Szerelmem: JÉZUS
Kedves Embertársam! A közelmúltban kettőnk közötti evangelizációs beszélgetés alkalmával azt a kérdést szegezted nekem, hogy „hogyan lehet egy láthatatlan szellemi lényt szeretni, sőt, szerelmesnek lenni bele?” Nos, valóban komoly kérdés ez, de megnyugtatlak, nem csak te állsz e kérdéssel szemben értetlenül. Előre bocsátom, hogy a válasz lényegét ésszel bárki megértheti. Ám az érzelmi részét csak az tudja igazán felfogni aki már volt élete folyamán akár csak egyszer is olyan szerelmes -ahogy mondani szokták- mint a nagyágyú. Ha voltál már olyan igazán nagyon szerelmes, hogy kezed lábad összeakadt, dadogtál, se láttál se hallottál, egyszerűen megszűnt a világ létezni. Hát képzeld el, körülbelül ilyen az Istenhit. De mint mondtam, csak körülbelül. Ha egyszer megkapod, soha többé nem tudsz a régi önmagad lenni. A Biblia ezt mondja újonnan születésnek. S akik ezt átélték, azok a hívő emberek. Akik viszont nem, azok csak a hitélet szimpatizánsai. Ők csak vallásos emberek. S ez a kettő nem azonos. Sőt. A különbség kifejezhetetlen. És most a szerelmet, mint érzést szeretném ketté választani. Van ugyebár a „meglátni és megszeretni” típusú szerelem, melyben én nem hiszek, mert mint az idézetben is szerepel, a látásra épül, mégpedig a testi szem látására. Mert mit lehet az első „meglátásra” megszeretni? A külső látható adottságokat, úgy, mint a daliás termetet, a csábítóan gyönyörű szemeket, a szőke vagy más színű hajfürtöket, a szépen ívelt szájat, a sármot stb. Majd ezt követi a házasságban vagy azon kívüli testi érintkezés csalóka gyönyörének érzése. Van azonban a szerelemnek egy másik -sokkal mélyebb- oldala amely az ember belső, láthatatlan tulajdonságainak megismerésén alapul. Azt hiszem, hogy az embervilágban is ez utóbbi adhat igazán mély kapcsolatot, tartós házasságot. Az ilyen kapcsolatok tulajdonképpen nem is szerelmi illetve udvarlási szándékkal indulnak. Két embert az Isten valahol spontán összeterel, ilyen-olyan módon kommunikálnak egymással s ezáltal egyre jobban megismerik egymást belülről. Ez a megismerés mélyíti el a kapcsolatot először szimpátiává később szeretetté majd szerelemmé, végül Isten segítségével jó házassággá. Bár az e világ dolgait balgaság összehasonlítani Isten országának dolgaival, mégis azt kell mondanom, hogy az ember és Jézus közötti szerelem is hasonlóképpen formálódik. Jól emlékszem arra a pillanatra amikor Isten magához ölelt és ezáltal én is Ő felé fordulhattam, megtérhettem. Azonban a 43 évig tartó Istennek hátat fordítás azt eredményezte, hogy abszolút semmit nem tudtam az égiekről, angyalokról, szeráfokról, a sátánról, Jézusról. Amikor a megtérésem után beszélgetést kértem életem első lelki vezetőjétől, rögtön az elején nekem szegezte azt az akkor számomra még megválaszolhatatlan kérdést, hogy „No és hogy tetszik állni Jézus Krisztussal?” Engem ekkor ez a kérdezés győzött meg arról, hogy Jézus Krisztust keresnem kell, meg kell ismernem Őt. S mivel ekkor már tudtam, hogy csak Isten közelében lehet tartalmas életet élni, hát elkezdtem Krisztus keresését, megismerését. A spontán találkozás megvolt, s a közelségének rám való jótékony hatása, megindította bennem a szomjas keresést. Ez nem állt másból, mint az igehirdetések folyamatos látogatásából, az Ige szívembe fogadásából, testvéri közösségekben való beszélgetésekből, hitmélyítő irodalmak olvasásából, az imádságban Vele való beszélgetésből és nem utolsó sorban a Biblia gyakori tanulmányozásából. Tehát a róla való információk begyűjtéséből. S amikor ezen információkból megismertem Jézus belső tulajdonságait, irántam érzett szeretetét, a szívemben valami mocorgást éreztem iránta. És amikor ráébredtem arra, hogy nem csak most, e világban élve, hanem már a megszületésem előtt is szerett engem, ráadásul az Atya által az örök életemet is előkészítette és velem akar lenni ott az Atyai házban, nyomban megszerettem Őt. De amikor azt is megtudtam, hogy a Golgotán miattam is elszenvedte a kínhalált, abban a pillanatban beleszerelmesedtem. Mert szerintem csak egy szerelmes szív képes a szeretettje helyett vállalni a halált. S rádöbbentem arra, hogy ha Ő ennyire szerelmes belém, akkor én imádni tudom Őt. Azóta, ha csak hallom, vagy kiejtem a nevét, a szívem mindig megremeg. Kívánom neked Kedves Embertársam, és mindazoknak akik kételkedve „hiszik” az Ő, irántunk kinyilvánított szerelmét, hogy mielőbb tapasztaljátok meg ezt a csodálatosan szép, felemelő és Magához vonzó érzést.
Isten segítsen ebben titeket!
Fórizs József
