Szerző Téma: Megdöbbentő történetek  (Megtekintve 44118 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

maria

  • Vendég
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #15 Dátum: 2008 Február 08, 22:29:49 »
A FALEVÉL MESÉJE A CSODÁRÓL, A HITRŐL

Réges-régen egy kislány súlyosan megbetegedett. Állapota napról-napra romlott. Szülei felkeresték a legjobb orvosokat, akik minden tőlük telhetőt megtettek, de mindhiába. Betegségére nem találtak gyógyírt. Teltek a napok, és a kislány ereje fogyni kezdett. Étvágytalanná, szótlanná vált, arca halovány lett, és ágynak dőlt.
Magához intette aggódó szüleit, és ezt mondta nekik:
Drága Édesanyám, Édesapám! Nagyon beteg vagyok, fogytán minden erőm. Érzem, nemsokára elhagylak benneteket. Ha az ágyamból kinézek az ablakomon át, látok egy terebélyes fát, rajta sok-sok szép, zöld levéllel. Mire ennek a fának az utolsó levele is lehull, én sem leszek már köztetek.
Eljött a nyár, majd beköszöntött az ősz. A levelek megsárgultak és hullani kezdtek a fáról.
A kislány már nem tudott felkelni az ágyból, csak onnan tekintett ki bánatosan az ablaka előtt álló fa leveleinek táncát követve.
Tél lett és hideg. Egy jeges szélvihar lesöpörte a fáról a maradék leveleket. Kivéve egyet, egyetlenegyet.
Ez az egyetlen, árva falevél a legádázabb telet és hózivatart is túlélte. A kislány ahányszor kitekintett az ablakon, mindig ott látta, fenn, a fa koronájának a közelében.
Kitavaszodott. a terebélyes fát újra zöldellő levelek lepték el és a kislány, csodák csodájára, jobban lett. Állapota napról-napra javult, ereje lassan visszatért, míg egy napon gyógyultan kelhetett ki az ágyából.
Odasétált az ablakához, és ekkor vette csak észre, hogy valaki odafestett egy falevelet.

kövecske

  • Vendég
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #16 Dátum: 2008 Február 08, 23:11:59 »
Húúú.... nem semmi... :088:

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #17 Dátum: 2008 Február 08, 23:18:12 »
 :088: Mindig van remény...
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

yeva

  • Vendég
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #18 Dátum: 2008 Február 09, 09:58:19 »
Valóban megdöbbentőek ezek a történetek.

Na de az elirt emailcímen szem nem marad száraz a nevetéstől.  :hehe:

Nem elérhető E.Edit

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 1427
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #19 Dátum: 2008 Február 19, 09:55:20 »
Don Piper
Igaz tortenet:
90 perc szivdobbanas nelkul!

Eletre kelt egy halott?!Ez nyilvan hirlapi kacsa vagy valami modern fantasy-tortenet--gondolhatja a nyugati kulturan felnott ember.Megis egy lelkesz,akit Don Pipernek hivnak,pontosan ezt elte at.Egy auto baleset utan mentoorvosok es apolok 90 percig nem eszleltek nalla pulzust.
Amikor Jezus a Foldon jart,a Biblia tanusaga szerint halottakat is tamasztott.A 21-ik szazadban talan mindez ritkan tortenik meg,bar Jezus meg mindig ugyanaz:mindenhato Isten.Vajon miert kuldte vissza Dont,sok mas embert pedig nem?Miert nem gyogyit meg minden beteget?Erre a valaszt egyedul O tudja.Mi egyet tehetunk-amit Don Piper is-bizunk Istenben,aki mindent bolcsen,a legjobb belatasa szerint cselekszik.

Egy hideg januari reggelen a lelkesz autojaval eppen egy nagy acelhid fele tartott.Eros szel es zaporeso csapdosta a szelvedot.A haromgyermekes edesapa megis teljes nyugalomban vezetett.Gondolatai a kovetkezo vasarnapi predikacioja korul jartak.Erre a temara keszult:"Hiszek a hatalmas Istenben".Nem is sejtette,hogy a kovetkezo masodpercek dontoen mas dimenziot adnak majd ennek a predikacionak.Az egyik teherauto hirtelen kifarolt a hidon.Nem volt ido kikerulni.A teherauto nekicsapodott a lelkesz kis piros autojanak,odanyomta a hid korlatjahoz,aztan atgordult a tetejen.11 ora 45 perc volt.
Par perc mulva egy mentos probalta kitapintani a balesetet szenvedett lelkesz pulzusat.De semmi eletjel."Valoszinuleg azonnal meghalt"-szolt oda a tarsanak.Egyetlen szornyu masodperc-es Don Piper halott volt.
Meg nehany tapasztalt mentos kollega is ellenorizte az osszeroncsolodott kocsiban fekvo lelkesz pulzusat,de ok is agyanazt allapitottak meg.Ponyvat huztak a kocsi fole,es arra a specialis vagora vartak,amivel az aldozatot kiszabadithatjak a teljesen eldeformalodott roncsok kozul.Teljes 90 percig fekudt ott,amig egy masik lelkesz odament,es imadkozni kezdett erte...
Szempillantas alatt a mennyben
"Ahogy megtortent az utkozes,nem egy hosszu,sotet alagutba kerultem,amirol mar sokan beszeltek-szamol be kesobb Don Piper nem mindennapi utjarol.-Ahogy az utolso kepeket-a hidat es a suru esot-lattam,hirtelen minden emberi kepzeletet felulmulo,ragyogo feny vett korul.Csak ennyi volt.Kovetkezo eber pillanatomban mar a mennyben alltam.Orom aradt szet bennem,ahogy korbrneztem."
Az orokkevalosagba nyert bepillantas orokre beleegett a lelkesz emlekezetebe.Arra emlekszik,baratok es rokonok csoportja fogadta."Nehanyan atoleltek vagy megpusziltak az arcomat,kezet fogtak velem.Meg soha nem ereztem,hogy masok ennyire szeretnek engem.Teljesen mindegy volt,ki hogyan kerult ide.Csak a megerkezes orome szamitott,es ez az orom feleslegesse tett minden egyebb kerdest.Az idonek sem volt mar semmi jelentosege.Meleg,ragyogo feny vett korul.Ahogy szejjelneztem,alig tudtam befogadni a gyonyoru,elo szineket.Minden arnyalat,minden tonus szebb es elevenebb volt,mint amit valaha lattam.
Minden rossz emlek is elhalvanyult-folytatja.-Mar nem foglalkoztatott,hogy mit hagytam magam mogott.Nem szomoritott el,hogy a csaladomtol es az anyagi javaimtol meg kellett valnom.Egyszeruen mintha Isten minden negativumot,minden gondot kitorolt volna a tudatombol.
A korulottem levo emberek olyan tokeletesnek latszottak,nevetesuk atragadt ram is.Ereztem,hogy szeretnek,hogy jobban szeretnek,mint amit valaha is ateltem.Amikor ram neztek,tudtam,mit ert a Biblia tokeletes szeretet alatt.
Otthon ereztem magam-meseli tovabb.-Ott voltam,ahova mindig is tartoztam.Ez volt az a hely,ahol elni akartam,sokkal jobban,mint barhol mashol a Foldon.Megallt az ido,en egyszeruen csak ott voltam a mennyben.Megszunt szamomra minden szorongas,minden felelem.Semmi nem hianyzott,tokeletesnek ereztem az egeszet."
A lelkesz emlekszik arra,hogy mennyei zenet hallott,es erezte Isten jelenletet.De nem latta Jezust szinrol-szinre.
"Nem lattam feny alakot.Csak neztem a kapun befele,es arra vagytam,hogy lassam mi varna ott ram."Vajon miert nem latta Istent?"Csak ugy tudom megmagyarazni,hogy ha valoban meglattam volna Istent,akkor soha nem akartam volna visszajonni-mondja Don Piper.-Arra gondolok,ha egyszer meglatjuk istent,akkor soha tobbe nem akarunk visszaterni a Foldre,mert Hozza kepest minden ures es ertelmetlen."

Ujra a Foldon

Mialatt a balesetet szenvedett Piper lelkesz a menny kapuja elott allt,rendorok es tuzoltok probaltak letakaritani a hidrol a balesetben szetszorodott roncsdarabokat.Rovid ido alatt hatalmas dugo keletkezett.
13 ora 15 perckor egy masik mentos csapat meg egyszer megvizsgalta Don Piper pulzusat.Semmi.A holttestet latva nem is szamitottak masra.Mindent elboritott a ver es az uvegszilankok.A halott szemen,fulen es szajan is eros verzes nyomai latszottak.Labai beszorultak az armaturaba,a kormany a mellkasat odapreselte az ules tamlajahoz."Elverzett!"-jegyezte meg az egyik mentos.
A hosszu dugoban varakozok kozott ott allt egy masik lelkesz-Rick Onerecker es felesege is.Egyszer csak ugy gondoltak,eloremennek a baleset helyszinere.
"Lelkesz vagyok-szolitotta meg Rick az egyik rendort.-Segithetek valamiben?Esetleg imadkozhatok valakiert?"A rendor megrazta a fejet."Az oldalan meghuzott auto ket utasa-mutatott felejuk a rendor-elegge megijedt,de egyebkent nem tortent bajuk.Nyugodtan beszelgessen veluk,ha szeretne."
"Es mi van a masik jarmuvel?Azzal a ponyvassal amott?"-kerdezte Onerecker lelkesz."A piros autoban levo ferfi halott"-erkezett ra a kurta valasz.
"Ekkor Isten szolt hozzam-meselte kesobb Onerecker lelkesz.-Imadkozz a piros autoban ulo ferfiert!"Ez a gondolat sokkolta a gyokeresen konzervativ kereszteny embert."Halottakert imadkozni,ez teljesen ellentetes a teologiai felfogasommal!-meselte kesobb.-Arra gondoltam,hogy ezt egyszeruen nem tehetem!Hogy mehetnek oda imadkozni?Az a ferfi halott!"
Kozben a suru eso konnyed szemerkelesse valt.De Rick Onerecker ezt mar eszre sem vette.A rendorre meredt es mondott valamit,amirol tudta,hogy teljesen ertelmetlen.De Isten olyan vilagosan szolt hozza,hogy nem ketelkedett abban,mit kell tennie.Isten arra inditotta,hogy imadkozzon egy halott emberert!Barmennyire abszurdnak is tunt a helyzet,Rick tudta,hogy a Szentlelek szolt hozza.
"Szeretnek imadkozni a piros autoban ulo ferfiert"-mondta vegul a rendornek."Mar mondtam,az a ferfi halott!"-valaszolt a rendor."Tudom,hogy furcsan hangzik,de megis szeretnek imadkozni erte."
A rendor hosszu ideig nezett ra,aztan vegul ezt mondta:"Na jo,ha ezt akarja,hat tegye.De figyelmeztetem:iszonyu latvany!A ferfi elverzett es borzasztoan nez ki a ponyva alatt.Minden csupa ver es uveg,a teste teljesen szetroncsolodott." "Szanitec voltam Vietnamban-valaszolta Rick.-A ver latvanya engem nem sokkol kulonosebben."
Igy aztan odament a piros autohoz,bemaszott a hatso ulesre a ponyva ala.Biztonsag kedveert megtapintotta a nyaki utoeret,de semmit nem erzett.Majd ratette kezet Don jobb vallara,es elkezdett imadkozni."Nem ismertem azt a ferfit,azt se tudtam,hogy kereszteny-e-meselte Rick.-Csak annyit tudtam,Isten azt akarja,hogy imadkozzam erte."A lelkesz teljes szivvel imadkozott,kozben meg konnyei is eleredtek.Egyszer csak azt az indittatast kapta,hogy lelki enekeket enekeljen.Aztan ujra imadkozott.Az volt az erzese,hogy elsosorban a belso serulesekert kell imadkoznia es gyogyulast kernie,aztan azt is,hogy a ferfi megszabaduljon az agykarosodastol,belso verzesektol es szervi karosodasoktol.

A halott enekelni kezd

Kivulrol szemlelve a helyzet elkepesztoen hatott.Rick is fucsan erezte magat.Tudta,hogy a ferfi halott,sajat maga sem eszlelte a pulzusat,megis imadkozik erte.Nem is akarhogy,talan eleteben most a legbuzgobban.Mar egy ideje imadkozott es enekelt,aztan ujjabb dalba kezdett:"O,mily hu baratunk Jezus..."Es ekkor hihetetlen dolog tortent.A halott ember egyszercsak halkan bekapcsolodott az eneklesbe.Onerecker lelkesznek elakadt a lelegzete.Amilyen gyorsan tudott,kimaszott a roncsbol,es a legkozelebbi mentoshoz rohant:"A feri el!Nem halt meg!El!"De ki hiszi ezt el neki?Imadkozik egy ferfiert,aki masfel oraval azelott meghalt,aztan atrohan az uttesten ezt kiabalva:"A ferfi ujra el!"A mentos hitetlenkedve meredt ra."A ferfi el!"-mondta Rick megegyszer.-A halott ferfi elkezdett enekelni velem!"Teljesen hihetetlennek tunt,amit mond,de megis ujra es ujra igy kialtott:"A ferfi enekel!Eletben van!"
"Tenyleg?-kerdezte az egyik mentos.-Nezze,mi tapasztalt mentosok vagyunk.Pontosan tudjuk mikor halott valaki.Es az az ember annyira halott,hogy ennel halottabb mar senki nem lehet!"
"De higgyen nekem!-probalkozott tovabb Rick.-Velem egyutt enekelt!"A mentos azonban nem akart odamenni az autohoz.
Rick ekkor az egyik mentoauto soforjehez rohant."Kerem nezze meg a ferfit!El!"A sofor nyugtatni probalta Ricket,mintha nem lenne normalis:"Figyeljen,mi nem az elso alkalommal csinaljuk ezt vegig.Jol tudjuk mi a helyzet!Ez az ember..."
"Maga figyeljen ide!-szakitotta felbe ot Rick.-Lefekszem ide az autoja ele.Ha nem megy oda a piros autohoz,akkor at kell gazolnia rajtam!De kerem,jojjon oda velem,csak meg egyszer tapintsa meg a ferfi pulzusat!"
A mentos vegul engedett,es odamentek az autohoz.Meg egyszer megtapintotta Don pulzusat-es luktetett!Hirtelen mindenki akcioba lendult.Vegre megerkezett a specialis szerszamokkal az auto,hogy a ferfit kitudjak szabaditani a roncsbol.Maga Don alig erzett valamit:"A testem sokkos allapotban volt.Nem ereztem fajdalmat-akkor meg nem.A fajdalom kesobb jelentkezett.Hordagyra fektettek,es a mentoautohoz guritottak.Konnyu eso szitalt az arcomra,nem lattam semmit,csak a hid felettem levo acel szerkezetet.Nem tudtam megmozditani a fejemet.Hallottam,hogy korulottem az emberek futkosnak,es hogy a labuk alatt ropog a sok uvegszilank.Halkan beszeltek,olyan halkan,hogy alig ertettem,mit mondanak.Arra gondoltam:valami iszonyu dolog tortenhetett,es azt hiszem velem."
Don nem tudja megmagyarazni,miert kuldte ot vissza Isten.Szivesebben maradt volna a mennyben,de a bizonyossag,hogy egy napon ujra odamehet,bekevel tolti el.
Az orvosok nem nagyon remenykedtek Don Piper felepuleseben,de megis eletben maradt.Sokszor megkellett operalni,es szamtalan kezelest kellett kibirnia.A mai napig testi fajdalmak kozott el,megis sok embernek nyujt batoritast a tortenetevel:betegeknek,haldokloknak es gyaszoloknak.Az uzenete igy hangzik:a kereszteny embereknek nem kell felniuk a halaltol-a menny egy csodalatos hely.


Don Piper lelkesz csak most irta le reszletesen az 1989-ben Texasban atelt balesetnek es kovetkezmenyeinek a tortenetet.Rick Onerecker lelkesz azota vegleg a mennybe koltozott.


Forras:Lydia-kereszteny noi magazin.


"Ne félj, csak higgyj!"  Márk ev.5:36/b

ircsi

  • Vendég
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #20 Dátum: 2009 Augusztus 19, 16:25:36 »
Három ember........meghal, és felmennek a menybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.

"Ki vagy te?" kérdezi a kapuban álló az első embert.

"Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt, és általam sok millió ember ismerte meg az Úr Jézust.

"Na ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úr Jézust?"

"Persze hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én egy híres evangélista vagyok!"

"Na és te kivagy?" Kérdezte a második embertől.

"Én híres pásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az Istentiszteleteinket is sok millió ember nézte különféle televíziós csatornákon."

"Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úr Jézust?"

"Persze hogy ismerem, hiszen én híres pásztor vagyok!"

"Na és te ki vagy?" Kérdezte a harmadik embert.

"Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt, és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam, és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez."

"Na és ismered az Úr Jézust?"

"Igen Uram, ismerlek Téged."  :2smitten:

maria

  • Vendég
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #21 Dátum: 2009 Augusztus 19, 18:12:21 »
Huuu Ircsike, ez finom volt.  :169:

Nem elérhető Csaba

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 3527
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #22 Dátum: 2009 Augusztus 19, 21:30:02 »
Ircsike ez ütős kis történet volt és bizony sokatmondó!
:044:
'A szeretet nem keresi a maga hasznát...' 1Kor13

Nem elérhető Antee

  • Admin
  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 22847
    • Alfa-Omega (keresztyén közösség)
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #23 Dátum: 2009 Augusztus 19, 22:31:31 »
El is küldöm egy képeslappal csatolva mindenkinek!  :2smitten:
"Halljátok az Úrnak beszédét, akik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ézsaiás 66,5)

Nem elérhető almácska

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 177
  • Jézus ma is él!
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #24 Dátum: 2009 Augusztus 20, 12:00:07 »
                 

                                            Szülők..


Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat.
 Egyrészt fenn sorakoznak az állványokon, másrészt a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.

Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.
- Nézze - kezdi magyarázni a feleség - nekünk egy egészen kicsi lányunk van és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is.

- Olyan kislány, aki keveset mosolyog - folytatja a férj.

- Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné - veszi át a szót újra az asszony - akkor is, ha mi nem vagyunk mellette... Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.

- Nagyon sajnálom - szólal meg udvariasan az eladónő - de mi nem árulunk szülőket.




 "Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást."
János 13:34




Jézus Krisztus szeretetével: almácska

Nem elérhető beke61

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 80
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #25 Dátum: 2009 Augusztus 20, 20:05:34 »
szia Ircsike, ez egy igen sokat mondo tortenet.igen tanulsagos .  :2smitten: :044::

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4324
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #26 Dátum: 2009 Szeptember 30, 08:20:20 »
 :igen:
Hát ez fantasztikusan jó!  :044:
Örülök, hogy most pont itt tölthettem időt!
Tünde
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető irene

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2573
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #27 Dátum: 2009 Október 01, 12:41:57 »
Egy nagyon aktuális bizonyság:-mivel  itt az ősz  .. de nekünk  nincs  mitől  félni...íme!/nem rólam szól/

Egy alkalommal nem tudtam dolgozni menni, mert az influenza miatt erőtlenül, rossz közérzettel szenvedtem. Kerestem az Urat, és elmondtam neki, hogy van egy fontos dolog amit senki nem fog megcsinálni másnap a munkahelyemen. Most mi lesz, hiszen nagyon beteg vagyok. Ekkor egy csodálatos érzés töltött el: éreztem Jézus jelenlétét a szobában. Nehéz megfogalmazni, de úgy éreztem, hogy alig birom elhordozni az Úr csodálatos jelenlétével elboritó hatalmas érzéseket. Látni nem láttam Őt, csak átéltem.

Csodálkozva kérdeztem: Mi volt ez Uram? A választ az előttem lévő Bibliámat kinyitva vártam. Szinte kinagyitva ezek a sorok jelentek meg a szemem előtt:
Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és mondta:Kicsoda illetett engem? (Mk.5.30.) Nekem ez az ige élő és ható volt! Hullt a könnyem, és megköszöntem Jézusnak, hogy a kérdésemre azonnal válaszolt az Igén keresztül.

Csodás az ÚR  :2smitten:

Azonnal meggyógyultam, sőt, energikusan és vidáman mentem másnap dolgozni.
zsolt 25:8.    Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.

Nem elérhető Guti Tünde

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 4324
    • www.gutitunde.eoldal.hu
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #28 Dátum: 2009 November 13, 15:23:48 »

REMÉNY AZ ÉLŐKNEK

Annak van reménysége, aki az élők közé tartozik. (Préd 9,4)

Az elmúlt húsz esztendő alatt végig kellett néznem nővérem önpusztítását, amit a kábítószereknek köszönhetett. Mérges voltam a manipulációi, hazugságai és elutasításai miatt. Viselkedése önpusztítóvá vált. Már nem fogadták be a szülői házban, illetve a gyermekeim biztonságát szem előtt tartva, én sem láttam szívesen. Egy házasságon kívüli gyermeke is volt, akinek az apja kábítószer túladagolásban meghalt.
A nővérem nem volt hajlandó segítséget elfogadni tőlünk. A család, jómagamat is beleértve, nem nagyon remélte, hogy ez a valaha vidámságot kedvelő, gondtalan lány megváltozik, és egy bölcsebb és egészségesebb életet fog élni.
Az unokahúgom apjának a halála térdre kényszerített. Haraggal és összetört szívvel kiáltottam az Úrhoz. De Isten elvette nővérem iránt táplált haragomat, és szeretettel és megbocsátással átformálta szívemet. Isten megérttette velem, hogy amíg a testvérem él, van remény, még akkor is, ha az csak egy homokszemnek tűnik. Az a feladatom, hogy tovább imádkozzam érte és szeressem őt, és felhasználjak minden adandó lehetőséget, hogy figyelmét Isten felé irányítsam.

Imádság: Istenünk, juttasd eszünkbe, hogy mindig van remény az ellenszegülők számára is. Ámen.

Sose szűnj meg imádkozni szeretteidért.
Christine Thompson (Florida, USA)
„Vezéreld utamat Igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjon rajtam!
Gyönyörködöm beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:133, 162.

Nem elérhető ermaha

  • Testvérünk
  • *
  • Hozzászólások: 2797
Re: Megdöbbentő történetek
« Válasz #29 Dátum: 2009 December 06, 14:11:20 »
Egyszer megkérdezték egy részegeskedő férfi szelíd feleségét, hogy tud olyan kedves és szívélyes lenni rossz férjéhez. Az asszony így válaszolt:
- Szomorúan látom, hogy férjem mindent elkövet, hogy tönkretegye magát. Csak egy élete van, hiszen a részegeskedőknek nincs örök életük. Ezért szeretném legalább a földi életét kellemessé tenni, amelyet ráadásul úgy megrövidít magának, pedig más nincs neki.
A feleség válasza nagy hatással volt mind a kérdezőre, mind az érintett férjre, utóbbiban komoly pozitív változást indítva el...  :019:
Mert nem a félelemnek szellemét adta nekünk
az Isten,hanem az erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét/Tim:1,7/