Válságok és felismerések„Mutasd meg nekem a Te utadat, hogy járhassak a Te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet.” Zsoltárok 86:11.
A válságok az emberi lét velejárói. Kinek-kinek egy-egy lelki „El-Caminot” eredményez. Mind jellempróbáló időszak, mert a végén nem maradunk ugyanazok, mint akik voltunk.
Vannak jó és rossz válságok. Olyan tekintetben, hogy mi az eredőjük, és hova vezetnek. A „jó” válságok előbbre visznek. Személyiségünket érlelik és hitünket szilárdítják. Élesítik bibliai látásunkat mind a jövőre, mint a múltra nézve. Velem sokszor történt már ilyen, és minden kritikus „lélekrengésben” megtapasztaltam Isten gondviselését, helyreállító jóságát.
Legutóbb nem kis lelkiismereti válságba jutottam, ahogy Mózes könyvét többször elolvasva, újabb igazságokat értettem meg. Itt van például a páskavacsora. Évente egyszer meg kellett emlékeznie minden izraelitának arról, hogy az Úr megmentette őket az öldöklő angyaltól, és kivezette őket Egyiptomból, a rabszolgaság házából. Örök rendtartás ez. Tudjuk, hogy a Názáreti Jézus a világ bűneiért feláldoztatott Bárány, aki engesztelő áldozat lett és szabadító Krisztus. Nekünk nemzetekbelieknek éppúgy, mint ahogy Ő Izrael Messiása.
De mi van az Úr ünnepeivel? Amikről maga Isten mondta, hogy „az Úr ünnepei” ezek, s melyekre vonatkozóan szintén örök rendtartást parancsolt. Ezekkel szemben sehol nem látok utalást, kérést, felszólítást azokra a megemlékezésekre, amiket a mai keresztyén világ gyakorol. Kivéve az úrvacsorát. Erősen szembe kerültem önmagammal, aki református gyökereimmel, majd baptista évtizedeimmel komoly protestáns nevelést kaptam.
Mert azt is látom az Igében (Pál egyértelműen tanít erről), hogy a pogányokból lett hívők beoltattak a szelíd olajfába. Tehát úgy identitásuk, mint életük vérkeringése és termőképessége MÁS LETT. Azaz akár tetszik, akár nem, Izrael részévé váltak. Viszont ha Istennek egyetlen Izraele van, akkor egyetlen törvény vonatkozik minden tagjára. Az Úr törvénye. Egyetlen ünnepkört kell megtartanunk, ezek pedig az Úr ünnepei. S mi van a többivel?
Bár húsvét Jézus feltámadásának ünnepe, Ő mégsem kérte tanítványait, hogy emlékezzenek meg róla. Hangsúlyozom, elmélkedésemmel elsősorban a saját gondolataimban kívánok rendet tenni. Mert neveltetés ide vagy oda, kizárólag az élő Ige az, ami a Szentlélek közösségében elvezet minden igazságra.
Most épp egy ilyen igazságot véltem felfedezni, ami ismét áthúzott egy terjedelmes részt eddigi nézeteimben. Az egy dolog, hogy évek óta nem tudtam már azonosulni több keresztyén szokással, ceremóniával, amiket a Bibliára hivatkozva, széles körben gyakorolnak a legkülönbözőbb felekezetek.
Íme, arra jutottam, hogy szét kell választani a kultúrát a hitvallástól. Az emberi hagyományokat (még ha jók és szépek is) Isten kifejezett utasításaitól. Többször áttanulmányozva a Jelenések könyvét, az abban megjelenített prófétai utalásokat, megdöbbenve ismertem fel a párhuzamokat, de ezeket most nem sorolom fel.
A végidőkre vonatkozók többnyire (s ezzel egybecsengenek az apostoli levelek is) az Úr ünnepeivel hozható összefüggésbe. Ezért aki nem ismeri azokat, mert nem kíváncsi az Ószövetségre, vagy azt hiszi, hogy az csak a zsidóknak íródott, hatalmasat téved, és észrevétlenül esik ugyanabba a hibába, amibe sok hívő, velem együtt.
Az igazság felismerése gyakran fáj. Azonban legalább akkora – ha nem nagyobb – a felette való örömteli gyönyörűség.
Érinti ezt a témát egy kérdés, ami már régóta foglalkoztat, s végre szószékről hallottam rá a választ, Folk Iván „Isten összegyűjt” c. prédikációjából
&app=desktop:
„Istent teljesen hidegen hagyja a Gergely-naptár. Ő a zsidó időszámításban gondolkodik a mai napig.”
Elmélkedésem talán bántja némelyek felfogását. Egyik nap le is zsidóztak érte, pedig ez nem a zsidóságról szól, hanem az Atya iránti tiszteletről:
„A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én Úr vagyok, hol az én félelmem?” Malakiás 1:6.
Tíz-tizenöt évvel ezelőtt az enyémet is bántotta volna. Viszont ahogy egyre jobban megértem az Igét, úgy kell belátnom vélt tudásom hiányait. S micsoda kegyelem, hogy „a tudatlanság idejét azért elnézte Isten”. Azonban van ennek az idézetnek folytatása is: „… de most azt parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenhol, hogy térjenek meg.” Ap. Csel. 17:30.
Az Atyához és Szavához való visszatérést választottam. Még csak kapiskálom, hogy ez mivel jár. De abban biztos vagyok, hogy az évszázadokkal ezelőtti nézeteltérések, kirekesztések, általában egy hitbeli fordulópont után következtek be.
Bár a keresztyénség lételeme a szeretet, mégis komoly harci helyzeteket eredményez, amikor egy-egy embert lángra gyújt Isten Igazsága. Vajon nem az ősi úttól való elfordulás az oka ennek? Az egyetlen igaz útról lelépés a kényelmesen szélesebbre, ami a halálba vezet? A válasz elrettentő, mert számos bibliai példa mutatja, mi lett az engedetlenek sorsa.
Pál emlékeztet, hogy Izrael történetei a mi tanulságunkra írattak meg. Okulunk a leckékből, vagy fülünk botját sem mozdítjuk az intésre? Leszűrjük a lényeget, megértjük a konklúziót, vagy saját elképzelésünk boldog párafelhőjében haladunk tovább egy ál-világban, ami a lezáruló korszak végén kártyavárként omlik össze?
Részemről megint annak az ideje jött el, hogy számot vessek keresztyénségemmel. Hitemmel, annak termékenységével vagy gyümölcstelenségével. Bátorít és lelkesít az a bibliavers, hogy „mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” János 6:45. Ha Ő tanít, az nem lesz hiányos, zavaros. Ha Ő vezet, akkor a keskeny úton maradok és célba érek.
Nos, elég messzire jutottam a kezdő gondolattól. Vagy mégsem?
Ha Isten tanít, akkor minden testit, minden emberit félresöpör. Legyen az nemzeti kultusz, vasárnapi liturgia, felekezeti dogmatika vagy helytelenül fordított apostoli levelek. Jézus beszédei lélek és élet. Ezt szeretem. Ezt keresem. Ehhez ragaszkodom, s boldoggá tesz. Esetleg sajnálat tárgya leszek, netán a hátam mögött eretneknek bélyegeznek, nem baj, maradok szívbeli szeretettel azok felé, akik nem értenek egyet velem.
A válságok az emberi lét velejárói. Kinek-kinek egy-egy lelki „El-Caminot” eredményez. Mind jellempróbáló időszak, mert a végén nem maradunk ugyanazok, mint akik voltunk.
„Seregek Ura, Istene! Állíts helyre minket, világoltasd a Te arcodat, hogy megszabaduljunk!” Zsoltárok 80:20.
2017. szeptember 17. Guti Tünde