Egy agyféltekével -- egész személyiség
Az omahai kórházban az orvosok eltávolították a páciens
agyának bal féltekéjét. Errôl cikkezett a New York-i Newsweek,
amelynek cikkét átvette a zágrábi Vjesnik Izbor című rovata. Az
orvostudományi szempontból igen érdekes eset kapcsán felvetôdik
néhány kérdés.
A 47 esztendôs Ernest Coe agytumorban betegedett meg. Az
orvosok megállapították, hogy nincs mentség, de némi reménnyel
javasolták a beteg agyfélteke eltávolítását. Elvégezték a műtétet.
Az orvosok érdeklôdéssel figyelték a narkózisból ébredô pácienst:
csupán az egyik agyféltekével vajon teljesen ép ember lesz-e? E
kérdés különösen azokat foglalkoztatta, akik szerint az embernek
nincs lelke, a tudat központja, a gondolat termelôje az agy. ,,Coe
beteg agyféltekéjében'' -- áll az említett cikkben -- ,,megannyi
fontos központ (a beszéd, az írás és az olvasás, a fizikai
aktivitás) helyezkedett el, s ezt a fontosabb, dominánsabb
agyféltekéjét távolították el.''
A műtét után egy ideig teljesen béna volt a páciens jobb
keze, de fokozatosan hajlékonnyá kezdett válni. Ernest Coe nem
beszélt olyan folyékonyan és ügyesen, mint műtét elôtt, de
értelmesen megszólalt, és tudott magáról. Megmaradt teljes
személyiségnek. A jobb agyfélteke lassacskán, apránként átvette az
amputált félteke összes funkcióit. Mintha egy automatizált gyárban
eltört volna a vezérlôtábla fele. A mérnök minden vezetéket és
utasítást összekötött a megmaradt résszel, és az egész gyár ismét
termel. Különösen a tudósok csodálkoztak el, amikor kitűnt, hogy a
megműtött Coe képes a színek megkülönböztetésére, sok olyan dalt
énekelget, amit korábban is tudott. Az orrosok addig meg voltak
gyôzôdve, hogy a színek megkülönböztetésének központja és a zenei
hallás kizárólag a bal agyféltekében található.
Az agyféltekének az automatizált gyár vezérlôtáblájával
történô összehasonlítása igen találó. Ismeretes, hogy az emberi
szervezet, illetve a testrészek működése az agyból ered, és ezt a
működést az idegeken keresztül az agy hangolja össze, s küldi a
villamosság útján utazó utasításokat. Mégis nehéz elképzelni,
hogyan vehetné át a vezérlôtábla fele az egész gyár feletti
irányítást, ha nem teremne ott a mérnök, aki errôl gondoskodna. S
ekkor Coe esete bizonyítja, hogy az egyik agyféltekével is teljes
személyiség maradhat az ember. Feltevôdik a kérdés, hogy a
személyiség valami teljesen más-e, mint az agy vagy az agy
terméke.
Ezek után mintha könnyebb volna elhinni, hogy az ember
személyisége akkor sem csorbulna, ha mindkét agyféltekét
megsemmisítenék, csakhogy így, agy nélkül a személyiség nem tudna
hatást gyakorolni a testre. Sôt, bátran gondolhatunk arra is, hogy
amikor az agy a testtel együtt felbomlik, elporlad, a személyiség
egészben és élve marad valahol, s vár, amíg nem tér vissza hozzá a
test. Mint a sofôr, aki az évi szabadság alatt várja, hogy a
mechanikusok megjavítsák a karambolozott autót, s hogy utána ismét
a kormánykerék mögé üljön, és útnak induljon.
Dióhéjban: talán nem is olyan érthetetlen és elfogadhatatlan
a keresztény tudomány nézete az anyagtalan lélekrôl, amelyre az
ember életének és személyiségének eredetét alapozza (a személyiség
más, mint a test és az agy).
Bizony, mondhatnánk úgy, hogy a két agyfélteke többé-kevésbé
egymás hű másolata, hogy az ember agya ,,két példányban'' van meg,
mint ahogy két vesénk, két szemünk, két fülünk stb. van. Mégis a
szemrôl tudjuk, hogy azt nemegyszer elveszíti az ember, s a
természet ,,bölcsen cselekedett'', hogy pótszervvel ajándékozott
meg bennünket. De nehezen hihetjük el, hogy a természet
,,elôirányzott'' olyan műtéteket, amelyekkel eltávolítják az ember
agyának egyik felét, s hogy ilyen esetre is tartalékol egy
pótszervet. Egyébként, ha elfogadtuk volna, hogy a természet erre
,,gondolt'' sokkal-sokkal elôbb, mint hogy az emberi agy elkezdett
volna gondolkodni, akkor még inkább arra a meggyôzôdésre jutottunk
volna, hogy a természet ilyesmire mégsem képes. Hogy mindezt az
örök Ész, a Teremtô Isten kellett hogy megtervezze. És ehhez közel
áll az a gondolat, hogy a mi szervezetünkben is valami olyasmi
működik, ami hasonlít ehhez a láthatatlan, bölcs és szabad
Istenhez, egy szellemi lélek, értelmes és öntudatos személyiség,
aki nem az agy szüleménye, terméke, hanem -- még nem eléggé ismert
módon -- az agy- és a idegrendszeren keresztül kommunikál a
testtel, életben tartja, összehangolja és irányítja.
Zivko Kustic: A természet Istenről beszél
