Az emberiség ellenségei
Napok óta fejemben jár e könyvnek címe,
ez lett hát a téma, és a versnek ríme.
Nem tengernek megvadult hulláma vagyok,
üzenetet sem elhagyott palackban hagyok,
csillag sem lettem, mely az űrben bolyong,
véleményemért e földön tömeg nem tolong,
cifra köntöst, díszes palástot nem hordok,
és az Írásokhoz vakmerőn nem toldok,
nem e világ nótáira jár nekünk az agyunk,
megváltott bűnösként az Úr szolgái vagyunk,
kinek szent Igéjét hányszor kiforgatják,
és evangéliumát erőtől fosztogatják,
ezért dúl hát a harc, nemes a küzdelem,
mit sem ér a feddés, a féltő intelem,
elnyomnak szenvedőt, kiáltozó szegényt,
megtagadva törvényt, irgalmat és erényt,
Sodomában nyomorgatnak foglyot és idegent,
Gomorában is dőzsölnek falánkul idebent,
közben vallásmázban dübörög az ének,
vígan táncolnak rá ifjak és a vének,
hát én ezért sírok, könnyemet hullatom,
mert sehogy se értem, lázasan kutatom,
milyen egyszerű is az Igazság útja,
kristálytiszta, élő víz az Ige kútja,
ó, adjatok esőt, szakadjatok, egek,
mert most jó Atyámhoz imádkozni megyek,
földig hajtom magam, fohászkodva jogért,
míg epedő lelkek sorban állnak drogért,
zúg a bőszült tenger vad, tajtékzó habja,
búsulással telik az Isten haragja,
ó, fáj, úgy szaggat, lüktet a felismerés,
az aposztáziából lesz-e menekülés!?!
Kik az árral szemben bátran úszni mernek,
„emberiség ellenségei”… e földön sosem nyernek…
2018. aug. 27. Guti Tünde