Szakadások voltak, vannak, lesznek, de Isten munkája halad előre, és célba ér. Emeljük szemünket az Úrra, közelgő visszajövetelére, törekedjünk a megszentelt életre: Lk.2l.34-36:
De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap:
Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.
Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
részlet Ruff Tibor: Egyház és korszellem c. irásából:
"Az utolsó egyháztörténeti kor az igazi Egyház megdicsőülésével és elragadtatásával ér majd véget. Azonban közvetlenül ezt megelőzően még egy utolsó, minden eddiginél drámaibb változás fogja megrázni Isten újszövetségi népét: a nagy aposztázia, amelyről Pál apostol beszél: „Nem jön el az [Úr napja], mígnem bekövetkezik előbb a szakadás [aposztaszia], és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia…”(2Thesz 2:3) Ez a görög szó elválást, elszakadást jelent, és a bibliai nyelvezetben – a váláson kívül – a Törvénytől, a hittől és az Egyháztól való elszakadásra is használják.
A laodikeiai korszak vége szükségszerűen vezet a testi-pszichikai, illetve a szellemi szinten élő hívők szétválásához, elszakadásához. Az egyháztörténelem során ehhez a két kategóriához tartozó keresztények mindvégig egymás mellett éltek a gyülekezetekben, hiszen emberileg nem lehet és nem is szabad őket szétválasztani: mivel a szíveket egyedül Isten ismeri, ezért senki sem tudhatja, kiből milyen jó vagy rossz bújhat még ki. Az egyháztörténelem végén azonban a szíveket ismerő Isten szétválasztja a névleges keresztényeket a ténylegesektől. Erről szól a konkoly és a búza példázata is, amely szerint az Úr megtiltja a szolgáinak, hogy az aratás előtt kitépkedjék a konkolyt a búza közül, mondván, hogy azzal együtt esetleg a búzát is kitépkednék. A példázat magyarázatában azonban Jézus így jellemzi az egyháztörténelem végét: „Az aratás ennek a világkorszaknak a lezárása; az aratók pedig angyalok. Ahogy tehát összeszedik a konkolyperjét, és tűzben elégetik, így történik majd a világkorszak lezárásakor: az Emberfia el fogja küldeni az angyalait, akik összeszednek a királyságából mindenkit, aki bűnre csábít, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és a tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz! Akkor az igazak felragyognak, mint a nap, Atyjuk királyságában.” (Mt 13:39–43)
Az Újszövetség teljes bizonyossággal kinyilatkoztatja, hogy az Egyház történelme – minden korábbi problémája, baja és romlása ellenére – dicsőséggel és teljes győzelemmel fog végződni: „Krisztus is szerette az Egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az Egyházat úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:25–27) Világos, hogy a mindenható hatalommal uralkodó Krisztusnak ezt a szándékát semmi sem hiúsíthatja meg, ezért bizonyos, hogy az Ige és a Szent Szellem ezeket a célokat megvalósítja a tényleges keresztényeken, az igazi Egyházon. Ez az Egyház dicsőséges lesz, vagyis semmiben nem szenved kudarcot, amit Isten az Egyház felől eltervezett. Jól látható ebből az igéből, hogy minden bűntől mentes, szellemi-erkölcsi értelemben is teljesen szent és tiszta lesz.
Ima nélkül nem sikerülhet!
Ha valaki azt kutatja, Jézus milyen és hány dologról mondta meg konkrétan, hogy mit imádkozzunk, meg fog lepődni. A „Miatyánkon” kívül mindössze két konkrét útmutatást adott erre nézve. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy ez a kettő bizonyára nagyon fontos számunkra; és ha Jézus külön konkrétan kiemelte ezeket, hogy imádkoznunk kell értük, akkor egészen biztosan így is kell tennünk. Nos, a két, Jézus által megadott imakérés közül az egyik az Egyház utolsó korszakára vonatkozik: „De vigyázzatok magatokra, hogy a szívetek sose nehezedjék el mámortól [vagy: kiábrándultságtól], részegségtől és az élet gondjaitól, hogy ne lepjen meg benneteket az a nap váratlanul, mint egy csapda – mert hirtelen érkezik el mindazokra, akik az egész föld színén laknak! Minden időszakban éberen virrasszatok, és könyörögjetek, hogy legyen erőtök felülkerekedni és megmenekülni mindazoktól, amik történni fognak, és megállhassatok az Emberfia előtt!” (Lk 21:34–36) A keresztényeknek tehát rendszeresen imádkozniuk kell önmagukért és testvéreikért, hogy a laodikeiai korszak kísértésein és próbáin a lehető legtöbben győztesen felül tudjanak kerekedni, és Jézus eljövetelekor már méltók legyenek a Vele való találkozásra. "