Jézus Krisztus feltámadása a halálból a Keresztény hit központi igazsága.
--
-- Ahogy Pál is írta: "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok." (1Korinthus 15,17).
--A kereszténység egész felépítése és az örök életbe - s ez által az élet értelmébe - vetett minden remény Krisztus feltámadásán áll vagy bukik.
A halál az ember legnagyobb ellensége. Egyszer minden ember meghal, még a legnagyobbak is. Az egész fizikai, biológiai és társadalmi élet a halál uralma alatt van, Isten átka miatt, amit az ember érdemelt ki, amikor első alkalommal nem engedelmeskedett Isten szavának és ezzel bűnt hozott a világba (1Mózes 3,17).
-- Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten Fia és a világ megígért megváltója, legyőzte a halált, magára véve az átkot
(Gal. 3,13. Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ: ).
Ezzel megnyitotta az Istenhez és az örök élethez vezető utat.
Feltámadása a történelem legfontosabb eseménye és a legjobban bizonyított tény. Több bizonyíték és tanúvallomás támasztja alá, mint a világ kezdete óta történt minden más történelmi eseményt. Ezért feltétlenül szükséges, hogy mindenki szembenézzen Krisztus követeléseivel a saját életére nézve.
A kereszténység létezése már önmagában is bizonyíték. Az apostolok prédikációinak középpontjában mindig a feltámadás állt (lsd. ApCsel 2,22-36; 3,14-15; 4,10-12; 10,36-43; 13,26-39; 17,31; 26,22-23 stb.)
--"Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33), és emiatt az üzenet miatt hittek sokan Krisztusban, és - ahogy az ellenségeik is elismerték - "az egész világot felforgatták" (ApCsel 17,6).
--Az első keresztények hithű zsidók voltak, akik a hetedik napon (szombaton) imádták Istent, de ezután a hét első napján, a feltámadás napján (vasárnap), kezdtek találkozni. Ezelőtt az Egyiptomból való szabadulás ünnepe volt a legnagyobb számukra, most viszont a Húsvét lett az, mivel felismerték, hogy Krisztus beteljesítette a próféciákat, mikor meghalt az Isten Bárányaként és feltámadt. A vasárnap és a Húsvét megünneplése, az Úrvacsora és maga a keresztény egyház is mind visszavezethetők az apostolok idejébe, s mindezek csak a feltámadás tényével magyarázhatóak.
--Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az apostolok és a korai keresztények, több tízezres számban, hittek a feltámadásban és hirdették azt.
-- Vajon elképzelhető az, hogy tévedtek és a hitük valamilyen gonosz hazugságon vagy fanatikus csaláson alapult?
Minden okuk meg lett volna rá, hogy ilyesmit gondoljanak, hiszen sokukra nagy szenvedést hozott a hite. Elvesztették vagyonukat, gyakran életüket is, az első század zsidó és római üldözéseiben. Biztos, hogy nem álltak volna ki amellett, hogy Megváltójuk legyőzte a halált, ha nem lettek volna szilárdan meggyőződve róla, a tények alapos mérlegelése után.
Hallották az apostolok és az ötszáz ember (1Korinthus 15,6) vallomását, akik mind látták az Úr Jézus feltámadását, s ez meggyőzte őket.
Néhányan azt mondták, hogy Krisztus megjelenése a feltámadása után csak látomás és hallucináció volt, vagy az illető kilétének eltévesztése. A látomás és hallucináció viszont nem ismétlődhet többször, egyénekkel és csoportokkal, ahogy azt itt láttuk. A tanítványok, pedig biztosan felismerték Jézust, hiszen több mint három évig minden nap együtt voltak Vele.
Egyébként, amikor meglátták Őt a felső szobában, először maguk is "azt hitték, hogy valami szellemet látnak."
(Lukács 24,37). Jézus viszont biztatta őket, hogy érintsék meg, különösen a szögek nyomait a lábán és a kezén. Mikor, pedig mindezek után együtt vacsorázott velük, minden kétségük elszállt, hogy Jézust magát látják, ugyanabban a testben, amiben eddig is volt.
Mások szerint sohasem halt meg, csak elájult. Ez az állítás is csak azt mutatja, mi mindent képes kitalálni az ember, hogy ne kelljen szembenéznie a tényekkel. A római katonák halottnak mondták, víz és vér keveréke ömlött ki megsebzett oldalából, nehéz halotti lepelbe tekerték és három napra egy sírba zárták. Egy halálosan megsebzett, legyengült, csaknem halott Jézus soha nem ösztönözte volna tanítványait olyan bátorságra és erőfeszítésre, amiről hamarosan tanúbizonyságot tettek. De, még ha elájult is volna, hamarosan meghalt volna, mint egy legyőzött és tehetetlen vezető.
A több mint tíz megjelenésen túl ott van még az üres sír ténye is. Római pecséttel volt lezárva, halálos ítélet terhe mellett őrizte egy római katonai osztag, a bejárata elé, pedig egy nagykövet gördítettek. Ennek ellenére, amikor az első húsvét reggelén egy dicsőséges angyal elgörgette a követ, a katonák félelmükben elfutottak, a halott, pedig eltűnt, miközben a halotti lepel ott maradt a sírban.
Az üres sírt sosem tudták mással magyarázni, mint a feltámadással. Ha a test még mindig meg lett volna a sírban vagy máshol, a rómaiak és a zsidók minden bizonnyal felmutatták volna, hogy ezzel kioltsák a futótűzként terjedő keresztény hitet. Ha viszont az apostolok vagy Jézus más barátai vitték volna el, és tudták volna, hogy halott, sosem hirdették volna a feltámadást, amivel esetlegesen halálbüntetést vontak volna magukra. Egy ember sem áldozza szándékosan az életét olyan valamiért, amiről tudja, hogy hazugság.
Az üres sír és Krisztus feltűnései feltámadása után mind bizonyítékok. Ezt csak alátámasztja a Biblia következetes tanítása, a korai keresztények irodalmában található számtalan utalás erre a témára, az egyház intézménye, a vasárnap és a húsvét és az Ótestamentum ígéretei, valamint annak a szüksége, hogy az életnek igazi értelme legyen. Ezek mind Krisztus feltámadását bizonyítják.
Nincs más olyan tény a történelemben, amit a bizonyítékok ilyen sora támasztana alá. Végül, pedig a megváltás és az örök élet tapasztalata tanúskodik mellette, amiben mindenki részesült, aki hitét az élő Krisztusba helyezte.
"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." (Róma 10,9).
Csíkországi Hun Mogul
