"Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segitő társat, hozzá illőt" 1Móz.2.18.
Ebben a hatalmas jelentőségű igében, hogy t.i. Isten szerzi az embernek a társat, a hangsúly főleg a h o z z á i l l ő szón van. Mivel Ő teremtett, ezért Ő tudja a legjobban, hogy ki a hozzámillő kivül-belül. Ha az ember keresi az Úr akaratát, akkor odavezeti hozzá azt a személyt, aki hozzá illő. Ha nem keresi az Úr akaratát, nem figyel imádkozva a vezetésére, az ördög is tud neki olyan társat odavezetni, hogy szegény házas aztán bánhatja amig csak él! A házasság a választásnál dől el. Szabi is azt irja, hogy nagyon különbözött a természetük. Pl: ha én szeretem magam körül a rendet, valamint magamban is rendet igyexem tartani, ésszel megtervezni az életemet, azt nézni, mi viszi előre a családot, akkor nem való hozzám olyan társ, aki nem tevez, "ahogy esik úgy puffan"-módon él ösztönösen bele a világba, ráadásul körülötte mindig kosz és rumli van, akkor ez a különbözőség napi szinten vitákat gerjeszt és válásig fajul. Vagy hozhatnék más példákat...Tehát a házasság jövőjét a választás alapvetően meghatározza. Azok a házasságok a jók, ahol a 2 ember "egymáshoz illő", igy jól tudnak az életük során adódó nehézségek közt is együttműködni, előrehaladni fizikai-lelki-szellemi sikon is. Természetesen a legjobb házasságban is vannak kisebb-nagyobb problémák, de helyrehozhatók. A szeretet sok vétket elfedez. Azokban a házasságokban, amit az Úr szerez, mert Ő a házasságszerző (utalok itt Derek és Ruth Prince: Isten a házasságszerző c. könyvére, amit minden kereszténynek ajánlok) - mindvégig jelen van nemcsak egymás szeretete, hanem egymás tisztelete is. Tehát ez lenne az ideális. De sokan még világiként összekerültek, különböző természetüek, habitusúak, gondolkodásúak stb. stb. és a házasságuk padlón van - az Úr a megtérésük (vagy egyik fél megtérése után) megadhatja közbenjárásukra a bölcsességet, erőt, hogy megújuljanak egymás felé. Sokszor ehhez csoda kell! De mint tudjuk, Isten a csodák Istene.