A véletlen műve?
A sajtóban napvilágot látott egy hír, miszerint 1968. június
15-én lesz a ,,világ vége''. A csillagászok jelentették, hogy az
Ikarusz kisbolygó a Földünk felé száguld, és hogy a jelzett napon
bekövetkezik az összeütközés. Ez az Ikarusz egy óriási, súlyos
rög, amely a Nap körül bolyong. A Földnél sokkal kisebb, de az
összeütközést bolygónk is megsínylené. Nem esne ugyan szét, de
alaposan meginogna, megrengene. Nagy földrengésekre kerülne sor,
és az a terület, ahová az Ikarusz hullana, teljesen megsemmisülne.
Ezt egy újabb hír követte a sajtóban: Egyelôre nem következik be a
,,világ vége''. És miért nem? Mert az Ikarusz nem tudja eltalálni
a Földet. Ezt jelentette ki a belgrádi Csillagvizsgáló Intézet
igazgatója, Pero Durkovic: ,,Manapság már mindenki számára
világos, hogy nem olyan könnyű a Földrôl eltalálni egy Hold
nagyságú célpontot. Sok számítás és kiegészítô motorgyújtás
szükséges, hogy sikerüljön célba találni...'' (VUS -- Vjesnik u
sredu, 1966. II. 1.)
A tudós állításában az a lényeges, hogy biztosan nem történik
meg az, aminek a bizonyossági foka jelentéktelen. Vagyis talán
mégis bekövetkezhetne, mint pl. hogy valaki elsô próbálkozáskor
tűt talál a szalmakazalban, de ilyesmire nem kell számítani, a
gyakorlatban ez lehetetlen. A belgrádi tudós ilyen gondolkozásához
indítékot szolgáltattak a szovjetek, akik rakétájukat sikeresen
küldték fel a Holdra. A Hold nem olyan parányi, és elég közel van
bolygónkhoz, de ennek ellenére a szakemberek szerint igen nehéz
eltalálni. Elegendô, hogy némi hiba csússzon a számításokba, vagy
hogy egy másodpercnyivel késsenek a gyújtással, vagy hogy egy
kicsit erôsebben vagy gyengébben működjenek a motorok, és a rakéta
elszáguldana a Hold mellett, visszavonhatatlanul eltűnne a
végtelen világűrben. Megmutatkozott, hogy nem elegendô csak kilôni
a rakétát, hanem rádión keresztül állandóan követni kell útján,
újabb számításokat végezni, valamint rakétamotorok pótgyújtásával
kijavítani, módosítani pályájának irányát.
Ha az emberek ennyit kínlódtak azzal, hogy eltalálják a
Holdat, akkor hogyan sikerülne az Ikarusz kisbolygónak a távoli
világűrbôl eltalálnia a Földet, ha nincsenek tudósai, űrhajósai,
akik számításokat végeznének, és a Föld felé irányíthatnák. Az
Ikaruszra minden irányból bolygók hatnak. A Mars, a Vénusz és a
Jupiter, mindegyik egy kicsit más irányba ,,húzza'', de szinte
hihetetlen lenne, hogy mindezen elmozdulások eredményeként éppen a
Földet találná el az Ikarusz. Ennek csupán annyi a valószínűsége,
mint annak, hogy valaki bekötött szemmel egy puskából eltalálja az
egy kilométernyire repülô szúnyogot. A csillagász szerint a
lehetetlen dolgok nem történhetnek meg. Hasonló az emberek
véleménye is, és rendszerint ez be is igazolódik. A szakemberek
semmilyen komoly következtetéseket nem vonnak le a hihetetlennel
határos véletlen alapján. Mégis, ha a Föld keletkezése, a
bolygónkon kialakult élet kerül szóba, ezt egyes tudósok igenis a
véletlenre merik bízni. Amikor meg kell magyarázniuk, hogyan
keletkezett a számtalan igen összetett és rendkívül különös atom-
és molekulaszerkezet, az idegsejt, a csuklók, a szervek, a
hormonok és az élet birodalmának még több ezer ismeretlen
tényezôje, a tudósok ,,megengedik'', hogy mindez a vak természeti
erôk egymásra gyakorolt véletlen hatására jött létre. Mintha egy
teljes könyv véletlenül, tetszôlegesen össze állhatna a betűk
öntudatlan összedobálásából, összekeveredésébôl. A tudósok szerint
sok millió év telt el, míg találkoztak, majd felbomlottak,
kialakultak az atomok és molekulák legkülönfélébb kombinációi, s
hogy így, véletlenül jöhettek létre a Földön az élet
legkülönfélébb formái. Ceruzával a kezükben bizonyítják, hogy
tisztán matematikailag, elméletileg létezik némi valószínűsége
ennek, de sok millió év alatt ilyen valami meg is történhetett, és
többször is megismétlôdhetett. Ha az ember hallja a valószínűség
számításaira alapozott, komoly fejtegetéseiket, szinte hinni is
tudna nekik. Szerencsére a szovjetek annyira megkínlódtak, hogy
rakétájukkal eltalálják a Holdat... És hogy a belgrádi csillagász
ennek alapján józanul leszögezi, hogy 1968. június 15-én nem
következik be ,,a világ vége''. Az Ikarusz kisbolygó nem
találhatja el a Földet, intelligens legénység hiányában nincs, aki
meghatározná, és menet közben kiigazítaná pályáját. Sokkal kevésbé
lehetséges, hogy a számtalan atom és molekula egyetértésben, az
Értelem hatása nélkül, egy élô állomást hozna létre. Az Értelem a
világűr jövôjét nem a véletlenre bízta. Ezt az Elmét, amelynek
jelenléte megnyilvánul az egész természetben, egyesek
,,Kivételnek'', mi viszont emberemlékezet óta Istennek nevezzük.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
