Szerző Téma: Bizonyságok, átélések.  (Megtekintve 137329 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #15 Dátum: 2007 Június 19, 14:12:30 »
Ronald Coady püspök 1950-ben az ausztráliai Newsouth Walesben szolgált a feleségével. Itt találkoztak egy metodista diakonisszával, „Mária testvérnővel”. Nagy mennyiségű traktátust hozott, hogy felhasználják az általuk tartott evangelizációsorozaton. Coadyék éppen akkor olvasták Stanley Frodsham Smith Wigglesworth – A hit apostola című könyvét. Az egyik epizód – egy fiatal nő föltámasztása – különösképpen megragadta őket, és amikor Mary belépett hozzájuk, neki is felolvasták.
– Mennyire szeretnénk találkozni azzal a hölggyel! – mondták.
– Hiszen ismerik – hangzott a válasz.
– Nem, nem ismerjük – tiltakoztak. De Mary kitartott a véleménye mellett.
– Pedig ismerik már egy ideje. Én vagyok az a nő!
Szent örömmel összenevettek afölött, hogy milyenek az „isteni véletlenek”. Azután Mary elmondta nekik, hogy 1922-ben deréktól lefelé megbénult, és súlyosan megbetegedett. Wigglesworth épp az ő városukban tartott összejöveteleket, és barátai unszolására beleegyezett, hogy elvigyék az egyik alkalomra, ahol imában részesülhetett volna. Csakhogy Mary nem hitt a gyógyító kenetben, és nem akarta, hogy imádkozzanak érte.
Nemsokára rosszabbodott az állapota – ami azt illeti, már haldoklott. A barátai megkérdezték tőle, vajon megengedné-e, hogy az evangélista imádkozzon érte, ha elhoznák őt az otthonába. Végül belement a dologba, de Wigglesworth késett. Mielőtt megérkezett volna, Mary meghalt. Mint Mary Pople elmondta, fölment a mennybe, ahol beléphetett a trónterembe. Látta az Úr Jézust a trónján ülni. Fényt látott, olyat, amilyet még soha, és soha nem hallott zene hangja hallatszott. Mámoros öröm töltötte be a szívét. Amikor az Úrra nézett, Ő az ajtó felé mutatott, amelyen bejött, és tudta: vissza kell mennie, még ha nem is akar. Mikor kiment az ajtón, egy hangot hallott, amely – mint később megtudta
– Smith Wigglesworth-é volt.
A hang ezt mondta: „Halál, megdorgállak Jézus nevében!” Ezután életet parancsolt Marybe. Szeme fölnyílt, és akik körülötte sírtak, örvendezni kezdtek. Felkelt, felöltözködött, majd kopogás hallatszott az ajtón. Néhány lány érkezett a bibliatanulmányozó csoportjából, azt gondolván, hogy meghalt. Nagy meglepetésükre és örömükre maga Mary nyitott ajtót. Még sok évig szolgálta az Urat. Nemcsak a halálból támadt fel, hanem a halálát okozó betegségből is teljesen meggyógyult, és az évekig tartó bénaságból is.
Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. – Zsid 11,6

Nem elérhető krisztuskovetoje

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 69
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #16 Dátum: 2007 Július 07, 16:13:55 »
TALÁLKOZTAM VELE

   1945-ben, a II. Világháború okozta romok között születtem Székesfehérváron. Anyai nagyszüleimet sajnos nem ismerhettem, ugyanis túl korán haltak meg. Olyannyira, hogy édesanyámat a rokonai nevelték fel árvaságban. Apai nagyszüleim hívő református emberek voltak, ami nem mondható el édesapámról. Ő teljes hitetlenségben, részegesen, hamis kártyázásból eredő verekedések és garázdaságok közepette élte le a földi életét. Húgom megszületése után kb. fél évvel a rengeteg megpróbáltatás után édesanyám elvált és megpróbált új életet kezdeni. Körülbelül öt évvel a válása után újból férjhez ment, amely házasságból ismét két gyermeke született. Édesanyámat római katolikusnak keresztelték, de ő sem élt hívő életet. Ennek ellenére megtanított minket gyermekeket, az apostoli hitvallásra és az Úr imádságára. Amíg fel nem cseperedtünk, ezeket imádkoztatta velünk, de hogy ő imádkozott-e, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy az Isten házába sohasem járt. Úgy gondolom, hogy édesanyám csupán Istennel szimpatizáló világi életet élt, amíg e földön élt. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy e második házassága is csődbe ment. Ekkor kezdődött el egy nehéz, és iszonyatosan szegény gyerekkor. Az 50-es évek derekán, négy éhes gyerekkel, egy akkori gyári munkásnői keresettel, mérhetetlen szegénységben, de testben tisztán, lélekben becsületesen, és nagy-nagy szeretetben tengődtünk, ahogy tudtunk. Az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után két évvel úgy döntöttem, hogy ez által is levéve édesanyám vállairól egy kis terhet, kiválok a családomból. Írtam egy levelet a gyöngyösi szakmunkásképző intézet akkori igazgatójának, hogy kollégiumi elhelyezéssel szíveskedjen felvenni a tanintézetbe. Istennek legyen hála felvettek, és így megszerezhettem az üvegező szakmát. A szakmunkásvizsga után, érezve, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, magam vettem kézbe a saját életem irányítását – mondván –, én majd jobban fogom tenni, mint a szüleim. Korán, 20 éves korom előtt megnősültem, mely házasságomból egy leány gyermekem született, (akiből felnőve, általános iskolai tanár lett), majd bevonultam katonának. Leszerelésem után elkezdtem építeni a családi életemet, de kudarcot, kudarcra halmozva, hat év után, az én házasságom is csődbe jutott. Ezután még kétszer kísérleteztem újabb házasságkötéssel rendbe hozni az életemet. Sikertelenül. A harmadik válásom után mélyen elgondolkoztam az addigi életemen, és arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára gyermekkoromban nem kaptam meg a családapa-mintaképet, s ezért alkalmatlan vagyok egy család vezetésére, összetartására. Ekkor úgy gondolkoztam, hogy miért tegyem tönkre az életét egy esetlegesen következő nőnek azáltal, hogy egy szebb élet reményébe ringatva őt, a végén tőle is elváljak, elhatároztam, hogy soha többé nem házasodom. Éltem is a magam magányos „agglegény” életét kb. három és fél évig, amikor egy szombat délelőtti munka, majd délutáni otthoni mosás, főzés, takarítás, vasalás után este ágyba roskadva, ismét – mint annyiszor –, elgondolkoztam az élet értelmén, s azon, hogy mi célból vagyok én itt e földön. A gondolatsor végén nagyon összetört állapotomban ahhoz az Istenhez üvöltöttem, akinek létezésében addig csak 50-50%-ban hittem. Mert ha valaki megkérdezte tőlem, hogy hiszek-e Istenben, csak annyit válaszoltam, hogy „lehet, hogy van, de lehet, hogy nincs, én még sohasem találkoztam vele”. Nos, ezen az estén, 43 éves fejjel sikerült találkoznom Vele. Az esti imának tűnő keserves könyörgés után egy leírhatatlan katartikus élményben volt részem, s azonmód, ruhástól fekve a díványon, mint egy megszidott kisgyermek, alvásba sírtam magam. Amikor reggel felébredtem, ki voltam cserélve. Nem ismertem magamra. Az élet gyönyörű lett, s ahogy mondani szokták, húsz centivel a föld fölött jártam. „Jártam a vízen”. Istennek élő vize fölött lebegtem. Vasárnap lévén, az ébredés után vidáman végeztem a szokásos reggeli teendőimet, egyszer csak azon kaptam magam, hogy útra készen, fel vagyok öltözve, s indulok. De hogy hová, magam sem tudtam, csak mentem. Körülbelül tíz percnyi  séta után, tűnődve megálltam s elkezdtem önmagammal perlekedni. „Bolond vagy te Józsi? Hová mész? Sohasem szoktál vasárnap, s főleg délelőtt elmenni otthonról”. S amint így morfondíroztam, fölnéztem, és a legnagyobb meglepetésemre, egy református templom előtt álltam. Az ajtaja nyitva, mint egyfajta száj, amely azt mondja, „ne félj, gyere be, én nem bekaplak, én magamba ölellek.” És bementem. A templom leghátsó padsorában, az ajtóhoz legközelebb foglaltam helyet, méghozzá úgy, hogy a szószéket, a fölöttünk lévő karzat tartóoszlopa takarja. A templom lassan megtelt, s a lelkész, néhány presbiterrel az oldalán bejött. A mellettem ülő hölgytestvér, látva a zavaromat, suttogva gyorsan elmondta a szükséges istentiszteleti rendet, amiből én szinte semmit nem fogtam fel. Az igehirdetés kezdetén történt velem a következő csoda. Lehajtott fejjel, (hogy senki meg ne ismerjen) hallgattam a lelkész prédikációját. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a lelkész rólam, az én korábban megélt összes nyomorúságomról beszél. Nem hittem a fülemnek. Honnan ismer engem ez az ember? Soha életemben nem találkoztam vele. Azt sem tudhatja, ki is vagyok én? Alig vártam, hogy vége legyen az istentiszteletnek, mert azt hittem, hogy mindenki engem néz és sajnál. Őszi hűvös idő volt, a templomban sem volt meleg, de én az egy óra alatt 3 - 4 kilót fogytam az izzadástól. Az istentisztelet végén, lehajtott fejjel, a lelkésszel kezet sem fogva, surrantam ki az ajtón. Hazaérve, minden úgy folyt az életemben, mint azelőtt. Mintha mi sem történt volna. Éltem a magam totálisan világias életét. Ám a következő vasárnap megismétlődött ugyanez a csoda. Magamról semmit nem tudva, szinte önkívületi állapotban indultam, „valahová”. Megismétlődött az elmúlt vasárnap. Azzal a különbséggel, hogy kifelé jövet, már (ha lehorgasztott fejjel is, de) kezet fogtam a lelkipásztorral. A harmadik vasárnap, hasonló kezdéssel, de az istentisztelet végén már kértem egy fél órás beszélgetést a lelkipásztorral. A félórából három óra lett, s a beszélgetés végén, (mivel én akkor még nem tudtam), a lelkész imádkozott értem Istenhez. Az imádságból csak egyetlen mondat maradt meg bennem: „Uram, ha te is úgy akarod, küldj ennek a megtört szívű embernek egy hozzáillő társat”. És ismét következett a csoda. Egy héten belül az Úr megküldte számomra azt a feleséget, akiről mindig is álmodtam, és akivel azóta is együtt élünk egymással, Isten közösségében. A házasságkötésünket követően egy év múlva, az Úr megajándékozott bennünket egy fiú babával is, aki ma már tizenhét éves. Isten megadta nekünk azt az ajándékot is, hogy feleségem és fiam egyszerre kaphatták meg a keresztvizet, mivel feleségem sem volt megkeresztelve, és azóta mindketten konfirmáltak is.
   Ma már jól tudom, hogy minden nyomorúságom a hitetlenségemből, az Istentől távol létemből eredt, és azt is megvallhatom őszintén, hogy soha a világ minden kincséért sem cserélném el egyetlen mai napomat, a megtérésemet megelőző teljes negyvenhárom évével. Hála az Úrnak, hogy akkor lehajolt értem és megmentett a biztos és örök haláltól. Ezen kívül tudom, hogy célja is van velem. Talán a sok egyéb közül az egyik éppen ez, hogy egyszer majd bizonyságot tehetek írásban is a megtérésemről. A másik, pedig az, hogy hatvanegy éves fejjel létrehozott web-lapomon apró írásaimmal dicsőíthessem az Ő hatalmas kegyelmét. Ha Isten, a moderátor és a kedves olvasók is úgy akarják, a jövőben ezen írásokból szeretnék néhányat átnyújtani ízelítőül.
   Áldást és békességet kívánok minden kedves olvasómnak, és akit érdekel, szeretettel meghívom a www.ebredjetek-emberek.hu című honlapomra is.

Krisztusi szeretettel
Fórizs József

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #17 Dátum: 2007 Július 14, 10:52:15 »
Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot. 
                                                 János 5,39


Egyszer egy misszionárius a Lukács evangéliumát kínálta rgy kínai férfinak.A kínai ember elutasította, ezt mondva: " Én már olvastam ezt a könyvet, és nem merem újra elolvasni. Ahányszor csak kinyítottam, a szívembe aggodalom költözött, és elkezdtem félni."
Ez a férfi felfedezett valamit a Szentírás csodálatos hatalmából.De micsoda veszteség, hogy a tapasztalata miatt nem akarja folytatni az olvasást!Isten felfedte előtte bűnős voltát és azt a tényt, hogy teljesen elveszett, ugyanakkor szerette volna megmutatni az Ő megváltó kegyelmét Jézus Krisztusban, a világ Megváltójában.
Mennyivel okosabb viselkedést tanúsított egy másik ember, aki egy Bibliát kapott!Figyelmesen tanulmányozta. Pár nappal később ezt mondta a feleségének:" Ha ennek a könyvnek igaza van, akkor mi teljesen rossz úton járunk." Ennek dacára tovább olvasott, és Isten további igazságokra nyitotta meg  a szemét.
Később így szólt a feleségéhez:" Ha ez tényleg igaz, akkor elvesztünk."De tovább folytatta a tanulmányozást. Végül nemcsak nagy bűnösséget és reménytelen helyzetét ismerte fel, hanem a megváltás útját is, Jézus Krisztus áldozatát a kereszten.Késlekedés nélkül elfogadta hit által, és képes volt azt mondani a feleségének:" Ha ez a könyv igaz- és pedig igaz, mert ez Isten Igéje-, akkor én meg vagyok váltva!"
Isten ilyen módon akar téged is tanítani. Tanulmányozd az Igét!Ez majd örök megváltáshoz vezet téged.
Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető tanítvány

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 24
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #18 Dátum: 2007 Augusztus 12, 01:33:19 »
Szüleim megszületésem után a Református gyülekezethez kereszteltettek meg, ahová, mint gyerek, minden Vasárnap hűségesen jártam, de valahogy nem volt világos a tanítás, amelyet hallottam. 14 évesen konfirmáltam a gyülekezet szabályai szerint, de annak jelentőségével nem voltam tisztában. Ezt követően, az általános iskoláim befejezése után a szakmunkás iskolám félbehagytam, majd dolgozni kezdtem. A harmadik munkahelyemen kezdtem el a kollégákkal a züllést, és egyre jobban sikerült a lejtőn lefelé csúsznom. A végállomás, naponta több liternyi szeszes ital elfogyasztása, és 4-5 doboz cigaretta elszívása volt. És itt volt az a nap, amelyen be kellett fejeznem a züllést, ez egy üzemi évzáró est volt, és itt nagyon elléptem a célt. Olyan szintre vittem a kollégáimmal az ünneplést, hogy komoly alkoholmérgezést kaptam. Ezt követően, 10 napig voltam olyan beteg, hogy nem bírtam felkelni, majd ezt követően egy idegösszeomlást kaptam. Idegosztályra kerültem, mert nem tudtam már írni, sem olvasni, és sűrűn kihagyott az emlékező képességem. A kezelés közben olyan ideggyulladást kaptam, hogy állapotom nagyon gyorsan leromlott. Annyit meg kell jegyeznem, hogy ezt megelőzően sok esetben találkoztam egy tőlem idősebb hívő emberrel, de őt akkor még ki nem állhattam, mert folyton a szentírásról beszélt, és Jézusról. Ez az ember akkor eljött látogatóba, és beszélt a megtérésről, és arról, hogy senki sincsen ezen a világon véletlenül. Másnapra állapotom nagyon rosszra fordult. András délután újra eljött látogatni és egy kis lapon 5 igehelyet adott, amelyek arról szóltak, hogy ha meg kellene állnom Krisztus előtt, hogyan számolhatnék el az eddigi életemmel. András imádkozott hangosan és elment. Kérte, hogy az igéket olvassam el. Délután nem volt nyugtom a lapot illetően, és nekifogtam, hogy elolvasom. Életemben semmi sem nyílt meg olyan tisztán, mint ez az 5 igehely. És hosszú idők után először imádkoztam az Istenhez, és azt kértem, hogy ha Ő azt akarja, akkor formáljon meg, vagy át. Ezt követően elaludtam, és nagyon furcsa álmom volt. Láttam magamat amint egy végtelen helyen valami ágyszerű valamin feküdtem, és egy láthatatlan kéz átváltoztatja a régi testemet újra. Amikor felébredtem, el voltam kerítve, mert már esélyt sem adtak, hogy ezt az állapotot túlélem. És csodák csodája éhes voltam, holott napok óta minden élelem és folyadék kijött belőlem. Másnaptól elkezdődött az összes kivizsgálásom, és minden eredményem negatív volt. Azóta sikerült újra megtanulni írni, olvasni, és 1987-ben éreztem, hogy szükséges a bemerítkezésem. Ma az az ember, aki akkor az ágyam mellett imádkozott, a legkedvesebb testvérem, és barátom. És ma nagyon örülök, hogy akkor így döntöttem, és elfogadtam őt. Az Úr Jézus vérében ma is van gyógyulás, és van szabadulás. Életemben odáig jutottam, hogy az ő kegyelme által üzemvezető vagyok, ott ahol dolgozom. Remélem és hiszem, hogy sok embertársamnak erőt ad, hogy lehet az elrontott életből is jó, ha Jézust elfogadjuk, és Őt szívünkbe hívjuk. Ez a rövidke néhány sor életemből 25 évet takar be, ebből 20 év már az Úr kegyelmében és a vezetésével éltem meg. Hogy, mennyi van még számomra kirendelve azt nem tudom, de szeretném az életem minden percét úgy élni, hogy tudatában legyek, hogy ezt Jézus kegyelme nélkül nem tudtam volna megtenni. Az Ő vére volt az, amely mindenből megmosott és a régiből újat alkotott.  Minden kedves testvérem és barátom épülésére kívánom. tanítvány.

"Nem halok meg, hanem élek,és hírdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak. Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat!"  Zsoltárok 118:17-18-19 veresek.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #19 Dátum: 2007 Augusztus 12, 01:42:02 »
Dicsőség az Úrnak!

Kedves Tanítvány, köszöntelek közöttünk! Nagyon köszönöm a bizonyságtételedet, csodálatosan megváltoztatott az Úr.
Isten éltessen és használjon fel mint világ világosságát a világban!

Isten áldjon meg!


 
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #20 Dátum: 2007 Augusztus 12, 09:56:45 »
tanítvány! Ahogy olvastam a megtérésedet, az jutott az eszembe, hogy lám mennyire nem számít ki honnan és melyik gyülekeztből van itt, mert az Úr mindegyikben munkálkodik dicsőségesen. Milyen jó, hogy neki nem az a fontos ami nekünk embereknek. Áldja meg az Úr és sokakat vigyen megtérésre a te bizonyságtételed.

Nem elérhető Timi

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 11
  • Én....
    • Szövétnek Gyülekezet
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #21 Dátum: 2007 Augusztus 19, 23:26:39 »
Megtérésem története és, hogyan éltem meg Jézus közelségét

22 éves vagyok. Keresztény családban nőttem fel. Szüleim 88-ban tértek meg. Mi karizmatikus gyülekezet tagjai vagyunk. Minden rendben ment, mígnem a családunk el nem kezdett tönkre menni sok minden történt, a nagypapám meghalt és még ez is rátett. Még az utolsó nyári táborunk is volt egyben, a bátyám viszont ezen a nyáron merítkezett be. ÉN nem voltam még megtérve, de azt tudom, hogy nagyon jó volt ez a nyár ez 1997-98 környékén volt és 1998-ban a nagypapám ekkor halt meg és minden összedőlt és otthagytuk a gyülit, igaz még úgymond még kicsi voltam, de pár dolgot felfogtam. Én úgy érzem, hogy pont az a korszakom volt, hogy Jézus nélkül nőttünk fele, jó tudom ö velünk volt, de én ekkor nem tudtam ezt kezelni, nem tudtam, hogy működnek ezek a dolok. Igy telt el közel 10 év és már felnőttem, és ekkor kezdem el keresni Jézust, hogy valami hiányzik az életembe. Egyszer a húgom és a barátnői elmentek a helyi imaházba, mert valami program volt és engem is meghívtak. Nagyon lelkesen mentem, nem foglalkoztam, avval hogy evangélikusok, mert hát Ők is Isten útján vannak és keresik. Szóval én ott ragadtam és elkezdtem járni, de én még mindig nem tértem úgy meg, bár jó úton voltam Én úgy érzem, hogy ennek az embernek köszönhetem, hogy elindultam ezen az úton Úgy érzem, hogy Isten akarta így, és nagyon jó barátok lettünk
2006/Austusában az anyunak szervezetem egy képkiállítást a lelkész segítségével, mert anyu fest. Meghívtuk a régi gyüliből az egyik Testvérünket a kiállításra, és nagyon sokat beszélgettek anyuék és mondta, hogy olyan jó lenne, visszajönnénk a gyülekezetbe. Én annak idején sokat mondtam anyuénak, hogy én szeretnék visszamenni. ÉS én ezen a dolgon sokat gondolkodtam és ezt a testvérüket a kiállítás után, felhívtam ill., felhívtam volna, de ő megelőzött. És megbeszéltem vele a dolgokat és a következő Vasárnap elmentem vele az alkalomra. Nagyon jó éreztem magam. És teltek a hónapok és egyszer csak azt vettem észre, hogy valamit érzek a szívembe és kimentem az alkalom alatt, hogy imádkozzanak a szabadulásomért és, hogy szeretnék megtérni. Tehát én akkor megtértem, és innentől kezdve gyökeresen megváltozott az életem. Egyrészt az, hogy Jézust befogadtam a szívembe, mást, részt az, hogy a családomat elkezdtem tiszteletbe venni, jó igaz most is vannak összezördülések, mert nagyon önfejű gyerek vagyok és megyek a fejem után, de igyekszem
2006 Januárjában az Úr kegyelméből bemeritkeztem. Nagyon szerettem volna közelebb kerülni Jézushoz. Hiszen az van az igében, hogy aki nem születi ujjonan az nem, megy be Isten országába. Szóval új élményekkel lettem gazdagabb. De még az is nagyon jó volt, hogy nemcsak a tesóim kezdtek el járni, a szüleim pedig is eljöttek a Bemerítésemre. Ugye már mondtam, hogy az van az igébe, hogy aki nem születik ujjonan az nem megy be Isten országába. ”Aki nem születik víztől és Szentlélektől, Ugye én már megtettem a második lépést
Megtértem, bemeritkeztem, de Szent Szellem keresztségben nem részesültem. Ezért én sokat imádkoztam, de nem történt semmi, ezért nagyon csalódott voltam. Az ÚR kegyelméből az Autonóm gyülekezet szervezett egy keresztény ifi találkozót, aminek az volt a témája, hogy „Találkozás a Szent Szellemmel, És feltették a kérdést, hogy ki találkozott már a Szent Szellemmel, ki szol nyelveken. Stb. Én csalódottan néztem magam elé, hogy én nem. ÉN pedig nagyon szerettem volna. Egyik este azonban volt egy imaszolgálat és imádkoztak értünk, mondták, hogy aki szeretné, az jöjjön előre én kimentem. Elkezdtünk egy közös imát és valami elementális erő ragadt el, fizikálisan is éreztem, mert elkezdtem zsibbadni, meg remegni Először nem tudtam, hogy miez. Elkezdtem imádkozni, hogy Uram, ha ez tőled van, akkor jobban töltsél be.-Én ezekről a dolgokról nem tudtam, hogy hogyan tölt be a Szent Szellem, és hogy tapasztalom meg majd. Éreztem valami különlegeset olyan, mintha belém szállt volna valami, nem tudom, hogy elmondani de jó volt. Ezután hozzám ért, aki imádkozott értem és kérdezte, hogy mit érzek, elmondtam neki elkezdett imádkozni és én is. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nyelveken imádkozom. Szóval ez a kit 2-ön történt. A bátyámat az este folyamán megkerestem és beszélgettünk és ö is átélte ezeket. Egész este beszélgettünk én, alig tudtam felfogni, hogy mi történt új élmények stb. Amikor vége lett a kitnek útkörbe nagyon elszomorodtunk, szomorúak voltunk, hogy vége lett. Szóval én a kit 2 –ön megkaptam a Szent Szellem keresztségét és újjászülettem. Negyedévenként rendezik meg a Kit-et. A kit3-ra is elmentünk. Ugye én már a kit 2őn meg volt a Szent Szellem keresztségem és én nagyon fel voltam dobva, oda meg vissza voltam, mert vártam, hogy mit fog cselekedni az Úr velem.
A kit 3 napos volt péntektől-vasárnapig tartott. Én már pénteken fel voltam dobodva, másnap az este volt közös imaszolgálat. Takács Feri prédikált és a Téma az volt az egésznek, hogy „Vesztek erőt minekutána a Szent Szellem eljő reátok és lesztek nékem tanúim,, engem már a prédikáció nagyon megérintett és valami különleges érzés fogott el, éreztem a Szent Szellem, hogy betölt.
A Prédikáció után még volt dicsőítés és utána imaszolgálat a helyünkön mondtunk egy közös imát és engem annyira betöltött a Szent Szellem, hogy összeestem. Ez után mondták, hogy aki jobban be akar töltekezni szent Szellemel jöjjön ki Én is kimentem. Imádkoztam nyelveken és csak annyit vettem észre, hogy rámetszi a kezét és összeesek. Nagyon nagy Szellemi áldásban volt részem, de egy picit ledöbbentem, hogy egymás után összeestem. És tudom, ha ÚR ezt akarta, hát ez van. Nagyon jó megtapasztalni az Úr jelenlétét, és hálát adok az Úrnak, hogy ilyek történtek velem és, hogy ilyen ajándékorral eláraszt. Tudom ,hogy ezek nem a én buzgóságomtól vannak ,hanem az Úr kegyelméből ,az ÚR kegyelme és ezt nem szabad elfejteni És kívánom nektek aki olvassa ezt a történetet ,hogy élje át az Úr szeretetét és kegyelmét és bármi probléma is van soha ne adja fel. Az Úr szeretete és kegyelme ami megtart minket és ezek a dolgok igenis vannak csak kérni kell ,mert a Úr az mondja ,hogy aki kér az kap és az keres az talál és a zörgetőnek megnyittatik. Azt is mondja Jézus, hogy jöjjünk hozzá és igyunk és kérjünk élővizet, kérjünk élővizet ingyen. De ezek a dolgok csakis úgy működnek, ha nyitottak vagyunk rá, és elfogadjuk kételkedés nélkül.
Ezzel az igével szeretnék elbúcsúzni:
 Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözöl, aki nem, hiszen az elkárhozik.
Azok, akik hisznek ilyen jelek, követik: az én nevembe ördögöket űznek, új nyelveken szólnak,
Kígyókat vesznek fel és, ha valami halálost isznak meg nem, árt nékik, betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

Üdvözlettel: Horváth Tímea   

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #22 Dátum: 2007 Szeptember 22, 15:06:58 »
Húúú... ez most a családomnak nagyon aktuális.
Egy lakást kellene vennünk, hogy magyarországi letelepedési kérelmünket benyújthassuk... illetve, hogy ezt a kérelem pozitív elbírálást nyerjen. Ehhez jelentős kölcsönt kell felvenniük... ami késsé "riasztó"...
De jó volt olvasni a bizonyságodat... Istennél nincs semmi lehetetlen.
Legyen meg az Ő akarata!

Köszönöm!

Szeretettel:
kövecske

Bocsánat... :08: Ezzel Máriának a 2007 Június 19, 13:04:22-kor írt hozzászólására reagáltam... de sajnálattal... elnéztem az oldalt. :04: Elnézést, máskor figyelmesebb leszek... :08:

zsoka29

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #23 Dátum: 2007 Szeptember 29, 00:01:41 »
Sziasztok.
Ezt a kis történetet nemrég találtam egy régi ujságban. A cime :ÜZENET.
Néztelek ma reggel, ahogy felkeltél, remélve, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is, megkérdezed a véleményemet, vagy megköszönöd azokat a jó dolgokat, amik tegnap történtek az életedben. Aztán észrevettem, hogy most túlságosan elfoglal, hogy mit vegyél fel ma munkába.

Megint vártam. Amikor szaladgáltál a házban és készülődtél. Tudtam, hogy lenne pár perced, hogy megállj és csak köszönj, de túl elfoglalt voltál.

Egyszer 15 percig vártál, amíg nem kellett mást csinálnod, mint ülni egy széken. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz. Azt hittem, velem akarsz beszélni, de csak a telefonhoz rohantál, hogy még pletykálj gyorsan egy barátoddal.

Néztelek, ahogy munkába mentél, és egész nap vártam türelmesen. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt nem értél rá, hogy bármit is elmondj nekem.

Észre vettem, hogy ebédnél körülnéztél, talán szégyelltél beszélni velem, ezért nem hajtottál fejet. Megláttad, hogy három-négy asztallal arrébb néhány barátod beszélt kicsit hozzám, mielőtt ettek, de te mégsem. Nem baj. Még mindig maradt idő, és reméltem, hogy majd beszélsz velem. Már hazamentél, és úgy tűnt, sok dolgod van. Miután pár dolgot csináltál, bekapcsoltad a TV-t. Nem tudom, szereted-e a TV-t vagy sem, mert nem sok minden történik ott, és sok időt eltöltesz előtte nap mint nap, nem gondolva semmire, csak élvezve a show-t.

Türelmesen vártam, ahogy nézted a TV-t, és megetted a vacsorád, de megint nem szóltál hozzám. Lefekvéskor azt hiszem, már túl fáradt voltál. Jó éjszakát kívántál a családodnak, beugrottál az ágyba, és pillanatok alatt álomba merültél.

Nem baj, mert talán még nem vetted észre, hogy én mindig ott vagyok veled. Több türelmem van, mint gondolnád, és téged is arra akarlak tanítani, hogy legyél türelmes másokkal. Annyira szeretlek, hogy minden nap várok egy biccentésre vagy imára, gondolatra vagy akár egy hálás érzésre a szíved mélyén. Nehéz az egyoldalú kapcsolat.

De holnap majd újra felkelsz, és én várni fogok, nem máshogy, mint szeretettel, remélve, hogy majd szánsz rám egy kis időt.

Barátod, Isten

 
 Szeretettel.Zsóka.

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #24 Dátum: 2007 Október 18, 13:06:26 »
Egy fiatal fiú lakott a lépcsőházunkba, aki 17 éves volt, és nem régen kezdett el járni hozzánk a gyülibe az anyukájával, mikor ez az eset volt. Eléggé zárkózott család, semmit nem lehetett tudni róluk. Egyik kora este imádkoztam és Isten szólt hozzám.
- Add oda a 100 márkát! Tudtam, hogy kinek. Pedig van egy öccse is ennek a fiúnak, aki akkor 15 éves volt. Alig melegedett meg nálam, máris ki kell adjam. Pár napja kaptam én is valakitől. Akkoriban olyan 20.000 Ft ért. Betettem egy borítékba és alkudoztam. - Atyám! Ha nem lesznek otthon, akkor nem te mondtad, hogy adjam oda és nem dobom be a postaládába! Ha otthon vannak, akkor átadom. Felmentem és bekopogtam. Otthon volt az anyuka. Kérdeztem, hogy A. otthon van -e. Nem volt, de behívott. Akkor elmesélte, hogy Németországba megy nyaralni az osztály, de éppen most ment el a tanárához, lemondani, mert holnap kellene vinnie 100 márkát, de sajnos nem tudják előteremteni, pdig eddig imádkozott és kitartott hitben, mondja az anyuka. Az anya sírva mondta, hogy csak az ő fia nem tudja befizetni és csak ő marad otthon. Abban a pillanatban belépett A. Mondtam, neki, hogy az Úr küldött neki egy borítékot. Kibontotta és kivette a 100 márkát. Az anyukája csak ámuldozott velünk együtt. Jó az Isten és nagy kegyelmű! Amikor hazajött Németországból hatalmas élményekkel, nekem is hozott egy kedves kis ajándékot, pedig nem én voltam a jótevője, csak egy eszköze Istennek, aki alkudozott. Életem egyik legkedvesebb ajándéka volt az.

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #25 Dátum: 2007 Október 18, 13:35:55 »
Még nem igen voltam a magaslaton a pénzadásának, -nekünk sincs sok, címszóval- amikor a szívemre helyezte Isten, hogy küldjek postán egy illetőnek egy bizonyos összeget. Ő, hatod magával élt és nem tudtam az anyagi körülményeiket. Előtte soha nem jártam náluk. 100 km re lakik tőlünk, és a címét is úgy kellett megszereznem. Úgy töltöttem ki a csekket, mint aki lassúfelvételen van. Hátha meggondolja magát az Úr. Vagy fél óra eltelett mire végeztem. Akkor elindultam a postára, de kettőt hátra egyet előre lépem, húzva ezze is az időt. Mivel nincs messze a posta, rémesen gyorsan odaértem. Mindenkit magam elé engedtem, hogyha az Úr szól végre, hogy nem kell elküldenem a pénz, csak kipróbált mint Ábrahámot, akkor hamar kitudjak lépni a sorból.... Hát nem szólt! nagy bánatomra. Az ablak előtt ülő hölgy amikor odanyúlt a csekkért, mondtam, egy pillanat, megnézem jól töltöttem -e ki. Még mindig semmi. Akkor fájószívvel, de elengedtem a csekket és feladtam a pénzt. HAzafelé menet, ahzt hallottam a szavemben: -De te adhattál! Annyira elszorult a szívem, és elszégyeltem magam. Nagyon bántott, amit tettem. Amikor megkapták a pénzt, azt mondták: - Mária! Te nem is tudod milyen nagy szeszköze voltál Istennek! Nem tudtam holnap mit adog a gyerekeknek enni!

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #26 Dátum: 2007 Október 21, 17:32:55 »
    Sziasztok!  :05:

 Olvastam ezt a bizonyságtételt, gondoltam, megosztom veletek...  elgondolkodtató...


„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket." (Zsoltár 34,8)

Körülbelül két évvel ezelőtt, röviddel a megtérésem után egy testvér a gyülekezetben megkérdezte tőlem, bizonyos vagyok-e abban, hogyha most meghalnék, Isten országába kerülnék. Mivel akkor még csak tizenöt éves voltam, nem igen foglalkoztatott ez a kérdés. Meg is lepődtem azon, hogy miért kérdezi éppen tőlem ezt.
Később jó néhányszor előjött bennem a gondolat, de amilyen gyorsan jött, igyekeztem még gyorsabban el is felejteni. Azt gondoltam, hogy én, aki tizenöt éves vagyok, nem halhatok meg. De Isten megmutatta, hogy életünk ideje nincs korhoz kötve, és van, amikor csak pillanatokon múlik minden.

Történt ugyanis, hogy még azon a héten az egyik este a nővéreimmel autóval indultunk hazafelé. Szokás szerint szólt a magnetofon, és éppen egy szép keresztyén éneket hallgattunk. Ahogy haladtunk az úton, egy kanyarhoz érve nagy durranást hallottam. Bár hirtelen nem tudtam, mi is történt, de nagyon megijedtem, amikor megláttam a nővérem rémült tekintetét. Az autónk irányíthatatlanná vált egy defekt következtében, és először felfutott a padkára, majd pár méterrel arrébb egy villanyoszlopot sikeresen kikerülve megálltunk. Mindannyiunknak a szíve a torkában dobogott. Felocsúdva a rémületből azt láttuk, hogy egy hosszú kocsisor halad el mellettünk. Megértettük, hogyha egy perccel később történik a baleset, akkor a kocsisorba csapódtunk volna, aminek a következményére gondolni sem mertünk. Hogy a nővérem megnyugtasson, újra bekapcsolta a már kikapcsolt magnetofont, ahol éppen a következő ének hangzott: „Isten rád is vigyáz!" Hálát adtunk Istennek, hogy megőrizte az életünket, és egy testvért is küldött oda, aki sietve kicserélte a defektes kereket. Ezután biztonságban hazaértünk.

Elgondolkoztam a történteken és azon, vajon hová kerültem volna, ha akkor meghalok. A mennybe...? Ma már biztos vagyok abban, hogy ez Isten szeretetének a megnyilvánulása volt számomra, hogy tisztázzam magamban ezt a kérdést. Azt is jelentette nekem ez az esemény, hogy mindig készen kell állnunk, mert nem tudhatjuk, Isten mikor szólít haza. Addig pedig hűséggel kell szolgálnunk Öt.

 Hadd kérdezzem meg: „Te hová kerülnél, ha ma kellene meghalnod?"

Barát Márta

„Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!"
(Jób 37,14)




Nem elérhető kati

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 152
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #27 Dátum: 2007 Október 22, 22:01:35 »
Áldjon az Úr Benneteket.

Nagyon szeretem a bizonyságokat (nem a sajátom)Herb Vander Lugt-tól olvastam.

....tudjuk,hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot..."(Róma 5/3
    Egy fiatal keresztény egy idősebb hívő testvérét meglátogatta,és megkérdezte tőle:
Imádkozol-e értem,hogy türelmesebb legyek!Majd együtt letérdelve ismerőse igy imádkozott.
"Uram,küldj megpróbáltatást erre a fiatal emberre reggel.küldj délben,küldj este!
Ekkor a fiatal ember kifakadt:
,Nem,nem a megpróbáltatásért,hanem a türelemért kértem imát!   "Tudom!-válaszolt a bölcs keresztény
-,de a megpróbáltatásokon át tanuljuk meg a türelmet."
A Szentírás üzenetében az állhatatosság szó azt jelenti,hogy a rendületlen ember képes a nehézségeket
meghátrálás nélkül elviselni.
Csak az a hívő fejlesztheti az állhatatosságot,aki már szembenézett nehéz helyzettel.
A nehéz helyzetek fokozatosan tökéletesítik a jellemet.
      Ha nehéz próbatétel előtt állsz,imádkozz bízalommal Istenhez!
      Az Ő bölcs vezetése alatt bármi történik is veled-kellemes vagy fájdalmas-
      keresztény jellemed fejlődik.
     Ez az, amiért örvendezhetünk a különféle kísértésekben és megpróbáltatásokban    (1Pét 1/6-7) 
Én pedig Istenhez kiáltok,és az Úr megsegít engem(Zsolt 55:17)
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged (4Móz 6:24

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #28 Dátum: 2007 Október 22, 22:11:30 »
kati! Nekem éppen aktuális. köszi. ;) Nagyon megvígasztalt az Úr tegnap Péccsel. Kárpótolt.

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #29 Dátum: 2007 Október 23, 12:31:03 »
ÉRDEMES ELOLVANI! annak ellenére, hogy hosszú.

"Fiatal koromban, amikor iskolába jártam, a tanárom gyakran a következőt mondta nekem: „Ahol megvan az akarat, ott megvan annak az útja is.” Kételkedés nélkül elfogadtam a szavait, és így gondolkodtam:  „Ha megvan a megfelelő hozzáállás és a jó akarat, akkor egy napon meglesz az eredmény is.” Úgyhogy a szobám falára felírtam: „Ahol megvan az akarat, ott megvan annak az útja is.” Ennek reményében keményen tanultam. Sokszor lámpafény mellett tanultam, és még csak nem is tartottam kényelmetlennek, mert abban bíztam, hogy az akkori helyzetem ellenére, egy napon megváltozik az életem. Valahányszor elkeseredett voltam, kimentem a tengerpartra és a messzeségbe révedve kérdően eltűnődtem: „Vajon mi lehet a tenger túloldalán? Ott minden bizonnyal egy teljesen új világ van.” Az volt az álmom, hogy egy napon majd nagykövet leszek. Szerettem volna elmondani a túloldalon élő embereknek, hogy hogyan is éltem eddig. Mégis, amikor úgy látszott, hogy nem tudok részt venni a főiskolai felvételi vizsgán, mert hiányzott az a 15000 Won, érezni kezdtem az élet hiábavalóságát. Gyűlölni kezdtem a tanáromat. „Miért tanította nekem azt, hogy: „Ahol megvan az akarat, ott megvan annak az útja is?” Egyszerűen csak azt kellett volna mondania: „Akinek van pénze, annak módja is van.” Annak ellenére, hogy volt egy nagy álmom, pénz hiányában teljesen értelmetlen volt az életem. Ifjú szívembe az a gondolat vert gyökeret, hogy „minden áron pénzt kell keresnem.” Ezzel a kívánsággal, küszködve kezdtem tanulni kereskedelmi szakon, majd 1982-ben elhelyezkedtem egy nagy cégnél, Ulsanban. Úgy gondoltam, hogy ha elég pénzt össze tudok gyűjteni, akkor folytathatom a tanulmányaimat és engem is emberszámba fognak venni, azután pedig bármit megtehetek. Az első fizetésem 80 000 Won volt. Abban az időben ez az összeg soknak számított. Az volt a tervem, hogy a pénzből először is főiskolára megyek, hiszen főiskolai végzettség nélkül a jelenlegi munkahelyemen nem tudok feljebb emelkedni. Ugyanakkor a pénzből a testvéreimet is elhozattam a szülővárosunkból, és iskolába küldtem őket. Végül a szüleimnek is küldtem némi pénzt. Abban a hitben éltem, hogy a siker érdekében keményen fogok dolgozni. Később megfertőződtem a hepatitis B vírussal és munkaképtelenné váltam. Be kellett feküdnöm a kórházba. Mindaddig hittem az egészségemben, de amint megromlott, számomra a pénz elveszítette a jelentőségét. A kezelésem után ismét munkába álltam, de úgy tűnt, hogy már semmi sem a régi. Még az öngyilkosságot is megkíséreltem. 1986-ban sztrájk volt a munkahelyemen, úgyhogy megragadtam ezt a lehetőséget, hogy kimutathassam minden ellenszenvemet a világgal szemben. A demonstráció napján én voltam az első, aki beállt a sorba. Akkor az egyik napon, miközben mi továbbra is sztrájkban álltunk, eljött hozzánk a cég elnöke és a hangszórón keresztül így szólt az egybegyűlt több tízezer demonstráló emberhez: „Ha ebben a pillanatban elered a hó, akkor sem adok fizetésemelést!” Aztán egyszerűen elment. Mindenki azt várta, hogy majd azt mondja: „Kérlek benneteket, menjetek vissza dolgozni, és megkapjátok a fizetésemelést.” A munkások hirtelen elveszítették a lelkesedésüket, csend ült a tömegre, olyan volt, mintha hideg vízzel öntötték volna le az embereket. Először azt az utat követtem, amely azt sugallta: „Ahol megvan az akarat, ott megvan a mód is.” De ezzel semmit sem tudtam szerezni. Majd úgy gondoltam: „Ahol pénz van, ott megvan a módszer is.” De ismét azt kellett megállapítanom, hogy ez sem igaz. Aztán úgy gondoltam, hogy ha részt veszek a sztrájkban, akkor megoldódnak a gondjaim, de egyszer csak megérkezett az elnök és azt mondta: „Ha ebben a pillanatban elered a hó, akkor sem adok fizetésemelést!” Úgy éreztem, hogy semmi sem működik az életemben. Az egyik forró nyári délutánon, miközben falnak dőlve sztrájkoltam, feltettem magamnak a kérdést: „Miért is sztrájkolok én?” „Hát a szabadságért. De van a szívemben szabadság?” Mialatt ezen tűnődtem, azt a következtetést vontam le, hogy nincs szabadság a szívemben. Úgyhogy tovább nem is tudtam folytatni a sztrájkot. Végül Istent kezdtem átkozni. Azt hittem, hogy Isten emiatt agyonüt egy villámmal, ezért szitkozódás közben össze-vissza futkostam. Ennek ellenére, bármennyire is szitkozódtam, csak nem akart villámlani. Így feladtam, és abbahagytam Isten káromlását. Fiatal koromban egyáltalán semmilyen álmom sem volt. De egy napon hozzám jött Jézus. Miután Jézussal találkoztam, az életem többé már nem számított elveszettnek. Isten megújított engem, aki kétségbe esett és csüggedt voltam. Nagyon sok ember tud Istenről, de mivel nem ismerik Istent pontosan, a saját módjuk szerint fogadják, és az életüket a saját gondolatikat és terveiket követve élik. Isten az embert porból teremtette, majd lelket helyezett belé, amely valójában Isten szíve volt. De a Sátán kivette belőle Isten lelkét, és a helyére a saját szívét helyezte....."

Lim Min Chul Lelkész