Jakab, a Zebedeus fia
Jakab apostol János testvére volt. Egyik nap, amikor apjukkal, Zebedeussal halásztak, Jézus Krisztus elhívta őket tanítványainak. Ők azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és Jézussal tartottak (Máté 4,21–22. Márk 1,19–20).
Valószínű, hogy Jakab Mária testvérének, Saloménak volt a fia, tehát Jézus unokatestvére (Máté 27,56. Márk 15,40. János 19,25). Jánossal és Péterrel együtt Jakab állt a legközelebb Jézushoz. Ők hárman voltak jelen Jairus leányának feltámasztásakor (Márk 5,37), Jézus megdicsőülésekor (Márk 9,2–9. Máté 17,1–9. Lukács 9,28–36) és Jézus letartóztatása előtti imádkozásakor a Gecsemáné kertjében (Márk 14,32–42. Máté 26,36–46).
A hagyomány szerint Jakab volt az első keresztény misszionárius Spanyolországban.
Jakab volt az első az apostolok között, aki vértanúhalált halt. Heródes Agrippa király ölette meg (Csel. 12,2) kb. Kr. u. 43-ban. Clement szerint, miközben Jakabot a vesztőhelyre vezették, olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy vádlója megbánta tettét, és bocsánatot kért tőle. Ez az ember helyben meg is tért kereszténynek, és azt kérte, hogy Jakabbal együtt halhasson meg vértanúként. Egyszerre fejezték le kettejüket.
János
János gyakran említi úgy magát, hogy ő az a tanítvány „akit szeret vala Jézus" (János 13,23).
János apostol Zebedeus fia és Jakab testvére volt (Márk 1,19–20), és lehetséges, hogy Jézus Krisztus unokatestvére is (Máté 27,56. Márk 15,40. János 19,25). János és Jakab halásztársak voltak Péterrel és Andrással (Lukács 5,10). Jézus „Boanergesnek", azaz a mennydörgés fiainak nevezte Jakabot és Jánost (Márk 3,17). Amikor egy samaritánus falu megtagadta Jézus befogadását, János és Jakab megkérdezte Tőle, akarja-e, hogy tüzet parancsoljanak alá az égből a falura? Jézus megdorgálta őket: „Nem tudjátok minémű lélek van bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa." (Lukács 9,55–56). Egy másik alkalommal János és Jakab Jézushoz mentek az anyjukkal, aki arra kérte Jézust, hogy mikor eljön majd az Ő országában, engedje a két fiút jobb illetve balkeze felől ülni. Jézus azt felelte, hogy ezt nem az Ő dolga megadni, „hanem azoké lesz az, a kiknek az én Atyám elkészítette." (Máté 20,20–28)
János, Jakab és Péter jelen volt Jairus leányának feltámasztásakor, Jézus megdicsőülésekor a hegyen és letartóztatása előtti imádkozásakor a Gecsemáné kertjében. Jézus letartóztatásának éjjelén János és Péter követte Őt a főpap palotájába. János volt az egyetlen apostol, aki jelen volt Jézus keresztrefeszítésénél, ahol Jézus az ő gondoskodására bízta az anyját (János 19,26–27).
Mikor János és Péter meghallotta Mária Magdalénától, hogy a kő elvétetett a sírról és Jézus Krisztus holtteste nincs benn, odafutottak és bementek, hogy ők is meggyőződjenek.
Az Apostolok Cselekedetei általában együtt említi Jánost és Pétert. Együtt prédikáltak, együtt gyógyították a betegeket és együtt kerültek börtönbe. János „oszlop" volt az apostolok között (Gal. 2,9). Ő a szerzője János evangéliumának, amelyet az ázsiai Efezusban írt Kr. u. 90 körül. Ugyancsak ez idő tájban írta leveleit is. Domitianus császár az egész Római Birodalomban kegyetlen keresztényüldözésbe fogott. Jánost Rómába vitette és elevenen forró olajba eresztette. Jánosnak semmi baja sem lett, erre a császár Patmosz szigetére száműzte. Ott mutatta meg neki Jézus Krisztus a jövőt és az Apokalipszist, amelyet az apostol lejegyzett és amely a Jelenések könyvében olvasható.
János Palesztinában és Kisázsiában hirdette az evangéliumot. Jelképe a sas.
Domitianus halála után János kiszabadult Patmosz szigetéről és Efezusban lakott haláláig, ahol Mária is el van temetve. Kr. u. 98–100 körül, kb. 100 évesen halt meg csendesen. Ő volt az egyetlen apostol, aki természetes halállal halt meg.
