Hát ehhez nem sok hozzáfűznivalóm van!
Itt a forrás és a többit itt olvashatjátok:
http://andrelowoa.wordpress.com/tisztitotuz/Faustyna nővér látomása a tisztítótűzrőlRövidesen megbetegedtem. A drága főnöknő két másik nővérrel együtt elküldött vakációra Skolimówba, nem messze Varsótól. Ebben az időben megkérdeztem Jézustól, kiért kell még imádkoznom? Jézus azt válaszolta, hogy majd a következő éjjel megmondja, kiért kell imádkoznom.
Megpillantottam Őrangyalomat, aki utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. A lelkek Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli börtönből. Egy belső hangot hallottam, mely azt mondta:
,, Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.”
Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel.
IRODALOM: Szent Fausztina Kowalska nővér. NAPLÓ. Isteni Irgalmasság Alapítvány. Eger. 2001.
Emmánuel nővér interjúja Maria Simma-val (Sonntag. Vorarlberg. Kb. 1988)Néhány hónappal ezelőtt nagy érdeklődéssel olvastam egy könyvet a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Nagyon megrémített, mert egészen aktuális tanúságtételeket közölt, egyébként pedig igen jól megmagyarázta az Egyház idevonatkozó tanítását. Maria Simma írta, címe: A tisztítótűzben szenvedő lelkek mondták nekem… Miután elolvastam a könyvet, írtam a kiadónak, s megtudtam, hogy Maria Simma él még él. Akkor gyorsan kapcsolatot kerestem vele, s ő hajlandó volt találkozni velem, hogy válaszoljon számos kérdésemre. Nagyon boldog voltam, mert valahányszor alkalmam volt a szenvedő lelkekről beszélni vagy prédikálni, megállapítottam, hogy óriási, hallatlan érdeklődés mutatkozott hallgatóim körében. Gyakran könyörögtek, hogy beszéljek erről még többet: “Mesélj még többet ezekről a lelkekről!” – kérték, s világosan láttam, hogy ez a beszéd igen erős szomjúságot elégít ki. Szeretnénk tudni, mi vár mindnyájunkra a halál után. Meg kell mondani azt is, hogy ezeket a dolgokat már nem nagyon tanítják a plébániákon, a hittanórákon, gyakorlatilag sehol sem. Úgy, hogy egy nagy űr van, nagy hiányosság. Ha úgy tetszik, nagy tudatlanság, sőt, bizonyos szorongás is a végső dolgoknak e realitásaival kapcsolatban. Ez a beszélgetés nemcsak abban segít majd nekünk, hogy rnegszűnjön ez az aggodalom, – amely egyáltalában nem helytálló - a tisztítóhellyel kapcsolatban, de világot derít majd arra is, hogy Isten terve velünk nagyszerű, pompás, valóban lelkesítő. És azt is megtudjuk, hogy ezen a Földön óriási hatalom van a kezünkben, hogy boldogságot nyújthatunk halottaink lelkének, és hogy megtaláljuk magunk is ezt a boldogságot a saját életünkben.
Ismertem egy fiatalembert, mintegy húsz éves lehetett. Egy Nílus-menti faluban élt. Ezt a falut egymás után áradások sújtották és rengeteg lakosa meghalt. Egy este a fiatalember éppen szülei házában tartózkodott, amikor meghallotta, hogy rettenetes ár pusztít a házuk mellett. Aztán kiabálást hallott, szivettépő kiáltásokat: Segítség, segítség! Elvisz minket az ár! A fiatalember kiugrott az ágyából és kirohant, hogy segítséget nyújtson az embereknek.
Édesanyja meghallotta a kiáltásokat, és odaállt az ajtó elé, hogy a fiú ne tudjon kimenni, “Nem, nem, menjenek mások segíteni, ne mindig mi! Nagyon nagy a veszély odakint, nem akarom, hogy még eggyel több halott legyen!” De a fiatalember, akit megrendítettek a kiáltások, segíteni akart az embereknek, félrelökte az anyját, és azt mondta: “De igen, odamegyek. Nem hagyhatom, hogy meghaljanak!” Kiment, s útjában őt is elragadta az ár, és meghalt.
És íme, két nappal a halála után meglátogatott engem egy éjszaka és azt mondta nekem: “Mondass értem három misét. Akkor kiszabadulok a tisztítóhelyről.” Elmentem elmondani a dolgot a családjának és a barátainak. Nagyon csodálkoztak, hogy csak három mise után szabadul a tisztítóhelyről. A barátai azt mondták: Igaz, nem szerettem volna a helyébe lenni, amikor meghal; ha tudnád mennyi bolondságot követett el életében!” És a fiatalember azt mondta nekem: “Tessék! Tiszta szeretetből cselekedtem, amikor odaadtam az életemet, kockáztattam az életemet ezekért az emberekért és ezért fogadott be engem az Úr a mennybe.”
Igen, a szeretet elfed egy sereg vétket.
Maria Simma ma 73 éves, egyedül él kis házában Sonntag-ban. Sonntag nagyon szép kis falu a Vorarlbergben, Ausztriában, s ott találkoztam vele. Kicsoda Maria Simma? Egyszerű parasztasszony, gyermekkora óta sokat imádkozik a szenvedő lelkekért. 25 éves korában egy igen különös karizmában részesült, mely nagyon ritka az egyházban:
a szenvedő lelkek látogatásának karizmájában. Buzgó katolikus és igen-igen alázatos s nagyon egyszerű. Nagy segítséget kap plébánosától, és a püspökétől is, amint majd látni fogjuk. Bármily különleges karizmában részesüljön is, igen szegényesen él, nagyon szűkösen. Például szinte alig van hely ahhoz. hogy az. Ember megforduljon a széke körül a kis szobában, ahol fogad minket. Szóval, rendkívüli karizma, de gyökerei az Egyházban találhatók. az egyház történetében, mert számos szent volt – kanonizált vagy nem kanonizált – aki gyakorolta ezt a karizmát. Idézem csupán Szent Gertrúdot, Genuai Szent Katalint, aki sokat írt erről. Jézusról nevezett
Mariannát, Szent Mária Margitot Paray le Monial-ból, aki a Szent Szívet látta látomásában, az ars-i plébánost, Bosco Szent Jánost, Boldog Betlehemi Mariannát stb. Könyvet lehetne írni róluk, és ha behatóbban tanulmányozzuk ezeknek a szenteknek a tanítását, azt látjuk, hogy mind-mind ugyanazt mondják. Maria Simma a maga részéről csak újra átéli az ő szép tanúságtételüket. Ezért nem haboztam kérdéseket feltenni neki, mivel megvan azaz előnye, hogy a mi korunkban él, tehát kapcsolatba lehet lépni vele. Megostromoltam kérdéseimmel, kihasználtam a lehetőséget. A probléma csak az volt, hogy egy szót se tud franciául. Tehát tolmáccsal dolgoztam. Azért, hogy a kazetta ne legyen túl hosszú, a saját szavammal adom vissza, amit ő mond, vagy a választ közvetlenül a tolmács fordításában közlöm. Egyéni magyarázatokat fűzve hozzá.
- Mária elmesélné nekünk, hogyan történt, amikor először látogatta meg magát egy szenvedő lélek?
- 1940-ben történt, egy éjszaka, hajnali 4 órakor. Hallottam, hogy valaki fel-alá járkál a szobában. Erre ébredtem fel, s néztem, ki jöhetett be a szobámba.
- És megijedt?
- Nem, egyáltalán nem vagyok félénk. Anyám még gyerekkoromban azt mondta, különös gyerek vagyok, mert sohasem félek.
- Aha. És azon az éjszakán mi történt? Mesélje el!
- Láttam, hogy az illető idegen. Lassan járkált fel-alá. Szigorú hangon rászóltam: Hogyan jöttél be ide? Mit vesztettél el? De ö csak tovább járkált a szobában, fel-alá, mintha semmit se hallott volna. Akkor megint megkérdeztem: Mit csinálsz? De mivel még mindig nem válaszolt, hirtelen felálltam és meg akartam ragadni. És csak a levegőt fogtam meg, már nem volt ott semmi. Akkor visszafeküdtem, és megint hallottam, hogy fel-alá járkál. Azon töprengtem, miért látom én ezt az embert, akit nem tudok megfogni. Megint felkeltem, hogy megfogjam és meg állítsam a járkálását, megint a levegőbe kaptam. Zavarban voltam, visszafeküdtem. Az illető nem jött vissza, de én nem tudtam elaludni. Másnap mise után odamentem a lelkiatyámhoz, és mindent elmeséltem neki. Azt mondta nekem: Ha ez újra előfordul, ne kérdezd tőle: ki vagy te, hanem azt, hogy mit akarsz tőlem? A következő éjjel az ember visszajött. Ugyan ő volt és én megkérdeztem tőle: Mit akarsz tőlem? Azt felelte: Mondass értem három misét, és én megszabadulok. Akkor megértettem, hogy ez egy szenvedő lélek. A lelkiatyám megerősítette ezt. Azt is tanácsolta, hogy sohase utasítsam vissza a szenvedő lelkeket, hanem nagylelkűen fogadjam el a kéréseiket.
- És aztán folytatódtak a látogatások?
- Igen, néhány éven át csupán 3-4 lélek. Főleg november hónapban. Később többen jöttek.
- És mit kérnek magától ezek a lelkek?
- Legtöbbször azt kérik, hogy mondassak misét, és legyek ott azokon a miséken. Kérik, mondjam el a rózsafüzért és végezzek keresztutat.
- Igen, most felvetődik a kérdés a tisztítóhely tulajdonképpen micsoda?
- Hát, azt mondhatnám, hogy ez egy zseniális találmánya Istennek. Mondok erre egy képet, saját magam gondoltam ki: ......
