Szerző Téma: Az Óemberünk visszaköszön!  (Megtekintve 39103 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető István_2

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 21
Re:Az Óemberünk visszaköszön!
« Válasz #360 Dátum: 2014 Szeptember 02, 23:13:08 »
Ha visszaköszön az ó ember. Bizony nem ritka a hívő ember életében. Az apostolok is átestek rajta. Kérdés mit, és hogyan tehetünk ellene. Ezt osztom meg veletek pár gondolatban, és igék által.

A növekedés feltételei.
 Vetkőzzétek le az ó embert, és öltözzétek fel az új embert (Efézus 4:22-24).
          Újjászületésünkkor mindkettő megtörtént (Kol. 3:9-10), ám a régi mindig újra születik bennünk (Jakab 1:13-15), ha nem öldököljük kitartóan (Róma 8:12-13), ha nem szögezzük a saját keresztünkre (Máté 24:24) testies indulatainkat és kívánságainkat (Gal. 5:24), ha nem küzdünk végig a bűn ellen (Zsidók12:4) amíg e földön élünk! Emberi gyarlóság, és a vétkes könnyelműség az oka, hogy a bűn mégis gyakran „megszületik” életünkben. Ilyenkor nem segít a siránkozás, csak a sírás (Jóel 2:12). Nem „jóvátétel” az álszentdicsőítés (Ézsaiás 1: 12-16), csak a visszatérés az Úrhoz (Zsolt. 50: 23). Isten nem fogadja el a magyarázkodást, csak a megvallást (I.János 1:9), Gyakorlatilag ez utóbbi jelenti: levetkőzni az ó embert!
          Ne jöjjetek tehát zavarba testvéreim, ha észreveszitek magatokban a régi, testies élet iránt való hajlamot, sőt azt sem, ha ez legjobb szándékaitok ellenére, időnként teret is kap életetekben. Ne az ördög, csüggedést és félelmet keltő sugallataira hallgassatok akkor sem    ha azzal kell szembesülnötök, ami éppen a hívőkről van írva az igében: a test (testiesség!) a szellem ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen (Gal. 5:16-17). Vállaljátok, és harcoljátok meg a hitnek szép harcát (I.Tim. 6:12). Példa erre egy olyan testvér beszámolója, aki nem él gondtalanul a Sionon (Ámos 6:1).
          „Belefáradtam mindenbe. Sikertelenül igyekeztem ellátni napi feladataimat, terhessé vált számomra a sok képmutató beszéd és imádság hallgatása a gyülekezetben. Szívesen elhallgattam volna közöttük egészen. Sőt, erőtlenségem miatt behúzódtam volna minden emberi kapcsolat elől, a teljes magányosság barlangjába. Tudtam, hogy ez nem megoldás, valami nincs rendben nálam. Kértem az Úr segítségét, friss erőt...! Aztán eszembe juttatott egy néhány nappal korábbi beszélgetést, mikor nem ügyeltem a nyelvemre. Amikor valaki arról kérdezett, hogyan tudom ellátni feladataimat, a válaszomban teret kapott némi szolid önelégültség. Amint ezt felismertem, megbántam és megvallottam, megszűnt a testet és lelket bénító fáradtság. Hamarosan friss erőt kaptam, és újra reménységgel, sőt örömmel dőlhettem neki Istentől rendelt teendőimnek, melyek által Őt szolgálhatom (Kol. 3:23-24).”
Bizonyára egyetértetek velem: ha ez a testvér nem „vetkőzte” volna le a szolidnak látszó önelégültséget, ha bagatellizálta volna az Úr valóban szolid intelmét (Zsidók 12:5-8), akkor egyre több teret adott volna az egyre vadabb (!) testiességnek. Ennek következtében fokozatosan elsorvadt volna szellemi kapcsolata az Úrral, és az ő követőivel (Róma 8:13).

„Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust” (Róma 13:14).
Nyilván nem olyan külső dolgokat öltünk magunkra, mint például a látványosabb szenteskedés, vagy az ájtatosabb beszédet Őróla, hanem szellemileg kell felnövekednünk Őbenne! A benne való hitben, az Ő megismerésében kell érett férfiúságra jutnunk (Efézus 4:11-16). Mindez nem megy csupán a magunk buzgó igyekezete által, hanem az Istentől rendelt, szellemileg érettebb testvérek szolgálatát, intelmeit, vigasztalásait, tanításait is igényelnünk, vállalnunk kell a szentek közösségében (Filippi 2:1). A felnövekedő gyermek egyre több teendőt tud vállalni a családban. Visszaemlékszem azokra a régi időkre, amikor lassan cseperedő, felnövekvő gyermekeink segítsége olyan sok könnyebbséget, főként pedig sok-sok örömöt okozott nekünk. Gyönyörködtünk bennük, ahogyan szorgoskodtak, gondozták kisebb testvéreiket, egyre több terhet vállaltak a családért végzendő munkából. A mi mennyei Atyánk (II.Kor. 6:18) is ebben gyönyörködik! Ezért az a hívő, aki kész vállalni Istentől rendelt elhívását és szolgálatát, a legboldogabb ember a földön! Mert nincs attól nagyobb öröm, mint azzal a hittel indulni a napnak, hogy mindent, amit csak cselekedni fogok, szóval vagy tettel, Uram nevében és az Ő segítségével tehetem (Kol. 3:17). Aki így él, az tud mindenért szívből hálát adni (Eféz. 5:20), nem csak szájjal mondani. Ám az ilyen életnek az a feltétele: hogy amint növekedünk az Úrban, és kapunk mindig friss, mindig több erőt, ezt az övéinek javára kell használnunk, ami egyet jelent az Ő szolgálatával.

„A magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek” (Kol. 1:24).
Isten szolgálata e földön, szenvedést jelent a bűn miatt (Ésa. 53:11). Urunk is előbb elszenvedte a bűnösöket (Máté 17:17), aztán bűneik büntetését (I.Péter 2:24). Mindehhez az Ő isteni szeretete adott neki erőt (Ján. 3:11). Az Ő követőinek földi szolgálata: elszenvedni az Ő szeretetével minden embert, testvért (Eféz. 4:2), felebarátot (III.Móz. 19:18), ellenséget (Máté 5:44) egyaránt. Azok tudják, hogy milyen nehéz ez, akik vállalják, és gyakran nagyon belefáradnak (Ézsaiás 40:29-31). Mert nem csak az önszerető, hivalkodó bűnös életbe fárad bele az ember, hanem a másokat szerető, s javukat-üdvüket szolgáló életbe is. De micsoda különbség! Amikor a bűnben élők belefáradnak e világ szeretetébe (I.Ján. 2:16-16), elkezdi őket az ördög gyötörni. Ám amikor az Úr követői elfáradnak a szolgálatban, Ő vigasztalja, és friss erővel segíti őket.
          A hívő szenved, amikor látja szeretteinek romlottságát, sőt észreveszi saját életében is a testiességet, és gyűlöli ezeket. Gyűlöli a bűnt minden emberben, mégis tud irgalmas szívvel szeretni minden embert (Luk. 6:32-36). Isten természete (II.Pét. 1:4), az Úr indulatai ezek (Filippi 2:5), melyeket fel kell öltöznünk, melyekben fel kell növekednünk. Akkor nem csak azt látjuk ami megszomorít, hanem ami boldog reménységet ad. Hitben látjuk (Zsid. 11:1) az ígéretek teljesülését: szeretteink helyreállását, az atyafiak megújulását, azokat az új testvéreket, akiket az Úr még adni fog. Hitben látjuk Isten választott népének, Izraelnek megoltalmazását, boldog és dicső jövőjét az ezeréves Békekirályságban. Aztán az új eget, az új földet, a mennyei Jeruzsálemet, ahol készen vár az a hely, melyet Urunk elkészített számunkra (Ján. 14:3).

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!”
Lehet egyszerre szenvedni, és örülni? Igen, de csak az Úr követőinek! Mert amilyen bőséggel kijut nekünk a Krisztus szenvedéseiből, olyan bőséges a mi vigasztalásunk is a Krisztus által (II.Kor. 1:5). Sőt, Urunk a saját békességével és örömével is megajándékozza  az őt szeretőket (Ján. 14:27). Megtapasztaljuk, amire Istentől kapott hit nélkül képtelen az ember, hogyan lehet teljes örömnek tartani a különféle kísértéseket (Jakab 1:2). Kénytelen vagyok most a saját hétköznapjaimból is feltárni egy keveset, hogy nyomatékosabbá tegye azt az üzenetet, amit az Úr rám bízott.
           Nem kevés szenvedést okoz nekem, családom néhány tagjának, valamint sok hitben elbukott, vagy eltévelyedett atyafinak állapota. Tudom, hogy a gonosz olykor kegyetlenül gyötri őket, én pedig szívből szánom és szeretem mindet, de segíteni nem tudok egyiken sem. Pedig majdnem minden földi ember élete ilyen, azoknak a hívőknek kivételével, akik hitből élnek (Zsid.10:38 38).  Az ördög felkínálja minden embernek előbb a bűnnek ideig-óráig tartó gyönyörűségeit (Zsid. 11:25), vagy a hamis hit alkalmi rajongó érzelmeit. Aztán amint ajánlatát elfogadták, kezdi őket testileg-lelkileg gyötörni.
          Ebben a helyzetben mégis hála tölti be szívemet, amint felébredek, és nekilátok napi teendőimnek azzal a hittel, hogy minden hatalom és dicsőség Istené, szerető Atyámé. Neki gondja van mindazokra, akiknek állapota miatt sóhajtozom, de számon tartom valamennyi ígéretét, melyekkel vígasztalt velük kapcsolatban. Nekem, pedig nem kell aggódnom semmi felől, Ő jól tudja, mire van szükségem, s a kellő időben szeretettel kirendeli azokat (Lukács, 12: 29-31). Az a dolgom, hogy naponta rábízzak mindent Istenre (Róma 12:1), akkor munka közben is, jártomban keltemben is, teremheti ajkam a hála gyümölcsét! Ilyen kegyelemben részesítsen, és tartson meg az Úr mindannyinkat.
Zsolt. 119,105
Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.

Nem elérhető sogorom

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 13
Re:Az Óemberünk visszaköszön!
« Válasz #361 Dátum: 2015 December 06, 16:30:23 »
A témával össze fügésben véleményem szerint szükség van egy becsületes szembenézésre .
Méng pedig az élet formánk  tartalmával, nem egyénileg hanem ugy általánosan.

A könyebb nézet érdekben vonatkoztasunk ell, mondjuk attól a közöségi élet viteltől mebelyben most élünk.
És gondolatban képzeljünk ell, egy olyan életteret .Amilyen a Noé utáni vizözön után lett ezen a bolygón.

A feladat az lenne hogy hozunk létre. Egy müködő életvitel modelt ,mely az isten elvárásának tetsző és megfelelő.
Vagy is, egy olyan társadalmi   felépitményt melyben. Nem lenne különösebben nehéz probléma szendséges élet vitelt gyakorolni.

Vajon!!
A  lakhatás, a munka, a javak elosztása, a tanitás, az öregek elátása ,az egészségügy ,gyereknevelés, a szekszualitás, az erkölcsiség
a segitő készség, és a Krisztusi szeretet kédéseiben.
Milyen módozatokat lenne szükséges  felálitanunk Istennek is tetsző megfelelésel.

Véleményem szerint  aki nem ezekre  (most e példa esetben) figyelve kiván megszentelődő életformát kialakitani .Hogy is mondjam  csak egy definicióval és nema valós lehetőségel traktája ISTEN és Krisztus tanitványát.

No kérem igy talán esetleg  sulyozottan . Használhatjuk az ó ember kifejezést. De csak azért mert becsülettel kivántunk szembe nézni a dologal.
Én nem tartanám méltányosnak ha nekünk egyszerü tanitványoknak ez tilos lenne.

Nem elérhető Sofia

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 148
Re:Az Óemberünk visszaköszön!
« Válasz #362 Dátum: 2019 Február 17, 13:26:57 »
Péter tesó 2007 novemberében írt gondolatai nagyon bátorítóak számomra, jó tudni, hogy nem csak nekem vannak hasonló érzéseim és gondolataim.

"Talán az is ismerős, amikor nem azt műveljük amit akarunk, hanem amit gyűlölünk azt cselekedjük.
Azt a részt is megtaláljuk magunkban, aki a jót akarja cselekedni, de sokszór a jó végezvitelét nehezen tudjuk megtenni.
A külső és belső, azaz az Ó ember és az Új ember harca ez. Kellemetlen az a tudat, hogy itt a földön ez egy véget nemérő küzdelem.
Ez egy olyan csata amelyben előfordúlhat hogy egyik, vagy másik kerül felűlre, vagy a győztes állapotba. Mindenkorra tudatosítanunk kell magunkban, hogy egy pillanatnyi csata elveszése, még nem jelenti azt, hogy az egész küzdelmet illetve a győztesnek járó pálmát elveszítettük. Ne felejtsük el, hogy nem kevesebb személy van a mi oldalunkon, mit a hatalmas Úr Jézus, aki azt igérte :

... és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! ( Mt. 28/20 )

Magam is sokat küzködtem ezekkel a gondolatokkal:
- én nem vagyok jó keresztény....
- nem tudok jó lenni ....
- mindíg elbukok ...
- Istenünk szégyenére vagyok ...
stb."