Véleményem szerint jaj annak az embernek, aki úgy próbál megállni Isten előtt, hogy ő nem bűnös.
Ismerjük Isten törvényét, igazságait, de képtelenek vagyunk folyamatosan azok szerint élni, ahogy Pál is írja:
Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.
Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.
Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.
Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.
Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni.
(Róma 7:15-20)
Ha ő így beszél magáról, mennyivel inkább mi?