A fehér szamár dala
Jaj, vigyázz a patám lépteire Uram,
nehogy megbotoljak.
Ma ünnepelnek Téged sokan,
de holnap megtagadnak.
Ó, nézd csak, Uram,
a pálmaágakat.
Ma még zöldellnek talán,
de holnap elhervadnak.
Érzem a hátamon,
gyengéden megérint kezed.
Holnap majd kereszted viszi,
hogy Téged felszegezzenek.
Majd drága véred hullik alá,
s a világtól gúnyoltatik Neved,
könnyeiket hullatják,
mind, akik szeretnek.
A sátán megszégyenül,
a kárpit kettéhasad,
mikor feláldoztattatol
és megdicsőíted Magad.
S amint majd felkiáltasz,
hogy 'elvégeztetett',
tudom, Téged többé
már nem feledhetnek.
Az Atya megjutalmaz engem,
s testemre teszi jeled:
örök mementóként hordom
hátamon a keresztet.
Üres a sír
Mottó: én a sír kapuját eltorlaszoló kő,
engedelmeskedem a Kősziklának,
elmozdulok
és élő köve leszek az Ő Egyházának.
Megfeszítettek, mondták.
Az élet ment tovább.
A tanítványok szétszóródtak,
legyintettek, nincsenek csodák.
Három napja nem láttak,
meghalt bennük remény,
míg Te az Élet Igéjét hirdetted
az Ábrahám kebelén.
És eljött az idő,
hogy győztesként feltámadj,
s a hitetlen világnak
ezzel új reményt adj.
Effata!- tártad szét átszegezett kezed.
S a kő elmozdult, engedelmeskedett Neked.
Hisz Magad vagy
az Igazság, az Út, az Élet,
nemhogy a sír,
de a seol kapui sem tarthattak vissza Téged.
A halál nem nyelt el,
Te felülemelkedtél,
üres a sír, s örökre hirdeti,
hogy a Megváltó él!
