Szerző Téma: Elveszíthető-e az üdvösség?  (Megtekintve 29626 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #240 Dátum: 2010 December 29, 20:14:47 »
Igen, sok köze van az üdvösséghez! Főként, hogy Isten nem bízta az üdvösséget, a mi szabad akarati választásunkra: "Talán lesz annyi eszetek, hogy az örök életet válasszátok" Isten nem ment bele ebbe az elég egyértelmű bukásba!
Isten igéje mondja, hogy "Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből."
Fil.2:13
"Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ELLENKEZŐLEG A MI ALKALMATOS VOLTUNK AZ ISTENTŐL VAN
AKI ALKALMATOSOKKÁ TETT MINKET ARRA, HOGY AZ ÚJ SZÖVETSÉG SZOLGÁI LEGYÜNK, nem a betűé, hanem a léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít."
2Kor.3:5-6

Amikor a kedves testvérek azt gondolják, hogy önmaguk erejéből és szabad akaratából lettek Krisztus tanítványai, akkor nagyon messze járnak az igazságtól!
"Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,
Aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne e világ teremtése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által."
Ef. 1:3-9
"Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette."
Róm. 8:29-30

Isten aki ISMER, ELRENDEL, ELHÍV, MEGÍGAZÍT, és MEGDÍCSŐÍT!!!

Ezért nem lehet elveszíteni az üdvösséget!!!

Robi az ember és a sátán két külön "agyag", ne hasonlítsd egymáshoz!   
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #241 Dátum: 2010 December 29, 21:56:26 »
Kedves Ani Kinor!
Mivel nem tudom, hogy Márk 4:1-41-gyel kapcsolatos kérdésed nekem, avagy Robinak szólt, egyenlőre inkább hallgatok! :hehe:



SZIA CSABA  :044:

 :afro: :hehe:

MINDENKIHEZ SZÓL, TULAJDONKÉPPEN  :088:

Nem elérhető b.cermidoff

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 235
  • Brondel Cermidoff
    • Az igazgyöngy
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #242 Dátum: 2010 December 30, 01:13:56 »
Lehet, hogy rosszul tudom, de...

Az újjászületés Isten munkája, Ő ad új életet annak, aki hisz Őbenne. Amikor az ember bűnvallás után meggyőződéssel Urának és Megváltójának vallja Krisztust. Ez egy pillanat műve.

A megszentelődés Istennek az a munkája, amivel fokozatosan az Ő képe mására formálja a keresztényt (tanítás, vezetés, bizonyosság, ima). Ezáltal megdicsőíti Önmagát a hívő életében. Ez a Szent Szellem  élethosszig tartó működése.
"Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig,hogy őt,mint örökkévalót kapd vissza;Nem úgy immár mint szolgát,hanem szolgánál nagyobbat,mint szeretett atyafit,kiváltképpen nékem, mennyivel inkább pedig néked,mind testben,mind az Úrban." "Ha pedig valamit vétett ellened avagy adós,ezt nekem róvd fel"

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #243 Dátum: 2010 December 30, 09:33:22 »
Testvéreim, az az érzésem, hogy hitünk (jelenleg) más alapokon nyugszik. (nem mindenkivel)

Nem szoktam idézni most is csak a lényeget Kenneth E. Hagin könyvéből (Hitünk tápláléka napi adagokban, Tél December 8)
"Üdvösség"
"Bár dr. C.I. Scofieldnek nem minden megjegyzésével értek egyet, magyarázatos Bibliájában, a Róma 1,16-ot követő, az "üdvösség" szóra szóra vonatkozó lábjegyzete kiváló. Dr, Scofield, a görög és héber nyelv tudósa állapítja meg a következőket: az üdvösségre használt görög és héber szavak jelentése magába foglalja a szabadítás, a biztonság, a megőrzés, a gyógyulás és az épség (egészség) fogalmát."/idézet bezárva

Ez bizony Isten kegyelme, amihez ember semmit sem tud hozzá tenni, legyen akármilyen szent életű.
Ehhez a kegyelemhez pedig semmi mást nem kell tenni:
Márk 16:16  Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Csabim idézlek:"Robi az ember és a sátán két külön "agyag", ne hasonlítsd egymáshoz!"
1Ján 3:8  Aki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. 
Csabikám, ezt pont te idézted valamelyik nap.
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #244 Dátum: 2010 December 30, 11:53:43 »
Szia Robi!
Valóban én idéztem! :hehe: Sátán miért "más agyag", mint az ember?
Teremtési helyzeténél fogva! Sátán "rendeltetési célja" az Oltalmazó kérub szerepe volt! Az ember pedig Isten képmására lett teremtve. Nem Ádám kisértette meg Sátánt, hanem Sátán vitte bűnbe Éván keresztűl Ádámot!
Sehol nem beszél az ige arról, hogy Sátán nemzhetett volna magának utódokat, akik előtt nyítva állhatna a kegyelem!
Az elbukott Ádám, ezzel szemben megtehette!
Az igéből nyílvánvakóan látszik, hogy az emberi faj számára létezik a kegyelem, míg a "démoni vérvonal" kárhozatra van ítélve.
Ilyen alapokon mondtam, hogy sátán és az ember két külön "agyag" nem tekinthetünk reá azonos igei feltételekkel!
:2smitten:
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #245 Dátum: 2010 December 30, 12:31:14 »
Kedves b. cermidoff!

Jól látod, az újjászületés Isten munkája, s valóban azoknak adja, akik hisznek Ő benne!
A következő kérdések  egyszerűek: Mit mond a biblia,
-kitől van a hit?
-minenki kapja-e a hitet?

Az embernek önmagától, önmagában nincs hite!
Sokan azt mondják, hogy ez hazugság, mert  mindenki hisz valamiben! Nos ők azok, akik összetévesztik a hit fogalmát a hiszékenységgel!
A hiszékenység a Sátántól származó "hit", a biblia azt mondja, hogy sátán éppen ezen fáradozik, hogy elhitesse az embereket, ha lehet még a választottakat is!
A valódi HIT, viszont Istentől származik és a kegyelemmel együtt adja akinek akarja!

"Mert kegyelemből tartattatok meg HIT ÁLTAL, S EZ NEM TŐLETEK VAN; ISTEN AJÁNDÉKA EZ"
Ef. 2:8
Talán eddig a pontig sikerűlt tisztáznunk, hogy a HIT is Istentől van, s az embernek semmi érdeme benne.

A következő kérdés, hogy vajon minden emberé-e a hit?

Vannak akik úgyvélik, hogy Isten "feldobja" a hitet Krisztus Váltságáldozatával együtt, aztán ezeket bárki elkaphatja.
A Biblia viszont azt mondja:
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az egyszülött Fiát adta érte, ha VALAKI HISZEN Ő  BENNE, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"
Jn. 3:16
Ez az igeszakasz tisztázza, hogy Isten azokért adta halálra a világból, az Ő egyszülött Fiát, akiknek HITE VAN KRISZTUSHOZ"
Isten nem a VILÁGOT FOGJA MEGMENTENI,  hanem akiket HITTEL AJÁNDÉKOZOT MEG, KEGYELEMBŐL!

És tegyünk akkor most pontot arra is végre, hogy a hit vajon mindenkié-e?
"Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dícsőítessék, amiként ti köztetek is.
És hogy meneküljünk meg az ALKALMATLAN ÉS GONOSZ EMBEREKTŐL,
MERT NEM MINDENKIÉ A HIT!"
2Thess. 3:1-2

Na jó-jó, de ők miért alkalmatlanok, mi pedig miként lettünk alkalmatossá az új szövetségre,talán önmagunktól?

"Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az ISTENTŐL VAN:
AKI ALKALMATOSSOKKÁ TETT MINKET ARRA, HOGY AZ ÚJ SZÖVETSÉG SZOLGÁI LEGYÜNK..."
2Kor. 3:5-6
:2smitten:
 
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #246 Dátum: 2010 December 30, 12:57:30 »
Kedves Ani Kinor!

Márk. 4:1-41 éppen arról beszél, hogy az emberek nagy része ALKALMATLAN az Evangélium befogadására.  Az Úr Jézus Krisztus a példázatokon keresztűl bemutatja azokat az okokat, amelyek miatt a "mag", Isten Igéje miért nem tud meggyökerezni az emberek szívében, vagy éppen miért nem tud termést hozni az ember életében.
Ha önmagunkba nézünk és megvizsgáljuk az Úr Jézus Krisztus szavait, akkor be kell látnunk, hogy az általa felsorolt okokat, mi önmagunktól, a saját erőnkből képtelenek lettünk volna felszámolni! Az hogy az ige számára "jó termőfölddé válhattunk"-nem más, mint Isten közbeavatkozó kegyelmének eredménye!
Érdemes ebből az igeszakaszból is kiemelni Isten szuverén hatalmát az üdvösségre nézve!
"Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek.
Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, és hallván halljanak és ne értsenek, HOGY SOHA MEG NE TÉRJENEK ÉS BŰNEIK MEG NE BOCSÁTASSANAK."
Márk. 4:11-12

Sajnos az eleve elrendelés tagadása nem csak Isten suverén hatalmát csorbítja meg, de teljesen eltorzítja a MEGVÁLTÁS MŰVÉT, a humanizmus szellemiségében érdemeket és választási lehetőséget biztosítva az embernek önmaga üdvösségében. Eltorzítja az Istenképet, az egyházfegyelmet, meghamisítja az üdvbizonyságot és még sorolhatnám sátán legjobb módszerének következményeit...
:2smitten:
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #247 Dátum: 2010 December 30, 13:17:30 »
Lehet, hogy rosszul tudom, de...

Az újjászületés Isten munkája, Ő ad új életet annak, aki hisz Őbenne. Amikor az ember bűnvallás után meggyőződéssel Urának és Megváltójának vallja Krisztust. Ez egy pillanat műve.

A megszentelődés Istennek az a munkája, amivel fokozatosan az Ő képe mására formálja a keresztényt (tanítás, vezetés, bizonyosság, ima). Ezáltal megdicsőíti Önmagát a hívő életében. Ez a Szent Szellem  élethosszig tartó működése.


A M E N  !   :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #248 Dátum: 2010 December 30, 13:19:31 »
Kedves Ani Kinor!

Márk. 4:1-41 éppen arról beszél, hogy az emberek nagy része ALKALMATLAN az Evangélium befogadására.  Az Úr Jézus Krisztus a példázatokon keresztűl bemutatja azokat az okokat, amelyek miatt a "mag", Isten Igéje miért nem tud meggyökerezni az emberek szívében, vagy éppen miért nem tud termést hozni az ember életében.
Ha önmagunkba nézünk és megvizsgáljuk az Úr Jézus Krisztus szavait, akkor be kell látnunk, hogy az általa felsorolt okokat, mi önmagunktól, a saját erőnkből képtelenek lettünk volna felszámolni! Az hogy az ige számára "jó termőfölddé válhattunk"-nem más, mint Isten közbeavatkozó kegyelmének eredménye!
Érdemes ebből az igeszakaszból is kiemelni Isten szuverén hatalmát az üdvösségre nézve!
"Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek.
Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, és hallván halljanak és ne értsenek, HOGY SOHA MEG NE TÉRJENEK ÉS BŰNEIK MEG NE BOCSÁTASSANAK."
Márk. 4:11-12

Sajnos az eleve elrendelés tagadása nem csak Isten suverén hatalmát csorbítja meg, de teljesen eltorzítja a MEGVÁLTÁS MŰVÉT, a humanizmus szellemiségében érdemeket és választási lehetőséget biztosítva az embernek önmaga üdvösségében. Eltorzítja az Istenképet, az egyházfegyelmet, meghamisítja az üdvbizonyságot és még sorolhatnám sátán legjobb módszerének következményeit...
:2smitten:



Csaba, tetsvérem!

Szeretettel olellek  :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten: :2smitten:

Nem elérhető figyelő

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #249 Dátum: 2011 Március 30, 19:37:01 »
Az én hitértelmezésem szerint a Mt 18,21skk példabeszéde az Úr Jézusnak egyértelműen azt bizonyítja, hogy a kiérdemelhetetlen, elképzelhetetlen mértékű irgalom, amely kegyelmi ajándékként részesít üdvösségben - bizony elpocsékolható...

Ehhez kapcsolódik rövid tanulmányom is:

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #250 Dátum: 2011 Március 31, 07:46:42 »
Kedves Figyelő, az én rendszerem nem tudja megnyitni olvashatóan a betett művet.
De a 7 mérfüldesbe be tudod tenni, és mindenki szemezgethet belóle.
A Máté 18;21 -t nézve az egymás ellen vétkezést találtam, és a hozzákapcsolódó megbocsátást.
Kérlek javíts ki, ha nem erre gondoltál.

Az üdvösség elveszítésével kapcsolatban  - az én gondolatom szerint - az meg sem kapta, aki "elveszítette".
Mivel a hit elveszíthető!
Ebből következik, hogy a hozzákapcsolódó üdvösség is, de az Úr Jézus Krisztus azt mondja, hogy:

Mt 7,24 Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

 nem beszédben áll Isten országa!
Tehát nem mindenki aki mondja Uram Uram megy be, hanem aki valóban meghalt a világnak és él Istennek, azokat ismeri ,.
Csak akiket ismer azok az Ővéi.
Ismeri az Úr az Ővéit, és álljon el a hamisságtól - a személy válogatás is az, és az igazságtalanság is, meg a képmutatás is, meg a hamis bűnbánat - Ő a szíveket és a vesélket vizsgálja, nem a vallásos cselekedeteket.

Szóval én hiszem, hogy az üdvösség nem veszíthető el, de csak az kapja, aki olyan mint Énok -   :hehe: - aki Istennel járt
 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető tothg

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3053
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #251 Dátum: 2011 Március 31, 09:17:58 »
Nem tudom, hogy elveszíthető-e, azt tudom, hogy az ember képes olyan döntéseket hozni, amelyek homlok egyenest ellenkeznek az azt megelőző életével. Ha az ember képes ilyet megtenni, akkor ahogy elfogadta először a kegyelmet, úgy később képes arra, hogy elutasítsa. Ha az üdvösséget nem veszíthetnénk el, akkor az a sok figyelmeztetés a bibliában semmire se jó. Gondolom én...
"Ha nem elégít meg ez a világ, akkor valószínű, hogy nem e világ számára lettél teremtve."
(C. S. Lewis)

Nem elérhető Magda

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2531
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #252 Dátum: 2011 Március 31, 09:25:14 »
Nem tudom, hogy elveszíthető-e, azt tudom, hogy az ember képes olyan döntéseket hozni, amelyek homlok egyenest ellenkeznek az azt megelőző életével. Ha az ember képes ilyet megtenni, akkor ahogy elfogadta először a kegyelmet, úgy később képes arra, hogy elutasítsa. Ha az üdvösséget nem veszíthetnénk el, akkor az a sok figyelmeztetés a bibliában semmire se jó. Gondolom én...
Kedves Gábor leírnád, hogy neked mit jelent az üdvösség?

 :2smitten:
Fil 2,11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére

:)

Nem elérhető Zsotza

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 289
  • testvér
    • Zsotza személyes weboldala. Kísérleti oldal,"béta verzió"
Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #253 Dátum: 2011 Március 31, 10:06:20 »
Nem tudom, hogy elveszíthető-e, azt tudom, hogy az ember képes olyan döntéseket hozni, amelyek homlok egyenest ellenkeznek az azt megelőző életével. Ha az ember képes ilyet megtenni, akkor ahogy elfogadta először a kegyelmet, úgy később képes arra, hogy elutasítsa. Ha az üdvösséget nem veszíthetnénk el, akkor az a sok figyelmeztetés a bibliában semmire se jó. Gondolom én...
  Hiszem,hogy az  üdvösség  nem  elveszíthető,de ugyanakkor fontosak a  figyelmeztetések is.  Lehet  vesztesen  is  bejutni  az Úr Királyságába.  A  jutalom-ami  nem  azonos  az üdvösséggel- a  hitem,és  Bibliaismeretem  alapján  elveszíthető: >>" Az Istennek nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként vetettem meg az alapot, de más épít reá. Ki-ki nézzen utána, hogy hogyan épít.  Más alapot ugyan senki sem képes vetni, mint ami már megvan, s az a Felkent Jézus. Ha valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít is:  mindenkinek a munkája láthatóvá válik majd, mert ama nap világosságra hozza, mivel tűzben lehull róla a lepel. És akkor a tűz próbára fogja tenni mindenkinek a munkáját, hogy milyen volt.  Ha valakinek a munkája, amit az alapra épített, megmarad, az olyan megkapja bérét,  az, akinek a munkája megég, kárt fog vallani; ő maga ugyan MEG FOG MENEKÜLNI, de úgy, mintha tűzön [menne] által.  "<< /Csia Lajos   fordítása, -saját kiemeléssel./   Szeretettel  ajánlom   Infaustus  blog-postját  ebben a  témában,szerintem  nagyon jó,és Bibliahű:  --->> http://infaustus.wordpress.com/2011/03/30/udvbizonyossag/ <<---
Blog(nak  látszó) oldal: http://zsotza.blogspot.com

Nem elérhető tothg

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3053
Re:Elveszíthető-e az üdvösség?
« Válasz #254 Dátum: 2011 Március 31, 10:24:02 »
Nem tudom, hogy elveszíthető-e, azt tudom, hogy az ember képes olyan döntéseket hozni, amelyek homlok egyenest ellenkeznek az azt megelőző életével. Ha az ember képes ilyet megtenni, akkor ahogy elfogadta először a kegyelmet, úgy később képes arra, hogy elutasítsa. Ha az üdvösséget nem veszíthetnénk el, akkor az a sok figyelmeztetés a bibliában semmire se jó. Gondolom én...
  Hiszem,hogy az  üdvösség  nem  elveszíthető,de ugyanakkor fontosak a  figyelmeztetések is.  Lehet  vesztesen  is  bejutni  az Úr Királyságába.  A  jutalom-ami  nem  azonos  az üdvösséggel- a  hitem,és  Bibliaismeretem  alapján  elveszíthető: >>" Az Istennek nekem adott kegyelméhez képest bölcs építőmesterként vetettem meg az alapot, de más épít reá. Ki-ki nézzen utána, hogy hogyan épít.  Más alapot ugyan senki sem képes vetni, mint ami már megvan, s az a Felkent Jézus. Ha valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít is:  mindenkinek a munkája láthatóvá válik majd, mert ama nap világosságra hozza, mivel tűzben lehull róla a lepel. És akkor a tűz próbára fogja tenni mindenkinek a munkáját, hogy milyen volt.  Ha valakinek a munkája, amit az alapra épített, megmarad, az olyan megkapja bérét,  az, akinek a munkája megég, kárt fog vallani; ő maga ugyan MEG FOG MENEKÜLNI, de úgy, mintha tűzön [menne] által.  "<< /Csia Lajos   fordítása, -saját kiemeléssel./   Szeretettel  ajánlom   Infaustus  blog-postját  ebben a  témában,szerintem  nagyon jó,és Bibliahű:  --->> http://infaustus.wordpress.com/2011/03/30/udvbizonyossag/ <<---

Szia Zsoca!

Nyilván az idézett ige helyes, és áll, de ez nem jelenti azt, hogy a kőszikláról nem lehet lelépni, ahogy fel lehetett rá lépni is nem? Mit gondolsz?
"Ha nem elégít meg ez a világ, akkor valószínű, hogy nem e világ számára lettél teremtve."
(C. S. Lewis)