Zivko Kustic: Zenekar a fejben
Mesélik, hogy egy ismert filozófus azt hitte, hogy fejében egy kéve szalma van. Vajon mit szólnánk ahhoz, ha valaki azt állítaná, hogy a fejében kapott helyet a legtökéletesebb hangversenyterem a zenekarral, amely a gyermeksírástól a mennydörgésig minden természetes hangot meg tud szólaltatni? És mégis -- ez valóság. Mindegyikünk fülében két különös "hárfa" van, hárfánként 20 ezer jellel! A zenekar legnagyobb hangszerének legfeljebb 43 húrja van. A 20 ezer húros hárfát, ha az emberek megpróbálnák kidolgozni, legalább 40 méter széles lenne. Fülünk hárfája viszont alig 33 milliméteres. A legtökéletesebb hangszerekkel a természetes hangot, például a békabrekegést csak megközelítõleg tudnánk elõadni, fülünk hárfácskái viszont minden emberi hangot, minden betût meg tudnak ismételni.
Nincs a világon olyan elõadómûvész, aki ujjával egyszerre meg tudná pengetni a 20 ezer húros hárfát. Fülünk hárfácskáin azonban a hangok önállóan muzsikálnak, a húrok egyszerûen megszólaltatnak minden fülünkbe jutó hangot. De hogy a hang a hárfácskákig jusson, szükség van egy különleges eljárásra, valamint különösen érzékeny szerszámokra.
A külsõ hangokat a fülkagyló gyûjti össze, a hanghullámok a dobhártyához jutnak. Ez egy rugalmas hártya, hasonlít a telefonkagyló vagy a hangszóró membránjához. Csak e készülékek hasonló membránjánál apróbb, érzékenyebb és tartósabb. És nem mellékes még egy tulajdonsága: önmagát kifoltozza, ha véletlenül a túl erõs hangtól megreped. A hangrezgést három különleges csontocska közvetíti a középfültõl a belsõ fülig. Alakjuk alapján e csontokat kalapácsnak, üllõnek és kengyelnek nevezzük, de bonyolult mûködésüket nehéz elmagyarázni. Mûködésüket a rádiómûszerek kivezetõ transzformátoraival rokonítják. A csontok a hanghullámokat megmagyarázhatatlan módon "aprózzák" fel, anélkül hogy ezzel megváltoztatnák a hangszínt. A kengyel végén található egy lemezecske, amely a belsõ fül rugalmas "ablakocskájához", hártyájához támaszkodik. A belsõ fül, a csiga csavarvonalasan futó csatorna. Különleges folyadékában helyezkednek el az általunk hárfáknak nevezett hallósejtek. A dobhártya rezgése, pl. a kopogtatás a kengyel rugalmas ablakocskáján, rezgésbe hozza a fülben levõ folyadékot, és akkor a hárfahúrok rezgésbe jönnek, ha saját rezgésszámuknak megfelelõ rezgések hatnak rájuk. Egy 20 ezer húros zenekar muzsikál az apró "csigaházban"! Visszhangra, utóhangra, hangzavar keletkezésével számolhatnánk. De ez nem következik be. A névtelen tervezõ ugyanis a hangversenytermet még egy rugalmas ablakocskával szerelte fel, a felesleges hangok tökéletes szigetelése céljából. E különleges hárfa minden húrja egy vékony idegszálhoz kötõdik, amely az agyba, a hallóközpontba vezet. Így jut el a hallóérzet az agyközpontig. A hallóideg nem egyéb, mint egy 20 ezer, jól szigetelt szálból álló vezeték.
Afféle telefonkábelhez hasonlíthatjuk, amellyel egyidejûleg 20 ezer telefonbeszélgetést bonyolíthatnánk le. Egyelõre titok, miért nem azt halljuk, hogy valaki a belsõ fülünkben muzsikál, hanem kívülünk, a térben elhelyezkedõ hangforrás helyét érzékeljük. Ez alkalommal nem firtatjuk a még nagyobb titkot: hogyan válnak tudatunk tartalmává a hanghullámok, amelyek az idegeken keresztül jutnak el az agyig. E rejtély azonban nem fejthetõ meg sem mikroszkóppal, sem bonckéssel. Sõt titok az is, hogyan gyûlt össze ilyen parányi helyre ennyi hangszer, és miért éppen testünk hallószervében. Szívesen elfogadjuk a nézetet, mely szerint a fül is az élõlények fejlõdése során tökéletesedett, de nyilvánvaló, hogy a fül minden része egymással összhangban, tervszerûen fejlõdött.
Azt kell-e hinnünk, hogy a természet annyira leleményes és ügyes, vagy megkockáztathatjuk-e a kérdést: valójában mit értünk a természeten, amely minden titokra megoldás volna? Vajon a természet célszerû megoldásainak esetei nem azt a gondolatot sugallják, hogy értelmünkön kívül valamilyen hatalmas Intelligencia mûködik a valóságban? Vagy legalábbis felmerül annak gondolata, hogy nem lehet minden létezõt az anyag határai közé gyömöszölni? Hogy a természet teremtésében és kormányzásában mûködik valami, ami meghatározza a célokat, a feladatokat, és megoldásokat talál rájuk! Az ilyen elvet szellemi elvnek szokás nevezni.
Ezzel nem kívánjuk állítani, hogy tudjuk, Isten mi módon valósítja meg elképzeléseit az anyagban. Nem tudjuk, a gének mennyire tartalmazzák az isteni terv utasításait, s a szerves anyag közvetlenül mennyire veti magát alá a nem anyagi életelvnek. Látjuk azonban, hogy van itt mirõl elgondolkozni, és hogy a valóság nem értelmezhetõ Isten nélkül.
Forrás: Pázmány Péter E-könyvtár
Milyen csodálatos hogy az Úr ilyen hihetetlen bölcsességgel alkotott meg mindent, köszönjük Uram, hogy ennyire szeretsz bennünket.
