Életút
Gyerekkoromban azt mondták,
hogy biz, koravén vagyok,
ártatlanságomban inkább adok, mint kapok,
tudást, iskolás nyelvtani fegyvert,
mosolyt, együttérzést, mint tengert,
voltam szomszéd lányt oktató tanár,
verseket mondó s író költő, habár
ma hivatalosan nem tartanak annak,
mert keményebb farkastörvények vannak,
szerényen gondoltam, tán poétának születettem,
mégis mennyi keserves kudarc van mögöttem,
gyakran álmodoztam, de nem kellett volna,
mert ha beteljesül, lelkem meglakolna,
akit tömjéneznek, elbukni esélyes,
dicsőségre vágyni balgaság, veszélyes!
Az elhívás, vezetés engem el nem altat,
sem hízelgés, siker, amely meg nem tarthat,
nem azért élek, hogy mások dicsérjenek,
hanem hogy jótetteim mennybe kísérjenek,
miket nem láthat más, csakis Ő, az Isten,
lelkem vizsgálója, igaz Bíróm nincsen
rajta kívül senki, ha számot kell adnom,
és nem kell már többé e földön maradnom,
mert régóta tudom, mulandó e puszta lét,
s az örök üdvömért hatalmas volt a tét,
Isten törvénye szent, bensőmben van, s hiszek!
Csak összetört szívem az, amit Hozzá viszek,
megtisztítva, felkötözöm Isten oltárára,
szolgálatban, tűzben égve vágyom oltalmára.
2017. október 5. Guti Tünde