Kedves Gábor!Köszönöm a tapasztalatot,amit leírtál és teljesen egyet is értek vele.Nagy családban élek és ezért mondtam azt,hogy jó érzés most megtanulni olyan dolgokat,amiket,a házzasságon belül már tálentumként tudok alkalmazni.Akármikor,amikor a családban végzek valami házi munkát,mindig az jut eszembe,ezt fogomcsinálni akkor is,amikor megkapom a férjemet.12-13 év kellett hozzá,hogy megtanuljam mi az a házi szolgálat,mi az,hogy szolgálni a családomban.
Amiért hálás vagyok Jézusnak,hogy ha én hamarabb is tudom meg egy fiúról,hogy ő lesz a párom,mint ő rólam,akkor is az én dolgom várni.Hiszen ez az egészben a legnagyobb meglepetés,amikor úgy vagyunk szerelmesek egymásba,hogy még nem tudjuk egymásról.Ebben a helyzetben nekünk lányoknak könnyebb helyzetünk van,mert Isten minket lányokat azzal bízott meg,hogy várjunk és a fiú lesz az,akit Isten elindít felénk.Hálás vagyok Jézusnak,hogy az Ő kegyelme mindig jobbat ad,mint azt el tudnám képzelni,éppen ezért nincsenek elvárásaim a leendő férjemmel szemben.Már most háls vagyok Istennek,hogy olyanvalakit fog adni nekem,akire álmomban sem gondoltam volna.Én szerintem az annyira buli,amikor Isten az,akitől megtudom,hogy ki lesz a férjem.Ez az egyetlen feltétel,hogy Isten legyen az,akitől megtudom,hogy ki lesz a férjem.Azután pedig Istentől szintén,azon a fiún keresztül,akit elhoz nekem.Éppen,ezért nem akarom beleélni magam abba,hogy szeretek egy fiút,hanem csak letenni Isten kezébe és elnémulni.Hagyni,hogy Ő munkálkodjon,mert bármit tesz az nekem jó.Mert tudom,hogy mindaddig,amig ezen agyalok,hogy ki lesz a férjem,nem fogom meglátni azt,akit Isten akar adni.Hálás vagyok Istennek,hogy életemben először,ő az első fiú,akit úgy tudtam lerakni és rakok le mindennap Isten kezébe,hogy békességem és nyugalmam van tőle.És nem agyalok rajta folyton.