fonódik a kezükre.
     A természeti törvények kitűnô ismerete és gyakorlati
alkalmazásuk egyszerű és jó megoldásokat hoz. A tintahal azonban
nem maradt meg a fürdôszobai apró találmányok szintjén. Sokkal
összetettebb dolgokra ,,képes''. A harci álcázás terén ugyan a
század eleji szinten mozog, a vízi közlekedés terén viszont már
régóta lepipálta a léglökésű repülôgépeket és rakétákat. Az
ellenség közeledésekor különleges kis zacskójából sűrű, fekete
tintát lövell ki, amely körülötte igazi működöt hoz létre. Ilyen
sűrű ködben az ellenség nem látja a tintahalat, ô pedig abból a
ködfelhôbôl eltűnik, ki tudja, milyen irányba. Mint egy igazi
rakéta. Léglökéses meghajtású. Izmos teste afféle léglökéses
motor. A legegyszerűbb szerkentyű, de mégis léglökéses. Egy tömlô,
amely megtelik vízzel, amelyet aztán az egyik oldalán erôs
sugárban nyom ki. A hatás és ellenhatás töménye alapján a test --
mint minden jó rakéta -- az ellenkezô irányba mozdul el.
     Mindezzel -- vákuumfogassal, működdel és léghajtású motorral
-- millió év óta már rendelkeznek a tintahalak. Ezzel születnek, s
e berendezéseket rakétatechnikai tanfolyam nélkül is kezelni
tudják.
     Noha mi emberek megismertük és kihasználtuk a természet
törvényeit, a természet jól felszerelt tantermében az örök Észnek
csak a tanulói vagyunk.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #18 Dátum: 2008 Május 31, 10:16:41 »
A papírgyár, a klimatizáció és a darazsak


     Szándékunk ellenére eddig a ragadozó és harcias állatokról
szóltunk, bemutatva harci eszközeiket, amelyekkel védekeznek, és
zsákmányukat szerzik. Ideje áttérnünk az állati ,,intelligencia''
békebeli alkalmazására. Ez alkalommal egy igen kulturált
témakörrel foglalkozunk: a papírgyártással és a lakások
klimatizációjával. Neves technikusunk egyik régi ismerôsünk, a
darázs.
     Az emberek évezredekig kínlódtak, amíg fel nem találták az
íráshoz és nyomtatáshoz szükséges legmegfelelôbb anyagot. A
betűket kôbe faragták, cserépbe és viaszba vésték, szamárbôrbôl
költséges eljárásokkal állították elô a pergamenpapírt. Pedig
évezredeken keresztül szinte kéznyújtásnyira tôlünk üzemeltek a
legkorszerűbb papírgyárak. Kezdettôl fogva a leggazdaságosabban a
darazsak állították elô farostokból a papírt. Felhasználták a fa
gyökerét is. Minden darázs képes erre, még a lódarázs is.
Termelôeszközükkel (mint ahogy a ,,losiognathus'' nevű hal
horgászfelszereléssel) együtt születnek. A darázs erôs páros
rágóival leszakít néhány rostot a fáról, nyálkával átnedvesíti,
parányi gombóccá ôrli. Nem egyszerű eljárás. Szigorúan megszabott
eljárássorozattal a gombóc kartondarabkává és vékonyabb papírrá
alakul. Ebbôl építi a darázs a lépet, ivadékai számára a fészket.
A papír- vagy a kartongyártás alapanyaga a darázsnyál. Ezt a
szájban található mirigyek, a papír anyagától és rendeltetésétôl
függôen, pontos vegyi összetételben választják ki.
     Habár a különféle állatok hasonló, ösztönszerű eljárásaiban,
viselkedésében nem észlelhetô fejlôdés (a nemzedékek évezredeken
át mindent egyformán végeznek), a darazsak építôanyaguk
termelésében nagyobb leleményességet tanúsítottak. Ha megfelelô
papírhulladékra lelnek, a ,,félkész terméket'' felhasználják --
rövidebb idô alatt vegyszerrel, nyálkával fészkükbe építik.
     A papír kitűnô tulajdonságú építôanyag. Jól tudják ezt a
japánok. A gyakori, súlyos földrengések országában a papírfalak
könnyebben ellenállnak a földrengésnek, olcsóbbak, és könnyebben
javíthatók, s a fal leomlásakor nem temeti maga alá az embereket.
A papír e jó tulajdonságaira építenek a darazsak is. Fészkük
rugalmas és meleg. A papír kitűnô hôszigetelô, megvédi ôket a
hidegtôl és a nagy forróságoktól. A lép nyílása szükség szerint
vékony réteg átlátszó papírral elzárható. Amikor a lépben túl
meleg van, működésbe lépnek a víz párolgásán alapuló ventilátorok
és a hűtôberendezések. A darázsszárnyak a ventilátorok,
szárnyaikkal a legnagyobb hôségek idején hôsiesen csapkodnak, amíg
az elhasznált, átforrósodott levegôt teljesen ki nem préselik a
sejtekbôl. Valamivel nehezebb kívülrôl megnedvesíteni a sejtek
falát, hogy kipárolgással lehűtsék otthonaikat, de a türelmes
darazsaknak ez sem megoldatlan feladat.
     Még mondjuk, hogy a darazsak nincsenek a legkorszerűbb
békebeli eljárások színvonalán! Az emberektôl csupán abban
különböznek, hogy a világéletükben eszükbe se jutott, hogy jó
minôségű papírjukra írjanak, vagy esetleg nyomtassanak valamit.
Nem írnak, mert nincs mondanivalójuk. Ôk csak betűk a természetnek
abban a nagykönyvében, amelynek a Teremtô a szerzôje.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #19 Dátum: 2008 Június 02, 10:18:59 »
Ingyenlakás rendelésre


     Léteznek olyan építôipari vállalatok, amelyek elôzetes
megrendelésre építik a lakásokat, pontos határidôn belül, és aztán
átadják a megrendelônek -- ingyen. Csak be kell adni az igénylést,
és a lakás, amilyenrôl álmodtunk, szemünk láttára kezd nôni.
     Vannak ilyen vállalatok, sajnos nem a mi városunkban, és nem
miértünk. Minden erdei fa ilyen vállalat, a megrendelôk pedig a
fenyôdarazsak. A lakások a fán növô gubacsok, amelyekben
darázslárvák élnek. Minden egyéb különben a fentebb leírt módon
történik.
     Elegendô, hogy némely fajta fenyôdarázs lárvája (a sok
darázsfajta mindegyike másmilyen lakást rendel!) a fa ágacskájára
üljön. Ott váladékot termel. A kis csepp, az űrlaphoz hasonlóan,
tartalmazza a lárva jövendô lakásával kapcsolatos kívánságait. Ezt
a váladékot bejuttatja a növénybe, amely azonnal ,,felveszi'' a
rendelést. Azon a helyen, ahol a lárva él, formálódni, nôni kezd a
gubacs, afféle kemény golyócska, amelyben a lárva számára
szükséges kamrácska található meg. A gubacs hasonlít a dióhoz, de
nem dió. Nem termés, hanem különös szívesség, melyet a növény a
darázs számára tesz. A gubacs alakja és felépítése pedig nem
annyira attól a növénytôl függ, amelyen nô, hanem inkább a
darázstól, amely számára készül.
     Ugyanaz a növény, amely édes termést termel, hogy megegyék az
állatok, és ily módon szétszórják magvait -- ugyanaz a növény
ezeket a gubacsokat csersavval teli, keserű héjjal burkolja be,
sôt tüskékkel és sűrű szôrmével látja el, hogy a falánk állatoktól
megóvja ôket. A növény a gubacs héja alatt kitermeszti a
táplálékdús szövetet, az ingyeneleséget a kamrácskában növekedô
lárvának. Vagyis: a gubacs nemcsak ingyenlakás, hanem ingyen
eledel is. Hogy lakója levegô híján ne fulladjon meg, a héjon és a
puha szöveteken át lyukacsos szellôztetô csövecskék vezetnek a
kamrácskákig. Ezek a gubacsok valamiben tökéletesebbek a
madártojásnál: ajtajuk is van. Egyes gubacsokban ezek valóságos
nyílások, amelyeket dugó vagy fedô csuk. Másoknál viszont a burok
részei fogacskákkal lazán kötôdnek, úgyhogy szükség esetén könnyen
kinyílnak. A lárva nyugodtan érik a kamrácskában. Semmit sem tud
az ajtóról, amit számára már világra jövetele elôtt elkészített a
növény (s amirôl a lárva mit sem tud). Mégis a követelményt, hogy
a lakásnak ajtaja legyen, valamilyen módon ,,tartalmazza'' a
váladék, amelyet a lárva fullánkjával beleszúr a levélbe.
     Ebben az esetben is rejtély elôtt állunk. Senki sem tud
semmit, ám mindenki okosan és megfontoltan cselekszik.
     Ha a lárva a maga számára építené a gubacsot, már az is
talánynak számítana, akárcsak a lép, a méhek hatszög alakú
sejtekbôl álló, viaszépítménye vagy a hangyaboly. De miért épít
lakást a betolakodónak a növény? Miért eteti? Miért fektet a
gubacs felépítésébe annyi célszerű bölcsességet, mint a maga
levelének és termésének a kiépítésébe?
     Talán a növénynek kifizetôdik a betolakodó lárvát helyhez
kötnie, hogy ne mérgezze széltében-hosszában a levelét? Ha ennek
ez az oka, akkor sem kevésbé megfontolt és ravasz. De sokkal
kevesebb gonddal már fejlôdése kezdetén elfojthatná a gubacsban a
lárvát. Ehelyett a betolakodót gondozza, kényezteti, sôt ajtót
készít számára. A növény pedig, akárcsak a lárva, képtelen arra,
hogy bármit elôre megszervezzen.
     A tudósok nem szégyellik az ilyen jelenségeket titokzatosnak
nevezni; az ,,ösztön'', ,,a faj bölcsessége'' vagy a ,,kényszer''
fogalommal jelölik. Natzmer biológus mondja: ,,Az ösztön szóhoz
akkor nyúlunk, amikor minden szokványos magyarázat kudarcba
fullad... Ez félénk kifejezése annak a ténynek, hogy az élet
titkait érintettük meg, azokat, amelyek értelmezéséhez a szokásos
magyarázatok nem elegendôek.''
     S mi minderrôl azért szólunk, hogy megmutassuk, hogyan kell a
szokatlan magyarázatokhoz nyúlni -- amennyiben valóban szokatlan
fogalommá vált a Teremtô Isten.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #20 Dátum: 2008 Június 03, 10:34:11 »
Ezeréves turista ,,fényvasút''


     Hosszú távokon elôre meghatározott pályákon közlekedhetünk. A
vonatok a síneken, a gépjárművek az országutakon. A térben való
tájékozódás évezredeken keresztül szerencsére támaszkodó
ügyességnek számított. A szárazföldi utakat már régen kitaposták,
az újabb korban pedig a vasúti vágányokat is. De hogyan lehet
kitaposni az utakat a levegôben, a nyílt tengeren vagy a
homoksivatagban? Csak a legújabb kor vívmánya hozta megoldásként a
rádióhullámokat. A hajók és a repülôgépek ezeket a hullámokat
jelzésként érzékelik, s ezek alapján mintha láthatatlan
vágányokon, pályákon haladnának. Valamikor a csillagok jelentették
az egyetlen tájékozódási lehetôséget, és elegendô volt csak egy
vékony felhôréteg, hogy tehetetlenné tegye a navigátort.
     Ennek ellenére már százezer éve rendszeres a légi közlekedés
az Újvilág szigetei és Ausztrália keleti vidékei között. Két légi
vonal ered Skandináviából -- az egyik Kelet-, a másik pedig Nyugat-
Afrikába. Ezenkívül a Hudson-öböl körüli vidékeket két légi út
köti össze Dél-Amerika legdélibb csücskével. Az egyik vonal
Mexikón és az Andokon keresztül vezet, a másik pedig Floridán át
kijut a tengerre, átszeli az Atlanti-óceán egyik részét, hogy
balról az Amazon folyó és a Gran Chaco völgye felett ugyanúgy a
kontinens déli hegycsúcsára, hegyfokára érjen.
     A közlekedés ezeken a vonalokon évente kétszer bonyolódik le.
Tavasszal délrôl északra, ôsszel meg északról délre. A
sugárhajtású repülôgépekhez viszonyítva igen korlátolt sebességgel
(többnyire nem haladja meg az óránkénti 60 kilométert). Afféle
turista útvonalakról lévén szó, nem csoda, hogy útközben több
helyen megállásra, pihenésre kerül sor. E napok az üdülôhelyeken
való tartózkodást, a környék megismerését szolgálják, éjszaka
pedig folytatódik a megerôltetô út. Minden évben, évezredek hosszú
sora óta, szigorúan állandósult pályákon repülnek. Éjjel, ködben
és felhôs idôben. Minden navigációs műszer, eszköz nélkül. És
hibátlan pontossággal érnek célba.
     Hihetetlen? Szó sincs róla. Mindez színtiszta igazság. Csak
abban az egyben tévednek, ha emberekre gondolnak. Hiszen nem
róluk, hanem a vándormadarakról van szó.
     A világon egyetlenegy tudós sem tudja megmagyarázni, hogyan
sikerül a gólyáknak és a fecskéknek ekkora utat megtenniük. Hogyan
tájékozódnak ezek és más vándormadarak több ezer kilométeres
utjaikon iránytű, földrajzi térkép, rádió-goniométer nélkül. Már
több mint ötven éve működnek a különbözô országokban az
ornitológiai intézetek, amelyek a vándormadarak útjait kutatják.
Sok madárnak jelzéssel ellátott gyűrűt húznak a lábára. A
költözködés után ezeket a madarakat megtalálják a meghatározott
vidékeken. Ennek alapján megállapították a pontos útvonalakat,
megrajzolták az egyes madárfajok költözködési térképeit. Mindent
áttanulmányoztak, csak egy kérdésre nem találtak választ: hogyan
tájékozódnak a térben ezek a madarak.
     Egyes kísérletek kimutattak a madarak testében egy olyan
szervet, amely megállapítja a pontos idôt éjjel-nappal. Továbbá
megállapították, hogy a madarak részben a csillagok alapján is
tájékozódnak. Amikor bezárták ôket egy nagy kupola alá, amelyre
rávetítették a csillagos égbolt képét, vándoridényben a fecskék
mindig abba az irányba repültek, amely irányban a műcsillagok
szerint Afrikát sejtették. Ha repülésük alatt a kupola megfordult,
a csillagok új helyzetével összhangban ôk is irányt változtattak.
A vándormadarak azonban borús idôben, amikor nem látják a
csillagokat, akkor is repülnek. Sôt, ha közülük valaki lemarad, az
is a madársereg után repül, és még véletlenül sem fordulhat elô,
hogy az elsô pihenôhelyen nem találja meg társait.
     Pedig a csillagok alapján történô tájékozódás bizony nem
egyszerű dolog. Az európai tengerészek évszázadokon keresztül
kutattak a csillagok szerinti legbiztosabb tájékozódási mód után.
A 16. században a spanyol király egy ilyen módszerért rengeteg
aranyat ígért, de a mesés jutalmat az akkori tudósok közül
senkinek sem sikerült elnyernie. A madarak viszont az éjszakai
égboltozat térképének tökéletes ismeretével születnek. Génjeikben
rejtjelként hogyan van megörökítve az égi hajózási térkép? És mi
történik akkor, amikor nem látszanak a csillagok? Egyes tudósok
feltételezik, hogy a madarak valamelyik szerve a Föld mágneses
erôvonalai alapján tájékozódik. Bizonyos, hogy a rádióállomások
erôs kisugárzásai közelébe érve zavarba jönnek a vándormadarak.
Ebbôl arra következtethetünk, hogy a madarak nem dédapáink
módjára, a csillagok szerint tájékozódnak, hanem hogy ismerik a
rádió-navigáció legkorszerűbb technikáját. Ahogyan a léglökéses
repülôgépek az irányított, láthatatlan rádióhullámok útvonalait
követik, hasonlóan teszik ezt a vándormadarak a Föld mágneses
tereinek vagy egyéb hullámainak a láthatatlan erôvonalait követve.
     Minél inkább megismerjük a természet célszerű megoldásait,
annál inkább reménytelennek tartjuk, hogy a természet és a
technika korszerű vívmányai között találunk olyasmit, amit a
természet nem ,,talált ki'' sokkal elôbb, mint az ember. Jóval az
emberek megjelenése elôtt, sokkal elôbb, mint amikor a régi
egyiptomiak rajzolni kezdték a csillagos égbolt elsô térképeit, s
mielôtt a Földközi-tenger térségében egyáltalán álmodtak volna
arról, hogy léteznek más kontinensek is -- arról nem beszélve,
hogy senkinek fogalma sem volt a Föld mágnesességérôl -,
mindezeket az elemeket valaki felhasználta arra, hogy kimunkálja a
legkorszerűbb légi hajózási módszert, és megtalálta a módot, hogy
ezt a találmányát ,,belevésse'' a vándormadarak legkülönfélébb
fajtáinak milliárdnyi génjébe.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #21 Dátum: 2008 Június 05, 10:35:16 »
Nincs válság a mezőgazdaságban és az állattenyésztésben


     A tudósok megállapították, hogy sok ezer évnek kellett
elmúlnia ahhoz, hogy az emberek megtanulják a földművelést. A
korábbi korokban kizárólag vadászatból és gyűjtögetésbôl éltek. A
földművelés kezdete és a háziállatok megszelídítése nagy haladást
jelentett az emberi nem fejlôdésében. Sajnos, manapság is a világ
sok országában a mezôgazdaság nagyon kezdetleges fokon áll. A
természetben azonban jóval az ember megjelenése elôtt voltak, és
ma is vannak jól megszervezett, jól működô állatközösségek,
amelyek ,,földműveléssel'' és ,,állattenyésztéssel'' foglalkoznak.
A hangyák különféle fajtáiról van szó. Az ô talajmegmunkáló
módszerük, a trágyázás, a magvak kiválogatása, a termény
betakarítása, az ,,állat'' etetése olyan tökéletes, hogy
felvehetik a versenyt a legkorszerűbben felszerelt mezôgazdasági
kombinátokkal is.
     Amerika melegebb vidékein számos hangyafajta foglalkozik
ehetô gombák tenyésztésével. Nem olyan gombákat keresnek, amelyek
az ô gondoskodásuk nélkül nônek, hanem maguk vetik el a számukra
megfelelô fajtát.
     A gombáknak kedvez a tápszerben dús, szerves talaj. A hangyák
ezért gyűjtik, cipelik föld alatti fészkeikbe, s aprítják össze
szivacsos anyaggá a zöld leveleket. Ebbôl aztán gombatermesztésre
alkalmas rostokat formálnak. Mi egyebet tehetnének, emésztônedveik
ugyanis képtelenek feloldani a leveleket. Ezt helyettük a gombák
végzik el.
     A mezôgazdaság azonban nem egyszerű dolog. A tápszerben
gazdag talajban hamar kisarjad a gaz, és elszaporodnak a
szükségtelen gombafajták. A hangyák jól tudják, mi a dolguk, ezért
kitartóan gyomlálják a kerteket. A hasznos gombákat utóvégre
termeszteni kell. Valamilyen módon, amely még nincs feltárva, a
hangyák leharapják a gombaszálak végét. E helyeken tápanyagdús
csomó, kinövés keletkezik. Ily módon termesztett gombákat csak a
hangyabolyban találhatunk. A hangyabolyon kívül ezekbôl a
spórákból -- metszés nélkül -- ehetetlen gombák nônek.
     Ez a hangyaközösség teljesen a gombáktól függ. A hangyabolyi
élet egy jól megszervezett mezôgazdaság. A nagy hangyák egész nap
szabdalják és szállítják a termékeny ,,gerendácskákhoz'',
rostokhoz szükséges leveleket. A kis hangyák ezeket a kis
gerendákat gyomlálják. A fiatal hangyakirálynô, amikor kiszáll a
bolyból, hogy új bolyt alakítson, a szájában visz egy kis
,,magot'', gombaspórát, amelyet új otthonában szándékozik elvetni
és kitermeszteni. Enélkül nem maradhatna fenn az új közösség. Ha
egy ilyen hangyabolyt szétdúlunk, a menekülô hangyák magukkal
viszik nemcsak lárváikat, hanem a már elvetett rostocskákat is.
     Másfajta hangyák a ,,mezôgazdaságot'' saját beleikben
szervezték meg. Fával táplálkoznak, de azt képtelenek
megemészteni. A gyomrukban tanyázó apró baktériumok dolgozzák fel
a fát úgy, hogy élelemmé váljon a hangyák számára is. Egyes
rovarfajták a ,,társbérlôk'', a baktériumok lakásául szolgáló
hasonló szerveket fejlesztettek ki, mert a baktériumok nélkül
életképtelenek volnának.
     Ismeretes, mennyi gondot okoz a gabonamagvak romlása. A
legnagyobb jóakarat ellenére is elkezd csírázni a búza- vagy a
kukoricamag. Manapság már rájöttek az emberek, hogyan kell a
magvat csírátlanítani, sterilizálni. A sterilizált mag nem
csírázik ki többé, tehát nem is romlandó. Az egérlyukakban
rendszerint kukoricamag-raktárokra bukkanunk, a magnak pedig le
van rágva a csírája. Vagyis a házi egér is ismeri ezt az eljárást.
Sôt a Földközi-tenger közelében élô aratóhangyák is. A magvakat,
amelyeket a hangyabolyba cipelnek, különleges nyállal
sterilizálják. Összeaprítják, és tésztát gyúrnak belôlük.
Kenyérsütô kemencéjük ugyan nincs, de a pirinyó kenyereket a napon
szárítják. Mexikóban és Texasban olyan hangyák élnek, amelyek
hangyabolyuk környékén megsemmisítenek minden fűfajtát, csak azt
nem, amelyek magvát gyűjtik. Az aratás valójában merész
vállalkozás. A hosszú szárat a hangyák felhôkarcolónak nézik.
Azért közülük egyesek éles szerszámmal döntik ki a szárat, mint a
favágók, mások viszont a magvak penészítésére és szállítására
adják fejüket.
     A ,,pásztor'' és az ,,állattenyésztô'' hangyák a
hangyabolyban növényi tetveket tenyésztenek. Számukra külön
rejtekhelyet, istállókat építenek. Etetik ôket, azok viszont
tejhez hasonló, édes nedvet termelnek nekik. Coloradóban egyes
hangyafajták, az azonos hangyabolyhoz tartozók egy része, élô
éléskamrává alakulnak át. Abban az idôszakban, amikor bôven van
eleség, ezek az ,,éléskamrák'' csak annyi eleséget fogyasztanak,
hogy a potrohuk tápdús nedűvel teljen meg. Azután beköltöznek a
hangyák fészkébe, és rágócsápjaikkal felfüggesztik magukat a
padlásra. Valóságos tömlôkként függnek. A szárazság idején jönnek
a barátaik, és a megduzzadt potroh cseppecskéit szopják, vagyis
szerves anyagokkal erôsítik magukat. Ez már nem is
állattenyésztés, hanem igazi pincészet.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #22 Dátum: 2008 Június 06, 11:06:38 »
Zseniális ötlet


     A természet könyvének lapozgatása közben csodálatba ejtett a
virágok szemérmessége. Ôk ugyanis egészen ügyesen védekeznek az
ellen, amit a magasabb rendű élôlényeknél -- konkrétabban az
embernél -- vérfertôzésnek nevezünk.
     Köztudott, hogy a virágok megtermékenyítése a bogarak által
történik. Ôk virágról virágra szállva, apró szôröcskéikhez
tapadva, továbbviszik a hímport, amelyet rászórnak egy másik
virágra -- és megtörtént a beporzás. Elsô látásra az ember azt
hinné, hogy ezt teljesen önkénytelenül végzik. Hogy miért?
Egyszerűen, mert szerintünk azért száll a bogár a virágra, hogy
szükségleteit kielégítse: kiszívja az édes nedűt, miközben magával
viszi a virágport is. A nagy kérdés azonban már itt felvetôdik!
Miért termel a virág a bogarak odacsalogatására édes nedűt? Miért
félnek a virágok az önmegtermékenyítéstôl, azaz a ,,vérfertôzés''-
tôl? Azzal tisztában vagyunk, hogy az önmegtermékenyítés, az
egymás közti keresztezôdés a faj degenerálódásához vezet. Tehát,
valahonnan csak tudják ezt a virágok is, és megpróbálják
kikerülni. Ezért a virág hím részei csak akkor érnek be, miután a
nôi ivarsejteket beporozták a másik virág hímporával.
     A virágok azonban ,,bölcsességben'' ennél tovább mennek. Sok
növény -- közülük vegyük a farkasalmát példának -- bebiztosította
magát: az a bogár, amelyik elvégezte a beporzást, egészen addig
benne marad, amíg nála is be nem érik a hímpor, hogy utána egy
másik virágot termékenyítsen meg vele. Miért olyan fontos ez a
virágnak, amikor annyi más bogár van még a világon? Azt sem
lehetne mondani, hogy erre okvetlenül szűksége van a virágnak.
     A farkasalma szirmai nem szembetűnôk. A bogarak
odacsalogatását az élénk színű levelek vállalták magukra. Maga a
virág hosszú nyakú kancsóra, csôre hasonlít. A nôi ivarsejtek a
kancsó alján, míg a hím ivarsejtek a csúcsban helyezkednek el. A
kancsó keskeny szája egérfogóhoz hasonlít. Belülrôl apró serte
veszi körül, amely lefelé hajlik. A bogár szinte siklik, míg
lefelé megy, de visszafelé már éles tüskék állják útját. Igen ám,
de a bogár ,,szomjas''! Ahhoz, hogy a kedvére való nedűhöz jusson,
be kell hatolnia a virág aljába, a nôi ivarsejtekig, amelyek már
beértek, a hímpor viszont még nem. A bogár, amelyik szôröcskéin
elhozta a beporzáshoz szükséges anyagot, egy bizonyos ideig
,,fogoly'' marad a virág belsejében, miközben szívja az édes
nedvet. Amikor a hímpor megérik, megtörténik a csoda. A bejárat
éles sertéi hirtelen elhervadnak, a hímpor pedig beérik. A bogár
minden nehézség nélkül feljut a korsó nyakába, miközben a portok
beérett hímporait szôröcskéivel összeszedi, és átszállítja egy
másik virágra -- ahol ismét vállalja az önkéntes rabságot.
     A botanikusok minden tétovázás nélkül okosan megszerkesztett
berendezésnek nevezik az ilyen virágokat. Lehet-e egyáltalán a
virágok és állatok világáról anélkül beszélni, hogy használnánk a
következô szavakat: terv, szándék, szerkezet, célszerűség? Nem, ez
nem sikerült még azoknak a biológusoknak sem, akik vérbeli
materialisták!
     A természet tele van zseniális ötletekkel.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #23 Dátum: 2008 Június 07, 10:36:18 »
Túl sok a véletlen ahhoz, hogy hinnénk benne


     Az égitestekrôl egyre többet tudunk, az ember egyre mélyebben
hatol a világűrbe. Egyesek már az Egyház sorsáért aggódnak: mi
lesz, ha a földön kívül még van élet a világűrben? A keresztények
csak örülhetnek annak a lehetôségnek, hogy a világűrben, az
emberen kívül, esetleg mások is részesei lehetnek Isten
dicsôségének. A Mars azonban csalódást okozott nekünk. A mai napig
hozzánk érkezett legprecízebb fényképek arról tanúskodnak, hogy a
Marson semmilyen élet sem létezik. Nincs víz, nincs levegô, esô
sem esik, folyó sem létezik. Nincs sem tavasz, sem nyár, még
mágneses tér sincs. A Marson nincs ember, sem hozzá hasonló lény.
A Vénuszról vagy a Merkúrról nem is tételeztük fel, hogy rajtuk
valami, az élethez hasonló volna, ugyanígy a többi bolygóról sem.
Ezekrôl szinte teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy rajtuk nincs
élet. Ha pedig egyszer azt állapíthatjuk majd meg, hogy valahol a
világűrben mégiscsak van élet, az hozzánk elérhetetlen távolságra
lehet. Kopernikusz megállapította, hogy nem a Föld a világ közepe,
mégis úgy tűnik, hogy a világűrnek e kis porszeme a Teremtó Isten
figyelmének középpontjában van.
     Álljunk csak meg egy ,,apróságnál''. A képzelt tengely, amely
körül a Föld forog, a Nap körüli keringésének irányához
viszonyítva 23,5 fokos szögben áll. Más bolygóknál ez a szög
különbözô. De ha a Föld tengelye más szögben hajlana, valószínű,
hogy az élet a Földön sem volna lehetséges. Az évszakok nem úgy
váltakoznának, mint ahogyan most. Ha a tengely derékszögben esne a
keringési pályára, az egyenlítôn örökös kibírhatatlan nyár volna,
a sarkokon pedig örökös dermesztô hideg. A kettô között pedig
mérsékelt éghajlat uralkodna, amely sohasem váltakozna tavaszra,
nyárra, ôszre, télre. Ha ez a szög csak valamelyest más, mondjuk
28-30 fokos volna, Európa máris nem volna alkalmas életre. Ôt
hónapig kegyetlen tél uralkodna. Jéghegyek borítanák egész
felületét. Rövid tavasz után pedig trópusi nyár kezdôdne, amely
szintén öt hónapig tartana. A jéghegyek elolvadnának, és egész
Európát elöntené a víz. Ilyen körülmények között Európában sohasem
fejlôdhetett volna ki a civilizáció. Rómáról, Belgrádról,
Budapestrôl, Londonról... sohasem hallottunk volna, de nemcsak
azért, mert azok nem léteznének, hanem azért is, mert -- mi sem
léteznénk. Nagy kérdés, hogy egyáltalán létezhetne-e ember,
lehetséges volna-e egyáltalán az élet?
     Lehetne azt is mondani, hogy a Föld tengelye csupán
véletlenül hajlott meg ebben a szögben. Csakhogy furcsa, hogy ez a
véletlen is éppen ezzel a Földdel történt meg, amelyen különben is
számtalan olyan ,,apróság'' halmozódott föl, amelyek nélkül nem
létezhet az élet. Éppen a mi Földünkön -- annyi más bolygóhoz
viszonyítva -- található meg az éltetô víz, oxigén, szén, vas, a
levegôréteg, amely megóv bennünket a Nap erôs sugaraitól és a
világűr más sugárzásaitól, a legmegfelelôbb mágneses felület
stb... Ezek az ismert és ismeretlen ,,apróságok'' teszik
alkalmassá a Földet arra, hogy kifejlôdjön rajta az élet,
különösen az értelmes lény -- a történelmet alkotó ember.
     Az újabb fölfedezések csak sokasítják az ,,apróságokat''.
Egyre nehezebb elhinni, hogy ennyi ,,kicsiség'' csak úgy
véletlenül sorakozott és illett egymáshoz, éspedig úgy, hogy a
Földet alkalmassá tegye az élet létrehozására, mi több, hogy a
civilizált élet bölcsôjévé válhasson. Egyre inkább az a gondolat
vesz erôt rajtunk, hogy a világűr végtelen pusztaságában az élet
egyedüli oázisa a Föld.
     Van, ahogy van, tény az, hogy a Teremtô a mi bolygónkkal
kívánt különös terveket megvalósítani. És következetesen meg is
valósítja ôket.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #24 Dátum: 2008 Június 09, 09:49:05 »
A repülőgépek -- a madarak utánzatai


     Falvainkban az a hír, hogy a pápa csupán 8 óra alatt Rómából
New Yorkba érkezett, és még azon az éjjel visszarepült Rómába, nem
jelentett szenzációt. De az idôs emberek számára, akik Amerikában
dolgoztak, ez hihetetlennek tűnt. Tudták ôk jól, hol van New York,
és hogy hetekig szenvedtek vonatokon és gôzhajókon, mire megtették
ezt az utat. A fiatalság ezen nem csodálkozik, mert tudja, hogy
még sokkal gyorsabb repülôgépek is vannak, mint amilyennel a pápa
utazott. A tankönyvekbôl és az ismeretterjesztô újságcikkekbôl sok
mindent tudunk a repülôgépek szerkezetérôl és azokról a fô
problémákról, amelyekkel a gépek feltalálói és tervezôi
küszködtek. Fontos a repülôszerkezet áramvonalas alakja, a minél
kisebb súly, az anyag minél nagyobb ellenállása és a minél erôsebb
motor. Az utóbbi idôben az igen nagy sebességeknél a repülôgép
felületének nagyfokú átmelegedése és a motor átmelegedése a gond.
S nem kis problémát jelent az üzemanyag elhelyezése is, mert a
repülôgép motorja, különösen a rakétamotor, nagyon sok üzemanyagot
fogyaszt. Ezért a nagyon erôs és nagy sebességű repülôgépeknek
csak korlátolt a hatótávolságuk. Próbálkoztak azzal is, hogy az
utazás során a gépeknek ne kelljen leszállniuk, hanem hogy más
repülôgépek lássák el ôket üzemanyaggal.
     Ezek többé-kevésbé ismert dolgok, amelyek lelkesítik a
fiatalokat, az idôsebbek viszont csodálkoznak rajtuk. És mégis --
minden találmány a légi közlekedés terén csak elkésett utánzata
annak, amit már rég felfedeztek és tökéletesítettek a
természetben.
     Amíg az ember sok idôt fecsérelt el a levegônél könnyebb
repülôeszközök (léggömbök, zeppelin) fabrikálására, hogy csak
jóval késôbb ébredjen rá, hogy a repülés jövôjét a levegônél
nehezebb szerkezetekben keresse, addig a természet nem engedte
magát tévútra vezetni. Kezdettôl fogva minden természetes
repülôeszköz a ,,levegônél nehezebb'' elven alapult, és ily módon
ôsidôk óta megoldódtak a légi forgalom legbonyolultabb kérdései.
     A formát illetôen még a legkorszerűbb lökhajtású
repülôgépeknek sincs olyan áramvonalas alakjuk, mint a sebesen
röpülô madaraknak. Amikor a röptereken gyönyörködünk, hogy a
hatalmas repülôgépek felszállás után azonnal behúzzák kerekeiket,
eszünkbe se jut, hogy ezt teszi minden madár, amikor a lábát
teljesen a testéhez húzza, szinte tolla alá rejti.
     A madárnak nincsen fölösleges poggyásza, hogy ne izzadjon, ne
nedvesedjen át, és ne nehezüljön el a tollazata. Sôt, egyes belsô
szervekbôl, amelyek más állatnál párosan fordulnak elô, a madárnak
csak egy van. A szaporodó szervek a szaporodási idényen kívül
elkorcsosodnak, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak el, és
minél kevesebb megterhelést jelentsenek számára. A madár csontváza
igen teherbíró és könnyű. Az elég terebélyes és nem jó repülô
hírében álló pelikán 12 kilogrammos testsúlyából alig 70 dekagramm
a csontváz (beleszámítva a hatalmas csôrét is). A postagalamb
csontváza testsúlyának csak körülbelül 4,5 százaléka. A 2,5 méter
széles szárnyú nagy albatrosz csontozata 12 dekagramm. A madarak
lyukacsos csontjai annyira erôteljesek és rugalmasak, hogy ilyen
könnyű és ellenálló anyagról csak álmodozhatnak a repülôgép-
tervezôk. A madaraknak a húsuk is lyukacsos, levegôvel teli. Nem
csak azért, hogy könnyebbek legyenek, hanem hogy könnyebben hűljön
ki az izomzatuk is. Ezen alapul a ,,motor léghűtésének''
sikeressége. A madarak ,,motorja'' pedig igen megerôltetô,
fárasztó munkát végez. Mivel egyes madárfajok szíve többször ver
egy másodpercben, gyors légzésűek, s vérük több vörös vérsejtet
tartalmaz, mint más állatoké. A madarak természetes, egészséges
testhômérséklete körülbelül 45 fok. Ezért és mivel ,,lemondtak''
az izzadásról, nyilvánvalóan jó hűtôberendezésre van szükségük.
     A nagy mennyiségű üzemanyag kérdése is fölmerült. Már a mi
házi tyúkjainknak van segédemésztôszervük, ez a begy, amelyben, a
gyomorban történô megemésztése elôtt felgyülemlik a táplálék. A
levegôben való üzemanyag-ellátás természetes dolog a madaraknál. A
fecske nem is táplálkozik másképp. Röptében fogja meg, kapja be a
bogarakat. Köztudomás szerint a madarak telhetetlenek. Ahogy a
lökhajtásos repülôgép a gép súlyánál több üzemanyagot használ el,
ugyanúgy a fiatal holló a nap folyamán több élelmet fogyaszt el,
mint amennyi a saját súlya.
     Külön csodálatra méltó a madarak tollazata. nagyságához és
súlyához viszonyítva olyan erôs és annyira ellenálló, hogy a
világon a legnagyobb ellenálló képességgel bíró anyag. Minden
egyes toll mintegy 30 millió apró, jól elrendezett, átszôtt,
egymáshoz ragadt pihébôl áll. Ezért szeli erôteljesen, szinte
vágja a levegôt a széttárt szárny. A tollazat pedig igen jól
megvédi a madár testét a hidegtôl.
     A korszerű repülôgépek nagy sebességűek, sok madár azonban
gyorsabban repül, mint a második világháború bombázógépei. A
szürke sólyom óránként 200 kilométeres sebességgel repül, a
karvaly is könnyedén elér ennyit, egy albatroszfajta viszont
meghaladja a 400 kilométeres óránkénti sebességet.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #25 Dátum: 2008 Június 10, 10:32:56 »
A delfinek a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek


     A delfineket a ,,legintelligensebb'' állatoknak tartják.
Kitudódott, hogy ôk nem alkalmazkodnak a hajóépítés szabályaihoz.
Egy hajó sebessége elôször is a motortól, a formától, a nagyságtól
függ -- és természetesen a víz sűrűségétôl, amelyen közlekedik. Ha
figyelembe vesszük az állat erejét, uszonyainak nagyságát és
testének formáját, a delfinnek nem volna szabad óránként 28
kilométernél gyorsabban haladnia. Ehhez a szabályhoz azonban nem
alkalmazkodik. Egy amerikai parancsnok, aki motorcsónakjával több,
mint 50 km óránkénti sebességgel haladt, észrevette, hogy delfinek
követik, sôt el is kerülik. Egyesek szerint már láttak olyan
delfineket, amelyek több mint 100 km óránkénti sebességgel
haladtak. A dolog furcsának és hihetetlennek tűnt. Ezért az
amerikai haditengerészet a Hawaii-szigeteken működô oceanográfiai
intézménnyel karöltve kísérletezésbe fogott a nyílt tengeren. Egy
megszelídített delfint a tengerbe engedtek, hogy kövesse a hajót.
A kísérlet minden kétséget eloszlatott. A delfin könnyedén úszott
a hajó elôtt, amely 70 km-es sebességgel haladt. A vizsgálatok
érdekében néhány állat az életével fizetett, hiszen boncolás
nélkül nem lehet megismerni a test titkait. A fizikusok és a
hajóépítôk végül is megnyugodtak. Nincs szó csodáról. Amit azonban
fölfedeztek, az mégis a természet igazi csodájának számít. A
delfinek föltalálták -- minden tudós mérnökön túltéve -- hogyan
lehet az örvényeket ,,megszelídíteni'', amelyek minden úszó tárgy
oldalánál és mögötte keletkeznek. Ismert dolog, hogy ezek az
örvények, amelyek az úszó tárgyak körül keletkeznek, akadályozzák
azokat az úszásban, éppen úgy, mint a repülô tárgyakat és autókat
a forgószelek. Ezért a nagyobb sebességre beállított járműveket
aerodinamikusan szokták felépíteni -- megnyúlt vízcsepp formájára.
De ez még mindig nem elég. Mert bármennyire is aerodinamikusan
építenek fel egy járművet, illetve hidrodinamikusan a hajókat,
elkerülhetetlen az oldalakon a súrlódás, amely következtében kis
örvények keletkeznek, és ezek akadályozzák az elôrehaladást. A
delfinek megoldották ezt a problémát is. Módot találtak arra, hogy
ezeket a kis örvényeket is tökéletesen semlegesítsék. Hogyan? Az
állat sima bôre tele van érzékeny idegsejtekkel, amelyek
,,tudomásul veszik'' az örvénykéket. Ezek az idegek szoros
kapcsolatban állnak az apró izomréteggel, amelyek a bôr bizonyos
részeit nagyon gyorsan megfeszítik vagy meglazítják. Így a bôr, a
test felszínének különbözô részein, apró és gyors rezgéseket tesz,
ezzel semlegesíti a legkisebb örvényt is, és lehetetlenné tesz
bármilyen súrlódást, sôt, elkerüli a víz ellenállását is. A
sebesség ezért sokkal nagyobb, mint amilyen a napjainkig ismert
hidrodinamikus törvények szerint lehetséges.
     Így fejtették meg a mérnökök ezt a nehéz kérdést, de
egyiküknek sem jut eszébe, hogy ezt a zseniális megoldást a
delfinek okosságára és találékonyságára ruházza. Csupán egy újabb
esetrôl van szó, amikor az állatok, illetve testüknek bizonyos
tagjai úgy viselkednek, mintha tökéletesen ismernék a természet
törvényeit, pedig nyilvánvaló, hogy errôl semmit sem tudhatnak.
Újabb eset ez, amely arra ösztönöz bennünket, hogy fejet hajtsunk
a természetben mindenhol megtalálható, láthatatlan Értelmesség
elôtt.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #26 Dátum: 2008 Június 11, 10:31:02 »
A delfinek angolul tanulnak


     Az amerikai világűrkutatása intézet, a NASA 87000 dollárt
hagyott jóvá dr. Lillynek Miamiban, hogy megtanítsa a delfineket
angolul.
     A delfinek a tengeri emlôsök osztályába tartoznak, a halhoz
hasonlóak, mégsem halak, hanem meleg vérű állatok.
Megállapították, hogy a delfinek 32 fajta különbözô hangot
hallatnak, amelyek a fütyüléshez hasonlítanak. Ezek segítségével
,,beszélgetnek''. Amikor pl. a sebzett delfin kezd elalélni,
meghatározott hangot ad ki magából, amelynek hallatára a többiek
körülveszik, és fönntartják a víz felszínén, nehogy megfulladjon.
Hasonlóan értesíti a csoportvezetô a többi delfint -- ha
valamilyen veszélyt vesz észre, vagy akadályba ütközik. A csoport
megáll egészen addig, míg nem jelzi, hogy a veszély elmúlt.
     A tudósban felmerül a gondolat: a delfinek beszélni tudnak.
Lehet, hogy az a 32 füttyszó hangok összessége, amelyekbôl ôk
szavakat alkotnak. Ha a delfinek tudnak beszélni, akkor ôk
intelligens teremtmények. Meg kellene tanítani ôket az emberek
nyelvére is. Ez valószínűleg jól jönne egy esetleges kapcsolat
megteremtésére a más bolygókon élô lényekkel. Háború esetén pedig
felderítôkként vagy elôôrsökként hasznunkra lehetnének.
     Dr. Lilly még mindig azon fáradozik, hogy megtanulja a
delfinek nyelvét, ill. hogy megtudja, létezik egyáltalán ilyesmi,
azaz, hogy a delfinek a füttyszóból alakítanak-e szavakat. A
szavak nagyban különböznek azoktól a természetes hangoktól,
amelyeket az állatok adnak magukból. Ezek a hangok együtt
születtek velük; félelmüknek, örömüknek, vágyaiknak és
fájdalmaiknak természetes megnyilvánulásai. Amikor egy másik állat
fülébe jut, benne is hasonló érzés támad, mint abban, amely a
hangot leadta. Ennek folytán elszökik, elrejtôzik, vagy a felé az
állat felé megy, amelyik a jelzést leadta!
     A természetes hangok nyelvét nem kell tanulni. Minden állat
tudja, mint ahogyan tud enni, lélegezni és mozogni. Mint ahogyan a
gyomor tudja az étel vegyi szétbontásának a folyamatát, és mint
ahogyan a fehér vérsejtek tudják, hogyan kell harcolni a
szervezetbe betolakodó bacilusok ellen.
     Már említettünk néhány példát arról, hogy egyes állatok néha
intelligens lényekként viselkednek. De nemcsak az állatok tesznek
így, hanem azok egyes szervei is. Amikor róluk beszéltünk,
kizártuk annak a lehetôségét, hogy intelligens teremtményekrôl van
szó. A természet bölcs megoldásai azonban arra a gondolatra
vezettek, hogy elismerjük: létezik egy Értelem, Isten, aki
felülmúlja a természetet. De mit csinálunk majd akkor, ha egyszer
fölfedezik, hogy a delfinek tudnak beszélni? Félelem fog el
bennünket, ha elolvassuk a francia ,,Figaro'' c. újság 1965.
november 13-án megjelent számában a cikket, amelyet a delfinekrôl
írt Robert Stenuit. Úgy ír, mintha az ember és a delfin, ha
lefordítanánk a nyelvét -- megértenék egymást. A baj abban van,
hogy a biológusok sokszor pontatlan logikai és filozófiai
nyelvezettel beszélnek saját észrevételeikrôl.
     Dr. Lilly úgy tartja, hogy az intelligencia alapvetô jellegét
a kapcsolatteremtésre és annak fenntartására való képesség jelenti
-- a hasonlóak között. Ahhoz, hogy ezt belássuk, nem kell a
delfinekhez fordulnunk. A méhek és a hangyák sokkal inkább kéznél
vannak. Tudjuk, hogy a méh tökéletesen jól tudja értesíteni a
családot, milyen irányban és milyen távolságban talált legelôt.
Nem lehetne-e megtanítani a méhet, hogy ilyen értesítéseket
küldjön az ellenségrôl háború idején? Teljesen kizárt dolog, mert
a méh csak egy üzenetet tud, az vele születik, és semmi mást nem
képes megtanulni. Ez pedig nem nyelv. A nyelv az értelmes lényekre
jellemzô. Ezt pedig ôk maguk teremtik meg, ôk fejlesztik és
változtatják, amelyet azután minden gyermeknek újra kell tanulnia.
A delfinek ,,nyelvét'' megérti a világ minden delfinje, az is,
amelyik az Adriában él, és az is, amelyik a Csendes-óceán vizeiben
úszkál. Ez a nyelv nem változott semmit sem, amióta a delfin,
delfin.
     Az ilyen nyelv nem jellemzô az intelligens lényekre. Az
értelmes lények kultúrát teremtenek, változtatnak saját
életfeltételükön, arra törekednek -- ami sikerül is nekik -, hogy
minél jobban uralmuk alá hajtsák és kihasználják a természet
erôit. Mindezzel nem találkozunk egyetlen állatfajtánál sem. Az
állatok egyes feladatokat úgy meg tudnak oldani, mintha a lehetô
legjobban ismernék a természet erôit, de nem képesek teljesíteni
semmilyen új feladatot.
     Ezért lehetséges, hogy az amerikai kutató majd fölfedezi, mit
jelent egy-egy füttyszó vagy a delfinek közös fütyülése, mert ezek
valóban jelentenek valamit. Lehet, meg fogja ôket tanítani arra,
hogy egyes emberi hangokra így vagy úgy reagáljanak. Ezt a jól
betanított kutyák is megteszik. A delfinek azonban sohasem fogják
megtudni, hogy a szavaknak jelentésük is van, mint ahogy a test
egyes szemei sem tudják, hogy azoknak a parancsoknak, amelyek az
agyból jutnak el hozzájuk az idegrendszeren keresztül, van
jelentésük. Rendkívüli dresszúrával a delfinek megtanulhatnák,
hogy úgy viselkedjenek, mintha értenék parancsainkat. Ezáltal a mi
eszközeinkké válnának, de sohasem lennének -- személyek.
     Az a tény, hogy a delfinek füttyszóinak kombinációja jelent
valamit, hogy a delfinek úgy viselkednek, mintha azt értenék, ha
nem is tudják jelentésüket, valamint az, hogy az embereknek nem
kis fáradságukba kerül megtanulni a delfin ,,szavai''-nak
jelentését, arra irányítja figyelmünket, Aki elôlátta a
feladatokat, és megadott minden megoldást, arra az Értelemre,
amely nélkül nem létezhet sem a jel, sem annak a jelentése.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #27 Dátum: 2008 Június 12, 09:48:07 »
Repül -- de nem madár, úszik -- de nem hal, fon -- de nem
fonónő, ki az -- ha nem ember?



     A földön egy leleményes hôs él. Megmássza a Himaláját, túljut
azon a magasságon, amelyen a legellenállóbb növények élnek.
Behatol a legmélyebb föld alatti barlangokba. Szárnya nincs, de
átrepülte az óceánt. Az acélnál is keményebb műanyagot gyárt.
Abból épít csapdát a magánál nagyobb, erôsebb állatoknak. Ha
kevésnek bizonyul a csapda vagy a bilincs, különleges injekciókkal
el tudja altatni zsákmányát. Nagyon vékony drótot húz ki,
segítségükkel fogja fel a távoli jelzéseket. Rejtekhelyén
lasszóval leselkedik, hogy aztán elhibázhatatlan suhintással
terítse le zsákmányát. E harcban az álcázás legkülönfélébb formáit
alkalmazza, amelyeket felfedezhetünk a levegôbôl és a földrôl.
Habár nincs kopoltyúja, hogy úgy lélegezzen, mint a hal, hôsünk
leszáll a mélyre, ott halászik. Tartalék levegôt visz magával.
     Minden ellenségénél kisebb, de mozgékonyabb és ravaszabb
mindegyiküknél.
     Kirôl van szó? És honnan ered ügyessége, találékonysága?
Hallom már válaszukat: ez az ember, aki az értelem képességével
minden helyzetben feltalálja magát. Tévednek...
     A pókról van szó, a szárazföldön élô sok pókfajtáról. És itt
kezdôdik a rejtély. Tudjuk, hogy a pók nem épp intelligens
teremtmény. Ezért is beszélünk róla.
     A pók mindazt, amit az imént felsoroltunk, jóval az ember
megjelenése elôtt ,,tudta'' csinálni, sôt még elôbb, mielôtt az
ember értelme ehhez hasonló találmányokat ötlött volna ki.
     Különösen jó minôségű műanyagját nem a gyárban állítja elô,
hanem teste termeli ki az e célra szolgáló szemölcsbôl. A folyadék
a pók mirigyébôl származik, és a levegôn azonnal fonállá
sűrűsödik. Három vagy háromnál több fonál kötéllé fonódik. Egy-egy
szál többnyire nem vastagabb a milliméter ezredrészénél, de sokkal
erôsebb és teherbíróbb a hasonló vastagságú acélszálnál. Emellett
hajlékony: nem szakad el, csak ha hosszának több mint egyötödével
nyúlik ki.
     A pók ilyen fonalakból szövi hálóját, amelyben legyeket és
más eleségül szolgáló rovart ejt zsákmányul. Az alap lerakása és a
hálószövés -- bölcsesség és művészet. A vadász egy alkalmas
ágacskára ül, odaragasztja a fonál kezdôszemét, fon tovább, és a
fonálon leereszkedik a földre. Másik alkalommal türelmesen várja,
hogy a szél meghimbálja, és elérhesse a többi ágat. Miután
elhelyezte a kezdôszemeket, körbe fonja a hálót, a pókfajtától
függ a minta. Azután elbújik rejtekhelyén. A háló közepét
összeköti egy ,,távíró'' dróttal, amelyet szintén pókhálójából
készít. Amint a zsákmány beszáll a hálóba, a ,,távíró'' jelzi a
vadásznak, hogy kész az ebéd. Ha a hálóba nagyobb légy kerül,
amelyet nem olyan egyszerű becipelni a rejtekhelybe, a hálóból
való kiszabadítása elôtt erôs pókhálóbilincsekkel köti meg a légy
lábait. Egy alig fél centiméteres pókocska képes olykor egy egeret
zsákmányul ejteni. Mielôtt kiszabadítja áldozatát a hálóból,
minden eshetôségre egy jó erôs adag mérget ad be neki. Az
,,injekciós tű'', vagyis a szívóka a testén nô ki, a mérget pedig
a vegyi gyárban -- a mirigyekben termeli.
     A pókok között akadnak olyan szenvedélyes vadászok, amelyek
nem szeretnek csapdát állítani, hanem ,,lônek'' a vadra. Fegyverük
az erôs pókfonál, amelynek végérôl ragadós golyócska csüng. A pók
az ágon ül. A ,,lasszó'' himbálózik alatta, és ha arra repül egy
legyecske, a ragadós golyócska ügyes lendülettel eltalálja a
hátát. Most a lasszóval csak oda kell húzni, és be kell kebelezni
a zsákmányt.
     A pók azonban csak egy piciny állat, amelynek nagy ellenségei
vannak. A támadás jó védekezési taktika nélkül nem vezet
gyôzelemhez. Szerencsére a pók az álcázás mestere. Ha veszélybe
kerül, virágnak, magnak vagy száraz fűnek álcázza magát, és így
eloszlatja a támadó gyanúját. Ha menekül, a menekülô hangyát
utánozva, el tudja tüntetni maga után a nyomot. Hangyamódra veszi
a kanyarokat, mellsô lábacskáit pedig levegôbe emeli.
     A pók műszaki találmányai közül a legérdekesebb a
,,búvárharang''. Nemcsak hogy egyes pókok a víz alá magukkal
visznek levegôbuborékot, amely odatapad a szôrzetükhöz, hanem
egyesek valódi harangot építenek ki a vízfenéken. A búvár többször
feljön a felszínre. S minden alkalommal a szôre között egy-egy
levegôbuborékot cipel. Így tölti meg levegôvel a víz alatti
,,búvárharangot'', amelyben azután nyugodtan éldegél néhány óráig,
amíg közvetlen környezetében vadászkirándulásokat tesz.
     A parányi pókok a magas fatörzsre másznak, a pókhálóból az
ejtôernyôhöz vagy a papírsárkányhoz hasonló valamit fonnak, amit a
szél nagyon magasra és messzire röpít. Egyes tudósok meggyôzôdése
szerint a pókok így, a szél által, átrepülték az óceánt.
     Érdekes, ugyebár? És különös. Ha semmiképp nem akarjuk
elismerni, hogy az ember megjelenése elôtt a természetben
tevékenykedett egy Alkotó Értelem, akkor ez megmagyarázhatatlan
dolog. Mert valóban senkinek eszébe sem jut állítani, hogy
mindezeket a találmányokat a pókok maguk ötlötték ki.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #28 Dátum: 2008 Június 13, 10:38:52 »
Az alapokban tűz


     A régi öregek a Földet hatalmas kemény lemeznek, az égboltot
pedig felette kifeszített sátornak képzelték el. Azért az
ószövetségi költô a 104. zsoltárban, A teremtés himnuszában így
énekel: ,,A földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idôk
folyamán.'' Mi tudjuk, hogy a Föld nem lemez, és az égbolt nem
sátor. Tudjuk, hogy bolygónk forog, mint a pörgettyű, és száguld,
mint a rakéta. De nyugodt lélekkel továbbra is énekelhetjük ezt a
zsoltárt. Nemcsak azért, mert szép és eredeti kifejezése a régi
kor embere igazi vallásosságának, hanem mert a mi Földünk valóban
egész megbízható, tartós alapokon nyugszik. S ezekrôl az alapokról
egyáltalán mozdulni sem tud -- noha ezek vele együtt mozdulnak.
Ezeket az alapokat joggal nevezhetjük alapoknak, mert valóban
,,lent'', a bolygó magvában, középpontjában helyezkednek el.
Nélkülük a Föld a szétesés állandó veszélyének volna kitéve,
annak, hogy bolyongó, tévelygô kövek halmazává váljon.
     A különös csak az, hogy ezek az alapok folyékonyak és
izzanak.
     Földünk magva izzó anyagokból áll. A legkülönfélébb érzékeny
műszerekkel végzett, korszerű (különösen a földrengésekkel
kapcsolatos) mérések megmutatták, hogy ezek az anyagok valóban
izzó és folyékony állapotban vannak. Milyenek ezek a Föld szívében
található anyagok? Ha ennyire izzanak, talán gázokról van szó? Az
elmélet szerint (a Föld a Naptól való leválása útján keletkezett)
azt lehetett hinni, hogy a Föld magvának összetétele hasonló a Nap
összetételéhez. A Nap többnyire gázokból, hidrogénbôl és héliumból
áll. Kiderült azonban, hogy a Föld magva fôleg vasból (90%) és
nikkelbôl (10%) tevôdik össze. Igen súlyos anyagokból! Éppen ezért
a bolygó súlya a közepe felé összpontosul. A vas és nikkel
körülbelül 3000 Celsius-fokon található. Ilyen magas hôfokon az
anyagoknak teljesen más a tulajdonságuk, mint a Föld felszínén.
Ilyen magas hôfokon nem létezhet semmilyen vegyület. Ezért a Föld
magvában nem játszódnak le vegyi folyamatok. Nem keletkezhetnek
semmilyen veszélyes, robbanó anyagok, amelyek egy napon bolygónk
felrobbanásához vezetnének. Ilyen magas hômérséklet és nyomás
biztosítja az anyagok egyenletes és szoros kötôdését -- a Föld
nehéz, szilárd, rugalmas és egységes alapjait.
     Földünk 12 680 kilométer átmérôjű. A felszíntôl a középpontig
6340 kilométer. Az izzó mag átmérôje 3340 kilométer, ebbôl 2900
kilométer átmérôjű a hôszigetelés vastagsága. Fontos, hogy a
középpontban megôrzôdjön a meleg. Nem csak azért, hogy millió éven
keresztül megközelítôleg hasonló körülmények, feltételek között
fennmaradjon, hanem azért is, hogy nekünk ne égjen a talpunk. A
2900 kilométer vastag kôsziklaréteg kitűnôen végzi feladatát. A
Föld csak olyan kevés hôt veszít, amennyivel egy órával a
felszínére való jutása után nem lehetne felforralni egy liter
vizet sem. És ez a meleg, ez a hô nem annyira a Föld magvából,
hanem inkább a szilárd burok radioaktív anyagainak bomlásából
ered.
     Csak az ilyen folyékony és robbanásveszély nélküli szilárd
alapok, a kitűnô hôszigetelô réteg felett helyezkedik el az a
vékony réteg, amelyen mi lépkedünk, és amelyben turkálunk. A
helytôl függôen 5-50 kilométer vastagságú. A Föld sugarához
viszonyítva ez elenyészôen kicsi (az egész sugár egy huszadnyi-
egyszázadnyi része), de éppen elegendô ahhoz, hogy ezen a kérgen
kibontakozzon egész történelmünk, hogy rajta (és csak rajta)
játszódjanak le azok a vegyi folyamatok, amelyek nélkül lehetetlen
volna az élet, ha pedig a magban is lejátszódnának -- a Föld
szétesne.
     Nincs szándékunkban felállítani vagy megdönteni bármilyen
tudományos elméletet arról, mi módon és milyen sorrendben
formálódott egy ilyen bolygó, mint amilyen a Földünk. Nyilvánvaló,
hogy az eddig ismert, túl egyszerű és esetlegességen alapuló
megoldások nem elégségesek. De nem a mi dolgunk, hogy ebbe
belebonyolódjunk. Nem állítjuk, hogy a Szentírásban föllelhetôk a
csillagok és a bolygók felépítését kinyilatkoztató igazságok.
Mégis öröm számunkra, amikor énekelhetjük a vallási éneket, amely
háromezernyi évvel ezelôtt keletkezett, és tudni róla, hogy
összhangban van a természettudományi ismeretek mai állásával. ,,A
földet biztos alapra helyezted, nem inog meg az idôk folyamán''
(104. zsoltár).


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22830
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Isten dicsősége a teremtett világban
« Válasz #29 Dátum: 2008 Június 14, 10:19:18 »
Zenekar a fejben


     Mesélik, hogy egy ismert filozófus azt hitte, hogy fejében
egy kéve szalma van. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha valaki azt
állítaná, hogy a fejében kapott helyet a legtökéletesebb
hangversenyterem a zenekarral, amely a gyermeksírástól a
mennydörgésig minden természetes hangot meg tud szólaltatni? És
mégis -- ez valóság. Mindegyikünk fülében két különös ,,hárfa''
van, hárfánként 20 ezer jellel! A zenekar legnagyobb hangszerének
legfeljebb 43 húrja van. A 20 ezer húros hárfát, ha az emberek
megpróbálnák kidolgozni, legalább 40 méter széles lenne. Fülünk
hárfája viszont alig 33 milliméteres. A legtökéletesebb
hangszerekkel a természetes hangot, például a békabrekegést csak
megközelítôleg tudnánk elôadni, fülünk hárfácskái viszont minden
emberi hangot, minden betűt meg tudnak ismételni.
     Nincs a világon olyan elôadóművész, aki ujjával egyszerre meg
tudná pengetni a 20 ezer húros hárfát. Fülünk hárfácskáin azonban
a hangok önállóan muzsikálnak, a húrok egyszerűen megszólaltatnak
minden fülünkbe jutó hangot. De hogy a hang a hárfácskákig jusson,
szükség van egy különleges eljárásra, valamint különösen érzékeny
szerszámokra.
     A külsô hangokat a fülkagyló gyűjti össze, a hanghullámok a
dobhártyához jutnak. Ez egy rugalmas hártya, hasonlít a
telefonkagyló vagy a hangszóró membránjához. Csak e készülékek
hasonló membránjánál apróbb, érzékenyebb és tartósabb. És nem
mellékes még egy tulajdonsága: önmagát kifoltozza, ha véletlenül a
túl erôs hangtól megreped. A hangrezgést három különleges
csontocska közvetíti a középfültôl a belsô fülig. Alakjuk alapján
e csontokat kalapácsnak, üllônek és kengyelnek nevezzük, de
bonyolult működésüket nehéz elmagyarázni. Működésüket a
rádióműszerek kivezetô transzformátoraival rokonítják. A csontok a
hanghullámokat megmagyarázhatatlan módon ,,aprózzák'' fel, anélkül
hogy ezzel megváltoztatnák a hangszínt. A kengyel végén található
egy lemezecske, amely a belsô fül rugalmas ,,ablakocskájához'',
hártyájához támaszkodik. A belsô fül, a csiga csavarvonalasan futó
csatorna. Különleges folyadékában helyezkednek el az általunk
hárfáknak nevezett hallósejtek. A dobhártya rezgése, pl. a
kopogtatás a kengyel rugalmas ablakocskáján, rezgésbe hozza a
fülben levô folyadékot, és akkor a hárfahúrok rezgésbe jönnek, ha
saját rezgésszámuknak megfelelô rezgések hatnak rájuk. Egy 20 ezer
húros zenekar muzsikál az apró ,,csigaházban''! Visszhangra,
utóhangra, hangzavar keletkezésével számolhatnánk. De ez nem
következik be. A névtelen tervezô ugyanis a hangversenytermet még
egy rugalmas ablakocskával szerelte fel, a felesleges hangok
tökéletes szigetelése céljából. E különleges hárfa minden húrja
egy vékony idegszálhoz kötôdik, amely az agyba, a hallóközpontba
vezet. Így jut el a hallóérzet az agyközpontig. A hallóideg nem
egyéb, mint egy 20 ezer, jól szigetelt szálból álló vezeték.
Afféle telefonkábelhez hasonlíthatjuk, amellyel egyidejűleg 20
ezer telefonbeszélgetést bonyolíthatnánk le.
     Egyelôre titok, miért nem azt halljuk, hogy valaki a belsô
fülünkben muzsikál, hanem kívülünk, a térben elhelyezkedô
hangforrás helyét érzékeljük. Ez alkalommal nem firtatjuk a még
nagyobb titkot: hogyan válnak tudatunk tartalmává a hanghullámok,
amelyek az idegeken keresztül jutnak el az agyig. E rejtély
azonban nem fejthetô meg sem mikroszkóppal, sem bonckéssel. Sôt
titok az is, hogyan gyűlt össze ilyen parányi helyre ennyi
hangszer, és miért éppen testünk hallószervében. Szívesen
elfogadjuk a nézetet, mely szerint a fül is az élôlények fejlôdése
során tökéletesedett, de nyilvánvaló, hogy a fül minden része
egymással összhangban, tervszerűen fejlôdött.
     Azt kell-e hinnünk, hogy a természet annyira leleményes és
ügyes, vagy megkockáztathatjuk-e a kérdést: valójában mit értünk a
természeten, amely minden titokra megoldás volna? Vajon a
természet célszerű megoldásainak esetei nem azt a gondolatot
sugallják, hogy értelmünkön kívül valamilyen hatalmas
Intelligencia működik a valóságban? Vagy legalábbis felmerül annak
gondolata, hogy nem lehet minden létezôt az anyag határai közé
gyömöszölni? Hogy a természet teremtésében és kormányzásában
működik valami, ami meghatározza a célokat, a feladatokat, és
megoldásokat talál rájuk! Az ilyen elvet szellemi elvnek szokás
nevezni.
     Ezzel nem kívánjuk állítani, hogy tudjuk, Isten mi módon
valósítja meg elképzeléseit az anyagban. Nem tudjuk, a gének
mennyire tartalmazzák az isteni terv utasításait, s a szerves
anyag közvetlenül mennyire veti magát alá a nem anyagi életelvnek.
Látjuk azonban, hogy van itt mirôl elgondolkozni, és hogy a
valóság nem értelmezhetô Isten nélkül.


Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)