Levél a Szmirnai Protestáns Gyülekezettől a Nagy Gyülekezetnek
Drága Barátaim!
Az elmúlt hét sok szomorúságot hozott. Sokan hallottatok már arról a megsemmisítő veszteségről, amely Malayta-ban történt, egy török tartományban 300 mérföldre északkeletre Antiókhiá-tól, a várostól, ahol először hívták a híveket kereszténynek. (Ap.Csel.11,26)
2007. április 18-án, egy szerda reggel Tilman Geske, 46 éves német misszionárius, három gyerekes családapa, az irodájába készülve megcsókolta a feleségét, búcsúzóul átölelte a fiát és felbecsülhetetlen értékű emléket hagyva neki így szólt: „Viszlát fiam. Szeretlek!”
Tilman a Zirve Kiadótól bérelt egy iroda helyiséget, ott készítette jegyzeteit az új Török Bibliaiskolának. A Malayta-i Evangélikus Gyülekezet irodája is itt volt. A gyülekezet szolgálatában volt, hogy Zirve kiadó nyomtatott és terjesztett keresztény irodalmat Malayta-ban és a környező Kelet Törökországi városokban.
A város másik részén, Necati Aydin 35 éves pásztor, kétgyermekes apa, elbúcsúzott a feleségétől és elindult az irodába. Ugur Yuksel szintén elindult a Bibliaiskolába.
Egyikük sem tudta ezek közül a férfiak közül, hogy az, ami rájuk vár a Bibliaiskolában hitük végső erőfeszítése és próbája, ami beteljesíti belépésüket a dicsőségbe, ahol elnyerik az igazságosság koronáját Krisztustól és minden szenttől, akik az Úr jelenlétében várják őket.
A város másik végén, 10 fiatal férfi, mindannyian 20 év alattiak, végső megállapodást kötött hitük cselekvésben való megnyilvánítására, mellyel kifejezik Allah iránti szeretetüket és a gyűlöletüket a hitetlenek iránt, akik érzésük szerint aláaknázzák az iszlámot.
Húsvét (a feltámadás) Vasárnapján öt ezek közül a fiatal férfiak közül részt vett egy meghívásos evangélizáción, melyet Necati Aydin pásztor és emberei tartottak a város egy szállójának konferencia termében. Úgy ismerték őket, mint híveket és keresőket. Senki nem tudja, mi történt azoknak az embereknek a szívében amint az evangéliumot hallgatták. Megérintette-e őket a Szent Szellem? Meggyőződtek-e arról, hogy bűnösök? Hallották-e szívűk mélyén az evangéliumot? Ma csupán a történetük elejét ismertjük.
Ezek a fiatal férfiak - egyikük egy polgármester fia Malayta tartományban - a Tarikat, vagy egy igazhívő iszlám csoport tagjai. A Tarikat tagság nagyon nagy megtiszteltetés itt; olyan mint egy testvériség (diákszövetség), tagság. Ezek a fiatalok egy helyen laktak, együtt készültek az egyetemi felvételire.
A fiatal férfiak pisztolyokat, kenyérvágó késeket, köteleket és törülközőket szereztek Allah számára végzendő végső feladatukhoz és szolgálatukhoz. 10 óra körül értek a Bibliaiskolába. Megérkeztek és látszólag elkezdődött a Bibliatanulás. Jelentések szerint, miután Necati felolvasott egy fejezetet a Bibliából megkezdődött a támadás. A fiúk Ugur, Necati és Tilaman kezét és lábát a székhez kötözték, mobil telefonjaikon felvételt készítettek arról, hogyan kínozták a testvéreinket majd három órán át.
A kísérő levél szerint az alábbi bekezdést csak az erős idegzetűeknek ajánlott felolvasni:
A kínzás részletei:
Tilman 156-szor, Necati 99-szer, Ugur pedig olyan sokszor volt megszúrva, hogy nem is tudták összeszámolni. Kibelezték őket és beleiket a szemük előtt szeletelték fel. Kiherélték őket és figyelték, ahogy testrészeiket elpusztították. Ujjaikat levágták, orrlyukukat, szájukat és végbélnyílásukat felvágták. Valószínűleg a legrosszabb az volt számukra, hogy testvéreik kínzását nézték. Végül, torkukat fültől fülig felvágták, gyakorlatilag lefejezve őket.
A kiadóház szomszédságában dolgozók később azt mondták, hallották a sikolyokat, de azt feltételezték, hogy ez a tulajdonosok családi veszekedése, így nem válaszoltak.
Ezalatt Gokhan, egy másik hívő és felesége laza reggelt tartott. 10-ig aludtak, hosszasan reggeliztek végül 12:30-kor érkeztek az irodába. Az ajtó belűről volt zárva, kulcsával nem tudta kinyitni. Betelefonált, habár a hívás kicsengett, az irodából nem halotta a telefon hangját. Mobilon hívta testvérét, végül Ugur válaszolt: Nem vagyunk az irodában. Menj a szállodai összejövetelre. Ott vagyunk. Oda fogunk menni mondta titokzatosan. Ahogy Ugur beszélt Gokhan halotta a háttérben a sírást és egy furcsa vicsorgó hangot. Felhívta a rendőrséget és a legközelebbi rendőrtiszt kb. 5 perc alatt megérkezett. Erősen zörgetett az ajtón: „Rendőrség! Nyissák ki!” Eleinte a rendőrtiszt is azt hitte, hogy családi csendháborításról van szó. Ekkor hallott egy vicsorgást és bugyogó nyögést. Ezeket a zajokat emberi szenvedésnek vélte a rendőr, előkészítette a tölténytárát és újra meg újra megpróbálta betörni az ajtót. Az egyik megrémült támadó kinyitotta az ajtót a rendőrnek, aki belépett a szörnyű színhelyre.
Tilmat és Necatit már lemészárolták, gyakorlatilag lefejezték őket a fültől fülig vágással. Ugur torka is hasonlóan fel volt vágva és éppen hogy élt.
Három támadó a rendőr előtt eldobta fegyvereit. Ezelatt Gokhan egy sikolyt hallott az utcáról. Valaki leesett a harmadik emeletről. Lerohanva egy embert látott a földön, akit később felismert, neve Emre Gunaydin. Súlyos fejsérülése volt é s furcsa mód vicsorgott. Megpróbált lemászni az ereszcsatornán, hogy elmeneküljön, de elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant. Úgy tűnt ő volt a támadók vezetője. Egy másik támadót egy alacsonyabb szint erkélyén találtak meg, ott rejtőzködött.
Hogy kibogozzuk a hálót, 6 évet kell visszamennünk. 2001. áprilisában a Török Nemzet Biztonsági Tanács (Milli Guvenlik Kurulu) az evangéliumi keresztényeket nemzeti fenyegetésnek nyilvánította, ugyanúgy, mint az Al Kaidát vagy a PKK terroristákat. A sajtóban megjelenő politikusi nyilatkozatok, rádiós hírmagyarázók és kommentátorok gyűlöletet gerjesztettek a misszionáriusok ellen, akiket azzal vádoltak, hogy fiatalokat vesznek rá, hogy vallásukat felcseréljék.
Ezután a 2001-es döntés után, A pásztorok és a keresztények elleni támadások és fenyegetések elkezdődtek az egyházakban/gyülekezetekben. Bombázások, fizikai támadások, szóbeli és írott fenyegetések csak egyfajta útja volt annak, ahogy a keresztényeket célba vették. A leglényegesebb a média használata volt a propagandában.
2005. decemberétől, egy hosszú összejövetelt követően, mely a keresztény fenyegetésről szólt, Evecit miniszterelnök felesége, Ilber Ortayil történész, Prof. Hassah Unsal, Ahmet Tan politikus, és Aytunc Altindal író/propagandista, mindannyian a saját szakterületükön megkezdték a kampányt, hogy a közvélemény figyelmét a növekvő keresztény fenyegetésre irányítsák, akik megpróbálják megvenni gyermekeik lelkét. Rejtett kamerás gyülekezeti alkalmakról készült felvételeket használtak hogy feltűnően növeljék a kereszténység iránti félelmet és a kibékíthetetlen ellenérzést.
Anakrai hivatalos televíziós válaszában a belügyminiszter önelégülten mosolygott miközben a testvéreinket ért támadásról beszélt. Nyílt gyalázás és tiltakozás közepette a média és a hivatalos nyilatkozatok ugyanazt az üzenetet hirdetik: „Reméljük, tanultatok a történtekből. Nem akarunk itt keresztényeket.”
Úgy tűnik, hogy egy nagykorú tarikat vezető irányította ezt a szervezett támadást. Ahogyan a 2007. januári Hrant Dink és a 2006. februári Andrea Santoro katolikus pap elleni gyilkosságokban is fiatalkorúakat használtak fel a vallásos gyilkosságokhoz, mivel erős irántuk a közszimpátia és enyhébb büntetéssel kell szembe nézniük, mint a nagykorúaknak azonos bűn elkövetése esetén. Még ezeknek a gyerekeknek a szülei is helyeslik ezeket a cselekedeteket. Annak a 16 éves fiúnak az anyja, aki Andrea Santoro katolikus papot ölte meg, azt mondta a kamerákba nézve, miközben fia a börtönbe ment: „Idejét Allahnak fogja áldozni.”
A gyilkosságba keveredett fiatal férfiak előzetes letartóztatásban vannak. A mai hírek szerint a terroristáknak megfelelőn elbírálásban lesz részük, vagyis az életkoruk nem játszik szerepet a szigorú büntetésben. Emre Guynaydin támadó jelenleg is az intenzív osztályon van. A nyomozó hatóságok és ismerősei szerint, ha nem épül fel, félre állítják.
A Török Gyülekezet olyan módón válaszolt Isten dicsőségére, hogy hívek százai és pásztorok tucatjai repültek amilyen gyorsan csak tudtak Malayta kis gyülekezetéhez, hogy bátorítsák a híveket, foglalkozzanak a hivatalos következményekkel és képviseljék a keresztényeket a médiában.
Amikor Susanne Tilman kifejezte óhaját, hogy férjét Malaytában kívánja eltemetni, a Kormányzó megpróbálta megakadályozni, amikor látta, hogy ez nem sikerül, elhíresztelte, hogy: „bűn sírt ásni egy kereszténynek”. Végül egy olyan vállalkozásban, amelyre a keresztény történelem örökre emlékezni fog, Adana (Tarzusz közeli település) gyülekezet férfiai lapátot ragadtak és sírt ástak megölt testvérüknek egy 1000 éves örmény sírkertben.
Ugurt a családja alevi muszlim szertartás szerint temette el szülővárosában Elazig-ban, hívő menyasszonya az árnyékból figyelte a szertartást, mivel családja és barátai nem fogadták el azt a hitet, amit Ugur oly sokáig gyakorolt és amelyért meghalt.
Necati temetése a szülővárosában, Izmir-ben volt, ahol megtért. A sötétség nem érti meg a világosságot. Habár a keresztények kifejezték megbocsátásukat, nem bíztak meg bennük. Mielőtt Malayta-ban repülőre tették volna a koporsót, röntgensugárral átvizsgálták, hogy nem rejt-e robbanó anyagot. Ez nem a szokásos eljárás egy muzulmán koporsóval.
Necati temetése csodálatos esemény volt. A menny felvillanásaként török keresztények ezrei és misszionáriusok jöttek el, hogy kimutassák Krisztus iránti szeretetüket, és tiszteletüket az iránt az ember iránt, aki ki volt választva arra, hogy meghaljon Krisztusért.
Necati felesége Shemsa azt mondta: „Halálának volt értelme, mert Krisztusért élt és Krisztusért halt meg!” Necati egy ajándék volt Istentől. Megtisztelve érzem magam, hogy része volt az életemnek, úgy érzem megkoronáztak tisztességgel, Méltó kívánok lenni ehhez a tisztességhez.
Merész keresztények álltak Necati temetésén, szembenézve a nyilvánosság veszélyével, és ily módon célpontokká váltak. Amint várható volt, az anti-terrorista rendőrség megjelent és filmre vett minden résztvevőt, hogy a jövőben ezt használhassa. A szertartás a Buca Baptista imaházban volt, és egy kis keresztény temetőben földelték el Izmir külterületén.
Izmir kormányzójának két helyettese ünnepélyes arccal állt az első sorban. Hírügynökségek tucatjai voltak jelen, hogy élő hírekkel és képekkel dokumentálják az eseményeket. Ki tudja, milyen hatást váltott ez ki azokból, akik nézték? Ez az ő történetük kezdete. Imádkozzatok értük is.
Miközben ez az eset töltötte be a címlapokat a legnagyobb török újságoknál, Susanne Tilman megbocsátását fejezte ki egy televíziós interjúban: „nem akarok bosszút” - mondta a riporternek. „ó, Istenem, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” - mondta szívből egyetértve Krisztus kereszten elhangzott szavaival! (Luk.23,34)
Egy olyan országban, ahol a szemet-szemért bosszú olyan normális, mint a levegővétel, nagyon sokan felfigyeltek az egyházra és arra, hogy Susanne Tilman életeket változtatott meg. Egy rádiós hírmagyarázó ezt írta: „Többet mondott egy mondata, mint amennyit 1000 év alatt 1000 misszionárius tett volna.”
A Malaytabeli misszionáriusok inkább elköltöznének, mivel őket és családtagjaikat a nyilvánosság megismerte és a város gyűlöletének célpontjai lettek. A maradék 10 hívő rejtőzködik. Mi fog történni a gyülekezettel, ezzel a fénnyel a sötétségben? Leginkább úgy fest, hogy földalattivá válnak. Imádkozzatok bölcsességért, azokért a török testvérekért, akik más városokból fognak odamenni, hogy vezessék a vezető nélküli gyülekezetet. Ne szánjuk meg Malaytat, a nagy várost, a várost mely nem tudja, mit tesz? (Jónás 4,11)
Amikor a pásztorunk Friket Bocket hétfőn egy testvérrel vallomást ment tenni a Biztonsági Hivatalba, akkor bevezették őket az anti-terrotista osztályra. A falon egy nagy térkép volt, teljesen betakarta a falat, ezen kategorizálva az összes Izmiri terrorista sejt fel volt sorolva. Egy prominens oszlopban Izmir evangéliumi gyülekezetei is fel voltak sorolva. A sötétség nem érti a világosságot: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek.” (Ap.csel.17,6)
„Kélek, imádkozzatok a török gyülekezetekért, ne imádkozzatok az üldöztetés ellen, megtartásért imádkozzatok!”, sürget Friket Bocket pásztor.
A gyülekezet jobbat kapott a testvéreink elvesztésével; gyümölcsöző életet, megújult hitet, égő vágyat az evangélium hirdetésére hogy elűzze a sötétséget Malayta-ban, ezeket nem szabad sajnálni. Imádkozzatok, hogy erősen meg tudjunk állni a külső elnyomástól és külön imádkozzatok értünk, hogy erősek legyünk belső harcunkban a bűnnel, ami valójában legyengíthet minket. Azt tudjuk, hogy Jézus Krisztus ott volt, amikor a testvéreink életüket adták Érte. Ott volt, ahogyan ott volt, amikor Istvánt Tárzuszi Pál szeme láttára megkövezték.
Egy nap a testvéreink haláláról készült felvétel többet mutat nekünk arról az erőről, amiről tudjuk, hogy Krisztus adta nekik, hogy elviseljék végső keresztjüket, a Szent Szellem békéjéről, ami megáldotta őket a szenvedésben a szeretett Megváltóért. De tudjuk, hogy Ő ott volt mellettük. Tudjuk, hogy elméjük tele volt az Isten Beszédével, erősítve őket a szenvedésben, amint a sötététség megpróbálta leigázni az Evangélium legyőzhetetlen Fényét. Tudjuk, hogy amilyen módon csak tudtak, egy tekintettel, egy szóval bátorították egymást, hogy erősek maradjanak. Tudjuk, hogy tudták, nemsokára Krisztussal lesznek.
Nem ismerjük a részleteket. Nem tudjuk, milyen igazságot szolgáltatnak, vagy nem szolgáltatnak a földön. De imádkozunk - és sürgetünk imára -, hogy egy nap legalább egy abból az öt fiúból hitre jusson Tilman Geske bizonyságétele által, aki mint misszionárius életét adta szeretett Törökországáért, és Necati Aydin és Ugu Yuskel bizonyságtételéért, akik a török gyülekezetek első mártírjai Krisztusért.
Bocek 2007. április 24.
Darlene N
Kérlek, juttasd el az országodban annyi imádkozó kereszténynek, ahánynak csak tudod!
"2007. április 18-án, egy szerda reggel Tilman Geske, 46 éves német misszionárius, három gyerekes családapa, az irodájába készülve megcsókolta a feleségét, búcsúzóul átölelte a fiát és felbecsülhetetlen értékű emléket hagyva neki így szólt: „Viszlát fiam. Szeretlek!”
Az utolsó közös felvétel - Tilman Geske családja körében
