Engemet 2-szer próbáltak megtéríteni a Tanúk. Először több, mint 20 éve találkoztam velük, egy nagyon kedves idős házaspár talált rám miközben házról házra jártak. Szivesen hallgattam őket, mert Istenről beszéltek. Gyermekkoromban semmilyen keresztény nevelést nem kaptam, bár konfirmáltam, ez semmit sem jelentett akkor számomra. Bár Istent nem ismertem, mindig is tudtam, hogy létezik, ezért örömmel hallgattam a nénit és a bácsit. Mivel semmilyen bibliai ismeretem nem volt, mindent igaznak fogadtam el, amit tőlük hallottam. És nagyon jó érzés volt, hogy törődtek velem, akkor elég elveszettnek éreztem magamat, nem régen kerültem a fővárosba és a dolgaim sem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, el voltam veszve. Akkor találkoztam két kedves, aranyos emberrel, akik meghallgattak. Sokat jártam hozzájuk, a néni volt fodrász lévén a hajamat is rendbehozta párszor, finom süteményeket sütött, a bácsi mindig mosolygott és leginkább ő tanított és olvasott a Bibliából. Láttam, hogy szeretetben és békességben élnek, és nagyon tetszett. Elvittek a közösségi összejövetelekre is, ott is csupa kedves emberrel találkoztam, nagyon jól éreztem magamat. Egy idő múlva elmaradtam a házaspártól és a közösségbe sem mentem. Már nem emlékszem pontosan, hogy miért, talán akkoriban költöztem egy másik kerületbe, ez nem fontos, csak az, hogy pár hónap után megszakadt a kapcsolatom a Tanúkkal. Másodjára, nem egészen 5 éve találtak meg a Tanúk, akkor sem voltam jól lelkileg, fogékonyabb voltam a közeledésükre, a törödésükre. Sajnos még ekkor sem voltam Istennel közösségben, így szivesen fogadtam a tanításokat. Isten előtte már többször szólítgatott, tudtam jól, hogy előbb-utóbb meg kell ismernem Őt, mert Ő ezt szeretné, így elérkezettnek találtam az időt, hogy keressem az igazságot, hogy megtaláljam az életem értelmét. Élveztem, hogy Istenről tudok úgy beszélgetni, mint előtte még soha senkivel. Bár vannak vallásos rokonaim, még soha senki sem vette a fáradságot, hogy kinyissa velem együtt a Bibliát. Mindig csak annyit hallottam, hogy imádkozz, menj templomba. Jehova Tanúi ettől többet tettek, ők beszéltek a Teremtőről és úgy láttam, hogy szeretik is Istent és, hogy örömmel szolgálnak. A régi Károli Bibliámat hamar lecseréltették velem az Újvilág fordításúra, mert annak nyelvezete érthetőbb, mondták ők. Nagyon hamar azon kaptam magamat, hogy már oktatnak, már arra készítenek, hogy én is Tanú leszek. Örömmel fogadtam a tanításokat, de "sajnos" mindennek utána néztem és nem csak az ajánlott (saját kiadású) irodalmat forgattam, hanem kutattam mindenhol. Előbb csak apróságokat találtam, amit nem tudtam összeegyeztetni a Szentírással, később már komoly tévtanításokkal szembesültem, melyeket nem tudtam elfogadni. Majdnem 1 éves tanulás után eljutottam odáig, hogy nem szeretnék a Tanúkkal tovább Bibliát tanulmányozni, mert nem az igazságot tanítják, bár ők ennek az ellenkezőjét állítják. Ekkora már annyira kételkedtem a tanításaik tisztaságában, hogy fizikálisan is rosszul voltam, mikor hallgattam őket, szinte éreztem, hogy a gonosz ott van mellettem, de nem tudott megfélemlíteni, nem tudta elérni, hogy tovább hallgassam a hazugságokat. Megköszöntem a Tanúknak az idejüket, melyet rám fordítottak és a következő Biblia tanulmányozás helyett a templomba mentem. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, éreztem, hogy a lelkem felszabadult és megszabadult, éreztem, hogy fellélegezhetek és könnyes szemmel hallgattam életem első olyan igehirdetését, melyen nemcsak a látszat vagy a hagyomány miatt vettem részt. Éreztem, hogy megszabadultam a gonosztól, éreztem, hogy megtisztultam.
Pár hónappal később, egy csendes hét után fogadtam be Jézust az életembe.
Örülök, hogy találkoztam a Tanúkkal, mert ők indítottak el a keskeny úton.
Sajnálom őket, mert nagyon szeretik Jehovát, de helytelenül szolgálják és, hogy a tévtanításaikkal becsapják az embereket, melyért tudjuk, hogy nagy lesz a büntetésük. Amikor van bátorságom és időm, akkor beszélgetek velük, remélem, hogy sikerül legalább egyet megmentenem közülük.
