Kedves Testvérek!
Az apcselt és a leveleket olvasva kiábrázolódott bennem egy kép az Isten szíve szerinti gyülekezetvezetésről, gyülekezeti rendről, ezt szeretném most megosztani veletek, talán hasonló véleményen vagyunk:
Jézus a mennybemenetelekor a hatalmat nem egy emberre bízta, nem egy gyülekezetvezetőt nevezett ki az egyháza fölött, nem egy pásztort, stb., hanem több emberre helyezte a felelősséget és a hatalmat. (pl. 12 apostol). Később pedig olvashatunk vénekről (presbiterekről), akikre az újonnan létrejött helyi gyülekezetek vezetését bízták az apostolok.
Amikor egy új gyülekezet létrejött (mondjuk Pálék prédikálásának eredményeként), akkor az "újszülötteket" tanítani és vezetni kellett. Szükségük is volt erre, mint egy kisgyermeknek a szülői kontrollra és felügyeletre. Azonban amikor elértek egy bizonyos érettséget, (a Biblia lapjairól az derül ki, hogy ez csupán 1-2 év volt,)azaz elérték a önálló életre alkalmas kort, akkor vezetőket választottak maguk közül, olyanokat, akik kellő érettséggel, megbízhatósággal és tekintéllyel rendelkeztek. Ezután már ezek a vezetők (presbiterek), akik MINDEN esetben TÖBBEN voltak, ők látták el a gyülekezet vezetésével kapcsolatos feladatokat. Hasonlóan az ószövetségi korokhoz, amikor még nem uralkodott király Izraelen, és Isten a véneken keresztül kormányozta népét.
A lényeg ebben az, hogy szerintem Isten első sorban nem egyszemélyes gyülekezetvezetésben gondolkodik, nem "királyt" akar, hanem több felelős érett keresztény vezetőt, akik kapcsolatban állnak vele, és akiken keresztül az Ő akaratát kijelentheti.
Mik voltak a vének feladatai:
- A tekintélyük súlyával hatva meghatározták a gyülekezeti rendet.
- Képviselték a gyülekezetet más gyülekezetek előtt.
- Őrködtek a gyülekezetben, hogy a gonosz munkája ne tudjon érvényesülni.
- Mint felelős vezetők elöl jártak a szolgálatban, a gyülekezet építésében.
Mi nem volt az ő feladatuk:
- nem volt a feladatuk a tanítás és a prófétálás (bár taníthattak és prófétálhattak ők is). Bárki taníthatott ugyanis a gyülekezetben, és bárki prófétálhatott, ehhez nem kellett vénnek lennie, csupán üzenetének kellett lennie, amely Istentől származott. Elmondta, a többiek pedig megítélték, hogy valóban Istentől származott-e.
1Kor 14:26 - 14:31
Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, [b]mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata[/b]. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek. A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. [b]Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen;
[/b]
Napjainkban sajnos a legtöbb gyülekezet nem így működik.
Amikor megtértem és elkezdtem gyülekezetbe járni természetes volt a számomra, és úgy is volt helyes, hogy megmondták mit hogyan kell csinálni. Aztán elkezdtem növekedni ismeretben, és kezdtem megérteni dolgokat, amelyeket mások nem láttak a gyülekezetben, ahová tartoztam. Isten ugyanis a legkisebbre is bíz az Ő kincseiből, hogy senki ne gondolhasson egy tagot sem feleslegesnek. Ma már tudom, hogy minél "kisebb" valaki, Isten annál nagyobb szellemi ajándékokat ad neki, hogy ne legyen "meghasonlás" a testben, henem világos legyen mindenki számára, hogy minden tagra szükség van.
1Kor 12:21 - 12:25
Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nekem.
Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.
Isten tehát elkezdett magmutatni dolgokat, és megmutat minden testvéremnek dolgokat, és a legtöbb gyülekezetben a testvéreknek mégsincs alkalmuk arra, hogy megosszák a kapott dolgokat egymással. Az ősgyülekezetek nem így működtek (lásd.: 1Kor 14:26 - 14:31 (az előbb már idéztem). A legtöbb mai gyülekezetben csupán egy-két vezető ember beszél hétről-hétre. Ez Isten megcsúfolása és megrablása. Általában gyülekezeti egyszemélyes vezetőnek, a "pásztornak" eszébe sem jut, hogy más is kaphatott esetleg Istentől kijelentést, tanítást, vagy próféciát, akár a "legkisebb" is. Hétről hétre ő beszél, és ezzel a többiek ajándéka nem tud működni, az Istentől kapott dolgaik eltemetve maradnak, és azokból nem tud a gyülekezet épülni.
A gyülekezet ezzel kiegyensúlyozatlanná válik. Átformálódik a gyülekezetvezető pásztor képére, hiszen hétről-hétre csak őt hallgatják.
A többieket pedig, amikor felnőnek, és elkezdenek komoly és súlyos dolgokat kapni Istentől, rettentően frusztrálja ez a helyzet. Minél nagyobb dolgokat kapnak, annál inkább frusztrálja őket, hogy nem oszthatják meg ezeket a többiekkel. Pedig megoszthatnák. Ha a gyülekezet az eredeti minta szerint működne, akkor mindenkinek lenne alkalma arra, hogy megossza a többiekkel, amit Istentől kapott.
Már több alkalommal láttam, hogy amikor a "fiak" felnőnek az előzőekben írtak miatt elhagyják az "atyai" házat, és azután létrehozzák a maguk gyülekezetét ugyanarra a mintára. Csak most már ők lesznek azok, akik hétről-hétre beszélnek, és a gyülekezetben megmondják, mi hogyan legyen. Nem veszik észre, hogy nem a korábbi pásztorral volt baj, hanem magával az egész rendszerrel, mert ez a rendszer nem tölti be Isten tökéletes akaratát.
Mi most néhányan elkezdtünk valami ettől gyökeresen eltérőt...
Amikor összegyülekezünk nincs közöttünk egyszemélyes vezető, aki megmondja mi hogyan legyen. Nincs közöttünk egyszemélyes tanító, aki hétről-hétre prédikál, nincs közöttünk egyszemélyes próféta, stb. Egyszerű testvérek vagyunk, egyenlőek egymással, akik igyekeznek Istenre figyelni, és egymást építeni változatos módon mindazzal, amit Istentől kaptak hétről-hétre, napról-napra. Olyan testvérek vagyunk, akik tudatában vagyunk annak, hogy mindannyiunkra nagy-nagy szükség van, és egyikünk sem nagyobb a másiknál, mindannyian egyenlőek vagyunk. Csodálatos és felszabadult érzés egy ilyen gyülekezetben élni.
Az ajándékok csodálatosan működnek, mert nincsenek elfojtva senki által.
De ez nem működhet és nem működött nálunk sem mindaddig, amíg Isten meg nem tanított minket arra, hogy ne képzeljük magunkat másoknál különbnek. A saját bőrünkön kellett megtapasztalnunk, milyen fájdalmakkal, visszásságokkal jár az, amikor valaki elsőbbséget gondol magának a többiek felett, magához ragadja a hatalmat, a mikrofont és elkezd uralkodni a testvéreken, mert úgy gondolja, hogy csak ő birtokolja az igazságot. Keresztül kellett mennünk ezen a fájdalmas tapasztalaton ahhoz, hogy eszünkbe se jusson magunkat mások felé emelni, akármilyen vélt, vagy valós ajándékunk, vagy tehetségünk miatt, eszünkbe se jusson lebecsülni azokat, akik emberi szemmel esetleg nem tűnnek valami tehetségesnek, vagy nagynak, mert Isten az ilyenekbe helyezte el a legnagyobb ajándékokat, és valójában nélkülözhetetlenek. Az ilyeneket kell a legjobban bátorítani, az ilyeneket kell a legjobban óvni, hogy az ajándékaik akadálytalanul működhessenek, mert különben egyszerűen bezárkóznak, és nem képesek építeni hatalmas ajándékaikkal a gyülekezetet.
"És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük."
Sok egyházi vezető gondolja, hogy neki kell mindig szerepelnie, mert ő a leg alkalmasabb a tanításra. Ha bölcsek lennének, belátnák, hogy amíg a gyülekezet kiskorú, valóban így lehet, de később, amikor a gyülekezeti tagok felnőnek, hitben érettekké válnak, a vezetőnek már inkább háttérbe kéne húzódnia, hogy a többiek (is) felnőhessenek és az ajándékaik megfelelően kibontakozhasson. Egy bizonyos érettség után már hiba ezeket a felnőtt tagokat gyermekként kezelni, helyette inkább a felelős vezetőnek el kellene ismernie, hogy ímmár SEMMIVEL sem áll azok fölött, hanem velük egyenrangú. A gyülekezet nem egy Kft., ahol a pásztor a tulajdonos, és ő mondja meg, hogy mi hogyan legyen, hanem egy olyan szervezet, ahol Isten a tulajdonos, és Isten mondja meg, mi hogyan legyen, és a pásztor csak EGYIKE azoknak a presbitereknek, akiken keresztül Isten kijelenti az ő akaratát, csak EGYIKE azoknak a presbitereknek, akiken keresztül Isten az Ő nyája felé szolgál a gyülekezetben. Ha ezt egyszer megértenék és magukévá tennék az egyszemélyes gyülekezetvezetők, sokkal kevesebb gyülekezetekből kiábrándult keresztény lenne ebben a világban...
Üdvözlettel: Lucius
