Szerző Téma: Igét kaptam az Úrtól  (Megtekintve 274868 alkalommal)

0 Felhasználó és 4 vendég van a témában

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #30 Dátum: 2007 Szeptember 14, 13:01:11 »
     
       Milyen jó, hogy rád bízhatom magamat, Istenem!



      "Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." (Zsolt 32,8b)


Rossz helyen szálltam le a buszról, és eltévedtem a városban. Képtelen vagyok kitölteni az adóbevallásomat. Nem találom azt a hivatali szobát, ahova átirányítottak az ügyemmel. Nem tudom, melyik újságot olvassam, melyik politikusnak higgyek? Nem tudom, mire lennék alkalmas: legyek tanár, orvos vagy inkább menedzser? Minden összekuszálódott. Csetlek-botlok a 21. század kulisszái között. Világfaluban élünk; nem történhet semmi a földgolyón úgy, hogy pár perc múlva ne tudna róla sok millió ember. Ilyen értelemben a világ leszűkült, kisebb lett, de mégis végtelenül összetettebb, átláthatatlanabb. Ismerjük fel helyzetünket, de ne essünk kétségbe: Isten is ismeri azt, és nemcsak azt ígéri, hogy kézen fog és vezet, hanem megtanítja nekünk, melyik úton járjunk. Isten önállóságra nevel bennünket, mint egy jó szülő aki tudja, hogy akkor nevel egészséges felnőttet gyermekéből, ha nem korlátozni akarja szeretetével, hanem támogatni. Isten akkor is rajtunk tartja a szemét, amikor járni tanulunk, és közben megbotlunk vagy elesünk; de az Ő keze mindig ott van, hogy belekapaszkodjunk, ha egyensúlyunkat elveszítettük.

   Ámen.


"Azt akarod, hogy megszabadítsalak? Akkor hát ne kényeskedj, ne okoskodj és ne oktass. Bízd rám magad: elégséges Urad leszek. Én választom meg az utat, amelyen kedvemre járj. Ha nem úgy megy, mint elgondoltad, ne hidd, hogy véged van. Csak magadnak ártasz ezzel, engem pedig gátolsz. Nem értelmedhez igazodva, hanem értelmedet meghaladva kell ennek meglenni. Süllyedj értelmetlenségbe, s akkor az én értelmemet adom neked." (Luther)
Jézus Krisztus szeretetével: almácska

kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #31 Dátum: 2007 Szeptember 16, 16:34:07 »
   "Atyám, Dicsőítsd meg a Te nevedet!" Jn 12,28

   Sokat kaptunk Krisztus tanításaiból, ez az Ige viszont egy ritka pillanat, ahol az Úr saját szívét jelenti ki. A 26-ik verssel befejeződik egy hitbeli kérdésekkel foglalkozó tanítói szakasz, és most előragyog maga az Ember Fia.
   "Mit mondjak? Atyám ments meg engem ettől az órától!" Küszöbön álló halálára tekintve hirtelen szorongás tölti el a keserű pohár miatt. Utat enged érzéseinek, mégsem beszél gondatlanul.
   Amikot itt az Atyához szól - mint amikor az embereknek prédikál -, a kereszt fegyelme alatt áll. "Ezért jutottam erre az órára." Nem mondhatom: "Ments meg engem ettől!" Csak annyit tudok mondani: "Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!"
   
   Ha szíved szomorú, akkor is figyelj oda mit beszélsz! Urunkról végy példát!

   Watchman Nee: "Asztal a pusztában"

   Ma nagyon megérintett ez az Ige... és ez a rövid magyarázat...
   Hirtelen indulatból, sokszor mondok olyat, amit azután, rövid idő múlva nagyon megbánok.  :08:
   Kérem az Urat, és bízom benne, hogy megtisztit ettől is, és megdicsőül bennem úgy, hogy lehessek mindig magasztalására az Ő Szent Nevének!
   

kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #32 Dátum: 2007 Szeptember 17, 16:23:58 »
 
"Emlékezzetek Lót feleségére! Aki Meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti, megtartja azt". Lk 17,32-33

  "Ha nem tévedek, az Újszövetségben ez az egyetlen szakasz szól csak arról, hogyan fogunk válaszolni az elragadtatáskor Isten hívására.
   Abban a pillanatban nyilvánvaló lesz majd, mi a szívünk igazi kincse. Ha maga az Úr a kincsünk, nem fogunk hátranézni.
   Könnyen megtörténhet, hogy jobban vonzódunk Isten adományaihoz, mint az Adományozóhoz, sőt az is, hogy jobban ragaszkodunk az ő munkájához, mint hozzá magához. De aki a háztetőn van, annak nem szabad visszatérni a holmijáért.
   Hadd tegyem ezt világosabbá. Egy könyv megírásával vagyok elfoglalva és bár nyolc fejezettel elkészültem, további kilenc még hátra van. Az Úr nagyon a szívemre helyezte ezt a munkát. Tegyük fel, ekkor jönne a hívás: "Jöjj ide!", én pedig így válaszolnék: "De mi lesz a könyvemmel?" Nem úgy lesz-e, hogy az önmagában értékes munka, amit lent a házban végzek ide köt a földhöz?
   A döntő kérdés mindig ez: hol van a szívem?"


   Watchman Nee: "Asztal a pusztában"

Igen... el kellett gondolkozzam...  mi, ki a legfontosabb? Tényleg... hol van a szívem?
Fontosabb-e az Ajándékozó, mint az ajándék...?

Nem elérhető szolgáló

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 278
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #33 Dátum: 2007 Szeptember 20, 17:16:05 »
Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói. (Jak 1,22)

Évekkel ezelőtt, még nem volt számítógép, ezért kézzel javítottam a teszteket. Amikor először ellenőriztem az "Írásos Utasítások Követése" című részt, azt gondoltam magamban: Ezt a részt mindenki 100 százalékosan teljesíteni fogja! De nagyon meglepődtem, amikor csak néhányan érték el a száz pontot. Ennyire nehéz lenne az írott utasításokat követni? Pedig ez alapvető követelmény bármilyen hivatali poszt betöltéséhez. Ha ilyen kevés pontot értek el sokan ebben a részben, vajon hogyan követik az emberek az írott utasításokat nemcsak egy vizsgán vagy a munkában, hanem a mindennapi életükben?
Végül magamnak is feltettem a kérdést: Vajon követem-e Isten írott parancsait? Amikor az 1Thessz 5-öt olvasom, Isten nekem szóló írott parancsaival találkozhatok. A 12. vers azt mondja, hogy tiszteljem az elöljáróimat. Akkor is, ha nem értek egyet a főnökömmel? A következő vers arra buzdít, hogy éljünk egymással békességben. Akkor is, ha a bátyám elfelejtette a születésnapomat? Amikor azt mondja a 14. vers, hogy biztassuk a bátortalanokat, és karoljuk fel az erőtleneket, ez azt jelenti, hogy főzzek, takarítsak az idős szomszédomnak, és vigasztaljam? Követem az Isten írott parancsait? Félve kérdezem, és a válasz az, hogy elbuktam. Nyilvánvalóan soha nem leszek tökéletes, de nem hagyom abba a próbálkozást.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy jobban tudjunk engedelmeskedni, és azt tegyük, amit te kérsz. Ámen.

Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.

Nem elérhető kati

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 152
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #34 Dátum: 2007 Szeptember 29, 22:27:25 »
A győztesnek járó jutalomért futok.

Igaz,még nem értem el ezt a célt.Még nem vagyok olyan,mint amilyennek Isten akarja,hogy legyek.
De állandóan azon igyekszem, hogy ezt a célt elérjem, és erősen megragadjam, ahogy Krisztus is erősen
megragadott engemet. Testvéreim, tudom, hogy most még nem értem el ezt a célt.
De erre az egy dologra figyelek:elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekezem előre.
Azért küzdök, hogy elérjem ezt a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat.
Isten maga hívott el bennünket arra Krisztus Jézus által, hogy ezt a díjat megkapjuk.

Egyszerű Újszövetség Filipp 3:12-14
Én pedig Istenhez kiáltok,és az Úr megsegít engem(Zsolt 55:17)
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged (4Móz 6:24

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #35 Dátum: 2007 Szeptember 29, 23:11:25 »
Szia Kati!

Igen, ez az egyszerű Újszövetség! Erre az igeversre szeretnék írni kicsit:

"De erre az egy dologra figyelek:elfelejtem azt,ami már mögöttem van,és teljes erővel igyekezem előre."

Tovább kell lépni a múltból... Ami mögöttünk van, azt elfelejtve kell előre haladni. Nem a múlton rágódni, hanem a jövőre öszpontosítani!
Meg kell bocsátani magunknak is, ha már egyszer Isten is megbocsátott. Az óemberünket hátra kell hagyni és az új emberünket Istenre bízni és úgy előre menni!
Egy ide passzoló ige:

Lk 9,62   
"Jézus pedig így felelt: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Az akkori időkben úgy szántottak, hogy egy távoli fát, vagy egyéb tárgyat kinéztek maguknak és arra öszpontosítva húzták a sorokat az ekével.
Ha levették a szemüket a kiszemelt pontról, vagyis "hátratekintettek", akkor a sorok nem lettek egyenesek. Mi keresztények is így vagyunk...
Ha levesszük szemünket Jézusról, akkor a tervezett útról letérünk és bizony görbe sorokat húzunk! Ne tekintsünk hátra, maradjon mindig a szemünk előtt Jézus!

"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #36 Dátum: 2007 Október 01, 23:01:51 »
"Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet  oh Isten nem veted te meg!"
(Zsoltár.51:19.)
 
Gyakran szomorkodúnk rossz cselekedeteink miatt, de ez még nem bűnbánat. A valódi bűn miatti szomorúság a Szent Lélek munkájának eredménye.
Ha látjuk bűnösségünket, egyetlen percig se várjunk, hogy magunkat megjavítsuk. Sokan azt gondolják, nem elég jók ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjenek. De vajon saját erődből megjavulhatsz-e?
Őrizkedjetek a hosszas habozástól! Ne vájatok erősebb hitre, kedvezőbb alkalomra, vagy szentebb jellemre! Magunktól semmit nem érhetünk el. Amint vagyunk, úgy kell Krisztushoz mennünk.
Jézus nélkül, semmi vagy, csak Ő az  aki segíthet minden bajban. Üres az életed nélküle. Lehetsz te gazdag, boldog házas, vagy szép autód meg aranyaid, ha Jézus nincsen a szívedben akkor mitöl lehetsz te boldog ember.

Soha..... :08:

 Ámen!

Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #37 Dátum: 2007 Október 05, 11:13:08 »
Sziasztok!

Lk 5,37-38
"Senki sem tölt új bort régi tömlõbe, mert az új bor szétrepesztené a tömlõt, és elfolyna, sõt a tömlõ is tönkremenne. Hanem az új bort új tömlõbe kell tölteni."

Miért nem lehet új bort régi römlőbe tölteni? Az akkori időkben kecskebőrt használtak tömlőnek. Az állatot megnyúzták egybe, elkötötték a lábaknál és a nyaknál. Ez az állati bortömlő, az idő hatására kiszáradt és ezért kemény lett. Az új bort azért nem lehetett beletölteni, mivel
a bor érlelődik, és kémiai reakció hatására gázt termel. A tömlő megfeszül és megreped...

A vallásos ember a szabályokban találja az életét. A megszokott ritulgiák és szabályok alkotta életben élnek és élni is akarnak.
Jézus azt mondja, hogy az új szövetséget, az új kinyilatkoztatást, a kegyelemből való üdvösséget, nem kell összekeverni a törvény által hitt
üdvösséggel. Jézus új bora új tömlőbe való! Talán írhatom így is: Jézus új szövetsége befogadó szívbe való.

Ef 2,8   
"Hiszen kegyelembõl van üdvösségetek a hit által, és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez;"

Tehát hogy van üdvösségünk? Kegyelem + semmi.

Kegyelemből...kegyelemből... és nincs "de..."

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #38 Dátum: 2007 Október 05, 18:46:23 »
Igen...  :05:

És legyen bár az a szív kőkemény is .. de ahogy eldől benne, hogy szüksége van a kegyelemre, ha behívja szívébe Jézust... Jézus betér abba a megnyított szívbe... és "kicseréli"...
Új szívet ad...  :05:

Ez 36,26
Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #39 Dátum: 2007 Október 09, 00:47:52 »
Mt 13,44   
"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."

Jézus egyik példázata. Sokak ezt a magyarázatot úgy értik és magyarázzák, hogy mi hívők miután megtaláljuk Jézust, mindenünket eladjuk, hogy Jézus a miénk lehessen. Azonban ez így nem Igaz.
Aki valójában eladta mindenét, az Jézus volt. Jézus eképpen imádkozott:

Jn 17,5   
"és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielõtt még a világ lett."

Jézus feladta azt a dicsőséget, ami a világ teremtése előtt már az övé volt. A reá váró megaláztatás, veszedelem és fájdalom nem ált útjába, hogy véghezvigye célját. Az irántunk érzett szeretete olyan nagy volt ( van ), hogy nem törődött azzal, amit el kellett szenvednie.
Jézus tehát eladta mindenét, hogy megvásároljon minket! Figyeljük meg, hogy: "örömében elmegy...". Jézus reánk tekintett és látta a kincset bennünk, ami a teremtés idejében a bűnbeesés előtt élt bennünk. Az üdvösség terve elkészült, Jézus eljött értünk...és magához fog venni minket.

Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #40 Dátum: 2007 Október 23, 13:49:19 »
„ Légy készen reggelre, és jöjj fel reggel a Sinai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! Ne jöjjön veled senki... (2Mózes 34,2-3)


Ez a világ, amelyben ma élünk, nem mondható a nyugalom, a békesség honának. Életünk olyan, mint egy rohanó áradat, amely könyörtelenül magával akar ragadni bennünket. Információk töltik be a lelket, a tudatot, minden percünket. Amikor eljön az este, a várva várt nyugalom, a megpihenés ideje, máris ott van a holnap gondja, a feltornyosúló problémák, a megoldandó feladatok terhe.
Ezért fontos, hogy miként kezdjük az új napot. Van-e időnk Istennel beszélgetni? Tudunk-e csendességben lenni Őelőtte? Tudunk-e imádkozni?

„Jöjj fel reggel a Sínai-hegyre!" Légy készen találkozni a mindenség Urával. Ne menj bele az új nap forgatagába, mielőtt Istennel nem beszéltél! Ne nézz más emberek arcába, amíg nem láttad Isten arcát! Nem lesz győzelmes életed, ha a magad erejével kezded el a napot. Ne indulj el a napi munkádba, amíg nem beszélted meg a gondokat Isteneddel! Légy csendben és egyedül, még a hozzád-tartozók nélkül is, amíg nem léptél életed Ura és Megváltója - Jézus Krisztus elé. Bibliáddal a kezedben találkozzál Ővele, és olvasd el, mit üzen neked ma, hogy személyének befolyása határozza meg egész nap gondolataidat, döntéseidet és cselekedeteidet.

Állj ott a „hegy csúcsán", és foglald imába hálaadással kéréseidet! Tedd az Ő hatalmas kezébe minden terhedet, mert Ö visel gondot rólad. Amikor imádkozol, gondolj az Ő jelenlétére, és tedd őszinte szívvel, nem csak megszokásból, mert az ima nem haszontalan időtöltés. Isten nagyon komolyan veszi, amit mondunk, sokkal komolyabban, mint ahogy gondoljuk. Kérünk dolgokat, de nem hisszük, hogy megkaphatjuk. És Isten erre is azt mondja: „Legyen a te hited szerint!"

Jó mindig készen lenni, már korán reggel találkozni és beszélgetni Ővele (Zsolt 108,2-5). Amikor a nap felkel, és új fényt hoz, amely elűzi a sötétséget, zengjen a szívünk hárfája háladalt hűségéért, kegyelméért és azért a végtelen szeretetért, amelyet Jézus Krisztusban nyertünk.

Vetés és Aratás


kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #41 Dátum: 2007 November 02, 11:52:01 »
Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. János 12,26


Egy misszionárius az utcákat rótta egy téli estén, nyirkos időben. Az időjárás kegyetlensége és az emberek barátságtalansága teljesen letörte, és mélységesen elkeseredett. Betért egy ismerős házba, hogy egy kicsit kipihenje magát. A lakás félig nyitott ajtaján át egy nőt pillantott meg, aki gyertyafénynél varrt, olyan gyorsan, hogy alig lehetett követni a tű mozgását. Hirtelen abbahagyta a munkát, vetett egy pillantást a majdnem tövig égett gyertyára, majd kétszer olyan sietve varrt tovább. Azt mondta: „Sietnem kell, mert a gyertyám ki fog aludni, és nincs másik." E szavak szíven találták a misszionáriust, mintha Isten szólt volna hozzá. Felpattant, és azt mondta: „Nekem is mun­kálkodnom kell addig, amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat."

Titusz római császárról az a hír járta, hogy esténként meg­kérdezte az udvarában élő embereket, hogy a nap folyamán kivel szemben gyakorolt kegyet. Egyszer azt a választ kapta: „Senkivel szemben, ó, Császár." Erre ő így válaszolt: „Baráta­im, ezt a napot elvesztegettem!" Milyen nemes gondolkodásról tesznek bizonyságot ezek a szavak! Titusz pogány volt, nem ismerte azt, aki tökéletes kijelentést adott nekünk Isten szere­tetéről. Mégis az volt a véleménye, hogy nem szabad egyetlen napnak sem elmúlnia anélkül, hogy valakivel jót ne cseleked­ne.

 - És mi? Mi megtapasztaltuk annak a szeretetét, aki a mennyből lehozta a szeretetet a földre. Ő a saját személyében tett arról kijelentést, aki maga a szeretet. Vajon hány nap telt el már az életünkből anélkül, hogy igazán az Urat tartottuk volna szem előtt, neki szolgáltunk volna hűségesen, és mások felé szeretetet gyakoroltunk volna?

Jó Vetés


Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #42 Dátum: 2007 November 03, 10:39:55 »
Kedves Kövecske! :05:

Valóban elgondolkoztató, hogy mivel töltjük ki a napunkat. Sokszor a kedvtelésünk és a hétköznapi átlagos problémák tölti ki napjainkat.
Oda kell figyelnünk, hogy ne Mártához hasonlítsunk. Legyünk Mária, aki Jézus lábainál ül és figyel minden szavára, ami tőle származik. :05:


Legyünk a világ világossága és a földnek sója! Legyünk, aki jó cselekedeteket gyakorol embertársain. :2angel:


Szeretettel,
Antee
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető kati

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 152
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #43 Dátum: 2007 November 04, 00:16:44 »
Sziasztok!

Hálás vagyok az Úrnak,hogy "élő"adásban megtapasztalhadtam a Kolossé 3/14-16

Legfőképpen pedig szeressétek egymást,mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé.
Isten arra hívott el benneteket,hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben és mindig hálásak legyetek Istennek,hiszen mindnyájan Krisztus "testének"tagjai vagytok!
Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek,és lakjon veletek együtt.

Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel.
Hálás vagyok az Atya a kegyelméért,hogy  megcselekedte ezt ma köztünk.
Köszönöm Istenem
Én pedig Istenhez kiáltok,és az Úr megsegít engem(Zsolt 55:17)
Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged (4Móz 6:24

kövecske

  • Vendég
Re:Igét kaptam az Úrtól
« Válasz #44 Dátum: 2007 November 04, 00:17:53 »
Ámen!  :05: