Szerző Téma: Watchman Nee bizonyságtételei  (Megtekintve 13827 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #15 Dátum: 2010 Július 23, 10:12:23 »

  Isten munkája természete szerint örökkévaló, a benne való szolgálathoz a hit emberére van szükség.
Az időben megrekedt ember nehezen érti meg Isten munkáját, mert ez az örökkévalóság jegyeit hordozza magán.

!! Amíg a kereszt mélyen be nem hatol a hívő életébe, és el nem vesz tőle minden énjéhez tartozó dolgot, addig ő csak igen korlátozott mértékben képes szolgálni az Urat.

!!! Istennek olyan emberekre van szüksége, akikben teljesen összetört az „én” és akár a halálba is elmennek a Neki való szolgálat kapcsán!!!

SZELLEMI HADVISELÉS: érzelmeink teljes halálba adása és az Istenhez való tökéletes bizalom szükséges hozzá.
Figyelmen kívül hagyja személyes érdekeit, kívánságait, vágyait. Még ha úgy tűnik, hogy Isten elhagyta és az emberek elfelejtették is, tartja rendületlenül a hadállást.
   = igazi, a Sátánt legyőző IMAHARCOS!!!

NYUGALMAS ÉLET = HITBEN VALÓ JÁRÁS:  valóságos szellemi élet = a kereszt kiégette minden vágyát.
  Egyedül Isten akarata számít! Boldogan odaadja, amit az Úr el akar venni tőle. Korábbi életének siránkozása, vágyakozása és keresése a múlté.
A legmagasabb rendű életet Istennel éljük, akaratának engedelmeskedve. Noha semmi gyönyörűsége nem maradt, megalázza magát Isten rendelése előtt. Amíg az Úr kedvében járhat nem törődik azzal, mi történik vele.

TÖKÉLETES NYUGALOMBA JUTOTT = ezt semmi külső hatás nem kavarhatja fel!
  Akarata most már egy az Úréval. Telve szellemi erővel, tökéletesen uralkodik érzelmei fölött. Járása szilárd, nyugodt (de tökéletességre csak a mennyben jut!)
Ekkor észre veszi, hogy mindent visszanyert, amit elvesztett az Úrért. Megtalálta Istent és ami az Istené, az az övé is. Hálásan fogadja amit Isten ad neki, mivel sóvárgása, hogy önmagának biztosítson mindent, teljesen megszűnt. Nem kíván olyasmit, amit Isten nem neki szánt.

TISZTA ÉLET: minden Istenért, Istenben történik, és Isten minden mindenekben.
  Semmi nem történik saját érdekében. Az „én” legkisebb kívánsága is keresztre adatott. Az önszeretet is halálba ment.

LÉTÜNK EGYETLEN CÉLJA: Isten szolgálata.
 Amíg Isten jótetszése a miénk, semmi nem számít, akárhogyan is érzünk!

  (folyt.köv.)    :169:   :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #16 Dátum: 2010 Július 23, 11:49:21 »

  BETEGSÉG: Isten nyílt ítélete a bűn felett.
Isten így fegyelmez!
   És azok, akiket így fegyelmez, rendszerint szentebbek a többieknél, lsd. JÓB!
  Valahányszor Isten betegséggel fegyelmezi a hívőt, annak szíve megnyílik nagyobb áldások befogadására, mert a szellemek Atyja „javunkra” (fenyít minket), hogy szentségében részesüljünk.”
(Zsidó 12:10)
  A betegség magunkba szállni késztet, hogy végig tekintsünk a múlton, van-e benne rejtett bűn, csökönyösség, önfejűség, ami Istentől elválaszt. => Ítéljük meg magunkat!
  Ne aggódjunk, ne féljünk, ne orvosságot keressünk, amikor betegek leszünk! A Szent Szellem megmutatja majd, miben vétkeztünk. Amire rámutat, azt azonnal valljuk meg és hagyjuk el! Ha bűnünkkel másoknak is ártottunk, mindent meg kell tennünk a jóvátétel érdekében + fogadjuk el Isten bocsánatát + újra szánjuk oda magunkat Istennek és legyünk készek maradéktalanul engedelmeskedni!

!! Soha nem tudnánk meg milyen mértékig Istené az életünk, és mennyi mindent tartottunk meg magunknak, ha olykor nem lennénk betegek, kivált hosszú időn át.

!! Isten azt akarja, hogy gyermekei készséggel fogadják végzéseit és ne lázadjanak ellene éretlenségük miatt. Ezért engedi éppen legkedvesebb gyermekeit időnként megbetegedni, hogy nyilvánvaló legyen magatartásuk az Ő akaratával kapcsolatban.

!!!Akármilyen betegség éri a hívőt, Isten engedélyével történik és célja van (Jób)!!!

  Isten előtt nem kedves az, aki csak a jólét idején dicséri Őt, de lázadozik a bajok idején.

!! Isten azt akarja, hogy gyermekei minden őket érő dologban felismerjék, hogy ez Tőle való!!

  Akarata nélkül még hajunk szála sem eshet le. aki ellenszegül annak, ami éri őt = Isten ellen lázad!
  Isten azt akarja, hogy az Övéi betegségükben szinte felejtsék el, hogy betegek és nézzenek Istenre!

!! Tudok-e várni, míg az Úr elérte célját és csak azután könyörögni a gyógyulásért?! Vagy miközben Isten fenyítése rajtam van, más úton keresem a gyógyulást? Mélységes szenvedésem közepette arra törekszem-e, amit Isten most nem akar megadni? !!!

  Azért engedi a betegséget vagy az egyéb bajokat, hogy meglássa: Őt szeretjük-e igazán, vagy csak ajándékait?
  A betegség tárja fel legjobban, hogy saját vágyaink megvalósulására törekszünk-e, vagy Isten akaratának beteljesedésére.

!! Isten olykor kénytelen a halál küszöbéig elvinni bennünket, hogy megtanítson: milyen ostobaság lázadni ellene!! Mély vizeken visz át bennünket, hogy megtörjünk, megtagadjuk saját akaratunkat és feladjuk a nyilván nem tetszésére való magatartásunkat.
Ha szeretetével nem ér el eredményt, akkor megfenyít!

  CÉL: öntelt akaratunk megtörése.
Isten gyűlöli önszeretetünket: veszélyezteti szellemi életünket és lerontja szellemi szolgálatainkat = testünket + lelkünket dédelgetjük!

  Mert szeretjük magunkat, rettegünk mindentől, ami testünket legyengítheti.

  Isten azt kívánja, hogy a betegség idején tanuljunk meg ne a tüneteinkkel foglalkozni, hanem kizárólag Ővele! A testünket is kizárólag Neki szenteljük és engedjük át neki tetszése szerinti gondozásra!

  (folyt.köv.)   :169:   :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #17 Dátum: 2010 Július 23, 11:54:37 »

  BETEGSÉG ESETÉN:

  1.Meg kell tisztítani szívünket a gonosztól! Miért engedte meg Isten? Miből kell megtérni? Miben kell alávetnem magam Istennek tökéletesedésem érdekében?

  2.Engedelmes imádkozást követel Urunk, nem azonnali gyógyulás keresését!

!! Önszeretet természetszerűleg magaválasztotta gyógyuláshoz vezet!

!!! Aki igazán Istenben bízik, az teljesen ráhagyatkozik szeretetére és hatalmára!!

  Nála tudakozódik betegsége oka felől, hogy miben vétkezett az Úr ellen. Ha meggyógyul, áldott lesz mind szellemileg, mind testileg.

!! Szöges ellentét van a gyógyszerben való bizakodás és az Úr Jézus életének elfogadása között!

!! A betegségnek sokkal fontosabb rendeltetése is van, mint a puszta gyógyulás, ezért el kell csendesedni Isten előtt és várni, hogy kinyilatkoztassa útjait és alkalmait.

!!Ha Istenben bízunk, magasabb szintre kerül az életünk, mint a természeti élet.

!! Ha Isten iránt engedelmességre jutva gyógyulunk meg, olyan szellemi áldásnak birtokába jutunk, amelyeket a gyógyszeres kezelés soha nem adhat meg!
Bízik Isten szeretetében, egyedül az Ő hatalmára támaszkodik, elfogadja Isten életét és szentségét = új, elválaszthatatlan közösségbe kerül Vele!

!! Betegség által Isten meg akarja velünk tanítani = szüntessünk meg minden tevékenységünket és csak Benne bízzunk!

!! Az erős és egészséges élet, test nem arra való, hogy önmagunknak tetszelegjünk vele, és nem is élhetünk vele saját tetszésünk szerint, hanem csakis Istennek.

A gyógyulás szelleme = a szentség szelleme, rá van szükségünk!Önmagunktól kell megszabadulnunk!

!! Ha Isten gyermeke lemond az emberi gyógyászati eszközökről és őszintén csak az Atyában bízik, megtapasztalja hite erősödését.
  Istennel való kapcsolata megújul; kezd olyan életet élni, amilyet korábban nem mert. Testét – lelkét – szellemét egyaránt a mennyei Atyának szenteli.
  Felfedezi, hogy Isten akarata iránta az, hogy megnyilvánuljon benne az Úr Jézus ereje és az Atya szeretete.
  Hitben gyakorlatilag is megtapasztalja, hogy az Úr Jézus nemcsak a szellem és a lélek, hanem a test Megváltója is!
Mt 6:25; „Ne aggódj” – Amiben rábízzuk magunkat az Úrra, abban gondoskodik rólunk!

   Nem szabad szélsőségekben gondolkoznunk! Gyenge test esetén meg kell tanulnunk, hogy Isten akarata, hogy tápláló eledelt fogyasszunk!!

  (folyt.köv.)   :169:   :119:

Ani Kinor

  • Vendég
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #18 Dátum: 2010 Július 23, 14:25:06 »
Ne emeljuk Watchman Nee munkajat es szellemiseget Jezus a Krisztus, azaz Isten az Ur ele!!!!
Elutasitom, nem fogadom el a betegseg reszt!

MIERT?

Jezus Krisztus a Megvalto, aki zsido volt, es Isten bunnelkul szuletett fia, csak azt nem tudta meggyogyitani aki nem hitt!!!
A vak azaz fizikai nem-lato gyogyulasanak mi volt az alapja? Isten tetteinek kell nyilvanvalova valni bennuk.


Isten nem engedi meg a betegseget!!! A betegseg az ember es az ordog illetve annak demonainak a munkaja, azonban annyira tudsz kigyogyulni a betegsegedbol, amennyire hiszel!

Igen a tobbi igaz.....a hsz-en belul, de errol szol a  B I B L I A :

MEGVALTAS, OROMHIR!

ISTENNEK SEMMIKOZE, AHHOZ AMI ROSSZ, FIZIKAI KEPTELENSEG!

Nem elérhető mumuska4

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 82
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #19 Dátum: 2010 Július 23, 15:05:58 »
Ámen!!!! Én is így gondolom, nem Isten hozza ránk a bajt. Ő azt akarja, hogy boldogan és egészségessen éljük le az életünket. Mi engedjük el Isten kezét és ez által elszigeteljük magunkat tőle, az ördög ezt kihasználva támad. Sajnos helyreállítani ezeket a dolgokat már nem biztos, hogy olyan egyszerű és könnyű. Isten kegyelme hatalmasabb mint gondolnánk. Nála semmi rossz nincs, csak jó.
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. I. János 4:16

Nem elérhető tothg

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3053
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #20 Dátum: 2010 Július 23, 21:09:55 »
Ne felejtsétek, hogy azt hiszem 1940-es években szolgált ezekkel a kijelentésekkel. Nyilván nem áll meg minden, hiszen a világosság azóta sokkal nagyobb lett (bár sokan még ma sem tartunk itt). Ha valami nem jó azt figyelmen kívül kell hagyni, de nem kell, mindjárt azt gondolni, hogy Krisztus elé lett helyezve. Ne ragadjunk mindjárt fegyvert...  :hehe: :2smitten:
"Ha nem elégít meg ez a világ, akkor valószínű, hogy nem e világ számára lettél teremtve."
(C. S. Lewis)

Nem elérhető tothg

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3053
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #21 Dátum: 2010 Július 23, 21:13:16 »
Csak zárójelbe hozzáteszem, hogy Jézus képes meggyógyítani azokat is, akik nem hisznek, (van a bibliában erre példa úgy emlékszem), az más dolog, hogy azért nem fogja, hogy megtanuluk hit által átvenni az örökséget, amibe a gyógyulás is beletartozik.
"Ha nem elégít meg ez a világ, akkor valószínű, hogy nem e világ számára lettél teremtve."
(C. S. Lewis)

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #22 Dátum: 2010 Július 24, 07:42:16 »

 Pillanatról pillanatra kell mindent újonnan vennünk az Úrtól.
 Ne a múlt emlékeivel hozakodjunk elő!
 „Én az Atya által élek”! (Jn 6:57)
     = állandóan merítsünk az Atya életéből, mert akkor a
        belső emberünk szüntelen friss marad!
Az Úrtól kell jönnünk minden nap friss áldásokkal.

BESZENNYEZIK A SZELLEMET: emberekkel vagy dolgokkal kapcsolatos méltatlan gondolatok, rosszhiszeműség másokkal szemben, szeretethiány, fecsegésre való hajlam, éles bírálat, önigazság, féltékenység, büszkeség.

!! Nem lehetünk elnézőek semmiféle bűnünkkel!
!! Szentség nélkül senki nem láthatja meg az Urat!

  Zsidó 12:14
 Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget,
    a mely nélkül senki sem látja meg az Urat



ERŐS SZELLEM: ellen tud állni minden nem szellemtől való dolognak.

A SZENT SZELLEM ÚTJÁBA ÁLL: csökönyösség, zavaros értelem, fegyelmezetlen érzelem.

!! A gondolkodásban és érzésekben megnyilvánuló különbségeket csak a szellem uralkodása esetén tudjuk legyőzni és eggyé válni Isten minden gyermekével. Szellemünk legyen nyílt és szabad!

!! Az ELRAGADTRATÁS SZELLEME mindennél fontosabb!!
  => szellemünk és munkánk olyan szintre emelkedik,
amely méltó ehhez a szellemhez és előkészíti az Úr visszajövetelére
   = teljesen: test + lélek + szellem is!!!
MEGTARTÁSA: odafelvalókat keressük! (Kol 3:2)

  és akkor elvesztik e világ dolgai hatalmukat felettünk,
  a legcsekélyebb vágy sem marad a földiek után, sőt minél
  hamarabb szeretnénk kikerülni a világból! Ámen!!

  (folyt.köv.)    :169:    :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #23 Dátum: 2010 Július 25, 09:36:53 »

  A LÉLEK a személyiség székhelye. Itt székel az ember akarata, értelme és érzelme. Mivel a szellem a szellemi világhoz kapcsolódik, a test pedig a természeti világ felé, a lélek a kettő között áll és eldönti, hogy az ember fölött a természeti vagy a szellemi világ uralkodik. Olykor a lélek maga veszi át az uralmat az ember felett, az értelme által.

A SZELLEM uralkodásához a lélek hozzájárulása szükséges; egyébként a szellem képtelen a lélek és a test kormányzására. A döntés teljesen a lelken múlik, mert az ember személyiségének székhelye.
Tulajdonképpen a lélek az egész lényünk sarokpontja, mert benne rejlik az ember döntésre való képessége.

!! CSAK ha a lélek kész megalázni magát, akkor juthat a szellem uralomra az ember felett! Ha fellázad, a szellem tehetetlenné válik = ebben van az ember szabad akaratának magyarázata. Maga dönt arról, követi-e Istent, vagy ellene áll és ezzel inkább a Sátánra hallgat.

Az AKARAT dönti el, hogy a szellem, a test vagy a lélek uralkodik.

Ha valaki teljes szívével az Úrhoz fordul, a szívvel hisz az igazságnak – és nem értelmével, akkor megigazul (Róma 10:10)

Ádám bukásának oka: a Sátán az akaratát az érzelmein keresztül ragadta meg.

Éva akaratát pedig elsötétedett értelmén át vette birtokba.

A Sátán munkája kívülről befelé irányul: test vagy lélek

< > Isten minden munkája belülről kifelé történik!

Ha egyszer a Sátán megragadta az akaratunkat, akkor uralma alá hajtja egész lényünket!

Az ember a lélekben fejezi ki szabad akaratát és gyakorolja uralmát.
A lélek az, amely vétkezik Mik 6:7; Ez 18:4:20;
A lélek dönt a bűn mellett!

BŰN = az akarat enged a kísértésnek.
Ezért a lélekért is kell az engesztelés: 2Móz 30:15; 3Móz 17:11;
4Móz 31:50;

Engesztelést csak a lélek által kaphat!
Ésa 53:10-12; „..életét (lelkét) halálra adta..”

SZELLEMI EMBER : teljesen Istentől függ és maradéktalanul kielégíti az, amit Istentől kapott.

LELKI EMBER : Istentől távolodik és olyan dolgokat igényel, amelyeket Isten nem szánt neki, kiváltképpen „tudást”.

 (folyt.köv.)   :169:   :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #24 Dátum: 2010 Július 25, 10:14:30 »

  !!! Ha valamilegyen bármilyen jó, akár Isten imádása nem az Isten iránti föltétlen bizalomból fakad, hanem a maga erejére támaszkodik, vitán felül a lélekből való!!!
  Az élet és a tudás nem növekedhet együtt bennünk.

!! A bűn fő jellemzője: lázadás + függetlenség!!!

Zsidó 4:12; - Isten igéje áthatja és kettéosztja a szellemet és a lelket, mert a szellem eggyé lett a lélekkel és amíg szoros egységben élnek, az embert a fizikai világ rabjává teszik.
Az ember mindent az értelem és érzések parancsszavára cselekszik.
Júd 19 Ezek azok, akik külön szakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Szellem.”

hús-test” = újjá nem született lélek és testi élet = bűn!

Ha valaki teljesen a „hús-test” uralma alá kerül, képtelen megszabadulni.

A LÉLEK függetlenítette magát a szellemtől -> a test uralma alá került = a test kívánságait + szenvedélyeit kell betöltenie.
=> Ádám minden leszármazottja: szellemében halott + „földből való, földi” (1Kor 15:47) = a bukott embert egészen a „hús-test” uralja
  => képtelen Istennel kapcsolatba kerülni. Júd 18-19;
1Kor 2:14; „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok neki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg.”
   Képtelenek kijelentést venni Isten Szellemétől, mert annak kijelentése alapjában különbözik az emberi eszméktől.

!! A Szent Szellem vezetése nélkül az értelem nem csupán megbízhatatlan, hanem veszélyes is, mert gyakran összecseréli a jót a rosszal! Az embert gyakran örök halálba viszi megsötétedett értelme!!!

!!A bűn függetlenítette a lelket Istentől, a „lelki-élet” ezért önző és önfejű élet!

!! A halálból való szabaduláshoz először meg kell ítélni a bűnt = az Úr Jézus megváltó munkája által ez történt!
 Helyettünk halt meg, elszenvedte a bűn minden büntetését és feláldozta életét váltságul sokakért, ezért aki Benne hisz, nem megy az ítéletre.
 Jn 5:24;

Mikor az Ige hústestté lett, minden hústestet magába foglalt.

ÁDÁM = minden ember őse -> bűnbe esett => mindenki bűnbe esett!!

KRISZTUS = az új emberiség feje, azoké, akik újjászületés által lettek új emberré: Zsidó 7:10; Lévi Ábrahám dédunokája volt! Mikor Ádám vétkezett, még minden ember az ő ágyékában volt!
 
// Krisztus megítéltetésekor valamennyi újjászületett ember jelen volt Krisztusban. Az Ő megítéltetésekor ezért mindenek megítéltettek
   => a Krisztusban hívők soha többé nem ítéltetnek meg.

   (folyt.köv.)   :169:    :119:

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4320
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #25 Dátum: 2010 Július 25, 10:38:56 »
 :119:  Nagyon komoly tanítások!
"A Sátán munkája  kívülről befelé irányul: test vagy lélek

< > Isten minden munkája belülről kifelé történik!

Ha egyszer a Sátán megragadta az akaratunkat, akkor uralma alá hajtja egész lényünket!"

Tetszett ez a megfogalmazás!  :168:
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #26 Dátum: 2010 Július 26, 08:19:22 »
  AZ ÚR SZENVEDÉSEI:

test: Zsolt 22:16; 69:22; Jn 19:28; 19:23; Zsolt 89:46; 52;
   Zsidó 12:2;
lélek: Jn 12:27; Ésa 53:10-12;
szellem: Jn 8:16; 29; Jn 11:41-42; < > Mt 27:45;

  Meg volt fosztva attól, hogy a Szent Szellem megerősíthesse az Ő szellemét: Ef 3:16;
  mert szelleme elszakíttatott Isten Szellemétől: Zsolt 22:15-16;
  és a Sátán gonosz szelleme gúnyt űzött Vele: Zsolt 22:12-14;

!!Az ember szelleme oly mértékben elszakadt Istentől,
  annyira önállósult és lett a gonosz szellem hűséges követője,
  hogy teljesen össze kell törnie ahhoz, hogy ne álljon többé
  ellen Istennek, és ne legyen a gonosz szövetségese
!

Halálaa mi halálunk, az Őt sújtó ítélet mintha minket ért volna el: Róma 8:1;
  Így állhatunk most Isten előtt: uo. 6:7;
  Meghaltunk az Úr Jézusban; csak a Szent Szellem kell ahhoz, hogy ez tapasztalati ténnyé váljon bennünk.
  Az Úr halála és feltámadása által képes Isten Szent Szelleme isteni természetet plántálni belénk.
  A kereszt elhordozza a bűnös felett kimondott ítéletet, megfeszíti a bűnöst és felszabadítja benne az Úr Jézus életét
  => aki elfogadja a keresztet, újjászületik a Szent Szellem által és befogadja az Úr Jézus életét.

  A szellemünkben való újjászületés érdekében hitben oda kell adnunk magunkat – szellem + lélek + test – az Úr Jézusnak való egységre
  = úgy kell tekintenünk Jézus halálára, mint a magunkéra, feltámadására, mint tulajdon feltámadásunkra.
 Jn 3:15; „..hitét Belé veti..” => örök élet: Jn 17:3;
  = szellemi élet az újjászületésben.

  Hitünk révén egyesülünk az Úrral = mindannak megtapasztalása,
amit Ő megtapasztalt.
Jn 3:14-15; 1:12-13; 1Pt 1:3; = minden újjászületett keresztény
  már feltámadott az Úrral.
  Fil 3:10; - feltámadásának erejének megtapasztalása!

  !!Krisztussal sokkal többet nyerünk, mint ami Ádámban a bűneset
    előtt a miénk volt!

ÁDÁM: Istentől teremtett szellem volt, DE ez NEM volt Isten örökkévaló élete, amit az élet fája jelképezett. Isten és Ádám között nem volt életkapcsolat.

MI: hiszünk az Úr Jézusban
  = „Istentől születettek vagyunk” : Jn 1:12-13;
  => fennáll az életközösség!A gyermek örökli apja életét.
  Mi Istentől születtünk => az Ő élete van bennünk! 2Pt 1:4

  !!!! Az örökkévaló szellem élete attól függ, hogyan engedelmeskedik
       Isten rendeléseinek és milyen döntéseket hoz!

ÚJJÁSZÜLETÉS:

-  az ember elsötétült és bukott szelleme megelevenedik a
   Szent Szellem megerősítése által és képes elfogadni az Istentől
   való életet. Alap: a kereszt Jn 3:14-15;
-  életközösségre lépünk Istennel
-  mindez AJÁNDÉK Istentől! = örök élet! Nem lehet elveszíteni!
 
  !! Akikben nincs meg az isteni élet =halottak,
      akkor is ha vallásosak!  erkölcsösek, buzgók
!!!

-  a szellemi fejlődés első lépése. a benne levő élet tökéletes,
    de ÉRNIE kell.
 
   (folyt.köv.)   :169:    :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #27 Dátum: 2010 Július 27, 06:36:08 »

   !! A Szent Szellem képes a személyiséget teljes győzelemre juttatni a test és a lélek felett!!

1Kor 3:1; :
•  szellemi keresztény: szellemében a Szent Szellem lakozik és uralkodik egész lénye felett

hústesti keresztény: újjászületett és elnyerte Isten életét, de ahelyett, hogy Isten élete uralomra jutott volna a hústest felett, még mindig az uralkodik rajta. Szelleme megelevenedett, de még mindig alá van rendelve a testének és lelkének. Ha sokáig marad ebben az állapotban, akadályozza az isteni megváltás teljes erővel való kibontakozását.

!! Csak ha növekszik a kegyelemben és szüntelen a szellem vezetése alatt ál, akkor végzi el benne a megváltás a maga tökéletes művét!!!

HÚSTESTI EMBER – basar; szarx;
= „világias”: a húsa érzései szerint cselekszik
= „az emberi test egésze”: Róma 7:23; 8:13;
= „az egész emberiség” : a lélek + test uralkodik felette

Jn 3:6; :
- amit az ember természet szerinti szüleitől örököl
- születéskor lesz hústest 1Móz 6:3;
- amíg a test uralkodik rajta, eddig testi

!!!Az újjá nem született embernek nincs ereje Isten akaratának teljesítésére, mert „erőtlen a hústest miatt”, ami „ellenségeskedik, mert nem is teheti” (Róm 8:3;7;)
-> Gal 2:16; < > Róm 3:28; = az Úr Jézusban való hit által lehet megigazulni!!

HÚSTEST: igyekszik a törvényt betölteni => Isten iránti engedetlenségét bizonyítja, mert saját igazságát teszi az Isten igazsága helyébe:
  Róma 10:3;
= szorosan kapcsolódik a kívánságokhoz: 2Pt 2:18;
= még Isten sem képes megváltoztatni: 1Móz 6:3;

!! Az ember nem érti Isten Igéjét és szüntelenül a hústeste megújítására, finomabbá tételére igyekszik. Isten Igéje azonban megáll örökké!
 => Júd 23; „utáljátok meg még a ruhát is, amit a hústest beszennyezett!”

MEGVÁLTÁS = a hústestnek meg kell halnia!
                            = a hústesti ember valóságos állapota:
Róm 8:3;
!! Minél jobban igyekszik valaki a törvény megtartására, annál inkább felfedezi tulajdon bűnösségét és képtelenségét annak betöltésére!
Ezért Isten elküldte bűntelen Fiát „a bűnös hústest hasonlatosságában”, hogy megváltson bennünket! Jn 1:14; Róm 8:3;

JESUA EMBERRÉ LÉTELÉNEK CÉLJA = „Bűnökért való áldozat..” Zsidó 10:12;
„Kárhoztatta a bűnt a hústestben..” = „elítélni vagy büntetést kiszabni”
   = halál => az Úr Jézus Krisztus valóságosan halálra ítélte a bűnt a maga hústestében => saját bűneink megítélése: 1Pt 3:12; + a bűn megítélése: Róma 8:3; 2Kor 5:21; Ezért nincs többé hatalma rajtunk, akik eggyé lettünk az Úrral az Ő halálában és ennek megfelelően kárhoztatjuk a bűnt testünkben.
 
  (folyt.köv.)    :169:    :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #28 Dátum: 2010 Július 27, 13:26:59 »

 A szellem kívánságának végrehajtásánál a lélekre támaszkodni
  = természetes (v. emberi) erő segítségével akarok eljutni
      természetfeletti (isteni) jóságra.
   = kísérlet Isten parancsának emberi erővel való végrehajtására.
  Ilyenkor a hívő gyenge a jó cselekvésére, még ha le is győzte a bűnt.

!!Ha nem tudunk alázatosan várni és türelmesen Istenre támaszkodni, akkor menthetetlenül tulajdon lelki erőnket alkalmazzuk, hogy Istennek gyermekeivel szemben támasztott kívánalmainak megfeleljünk.

!!Az emberi erőfeszítések – akármilyen jók -, nem lehetnek Isten előtt 
   kedvesek
!

NE: isteni célokat emberi, földi eszközökkel elérni,
   mert: csőd, mint szellemi ember => lelki területen marad!!

LELKI ÉLET: én-központú élet

BŰN:tisztátalanná tesz, Isten ellen való, mindenestől rossz. A jó cselekvése nem bűn, de a mögötte rejlő indok telve lehet énünkkel.
FORRÁSA: az emberi természet jósága, nem az újjászületésben nyert természetfeletti erő a Szent Szellemtől.

!!  Aki csak a bűntől való szabadulást ismeri, de nem tapasztalja meg
    az önmegtagadást vagy lelki életének megtagadását, menthetetlenül 
    természetes lelki erejét menti át új életébe és annak segítségével
    próbál Isten akaratának engedelmeskedni.

A bűn távozása után marad: a szellem és a lélek ereje.

!!  Akkor lépünk be a szellemi emberek sorába, ha teljesen a szellemi erőre támaszkodunk!

ISTEN ÚTJA = meg kell tagadnunk minden eredetileg önmagunkból való dolgot – amik vagyunk, amink van, amit tenni tudunk -, és teljesen Rá kell támaszkodni, naponként követve Krisztust, a Szent Szellem által!
 =>
SZELLEMI KERESZTÉNY = szellemét Krisztus szelleme vezeti. Mindennapi életéhez az erőt a benne lakozó Szent Szellem életéből meríti.
CÉLJA: Isten akaratának való engedelmesség! Nem saját bölcsességéből igyekszik szolgálni Istennek.
ÉLETSZABÁLYA: nyugodni a Szent Szellemben, mentesen a külső ember befolyásától és irányításától.

!!A cselekvés mögött rejlő INDOKOT kell kutatni!

LELKI KERESZTÉNY = nem merít a szellemi erőből.
ÉLETE FORRÁSA = a lélek, önerejére támaszkodik. Tulajdon vágyait követi, mert nem tanult meg Istennek engedelmeskedni. Isten iránti szolgálatába beleviszi tulajdon bölcsességét, értelmét. Mindennapi életét külső embere irányítja.

A KERESZT LECKÉJE: az ÉN halálba adása!
Meg kell gyűlölni Ádámtól örökölt bűnös természetünket és természetes életerőnket is, amelyből élünk!
 
  ! Meg kell tagadnunk a jót is, ha azt a hústest cselekszi!

A Szent Szellem csak azokban tudja kifejezni erejét, akik Általa élnek!
  < > természetes erőből élni!

NE: „emberileg” gondolkozni, vágyakozni, élni,
HANEM
   !Teljesen a Szent Szellem munkájára támaszkodni!

  !!Ha őszintén vágyakozunk az Ő teljességére, akkor szakítanunk kell
    a lélek minden befolyásával!


       (folyt.köv.)    :169:    :119:

Nem elérhető Kamilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1727
Re:Watchman Nee bizonyságtételei
« Válasz #29 Dátum: 2010 Július 27, 13:52:25 »

  LELKI HÍVŐ: ismeri a Szent Szellem vezetése nyomán az általa való élet alaptételeit,
  DE: akadályok esetén ismét saját erejére hagyatkozik és önerejéből próbálja Isten akaratát teljesíteni. Tulajdon kívánságaikat és eszméiket követik, érzéki gyönyörűségek és emberi bölcsességek után futnak. Szellemükben a Szent Szellem lakozik és erőt ad a bűn legyőzéséhez,
   DE nem irányítja életüket = lelkiek!

ISTEN SZELLEME SZERINT JÁRÓ: nem önmaga dönt és cselekszik. Nyugodtan várja a Szent Szellem szavát, készen arra, hogy ha megszólal szellemében, akkor engedelmeskedjen. Saját gyengesége tudatában közeledik Istenhez, és ígéretet kér Tőle, amit ha elnyert, cselekszik, a benne lévő Szent Szellem erejére támaszkodva!
 Aki ezt teszi, annak Isten bizonyosan megadja az erőt ígérete szerint.
< >
LELKI ÉLET: központ az én.
  Örömének forrása is a beteljesült kívánság.

!! Az újjászületett ember szellemében kimondhatatlan
    békességnek kell lenni!

< > a lélek féktelen kívánsága, önállósága törekvő szándéka
< > lelki keresztény, ha:
-  a lélek öröme elárasztja szellemét -> a legboldogabb
-  a lélek szomorúsága elárasztja szellemét -> a legszomorúbb
     = nincs elszakadva a szellem a lélektől!

SZELLEMI ÉLET = CSAK az, amit a
    szellemünket átható Szent Szellem munkál!


LELKI HÍVŐK ÉLETE:

  rendkívül kíváncsiak: a jövő megismerése érdekében fáradhatatlanul kutatják a Biblia próféciáit.
  szeretik kimutatni különbözőségeiket (ruha, beszéd, tett)
  szívesen veszik emberek elismerését
  mindent meg akarnak érteni, szeretnek vitatkozni
  összetévesztik az értelmi tudást a tapasztalattal és az élménnyel = 
     öncsalás!
  öntelt, szívósan ragaszkodik véleményéhez
  olykor megtámadja a gonosz szellem => zavart gondolkodás, vagy tisztátalan. A beszélgetés során nem arra felel amit kérdeznek tőle.
 Elméje csapong, gyakran vált témát = szétszórt. Elkalandoznak a gondolatai imádság vagy Biblia olvasás közben is.
 DE: azt állítják, hogy elvi alapon, megfontoltan járnak el, s ezt é
  letükből példákkal is igazolják.
  cselekvéseik teljességgel kiszámíthatatlanok
  hangulatuk hajlik a hullámzásra = érzelmeik kormányozzák őket!
  túlérzékenyek = önmaguk körül forognak és már egy kis
    szellemi előrehaladásnak is túlzott jelentőséget tulajdonítanak.
  !! A szellemi ember hitből él, nem érzelmeiből!!!
  gyakran elszomorodik a világ állása miatt
  mindig környezete befolyása alatt áll
  fontosnak tartja az érzéseket < > HIT általi élet!!
beszédesek -> érvelés közben elvesztik a békességüket,
    kihűl szeretetük, közben pedig elítélik a bőbeszédűeket
  megengedik maguknak a durva szavakat
  a beszélgetésben nem tud ellenállni saját szelleme csillogtatásának
  a „szemek kérdése”: viselkedésüket gyakran a világban
    éppen divatos művészeti szemléletmód határozza meg
  szinte megszállottan szeretik az irodalmat

  a világ hanyatló állapotát látva, a remeteség gondolatával foglalkoznak. Milyen idegenek a világ számára, milyen tiszták! Nem úgy, mint a többi hívő, akik annyira anyagiasak és földközpontúak. Ezek rendkívül szelleminek vélik magukat s nem veszik észre, valójában mennyire „lelkiek”.

  teljesen érzelmek uralkodnak rajtuk = hústest, ez legfőbb akadálya
     a szellemi növekedésnek!
  nincs tapasztalatuk a szellemben való járásról => másokat kárhoztatnak, de soha nem igazítják ki magukat
  ismeretük csak mások megítélésére való, nem önmagukon való segítésre
  bírálgatásra való hajlam = van lelki képességük a megismerésre, de hiányzik belőlük az önbírálat.
  másokkal kapcsolatban hidegnek, keménynek tűnnek
  külső emberük nem tört össze => nem könnyű velük élni
  nagyon büszkék = énjük van a központban. Nem vesztették el önmagukat Istenben
  ha mellőzik őket a szolgálatban vagy tanácskérésben, akkor megsértődnek
  nem tudják elviselni a félreértést, bírálatot, mert még nem tanulták
 meg boldogan elfogadni Isten vezetését, akár felemeltetésben,
 akár megaláztatásban mutatkozik az meg!

  nem akarnak alul maradni, a megvetést sem tudják elviselni
dicsekednek alázatosságukkal!
        = mély a büszkeség gyökere!!!

  (folyt.köv.)    :169:    :119: