Szerző Téma: Áldott nevetést  (Megtekintve 93711 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Áldott nevetést
« Dátum: 2009 Május 21, 16:18:52 »
 :2funny:
Ide tedd a vicces írásokat, ami megnevettet másokat. Lehet akár a te balul sült el élményed is.

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #1 Dátum: 2009 Május 21, 16:19:34 »
TOMMY TENNEY

Elég rossz gyerek voltam és ezzel sok fejtörést okoztam a szüleimnek. Egyik alkalommal, amikor rendetlenkedtem, hivő apám már nem tudta hogyan fenyítsen meg, teljesen tanácstalan lett. Akkor a következőt tette: azt mondta nekem, hogy térdeljek le és ő imádkozni fog értem. Amíg ő imádkozott, addig nem volt szabad felkelnem a térdeimről, végig kellett hallgatnom, akármilyen hosszan is imádkozott. Úgy imádkozott, mintha egy harmadik személyhez beszélne (aki természetesen Isten volt). Soha nem felejtem el azt a napot, ahogyan akkor az imádságát kezdte: „Istenem, Te adtad nekem ezt a fiút, Tőled kaptam őt ajándékba. Te látod, hogy én már nem tudom mit csináljak vele, ezért elengedem őt, kiengedem a kezemből és a te kezedbe helyezem. Te csinálj vele, amit akarsz, mert én már nem tudom, mit tegyek vele.” Ahogy ezt meghallottam, elkezdtem kiabálni, miközben a könnyeim hullottak: „Isten, ne hallgass rá! Nem gondolja komolyan, amit az előbb mondott Neked!” Aztán csak úgy ömleni kezdtek belőlem a szavak. Apám ekkor szelíden megölelt és magamra hagyott, miközben én a térdeimen imádkoztam Istenhez.

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #2 Dátum: 2009 Május 21, 16:20:06 »
Tanulság az elírt e-mail címről:

Egy minneapolisi házaspár eldöntötte, hogy Floridába megy felmelegedni egy különösen fagyos télen. Úgy tervezték, hogy ugyanabban a hotelben szállnak meg, ahol a mézesheteiket töltötték 20 évvel azelőtt. Mozgalmas programjuk miatt nehéz volt összeegyeztetni az utazási időpontot, ezért a férj pénteken, a feleség pedig a következő napon repült Minneapolisból Floridába. A férj bejelentkezett a hotelbe, ahol a hotelszobában egy számítógép is volt, nem úgy mint évekkel azelőtt, és eldöntötte, hogy küld egy e-mailt feleségének. Véletlenül azonban kihagyott az e-mail címből egy betűt, s anélkül, hogy észrevette volna a tévedést, elküldte a levelet a rossz címre. Közben ... valahol Houstonban ... egy özvegy épp a férje temetéséről érkezett haza, akit az Úr hazahívott az ő dicsőségébe, egy szívinfarktus után. Az özvegy elhatározta, hogy megnézi a barátoktól és rokonoktól érkezett e-maileket. Miután elolvasta az üzenetet, visított és elájult. Fia berohant a szobába, édesanyját a földön találta, majd felpillantott a képernyőn található szövegre:

Szerető feleségemnek           Időpont: 2005 okt.13, péntek         Tárgy: megérkeztem!

Drága szerelmem!

Tudom, meg vagy lepődve, hogy üzenetet kapsz tőlem. Már számítógépük is van az ittenieknek és lehet szeretteinknek e-mailt küldeni. Épp most érkeztem meg és jelentkeztem be. Minden elő van készítve a holnapi érkezésedre és már nagyon várom, hogy találkozzunk. Remélem, hogy az utazásod olyan csendes lesz, mint az enyém.

Ui.: Tényleg nagyon meleg van idelent

Nem elérhető Moncsi

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1454
Re:Áldott nevetést
« Válasz #3 Dátum: 2009 Május 21, 17:58:36 »
 :hehe:
Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít,megaláz s fel is magasztal. 1Sám2/7

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #4 Dátum: 2009 Május 27, 14:58:35 »
A kutya tudja, hogy a fióknak csukva kell lenni, de a...
http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=116410

Táncoló fóka
http://www.videoplayer.hu/videos/play/167423

Most akkor hogy is van ez?
http://www.videoplayer.hu/videos/play/368304

Szomorúság ellen
http://www.videoplayer.hu/videos/play/354374
:2funny: Hát kérem, ki elhagyja a kaját, így jár. Legyél óvatos.
http://www.indavideo.hu/video/Kombinator

..de még csak nem is szarka
http://www.videoplayer.hu/videos/play/368218

Nem elérhető Harang

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 245
    • Isten szeret
Re:Áldott nevetést
« Válasz #5 Dátum: 2009 Május 27, 17:23:39 »
Még,hogy gyáva nyúl ?!

http://www.indavideo.hu/video/Gyava_nyul_2

Gyáva kígyó ! Hova lett ravaszsága?

A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala,
1Móz 3,1.    



"Jézus az út, az igazság és az élet." János 14:6.

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #6 Dátum: 2009 Május 27, 17:52:59 »

Részletek gyerekdolgozatokból
2007. 03. 19.

Részletek gyerekdolgozatokból eredeti helyesírással és fogalmazással:


Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Energiát.

Az oroszlán jellemzése.
- hangja: vastag, kitörő
- látása: gonosz

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elol maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzak.

A kőolajat kövekből sajtolták.

A Bibliát Guttenberg találta fel.

A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

Egyiptom őslakói a múmiák.

Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

Az éhen halt sereg kitakarodott az országból.

A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.



maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #7 Dátum: 2009 Május 29, 14:27:26 »
Mi újság? Elmesélem, lehet lesz akit jó kedvre derít.

Tegnap éjfél felé feküdtünk le. Arra lettünk figyelmesek, hogy valami nagyon zümmög.  :035: Mivel az ablak csukva volt a hideg miatt, nem tudtunk tőle elaludni, mert a külső zaj nem nyomta így el. Felkeltünk és kutattuk a hang irányában, hogy hol van. A polcra tippelt a férjem, így a CD -ket lepakolta és kivitte a nappaliba, jó helyen lesz reggelig. Úgy tűnt beszorult valamelyikbe. Lefeküdtünk. Ismét csak halljuk, hogy ziiiiiii. Felkapcsoltuk a villanyt és újra csak kerestük a hangot, hol rejtőzik ziiiiii. Már előkészítettem a púszítószert is, hogy lefújom ha rábukkanok. A kezemben a flakon, a fülünk meg nyitva, hallgatóztunk és végre rájöttünk a szekrényke mögött van. Élvezettel fújtam be és újra lefeküdtünk, de már jó büdös volt a szobában. Ekkor már fél 1 volt. Alig a fejünk a párnán, ismét... ziiiiiii. Hát már dühösen ugrottunk ki az ágyból. - Véged van haver! :fereng2: -mondtam neki. Csak kapjalak el. Kerestük vagy 5 percig. Fújás a függönyök mögé, majd ismét lefekvés. ziiiiiii Újra ki az ágyból, újra hallgatózás. Már hajnali háromnegyed 1, de a kis piszok csak nem akadt horogra.  :141: Ez idő alatt benéztünk mindenhová és csak fújtam a flakont és fújtam, majd ismét az ágy és ismét ziiiiiii. Negyed 2. A ziiiiiii még sehol. Már azt hittem én pusztulok el a fél flakon tartalmától, de a ziiiiiiii még mindig él!  :055: Lehasaltam, az ágy alá befújtam, ameddig a férjem a könyvek közé fújt a másik flakonnal. Milyen jó, hogy kettő van. A flakon egyre csak ürül, de a ziiiiiii még mindig él, mi meg már alig.  :156: Majd amikor azt hittük ziiiiii végre elpusztult, lefeküdtünk, hogy végre alszunk. Majdnem elaludtam, amikor ziiiiii fél 2-kor újra megszólalt. ziiiiiiiiiiiiii Kiugrottam az ágyból, a férjem is és a szekrényke alá fújtam, mert ekkor már úgy tűnt az egész szobában bent van, de még oda nem fújtunk. Már az egyik flakon kiürült, de a másikban volt még valamennyi. Csend! Hallgatózunk. Végre néma csend! Megkönnyebbültünk. Ziiiii életének vége. Kimerülve, kábultan bezuhantunk az ágyba.  :174: Majd ismét.... ziiiiiiiiiiii.  :140: 

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Áldott nevetést
« Válasz #8 Dátum: 2009 Május 29, 14:34:39 »
Na, akkor most végeztetek ziiii-vel? :D :hehe:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető Moncsi

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1454
Re:Áldott nevetést
« Válasz #9 Dátum: 2009 Május 29, 14:46:55 »
 Hát ez jó, :hehe: :2funny: bár az éjjel nem cseréltem volna veletek.
Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít,megaláz s fel is magasztal. 1Sám2/7

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #10 Dátum: 2009 Május 30, 21:28:09 »

Nem elérhető irene

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2573
Re:Áldott nevetést
« Válasz #11 Dátum: 2009 Május 31, 07:48:52 »
véletlenek pedig  vannak  :2crazy:
http://www.videoplayer.hu/videos/play/81995   - /zene  kicsit hangos!

vicces sofőrök  :hehe:
http://www.videoplayer.hu/videos/play/336216
zsolt 25:8.    Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #12 Dátum: 2009 Június 09, 20:16:43 »
Jó kis nyelvtörő ha valaki szereti: http://www.lba.hu/nyelveszkedes/nyelvtoro.php

Ezt mond ki nevetés nélkül, nekem nem sikerült.  :hehe:
Sztreccs, strucc, cucc. (COC)
Vad meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?
Zaporozsec taxis sztrájk

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re:Áldott nevetést
« Válasz #13 Dátum: 2009 Június 09, 20:22:07 »
'Ubúltól' csak neked Mária 10X
egymásután:
'Moszkvics sluszkúlcs'
Ő kimondta!
Én 4-ig jutottam, aszt má a nevemmel is problémáim akadtak!
:hehe:
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

maria

  • Vendég
Re:Áldott nevetést
« Válasz #14 Dátum: 2009 Június 09, 20:44:24 »
én kitudom mondani, mert gyakoroltam sokszor egy játék közben. Sokszor tudom nem csak 10 x