Szerző Téma: Valódi szerelem  (Megtekintve 52400 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Re: Valódi szerelem
« Válasz #330 Dátum: 2009 December 17, 08:35:18 »
Szia Aata! Régen láttalak, de jó újra. Jó volt olvasni amit írtál. Neked bevált. Ennek örülök, hiszen érzem soraid között a boldogságot. Én, amikor megismertem a páromat sok sok éve, nagyon boldog voltam amikor esténként hívott, szinte mindig abban az időben, mert akkor végzett a munkájával. /zenész volt/ Még ha csak annyit mondott, "Nagyon hiányzol és szeretlek!", mégis boldoggá tett, pedig minden alkalommal elmondta. Vártam izgatottan a hívást minden este. Vártam, az időt izgatottan, mikor csörren meg a telefon és hallhatom a hangját. Ebből is látszik, nem volt unalmas nekem. Ebből azt akarom kihozni, nem mindenkinél egyformán jön be a spontalitás. A találkozásunk viszont nem volt mindennapos, mert messze éltem tőle, 140 km re. Egy nő, szereti biztonságban érezni magát a férje mellett, vagy ha még jegyesek, ennek már akkor előtérbe kell kerülnie. A jegyesség éppen arra jó, hogy bizonyos dolgok, felszínre kerüljenek, -persze nem minden, hiszen lakva ismerik meg egymást, de hidd el, sokminden kiderülhet. A jegyesség erősítést hoz a kapcsolatban érzelmileg, vagy távolságot. Ma sokan megismerkednek, sajnos ez már keresztények között is módi lett, hogy pár óra múlva már egybe is kelnek. Ott semmi jóra nem lehet számítani. Hiszen felszínre jönnek olyan dolgok, amik gátolják a szerelem fellángolását. Nem véletlenül van a jegyesség időszaka. Régen nagyon jól be is vált. Ha összeköltöznek hamar, akkor kimarad egy áldás, az udvarlási időszak. Az egy gyönyörűséges időszak. Tele vággyal a másik felé, ajándékokkal, kedveskedéssel, bájjal, szeretettel, ...ott kezdődik az eggyé válás, és a háromszög bezáródása. Ha teheted, írjál, miket tanultok, én örömmel olvasom.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Valódi szerelem
« Válasz #331 Dátum: 2009 December 17, 10:47:24 »
 :044:
Legyetek áldottak!!!! :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re:Valódi szerelem
« Válasz #332 Dátum: 2010 Június 18, 09:53:37 »
Mit tanácsol a Biblia a fiú-lány kapcsolatokban?     
Írta: Administrator   
2010. június 16. szerda, 13:06


Isten életünk minden területén szeretné a legjobbat adni nekünk. Ebbe beletartoznak a fiú és lány barátainkkal való kapcsolataink is. Ha találkozunk velük, tehetjük, pl. azért, hogy jól érezzük magunkat, barátkozzunk, fejlesszük a személyiségünket, vagy megtaláljuk a párunkat, de ne tegyük népszerűségvágyból vagy biztonságkeresésből. Nem szabad hagynunk, hogy a korszellem helytelen kapcsolatokba hajtson.

A Biblia nagyon egyértelmű irányelveket ad a randevúzással kapcsolatban.

   1. Óvd a szívedet.
      A Biblia nagy óvatosságra int az érzelmeink odaadását illetően, mert a szívünk az egész életünket befolyásolja.

"Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet!" (Példabeszédek 4,23).


  1. Madarat tolláról, embert barátjáról.
      A társaságunkról lehet megismerni minket. általában arrafelé változunk, amilyen a környezetünk. Ez a megállapítás szorosan kapcsolódik az előzőhöz és a barátságban ugyanolyan fontos, mint az együtt járásban.

"Ne tévelyegjetek: A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" (1Korinthus 15,33)

 
1. Az jó, ha a keresztényeknek vannak nem keresztény barátaik, annak azonban, aki különösen közel van a szívünkhöz, érett kereszténynek kell lennie, aki Krisztust igyekszik követni az életében.

"Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?"

 
1. Valóban szerelem, amit érzel?
      Az 1Korinthus 13,4-7-ben olvasható az igazi szeretetet meghatározása. Gondold át az alábbi megállapításokat:

Türelmesek vagytok egymással.
Jóságosak vagytok egymással.
Sosem irigykedtek egymásra.
Sosem kérkedtek, vagy büszkélkedtek a másik előtt.
Kapcsolatotokra jellemző az alázatosság.
Sosem vagytok durvák egymáshoz.
Nem vagytok önzők egymással szemben.
Nem gerjedtek haragra a másik felé.
A rossz dolgokat nem felemlegetitek, hanem elfelejtitek.
őszinték vagytok egymással.
Megvéditek egymást.
Megbíztok egymásban.


Ha ez mind igaz a kapcsolatotokra, akkor az 1Korinthus 13 szerint valóban szeretetteljes kapcsolatotok van. Ha valamelyik megállapítás nem illett a kapcsolatotokra, érdemes azt a területeket tisztázni a barátoddal vagy barátnőddel.

Milyen messze van a "túl messze"?

Sok diák teszi fel a kérdést: "Milyen messze mehetek el a találkán?" álljon itt néhány tanács, ami segít eldönteni, mi a helyes viselkedés egy randevún.


   1. Vajon a helyzet, amibe kerülök, elősegíti-e a paráznaságot, vagy éppen segít elkerülni?
      Az 1Korinthus 6,18 azt mondja "Kerüljétek a paráznaságot!". Ez lehetetlen, ha elővigyázatlanul kísértésbe hozzuk magunkat.
   2. Milyen híre van a választottamnak?
      Azzal, hogy elfogadsz egy találkát, lényegében azt mondod: "Az én értékeim azonosak a tieddel". Már maga ez egy olyan helyzetbe sodorhat, amit később megbánhatsz. Emlékezz: Az 1Korinthus 15,33 szerint "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!".
   3. Vajon kényszerítve leszel-e alkohol vagy kábítószer élvezetére?
      Ne add fel a meggyőződésedet egy randevú kedvéért.
   4. Vajon a rosszfajta embert vonzod?
      Legyél biztos benne, hogy a tetteiddel küldött üzeneteid nem vonzanak olyan embereket, akik az értékeid feladására ösztönöznek.
   5. Tudatában vagy annak, hogy a bűnt először a szívedben követed el?
      A Máté 5,28 azt mondja: "én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében."
   6. Jó helyet választottatok a találkozáshoz?
      Sok jó szándékfeledésbe merült már, mert a kísértés és a lehetőség túl nagy volt.
   7. Teszel-e bármi olyat, ami felkelti a szexuális vágyat?
      Ne menj bele semmilyen szexuálisan motivált tisztátalan érintkezésbe, mint pl. ölelkezés vagy simogatás.

Ha már túl messzire mentél, miért állj meg?
  1. Isten megbocsátó.
      Az 1János 1,9 azt mondja, hogy Isten hű és igaz, hogy megbocsássa a bűneinket, ha megvalljuk őket. Tiszta lapot kezdhetsz Istennel, amikor csak akarsz.
   2. Isten szent.
      Igéje azt mondja, hogy a szexuális bűn rossz, és ő tudja, mi a legjobb.

Isten vigyáz ránk.
Isten tudja, hogy kevésbé boldog lesz a házasságod, ha "túl messzire" mész előtte.


http://keresztyen.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=55&Itemid=2
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/

Nem elérhető éci

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 106
Re:Valódi szerelem
« Válasz #333 Dátum: 2010 Július 02, 23:13:18 »
HOGYAN SZERESSÜNK?
 

Többen tanulmányozták már a szerelem, házasság, szeretet kérdését. Ennek ellenére még mindig sokan keresik a választ: Mi az édeni boldogság? Hogyan lehet megőrizni a családi fészek melegét? Miért hidegülnek el a házasfelek egymástól? Hogyan lehet helyrehozni a megromlott kapcsolatot? Kenneth Hagin például azt tanácsolta a hozzá forduló pároknak, hogy naponta együtt olvassák fel – lehetőleg egyes szám első személyben – a bővített bibliafordításból az 1Korinthus 13. fejezet 4-8. verseit, amely az isteni fajta szeretet jellemzőit sorolja fel.
    Ehhez tudni szükséges, hogy kétféle szeretet létezik: az önző emberi szeretet, és az isteni fajta szeretet (görögben: agapé), amely soha nem vall kudarcot, amely mindig győzelemre vezet. Az emberi szeretet ingatag, s nem sokkal több testi vonzalomnál. Az agapé szeretet nem önző, a házasságban sem, s mindig a másik érdekeit tartja szem előtt. Az önzés előbb-utóbb problémákat szül. Az énközpontúság elkerülése érdekében meg kell szereznünk az isteni természetet (Gal. 5,22), amelyhez a Krisztusba vetett hitünk megvallásával – az újjászületéssel – juthatunk. (Róm. 10,9-10) Így, az isteni fajta szeretet birtokában már csak rajtunk múlik, hogy növekszünk-e ebben a szeretetben, és milyen mértékben állítjuk munkába azt.
    Amíg Kenneth Hagin a szeretetben járás fontosságára hívja fel a figyelmet, addig Gary Chapman a szeretet kifejezésének módjaira, a hogyan szeressünk kérdésére ad támpontokat. Ez a tanítás e magasabb szintű, isteni fajta szeretet szellemében íródott, amelynek kulcsigéje a – bővített fordítás alapján – az 1Korinthus 13,4-8 versei:
   A szeretet hosszan tűr, türelmes és kedves; a szeretet soha nem irigy, sem nem forr a féltékenységtől, nem dicsekvő vagy kérkedő, nem mutogatja magát fennhéjázva. Nem beképzelt (arrogáns és pöffeszkedik a büszkeségtől); nem durva (modortalan) és nem cselekszik illetlenül. A szeretet [Isten szeretete bennünk] nem ragaszkodik a saját jogaihoz és útjához, mert nem keresi a maga hasznát; nem sértődékeny vagy ingerlékeny, nem haragtartó; nem tartja számon az ellene elkövetett gonoszságot (nem veszi figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednie). Nem örül az igazságtalanságnak és a gonoszságnak, de örül, mikor az igazságosság és igazság uralkodik. A szeretet bármit és mindent, ami jön, kibír, mindig készen áll, hogy a legjobbat higgye minden emberről, reményei semmilyen körülmény között sem halványulnak el, és mindent kibír (anélkül, hogy meggyengülne). A szeretet soha nem vall kudarcot (soha nem halványul el, nem avul el és nem ér véget). – Amplified Bible
    A szerelmes ember a fellegekben jár, és rózsaszínben látja a világot. De ez a fennkölt lelkiállapot – ami átlagosan két év – egyszer véget ér. A fiatal házasoknak még a szerelem elmúlása előtt szükséges lenne megismerni egymás szeretet-nyelvét. A szerelem elmúltával ugyanis a szeretetnek kell lépni annak helyébe. Ez azt jelenti, hogy az isteni szeretet nem önző, hanem mások érdekeit a sajátja elé helyezi. A szeretet azon munkálkodik, hogy mit tehet a másikért. Szeretni csak a társunk szeretet-nyelvén lehet! Azért fontos a házastársunk szeretet-nyelvén beszélni, hogy az ’edénye’ – Pál edénynek nevezi a testünket –, érzelmi tankja telve legyen szeretettel a házasság teljes időtartama alatt. A szeretet kifejezésének öt területe ismert, s ezen belül a szeretet-nyelv többféle ’tájszólása’ használatos.

1. Elismerő szavak
   „Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.” (Péld. 18,21) Nem mindegy, hogyan beszélünk. A jó szó felvidítja a bánatos szívű embert (Péld. 12.25), a higgadt válasz elhárítja az indulatot (Péld. 15,1). A dicséret ösztönzőbb, mint a zsörtölődés. Ha átmenetileg eltekintünk a hibáktól, a dicséret csodákra képes. Az elismerés emberi szükséglet, amely a szeretet viszonzására ösztönöz. Bátorító szavakkal megerősíthetjük társunk önbizalmát. Kedves szavakkal szeretetünket fejezhetjük ki elismerő hangon. A szeretet szelíd szavakkal kér, és soha nem követel. A szeretetteljes kérés választási lehetőséget ad a másiknak, aki annak teljesítésével a szeretetét mutathatja ki felénk.
   2. Odaszentelt idő
   Azok a házasságok áldottak, ahol nemcsak együtt, hanem egységben is vannak a párok. (Zsolt. 133.) A család egységét erősíti az, ha időt fordítunk egymásra. Az odaszentelt idő lényege az együttlét, ami nem csupán fizikai közelséget jelent. Aki időt, osztatlan figyelmet fordít a társára, az a szeretetét fejezi ki ezzel. A közös tevékenységek fő célja az, hogy törődünk egymással és élvezzük egymás társaságát. Az osztatlan figyelem biztosítása érdekében esetenként szükséges gyermekmentes időt teremteni. A meghitt beszélgetés nem más, mint egymásnak ajándékozott idő, ahol zavartalan légkörben, bensőséges párbeszédet folytathatunk. Szükség van az önfeltárásra, azaz megosztani a másikkal élményeinket, tapasztalatainkat, gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat. A házasság karbantartására ajánlott, hogy a házasfelek napi egy-két történetet osszanak meg egymással. A közös tevékenységek skálája igen széles, amelyben az együttléten van a hangsúly, s nem azon, hogy mit teszünk. Ilyenkor a teljes figyelmünket egymás felé fordítjuk, s átéljük azt a felemelő érzést, hogy „törődik velem”! A másik iránt érzett szeretetből elkísérhetjük társunkat az ő kedvenc programjára. Időt szükséges szakítanunk a családunkra, mert nem mindegy, hogy a kitűzött célt egyedül fogjuk elérni, vagy a szeretteinkkel együtt.
    3. Ajándékozás
   Az ajándékozás minden kultúrában része a párkapcsolatnak. Eszter királyné idejében is öröm és vigalom uralta az ünneppé nyilvánított napokat, „amelyen ajándékokat küldözgetnek egymásnak”. (Eszt. 9,19) Ez a legkönnyebben elsajátítható szeretet-nyelv. Az ajándék a szeretet látható jelképe, amelyben az a leglényegesebb, hogy valaki gondolt rám! Az ajándék értékét nem az ára jelenti, hanem a szeretet, amit jelképez. „A titkon adott ajándék elfordítja a haragot”. (Péld. 21,14) Ha ez a társad szeretet-nyelve, akkor gyakran ajándékozd meg, s így telve lesz a szeretettankja. Önmagunk odaajándékozása többet nyújt, mint egy kézben tartható ajándék. Szükség idején házastársunk jelenléte mindennél többet ér. Megerősít bennünket az, ha nehéz időkben a házastársunkat magunk mellett tudhatjuk.
   4. Szívességek
   Ahhoz, hogy szívességet tegyünk a társunknak, csak figyelmességre, tervezésre, időre, igyekezetre és pozitív hozzáállásra van szükség. Így a szolgálatkészség a szeretet kifejezése lesz. A tanítványok lábmosásával Jézus példát mutat nekünk ebben. (Ján. 13,3-17) Pál megfogalmazásában: „szeretettel szolgáljatok egymásnak”. (Gal. 5,13) A legékesebben szóló szerelmi vallomás: szívességet tenni egymásnak! A követelés, vádaskodás éket ver a kapcsolatba, gátat szab a szeretet áramlásának. Ezzel szemben a kérés irányt mutat a szeretetben való cselekvéshez. Pozitív fordulat jön a házasságba, ha a követelőzést szeretetteljes kérés váltja fel. A családi légkör helyreállítása csak döntés kérdése. A helyzetek tisztázása, a kívánságok feltárása a követelést kéréssé szelídíti. Nemcsak kérnünk kell megtanulni szeretettel, hanem figyelembe kell vennünk társunk óhajait is. Naponta el kell köteleznünk magunkat: – Én ma is szeretetben járok!
    Isten nem lábtörlőnek adta mellénk a társunkat. Ha tárgyként bánunk a másikkal, akkor kizárjuk a szeretet lehetőségét a kapcsolatunkból. Nem jár szeretetben az, aki fenyegeti vagy bűntudatban tartja a hitvesét. „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot”. (Róm. 13,10) A szeretet senkivel – még a házastárssal szemben sem – követ el gonoszságot. Ha engednénk a kihasználásnak, zsarolásnak, akkor árulást követnénk el a társunkkal szemben, mert így hozzájárulnánk a személyiségének eltorzulásához. Szerepmintákat hozunk magunkkal a szülőktől, a csonka családból és a médiából is átveszünk rossz irányzatokat. De ha van hajlandóság a változtatásra, a felülvizsgálatra, akkor a szeretet ereje képes átalakítani a családi légkört – a javunkra.
   5. Testi érintés
   Testünk szeretetteljes érintésre vágyik. Az ölelés, a megérintés, a simogatás – ez mind a szeretet érintéssel kifejezhető módja. Jézus is az ölébe vette, átölelte és kezét rájuk téve megáldotta a gyermekeket. (Márk. 10.13-16) A házasságban is fontos a testi érintés: ölelés, csók, szexuális érintkezés. A kézfogás nyitottságot, kapcsolatteremtő készséget jelent. Mivel a tapintásérzékelő idegvégződések halmazokban a test minden részén megtalálhatók, ezért a testi érintés több lehetőséget nyújt a szeretet kifejezésére, mint az előbbi négy.
    A házasságban a szex Istentől rendelt, jó és tiszta dolog, ami egy egészséges élet fizikailag, lelkileg és szellemileg egyaránt. (Zsid. 13,4) Ha a párok kölcsönösen kielégítik egymás szeretetvágyát, akkor a házas- és szexuális életük is csodálatosan működik. A szexuális zavarokat a legtöbb esetben nem szervi elváltozások, hanem a betöltetlen érzelmi szükségletek okozzák.
    Akinek a testi érintés a szeretet-nyelve, az ennek hiányában nem biztos társa szeretetében. A testi érintés kifejezhet szeretetet, gyűlöletet; ennél fogva lehet barátságos vagy ellenséges; közvetíthet örömet és fájdalmat. Egyes eseteket az emberek különböző módon élnek meg. Például egy pofon mindenkit sért, de megsemmisítő erejű azok számára, akiknek a testi érintés a szeretet-nyelve. Az ölelés szeretetet közvetít, de alapvető érzelmi szükséglete annak, akinek ez a szeretet-nyelve. Az érintés lehet:
·        közvetlen – teljes figyelmet, több időt igényel (pl: izomlazító masszázs)
·        közvetett – futólagos, kevesebb időt igényel (pl: egymáshoz simulás).
    Aki válságba jut, annak nagy szüksége van a családtagok és mások szeretetére. Ilyenkor egy ösztönös ölelés minden szónál kifejezőbb. Az érzelmi szükséglet betöltéséhez elengedhetetlen a gyengéd, szeretetteljes ölelés, érintés. 

Sajátítsd el a társad szeretet-nyelvét, hogy azon a módon fejezhesd ki a szeretetedet. A legjobb tanítód a párod, csak figyeld a visszajelzéseit. A meghitt családi légkör fenntartása érdekében fel kell ismerni hitestársunk és saját magunk szeretet-nyelvét. Legkönnyebb ezt úgy felismerni, hogy a kritizált, bírált, hiányolt területekre irányítjuk a figyelmünket, de a cél érdekében alkalmaznunk is kell ezt szeretteink felé. Az érzelmi szükségleteket az elsődleges szeretet-nyelv tölti be. Előfordulhat az is, hogy valakinek van még egy másodlagos szeretet-nyelve is. Az isteni fajta szeretet csodákra képes. A szeretet egy érzelmi szükségletünk, amely biztonságérzetet, önbecsülést ad, és általa fontosnak érezzük magunkat hitvesünk mellett.
    Amikor az ember szeretettankja kezd ürülni, az élete olyan nehezen és döcögve halad, mint egy defektes kerék. A válások nagy száma arra vezethető vissza, hogy a házasfelek tankjából kifogyott a szeretet. Ahol hiányzik a szeretet, ott a hibák felnagyítódnak. Ilyenkor az akadályt látják egymásban, és az otthon könnyen csatatér, veszekedés, bántalmazás színterévé válhat. A házastársak szeretet nélkül üresen, érzéketlenül, ’lakótársként’ élnek egymás mellett. A belső űr gyakran a házasságon kívüli kalandozásra késztet, amely még jobban aláássa az amúgy is megrendült frigy alapjait. 

Újjászülethet-e a szeretet a házasságban? De még mennyire! Csak döntés kérdése! Ehhez viszont azt kell tudni, hogy szeretni csak a társunk szeretet-nyelvén lehet. Ha igazán szeretjük őt, akkor a kedvéért hozhatunk olyan áldozatot, ami számunkra nem nyújt nagy örömöt (pl: meccs-, színházlátogatás). Amikor társunk tankja megtelik szeretettel, akkor ő viszonozni fogja azt a mi szeretet-nyelvünkön. Ha mindkét fél érzelmi igényei ki vannak elégítve, akkor új távlatok nyílnak a házasság előtt. Egyszerűbb a dolog azokban a családokban, ahol mindketten akarják a pozitív változásokat. De azok se adják fel, ahol a társ nem partner ebben. Kitartóan vessd a szeretetmagot, és az előbb-utóbb gyümölcsözni fog!
    A házasságok minden problémáját képes megoldani a szeretet. Ha mindketten az isteni fajta szeretetben járnak, akkor az otthonuk légköre olyan pozitív lesz, hogy egyikőjük sem akar onnan kilépni. Ezért mondja a bővített bibliafordítás: „Buzgón törekedjetek megszerezni [az isteni fajta] szeretetet – tegyétek célotokká, mindenek előtt ezt keressétek”. (1Kor. 14,1) Istennek bennünk levő szeretete békeszerző. (1Pét. 4,8) Az isteni fajta szeretet kedvességgel és gyengédséggel teljes, ezért mindig kész gyorsan megbocsátani és elfelejteni. A meg nem bocsátás a hitünket és az egészségünket ássa alá. (Gal. 5,6) „A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Róm. 12,9-10) Nagyon hiszem, hogy a szeretet kifejezésének módjairól nyert felismerés a házasságod épülését fogja szolgálni.

   Az öt szeretet-nyelv nemcsak a házaspárokra igaz, hanem a szülő–gyermek kapcsolatra is. Az a gyermek, akinek üres a szeretet tankja, pótcselekvésekhez folyamodik (drog, alkohol, szex, stb.) és súlyosabb esetben nehezen kezelhetővé válik. E probléma megoldásának kulcsa is a szeretet-tank feltöltésében rejlik.

(A tanítás nagyrészt a következő könyvre épül:
Gary Chapman, Egymásra hangolva, Harmat Kiadó, Budapest.)


Nem elérhető éci

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 106
Re:Valódi szerelem
« Válasz #334 Dátum: 2010 Július 02, 23:39:09 »
2007. 09. 18.

TISZTELETADÁS EGYMÁSNAK A HÁZASSÁGBAN

Út a boldogsághoz

 
 

A közelmúltban felröppent néhány hír, miszerint egy-két nyugati országban bevezették az iskolákban a boldogság tantárgyat. Nézzük meg, hogyan határozzák meg az értelmező szótárak a boldog szót, illetve az azt megtestesítő állapotot:

Boldog = 1. A sorsával, körülményeivel való megelégedés érzésétől teljesen áthatott. A teljes harmónia érzésével eltöltött. 2. Ilyen lelkiállapotra valló. A teljes megelégedettség érzésével eltöltő, boldogító.

Boldogság = Az az érzelmi állapot, amikor az ember boldog. Viszonylagos, átmeneti állapot, amelynek során a személy(iség) fontos törekvéseinek megvalósulása, vágyainak kielégülése folytán örömöt, megelégedettséget él át. A különböző szinteken lévő [fizikai, lelki, szellemi] szükségleteink kielégítése jelenthet boldog állapotot.

A tiszteletadás az ember érzelmi világát érinti. Tudni szükséges, hogy az ember igazi valója a szelleme, van lelke és testben él. A lélek kényes egyensúlyának összetevője az érzelem, az értelem, és akarat. A következőkben nézzük meg a Biblia tükrében, hogy milyen összefüggés fedezhető fel az elismerés (elismertség) és a boldogság között.

Eféz. 5,25; 5,28 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat… Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti.

Eféz. 5,33 Ki-ki azért úgy szeresse a feleségét, mint önmagát; az asszony pedig félje [tisztelje] a férjét.

Eféz. 5,33 …legyen az asszonynak gondja rá, hogy tisztelje, nagyra becsülje férjét, – hogyan figyeljen rá, törődjön vele, becsülje, előnyben részesítse, hódoljon neki, nagyra értékelje, alkalmazkodjon hozzá, dicsérje, szeresse és csodálja őt rendkívüli módon!  (Amplified ford.)

Függetlenül a nemi hovatartozástól és kortól, minden ember legalapvetőbb igénye a szeretet, az elismerés és hogy tiszteletben részesüljön. A tiszteletadásban a másik személy teljes elfogadása jut kifejezésre. Társunkat részesíthetjük tiszteletben, viszont mellőzhetjük is annak megadását. De tudnunk kell, hogy a tisztelet hiánya társunkban idővel kisebbrendűségi érzés kialakulásához vezethet. A tiszteletadás azt jelenti, hogy nagyra becsüljük, fölnézünk a másikra. Magában foglalja még az alábbiakat is: megbecsülést, olykor még a rajongást is, de a dicséret, csodálat is ide tartozik. Úgy lesz mindinkább Istennek és neked is tetsző a házastársad, ha ezeket a mindennapi gyakorlatban is alkalmazod.

Isten úgy rendelte, hogy a házaspárok tiszteljék, és nagyra értékeljék egymást. A férj önértékelését nagyban meghatározza a feleségének az irányában tanúsított tisztelete. A feleség úgy adhatja meg a tiszteletet a férjének, ha: – elfogadja őt, olyannak, amilyen, – dicséri férfias tulajdonságait, – és isteni elhívása szerint engedelmeskedik a tekintélyének.

Néhány, a mindennapokkal kapcsolatban felmerülő kérdés: Hogyan fogadod a párodat a hazatérésekor? Ragyogsz, hogy újra láthatod, vagy közömbös, semmitmondó a hozzáállásod, vagy a legrosszabbat is említve esetleg még megvető is? Bátorítod őt, vagy folyton elégedetlenkedsz valamiért? Ezek fontos kérdések, hisz a hozzáállásoddal – akkor is, ha nem tudsz róla – építesz, vagy rombolsz. Ha a család nem veszi körül tisztelettel a családfőt, az idővel erejét fogja veszteni.

Szerencsére nem minden eset végződik tragikusan, de a boldogtalanság már önmagában is nagy baj. Ennek legfőbb oka, ha a házaspárok nem adják meg egymásnak az Isten által elrendelt tiszteletet. Egy jogász életéből merített példa következik a fenti állítás illusztrálására.

Az említett jogász mindenben kiváló volt, valamennyi munkáját siker koronázta, a környezete elismerte, megbecsülte őt. Egyet kívánt csak nagyon: hogy a felesége is elismerje és tisztelje őt. Azonban az asszonya ahelyett, hogy – isteni elhívásának megfelelően – segítőtársa lett volna férjének, még kiválóbb akart lenni, mint ő. És ezzel fokozatosan tönkretette a férje érzelmi világát, aki egyre zaklatottabb és egyre boldogtalanabb lett. Ez kedvezőtlenül hatott a munkájára, mígnem elveszítette az állását. Később a házasságuk is tönkrement, a felesége elhagyta, ő pedig portásnak szegődött. A sorsa a mélypontra került. Miután befogadta Jézust, az élete kezdett megváltozni, jobbá és jobbá válni. Megértette, hogy Isten milyen elhívást adott a házaspároknak, hogy mi a férj és mi a feleség szerepe a családban. Ezeket megszívlelve bocsánatot kért a feleségétől, mivel úgy érezte, nem jól töltötte be a családfő szerepét. Végül is az élete ismét sikeresre fordult, az Úr segítségével újra jogászi állást kapott, ahol kamatoztathatta a tudását.

Gondold végig, milyen benyomást szereznek általad az emberek a kedvesedről? Ugyanis Isten akarata az, hogy a nyilvánosság előtt a hitvesed kiválóságáról beszélj. Lássák rajtad, hogy minden szavadból és cselekedetedből sugárzik felé a szereteted és a tiszteleted. Egy modern fordítás így fogalmaz: „Férjét mások igen sokra tartják, mert ő soha nem korholja.” (Péld. 31,23) Mert maga az Úr Jézus mondta ki alapszabályként: …meglesz néki, amit mondott! (Márk 11,23) A kimondott szavaid magként működnek: „…mert amit vet az ember, azt is fogja aratni.” (Gal. 6,7) Ezért nagyon ügyelj arra, hogy mi hagyja el a szádat! Egy cégvezető, aki ismerte ezt a bibliai igazságot, a feleségeket is behívta egy elbeszélgetésre az állást megpályázó férjekkel együtt. És természetesen azok kapták meg a meghirdetett posztot, akiket a feleségük támogatott, akik mögött ott állt a bátorító, elismerésre kész feleség is. Hisz jól tudta, hogy a feleségek pozitív hozzáállása nélkül sikertelenek lennének a férfiak. Ezt támasztja alá az alábbi idézet is: „A derék asszony koronája az ő férjének…” (Péld. 12,4)

Az elismerésnek számos akadálya lehet. Vannak, akik nem akarják, míg mások „csak” nem tudják kifejezni az elismerésüket. Nem furcsa, hogy az ember milyen könnyen meg tudja dicsérni barátja ruháját, főztjét, de a kedvesét ritkán vagy egyáltalán nem részesíti e kegyben? Az önteltség és a dicsekvés is, amelyet általában elítélünk gyakran pont az elismerés hiányából fakad. Az öndicséret gyökere, hogy senki nem ismeri el az adott személyt, így önmaga igyekszik pótolni, kompenzálni azt.

Egy ismerős egyszer azt állította, hogy a párjában nincs semmi dicséretre méltó. De a pásztora arra bíztatta, hogy próbáljon meg visszaemlékezni, csak talál valami pozitívumot. Forgassa vissza az idő kerekét. És így is lett! Hazaérve a hölgy elmondta a férjének, hogy mennyire meg volt elégedve azzal, ahogy a férj a nehéz időkben az anyagi helyzetüket irányította. A férj már három évtizede olyannyira ki volt éhezve a dicséretre és elismerésre, hogy még a szeme is könnybe lábadt ezekre a szavakra.

Goethe így vélekedett e témáról: Hogyha a szerint bánsz egy férfival, amilyennek épp most látod, akkor olyan is marad. De ha úgy bánsz vele, mintha már most olyan lenne, amilyen kellene, hogy legyen, és amilyen lehetne is, akkor jobb, sőt nagyszerű ember lesz belőle. Jézus is úgy tekintett és tekint ma is az emberekre: amilyenekké válnak, nem pedig amilyenek most valójában. Az Úr az aggódó Péterre is kősziklaként tekintett. (Ján. 1,42) A változás feltételezése nélkül nehéz lesz elfogadnod és dicsérned a kedvesedet is. Ehhez hitben már olyannak kell látnod őt, amilyennek szeretnéd látni. A hit szemei mindig a célra néznek: „Mivelhogy nem a láthatókra tekintünk, hanem a láthatatlanokra..., Mert hitben járunk, nem látásban” (2Kor. 4,18; 2Kor. 5,7) Minden a te hited szerint fog történni! Ahhoz, hogy el tudd fogadni a párodat, és hálát tudj érte adni Istennek, meg kell szabadulnod a negatív gondolkodástól, még mielőtt a pozitív irányú változást látnád. (Róm. 12,2)

Az elismerés kifejezése és annak mind magasabb szintre való fejlesztése egyaránt fontos. Azzal is elismerheted a párodat, ha érdeklődést tanúsítasz például a hobbija iránt. Van erre egy nálunk kevésbé ismert mondás: az a család, amely együtt játszik, együtt is marad. A párod teljesen egyedi, megismételhetetlen lény, külön egyéniség, külön kis bolygó. Isten minden házas embernek adott egy olyan társat, aki egészen bensőségesen ismerheti, szeretheti őt és kielégítheti szükségleteit. Neked nem a szomszédod párját kell megismerni és megérteni, csak a tiédet! Neked a kedvesedet kell felfedezned! A párod mélyebb megismerése céljából egy kiadós beszélgetés javasolt, ami új fejezetet is nyithat a kapcsolatotokban. Sok házaspár csak jelentéktelen dolgokról beszélget. Pedig mély párbeszédre van szükség ahhoz, hogy megosszátok az örömöket, fájdalmakat, sikereket, és hogy szóba jöhessenek a fájó pontok is...

Amikor a gyermekedet a szülőkkel szembeni udvariasságra tanítod, legyen a szemed előtt vajon te kedves, figyelmes vagy-e a pároddal? Ne feledd, a gyermeked többet sajátít el a példamutatásodból, mint az intő szavaidból. Gondold csak át: a párodnak is juttatsz annyi szeretetet, mint egy betérő vendégnek? Figyelj rá, hogy a szeretteidnek ne csak szeretetmorzsák jussanak. Szánj időt arra, hogy naponta beszélgess a pároddal, de ha szükséges, őt is bíztathatod erre. Természetesen ehhez meghitt, de legalábbis nyugodt körülményeket kell biztosítani. A zavaró körülmények kiküszöbölése érdekében szerencsés lehet az otthonotokon kívül eső helyszínt választani. Még egy jó tanács: ne szakítsd félbe a másikat, még ha nehezedre esik is olykor, és ne szólj közbe, amíg ő beszél. Hisz a cél egymás jobb megismerése.

Tegyél meg mindent azért, hogy tökéletesítsd a kapcsolatotokat! Kérd meg az Urat, hogy napról-napra erősítse meg frigyeteket, és add át neki esetleges problémáidat, hogy a legjobb megoldást munkálhassa ki a számodra. Tedd a szerelmedet boldoggá azzal is, hogy az ige szerint elismered és tiszteled őt! Gondolj arra, hogy a gyűrűtök a hit és a szeretet jelképe. Valójában egy véget nem érő kör, amely Isten folytonos szeretetét jelképezi. Emlékeztet az eskütökre, a hitetek megvallására. Adj hálát az együtt töltött évekért, és a házassági szövetségetekért, amely örök időkre kötetett. 

 

Forrás: Linda Dillow – A társ… című könyve

-bf-

 



Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Valódi szerelem
« Válasz #335 Dátum: 2013 Július 10, 10:36:59 »
1János levele 3,16
"Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért."

A valódi szerelmet Isten mutatta be számunkra. Az a valódi szerelem ahogyan Isten szereti a Menyasszonyát, vagyis a lelki egyházát. Életét adta értünk, megbocsátotta bűneinket és mindent nekünk adott!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Ircsi

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 165
  • testvérnő
Re:Valódi szerelem
« Válasz #336 Dátum: 2013 Július 11, 12:18:12 »
Békesség!
Egyik kedves igémről való gondolataim szeretném megosztani veletek.
Sok, sok igével kilehetne még egészíteni, de én most csak ezeket kaptam az Úrtól.
Legyen áldásunkra, a teljesség igénye nélkül.


Jézus féltőn égő szeretete. 

 Én. 8,6
Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem;lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Én. 8,7
Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.


 Én. 8,6
Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra;
A pecséttel Isten hitelesíti, megpecsételi,az ővéi és közötte lévő féltő,óvó szeretetét..Ezzel  magáénak vallva őket féltő tűzes szerelemmel.

2 Kor. 1,21
A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az;
2 Kor. 1,22
A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.

 
A szívünkből indul ki minden gondolatunk, tettünk, szeretetünk az Úr felé. Amikor ott van az Úr pecsétje, akkor tudjuk Őt ugyanolyan , tűzes szeretettel szeretni mintahogyan Ő szeret bennünket.


mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír
Isten buzgó szerelmében, annyira szeretett bennünket, hogy halálba adta egyszülöt fiát érettünk.
Ez egy nagyon kemény és fájó döntése volt, mind az Úrnak mind Jézus Krisztusnak, mert egy darabig nélkülőznie kellett az Atya jelenlétét.A sírba is lekelett szállnia, hogy az ott levő fogjoknak szabadulást hírdessen.Ezzel a szeretettel halálba adta magát mindenkiért, megfizetve az árat.
Az Atya pedig harmadnapra feltámasztotta, igy álltala elpecsételt bennünket számára.
A buzgó szerelem kihatott mindenkire, bárhol is volt.
Az elhunyt szentekre, a poklok bugyrában lévő foglyokra, és az elkövetkezendő nemzetségekre, népekre.
Istem buzgó szeretete kihatott a multra, jelenre és jővőre.

buzgó szerelem lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Isten féltőn szerető Atya.Az Ő lángjai megtísztítanak minden tisztátalanságtól.Leégetik, megemésztik a salakanyagokat rólunk.
Mint amikor az aranyműves megtisztítja az aranyat, a tűzben kilöködnek  a salakanyogok és megmarad a színtiszta, az Úr tűzétől megtísztitótt, kifényesített.

Ez a tísztító tűz fogyja majd megpróbálni a számonkérés idején, hogy hogyan munkálkodtunk Isten Királyságának építésében.
1 Kor. 3,12
Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
1 Kor. 3,13
Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. 
1 Kor. 3,14
Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. 
1 Kor. 3,15
Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.


Mekkora nagy kegyelem, a munka megég, megsemmisül,de mi tűz álltall megtísztítva megmaradunk.

A buzgó szeretet lángjának nemcsak a szentre, tisztára, megtísztót , hanem véglegesen ,teljesen megsemmisítő, megemésztő ereje is van, az Úr  és az Ő népe ellenségeivel szemben. Ekkor már nincsen kegyelem, minden, de minden elvész.
Ésa. 26,11
Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet.


Én. 8,7
Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.


Mint tudjuk a víz eloltja a tűzet, azomban semmilyen elemi erő nincsen ami elolthatná az Úr féltő, tűzes szerelmét irántunk.Ez a tűz őrőkké égő, elolthatatlan.
Ezt a szeretetet nem lehet megvásárólni semmilyen vagyoni
eszközzel.Nem tudnánk kifizetni érte az árat, teljesen lehetetlen, nem eladó, se nem megvehető. Csak is Jézus volt rá alkalmas, hogy életével, engesztelő álldozatával kifizesse.
A szívünkben kell, hogy ott égjen,lobogjón állandóan  az Úr iránti tűzes szerelmünk, a pecsét záloga ként.

Egy számomra kedves dícsérettel zárnám soraim.

Dalszöveg
 Tegyél engem pecsétnek,
 Tegyél a karodra,
 Legyek pecsét örökké
 Szívedre forrasztva.
 Legyek pecsét örökké
 Szívedre forrasztva!

 Pr:
 Isten pedig az irántunk
 való Szerelmét abban
 mutatta meg,
 Hogy amikor még
 Bűnösök voltunk
 Krisztus értünk meghalt.

 Erősebb e szeretet
 A kínhalálnál
 És e buzgó szerelem
 Keményebb a sírnál
 És e buzgó szerelem
 Keményebb a sírnál

 Refr.:
 Mert e lángok, e lángok,
 Mint a tűz lángjai
 Érted égnek csak
 Érted égnek
 Az Úrnak lángjai!
 (2x)

 V:
 Tenger el nem borítja,
 Sok víz el nem oltja,
 Istenemnek szerelmét
 Sok kincs nem pótolja.
 Istenemnek szerelmét
 Sok kincs nem pótolja.

 Refr:

 V:
 Tegyél engem pecsétnek,
 Tegyél a karodra,
 Legyek pecsét örökké
 Szívedre forrasztva!
 Legyek pecsét örökké
 Szívedre forrasztva!
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Valódi szerelem
« Válasz #337 Dátum: 2014 Április 10, 12:33:25 »
Mit gondoltok Testvérek, a valódi szerelem mitől valódi? Isten igéjében mit láthatunk ezt illetően?
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető manoka38

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 163
Re:Valódi szerelem
« Válasz #338 Dátum: 2014 Április 10, 14:04:19 »
Énekek 8,6

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a  mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó ;szerelem
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.

A valódi szerelem mint ahogy az Ige is írja: tűznek lángjai tehát a szívet perzselő, olykor fájdalmas, olykor vígasztaló....
Buzgó, tettekben gazdag Isten iránti el nem vágható ragaszkodás.
Attól valódi ,hogy  tiszta szívből jövő imádat a mi Urunk felė.

Nem elérhető manoka38

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 163
Re:Valódi szerelem
« Válasz #339 Dátum: 2014 Április 10, 14:06:39 »
Bocsánat az Ige bemásolásánál problėmáim adódtak  :(

Nem elérhető manoka38

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 163
Re:Valódi szerelem
« Válasz #340 Dátum: 2014 Április 10, 14:09:30 »
     Énekek 8,6

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó ;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.

javítottam a hibám... :044:     

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Valódi szerelem
« Válasz #341 Dátum: 2014 Április 10, 14:36:42 »
Köszönöm Testvérem a gondolatokat és az igét. Azon gondolkodom épp, hogy Isten is szerelemmel van Izrael felé, olvashatunk féltő szerelméről:

Ezékiel könyve 39,25
"Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért."


Nevezhető ez féltékenységnek?
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)