Szerző Téma: A fórum szabályzata!  (Megtekintve 3911 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
A fórum szabályzata!
« Dátum: 2010 Április 05, 14:01:24 »
Isten hozott! :278:

Mi egy olyan közösség vagyunk, amely az interneten ugyan virtuális, viszont egyben személyes is, hisz sok életre szóló barátság köttetett már általa. Számunkra csakis a Szentírás, Isten kijelentett szava a mérce. Ezért felekezettől függetlenül bárkit szeretettel látunk, hiszen egy az Urunk és egy a célunk. Éppen ezért vigyázunk arra, hogy a közösségünk egyik felekezet pecsétjét se kapja, mivel mindnyájan nem felekezethez, hanem Krisztus testéhez tartozunk.

Reméljük áldásodra lesz az itt eltöltött idő. :afro: Áldott fórumozást kívánunk! :2smitten:

A regisztrációval automatikusan elfogadod a hitvallásunkat és a fórumszabályzatunkat amint lentebb olvashatsz.

Hitvallás

A teljes írás Istentől ihletett, éppen ezért a tanach-ot (ószövetséget) is Isten el nem múló beszédének tartjuk1, hiszen egy az Isten akiben változásnak még az árnyéka sincsen2. Nem áll szándékunkban kilométeres hitvallást összeírni, a hitvallásunk ugyanis Isten igéje. Szeretettel fogadunk bármilyen felekezetből érkezőt, aki nem felekezeti dogmákhoz ragaszkodik, hanem kész a több tíz éves hitben járását is kukába dobni az esetben, ha Isten igéjével azt nem tudja összeegyeztetni3. Isten látható egyházában nagy káosz és Istentelenség van. Nagyon szomorú, de a legtöbb keresztény ugyan viseli a keresztény címet és szájára veszi az Úr nevét, de szíve távol van Tőle4.  Hisszük, hogy Istennek nem csupán kegyelme van, hanem igazsága is5. Akik bár Uruknak mondják Istent, de nem cselekszik az akaratát, azok menthetetlenül elvesznek6. Kegyelemből van üdvösségünk, de hit által7. A hitnek pedig cselekvőnek kell lennie, mert máskülönben halott önmagában8. Akinek a hite cselekvő, azok Isten akaratában járnak és törvényeit megtartják9.

Ne legyen tehát illúzióink, akik követik Jézust, azoknak úgy kell járniuk ahogyan Ő járt10.

1. "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,"
(2Timóteus 3,16)

2. "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka."
(Jakab levele 1,17)

3. "De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,"
(Filippi levél 3,7-8)

4. "És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn:"
(Ézsaiás könyve 29,13)

5. "Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten, ímé én ítéletet teszek juh és juh között, a kosok és bakok közt. Avagy kevés-é néktek, hogy a jó legelőt legelitek, hogy még legelőitek maradékát lábaitokkal eltapodjátok? és hogy a víz tisztáját isszátok, hogy még a maradékát lábaitokkal felzavarjátok? És az én juhaim a ti lábaitok tapodását legelik, s lábaitok zavarását isszák! Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, Mivelhogy oldallal és vállal eltaszíttok és szarvaitokkal elökleltek minden erőtelent, míg szétszórván, azokat kiűzitek; És megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között."
(Ezékiel könyve 34,17-22)

6. "Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?"
(Lukács evangéliuma 6,46)

7. "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;"
(Efézusi levél 2,8)

8. "Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?"
(Jakab levele 2,20)

9. "Az én parancsolatimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten."
(Ezékiel könyve 18,9)

10. "Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt."
(1János levele 2,6)


Fórumszabályzat

  • A kitiltás nem felhasználónévre, hanem személyre vonatkozik.
    Ha már tiltva lettél, akkor ne próbálj újra regisztrálni Admin beleegyezés nélkül.
  • Személyeskedő hozzászólások írása esetén a fórumról való kitiltást vonja maga után.
  • A fórumot nem használhatod tagok halászására, vagyis más keresztény fórumra való invitálásra.
  • Más üdvösségét nem kérdőjelezheted meg.
  • Nem lehet semmilyen negatív formában konkrétan felekezeteket megnevezni, amelyek az Úr kegyelméből élnek!
  • Az antiszemita és politizáló hozzászólásokat nem tűrjük meg a fórumon.
    Bárki, aki ilyen tartalmú hozzászólást hoz létre, a fórumról való kitiltását is vonhatja maga után.
  • Más személytől származó írás bemásolása után a forrást kötelező kitenni.
    Ellenkező esetben a hozzászólás törlését vonja maga után!
  • A világhálón keringő hitelességét tekintve megkérdőjelezhető hozzászólásokat is töröljük.

További adminisztrátori és moderátori jogok.

Jogukban áll:
  • a helytelennek megítélt hozzászólást törölni, áthelyezni vagy módosítani1
  • egy felhasználó jogosultságát megszüntetni2
  • jogukban áll egy felhasználót kitiltani3
  • regisztráció törlésére vonatkozó kérelmet visszautasítani4

1, Az adminisztrátor és moderátorok által, a helytelennek megítélt rész eltávolítása (pl: tévtanítás, més személyre irányuló sértés vagy bántás).
2, Pl: hozzászólás létrehozása, módosítása, fájlok csatolása.
3, Lehet részleges vagy végleges tiltás.
4, A fórum adminisztrátora fenntartja a jogot a regisztráció törlés kérelmének a visszautasítására. Ha a regisztráció törlésre is kerül, a törölt tag hozzászólásait a fórum megcsonkítása védelmében megtartjuk
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)