Szerző Téma: Jehova tanúi  (Megtekintve 83776 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Shomer ayin

  • Moderátor
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3211
Re:Jehova tanúi
« Válasz #375 Dátum: 2018 November 10, 21:55:56 »
Idézetet írta: Akatriel
"Az, hogy nem hisznek a 'Szentháromságban' igaz és jól is teszik, hiszen mint ilyen nincs is említve az Írásban. Annyi van, hogy kereszteljetek az Atya, a Fiú és a Szent-Szellem nevében. Tehát hívjuk inkább háromságnak bár az igaz mivel mind három tagja szent nem ördögtől való kifejezés a Szentháromság. Az viszont, hogy Krisztus Isten nem igaz hiszen ő is teremtmény, a legelső teremtmény mindenek és mindenki előtt teremtetett. Isteni természetet örökölt, ő a testté lett Ige és senki sem hasonlít jobban az Atyához mint ő, de teremtmény. "Kelj fel, én is szolgatestvéred vagyok." ...

Példabeszédek 8,22. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
  23. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
  24. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
  25. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
  26. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
  27. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
  28. Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
  29. Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
  30. Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
  31. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.
  32. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják.
  33. Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok!
  34. Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén.
  35. Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.
  36. De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!

Ugye itt a fontos: " születtem." !!! nem termtetett-hanem született. Ahogy írja is a Zsoltár: Zsolt 2,7   
Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Namost a jelenések könyvéből való idézeted egy picit rövidre sikeredett... : Jel.19,10.    
És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.
11.    
És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
12.    
És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.
13.    
És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.

ez is az meg az is az lenne???

Ézs 60,19    
Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,

Nem elérhető Akatriel

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #376 Dátum: 2018 November 11, 19:52:54 »
Kedves Shomer ayin

"Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal?"  :)

Krisztus az első teremtmény mint szellemlény azaz teremtetett és Ő az idők végén jött el hozzánk testben a Szent-Szellem közreműködésével mint Jézus Krisztus, tehát született (emberként). Krisztus mint szellemlény a legidősebb teremtmény. Minden Ő általa és reá nézve (rajta keresztül) teremtetett. Akitől van a mindenség az az Atya és aki által az Krisztus.

Azt a kérdést nem értem, hogy ez is az is lenne? Krisztus még Jézusként való születése előtt is járt a világban. Ez egy angyalnak sem probléma mármint, hogy manifesztálódjon a világban. Az Írás például figyelmeztet, hogy fogadd be a szegény vándort a házadba mert nem tudod nem angyalt fogadsz-e be! Simán együtt vacsorázhatsz velük, sőt még a mellékhelyiséget is használhatják nekik ez nem nagy mutatvány. Részt vettek az ember teremtésében, tudnak mindent az emberi szervezet működéséről, stb...

Jézus azonban egy asszonytól született a Szent-Szellem által való fogantatásból. Máriát az Úr választotta ki erre és Gabriel arkangyalt küldte hozzá és parancsolta általa, hogy a gyermek neve legyen "az Úr megment", azaz Jehosuah (Jézus). Jézus azért született meg halandó emberként, hogy az Ádám által a világba hozott bűnöktől megváltsa a teremtményeket (nem csak az embereket).

A kérdésedre a válasz tehát az, hogy igen mint szellemlény teremtetett és mint Jézus született emberi testben, és ráadásul Ő az elsőszülött a halottak közül.

Magyarul a Jézus a Krisztus volt testben, ennek tagadása az Antikrisztus szelleme (lsd. lelkek megvizsgálása az Írásban). Pont ez a lényeg, hogy az Atya a Szent-Szellem által elküldte Krisztust Jézusban 'egyszerű' emberként a porba, hogy tanítson minket és életét (lelkét) feláldozta értünk és megváltott minket majd az Isten feltámasztotta Őt és méltán felemelkedett minden teremtmény felé.

Szerintem azért nem érted igazán mert nem ismered a szellem és lélek közti különbséget, de még egyszer hangsúlyozom aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus az az Antikrisztus fia.

Egyébként a holtak feltámasztása az amire csak Isten képes, és majd amikor eljön az Antikrisztus a világba (mint ember lemásolva Krisztust) majd minden szemfényvesztő csodára képes lesz mert ez Isten akarata, egy dologra nem lesz képes és ez a holtak feltámasztása. De még így is rengeteg embert megtéveszt majd.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #377 Dátum: 2018 November 11, 21:36:01 »
Jézusban teremtetett minden, tahát Ő Ura a teremtésnek és nem pedig része.

De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.
Mik 5,2

Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. 2. Ez kezdetben az Istennél vala. 3. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

Jn 1,1-3;14
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Isti861

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #378 Dátum: 2018 November 12, 16:04:20 »
Az Úr Jézus krisztus teremtetett vagy született? Egyáltalán kell -e különbséget nézni? Ha kell akkor mi a különbség?

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #379 Dátum: 2018 November 12, 17:57:20 »
Jézus mindig is létezett, ám emberként, mint „Emberfia“ akkor született, amikor eljött az idők teljessége.

De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, 5. hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.
Gal 4,4

Továbbá olvassuk:

Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok." 59. Erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.
Jn 8,58

Jézus nem azt mondja, hogy mielőtt Ábrahám lett, Ő már élt, hanem azt hogy ”vagyok” (nem múlt időben...)

Jézus egész biztos nem görögül tanított. Azt viszont jó tudni, hogy a héber köznyelvben nem létezik a ”vagyok” kifejezés, ez kizárólag Isten neve.

De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? 14. Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.
2Móz 3,13-14

Tehát nem véletlen akarták megkövezni, hanem azért, mert Jézus itt magát  egyenlővé tette Istennel. Ezt ki is mondják a vallási vezetők vádként:

Jézus így szólt hozzájuk: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom." 18. Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

Jn 5,17-18

Jézus azonban kijelentette:

Én és az Atya egy vagyunk.

Jn 10,30

Sajnos ma is hasonlóképpen, mint annak idején a farizeusok, szét akarják választani Jézust Istentől. Hogyan lehetne Istent az Ő Ígéjétől (amely megjelent Jézusban) szétválasztani? Hogyan lehetne Isten és Jézust szétválasztani, ha Jézus egyértelműen kijelenti, hogy Ő egy az Atyával?

Istenről írja a Jelenések könyve:

A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!"
Jel 4,8 (és tovább...)

És most hasonlítsuk össze miként nevezi magát az ÚR, JHVH:

Én vagyok az Alef (Alfa) és a Tav (az Ómega) így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Jel 1,8

...és miként nevezi magát Jézus:

Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. 13. Én vagyok az Alef (Alfa) és a Tav (az Ómega), az első és az utolsó, a kezdet és a vég".
Jel 22,12-13

Ámen!


Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Akatriel

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #380 Dátum: 2018 November 12, 18:05:12 »
Elisabeth nagyon jól látja és pont a lényeget idézte.

De Krisztus még mindig nem Isten. Akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van azt jelenti, hogy az Atyától származik.
Viszont Isten minden hatalmat átadott neki, hogy uralkodjon mint a királyoknak Királya, uraknak Ura ezáltal Isteni hatalma van.
Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten megfosztotta magát a hatalmától hanem, hogy megosztotta Krisztussal.

Azt sem véletlenül mondta Jézus, hogy aki engem látott látta az Atyát.

Nem tudom mennyire emészthető de maga az idő is Krisztus után teremtetett. Az, hogy 'kezdetben' a Teremtés könyvében 'később' van mint az Elisabeth által idézett részben (a Teremtés könyvében az Elohim jelző áll az eredetiben ami több személyt jelent). A 'Kezdetben vala az Ige' az igazi kezdet, ahol az Atya önmagából jelenti ki az Igét, Krisztus ezért a teremtés kezdete és vége.

Van egy pont amin túl nem lehet kronológiát használni hiszen az feltételezi az idő létét, Isten viszont nemcsak időben volt, van és lesz. Isten az időn kívülről is tudja szemlélni ezt az egész teremtést. Krisztus angyala által kijelentette Jánosnak, hogy a világ végén beteljesül Isten titka és idő többé nem lészen.

Isti861 Jézusban aki született Krisztust küldte el Isten érettünk az idők végén. A teremtés és a születés között van különbség persze. A teremtés az a dolog amely Isten Szelleme nélkül nem lehetséges. A teremtés az amikor valami ami nincs Isten akaratából lesz. Erre csak Isten képes. Ha az embert nézzük az első ember teremtetett porból (anyagból) az Elohim által és Isten Szelleme elevenítette meg, keltette életre. "Én adok életet a létezőnek".
Az ember szabad akarattal, halhatatlanná de önállóan életképtelenné lett teremtve. "Még saját lépéseit sem irányíthatja az ember." Ezen a bűnbeesés változtatott "Ne legyen Szellemem örökké az emberben hiszen ő csak test, legyen életkora százhúsz év!"

Ha Isten titkait kutatjátok - ami egyébként Istennek kedves - azt is vegyétek figyelembe, hogy az embernek szabad akarata van, nem beszélve a mennyei lényekről akiknek szintén van befolyása a történések alakulására de Isten számára a jövő nem tartogat titkokat és az Ige által kijelentett dolgok mindenképpen megvalósulnak. Ezen érdemes elgondolkodni mert szerintem egy kicsit segít elvonatkoztatni a világi gondolkodásmódtól amitől az ember nehezen szabadul.
 
Remélem nem zavartam össze senkit nem ez volt a célom, és újra állítom amit Elisabeth idézett Jánostól és Mikeástól az az igazság.

Nem elérhető Akatriel

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #381 Dátum: 2018 November 12, 19:03:03 »


Sajnos ma is hasonlóképpen, mint annak idején a farizeusok, szét akarják választani Jézust Istentől. Hogyan lehetne Istent az Ő Ígéjétől (amely megjelent Jézusban) szétválasztani? Hogyan lehetne Isten és Jézust szétválasztani, ha Jézus egyértelműen kijelenti, hogy Ő egy az Atyával?

Istenről írja a Jelenések könyve:

A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!"
Jel 4,8 (és tovább...)

És most hasonlítsuk össze miként nevezi magát az ÚR, JHVH:

Én vagyok az Alef (Alfa) és a Tav (az Ómega) így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Jel 1,8

...és miként nevezi magát Jézus:

Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. 13. Én vagyok az Alef (Alfa) és a Tav (az Ómega), az első és az utolsó, a kezdet és a vég".
Jel 22,12-13

Ámen!

[/quote]

Pontosan. Az első és az utolsó: Krisztus. Aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. KÉT KÜLÖN SZEMÉLYRŐL VAN SZÓ. De a Mindenható a volt 'előtt' is létezett, akkor is létezett amikor még volt sem volt...
Nem szétválasztani akarom (lehetetlen) Krisztust és az Atyát. Azzal, hogy azt mondom Krisztus nem Isten ezzel nem azt teszem.

Ők hárman egyek az Atya, a Fiú és a Szent-Szellem de három különböző személyről van szó.

Krisztus nem mondta sosem én vagyok az Isten hanem, hogy minden ami az enyém az Atyától van illetve semmit sem jelentek ki csak amit az Atya kijelent nekem (a Szent-Szellem által).

Emlékezzetek, hogy tanított minket imádkozni. Nem azt mondta, hogy hozzá hanem, hogy az Atyához imádkozzunk.

Krisztus munkája ás áldozata révén felülemelkedett minden teremtmény fölé és csakis rajta keresztül közeledhetünk Istenhez.

A Vagyok aki vagyok (Yahve aser Yihve) kifejezést nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, egy biztos, hogy Isten jelentette ki magát Mózesnek de korántsem biztos , hogy nem egy angyala vagy Krisztus által.
Olyasmit jelent, hogy 'Én adok életet a létezőnek' vagy 'Önmagam idézem elő a létezésemet'.
"Istent senki sem látta" áll az Újszövetségben, Ő mindig Krisztussal vagy angyalával képviseltette magát. Az ilyen megbízatást héberül 'malak HaElohim' nevezik, és ilyen esetben lényegében Istennel beszélünk akkor is ha nem Ő öltött testet. Ha tippelnem kéne egyébként Mózes Krisztussal beszélgetett.

A négy élőlény a négy főangyalt jelképezi, a hat szárny szeráf rangjukat (hat segítő szeráf testvér), a négyféle forma emberhez, oroszlánhoz, bikához és sashoz hasonló a kérub rangjukat jelképezi (a szeráfok mint legmagasabb rend az összes többi rend tagjai is egyben).  A sok szem az őket segítő angyal testvéreiket jelképezi. A szeráfok szüntelen Isten dicsőségét éneklik az Úr előtt.

Isten hét szellemét Krisztus is megörökölte amint már korábban írtam így Isteni természete kiteljesedett.
 


Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #382 Dátum: 2018 November 12, 20:05:16 »
Sajnos nem értetted meg kedves Akatriel a beidézett Ígéket, sem azt amit írtam.

Állítod:

Idézet
”De Krisztus még mindig nem Isten.”

Péter apostol az ellenkezőjét jelenti ki a Szentelek által:

Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által: 2. Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében.

1Pt 1,1-2

...ISTENÜNK ÉS ÜDVÖZITŐNK, JÉZUS KRISZTUS!

Az ÚR / JHVH angyala pedig nem keverhető össze a többi angyali lényekkel. Egyeldül az ÚR angyala (Jézus) volt egyben Isten.

Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! És feleltem: Itt vagyok. 12. Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. 13. Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre!

1Móz 31,11-13
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető M.Csilla

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 87
Re:Jehova tanúi
« Válasz #383 Dátum: 2018 November 12, 21:31:47 »
Istennek több neve van a Bibliában. A Midrás (Vájikrá rábá, Smot 3:6.) szerint Istennek nincs „valódi neve”, hanem mindig úgy nevezzük, ahogy éppen megnyilvánul. Másként „szólítjuk”, ha szerető Istenként nyilvánul meg (JHVH), mint pl. ha a büntető Istenként (Elohim).

A legszentebb neve a jól ismert négybetűs név, amit a jud-hé-váv-hé (יהוה – JHVH) betűkkel jelölünk. Az a háláchá (Talmud, Pszáchim 50a.), amire magában a Tórában (2Mózes 3:15.) is van utalás, hogy ezt a nevet másként olvassuk, mint ahogy le van írva, és helyette az álef-dáled-nun-jud (אדני – Ádonáj) formát használjuk.

Valójában Isten négybetűs nevéről, amit a lubavicsi hászidok sém hávejeként említenek, nem tudjuk, hogy kell kiejteni. Az ismert kiejtés, amely egy keresztény vallási csoport nevében is felmerül, csak találgatás, az Ádonáj név kiejtése alapján (lásd Jáákov Kamenetsky: Emet löJáákov, Orách chájim 5. fejezet végén).

A Talmud (Jomá 66a.) azt mondja, hogy Isten nevét Jom kipur napján a jeruzsálemi szentélyben ejtette ki a főpap: ilyenkor mindenki leborult a földre. Ugyanakkor azt is mondja a Talmud (Kidusin 71a.), hogy ezzel egyidőben a többi kohén énekelt, hogy ne lehessen érteni a pontos kiejtést.

Ez a négybetűs név a keresztény bibliában „Úr”-ként van fordítva, ezzel szemben az autentikus zsidó fordításokban Örökkévalóként szerepel, hiszen a Sulchán áruch (Orách chájim 5:1.) szerint azt jelenti, hogy „volt, van és lesz” – ezt a koncepciót a magyarban az „Örökkévaló” kifejezés adja vissza.

A Sámuel imája című imakönyvünkben a fordító, Simon Sároni eredetileg az „Örök Istenünk” kifejezést használta a Hásém Elokénu magyarítására, Az egykori óbudai rabbi fia, Neuman Jáákov Jichák montreáli hászid rabbi levélben hívta fel rá a figyelmemet, hogy valójában a négybetűs név nem egy jelzős szerkezet, hanem egy önálló titulus. Dávidovics Jiszráél rabbinak is megjelent erről írása (Gut sábesz 1. évfolyam 24. szám). Így az ez után megjelenő fordításokban az „Örökkévaló” megnevezést fogjuk használni ennek a névnek a fordítására.

Üdvözlettel:

Oberlander Báruch

Forrás: http://zsido.com/isten-nevei-minek-nevezzelek/

"És mondta Mózes Istennek: Íme, én eljövök Izrael fiaihoz és mondom nekik: Őseitek Istene küldött engem hozzátok és ők azt mondják nekem: Mi a neve? Mit mondjak nekik? És mondta Isten Mózesnek: Leszek aki leszek! És mondta: Így szólj Izrael fiaihoz: Ehje küldött engem hozzátok." 2Mózes 3,13-14

Szerintem amikor Mózes megkérdezte, mit mondjon, ki küldte, azért kapta ezt a választ, mert az Örökkévaló arra akarta Mózes figyelmét felhívni, nem az a fontos, mi a Neve, hanem a küldetés, amivel megbízta. Tehát: Leszek aki leszek! amolyan (hagyj már békén) szerű válasz. Vagy nem?
"... ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!" Máté 28,20

Nem elérhető Akatriel

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #384 Dátum: 2018 November 12, 21:37:03 »
Kedves Elisabeth!

Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus (két személyről van szó) Istenről beszél és Jézus Krisztusról!!!

így folytatja: ...az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. (Isten és Jézus Krisztus)

Így már világos???

Bételben egyébként meg átjáró nyílt menny és föld (világ) között, jó páran megfordultak ott.

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #385 Dátum: 2018 November 12, 21:58:05 »
Kedves Csilla!

Igazából a „vagyok“ szót, mint már írtam is, nem használják a héber nyelvben.

Ha azt akarom mondani, hogy én Elisabeth vagyok, csupán ennyit mondok: Ani Elisabeth (én Elisabeth). Tehát a „vagyok“ nem lesz kimondva.

Így, amikor Jézus kimondta, hogy mielőtt Ábrahám lett, ”vagyok”, egyértelműen Isten nevét mondta ki. Pont ezért akarták megkövezni. Így egyenlővé tette magát Istennel.

Talán a legjobban fogalmazta meg az egyik Messiáshívő zsidó testvér:

”Mindenkor és mindenhol létező”
Idézet
Tehát: Leszek aki leszek! amolyan (hagyj már békén) szerű válasz. Vagy nem?

Nem, Isten mindig az Igazságot mondja ki, és nem, olyan hagyj már békén...

Ez kitűnik az Ígeszakaszban:

De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? 14. Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. 15. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR / JHVH - a Vagyok), atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre!
2Móz 3,13-15
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #386 Dátum: 2018 November 12, 22:15:21 »
Kedves Akatriel
Idézet
Bételben egyébként meg átjáró nyílt menny és föld (világ) között, jó páran megfordultak ott.
Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy az ÚR angyala Béthel Istenének neveztetik.

Jézus Neve többek között: ElGibor, az az győzedelmes, hős Isten, amit sokszor erős Istennek fordítanak. 

Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! 6. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!
Ézs 9,5-6

De nem vitatkozom, én hiszem és vallom Tamás tanítvánnyal egyben:

Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!"
Jn 20,28

És Jézus válasza?

Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek."

Jn 20,29

Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. 20. De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.

1Jn 5,19-20


Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #387 Dátum: 2018 November 12, 22:38:17 »
Ja és még ne felejtsük el Pál apostol szavait sem, amelyet a Szentlélek által jelentett ki:

Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2. hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; 4. akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5. akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
Róma 9,1-5

Ámen!
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10

Nem elérhető Akatriel

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 8
Re:Jehova tanúi
« Válasz #388 Dátum: 2018 November 12, 22:50:30 »
Kedves Elisabeth!

Bételben több angyal is jelen volt (többek között Uriel főangyal mint az Úr 'átjáró és kapu felelőse') de Jákobhoz azaz Izraelhez maga az Úr szólott: "Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene!" Maga El (ez is Isten egyik neve) szólott, ezért nevezte el Lúzt Jákob Bételnek azaz Isten házának.

A többi dolog Krisztus istenségével kapcsolatban azt igazolja, hogy "az Atya és Én egyek vagyunk", azaz egyezünk, ugyanazt akarjuk. Nem azt jelenti, hogy Krisztus az Isten. Krisztus az Krisztus. Krisztus is az Atyától származik, de Isten nem származik senkitől Ő öröktől fogva van. Krisztust is az Atya küldte a világba.

Az egész Szentháromság tan azért zsákutca mert az emberek nem értik, hogy viszonyul az Atya, a Szent-Szellem és Krisztus egymáshoz. Krisztus Isten dicsőségének kisugárzása, tükörképe.

De tudod mit majd Krisztus elmondja neked, hogy is van ez. Ő szeret téged és most mosolyog ahogy a Szent-Szellem is az Atyával együtt.



 

Nem elérhető Elisabeth

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 7213
Re:Jehova tanúi
« Válasz #389 Dátum: 2018 November 12, 22:58:35 »
Idézet
De tudod mit majd Krisztus elmondja neked, hogy is van ez. Ő szeret téged és most mosolyog ahogy a Szent-Szellem is az Atyával együtt.

Isten az Ő akaratát kijelentette nekünk, a Szentlélek által. Aki hisz, az hisz Isten Ígéjének. Tudod, ha Isten maga tesz bizonyságot a Szentlélek által, hogy Jézus Isten mindenek felett, akkor én ezt elhiszem.

Hogy Te mit hiszel, azért Te fogsz feleni. Eddig szépen átlépted azokat az Ígéket, amit Schomer testvér és én beidéztünk. Így viszont nem látom értelmét további beszélgetésnek. Ha Isten Szava nem győz meg, én sem tudok és akarok tovább diskutálni.
Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!
Zsolt 143,10