Szerző Téma: Bizonyságok, átélések.  (Megtekintve 137327 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #30 Dátum: 2007 Október 23, 12:45:37 »
ÉRDEMES ELOLVASNI! annak ellenére, hogy hosszú.

Park Ock Soo lelkész
Isten döntésre vezette a szívemet

A misszionárius iskolában nagyon egyszerűen folyt az élet. Korán reggel felkeltünk, egyénileg imádkoztunk és olvastuk a Bibliát, utána közös imádkozáson vettünk részt. A közös ima után reggeliztünk és mosakodtunk. Utána a délelőtti Bibliaóra következett, ezt követően pedig általában kimentünk bizonyságot tenni. A misszionárius iskolában zajló élet elég egyszerűnek tűnt, ám nagyon különbözött attól a szellemi közegtől, amelyben korábban a presbiteriánus egyházban mozogtam. A misszionárius iskola egy olyan új világba vezette a szívemet, amelyet korábban sosem képzeltem.
Üdvösségre jutásom előtt egy olyan bajkeverő voltam, hogy mindig aggodalmat okoztam édesapámnak. Azonban miután üdvösséget kaptam és elmentem a misszionárius iskolába, édesapám nagyon boldog lett. Kíváncsi volt, hogyan élek a misszionárius iskolában. Gyakran szándékosan eljött, és kérdezgette Dick misszionáriust az életvitelemről. Édesapám megkérdezte: „Ha majd szükséged lesz pénzre, az élelemhez és lakbérhez, mit fogsz csinálni?” „Isten támogatásából élek” – válaszoltam. De azt hiszem, egy kicsit még mindig aggódott, mert minden hónapban küldött nekem egy zsák rizst. A rizs, amit küldött nagy örömöt jelentett számunkra, mivel nem volt más élelmünk. Három hónapot át tudtunk vészelni azzal a rizzsel, amit küldött.
Azonban egy nap egy testvér odajött hozzám, és csendesen ezt mondta: „Park testvér, nagyszerű, hogy édesapád rizst hoz nekünk enni, de meddig fogsz az ő támogatásától függni?” Először nem értettem, amit mondani akart ezzel. Mivel sok tekintetben szükségben voltam a többi tanulóval szemben, büszke voltam, hogy a családom rizst küldött nekem, hogy megoszthassam másokkal. De ez a testvér őszintén beszélt velem, és azt tanácsolta: „Park testvér, mivel az Istenben való hit útjára léptél, ne édesapádra támaszkodj, vagy az előtted lévő világra, inkább imádkozz és számíts Istenre az ennivalóddal kapcsolatban. Édesapád nem fog örökké élni, és te sem leszel mindig mellette. Gondolod, hogy el tudsz menni külföldi misszióba az édesapádtól függve? Mondd meg édesapádnak, hogy ne küldjön több rizst. Ahelyett, hogy tőle függnél, imádkozz Istenhez, és tanulj meg Istentől kapni, akár kis dolgokat is.”
Mindezt gyakran halottuk a Bibliaórák alkalmával, úgyhogy könnyű volt megérteni. De mikor elgondoltam, milyen lesz, mikor nem fogok édesapámtól rizst kapni, nehéznek éreztem, és haboztam. Abban az időben nem volt meg az a hitem, ami annak a testvérnek. Mindazonáltal követtem a testvér tanácsát, és megmondtam édesapámnak, hogy ne küldjön rizst. Édesapám aggódni kezdett, és azt kérdezte: „Hogy fogsz akkor megélni?” Azt mondtam neki: „Mindannyian rendben vagyunk. Apa, nem kell többé aggódnod miattunk. Kérlek, ne küldd a rizst!” De mivel hiányában voltam a hitnek, aggódni kezdtem, és kicsit ideges voltam.
Ez az év, melynek során a misszionárius iskolába jártam, megláttatta velem, hogy nem kellene a világra számítanom, nem kellene magamra néznem, és nem kellene a szemem előtt lévő helyzetre néznem, hanem Istentől kellene függnöm, és egyedül Benne kellene bíznom. Elkezdtem felismerni, hogy nagyon biblikus az Úrban, és nem a szemünkön keresztül látható világban bízni. Mivel a misszionárius iskola légköre az Úrban való bizalmon alapult, még ha sok kérdés is volt bennem, például: ’Hogy lehetséges ez valakinek ilyen kicsi hittel, mint ami nekem van?’ – elhatároztam a szívemben, hogy ezen az úton járok. Egyik részem nem tudta hogyan fogok kizárólag Istenben bízni. De hittem, hogy nincs más, csak Jézus, aki valóban segíteni tud nekem az életemben, és hogyha kizárólag az Úrra nézek, Ő megóv engem. Miután elhatároztam, hogy a hitnek ezen az útján járok, olyan szívvel imádkoztam: „Nincs többé segítségem édesapámtól vagy másoktól, Isten az egyetlen, akire néznem kell.” Attól kezdve komolyabbak lettek az imáim. Amikor imádkoztam, az Istenre néző szív nőtt bennem. Azonban időnként úgy is gondolkoztam: ”Mégis, nincs itt valaki, aki hajlandó lenne segíteni nekem?” – és az olyan emberek irányába néztem, akik képesek voltak segíteni nekem.

folyt köv.

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #31 Dátum: 2007 Október 23, 12:51:53 »
2. Pénzmentes missziós út

Egy nap a misszionárius bejelentette: „Egy hét múlva el fogtok menni egy pénz nélküli missziós útra. Ne felejtsétek el ezt, és készüljetek rá.” Kissé meg voltunk rémülve, hogy pénz nélküli missziós útra megyünk, így imádkozással töltöttük a hetet. Reggel az indulás előtt a misszionárius egybehívott minket, és párokra osztott. Utána fogta a zsebében lévő összes pénzt, lerakta a földre, és így szólt: ”Testvérek, arra kérlek titeket, hogy tegyétek mind ugyanezt.” A testvérek zsebéből előkerülő pénz nem volt sok, de a misszionárius úgy vezetett minket, hogy az egészet tegyük be az adományokat gyűjtő ládába, és csak annyi pénzt adott nekünk, ami arra volt elegendő, hogy elhagyjuk Daegu külvárosát. Mi Youngchun felé tartottunk missziós útra, Pohangba. Busszal mentünk addig, amíg a pénzünkből futotta, utána leszálltunk, és gyalog mentünk tovább Youngchun felé. Ahelyett, hogy a bizonyságtételen gondolkoztunk volna, egyedül az járt a fejünkben: ”Hol fogunk aludni? Hol fogunk enni? Hol fog felvenni minket valaki?” Még akkor is, miközben bizonyságot tettünk, arra gondolunk: ’Bárcsak valaki enni adna nekünk, vagy adna szállást, ahol éjjel pihenhetünk.’

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #32 Dátum: 2007 Október 23, 12:52:12 »
3.
Youngchunba értünk, és elkezdtünk prédikálni. Már este volt, az egész napot gyaloglással töltöttük anélkül, hogy egy falatot is ettünk volna, és nagyon kimerültek voltunk. Este kilencig folytattuk a bizonyságtételt, de egyetlen ember sem jött, aki meghívott volna minket vacsorázni. Fél tíz volt, és már nem tudtunk tovább tanúskodni, így elkezdtünk Kyungju felé menni. Eltelt este 10, majd 11 óra, és ahogy a hajnal közeledett, olyan fáradtak voltunk, hogy gyalogolni sem bírtunk tovább. Próbáltam egy hidat találni, amely alatt lepihenhetünk, ezért így szóltam a velem lévő testvérhez:
– Olyan fáradt vagyok. Nem bírom tovább. Menjünk el egy híd alá, és aludjunk egyet. Fázom, fáradt és éhes vagyok, egész nap megállás nélkül gyalogoltunk, ebéd és vacsora nélkül.
– Park testvér, legyél türelemmel, csak még egy kis ideig. Nem gondolod, hogy Isten készített helyet számunkra?
Hallva a testvér szavait, tovább gyalogoltam. De amint tovább mentünk, egyszer csak elkezdtem sírni, mint egy gyerek.
– Testvér, nem bírok továbbmenni. Aludjunk egy keveset. Keressünk egy helyet és aludjunk, mielőtt folytatjuk.
– Park testvér, mikor a dolgok nehézzé válnak, ez nagyszerű ösztönzést nyújt számunkra, hogy az Úrra nézzünk! Isten valószínűleg készített valamit számunkra, csak egy kicsit menjünk tovább.
Így folytatnom kellett az utat, követve a testvért. Hajnal volt, és a harmat elkezdett leszállni, én pedig lemaradtam, morgolódó szívvel. Fáztam, éhes és fáradt voltam. Egy kis vidéki templom mellett haladtunk el, mikor újra felemeltem a hangom: „Pihenjünk egy kicsit.” Azt hiszem a testvér bánkódott miattam, és megszánt engem, mert beleegyezett, hogy bemenjünk. A legtöbb vidéki templomnál nyitva hagyják az ajtót, így egyszerűen besétáltunk és elkezdtünk imádkozni a felolvasóállvány előtt. A testvér tovább imádkozott, én azonban azonnal elaludtam. Még aludtam, mikor különös hangokra ébredtem fel, emberek imáira, akik eljöttek reggel imádkozni. A gyülekezet segédpásztora látta kimerült alakomat a padlón, bement és készített nekem fekhelyet. Megkönnyebbülésemre a testvér, akivel együtt voltam, barátja volt a segédpásztornak. Ő vezette a kora reggeli imaalkalmat is. Kaptunk reggelit, és beszélgettünk velük. Utána elindultunk Pohang felé.

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #33 Dátum: 2007 Október 23, 12:54:44 »
4.
Miközben mentünk, megálltunk egy temető előtt Bibliát olvasni és imádkozni, ezt követően pedig eljutottunk Ahngang-ig. Amint oda értünk, házról-házra jártunk, az Evangéliumot hirdetve. Egy család azonban, aki az Igéket hallgatta, melyeket prédikáltunk, kérte, hogy maradjunk ott a házuknál, és hirdessük tovább az Igét. Egy hétig annál a háznál maradtunk, és házról-házra jártunk az Evangéliumot hirdetve. Bár a pillanatnyi helyzetünk kitűnő volt, és azon a helyen semmi miatt nem kellett aggódnunk, hitem hiánya miatt elkezdtem nyugtalankodni a jövő miatt, amiatt, hogy mi lesz ezután. Mindazonáltal azt a hetet könnyedén töltöttük a családnál.
Mikor elmentünk, a család adott nekünk pénzt buszjegyre. Azonban az a pénz csak egy embernek lett volna elég jegyre Daegu-ig. Ketten csak Kyugngju-ig tudtunk eljutni belőle, ezért oda mentünk. Éppen a vonaton tettünk bizonyságot, mikor valaki megkocogtatta a vállunkat, és arra kért, hogy elkísérhessen minket. Meg akart minket hívni egy ebédre, úgyhogy elkísért minket egy étteremhez, ám az zárva volt. Így szólt: „Akartam nektek egy ételt fizetni cserébe ezért a bizonyságtételért, de ez az étterem zárva van. Próbáljunk meg egy másik helyet.” Így elmentünk egy másik étterembe, azonban az is zárva volt. Így azután azt mondta: „Felszabadítottam némi időt a mai szoros napirendemben, mert meg akartalak hívni titeket egy ételre, de úgy tűnik, mindegyik étterem zárva van. Mi lenne hát, ha egyszerűen adnék nektek valamennyi pénzt, így ehettek valamit, mielőtt elmentek” – és átnyújtott némi pénzt. Nem emlékszem, mennyit adott, de éppen elég volt a jegyre visszafelé Daegu-ig, és arra, hogy megebédeljünk. Isten tette lehetővé, hogy ez történhessen, mert ha az éttermek nem lettek volna zárva, és ez az úriember meghívott volna minket ebédre, nem lett volna jegyünk visszafelé Daegu-ig. Ezen a kis epizódon keresztül a szívem megerősödött a hitben: „Isten valóban megóv minket, és gondoskodik rólunk.”

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #34 Dátum: 2007 Október 23, 12:57:29 »
5.
Mielőtt a misszionárius iskolába jártam, azt mondtam, hiszek Istenben, de világi és ember szerinti módon éltem. De mikor ezek a módszerek már nem működtek, attól a ponttól kezdve megpróbáltam az Úrban bízni. A misszionárius iskolában megtanulhattuk, hogy Istentől függjünk, és elhagyjuk a lehetséges emberi utakat. Én tényleg egy buta és naiv ember vagyok, de amint ebben a képzésben részesültem, képes voltam lépésről-lépésre megtapasztalni a hitet a szívemben.
Később másodszor is elmehettünk pénzmentes missziós útra. Nekünk Chungdo felé kellett menni. Még a koreaiul nem tudó misszionáriusok is szórólapokkal töltötték meg a táskáikat, és üres kézzel indultak el. Amint láttam őket, ezt gondoltam: „Tényleg hit által élnek, és ugyanazt a hitet
tanítják nekünk.”
A Milyang Chungdo felé menő missziós úton nem függtünk emberektől, és megtapasztaltuk, hogy Isten segít minket. A Milyangba történt út befejeztével egy pénteki napon visszafelé gyalogoltunk Daegu irányába, szombat délutánra akartunk hazaérni. Áthaladtunk Chungdon, és estére Kyungsan környékére értünk. Egész nap éheztünk, és fáradtak voltunk. Leszállt ránk az éjszaka, és nem volt helyünk aludni. Ahogy megközelítettük Kyungsant, megbotlottunk egy idős emberben, aki elvesztette az eszméletét. Részeg volt, és az arca is megsérült. Nem hagyhattuk őt ott, így felsegítettük, és támogattuk Kyungsan felé tartva, ahol elmondása szerint lakott. 8 kilométert kellett gyalogolnunk Kyungsanig, de nagyon fáradtak voltunk. Két oldalról támogattuk az imbolygó öregembert, ő pedig motyogva megszólalt: „A cipőim!” – jelezve, hogy leestek a cipői. A nagy sötétben tapogatódzva kerestük meg a cipőit, visszatettük a lábára, és folytattuk az utat. Azonban egy kicsit később újra felkiáltott: „A cipőim!” Annyira elegem volt, hogy egyszerűen ott akartam hagyni. De újabb 4 kilométer gyaloglás után képessé vált arra, hogy összeszedje a gondolatait, és egyenletesebben lépkedett. Mire Kyungsan közvetlen közelébe értünk, majdnem teljesen kijózanodott. Éjjel 11-re értünk Kyungsanba. A város bejáratánál egy közlekedési lámpa állt, és egy csapat gyerek lófrált a közelben. Mikor bementünk, a gyerekek ránk néztek

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #35 Dátum: 2007 Október 23, 12:59:03 »
6.
Az egyik közülük hirtelen felkiáltott: „Papa, honnan jössz?” Meglepődött, mikor meglátta sérült édesapját, és megkérdezte, hogy sebesült meg. Részletesen elmeséltük neki, hogyan kísértük haza az öreget. A fiú olyan hálás volt, hogy meghívott minket hozzájuk. Végül ott töltöttük az éjszakát a házuknál. Elmúlt éjfél, mire megérkeztünk, de a család őszinte szívvel vacsorát készített nekünk. Közben, amennyi időnk volt, hirdettük az Evangéliumot. Olyan fáradtak voltunk, hogy amíg az egyikünk az Evangéliumot prédikálta, közben a másikunk aludt, majd aki aludt felébredt, elkezdte prédikálni az Igét, és az első közben elaludt. Így hirdettük az Evangéliumot. Ezen az éjszakán az ő házuknál ettünk és aludtunk, másnap pedig biztonságosan visszatértünk Daeguba azzal a vonatjeggyel, amit ők vettek nekünk.

Az Úr, aki utakat nyitott nekünk Isten felé


Isten nem hagyott minket a nehézségeink közt. Mindig segített nekünk, olyan helyzetekben, amelyek emberi szemszögből lehetetlennek tűntek. De mivel mi nem hisszük, hogy Isten segíteni fog nekünk, bizonytalanná és eszeveszetté válunk, és végül emberi módszerek alkalmazásával fejezzük be.
Mikor a misszionárius iskolában képzésben részesültünk, nem e világ tanításait tanultuk, hanem Istenéit. Isten lehetővé tette számunkra, hogy Ő vezessen minket, azáltal, hogy arra vitt, hogy Rá támaszkodjunk, és az Ő hangja vezessen. Sokszor előfordult, hogy a saját testi ambícióimat és a világ kísértéseit követtem, de Isten nem hagyta ezekben a pillanatokban, hogy beleessek a világ bűneibe és kísértéseibe, hanem nyitott számomra egy utat, hogy Őt kövessem. Mikor erre a kegyelemre gondolok, csak azt tudom mondani, hogy áldott volt a misszionárius iskolában eltöltött idő.

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #36 Dátum: 2007 Október 26, 13:56:38 »
Ezt most olvastam... megosztom...

 Hazai levél


A kisvonat zakatolva futott az éjszakában a hegyek között. Iszonyatos zsúfoltságban szorongtam anyám mellett, és azon töprengtem, hogy elmondjam-e neki, ami a szívemet nyomja. Tübingenben várt rám, ahol teológiát tanultam, s most együtt utaztunk hazafelé. Végül összeszedtem a bátorságomat.

- Anyám, bevallom neked, hogy elvesztettem örömömet a Biblia tanulmányozásában. Annyi felfoghatatlan és nehéz dolgot találok benne. Rengeteg az ellentmondás, a kibogozhatatlan állítás, ami ezt a könyvet igazán élvezhetetlenné teszi a modern ember számára. Anyám mosolyogva válaszolt.

- Ennek az az oka, hogy rosszul olvasod a Bibliát. -Kissé megbántódva felhorkantam, úgy hogy egy mellettem ülő férfi csodálkozva leeresztette az újságját.

- Miért, hát hogy olvassam? Olvasom az eredeti héber és görög szöveget, olvasok hozzá kommentárokat, hallgatom az előadásokat... Anyám megnyugtatóan karomra tette a kezét.

- Hadd mondjak egy példát neked. Emlékszel, hogy a háború alatt majdnem két évig megszakítás nélkül a fronton voltál, és egyáltalán nem kaptál szabadságot? S egy napon levelet kaptunk tőled, amit abban írtál azóta sem felejtettem el: "Leveleitekben állandóan élelmiszerjegyekről, tartalékolásról, sorbanállásról irtok. Nem értem az egészet. Minden annyira megváltozott nálatok?" Aztán következett az a mondat, ami engem mélyen megindított: "Mióta és mennyire vagyok távol tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?!"

 Bólintottam.
- Persze nagyon jól emlékszem rá. De mi köze ennek a Bibliához?

- Nézd - folytatta anyám -, te nem azt írtad annak idején, hogy édesanyám levelei élvezhetetlenek nekem, a modern embernek. Azt sem írtad, hogy anyám leveleiben értelmetlen és ellentmondásos dolgok vannak. Egyszerűen annyit írtál: "Mióta és mennyire vagyok távol tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?!"

Kezdett derengeni, hogy mire gondol. Figyelmesen hallgattam tovább.

- A Biblia is levél, édes fiam. Az élő Isten levele az örökkévaló hazából - neked címezve. Ha te ezt a levelet már nem tudod megérteni, akkor ne a levélben keresd a hibát, hanem magadban. Azt kell mondanod: Milyen messze kerültem mennyei Atyámtól, hogy a levelét már nem tudom felfogni! Bele akarok igazán mélyedni, és könyörögni fogok Szent Szelleméért, hogy a hazai levelet ismét megérthessem.

Ettől kezdve hallgattunk, amíg a vonat be nem futott Urachba. De anyám tanácsát többé nem felejtettem el. Megmutatta nekem a Bibliához visszavezető utat.

Wilhelm Busch

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #37 Dátum: 2007 Október 26, 23:19:55 »
Szia Kövecske! :05:

Nagyon köszönöm, hogy beírtad ezt a történetet! :afro: Az én életemben is volt olyan időszak, mikor csak az információt nyomtam az elmémbe...
De a szívem táplálék nélkül maradt...

2Kor 3,6b
"mert a betû megöl, a Lélek pedig megelevenít."

Isten áldását! :05:

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #38 Dátum: 2007 Október 27, 10:52:42 »
Sziasztok! kövecske, áldjon az Úr, hogy idetetted, mert a hasznunkra van. Bizony belenézhetünk a tükörbe.

Valóban ezek az okok vezetnek ahhoz, hogy nem értjük a Bibliát. Tapasztalatból írom, hogy amikor :
- Nem jól olvastam, amikor
- Távolt voltam Istentől, amikor
- Nem volt Aki kijelentse, amikor
- Nem volt aki elmagyarázza,
akkor szinte semmit nem értettem és nem is élveztem. Félretettem, mert azt hittem ellentmondanak egymásnak. Azt hittem hazudik a Biblia és csak a vallásos öregeknek van rá szükségük. /kiderült, hogy ők meg nem is olvassák/

Miután közel kerültem Istenhez, már jól olvastam a Bibliát, sőt élvezettel teszem. Beköltözött a szívembe, Aki kijelenti és van pásztor, szolgáló, aki elmagyarázza. Már nem tartom hazugnak és ellentmondásosnak, sőt tudom, hogy nem is a vallásossaknak való a Biblia! Hanem a nyitott szívnek!

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #39 Dátum: 2007 November 02, 12:08:54 »
Az eladott bivaly


  Két jómódú keresztyén elutazott Koreába. Egy misszionáriusnál kaptak szállást, és egy alka­lommal a vendéglátó gazdájukkal sétát tettek a falu környékén. Az egyik szántóföldön sajátos je­lenetre figyeltek fel. Az eke elé igavonó állat he­lyett egy fiatalember volt befogva, mialatt a pri­mitív faekét egy ősz öreg tartotta. Az egyik ven­dég lefényképezte a jelenetet.
- Bizonyára nagyon szegények ezek az embe­rek- mondta a misszionáriusnak.
- Igen, Chi Nori családjához tartoznak. A múlt évben új gyülekezeti termet akartunk építeni, és ők szívesen hozzájárultak volna a költségekhez, de nem volt pénzük. Ekkor eladták a bivalyukat, és az árát mindenestől elhozták nekünk. Ezért ők maguk húzzák az ekét ezen a tavaszon.
A két turista megrendültén hallgatta a törté­netet. Az egyik így szólt:
- De hát ez valóban egy nagyon nagy áldozat!
- Ők maguk nem látták annak - felelt a misszionárius. - Inkább nagy kiváltságnak tartották, hogy volt egy bivalyuk, amelyet eladhattak.

Mindebből mi, nyugati keresztyének is tanul­hatunk. Nem ragaszkodunk túlontúl a kényel­münkhöz? Tudjuk-e, mit jelent lemondani bizo­nyos örömökről, hogy a megtakarított pénzt az Úrnak adjuk, az Ő szolgálatára?
Gondoljunk csak Istennek azon embereire, akikről a Szentírás beszél, akik mindenüket fel­adták az Úrért: földjüket, vagyonukat és olykor az életüket is, hogy neki szolgáljanak. Ők be­bizonyították, hogy értékesebb vagyonuk van an­nál, mint amit e világ emberei birtokolnak. „A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadjátok, mivel tudjátok, hogy nektek értékesebb és mara­dandóbb vagyonotok van" (Zsid 10,34).


Vetés és Aratás

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #40 Dátum: 2007 November 02, 12:15:27 »
Kedves testvérek!  :05:

Mi a véleményünk a fenti történettel kapcsolatban?

"Nem ragaszkodunk túlontúl a kényelmünkhöz?"
"Tudjuk-e, mit jelent lemondani bizo­nyos örömökről, hogy a megtakarított pénzt az Úrnak adjuk, az Ő szolgálatára?"

Tűrelmesen várom a hozzászólásokat... :05:


maria

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #41 Dátum: 2007 November 02, 16:11:46 »
kövecske! Ahogy olvastam a cikket, az jutott az eszembe, hogy néztem valamelyik héten a TV-t és annyira megdöbbentett, hogy nem szégyelem bevallani, felháborított. Az állam felajánlott valami fűthető sátorházakat a hajléktalanoknak. Azt mondta szinte üvöltve az egyik férfi, aki kint lakott az utcán, hogy mit képzelnek ezek? Kiakarnak tenni bennünket a városon kívülre? Mit képzelnek ezek.... és a kezével nyomatékot adott. A felajánló, aki azon fáradozott, hogy segítsen a hajléktalanokon ezzel a módszerrel, még neki kellett kellemetlenül éreznie magát. Azt mondta a hajléktalan férfi, ha ő megszabhatja, hogy hová teszik a sátrat, akkor beköltözik. Ő egy füves parkra mutatott az országház előtt. Majd tovább kérdezősködtek a hajléktalanok között, szinte megdöbbentem rajtuk. Szemem -szám tátva maradt. Senki nem akarta, inkább kint az utcán a belvárosban egy ócska paplan alatt, mint a kúltúrált körülmények a városon kívül. Azt hittem nem jól hallok. Nem kell a segítség, ami más körülmények lennének, mert a városon kívül van. A feltételeket meg ők szabják meg. Azt mondta, megkeresi a napi 2.000 Ft ját, ami elég neki, mondja.

kövecske! Cikkre: Fel kell nőni ahhoz, hogy valaki ennyire szeresse Istent, hogy a gyülekezeti ház meglegyen, nem számít mi lesz velük. Inkább választják a robotot. Fantasztikusak példaértékű, lehet tőlük tanulni. Az utolsót odaadják Istennek. Nagyon legyenek áldottak ezek az emberek! Ezt nem sokan teszik meg az is biztos. Még a tizedet sem tudják odaadni az Úrnak sokan, de várják az áldást. Sőt, azt kérdezik, hol van megírva a Bibliában csak nehogy adni kelljen? Ki mit vet... Nagyon elszomorít amikor ilyent olvasok a fórumokon. A szíve állapota megmutatkozik.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22795
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #42 Dátum: 2007 November 03, 11:09:14 »
Sziasztok! :05:


Az eke elé igavonó állat he­lyett egy fiatalember volt befogva, mialatt a pri­mitív faekét egy ősz öreg tartotta. Az egyik ven­dég lefényképezte a jelenetet.
Ekkor eladták a bivalyukat, és az árát mindenestől elhozták nekünk. Ezért ők maguk húzzák az ekét ezen a tavaszon.


Ezeknek az embereknek nem ebben a világban van a szívük! :05:

Igen Mária, valóban sokan még a tizedet se adják meg az Úrnak. Pedig a tized megadására nekünk van szükségünk és nem az Úrnak.
Istennek nincsen szüksége a pénzünkre. Nekünk van szükségünk az Ő áldásaira! :05:

Legyünk olyanok, akik mindig, mindenhol, képesek adakozni. Hiszen úgy is, minden Istentől adatott. Istent illet nem csak a tized...de Ő csak a tizedet kéri.


Isten áldását!

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #43 Dátum: 2007 November 04, 12:47:51 »
Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiál­tottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.
Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott en­gem.
Zsoltárok 18,7.17



Véletlen, vagy Isten válasza?


A múlt héten - meséli egy missziós pilóta - egy esemény új tapasztalattal ajándékozott meg. Gyakorlórepülés közben elha­tároztam, hogy teszek egy kitérőt észak felé, egy félreeső ki­futóhoz, hogy egy új pilótával bizonyos leszállási módokat gyakoroljak. Amikor megérkeztem, több ember szaladt elém nagyon izgatottan. Egy fiatalember, miközben a rizsföldeken dolgozott, mély vágást kapott a lábán. Már másfél napja vér­zett, és még mindig nem sikerült csillapítani a vérzést.

Gyorsan elhelyeztük a beteget a repülőgépben, hogy a missziós kórházba vigyük. A repülőút 25 percig tartott. Az ösvényeken és a folyón ugyanez az utazás négy napot vett volna igénybe, és ezt a beteg nem élte volna túl. A fiatalember indulásunk után nem egészen egy órával már a műtőben volt, ahol az átvágott verőeret végre elkötötték, és a sebet ellátták.

Az volt a megindító ebben a repülésben, hogy az emberek ebben a keresztyén faluban csodáért imádkoztak. Ha gyalog mentek volna segítségért, az túl sokáig tartott volna. De miután imádkoztak az Úrhoz, feltűnt az égen a repülőgép, hirtelen és minden fölismerhető ok nélkül, kivéve azt az egyet, hogy ez imádságukra volt válasz.

Jó Vetés

kövecske

  • Vendég
Re:Bizonyságok, átélések.
« Válasz #44 Dátum: 2007 November 04, 12:59:36 »
Kedves Tesók!  :05:

Volt-e már úgy veletek, hogy imáitokra ilyen megdöbbentően, csodával határos módon felelt az Úr!

Vagy olyan imameghallgatás, amire csak később jöttetek rá, hogy túlképpen felelet az imára.

Vagy esetleg volt-e már olyan, hogy nem hallgatta meg az Úr, illetve meghallgatta, de nem úgy válaszolt, ahogy elvártuk, nem azt adta, amit kértünk, de mégis mindenképpen a javunkat szolgálta.

Kedves Tesók!

Várom a válaszokat, személyes bizonyságokat! Szerintem ez olyan terület, ahol volt bőven megtapasztalásunk... osszuk meg egymással... épüljünk egymás hite által... :05:

Szeretettel:
kövecske