Egyre többször fordul meg a fejemben a gondolat,hogy én még nem vagyok alámerítve.Tehát úrvacsorát sem engednek venni a gyülekezetben nekem.Pedig én szeretnék,egyre azt érzem,hogy ugyanott állok mint 21ével ezelőtt mikor megismertem Jézust!
Gondolkodásom közepette találtam erre a pár sorra id Zimányi Józseftől:
"Egy szabolcsi kis faluban történt,hogy az iskolában tarotuk az istentiszteletett,és ott prédikáltam.Úrvacsorai tiszteletet tartotunk.
Nagyon keményen hírdettem az igét:"Aki a szívét nem adja az Úrnak,az ne jöjjön úrvacsorázni,csak az,aki komolyan elhatározza,hogy Krisztus követi"-Amikor vége lett az igehirdetésnek és elkezdödőt volna az úrvacsora.Mindenki kiment.Kemény szívvel mentek el.Én pedig magamra maradtam,a megterített úrasztalával és győtrödéseimmel.Mindenki hazament.Azóta is sokkat vívódtam rajta,hogy helyesen prédikáltam-e akkor?-Eltaszítottam az embereket,ahelyet,hogy bíztattam,hívtam volna őket Jézushoz.Bizonyára az itélet és a kemény szavak helyesek voltak,de hiányzott mögülük a mentő szeretet szava,a hívó biztatás.Akkor ismerve a jelenlevőket,úgy gondoltam,fel kell tenni a kérdést.Mivel mindenki hazament,ezzel azt fejezték ki,hogy nem akarják feltétlenül követni Krisztust,nekik elég,hogy valásosak és templomba járnak."
Köszönöm,hogy lehetőségem van elolvasni e sorokat.
Tehát az Úrvacsora igen is fontos lenne számomra és már szükségét érzem mint az alámerítést!!
.