Szerző Téma: Igét kaptam az Úrtól  (Megtekintve 286293 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #15 Dátum: 2007 Május 03, 20:02:28 »
Lk 19,2-5
"Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól.
Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá:
"Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom."


Zákeus...
Zákeus, egy fővámszedő. Semmire sem becsülhették vámszedő mivolta miatt. Sőt, Ő nemcsak vámszedő, hanem fővámszedő volt!
A rómaiak bízták meg a zsidókat a vám beszedésére. Annyi vámot szedhettek be az emberektől, amennyit nem szégyelltek.
A rómaiaknak egy meghatározott összeget be kellett juttatniuk, a többit megtarthatták. A vámszedőket megvetették a zsidók.
Nem lehettek tanúk a tárgyaláson és a zsinagógákba se látták őket szívesen. A zsidók egyenesen a pokolba gondolták a vámszedőket. Üdvösségük esélyét kizárták.
Jézus megszólította a nevén: Zákeus! Lehet Zákeus megdöbbent ahogy hallotta Jézus szájából a saját nevét...Nem sokan szólíthatták a nevén, valószínűleg szívesebben használták a zsarnok, a kutya és a vámszedő megszólítást.
Jézus meglátta a zsidók által lenézett fővámszedő igazi kivoltát. Belelátott a szívébe és megszólította.
Jézus ezen az úton Jeruzsálembe tartott. Samáriából jött és Jerikón keresztül ment Jeruzsálembe. De miért is fontos ez?
Azért, mert nem kellett volna bemennie Jerikóba, ugyanis ez kerülő volt Jézusnak. De bement Jerikóba. Miért?
Mert Zákeus Jerikóban volt... Elment hozzá! Hozzád is elmegy és kopogtat. Neveden szólít!

Nyiss ajtót neki, ne küldd el, mert nem tudhatod hogy mikor jön utoljára!
 
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

maria

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #16 Dátum: 2007 Május 04, 10:16:35 »
"Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme: újjá lett minden." 2 Kor. 5:17

Isten megbékélt velünk a Fia által. Pilátus megkérdezte a zsidókat: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, akit a zsidók királyának mondotok? Ezt mindenkinek el kell döntenie, neked is. Vagy hiszel vagy nem hiszel Jézusnak! Vagy elfogadod Őt, vagy elutasítod! Ez a döntés a te kezedbe van adva. Senki nem döntheti el helyetted, csak te. Szabadságod van ebben. Vagy megtagadod, vagy elfogadod! Nincs más választásod! Vagy a törvénytelenséget, vagy a törvényt választod. Vagy az Életet, vagy a halált. Láthatod, nincs arany középút. Vagy, vagy! Az életed és a halálod a te kezedben van, te döntesz felette. Pilátus bíró volt, mégis az embereket hagyta, hogy döntsenek helyette. Behódolt a tömeg akaratának, ugyanakkor tudta, hogy hibásan hozta meg az ítéletét. Az embereket választotta mert a világot akarta megnyerni magának. Abban a pillanatban amikor kimondtad a döntésedet, Isten tiszteletben tartja. Akár így, akár úgy hozod meg azt. Ha hiszed, ha nem, de bizonyos értelemben mindnyájan Jézus Krisztus bírái vagyunk. Elfogadjuk az Ő istenségét, vagy elutasítjuk? Elfogadjuk, hogy valóban Isten Fia volt, vagy pedig azt valljuk, hogy egy csaló volt? Elfogadjuk -e, hogy valóban a világ bűneiért jött el meghalni és valóban feltámadt a halálból, vagy az egész csak egy hazug csalás? El kell döntenünk, hogy hiteles tények, vagy hazug információk! Ezek a dolgok, nem az Ő sorsa felett dönt, hanem a mi sorsunknak a meghatározója. Jézus az Aki, Aki volt, és Aki mindig is lesz. Ő nem változik és a változásnak még csak az árnyéka sincs nála! Én vagyok saját magam felett az ítélő bíró. Ahogy döntök, az fogja meghatározni az életemet akár most itt a földön, akár az ítélet napján. A döntésed megfogja határozni, hogy hol fogod tölteni az örökkévalóságot. Pilátus, mint mondtam, behódolt a tömeg akaratának, pedig a szívében tudta mi a helyes, tudta, hogy mit kellene cselekednie, mégis mások befolyásolták a döntéshozatalban. Nem tudott kiállni az igazsága mellett. Lehet, hogy most a te életedben is van ilyen nyomás. Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted! A szívedben tudod, hogy mi az igaz és mi a helyes, tudod, hogy mit kellene tegyél. Ne engedd, hogy a külső nyomás hatására más döntést hozzál, hanem engedj az igazságnak. A te életed, te rendelkezel vele. Ki lehet sétálni Jézus nélkül a világba, de kimehetsz Vele együtt. Isten nem fog kevésbé szeretni mert rosszul döntesz. Ameddig itt vagy a földön, addig Ő nem adja fel! Addig van lehetősége kinyúlni érted, de tudnod kell, a szíved ajtaján csak belülről van kilincs. Te nyithatod azt ki, hogy Jézus beléphessen azon. Ő nem erőszakoskodik. Tiszteletben tartja a döntésedet.



Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #17 Dátum: 2007 Június 03, 20:20:55 »
Megvan az ideje a hallgatásnak,és megvan az ideje a beszédnek.Prédikátor 3,7

Amikor feltörte a hetedik pecsétet,csend lett a mennyben,mintegy fél óráig.Jelenések 8,1


A bölcs prédikátor mindent földi megközelítésből ír le,mint amik a "nap alatt "történnek.Ennek eredményeként el kell kezdenünk gondolkodni,és előbb-utóbb el kell jutnunk a mennyei dolgokig.Voltak időszakok,amelyek különleges jelentőséggel bírtak,mert Isten beszélt.Ez a régi próféták idejében volt,illetve,amikor az Úr Jézus,Isten Fia itt járt a földön.Isten által szólt hozzánk,emberekhez.De voltak olyan időszakok is,amikor csönd volt.Gondolj a Jézus születése előtti évszázadokra.

Körülbelül 2ooo éve hallhatják az emberek Isten hírvivőítől:"...térjetek meg,hogy eltöröltessenek a ti bűneitek"(Ap.csel.3,19).Ez a figyelmeztetés azonban nem tart örökké.Egy másik csendes időszak követi majd,és jaj az embereknek,ha Isten elhallgat!Mert akkor már csak az "ítéletnek a félelmes várása"marad(Zsid.1o,27).

Egy kisvároska lakói annyira hozzászoktak az ott működő kazán zakatolásához,hogy ez éjszaka sem zavarta már őket.Egyik éjszaka azonban áramkimaradás miatt abbamaradt a zakatolás.Mindenki felébredt,és az egész város izgatott lett.

Kedves barátom,talán te is hozzászoktál már Istennek a kegyelemről szóló üzenetéhez,és nincs hatással rád.Ha Isten csendje fog egyszer felébreszteni,lehet,hogy már túl késő lesz!Hallgas a figyelmeztetésre!
Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #18 Dátum: 2007 Június 05, 16:29:24 »
Életemnek ereje az Úr,kitől rettegnék?(Zsolt.27,1)
Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #19 Dátum: 2007 Június 16, 01:50:52 »
Szabad akaratunk van, ami Isten hatalmas szeretetére mutat. Vigyázzunk a szabad akaratunkkal!
Vigyázzunk az imádságainkra! Imádságainkban mondjuk ezt: Istenem, legyen meg a te akaratod!.
Isten a legjobbat akarja neked, hiszed-e ezt? Ne ragaszkodj görcsösen ahhoz amit akarsz, mert a végén megkapod!

Megkapod, azonban elveszted azt, amit Isten szánt volna neked!
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #20 Dátum: 2007 Június 18, 19:46:45 »
A mi harcterünk

"Mert Istenetek,az Úr, veletek megy,harcol értetek ellenségeitek ellen,és megsegít benneteket" (5Móz.2o,4).

Nincs más ellenségünk,csak Isten ellenségei.Nem emberek ellen harcolunk,hanem a szellemi romlottság ellen.Az ördög ellen viselünk hadat,az istenkáromlás, a tévelygés és a kétségbeesés ellen, melyeket ő sorakoztat fel ellenünk. A bűn seregei ellen harcolunk, a tisztátalanság, az iszákosság, elnyomás, hűtlenség és az istentelenség ellen.Komolyan küzdünk mindezek ellen,de nem karddal és dárdával,mert hadviselésünk fegyverei nem testi fegyverek.
Az Úr, a mi Istenünk,gyűlöl minden gonosz dolgot,ezért harcol velünk.Meg akar szabadítani minket,ezért segít,hogy nemes harcot tudjunk vívni,és elnyerjük a győzelmet.Bízhatunk,mert ha Isten mellett maradunk,Ő is mellettünk marad.Mivel ilyen hatalmas szövetségesünk van,harcunk kimenetele nem lehet kétséges.Nem azért,mivel az igazság végül is győz,hanem azért,mert a mindenható Isten az Atyánk,azért mert Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön,és mert a Szent Szellem ellenállhatatlanul munkálkodik az emberek között.
Krisztus harcosai,vegyétek magatokra a szellemi fegyverzetet!Hadakozzatok Isten nevében,és hittel ragadjátok meg a szabadulást!Ne múljon el ez a nap sem a Krisztus ügyéért és a megszentelődésért folytatott küzdelem nélkül.
Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

kicsi alma

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #21 Dátum: 2007 Június 18, 22:06:34 »


      Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. ( Fil 4,7 )

Ahol civakodástól hangos a ház, onnan menekülnek a családtagok is. Az ismerősök is távol tartják magukat az ilyen helytől. Ahol azonban békesség van, oda szívesen érkezik haza a fáradt családfő, az iskolás gyermek, és tér be a jóbarát is. A békesség felülről való, Istentől érkező ajándék. Mögötte ott rejtőzik Isten megbocsátó szándéka éppúgy, mint gyermekeinek békességre törekvése. A hangos szó igazságunk hiányát és tehetetlenségünket jelzi, míg a békesség mindig Isten békességének a továbbadása.

kicsi alma

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #22 Dátum: 2007 Június 25, 17:41:20 »
 


       "Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, aki könyörül a szűkölködőn." (Péld. 14.31)

Az anyagiak egyenlőtlenséget szülnek az emberiségben, az evangélium viszont egyenlőséget teremt. A misszió hitelességéről van szó. Érezték az első gyülekezetek gazdagjai, hogy hitük nem lesz hiteles, ha gyülekezeteik szegényeivel szemben meglevő óriási hátrányuk, a gazdagságuk megmarad. Ezért eladták vagyonukat, vagy egy részét, és beadták a gyülekezetbe, hogy az evangélium szerinti egyenlőséget megteremtsék. Tolsztoj mondja: "A gazdagsággal nem lehet jót tenni. Ha a gazdag ember jót akar tenni, mindenekelőtt meg kell szabadulnia gazdagságától."
Valamikor gyülekezeteink a szegények gyülekezeteinek számítottak. Ma viszont nem áradnak a szegények a gyülekezeteink felé. Mi történt? Az egyik ok laodiceai: "meggazdagodtam". Pedig Jézus megszegényítette magát, hogy gazdagokká lehessünk. A vagyont gyüjtő egyház és atyafiság elveszti a lelkét.
Iving Crisztoll amerikai publicista mondja: "Minden intézmény, amely elveszíti lelkét, szükségképpen elnyomóvá is válik, még ha az elnyomás gondolata távol is áll tőle."
A vagyont gyűjtő, világi tudás alapján szerveződő egyház elnyomóvá is válik és csődbe jut, mert az Úr akarata, hogy Krisztust követő, önmagát megszégyenítő közösségnek legyen jövője.
Ezért szól a Biblia szigorúan a keresztyén gazdagok felé (pl. Jak.5. 1-6, 1Tim.6.17-19, Jel. 18.) Hamarosan ítélkeznek a világi gazdagság felett, ha te úgy akarod, kincseddé lehet szegény atyádfia. Hát tedd azzá!


 Ámen!

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #23 Dátum: 2007 Július 26, 09:20:52 »
Zsolt.37,1-11

Dávidé. Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre!
Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonyadnak, mint a zöld növények.
Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz.
Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!
Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik:
világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.
Légy csendben és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!
Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak a rosszra visz!
Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet.
Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, de nyomát sem találod.
Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.

Atyánk, segíts emlékeznünk hűséges és megbízható lényedre. Taníts bízni benned és követni szavad.
Ámen
Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #24 Dátum: 2007 Augusztus 21, 21:06:46 »
    Így lesz az én Igém, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és áldott lesz ott, ahová küldöttem.

– Ésaiás 55:11

     
 

Tudtad, hogy a harc színtere a problémáddal kapcsolatban az elmédben és a szádban van? Ha az ördögöt fejbe csapod az Igével, és a gondodat Istenre veted, győzedelmeskedni fogsz.


De figyelmeztetlek, hogy nem mindig könnyű az Igéhez ragaszkodni. Az ördög tudja, hogy ha nem tudja ellopni tőled az Igét, akkor ki fogod kényszeríteni a vereségét az Ige által.

 
Tehát ne lepődj meg, ha egy gonosz szellemet küld, aki Isten Igéjével szembeszáll. Ha beteg vagy, talán azt fogja mondani neked: „Nem gyógyultál meg. Tudod, hogy a gyógyulás már nem létezik. Még ha létezne is, neked akkor sem működne. Talán másnak működik, de neked nem.”

 
Ha ilyeneket mond neked, ne vedd be! Ne kezdj el aggodalmaskodni, és azt gondolni, „Attól félek, nem fogok meggyógyulni. Nem érzem magam egészségesnek. Valószínűleg csak egyre romlani fog az állapotom.”

 
Emlékeztesd magad erre: az Ige végzi el a munkát, nem az, aki ragaszkodik hozzá. Bárkinek működik, aki működteti. Neked éppúgy működik, ahogy Jézusnak, amikor a földön járt.

 
Jézus azt mondta a sátánnak: „meg van írva”! Nem számít, mit mond neked az ördög, ne engedd el az Igét. Mondd meg az ördögnek, hogy mi van megírva a helyzeteddel kapcsolatban. Engedd, hogy az Ige harcolja meg a harcát. Minden alkalommal le fogja győzni az ördögöt!

 
 Ez igy is fog történi mert az Úr, küldöt nekem egy  igét máson keresztül de csodálatos volt .Mikor megkaptam nem fogtam fel.De mamár tudom, hogy mit jelent.   Hálával tartozóm az Úrnak mert Márián keresztül küldte az Úr, ezt az igét amivel én harcolok a gonosz ellen.

1Pt 2,24
"Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. "

Ámen!
Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #25 Dátum: 2007 Augusztus 24, 16:08:50 »
ISTEN GONDVISELÉSE
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? (Mt 6,26)

Röviddel házasságkötésünk előtt férjem elveszítette állását. Két hónappal később terhes lettem, még ekkor se volt egyikünknek sem munkahelye. Ennünk kellett, fizetnem kellett havonta az orvosi vizsgálatokért, és minden egyéb költségünket is állnunk kellett. Nehéz időszak volt ez mindkettőnk számára.
Isten azonban valamiképp belépett körülményeinkbe, és betöltötte minden szükségünket. Amikor alig volt mit ennünk, Isten küldött valakit, aki ennivalót hozott. Amikor az egyik szombaton éppen azon tanakodtunk, mit fogunk most enni, egyik rokonunk, aki eddig még meg sem látogatott bennünket, családostul eljött hozzánk. Annyi ennivalót hoztak, hogy a szomszédoknak is adhattunk. Még azon a héten egyik idős lelkészünk és felesége a gyermek számára szükséges holmikkal ajándékozott meg.
Ezek a tapasztalatok arra tanítottak, hogy nem kell aggodalmaskodnunk, mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk, hiszen bízhatunk Istenben. Talán nem látjuk, hogyan szolgál ez a javunkra, de tudhatjuk, hogy Isten jelen van körülményeinkben, és gondot visel holnapjainkraISTEN GONDVISELÉSE
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? (Mt 6,26)

Röviddel házasságkötésünk előtt férjem elveszítette állását. Két hónappal később terhes lettem, még ekkor se volt egyikünknek sem munkahelye. Ennünk kellett, fizetnem kellett havonta az orvosi vizsgálatokért, és minden egyéb költségünket is állnunk kellett. Nehéz időszak volt ez mindkettőnk számára.
Isten azonban valamiképp belépett körülményeinkbe, és betöltötte minden szükségünket. Amikor alig volt mit ennünk, Isten küldött valakit, aki ennivalót hozott. Amikor az egyik szombaton éppen azon tanakodtunk, mit fogunk most enni, egyik rokonunk, aki eddig még meg sem látogatott bennünket, családostul eljött hozzánk. Annyi ennivalót hoztak, hogy a szomszédoknak is adhattunk. Még azon a héten egyik idős lelkészünk és felesége a gyermek számára szükséges holmikkal ajándékozott meg.
Ezek a tapasztalatok arra tanítottak, hogy nem kell aggodalmaskodnunk, mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk, hiszen bízhatunk Istenben. Talán nem látjuk, hogyan szolgál ez a javunkra, de tudhatjuk, hogy Isten jelen van körülményeinkben, és gondot visel holnapjainkra.

Imádság: Drága Istenünk, adj hitet és bizalmat, hogy tudjuk, te betöltheted minden szükségünket. Ámen.

Ha nem is látjuk hogyan, de Isten gondot visel rólunk.
Ndona Ouma (Nairobi, Kenya)

IMÁDKOZZUNK A MUNKANÉLKÜLIEKÉRT!


Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #26 Dátum: 2007 Augusztus 27, 19:04:15 »
   

       "Márta ekkor így szólt Jézushoz: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten." Jézus ezt mondta neki: "Feltámad a testvéred!" (Jn 11,21-23)


Ismerős a helyzet? Uram, miért nem segítettél? Számon kérjük az Istent! Uram, ha itt lettél volna, ha segítettél volna, akkor nem történne velem semmi rossz. De, Uram, te olyan sokszor elhagysz. Vádoljuk az Istent. Vádoljuk, hogy miért engedi meg a rosszat a világban. Vádoljuk háborúkért, egyéni sorscsapásokért, tragédiákért. Vádoljuk, mert Isten megfelelő bűnbak a számunkra. Mindenkinél nagyobb, mindenben illetékes, mindenben van hatalma. Mindenben van hatalma, tehát érdemes vádolni.
Hatalma van, és szereti az embereket. Azokat az embereket, akik állandóan vádolják. Akik vádolják, és kérik őt: segíts meg minket, mert Isten olyan Isten, aki a rosszat is jóra tudja fordítani. Aki azt tudja mondani Mártának: feltámad a testvéred. Aki nem elutasítja az ellene forduló embert, hanem megvigasztalja, segíti és bátorítja. Irgalmas Isten az Úr, nem hagy el téged és senkit sem az ő népéből. Csak hidd, hogy számára nincs lehetetlen.


Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! (Antoine de Saint-Exupéry)

Ámen!
Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #27 Dátum: 2007 Augusztus 28, 22:49:52 »

      A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösségnek tartsátok. (2Pt 3,15)


Születésünk pillanatától bűnösök vagyunk, még ha ez sokszor elfogadhatatlannak tűnik is. És napról napra csak rosszabb lesz. Észre sem vesszük, és hibát hibára halmozunk. Kibúvókat keresünk, mindent megmagyarázunk, és megpróbáljuk magunkkal elhitetni, hogy igazából jók vagyunk. Túl messze van már a hiba forrása. Felbolygatná az életem, ha visszatérnék rá és megpróbálnám kijavítani.
Aztán egyszer csak leroskadunk, és nincs tovább. Addig ássuk a gödröt, míg azt vesszük észre, hogy már nem tudunk kimászni. Túl mélyre sikerült, és most nem látjuk a kiutat. És saját erőnkből nem is tudnánk kijutni.
De Isten jósága, elnézése és türelme végtelen. És ez, ahogy Pál írja, megtérésre ösztönöz (Róm 2,4). Ő vár. Nem akarja, hogy elvesszünk. Vár ránk mérhetetlen türelemmel minden elesésünkben, minden értünk nyúló kézben és felénk sugárzó mosolyban. Nem lehet olyan mély a gödör, hogy ne jusson el hozzánk legalább egy sugara Isten felénk áradó türelmes szeretetének. És ez a mi egyetlen reménységünk az üdvösségre.


Isten, a te atyád mindennél nagyobb. Szeretete drágább az emberek szereteténél, segítsége hatalmasabb a nyomorúságodnál, bocsánata erősebb bűneidnél.

Ámen!
Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #28 Dátum: 2007 Augusztus 29, 20:04:07 »
   

           A LEGMEGHITTEBB BIZALOM

 

   "Nem mondtam-e neked, hogyha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét?" (Jn 11,40). 

Valahányszor egy új lépést teszel előre a hitéletedben, ráakadsz valamire hétköznapi körülményeidben, ami hitednek ellentmond. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. Az egyik természettől való, a másik szellemi. Tudsz-e bízni Jézus Krisztusban ott is, ahol józan eszed nem tud bízni? Bátran kiállsz-e Jézus Krisztus kijelentései mellett akkor is, ha a mindennapi élet tényei azt kiáltják: "Ez hazugság!"? Fent a hegyen könnyű mondani: "Ó, igen, én hiszek Istenben, hogy Ő megteheti" - de újra le kell jönnöd a démonoktól megszállt völgybe és szembe kell nézned olyan tényekkel, amelyek hitedet - amit vallottál fent a hegyen -, gúnyosan kikacagják. Valahányszor hitem programja tisztán áll előttem, mindannyiszor keresztezi valami, ami ellene mond. Mondd ezt: Hiszem, hogy Isten minden szükségemet kielégíti - aztán fussak kifosztottan, minden kilátás nélkül, hadd lássam, kiállom-e a hitpróbát, vagy még valamivel alacsonyabbra esem vissza. A hitet ki kell próbálni, mert csak harcok által lehet személyes tulajdonoddá. Milyen próba előtt áll most a hited? A próba vagy azt bizonyítja majd, hogy a hited valódi, vagy megöli hitedet. "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik" (Mt 11,6). Végcélunk, hogy higgyünk Jézusban! Bízzál benne rendületlenül, akkor mindaz, ami ér, erősíti majd a hitedet. Hitéletünk folytonos próbatétel és az utolsó nagy próba a halál. Bárcsak mindig csatarendben tarthatna meg Isten. A hit kibeszélhetetlen bizalom Isten iránt, amely még álmában sem gondol arra, hogy Ő nem fog mellettünk állni. 

 
Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #29 Dátum: 2007 Augusztus 31, 12:56:33 »
     Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. (1Kor 14,33)


Zűrzavaros állapotok közepette a teljes tanácstalanság keríti uralmába az embert. A szabályok érvényüket vesztik, és az anarchia viszonyai között már semmi sem árulja el, mi a jó és mi a rossz, ki az ellenség és ki a jó barát. A hangzavarban az ember csak a biztonság hiányát érzi, s hamarosan félelem vesz rajta erőt. Elképzelni sem tudja, mire számíthat. Ha azonban megjelenik a káoszban Isten világossága, minden megváltozik. Attól kezdve már van, amire számíthatsz: Isten megbocsátó szeretetére. Ettől kezdve a szeretetben való engedelmesség mentén rendeződhet el az életed. Hiszen ha a mennyei Atya kegyelmét és az érted Krisztusban adott váltságát őszinte, bűnbánó szívvel elfogadod, rendeződik a kapcsolatod Istennel. Hiszen ő békességet szerzett neked Jézus Krisztus által. A békesség Istene pedig rendet teremt életed minden területén. Már van tájékozódási pont, ami alapján eligazodhatsz. Nem leszel többé tanácstalan, hiszen a Csodálatos Tanácsos áll már melletted. A tőle kapott békességben egyértelműek lesznek a szeretet szabályai, s ebben a szeretetben már nyoma sincs a félelemnek. Tisztázódnak az emberi kapcsolataid, és egyenessé lesznek a gondolataid. Mert Isten felfoghatatlan békessége megőrzi a szívedet és a gondolataidat Krisztus Jézusban.

Ámen!
Jézus Krisztus szeretetével: almácska