Idézet Chuck Smith, Élő víz (Szentlélek ereje életünkben) c. könyvéből A Biblia tanítása szerint a Szentlélek-keresztség nem ugyanaz,mint az újjászületés,
hanem egy különálló esemény.Szentlélek által újjászületni nem ugyanaz,mint Szentlélek-keresztségben részesülni.
Ezt több igerész is bizonyítja.A János 20,22-ben azt olvassuk,hogy Jézus a tanítványaira lehelt,ésígy szólt:
„ Vegyetek Szentlelket! ” A bibliamagyarázat szabályai szerint a nyilvánvalónak tűnő magyarázat általában a helyes értelmezés.
Ha tehát Jézus rálehelt követőire,és azt mondta nekik,vegyenek Szentlelket,ennek nyilvánvaló jelentése,
hogy a tanítványok ekkor vették a Szentlelket,vagyis a Szentlélek attól a ponttól fogva bennük lakott.
Nem mindenki fogadja el azonban ezt a magyarázatot;egyesek Jézus szavainak csupán szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak.
Úgy vélik, hogy az újjászületés és a Szentlélek-keresztség egy és ugyanaz,és a Mester a János 20,22-ben mindössze előrevetítette,
mi történik majd pünkösdkor.
Az effajta értelmezésre azonban nincs igei biztosíték.A Szentírásban semmi sem utal arra,hogy a tanítványok
János evangéliumának 20.részében ne kapták volna meg a Szentlelket.Számomra inkább azt lenne nehéz elhinni,
hogy Jézus felszólítását követően – „ vegyetek Szentlelket” – ne történt volna semmi.
Ha megfigyeljük a feljegyzéseket, egyértelművé válik, hogy valaminek igenis történnie kellett János evangéliumának 20.fejezetében.
Korábban Jézus azt mondta Péternek,hogy ha megtér,erősítse majd a testvéreit,a 20.fejezet után pedig pontosan
ennek megvalósulását figyelhetjük meg.
Péter vezető szerepet vállalt a gyülekezetben,és az egyház egyik fő szószólójává vált.Nagyon is úgy tűnik tehát,
hogy a János 20-ban Péter valóban részesült a Szentlélekben.
Jézus mégis csak mindezek után ígérte meg tanítványainak a Szentlélek-keresztséget.Az ApCsel 1,4–5-ben azt olvassuk,
hogy Jézus azt mondta követőinek,maradjanak Jeruzsálemben,és várják meg az Atya ígéretének beteljesedését:
„János vízzel keresztelt,ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.”
Az Atya ígérete pünkösd napján teljesedett be,ez pedig azt jelenti,hogy a tanítványok Szentlélek-keresztségére
megtérésük után került sor,azt követően,hogy megkapták a Szentlelket,vagyis a Szentlélek beléjük költözött.
