Szóval addig nincs baj, amíg csak játék?
Mert tudom sokan függőségbe kerültek játékok miatt.
Én inkább azt gondolom, hogy az indító ok és a cél határozza meg, hogy mi az értékelése.
Mint a "kés" mint eszköz sok mindenre alkalmas, a játék is egy eszköz, amit önmagában nem igen lehet értékelni.
Persze a kés analógiájára az atom reaktort szokták felhozni.
De élünk egy világban és abban sok olyan dolog van - ha nem minden - amit Isten nem adott nekünk, de beleszülettünk.
Én pénznélküli szenvedélyes kártyajátékos voltam, az volt a nyugtatom, levezető, a napi feszült munka után, egyénileg.
Nem csak a társas amit hajnalig is űztünk.
Aztán megtérésem után félre raktam, később megértettem miért az ördög bibliája címet kapta, és amikor idősotthonban voltam beszélgető pszichológus - a kartörésemből következően -, ott ők az idősek kértek fel, hogy velük kártyázzam, és ekkor már egész más motivációval tudtam a tevékenységet folytatni velük.