Szerző Téma: Mikor parancsolhatunk a betegségnek?  (Megtekintve 15994 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető körtevirág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 326
  • Isten gyermeke
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #45 Dátum: 2010 November 28, 00:12:30 »
Nem tudom,mi az igazság, hogy mi gyógyít és mi nem. Nekem van gyógyulásról is és nem gyógyulásról is élményem.
Nagyon sokáig volt egy tüdőbajom, azt hiszem erről már írtam. Amikor már hónapok óta nem gyógyultam és a dokik széttárták a kezüket, az Úrhoz fordultam, azt mondtam: a Bibliában meg van írva, hogy te vagy az én gyógyítóm. Az is írva van, hogy megbocsátom minden bűnödet, meggyógyítom minden betegségedet, hát én most rád bízom magam, gyógyíts meg, én egy szem gyógyszert nem szedek be többet. Reggel felébredtem és semmi bajom nem volt. Pár hónappal később újra visszajött, de nem olyan durván, akkor kézrátétellel lett jobb. A lúdtalpam és a porckopásom meg "magától" múlt el, nem is jutott eszembe, hogy ilyenekért is lehet imádkozni akkor még.
Viszont. Van egy másik betegségem, amiért már imádkoztam, böjtöltem, mások is imádkoznak, és semmi. Kaptam egy kijelentést, hogy majd a bűnvallásom után meggyógyulok,ez megvolt, semmi. Kicsit pereltem az Úrral, azt mondta, nem volt teljes a bűnvallás, megmutatta, mit nem mondtam el. Itt kiderült, mi a baj. Még nem volt meg az újabb bűnvallás, de kíváncsi leszek.
5000 ember imádkozott több tíz szemüvegesért pár hete. Nekem nem lett jobb, de két testvérnőnek is sokkal jobb lett a látása. Egyikük vak volt az egyik szemére, most lát vele és a másik szeme is jobb.
Volt egy koraszülött kisgyerek a gyüliben. Mindenki imádkozott érte, böjtöltünk, volt, akinek kijelentése volt arról, hogy meg fog gyógyulni. Meghalt. Mondhatjuk meggyógyult, csak másként, mint ahogy vártuk.  :062:
Nekem egyre jobban az jön le ebből, hogy kegyelem a gyógyulás. Hogy miért adja meg az egyik embernek, a másiknak nem, ezt nem tudom. Nem is az én tisztem, van egy olyan érzésem.
Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztus vére megváltott az ördög
kezéből, ezért az én testem nem az ördögé, nem enyém, hanem Istené, akinek én szánom
az én testemet élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, mint okos tiszteletemet.

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #46 Dátum: 2010 November 28, 08:20:49 »
Ne haragudjatok, de két dolgot nem értek.
Az egyik a böjt. Miért kéne böjtölni, ha valaki beteg, vagy betegért imádkozik?
A másik, miért imádkoztok, ha betegért imádkoztok. Ilyenkor mit kértek Istentől?

Nem rossz a böjt, félre ne értsetek, sőt a hála adó imánál a világon semmi nem nyugtat meg jobban.
Viszont ha beteg valaki, nem értem miért kéne böjtre fogni magát, vagy miért kéne gyógyulást kérni Istentől, mikor Ő már réges-régen meggyógyított.
 :044:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #47 Dátum: 2010 November 28, 09:26:42 »
Ne haragudjatok, de két dolgot nem értek.
Az egyik a böjt. Miért kéne böjtölni, ha valaki beteg, vagy betegért imádkozik?
A másik, miért imádkoztok, ha betegért imádkoztok. Ilyenkor mit kértek Istentől?

Nem rossz a böjt, félre ne értsetek, sőt a hála adó imánál a világon semmi nem nyugtat meg jobban.
Viszont ha beteg valaki, nem értem miért kéne böjtre fogni magát, vagy miért kéne gyógyulást kérni Istentől, mikor Ő már réges-régen meggyógyított.
 :044:

Mert a bojt altal tisztul a szervezet, igy a szellemed is, nagyon jo dolog a bojt  :088: valahogy az altal, no a szeretet ereje az emberben  :2smitten: :2smitten: :2smitten:  Nem a test, hanem a Lelek van taplalva olyankor ez az oka  :088:

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #48 Dátum: 2010 November 28, 09:31:21 »
Nem tudom,mi az igazság, hogy mi gyógyít és mi nem. Nekem van gyógyulásról is és nem gyógyulásról is élményem.
Nagyon sokáig volt egy tüdőbajom, azt hiszem erről már írtam. Amikor már hónapok óta nem gyógyultam és a dokik széttárták a kezüket, az Úrhoz fordultam, azt mondtam: a Bibliában meg van írva, hogy te vagy az én gyógyítóm. Az is írva van, hogy megbocsátom minden bűnödet, meggyógyítom minden betegségedet, hát én most rád bízom magam, gyógyíts meg, én egy szem gyógyszert nem szedek be többet. Reggel felébredtem és semmi bajom nem volt. Pár hónappal később újra visszajött, de nem olyan durván, akkor kézrátétellel lett jobb. A lúdtalpam és a porckopásom meg "magától" múlt el, nem is jutott eszembe, hogy ilyenekért is lehet imádkozni akkor még.
Viszont. Van egy másik betegségem, amiért már imádkoztam, böjtöltem, mások is imádkoznak, és semmi. Kaptam egy kijelentést, hogy majd a bűnvallásom után meggyógyulok,ez megvolt, semmi. Kicsit pereltem az Úrral, azt mondta, nem volt teljes a bűnvallás, megmutatta, mit nem mondtam el. Itt kiderült, mi a baj. Még nem volt meg az újabb bűnvallás, de kíváncsi leszek.
5000 ember imádkozott több tíz szemüvegesért pár hete. Nekem nem lett jobb, de két testvérnőnek is sokkal jobb lett a látása. Egyikük vak volt az egyik szemére, most lát vele és a másik szeme is jobb.
Volt egy koraszülött kisgyerek a gyüliben. Mindenki imádkozott érte, böjtöltünk, volt, akinek kijelentése volt arról, hogy meg fog gyógyulni. Meghalt. Mondhatjuk meggyógyult, csak másként, mint ahogy vártuk.  :062:
Nekem egyre jobban az jön le ebből, hogy kegyelem a gyógyulás. Hogy miért adja meg az egyik embernek, a másiknak nem, ezt nem tudom. Nem is az én tisztem, van egy olyan érzésem.



Nagyon szep, gratulalok! A tobbit pedig vilagosan leirtad  :088: Ha azt mondta az Ur nem volt teljes a bunmegvallas, akkor nem volt!A szemuveges gyogyulas pedig, amennyire hittek a gyogyulni vagyok, amennyire hittek az imadkozok, es szivuk szandeka, mennyire volt abban tisztasag :2smitten: :2smitten: :2smitten:
Koszonom szepen, a bizonysagot, es a magyarazatot!  :044: :088: :2smitten:

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3913
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #49 Dátum: 2010 November 28, 10:27:15 »
"Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét."
1 Pét 4:1-2.

Ezt az igét élte át a férjem, sőt erre hivatkozott is később, amikor egy borzalmas autóbalesetet szenvedett. (7 csonttörése volt: láb, kar, szívborda, állkapocs 3 helyen. Az orvosok szerint megvakul és süket lesz, mert a napszemüvege széttört és belement a szemébe, a "szára" pedig beleállt a hallójáratba.) Akkor még nem ismertük egymást. A baleset előtt 1-2 évvel született újjá. Nagyon sokan imádkoztak érte, mert az akkori ébredési hullámban aktívan részt vett.
Elmondta, hogy a 3 napi kóma után, amikor magához tért, olyan közel volt Istenhez, olyan mélyen átélte Jézus jelenlétét, hogy képtelen volt még csak enyhe fokú rosszra is gondolni.
Azt is mondta egyszer, akkor már a felesége voltam, hogy akár még egyszer átélné ezt az állapotot, mert annyira csodálatos volt!

Nem mondom, hogy így kell, és hogy erre szükség van. De Isten beleenged kritikus helyzetekbe is, hogy annál nagyobb legyen a ragaszkodásunk.
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Gyöngyike

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1372
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #50 Dátum: 2010 November 28, 10:44:53 »
Köszönöm szépen drága Tündi, hogy ezt megosztottad velünk. Mindannyian az Úr kezében vagyunk, Ő mindig a legjobbat adja nekünk, és mindenből a legjobbat hozza ki. Dicsőség Neki!

„…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” – Róma 8,28 :2smitten:

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #51 Dátum: 2010 November 28, 11:35:16 »
"Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől, hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét."
1 Pét 4:1-2.

Tündém ez melyik fordítás?
Mert ha éppen nem a Károlit használjuk, akkor jó lenne feltünteti melyiket.

1Pét 4:1  Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől,
1Pét 4:2  Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
Mert itt /kiemelt rész/ nagy a különbség.

Persze, önmagában sem állja meg a helyét,mert Jézus nem szenvedett sem autó balesetben, sem semmiféle betegségben. Legalább is a biblia nem számol be ilyenről.
Az biztos, hogy nem embereknek akart megfelelni, kapott is érte. Mint ahogy mi magunk is kapunk, ha nem egy követ fújunk.
Persze nem lehet kizárni azt sem, hogy valaki, pont a nagy bajban érti meg Isten akaratát, vagy kerül közelebb Jézushoz. Azért én mégis amondó vagyok, hogy a bövőlködéssel és egészséggel dicsekedjünk, mert ez ábrázolja ki a Krisztust.
 :2smitten:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #52 Dátum: 2010 November 28, 11:40:32 »
Mert a bojt altal tisztul a szervezet, igy a szellemed is, nagyon jo dolog a bojt  :088: valahogy az altal, no a szeretet ereje az emberben  :2smitten: :2smitten: :2smitten:  Nem a test, hanem a Lelek van taplalva olyankor ez az oka  :088:

Kedves Ani Kinor.
Tisztul a szervezet? Nem olvastad, "ha mérget is isznak, meg nem árt nékik".
Nő a szeretet. Ugyan mitől?
Nem a test, hanem a lélek van táplálva. Jézus tanítványai nem böjtöltek, akkor a lelkük nem volt táplálva?
Amit le írtál, meg mi köze a gyógyuláshoz? Mert szerintem semmi.
 :2smitten: :044:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető virág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 125
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #53 Dátum: 2010 November 28, 12:24:25 »
Kedves Erdei!

Először én hoztam fel a Péter 1. leveléből való igét, a hozzászólásom az előző oldalon van. Tünde arra reagált, és csak átvette az általam használt bibliafordítás szerinti igét, valószínűleg.
A Bibliatanács által kiadott új fordítású Protestáns Bibliából való az idézet. (Bocs, akkor nem írtam.)

:044:
... elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet ... Ézs 42, 3

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #54 Dátum: 2010 November 28, 13:04:37 »
Idézet
Azért én mégis amondó vagyok, hogy a bövőlködéssel és egészséggel dicsekedjünk, mert ez ábrázolja ki a Krisztust.

Krisztust az ábrázolja ki, ami Ő volt. Nem a bővőlködés és nem az egészség. Sokkal inkább a szentség, a tiszta élet, a Krisztusi élet. Máskülömben Krisztus meg a tanítványok nem igen bővőlködtek, és sokszor az egészséggel is bajvolt.

Péld. Pál ép a gyengességvel, szegénységével, a szenvedésekkel, a megpróbáltatással, az űldözéssekkel dicsekszik.

2Kor 11:30  Ha dicsekednem kell, az én gyengeségemmel dicsekszem.

2Kor 11:23  Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos [veszedelem] által.
2Kor 11:24  A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.
2Kor 11:25  Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;
2Kor 11:26  Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt;
2Kor 11:27 Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hidegben és mezítelenségben.


Nem a jó lét, "a semi bej nem történik az életemben", "mindig egéséges vagyok", a Krisztusi élet bélyege.

Pál ép a szenvedés okozta bélyegeket nevezi, Krisztus bélyegének.

Gal 6:14  Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.

Gal 6:17  Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben.

 :2smitten:
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Nem elérhető erdei

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1752
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #55 Dátum: 2010 November 28, 13:21:49 »
Virág

Ebben az értelemben, mindenképpen más értelmet kap ez a bibliai rész. Mindenképpen meg kell vizsgálni, melyik a helyesebb fordítás.

Zoli

Jézus azt mondja, legyen mindenkinek a hite szerint. Ha abban hiszel, hogy jó szegénynek, betegnek lenni, akkor legyen meg a te hited,én ezt azért soha nem kívánnám neked.
Megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel, üldöztetésekkel lehet dicsekedni,ha a Krisztusért vannak.
Azért azt megkérdezném, ha szerinted jó dolog betegségben szenvedni, akkor miképpen imádkozol, a beteg testvéredért?
 :044:
1Kor 1:27  Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;

Nem elérhető zoltan

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1594
  • Testvér
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #56 Dátum: 2010 November 28, 13:43:08 »
Nem mondtam, hogy az a jó ha szegények és betegek vagyunk. Szerintem bárki aki ilyet állít azzal baj van.

Én azt mondtam, nem ez ami kiábrázolja Krisztust.

Krisztust az ábrázolja ki, ami Ő volt. Nem a bővőlködés és nem az egészség. Sokkal inkább a szentség, a tiszta élet, a Krisztusi élet.

És nem lehet azt mondani, csak az a Krisztusi ember akinek jól megy, mindene megvan, és sosem beteg.

Mert egy igaz keresztyén is lehet, szegény vagy beteg.
Lehet ép azért  szegény, mert gazdaggá tett másokat, azzal, hogy lemondott vagyonáról, vagy ép keresete nagyrészét a szegények, betegek, özvegyek vagy árvák támogatására, használja és nem arra, hogy ő dőzsöljön, és verje a mellét mennyire áldott.

Ezek az igazán gazdagok és áldottak, akik a menybe gyűjtenek kincseket és nem a luxus életre.

 :2smitten:
Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Nem elérhető virág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 125
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #57 Dátum: 2010 November 28, 15:14:19 »
Virág

Ebben az értelemben, mindenképpen más értelmet kap ez a bibliai rész. Mindenképpen meg kell vizsgálni, melyik a helyesebb fordítás.

Igen, ezzel én is egyetértek. Mielőtt hozzászóltam volna, megnéztem még a Károli fordítást, a Csia Lajos fordítást és az Interneten hozzáférhető görög szószedetet. Nem találtam olyan eltérést, ami a jelentést lényegileg módosította volna a Károli, a Protestáns fordítás és görög eredeti között (viszont a Csia fordítás nagyon eltért mindegyiktől).

Igaz, hogy én mást emeltem ki, mint Guti Tünde.

Számomra ezek a kivastagított részek voltak a kulcsfontosságúak a mondanivalóm szempontjából:
"Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől ..."

Ezekre koncentráltam az összevetésnél.

... elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet ... Ézs 42, 3

Nem elérhető virág

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 125
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #58 Dátum: 2010 November 28, 15:25:43 »
Idézet
Nem mondom, hogy így kell, és hogy erre szükség van. De Isten beleenged kritikus helyzetekbe is, hogy annál nagyobb legyen a ragaszkodásunk.

Szia Tünde!

Ezzel a gondolatoddal nem teljesen értek egyet (hogy Isten beleenged).

Mert:
"Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok." Mt 10:29-31

Mindaz, ami velünk történik, arról Isten nemcsak tud, de kifejezett akaratából történik. De ez csak az én meglátásom.

 :044:
... elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet ... Ézs 42, 3

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3913
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Mikor parancsolhatunk a betegségnek?
« Válasz #59 Dátum: 2010 November 28, 20:27:29 »
Drága Virágom!  :2smitten:

Sajnos ez olyan téma, ami általában vitákat szül.
Tudom, hogy Isten mindenható, kezében tartja a világmindenséget, és semmi nem történik az engedélye nélkül.
Történnek dolgok, amik kifejezetten az Úr akaratából alakulnak úgy, ahogy azt látjuk.
Más dolgokat megenged. Akik szeretik Őt, annak a javára fordítja.

Teljes bizalmam van az Úrban. Hiszem, hogy Ő mindent megtehet, és amit eltervezett, azt véghez is viszi.
Tudom, hogy Jézusnak olyan nevet ajándékozott, amely hallatán meghajol minden térd.

Az általad idézett ige csodálatos, és engem is sok helyzetben megvigasztalt már.  :168:

Mivel nemrég Jóbbal foglalkoztunk házi csoportban, ez a legfrissebb példám. Jóbot nem Isten akarta tönkre tenni!
Megengedte a Sátánnak, hogy az életén kívül elvegye mindenét, de az életére nem tehette rá a kezét.
A könyv végén csodálatosan kibontakozik a "tanulság".

Számomra nem kérdéses Isten szeretete, mindenhatósága azzal párhuzamban, hogy kellemetlen dolgokat enged meg néha.  :08: 
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.