ÉRDEMES ELOLVASNI! annak ellenére, hogy hosszú.
Park Ock Soo lelkész
Isten döntésre vezette a szívemet
A misszionárius iskolában nagyon egyszerűen folyt az élet. Korán reggel felkeltünk, egyénileg imádkoztunk és olvastuk a Bibliát, utána közös imádkozáson vettünk részt. A közös ima után reggeliztünk és mosakodtunk. Utána a délelőtti Bibliaóra következett, ezt követően pedig általában kimentünk bizonyságot tenni. A misszionárius iskolában zajló élet elég egyszerűnek tűnt, ám nagyon különbözött attól a szellemi közegtől, amelyben korábban a presbiteriánus egyházban mozogtam. A misszionárius iskola egy olyan új világba vezette a szívemet, amelyet korábban sosem képzeltem.
Üdvösségre jutásom előtt egy olyan bajkeverő voltam, hogy mindig aggodalmat okoztam édesapámnak. Azonban miután üdvösséget kaptam és elmentem a misszionárius iskolába, édesapám nagyon boldog lett. Kíváncsi volt, hogyan élek a misszionárius iskolában. Gyakran szándékosan eljött, és kérdezgette Dick misszionáriust az életvitelemről. Édesapám megkérdezte: „Ha majd szükséged lesz pénzre, az élelemhez és lakbérhez, mit fogsz csinálni?” „Isten támogatásából élek” – válaszoltam. De azt hiszem, egy kicsit még mindig aggódott, mert minden hónapban küldött nekem egy zsák rizst. A rizs, amit küldött nagy örömöt jelentett számunkra, mivel nem volt más élelmünk. Három hónapot át tudtunk vészelni azzal a rizzsel, amit küldött.
Azonban egy nap egy testvér odajött hozzám, és csendesen ezt mondta: „Park testvér, nagyszerű, hogy édesapád rizst hoz nekünk enni, de meddig fogsz az ő támogatásától függni?” Először nem értettem, amit mondani akart ezzel. Mivel sok tekintetben szükségben voltam a többi tanulóval szemben, büszke voltam, hogy a családom rizst küldött nekem, hogy megoszthassam másokkal. De ez a testvér őszintén beszélt velem, és azt tanácsolta: „Park testvér, mivel az Istenben való hit útjára léptél, ne édesapádra támaszkodj, vagy az előtted lévő világra, inkább imádkozz és számíts Istenre az ennivalóddal kapcsolatban. Édesapád nem fog örökké élni, és te sem leszel mindig mellette. Gondolod, hogy el tudsz menni külföldi misszióba az édesapádtól függve? Mondd meg édesapádnak, hogy ne küldjön több rizst. Ahelyett, hogy tőle függnél, imádkozz Istenhez, és tanulj meg Istentől kapni, akár kis dolgokat is.”
Mindezt gyakran halottuk a Bibliaórák alkalmával, úgyhogy könnyű volt megérteni. De mikor elgondoltam, milyen lesz, mikor nem fogok édesapámtól rizst kapni, nehéznek éreztem, és haboztam. Abban az időben nem volt meg az a hitem, ami annak a testvérnek. Mindazonáltal követtem a testvér tanácsát, és megmondtam édesapámnak, hogy ne küldjön rizst. Édesapám aggódni kezdett, és azt kérdezte: „Hogy fogsz akkor megélni?” Azt mondtam neki: „Mindannyian rendben vagyunk. Apa, nem kell többé aggódnod miattunk. Kérlek, ne küldd a rizst!” De mivel hiányában voltam a hitnek, aggódni kezdtem, és kicsit ideges voltam.
Ez az év, melynek során a misszionárius iskolába jártam, megláttatta velem, hogy nem kellene a világra számítanom, nem kellene magamra néznem, és nem kellene a szemem előtt lévő helyzetre néznem, hanem Istentől kellene függnöm, és egyedül Benne kellene bíznom. Elkezdtem felismerni, hogy nagyon biblikus az Úrban, és nem a szemünkön keresztül látható világban bízni. Mivel a misszionárius iskola légköre az Úrban való bizalmon alapult, még ha sok kérdés is volt bennem, például: ’Hogy lehetséges ez valakinek ilyen kicsi hittel, mint ami nekem van?’ – elhatároztam a szívemben, hogy ezen az úton járok. Egyik részem nem tudta hogyan fogok kizárólag Istenben bízni. De hittem, hogy nincs más, csak Jézus, aki valóban segíteni tud nekem az életemben, és hogyha kizárólag az Úrra nézek, Ő megóv engem. Miután elhatároztam, hogy a hitnek ezen az útján járok, olyan szívvel imádkoztam: „Nincs többé segítségem édesapámtól vagy másoktól, Isten az egyetlen, akire néznem kell.” Attól kezdve komolyabbak lettek az imáim. Amikor imádkoztam, az Istenre néző szív nőtt bennem. Azonban időnként úgy is gondolkoztam: ”Mégis, nincs itt valaki, aki hajlandó lenne segíteni nekem?” – és az olyan emberek irányába néztem, akik képesek voltak segíteni nekem.
folyt köv.